Latin nyelv

latin nyelv
önnév	lingua Latina
Országok	Nyugat- és Dél-Európa , Közel-Kelet , Észak-Afrika (1-5. században)
hivatalos állapot	Vatikáni Máltai Lovageredetileg -Ókori Róma
Szabályozó szervezet	Pápai Latin Akadémia Nemzetközi Növénytaxonómiai Szövetség (Botanikai latin) Nemzetközi Állattani Nómenklatúra Bizottság (Zoológiai latin)
A hangszórók teljes száma	Teljes szám ismeretlen
kihalt	Az írott nyelvet a 12-15. században kiszorították a román és a germán nyelvek ( Kelet-Európában a 17. században), a tudományban a 18. századig megmaradt, a biológiában, az orvostudományban, a jogtudományban és a katolicizmusban a mai napig a szóbeli nyelv : a IX-XII. századra fejlődött romantikus nyelvekké
Osztályozás
Kategória	Eurázsia nyelvei
indoeurópai család olasz ág Latin-faliszkusz ág
Írás	latin
Nyelvi kódok
GOST 7.75-97	380 lat
ISO 639-1	la
ISO 639-2	lat
ISO 639-3	lat
Etnológus	lat
ABS ASCL	2902
IETF	la
Glottolog	lati1261
Wikipédia ezen a nyelven

A latin nyelv (önnév - lingua Latina ) vagy latin az ókori rómaiak nyelve , amelyet a Római Birodalomban használtak . Az indoeurópai nyelvcsalád itál nyelveinek latin-faliszk ágának nyelve [1] . A mai napig ez az egyetlen aktív, bár korlátozottan használt (nem köznyelvi) ősi itál nyelv . A latin nyelv modern leszármazottai a román nyelvek , míg a többi olasz nyelv eltűnt anélkül, hogy leszármazottai maradtak volna.

A latin az egyik legősibb írott indoeurópai nyelv.

Ma a latin a Szentszék , a Máltai Lovagrend és a Vatikánváros , valamint bizonyos mértékig a Római Katolikus Egyház hivatalos nyelve .

Az európai (és nem csak) nyelvekben sok szó latin eredetű (lásd még: Nemzetközi szókincs ).

Írás

• A C és a K betű a /k/ jelet jelenti . Az archaikus feliratokban a C-t általában az I és az E előtt, míg a K-t az A előtt használják. A klasszikus időkben azonban a K használata az anyanyelvi latin szavak nagyon kis listájára korlátozódott; a görög kölcsönzésekben a kappa (Κκ) szót mindig C betűvel jelöljük. A Q betű különbséget tesz a /k/ és /kʷ/ minimális párok között , például cui /kui̯/ és qui /kʷiː/ .
• A korai latinban a C két különböző fonémát jelentett: /k/ és /g/ . Később bevezették a külön G betűt, de a C írásmódot számos ókori római név rövidítése megőrizte, például a Gāius (Gai) rövidítése C. , a Gnaeus (Gnei) pedig Cn.
• A klasszikus latin nyelvben az I és V betűk (név: ū ) egyaránt jelentették az /i/ és /u/ magánhangzókat , valamint a mássalhangzókat (pontosabban félhangzókat ) /j/ és /w/ . A középkor végén bevezették az Ii / Jj és az Uu / Vv megkülönböztetést, amely a latin szövegek publikálásakor még mindig nem kötelező. Gyakran csak Ii, Uu, Vv, néha Ii és Vu használatos.
• Az Y és Z betűket a klasszikus korszakban vezették be a görög eredetű szavak írásához ; a W betűt a középkorban vezették be germán eredetű szavak írásához .
• A /j/ félhangzót rendszeresen megduplázták a magánhangzók között, de ez írásban nem mutatkozott meg. Az I magánhangzó előtt az I félhangzót egyáltalán nem írták, például a /ˈrejjikit/ "visszadobva" gyakrabban írták reicit , nem reiicit .
• Az esetmegkülönböztetést (nagybetű/kisbetű) a középkorban vezették be.

A latin ábécé sok modern nyelv írásának alapja .

Példák a latin nyelvű szövegek rögzítésére használt fő betűtípusokra ( Majuscule , Minuscule , Gothic , Antiqua ).

• Book of Kells , egy szigeti unciális példa

• Freisingen szövegrészek , a Karoling-minuscule (nem latin) példája

• " Vulgata " (Zsolt. 93:16-21), 14. század, egy példa a gótikus írásra

• " Az Etnán ", 1496, egy példa az antikvára

A nyomdászat korának kezdetétől ( Gutenberg Biblia , 1450-es évek) az 1540-es évekig a gótikus írást latinul használták . A legújabb latin nyelvű gótikus kiadások közül néhány: Psalterium 1542 (ugyanakkor a főszöveg antiqua, a kommentár pedig gótikus), Breviarium 1540 , Rosarium 1525 , Euangelium 1508 . Az 1540-es évek utáni latin nyelvű kiadások csak az antikvában találhatók, de az antiqua nem egy időben jelent meg: vannak az 1540-es évek előtti antiqua kiadások. A gótikus írásmódban a j betű az i betű egy változata volt (ha kettő vagy több i-t írtak egymás után, az utolsó j-nek tűnt). A v betű volt az u betű kezdő alakja. A kis r betűnek volt egy második változata (nagyon hasonló a 2-es számhoz), amelyet egy lekerekített jobb oldali betűsorozat után használtak. A gótika is használt rövidítéseket és ligatúrákat .

• Különféle latin betűk kapcsolata

• Példa olyan jelekre, amelyek a szavak végén található gyakori betűkombinációkat jelölik (néhány a szavak közepén is megtalálható)

A latin nyelv számos ligatúrája befolyásolta más nyelvek latin írásmóddal történő írásának kialakulását. Tehát az "n" (vízszintes vonallal fölötte) ligatúra, amely latinul " nem "-et jelent, befolyásolta a lengyel "ń" betű alakját. Az "ſ (jobb oldali e betűből egy hurokkal)" [2] ligatúra, amely latinul a " ser "-et jelöli, a magyarban önállóan használták a "g" hang jelölésére, de később a zs váltotta fel .

Történelem

A latin a faliszkán ( latin-faliszkán alcsoport ), valamint az oszkáni és az umbriai nyelven ( osco -umbrian alcsoport) együtt az indoeurópai nyelvcsalád olasz ágát alkotta . Az ókori Olaszország történelmi fejlődése során a latin nyelv kiszorította a többi itál nyelvet, és idővel domináns pozíciót foglalt el a Földközi -tenger nyugati részén [1] . Jelenleg a halott nyelvek közé tartozik , mint az ősi indiai ( szanszkrit ), ókori görög stb.

A latin nyelv történeti fejlődésének több szakasza van, amelyek belső fejlődése és más nyelvekkel való kölcsönhatása szempontjából jellemzőek. A latin nyelv szakaszokra bontásának sémáját a Kr.u. 6. században fektették le. e. Sevillai Izidor , aki a négy latin nyelvről írt:

• A legrégebbi, amelynek mintájának Isidore a Salii énekét tekinti, Róma alapítása előtt létezett, amikor Janus és Szaturnusz uralta Latiumot (feltételesen korrelálható az első telepesek latin-faliszk nyelvével).
• latin, megfelel a ma archaikus latinnak.
• római, a klasszikus latinnak felel meg.
• Vegyes, a késő latinnak felel meg.

Archaikus latin (ólatin)

A latin-faliszkán mint speciális nyelv elkülönülése a protoitál nyelvtől körülbelül a Kr.e. 12. századra nyúlik vissza. e. (bár van olyan álláspont, hogy a latin-faliszkán eredetileg, a Kr. e. II. évezred közepétől az oszko-umbriától különálló nyelv volt; ugyanakkor a latin-faliszkánok telepedtek meg először Olaszország, de aztán az északról érkező új, oszcan-umbriai telepeshullám visszaszorította a Tiberis partjára) [3] [4] . Ahogy a beszélők letelepedtek Itáliába, ez a nyelv viszont latin és falis nyelvekre, ezek pedig helyi dialektusokra (a latin nyelv helyi dialektusaira, amelyek eltértek a normatív rómaitól, máskülönben  urbanitas "urban") a rómaiaknál később szétváltak. rusticitas "vidéki dialektusnak" nevezték . A Kr.e. 1. évezred elején. e. A latin nyelvet a Tiberis alsó folyása mentén fekvő latium (Latium) kis régió lakossága beszélte . A Latiumban lakott törzset latinoknak ( Latini ) hívták, nyelve latin volt. A latinok megalakították a Latin Uniót  - egy 30 közösségből álló föderációt, amelynek élén először Alba Longa városa állt , majd ezt követően a rómaiak a Kr.e. 7. században elpusztították. e. — Róma ( Roma ). Róma polgárai rómainak ( Romani ) nevezték magukat , és mivel az állampolgárság elterjedt az összes olaszra (i.e. 88), majd a birodalom minden alattvalójára (i.sz. 212), a birodalom minden lakója a rómaiak nevét kezdte használni. magukat [1] .

A latin nyelv legkorábbi írásos emlékei feltehetően a Kr. e. 6. század végére - az 5. század elejére nyúlnak vissza. e. Ez egy dedikációs felirat , amelyet 1978-ban találtak az ókori Satrica városból (Rómától 50 km-re délre), és az ie 6. század utolsó évtizedéből származik. e., valamint egy szent felirat töredéke egy fekete kő töredékén, amelyet 1899-ben találtak a római fórum ásatásai során , és amely körülbelül ie 500-ból származik. e.; egy felirat az úgynevezett Prenestin fibulán , amelyet 1871-ben találtak a Róma melletti Preneste városában ; a „ Duenos felirat ” néven ismert cserépedény felirata . Az ólatin nyelv egy része klasszikus szerzőktől származó idézetekben érkezett hozzánk, például a szaliánus papok rituális himnuszainak töredékei (olyan ősi nyelvűek, hogy már Cicero idejében is érthetetlenek voltak; a rómaiak a korszaknak tulajdonították a dalokat a második király , Numa Pompilius , azaz Kr.e. 700 körül, és a modern nyelvészet egyetért ezzel a keltezéssel) és a XII. táblázatok törvényeinek töredékei ; meg kell jelölni a Kr.e. 218-ban feljegyzettet is. e. márványtáblán az Arval fivérek rituális énekének rendkívül archaikus szövege . A műemlékek száma a Kr.e. 3. századtól jelentősen megnövekedett. időszámításunk előtt e., amely az akkoriban Itália nagy részét meghódító Róma hatalmának növekedésével, valamint magában Rómában a kultúra és az írás térnyerésével függ össze [1] . A római irodalom éppen ekkor született, visszaszámlálása Kr.e. 240-ből való. e., amikor a görög szabados, Livius Andronicus színpadra állította az első latin nyelvű tragédiát, de Livius Andronicus és követője, Nevius művei töredékesen ismertek, de fiatalabb kortársuktól, Plautustól (Kr. e. 245-184) 20 vígjátékot őriztek meg. egészében és egy-egy kivonatában [5] , ami lehetővé teszi a 3. század végének nyelvének részletes tanulmányozását. időszámításunk előtt e. Az archaikus latin nyelv ókori emlékei között meglehetősen sok sírkőfelirat és hivatalos dokumentum is található a Kr.e. 3. század közepéről - 2. század elejéről. e., amelyek közül a leghíresebbek Scipio római politikus sírfeliratai és a Bacchus isten szentélyeiről szóló szenátusi rendelet szövege .

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az első római írók nyelve már jórészt megközelíti a klasszikus latin normáit [6] . Általánosságban elmondható, hogy az archaikus és a klasszikus latin közötti határ feltételes, mivel eredetileg nem nyelvi, hanem irodalmi jellegű volt: mivel Cicerót a normatív irodalmi nyelv megalapítójának tekintik, minden olyan szerző nyelve, aki azelőtt írt, hogy belépett volna az irodalmi színtérre. Cicero (Kr. e. 80 körül), és archaikusnak számított, bár az igazi beszélt nyelv a Kr. e. 2. században volt. e. már egészen közel áll Cicero nyelvéhez. Ezt követően a preklasszikus latin nyelvnek ezt az időszakát ólatinnak [7] nevezték el . Az archaikus időszakban a nyelvben lezajlott főbb folyamatok a következők:

A Kr.e. 4. században az intervokális s-ről (ejtsd: z) átmenet történt az r-re ( rhotacismus ). A rotacizmus következtében például a III. ragozású főnevek s-n szárral ferde esetekben r-re cserélték (im.s. egyes szám mos  - gen. moris ← *moses; im.s. genus  - genĕris ← * geneses ), és az aktív hang jelen infinitivusának az -se végződése (az esse ige alakjában megmaradt) -re lett:

• orna-se>orna-re
• audi-se>audi-re [8] .

A folyamat befejezésének végső dátumát Cicero utasítása adja, amely szerint Lucius Papirius Crassus diktátor 340 és konzul Kr.e. 336. azaz a családban az első "megszűnt a Papisia név viselése", helyette Papirius [ 9] [10]
e.:

• ei>ē>ī (legkésőbb ie 150-ben)
  
• eu>ou>ō>ū (a doucere-t valószínűleg [oː]/[uː]-vel ejtették)
  
• ou>ū, ezt az ū-t már a Kr.e. 3. században használták (már Scipio sírfeliratában ezt olvassuk: Luciom, de még a klasszikus latinban is ott volt a robeus „piros” szó (csak a tehenek színére), valószínűleg vidéki dialektusból kölcsönözve)
• legtöbb esetben oi>ū is
  

Ugyanezen korszak többi folyamata:

• ai>ae (Kr. e. 2. század elejére)
• A hangsúlyrendszer átstrukturálása (kb. Kr. e. 3. század közepétől), míg korábban az erőhangsúly az első szótagra esett, a fennmaradó szótagok pedig rövidek voltak.
• A rövid magánhangzók gyengülése és részleges eltűnése a nem első szótagokban
• A hosszú magánhangzók összehúzódása közvetlenül a rövid magánhangzók előtt
• du>b (duenos>duonos>bónusz "jó"; duis>bis "kétszer"; duellom>bellum "háború").
• om, os a végződésekben>um, us (ami az i.p. egységek formáinak végződéseinek egybeeséséhez vezetett a II és IV deklinációban, vagyis az o és u alapokon).
• eltűnt az ősi indoeurópai d végződés az egyes szám ablativusban. h. (puellād "a lánytól" vagy campod "a mezőről", puellā és campō-ba költözött)
• indoeurópai végződés is -mint az r-ben. p.egységek a deklináció I. része -ai-ra változott (más deklinációk mintáját követve)>ae; a régi forma azonban megmaradt a pater familias kifejezésben, amely a XII. táblákig nyúlik vissza.
• a d>t 3. személyű igék ragozásában (például arc>facit).
• A korábban elterjedt i végű helyi eset csak néhány szóban maradt meg.

Klasszikus latin

A klasszikus latin arra az irodalmi nyelvre utal, amely Cicero (Kr. e. 106-43) és Caesar (Kr. e. 100-44) prózai írásaiban, valamint Vergilius (Kr. e. 70-19) verseiben érte el legnagyobb kifejezőképességét és szintaktikai harmóniáját . e.), Horatius (i.e. 65-8) és Ovidius (i.e. 43-i.sz. 18) [6] .

A klasszikus latin nyelv kialakulásának és virágzásának időszaka Rómának a Földközi-tenger legnagyobb államává történő átalakulásával függött össze, hatalmas területeket leigázva Európa nyugati és délkeleti részén , Észak- Afrikában és Kis- Ázsiában . A római állam keleti tartományaiban ( Görögországban , Kis- Ázsiában , Szíriában, Egyiptomban és Líbiában), ahol mire a rómaiak meghódították őket, a görög nyelv és a fejlett görög kultúra már széles körben elterjedt , a latin nyelvet nem használták széles körben. Más volt a helyzet a Földközi-tenger nyugati részén.

Miután a római állampolgárságot minden dőlt betűsre kiterjesztették, ie 88-ban. e. A dőlt betűk gyorsan asszimilálódtak a rómaiaknál, és az i.sz. 1. századra. e. áttérnek latinra, elfelejtve régi nyelveiket. A latin nyelv ugyanakkor a nyugati tartományokban is elterjed, ahová a római katonák és kereskedők is behatoltak, majd városok és iskolák nyelveként is erős pozíciót vívtak ki. A Kr.e. II. századtól kezdve. e. A latin fokozatosan gyökeret ereszt Spanyolországban, Gallia déli részén (Provence-Languedoc), Afrikában (a mai Tunézia, Algéria és Marokkó területe). A gall Caesar-háborúk (i. e. 58-51) után a latin nyelv a római hatalommal együtt Nyugat-Európa mély vidékeire költözik, Caesar halála után, Augustus alatt a hódítás és ennek megfelelően a korszak kezdete. A Duna-vidékek latinosítása, végül i.sz. 43-ban e. A rómaiak leigázzák Nagy-Britanniát. A Római Birodalom végére ezek a tartományok széles körben romanizálódtak. A határ menti területeket kevésbé érintette a romanizáció: a rajnai régiókat (Németország tartománya) és Nagy-Britanniát. A Rajnán túl élő németeket erősen befolyásolta a latin nyelv, és a németeken keresztül néhány latin szó (például rapum  „répa”, vīnum  „bor”) került a protoszláv nyelvbe [11] .

Posztklasszikus latin

Szokásos megkülönböztetni a klasszikus latintól az úgynevezett posztklasszikus időszak római szépirodalmának nyelvét, amely kronológiailag egybeesik az új korszak első két évszázadával (az ún . korai birodalom korszaka ). Ez az "ezüstlatin" korszakaként ismert, szemben Cicero és Augustus korának "arany latinjával". Valóban, az akkori prózaírók és költők nyelvezetét ( Seneca , Tacitus , Juvenal , Martial , Apuleius ) jelentős eredetiség jellemzi a stilisztikai eszközök megválasztásában; de mivel a latin nyelv korábbi évszázadok során kialakult grammatikai szerkezetének normái nem sérülnek, a latin nyelv jelzett felosztása klasszikusra és posztklasszikusra inkább irodalmi, mintsem nyelvi jelentőséggel bír [6] .

késő latin

A latin nyelv történetének külön korszakaként az ún. késő latin, melynek kronológiai határai a III - VI. század - a késői birodalom  korszaka és a bukása után a barbár államok kialakulása. Ebben az időszakban jelenik meg az első keresztény irodalom latinul. Számos morfológiai , lexikai és szintaktikai jelenség, amely az új romantikus nyelvekre való átállást előkészíti, már most helyet kapott a korszak íróinak – főként történészeknek és keresztény teológusoknak – munkáiban . Az arab hódítás után Afrikában az oázisok mentén legalább a 12. (és esetleg a 15-16.) századig megőrizték a latin nyelvet [11] .

Középkori latin

A középkori, vagy keresztényesített latin mindenekelőtt liturgikus (liturgikus) szövegek - himnuszok, himnuszok, imák. A 4. század végén Stridoni Jeromos lefordította a teljes Bibliát latinra. Ezt a „ Vulgata ” néven ismert fordítást a 16. századi tridenti katolikus zsinaton az eredetivel egyenértékűnek ismerték el . Azóta a latin a héber és az ógörög mellett a Biblia egyik szent nyelvének számít.

Latin a modern időkben

A reneszánsz hatalmas mennyiségű latin nyelvű tudományos művet hagyott ránk. Ezek a 16. századi olasz iskola orvosainak orvosi értekezései: Andreas Vesalius Az emberi test szerkezetéről (1543), Gabriel Fallopius Anatómiai megfigyelései (1561), Bartholomew Eustachio Anatómiai munkái (1552), Girolamo A fertőző betegségekről és kezelésükről Fracastoro (1546) és mások. Jan Amos Comenius tanár (1658) latinul megalkotta „Az érzéki dolgok világa képekben” („ ORBIS SENSUALIUM PICTUS . Omnium rerum pictura et nomenclatura ”) című könyvét , amelyben az egész világot illusztrációkkal írják le, az élettelen természetből. a társadalom szerkezetére. A világ különböző országaiból származó gyerekek sok generációja tanult ebből a könyvből. Utolsó orosz kiadása 1957-ben jelent meg Moszkvában.

A középkori latin eléggé eltávolodott a klasszikus modellektől ahhoz, hogy a 14. században Olaszországban mozgalom indult meg, hogy visszatérjen a példamutató cicerói latinhoz , szemben az egyházi és egyetemi latin nyelvvel, amelyet a humanisták megvetően "konyhai latinnak" neveztek. A humanisták aktívan beszéltek és írtak latinul; például elég megnevezni azokat, akik latinul írtak Thomas Moret (1478-1535) Angliában, Rotterdami Erasmust (1466-1536) Hollandiában , Tommaso Campanellát (1568-1639) Olaszországban. A latin nyelv ebben az időszakban a nemzetközi kulturális és tudományos kommunikáció legfontosabb eszköze maradt. Ugyanakkor a reformáció , a kulturális élet szekularizálódása stb. egyre inkább korlátozta a latin nyelv használatát, előtérbe helyezve az új nemzeti nyelveket. A diplomáciában a latin nyelvet felváltja a francia : az 1648-as vesztfáliai szerződés volt az első ilyen jellegű dokumentum, amelyet nem latinul írtak.

A 18. századig a latin a tudomány nemzetközi nyelve maradt. Latin fordításban 1503-ban Amerigo Vespucci jelentése az Újvilág felfedezéséről széles körben ismertté vált Európában ; az orosz-kínai kapcsolatok történetének első dokumentuma, az 1689- es nercsinszki szerződés latinul készült . A holland filozófus Spinoza (1632-1677), az angol tudós Newton (1643-1727), az orosz tudós Lomonoszov (1711-1765) és még sokan mások latinul írták műveiket . A 18. század végi francia forradalom után azonban Az egyetemi oktatás a latinról új nyelvekre került át, és ez döntően aláásta a latinnak, mint a tudomány fő nyelvének státuszát. Ennek következtében a latin a 19. században csaknem használaton kívül volt; legtovább a filológiában (főleg a klasszikus) és az orvostudományban maradt fenn. A 20. században a latin lényegében csak a katolikus egyház nyelve maradt , de a század második felében még így is erős nyomás alá helyezték a nemzeti nyelvű istentiszteletek engedélyezésével. Az elmúlt években Nyugat-Európában és Dél-Amerikában mozgalom indult a latin, mint a tudomány nemzetközi nyelveként való használatának újjáélesztésére. Egy erre a célra létrehozott nemzetközi szervezet több kongresszusára is sor került, és külön folyóirat is készül.

Végül a latin nyelv az ógöröggel együtt régóta forrása a nemzetközi társadalmi-politikai és tudományos terminológia kialakulásának .

Az államok hivatalos nyelve

• 1733-ig az Angol Királyság hivatalos nyelve volt [12] . Az 1066-os kormánydokumentumok latinul készültek. A 15. századból származó nem hivatalos dokumentumokat angol nyelven állították össze. Átmenetileg, a protektorátus idején (1653-1660) a latint az angol váltotta fel. 1660 után ismét a latin lett az iratok hivatalos nyelve, bár a gyakorlatban sok dokumentumot angolul írtak. 1731-ben törvényt fogadtak el, amely az angolt az iratok hivatalos nyelvévé tette. Ez a törvény 1733-ban lépett hatályba, és 1863-ig volt érvényben.
• 1781-ig - az oktatás nyelve a német államokban [13] . 1522-ben Luther ( Wittenbergben ) adta ki először az Újszövetséget , amelyet nem latinul, hanem németül nyomtattak. 1523-ban ( Allstedtben ) Müntzer eltörölte a latin nyelvű katolikus istentiszteletet, helyette a népi, német nyelvet (bár a szász (vagyis a német) már a hivatali munkában és az udvarban is használatos volt. 1524-ben jelent meg az első német dalgyűjtemény). az orfurti " Enchiridion " ("Enchiridion"). A könyvek fő nyelve még mindig a latin volt, de 1681-re (azaz az újfelnémet korszakra) már nagyobb volt a német nyelvű könyvek száma. mint a latinban 1781-ben a latin oktatási nyelvet német váltotta fel [14] .
• 1784-ig a latin volt a hivatalos oktatási nyelv a Prágai Egyetemen és a Cseh Köztársaság gimnáziumaiban . 1784-ben német váltotta fel. A Cseh Köztársaság legkorábbi irodalma pontosan latinul került letétbe. Cseh nyelvű művek csak a 13. század második felétől ismertek („Sziget ének” és „Kungutin ének”). A 16. században, a humanizmus időszakában a cseh nyelv a tudomány, a jog, a történelem egyenrangú nyelvévé válik, de továbbra is erős a latin irányultság [15] . 1620 óta (vereség a Fehér-hegynél) a cseh nyelv hanyatlóban van, és a német és a latin lett a fő nyelv. A katolikus irodalom csak latin nyelvű. 1784-ben a gimnáziumokban és a prágai egyetemen a latin oktatási nyelvet német váltotta fel. Ez utóbbit csak az 1848-as forradalom után váltotta fel a gimnáziumokban a cseh.
• Lengyelország államnyelve a Nemzetközösség idején ( a 16. század vége óta valójában a lengyel volt az államnyelv ) [16] .
• 1844-ig a Magyar Királyság hivatalos nyelve volt [17] .
• 1857-ig a hivatalos nyelv Spanyolországban [18] .
• 1912-ig ez volt a felsőoktatás hivatalos nyelve az olasz királyságban [19] . A Nápolyi Királyságban a középkorban a latin volt a fő írott nyelv és a kultúra nyelve, valamint a felsőoktatás nyelve a 18. század közepéig. Az olasz a fő írott nyelv, valamint Sannazzaro kora óta (1500 körül) az udvari beszédekben és a kultúra fő nyelve a latin mellett. 1302 és 1442 között a francia volt az angevini udvar nyelve, az olasz és a nápolyi mellett . A spanyol az olaszul és latinul írt és beszélt nápolyi nyelvvel együtt az aragóniai királyi udvar nyelve volt 1442-től 1501-ig, majd 1713-ig az alkirályi nyelv. 1816-tól a Két Szicíliai Királyság nyelve , 1861-től az egyesült olasz nyelv . királyság. 1912-ben az olasz kormány hivatalosan legalizálta a felsőoktatás olaszra való áttérését, de a mai napig a latin kötelező tantárgy a középiskolában, az iskolások csaknem harmada öt évig tanul latinul [20] .
• 1809-ig a latin volt az oroszországi Birodalmi Tudományos Akadémia [21] eljárásainak hivatalos nyelve , bár az orvostudományról szóló disszertációkat 1860-ig latinul is publikálták [22] . A tanítás Oroszországban az első gimnáziumban (1726-1805 között létezett) 1747-ig latinul folyt. Buckmeister felügyelő (1768-1777) vezetésével a felső tagozatban bevezették a matematika és a természettudományok alapjainak latin vagy német nyelvű egyetemi oktatását. 1768-ban II. Katalin engedélyezte a Moszkvai Egyetemnek, hogy a latin mellett oroszul is tanítson. Az 1840-es évekig a latin volt a teológiai szemináriumok oktatási nyelve. Az 1870-es évekig a kijevi egyetemen a latin volt az oktatás nyelve . 1893-tól egy külföldi tudós [23] [24] latinul tanított a Szentpétervári Történeti és Filológiai Intézetben . 1917-1918-ig az Orosz Birodalom összes férfigimnáziumában és teológiai szemináriumában latint tanítottak; fakultatív - számos női gimnáziumban, tanári szemináriumban, valamint teológiai, reál- és kereskedelmi iskolákban .

Hely a nemzetközi kapcsolatokban

Az első közös nyelv, legalábbis Közép- és Nyugat-Európában  , a latin volt. Elmondhatjuk, hogy valaha ez volt az egyetlen írható nyelv ezen a vidéken. Ahogy a francia, a spanyol, az olasz és az angol irodalmi formákká fejlődött, a diplomáciai képviselőknek szóló utasításokat a küldött országának nyelvén kezdték megírni. Később németül kezdtek írni. A latin nyelvet a diplomaták közötti beszélgetések során is használták, mivel a felek nem beszélték partnerük nyelvét.

A latin után a francia volt a leggyakrabban használt nyelv. A 15. század végén Savoyában és Hollandiában az udvari nyelv, valamint a császári udvar nyelve lett. Amikor 1508-ban megalakult a Cambrai Liga ( pápa , Franciaország, Ausztria , Spanyolország), a tárgyaló felek – mind a francia, mind a császári – mandátumát franciául írták, de a ratifikációs okiratokat latinul írták. VI. Henrik francia nyelven írt VII. Károly francia francia nyelven, és ezt a nyelvet általánosan használták a két ország közötti írásbeli és szóbeli kommunikációban. A 16. század végén a francia király a lengyel királyon kívül már senkinek sem írt latint – ekkora sikert a francia nyelv elterjedése ért el [25] .

A nemzetközi egyezményeket legalább a 16. századig latinul vagy franciául kötötték, angol, német vagy olasz nyelvet csak elvétve alkalmaztak [26] [27] .

Példák a latin és más nyelvek használatára a német nyelvű és más országokkal kötött szerződések előkészítése során:

• A vesztfáliai szerződések (1648) latin nyelven készültek. Az 1648. január 30-i egyezmény Spanyolország és az Egyesült Tartományok között, amely elismerte az utóbbiak függetlenségét, franciául és hollandul készült ; de Franciaország és a Szent Római Birodalom minden kapcsolatában a latin nyelvet használták egészen a francia forradalomig [28] .
• Az 1670. július 11-i angol-dán szerződés latinul készült, akárcsak az 1674-es angol-holland szerződés, de az 1677-1678-as egyesülési szerződés franciául íródott.
• Az 1701. szeptember 7-i nagyszövetségi szerződés latin nyelven íródott, csakúgy, mint az 1703. május 16-i szerződés Nagy-Britannia, a császár, a birtokgenerális, a nagyszövetség tagjai és Portugália között.
• 1711-ben Anna királynő latinul írt szövetségeseinek, és az Utrechti Kongresszuson képviselőinek kiadott felhatalmazásokat latinul írták ki . A Kongresszus első ülésén 1712-ben azonban Anglia, valamint Poroszország , Savoyai és a tábornagyok követeléseit franciául terjesztették elő.
• Az 1713. április 11-i kereskedelmi egyezmény Anglia és Franciaország között latinul kötött; egyes mellékletei latinul és franciául íródnak, míg a királyné ratifikációja latinul. De a megerősítő okiratok kicserélésének igazolása francia nyelvű.
• Franciaország Portugáliával, Poroszországgal, Savoyai herceggel és a generális uradalmakkal kötött, ugyanazon a napon (1713. április 11-én) aláírt szerződéseit franciául írták le. Körülbelül ugyanebben az időben Svédország és Hollandia latinul levelezett, de Nagy Péter franciát használt.
• Spanyolország és Savoya 1713. július 13-án írt alá békeszerződést spanyolul és franciául, míg az 1714. szeptember 7-i békeszerződést, amelyet a császár, a birodalom és Franciaország írt alá, latinul írták alá.
• Oroszország a Brandenburggal kötött szerződéseiben a német nyelvet, Ausztriával fennálló kapcsolataiban - különböző esetekben németül, latinul és franciául, de a 18. század közepétől kezdve - mindig franciát használt; Angliával való kapcsolatokban - 1715 óta mindig francia. [29]
• 1748-as aacheni békeszerződés Nagy-Britannia, Hollandia és Franciaország között; 1763. évi párizsi szerződés Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország között; Az 1783-as Versailles-i szerződést Nagy-Britannia és Franciaország között francia nyelven írták meg egy cikk hozzáadásával, amely kimondja, hogy a francia nyelv használatát a békeszerződésben nem szabad úgy értelmezni, hogy az sérti a szerződő felek jogát a szerződés másolataihoz. más nyelveken írva. A 19. század óta fokozatosan érvényesül a brit diplomáciai képviselők azon joga, hogy nemzeti nyelvüket használják a kormánnyal való kommunikációhoz, amelyhez akkreditálták őket.

Befolyás más nyelvekre

A latin nyelv népi (köznyelvi) változatában - az úgynevezett vulgáris latin (jelentése: "népi") - volt az új nemzeti nyelvek alapnyelve, amelyet a romantika általános név alatt egyesítettek [11] . Ezek közé tartozik: az olasz nyelv és számos dialektusa , amely az Appenninek-félszigeten a latin nyelv történelmi változása következtében keletkezett; A francia és az okszitán az egykori Galliában fejlődött ki ; spanyol , katalán , portugál , galíciai és miranndi  - az Ibériai - félszigeten ; római - Rezia  római kolónia területén (a mai Svájc egy részén és Olaszország északkeleti részén); Román – Dacia  római tartomány (a mai Románia ) területén, moldáv és a Balkán-félsziget néhány más kelet-román nyelve . Különös figyelmet érdemel a szardíniai nyelv , amely az összes modern román nyelv közül a legközelebb áll a klasszikus latinhoz [30] .

A román nyelvek közös eredete ellenére ma már jelentős különbségek vannak közöttük. Ez azzal magyarázható, hogy a latin nyelv több évszázadon keresztül behatolt a meghódított területekre, amelynek során maga, mint alapnyelv némileg megváltozott, és összetett kölcsönhatásba került a helyi törzsi nyelvekkel és dialektusokkal. Jól ismert nyomot hagyott a feltörekvő rokon romantikus nyelveken az is, hogy a kialakult területek történelmi sorsának különbségei hosszú ideig eltérőek voltak [30] .

Mindazonáltal minden romantikus nyelv megtartja a latin jellemzőket a szókincsében , és – bár sokkal kisebb mértékben – a morfológiájában is. Például a francia nyelv verbális rendszere az ige formáinak továbbfejlesztését jelenti , amely már a népszerű latinban is körvonalazódott. A francia irodalmi nyelv kialakulásának időszakában erősen hatott rá a latin szintaxis , melynek hatására a francia nyelvtanban kialakultak az igeidők egyezési és sorrendi szabályai , különálló részképző szerkezetek, infinitív frázisok [30] .

A rómaiak kísérletei a germán törzsek leigázására , a Kr. e. 1. század fordulóján ismételten. e. és i.sz. 1. század e., nem jártak sikerrel, de a rómaiak gazdasági kapcsolatai a germánokkal hosszú ideig fennálltak; főleg a Rajna és a Duna menti római helyőrségi gyarmatokon mentek keresztül . Ez a német városok nevére emlékeztet: Köln (németül Köln - latin colonia "település"), Koblenz (németül Koblenz - latinul confluentes , szó szerint - "csapolás", mivel Koblenz a Moselle és a folyó találkozásánál fekszik, ill. a Rajna) , Regensburg (németül Regensburg - lat. regina castra ), Bécs (lat. vindobona ) stb. [31] .

A Brit-szigeteken a latin nyelv legősibb nyomai a városok nevei a lat -chester , -caster vagy -castle  - összetevővel. castra "katonatábor" és castellum "erősítő", foss-  - lat. fossa "árok", col (n)  - lat. colonia "settlement": Manchester (angol. Manchester ), Lancaster (angol. Lancaster ), Newcastle (eng. Newcastle ), Fosbrook ( ang. Fossebrook ), Lincoln (angol. Lincoln ), Colchester (angol. Colchester ). Az 5-6. században Nagy-Britanniának az anglok , szászok és juták germán törzsei általi meghódítása megnövelte a brit törzsek által átvett latin kölcsönzések számát a germánok által a rómaiaktól már átvett szavak rovására [32] .

A latin nyelv jelentősége az új nyugat-európai nyelvek fokozatos és hosszú távú kialakulásában a Nyugat-Római Birodalom bukása után is fennmarad (a hagyományos dátum 476). A latin továbbra is az állam és az iskola nyelve volt a korai feudális frank királyságban , amely az 5. század végén alakult ki, és a Nyugatrómai Birodalom területének nagy részét magába foglalta ; a birodalommá alakult frank állam ( Nagy Károly 800-ban vette fel a császári címet) 843-ban független nyugat-európai államokra bomlott fel - olasz, francia és német királyságokra. A nemzeti irodalmi nyelvek több évszázados hiánya ezekben az államokban arra kényszerítette őket, hogy a latin nyelv segítségét vegyék igénybe a köztük lévő kapcsolatokban. A középkorban és azon túl is a latin volt a katolikus egyház nyelve . Ugyanakkor a latin volt a tudomány és az egyetemi oktatás nyelve, az iskolai tanítás fő tárgya. Végül a latin volt a jogtudomány nyelve , és még azokban az országokban is, ahol a jogszabályokat már a középkorban átvitték a nemzeti nyelvekre (mint például Franciaországban), a római jog tanulmányozása és befogadása is fontos része volt. a jogtudomány. Innen ered a latin szókincs széles körű elterjedése az új európai nyelvekbe – elsősorban tudományos, teológiai, jogi és általában elvont terminológiaként [32] .

Oroszországban a 18. századig az egyházi szláv és (kisebb mértékben) a görög nyelvet használták terminológiai forrásként ; I. Péter kora óta azonban megindul a latin szókincs fokozott behatolása az orosz nyelvbe, kisebb mértékben közvetlenül, nagyobb mértékben az új európai nyelveken keresztül. Meg kell azonban jegyezni, hogy magában az óorosz nyelvben számos nagyon korai kölcsönzés található latinból, részben közvetlenül, részben görögül ("fürdő" [33] , "kamra", "menta", "cseresznye" [34] ] , "csúnya").

A latin szókincs jelentős hatást gyakorolt ​​az angolra a francián keresztül , Anglia 11. századi normannok általi meghódítása következtében . A reneszánsz idején sok kölcsönzést készítettek angolul , és közvetlenül a latinból.

Nyelvi jellemzők

Fonetika és fonológia

A latin fonémák kétféle kiejtése létezik: hagyományos és klasszikus. A köztük lévő különbségek főként abban rejlenek, hogy a hagyományos kiejtés számos, a késő latinban keletkezett fonéma változatát megőrzi, míg a klasszikus igyekszik ezeket kiküszöbölni [35] .

A nyelv történeti fejlődéséből adódó változások mellett a fejlődő nyugat-európai nyelvekben lezajlott fonetikai folyamatok évszázadokon át befolyásolták a hagyományos kiejtést , ami a latin nyelvű szövegek különböző nyelvű olvasási eltéréseihez vezetett. országok [35] .

Mássalhangzók [36]

		ajak-	labiodentális	fogászati	nádor	hátsó nádor		Torok
						Egyszerű	lekerekített _
robbanó	zöngés	B /b/		D /d/		G /ɡ/
	Süket	P /p/		T /t/		C vagy K /k/ 1	QV /kʷ/
frikatívák	zöngés			Z /z/ ²
	Süket		F /f/	S /s/				H /h/
orr		M /m/		N /n/		G/N [ŋ] ³
rhotikus				R /r/ 4
Közelítők ( félmagánhangzók )				L /l/ 5	I /j/ 6		V /w/ 6

1. A korai latin nyelvben a K betűt rendszeresen írták A előtt , de csak a klasszikus időkben maradt fenn a szavak igen korlátozott halmazában; már a klasszikus korszakban archaikus volt, és megmaradt például a Kalendae [kalende] szó rövidítéseiben, ami minden hónap első napját jelenti (innen a „naptár” szó): K. vagy Kal. [36]
2. A /z/ egy "import fonéma" a klasszikus latinban; a Z betűt a görög kölcsönzésekben [36] használták a zéta (Ζζ) helyett, amely a feltételezések szerint a [z] hangot jelölte a latin ábécébe való felvételekor . A magánhangzók között ez a hang megduplázható, azaz [zz] . Egyesek úgy vélik, hogy Z az affrikátus /dz/ jelölésére utalhat , de erre nincs megbízható bizonyíték.
3. A veláris mássalhangzók előtt az /n/ az artikuláció helyén [ŋ] -be asszimilálódott , mint a quinque -ben ['kʷiŋkʷe] . Ezenkívül a G a veláris nasális [ŋ] kifejezést jelentette N előtt ( agnus : ['aŋnus] ).
4. A latin R vagy alveoláris négyzetet [r] , mint a spanyol RR , vagy alveoláris lebenyet [ɾ] , mint a spanyol R nem szó elején.
5. Feltételezzük, hogy az /l/ fonémának két allofónja volt (hasonlóan az angolhoz). Allen szerint ( 1. fejezet , v . szakasz ) ez egy velarizált alveoláris laterális közelítő [ɫ] volt, mint az angolban full a szó végén vagy egy másik mássalhangzó előtt; máskor alveoláris laterális approximant [l] volt , mint az angol look .
6. V és I egyaránt képviselhetnénk magánhangzós és félhangzós fonémákat ( /ī/ /i/ /j/ /ū/ /u/ /w/ ).

• A PH , a TH és a CH a phi (Φφ /pʰ/ ), a théta (Θθ /tʰ/ ) és a chi (Χχ /kʰ/ ) helyett a görög kölcsönzésekben szerepelt. A latin nyelvben nem voltak aspirált mássalhangzók , ezért ezeket a digráfusokat leggyakrabban P -nek (később - F ), T -nek és C / K -nak olvasták (a kivételt a legműveltebb, görögül jól ismerő emberek képezték).
• Az X betű a /ks/ mássalhangzók kombinációját jelölte .
• A megkettőzött mássalhangzókat kettős betűkkel jelöltük ( BB /bː/ , CC /kː/ stb.). A latin nyelvben a hangok hosszának szemantikai különbsége volt, például a nus /ˈanus/ („öregasszony”) és ā nus /ˈaːnus/ („gyűrű, végbélnyílás”) és egy nn us /ˈanːus/ („év” ). A korai latinban a kettős mássalhangzókat egyesnek írták; a Kr.e. 2. században. e. a könyvekben (de nem a feliratokban) a "sicilius" néven ismert félhold diakritikussal kezdték jelölni (nyilván ň ). Később elkezdték írni a számunkra ismerős kettős mássalhangzókat.
• A /j/ fonéma a szavak elején magánhangzó előtt vagy a szavak közepén a magánhangzók között fordul elő; a második esetben a kiejtésben (de nem írásban) duplázódik: iūs /juːs/ , cuius /ˈkujjus/ . Mivel az ilyen megkettőzött mássalhangzó az előző szótagot hosszúvá teszi, a makró a szótárakban az előtte álló magánhangzót hosszúnak jelöli, bár a valóságban ez a magánhangzó általában rövid. Az előtagolt szavak és az összetett szavak a /j/ a második szóelem elején maradnak: adiectīuum /adjekˈtiːwum/ .
• Úgy látszik, a klasszikus korszak végére a szavak végén lévő /m/ gyengén ejtett, vagy tompán, vagy csak az előző magánhangzó nazalizálása és meghosszabbítása formájában. Például a decem - et ("10") úgy kellett volna kiejteni, hogy [ˈdekẽː] . Ezt a hipotézist nemcsak a latin költészet ritmusai támasztják alá, hanem az is, hogy minden romantikus nyelvben elveszett a végső M. Az egyszerűsítés kedvéért, valamint ennek a hipotézisnek a hiányos bizonyítására is tekintettel, M -ről általában úgy gondolják, hogy mindig az /m/ fonémát képviseli .

Magánhangzók [36]

	első sorban		középső sor		hátsó sor
	hosszú	rövid	hosszú	rövid	hosszú	rövid
felső emelés	én /iː/	én /ɪ/			V /uː/	V /ʊ/
közepes emelkedés	E /eː/	E /ɛ/			O /oː/	O /ɔ/
alsó emelés			A /aː/	A /a/

• Minden magánhangzó (talán az Y kivételével ) legalább két különböző fonémát jelent: egy hosszú és egy rövid magánhangzót. A lehet rövid /a/ vagy hosszú /aː/ ; Az E jelentése a /ɛ/ vagy az /eː/ stb.
• Az Y -t a görög kölcsönzésekben [36] használták az upsilon (Υυ /ʏ/ ) betű helyett. A latinban eredetileg nem voltak lekerekített előhangzók, így ha egy római nem tudta kiejteni ezt a görög hangot, akkor az upsilont /ʊ/ ként (az archaikus latinban) vagy /ɪ/ ként (klasszikus és késői latin nyelven) olvasta.
• Az AE , OE , AV , EI , EV diftongusok voltak: AE = / aɪ/ , OE = /ɔɪ/ , AV = /aʊ / , EI = /eɪ/ és EV = /ɛʊ/ . Az AE és az OE monoftongokká /ɛː/ , illetve / eː/ lettek.

Magánhangzók és mássalhangzók hosszúsága

A latinban a magán- és mássalhangzók hossza szemantikai különbséggel bírt. A mássalhangzók hosszát a megkettőzésük jelezte, de a hosszú és rövid magánhangzókat a szabványírásban nem különböztették meg.

Voltak azonban kísérletek a magánhangzók megkülönböztetésére is. Néha a hosszú magánhangzókat kettős betűkkel jelölték (ezt a rendszert Accius ókori római költőjéhez kötik ) ; volt egy mód arra is, hogy a hosszú magánhangzókat "csúccsal" jelöljék meg - ez az akut akcentushoz hasonló diakritikus jel (az I betű ebben az esetben egyszerűen megnőtt).

A modern kiadásokban, ha szükséges a magánhangzók hosszának feltüntetése, akkor a hosszú magánhangzók fölé makrót ( ā, ē, ī, ō, ū ) és egy rövidvonalat ( ă, ĕ, ĭ, ŏ, ŭ ) helyeznek el. rövidek fölött .

Ékezet

A hangsúly a latinban általában nem az utolsó szótagra esik, így a két szótagú szavaknál az első szótagra. Ha egy szóban kettőnél több szótag van, akkor a hangsúly az utolsó előttire esik, ha az hosszú, és a végétől a harmadik szótagra, ha az utolsó előtti szótag. Például: fí-li-a (a li szótag nyitott és magánhangzó követi, tehát rövid), fe-nés-tra (a nes szótag hosszú, mert zárt) [37] :20 .

Morfológia

A latin az oroszhoz hasonlóan túlnyomórészt szintetikus . Ez azt jelenti, hogy a nyelvtani kategóriákat ragozással ( ragozás , ragozás ) fejezzük ki, nem pedig funkciószavakkal . A latinban vannak főnevek ( lat.  Nomen Substantivum ), számnevek és névmások esetek , személyek , számok és nemek szerint ; a felsoroltaktól eltérő melléknevek , az összehasonlítás mértékével módosítva ; igék ragozása igeidőkre és zálogokra ; supin  egy verbális főnév; határozószók , elöljárószavak és kötőszavak .

Főnév

6 eset van latinul :

• névelő (nominative, nominativus ) ;
• genitivus (genitivus, genetivus ) ;
• datuvus (dativus, dativus ) ;
• accusative (accusative, accusativus ) ;
• deferenciális (ablativus, ablativus ) ;
• szószóló (vocative, vocativus ) .

Három nem, amelyek 5 deklinációra oszthatók:

• hím ( genus masculinum );
• nőies ( genus femininum );
• közepes ( neutrum nemzetség ).

Ige

A latin igékben 6 igeidő, 3 hangulat, 2 hang, 2 szám és 3 személy szerepel.

Ragozás

4 ragozás létezik; a ragozás típusát az infinitivus vége előtti utolsó magánhangzó határozza meg -re :

• - egy újra  - első ragozás;
• - ē re (hosszú hanggal) - a második ragozás;
• - ĕ re (rövid hanggal) - a harmadik ragozás ("3-a ragozás" és "3-b ragozás"-ra osztva);
• - i re  - negyedik ragozás.

A latin ige szokásos ragozási sémája az, hogy levágjuk az infinitivus -re végét, és hozzáadjuk a személyt jelző végződést:

• -o  - 1 l. egységek h.,
• -s  - 2 l. egységek h.,
• -t  - 3 l. egységek h.,
• -musz  - 1 l. pl. h.,
• -tis  - 2 l. pl. h.,
• -nt  - 3 l. pl. h.

1) Az első ragozású -a igéknél 1 l vége előtt. egységek h. -o kiesik:

Az am a re "szeretni" ige ragozása

arc és szám	A nyomtatvány
1 l. egységek h.	Am o
2 l. egységek h.	Ama 's
3 l. egységek h.	Ama t
1 l. pl. h.	Ama mus
2 l. pl. h.	amatis _
3 l. pl. h.	Ama nt

2) A második ragozású igék a szabványos mintától való eltérés nélkül ragozódnak.

3) A harmadik ragozású igékben a - ĕ re helyett -o , -is , -it , -imus , -itis , -unt ("3-a") vagy -io , -is , -it , -imus , -itis , -iunt ("3-b"), vagyis megjelennek az úgynevezett összekötő magánhangzók; igék "3-b" ragozása másokhoz képest nagyon kicsi.

4) A negyedik ragozású igékhez 3 l. pl. h. -u is megjelenik a végén :

Az aud i re "hallgatni" ige ragozása

arc és szám	A nyomtatvány
1 l. egységek h.	Audi o
2 l. egységek h.	Audi s
3 l. egységek h.	Audi t
1 l. pl. h.	Audi mus
2 l. pl. h.	Audi tis
3 l. pl. h.	Audi unt

Idő

Latin igeidők:

• jelen idő ( praesens );
• múlt idő imperfektív ( imperfectum );
• tökéletes múlt idő ( perfectum );
• pluperfect , vagy múlt előtti idő ( plusquamperfectum );
• jövő idő , vagy jövő első ( futurum primum );
• pre-future tense , vagy future second ( futurum secundum ).

Inklináció

• Jelző ( modus indicativus );
• felszólító ( modus imperativus );
• kötőszó ( modus conjunctivus ).

Zálog

• Érvényes ( activum );
• passzív ( passivum ).

Szám

• egyes szám ( singularis );
• többes szám ( pluralis ).

Arc

• Első ( persona prima );
• a második ( persona secunda );
• harmadik ( persona tertia ).

Szintaxis

Az oroszhoz hasonlóan az egyszerű mondat leggyakrabban egy alanyból és egy állítmányból áll , és az alany névelőben van. A névmást alanyként rendkívül ritkán használják, mivel általában már az állítmány személyes alakjában szerepel. Az állítmány kifejezhető igével, névleges szórésszel, vagy névleges szórésszel segédigével.

A latin nyelv szintetikus szerkezete és ebből adódóan gazdag ragozási és ragozási rendszere miatt a mondatban a szórend nem kritikus. Általában azonban az alany a mondat elejére kerül, az állítmány - a végére, közvetlen tárgy - a vezérlő ige, vagyis az állítmány elé [38] .

A mondatok felépítésénél a következő fordulatokat használjuk:

• Accusativus cum infinitivo ("akuzatívus határozatlannal") - a beszéd, a gondolkodás, az érzékszervi észlelés, az akarat és néhány más esetben használatos, és alárendelő tagmondatként fordítják, ahol az akuzatív rész válik alanygá, és az infinitívus az állítmány. alanyal egyetértésben forma.
• Nominativus cum infinitivo ("határozatlan névelő") - szerkezete megegyezik az előző forgalommal, de a passzív hang predikátuma. Fordításkor az állítmányt a határozatlan személyes jelentésű többes szám 3. személy aktív alakjában továbbítják, maga a forgalom pedig alárendelt tagmondat.

A cum historicum kötőszóval rendelkező relatív mellékmondatok általában az idő relatív tagmondatai, a "mikor" kötőszóval fordítva [39] .

A liturgikus latin nyelv stílusjegyei

Mivel az Újszövetség könyveit ógörögül írták , ez maradt a fő istentiszteleti nyelv Rómában a kereszténység korai évtizedeiben; I. Viktor pápa (189-199) idején azonban itt áttértek a latin nyelvre . A keresztény latinra jellemző a nagy mennyiségű görög és részben héber szókincs kölcsönzése, a neologizmusok jelenléte és a köznyelv nagy befolyása az ókori hagyomány, stílus szempontjából. Ugyanakkor sok tulajdonképpeni latin eredetű szót és nyelvi szerkezetet közvetlenül használnak a liturgikus szövegekben, amelyek a szövegek összeállításakor már archaikusak voltak, ami a liturgikus latint a köznyelvtől eltérő szakrális nyelvvé változtatja (pl. a köznyelvi keresztény beszédben gyakoribb ige közül az oro "imádkozom" az ősi precort használják ; a görög episcopus szó helyett  - a hagyományos hivatalos római pontifex és antistes kifejezéseket; a görög presbiter helyett  - római praesul ). A liturgikus latin ünnepélyes stílusa, amely merőben különbözik a köznyelvtől, a bibliai és az ókori római stílus harmonikus kombinációja.

Latin a biológiában

A latin nyelv a biológiában önálló tudományos nyelvnek tekinthető, amely a reneszánsz latin nyelvből származik , de számos ógörögből és más nyelvekből kölcsönzött szóval gazdagodott. Emellett a latin nyelv számos szava új, különleges értelemben kerül felhasználásra a biológiai szövegekben. A latin biológiai nyelv nyelvtana észrevehetően leegyszerűsödött. Az ábécé kiegészítésre került: a klasszikus latintól eltérően a J, U, W betűket használják.

A biológiai nómenklatúra modern kódexei megkövetelik, hogy az élő szervezetek tudományos nevének latin formájúnak kell lennie , azaz a latin ábécé betűivel írva és a latin nyelvtan szabályai szerint kell lenniük, függetlenül attól, hogy melyik nyelvről kölcsönzik őket.

Lásd még

• Népi latin
• Latin kiejtés és helyesírás
• Latin nyelvtan
• Latin-orosz gyakorlati átírás
• A népszerű latin kifejezések listája
• A latin rövidítések listája
• Az európai városok latin nevei
• római irodalom
• Latin obszcén nyelv
• Disznó latin
• Lingua franca
• Interlingua (latin-blue-flexione)  - mesterséges nyelv

Jegyzetek

1. ↑ 1 2 3 4 Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. tizenöt.
2. ↑ Latin kéziratok: alapvető bevezetés a kritikai kiadások használatába középiskolai és főiskolai osztályok számára: Johnston, Harold Whetstone, 1859-1912: Ingyenes letöltés, Bor...
3. ↑ Az itál nyelvek eredete és fejlődése . Letöltve: 2021. december 3. Az eredetiből archiválva : 2021. december 3. (határozatlan)
4. ↑ I. M. Tronsky. A latin nyelv történeti nyelvtana. M., 2001, 38. o . Letöltve: 2021. december 14. Az eredetiből archiválva : 2021. december 14. (határozatlan)
5. ↑ Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. 15-16.
6. ↑ 1 2 3 Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. 16.
7. ↑ LATIN NYELV . Letöltve: 2021. december 3. Az eredetiből archiválva : 2021. november 22. (határozatlan)
8. ↑ Nem kötelező. A legfontosabb fonetikai törvények. . Letöltve: 2021. december 3. Az eredetiből archiválva : 2021. december 3. (határozatlan)
9. ↑ T. A. Karaseva A LATIN FONETIKAI TÖRVÉNY KÉPLETE ÉS ALKALMAZÁSA Archív másolat 2021. december 3-án a Wayback Machine -nél // Indoeurópai nyelvészet és klasszikus filológia - X. I. M. Tronszkij professzor emlékének szentelt olvasmányok anyaga. - SPb., 2006. - S. 111.
10. ↑ Cicero, Fam., IX, 21
11. ↑ 1 2 3 Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. 17.
12. ↑ Kezdő latin . Letöltve: 2018. január 9. Az eredetiből archiválva : 2018. január 10. (határozatlan)
13. ↑ Horst Forster. Kulturdialog und akzeptierte Vielfalt?: Rumänien und rumänische Sprachgebeite nach 1918. Stuttgart. 1999. 45. o. (Horst Förster Jahrgang 1940. Seit 1991 Professor für Geographie Osteuropas an der Universität Tübingen. Wissenschaftlicher Leiter des Instituts für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde1 Europe in Förster1 Professor191, Tübingen. — Professor für Geographie Osteuropas an der Universität Tübingen. tübingeni, a Dubai Svábország Történeti és Földrajzi Intézetének tudományos igazgatója, Tübingen). . Letöltve: 2018. január 9. Az eredetiből archiválva : 2018. január 9.. (határozatlan)
14. ↑ Horst Forster. Kulturdialog und akzeptierte Vielfalt?: Rumänien und rumänische Sprachgebeite nach 1918. Stuttgart. 1999. 45. o . Letöltve: 2018. január 9. Az eredetiből archiválva : 2018. január 9.. (határozatlan)
15. ↑ A cseh nyelv rövid története . Letöltve: 2018. február 20. archiválva az eredetiből: 2018. február 19. (határozatlan)
16. ↑ Grytskevich A.P. Rech Paspalita // Belarusian Encyclopedia : U 18 vol. T. 14: Rele - Slayavina  (belorusz) / Redkal.: G. P. Pashkov and insh. - Mn. : BelEn , 2002. - S. 36. - 10 000 példány.  — ISBN 985-11-0238-5 .
17. ↑ Aboni Andrea. Adatok a ruszin nyelv történetéhez. . Letöltve: 2018. január 8. Az eredetiből archiválva : 2016. március 4. (határozatlan)
18. ↑ Béke Észak-Kaukázusban a nyelveken, az oktatáson, a kultúrákon keresztül: jelentéskivonatok ... Nemzetközi Kongresszus, 4. kötet. Pjatigorszki Állami Nyelvészeti Egyetem, 2004. 49. o. Archív másolat 2021. január 26-án a Wayback Machine - nél (Uo. )
19. ↑ [Nemilov A.N. A reneszánsz kultúrája. Szovjetunió Tudományos Akadémia. L., 1986. S. 36.]
20. ↑ Kondratiev D.K. Latin a modern világban. A Grodnói Állami Orvostudományi Egyetem folyóirata. N. 4. Grodno, 2004. . Letöltve: 2018. február 23. Az eredetiből archiválva : 2016. október 12.. (határozatlan)
21. ↑ A Természettudományi és Technikatörténeti Intézet (Szovjetunió Tudományos Akadémia) kiadványa, 1955
22. ↑ [Nagy orvosi enciklopédia. "Orvosi irodalom" szótár]
23. ↑ Alekszej Fedotov . Lelki nevelés 1943-1988-ban. . Letöltve: 2018. január 9. Az eredetiből archiválva : 2018. január 10. (határozatlan)
24. ↑ [Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára. Enciklopédiacikk "Ősi nyelvek"]
25. ↑ De Maulde-la-Claviere, I, 80, 389.
26. ↑ De Maulde-la-Claviere, I, 209
27. ↑ E. Satow . Útmutató a diplomáciai gyakorlathoz archiválva : 2018. január 10. a Wayback Machine -nél . M., 1961. S. 64-65.
28. ↑ kert. Traites de Paix története. 5, 155, sz.
29. ↑ F. de Martens, Recueil de Traites stb., V et IX (X).
30. ↑ 1 2 3 Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. tizennyolc.
31. ↑ Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. 18-19.
32. ↑ 1 2 Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. 19.
33. ↑ Fürdő. M. Fasmer etimológiai szótára
34. ↑ Cseresznye. M. Fasmer etimológiai szótára
35. ↑ 1 2 Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. 22.
36. ↑ 1 2 3 4 5 Katsman, Pokrovskaya, 2006 , p. 23.
37. ↑ Latin: Tankönyv pécsi tanulóknak. intézetek speciális No. 2103 „Külföldi. lang." / A végösszeg alatt. szerk. V. N. Yarkho , V. I. Loboda. - 3. kiadás - M . : Oktatás , 1983. - 86 000 példány.
38. ↑ Lingua Latina: Anyagok a latin nyelv kurzusához: Nyizsnyij Novgorod, "Vector - TiS" kiadó, 2000. . Letöltve: 2011. január 15. Az eredetiből archiválva : 2010. október 8.. (határozatlan)
39. ↑ Miroshenkova V. I., Fedorov N. A. A latin nyelv tankönyve . - Moszkva: Prostor, 1994. - ISBN 5-900451-08-2 . Archiválva : 2011. január 23. a Wayback Machine -nél

Irodalom

enciklopédiás cikkek

• Solopov A.I. Latin nyelv // Nagy orosz enciklopédia. 17. évfolyam - M. , 2010. - S. 55.
• Hodorkovskaya B.B. Latin nyelv // Nyelvi enciklopédikus szótár / Ch. szerk. V.N. Jarcev. - M . : Szovjet Enciklopédia, 1990. - S. 253. - 685 p.
• Modesztov V.I. Latin nyelv // Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára  : 86 kötetben (82 kötet és további 4 kötet). - Szentpétervár. , 1896. - T. XVII. - S. 378-381.

Oktatóanyagok

• Afonasin E. V. Latin ügyvédeknek
• Afonasin E. V. Latin for Philosophers
• Borovsky Ya. M., Boldyrev A. V. A latin nyelv tankönyve. - M., 1975 (4. kiadás).
• Katsman N.L., Pokrovskaya Z.A. Latin: tankönyv középiskolák számára . — M. : Vlados, 2006. — 456 p. Archiválva : 2019. március 29. a Wayback Machine -nél
• Kozlova G. G. A latin nyelv önálló használati útmutatója. - 2. kiadás - M., 2006.
• Kondratiev S., Vasnetsov A. A latin nyelv tankönyve. - 5. kiadás - M., 1954.
• Mirosenkova V.I., Fedorov N.A. Lingua latina. - 6. kiadás - M., 2003.
• Nisenbaum M. E. latin nyelv. - 2. kiadás - M., 2001.
• Rosenthal I. S., Sokolov V. S. A latin nyelv tankönyve. - 2. kiadás - M., 2004.
• Sobolevsky S. I. A latin nyelv tankönyve. - M., 1953.
• Tronsky I. M. A latin nyelv történeti nyelvtana . M., Indrik, 2001
• Fényes V. N. és mások. Latin nyelv. - 8. kiadás - M., 2010.

Szótárak

• Dvoretsky I. Kh. Latin-orosz szótár: Körülbelül 50 000 szó. - 2. kiadás, átdolgozva. és további - M . : Orosz nyelv , 1976. - 1096 p. — 65.000 példány.
• Dvoretsky I. Kh. Latin-orosz szótár: Körülbelül 50 000 szó . - 4. kiadás, törölve. - M . : Orosz nyelv , 1996. - 843, [2] p. — ISBN 5-200-02365-3 .

Tematikus oldalak	Nyissa meg a könyvtárat
Szótárak és enciklopédiák	Nagy dán nagy kínai Nagy norvég Nagy orosz Brockhaus és Efron a világ körül Kis Brockhaus és Efron Ortodox horvát Britannica (online) Brockhaus Brockhaus Universalis Modern Ukrajna svájci történelmi
Bibliográfiai katalógusokban BNE : XX526920 BNF : 11935508t GND : 4114364-4 J9U : 987007555777505171 LCCN : sh85074944 NDL : 00569314 NKC : ph122187

Romantikus nyelvek
latin † ( protonyelv ) 1
nyugati román Ibero-romantika Asturleone asztúriai galíciai-asztúriai Kantabriai Leonese Mirandese Extremadurán aragóniai aragóniai zsidó-aragóniai † galíciai-portugál galíciai portugál európai brazil fala de shalima spanyol (kasztíliai) galíciai kalo castrapo castuo ladino portuñol régi spanyol † Chabacano yanito Mozarabic mozarab † Occitano-romantika okszitán ( kb. nyelvek ) északi vivaro-alpesi Limuzin Auvergne déli languedoc provence szép Shuadit † Gascon aráni katalán Keleti algériai baleári Roussillon-i központi Nyugati valenciai északnyugati Gallo-romantika Olajnyelvek Francia régi francia † középfrancia † belga Cajun Quebec svájci Anjou- Burgundia vallon gallo Lorraine normann Pikárdia Poitevin-Saintonge Poitevin Saintonge Franche-Contian (francia-contian) pezsgő Mosel Romansch † francia-provanszi francia-provanszi (Arpitan) olasz-romantika Szardíniai 2 Campidán logudorián galluriai észak-olasz gallo-olasz ligur genovai Monacó Brigas lombard nyugat keleti piemonti Emiliano-Romagnole velencei isztro-romantika (Istriot) Közép-olasz zsidó-olasz olasz korzikai római toszkán umbriai dél-olasz Abruzzo apuliai calabriai nápolyi szicíliai római Ladin római friuli nyelvjárások
keleti romantika ( balkáni latin † → protoromán †) Észak-Duna oláh † ( liturgikus román ) → román moldvai Dél-Duna aromán megleno-román isztro-román (istriot) dalmáciai dalmát †
Egyéb Pidgins , kreol és vegyes spanyol portugál Francia
Megjegyzések † - halott , kettévált vagy nyelvet váltott Az 1 a nyelvek olasz ágának része 2 -t néha külön csoportként emelik ki

olasz nyelvek
Latino-faliszkán csoport	siculian Faliscan latin román
Osco-umbriai (szablya) csoport	oskian umbriai Dél-Piceni (Sabinsky) Volszkij Ekvian Marslakó
Lehetséges fióktagok	velencei luzitán