Olasz nyelv

olasz nyelv
önnév italiano, lingua italiana
Országok Olaszország Svájc Vatikán San Marino
Régiók Szlovén Isztria ( Szlovénia ) Istarska ( Horvátország )
Szabályozó szervezet Accademia della Crusca
A hangszórók teljes száma
Állapot biztonságos [2]
Osztályozás
Kategória Eurázsia nyelvei

indoeurópai család

olasz nyelvek Romantikus nyelvek olasz-román nyelvek olasz nyelv
Írás latin ( olasz ábécé )
Nyelvi kódok
GOST 7.75-97 it 235
ISO 639-1 azt
ISO 639-2 ita
ISO 639-3 ita
WALS ifi és ita
Etnológus ita
Nyelvi szféra 51-AAA-q
ABS ASCL 2401 és 24
IETF azt
Glottolog ital1282
Wikipédia ezen a nyelven

Az olasz ( italiano, lingua italiana ) Olaszország , a Vatikán (a latin mellett ), San Marino és Svájc (a német , francia és romani mellett) hivatalos nyelve . Horvátország és Szlovénia több régiójában második hivatalos nyelvként ismerik el.

Az olasz nyelv közvetlenül a népi latinra nyúlik vissza , amely Olaszországban elterjedt. A középkorban , amikor Olaszország politikailag megosztott volt, nem volt közös irodalmi nyelv, bár a különböző nyelvjárásokról írásos emlékek maradtak fenn. A reneszánsz óta a toszkánai , pontosabban Firenze dialektusa , amelyben Dante , Petrarcha és Boccaccio írt , a legrangosabb lett . Ennek ellenére a magasan képzett emberek továbbra is "népnyelvűnek" nevezték az olaszt - volgare , ellentétben a klasszikus tiszta latinnal. A XVIII-XIX. század óta egyetlen olasz irodalmi nyelv alakult ki a toszkán nyelvjárás alapján, amely átmenet az északi és déli idiómák között . Ugyanakkor számos dialektus elterjedt Olaszországban, amelyek közötti kölcsönös megértés nehézségekbe ütközhet: történelmi szempontból az észak-olasz nyelvjárások gallo-román , a dél -olasz nyelvjárások pedig olasz-román nyelvűek . A dialektusokon kívül az olasz irodalmi nyelvnek több regionális változata is létezik [3] , valamint számos olyan idióma, amelyet külön nyelvnek tekintenek, nem pedig olasz dialektusnak (leginkább a szardíniai és a friuli ).

Az olasz nyelv szerkezete meglehetősen jellemző a román családra [4] . A fonológiában megmarad a nyitott és zárt magánhangzók formális oppozíciója, ami általános az új romantikus nyelveknél (francia, portugál, katalán), bár szerepe a fonemikus szemantikai megkülönböztetésben kicsi. A szókincs az eredeti latin alapon kívül sok késői, „könyves” latin kölcsönzést tartalmaz.

Történelem

Az olasz nyelv az olaszországi romantikus dialektusok alapján alakult ki, a népszerű latinig nyúlik vissza. Az olasz irodalmi nyelv Toszkána dialektusán alapul , vagyis azon a vidéken, ahol az etruszkok éltek . Volt olyan vélemény, hogy a toszkán nyelvjárás jellemzői az etruszk szubsztrátumhoz kapcsolódnak [6] , de jelenleg elavultnak számít [7] .

Az olasz nyelv története több korszakra oszlik, amelyek közül az első a 10. századtól kezdődően öleli fel az időszakot , amikor az első feljegyzések megjelennek a népnyelvben - az úgynevezett Volgar ( Veronai rejtvény , IX. század ; Capua perek ) , 960 és 963 ) a 13. századig , a firenzei szabvány dominanciájának kezdetéig. A legkorábbi szakaszban elsősorban az ország központjában és déli részén keletkeztek nyelvjárási emlékek, általában jogi dokumentumok és vallási költészet. A Montecassino kolostor a tanulás fő központjává válik . Később, a 12. század végére külön központok alakultak ki a dialektusok irodalmi hagyományának fejlesztésére: Szicília ( udvari költészet ), Bologna , Umbria stb. A toszkán hagyomány különösen gazdag, amelyet jelentős műfaji sokszínűség jellemez. . Ugyanakkor Olaszországban a "népi" nyelv mellett a latin , az ófrancia és az óprovanszi nyelvet használják .

A 13. század végén a toszkán nyelvjárásra épülő "új édes stílus" ( dolce stil nuovo ) iskolája alakult ki. A XIII-XIV. század toszkán irodalmának legjelentősebb alakjai Dante , Boccaccio és Petrarch . Dante "Lakoma" ( Convivio ) és "A népi ékesszólásról" ( De vulgari eloquentia ) című értekezéseiben alátámasztotta azt a tézist, hogy a népnyelven bármilyen témában lehet műveket alkotni – a művészitől a vallásosig. Az ilyen „felvilágosult” népnyelvet ő volgare illustre -nak nevezte , bár Dante nem hitte, hogy egyetlen dialektusban is megvan az összes szükséges tulajdonság.

A XIV. században a feldolgozott toszkán dialektus, Dante, Petrarch és Boccaccio példáitól vezérelve, tulajdonképpen közös olasz irodalmi nyelvvé válik [8] . A XV-XVI. századi időszakot közép-olasznak nevezik . Ebben az időben egyre gyakrabban jelennek meg a népi, pontosabban a toszkán nyelv latinnal szembeni felsőbbrendűségére vonatkozó kijelentések ( Leon Battista Alberti , Angelo Poliziano ), megjelenik az első nyelvtan („A firenzei népnyelv szabályai”, 1495). Más régiók írói, például a nápolyi Jacopo Sannazaro , igyekeznek műveik nyelvezetét közelebb hozni a toszkán színvonalhoz.

A 16. században Olaszországban zajlik a „ Nyelvvita ” ( Questione della lingua ), amely után végleg elfogadottá vált a 14. századi klasszikus szerzők nyelvezetének mintavétele: ezt az álláspontot képviselte Pietro . Bembo , aki ellenezte a "toszkánizmus" elméletét, amely a toszkánai modern beszéd alapjául javasolta, valamint az "udvari nyelv" ( lingua cortigiana ) elméletét, amely az egész olaszországi udvari körök használatára irányult [9] . Ennek eredményeként kezdenek megjelenni előíró jellegű kiadványok, amelyek kifejezetten erre az elméletre összpontosítanak, különösen a nyomtatott nyelvtanok ( Giovanni Fortunio : A népnyelv nyelvtana, Niccolò Liburnio : Három forrás ) [10] és szótárak. Ennek ellenére a közép-olasz korban számos élő toszkán jellegzetesség található az irodalmi művekben, amelyek végül nem maradtak a normákon belül (például a végződés - a az imperfektális jelző egyes szám 1. személyben : cantava 'I énekelt', modern cantavo , postposition object clitic : vedoti 'látlak', modern ti vedo ), elsősorban olyan toszkán írók körében, mint Machiavelli .

A 17. és 18. században folytatódik a toszkán mint Olaszország egyetlen irodalmi nyelvének megerősödése, más fajtákat kezdenek "dialektusnak" tekinteni. A 17. században megjelenik az Accademia della Crusca alapvető szótára (három kiadás: 1612 , 1623 és 1691 ), amely számos archaizmust és latinizmust rögzít . Az olasz nyelvet a tudományban kezdik használni ( Galileo ), a filozófiában, továbbra is használatos az irodalomban és a színházban ( commedia dell'arte ). A 18. században megindult az olasz öntudat ébredése, különösen az egységes nyelv alapján ( L. A. Muratori ), újra megjelentek a gondolatok arról, hogy az irodalmi nyelvet közelebb kell hozni a népnyelvhez ( M. Cesarotti ). Ezzel egy időben az irodalmi kreativitás új virágzása kezdődik a dialektusokban ( Carlo Goldoni velencei dialektusban ír színdarabokat , Gioacchino Belli  verseket ír a Romanescóban ).

A Risorgimento után az irodalmi olasz hivatalos státuszt kap, bár az olaszok túlnyomó többsége nem használja. Megkezdődik a modern nyelv kialakulása, amelyben nagy szerepet játszott a milánói Alessandro Manzoni munkássága . Megkezdődik az olasz nyelvjárások komoly tanulmányozása ( G. I. Ascoli ). Ugyanakkor a kormány próbálkozásai az olasz nyelv hatókörének bővítésére ahhoz vezetnek, hogy a nyelvjárások pozíciói gyengülni kezdenek. Ebben nagy szerepe volt az első világháborúnak , amelynek során a különböző régiókból érkező katonák számára gyakran az irodalmi nyelv volt az egyetlen kommunikációs eszköz, valamint a Mussolini -kormány politikája . A második világháború után az egyetemes oktatásnak, a médiának köszönhetően megindul az irodalmi nyelv rohamos terjedése. Ezzel párhuzamosan aktív népvándorlás megy végbe délről az ország északi részébe, falvakból városokba, ami a nyelvjárások nivellálódásához , az irodalmi olasz nyelv szerepének növekedéséhez vezet.

Írás

Olasz ábécé ( alfabeto )
Levél Kiejtés Név (ez.) Cím (orosz)
A a [a] a a
Bb [b] kettős kettős
C-vel [k] , [ʧ] cі chi
D d [d] di di
e e [e] , [ɛ] e uh
F f [f] hatás effe
G g [g] , [ʤ] GI ji
H h [—] lásd a szöveget acca acca
én i [i] , [j] én és
l l [l] elle elle
M m [m] emme emme
N n [n] enne enne
Ó o [o] , [ɔ] o ról ről
Pp [p] pi pi
Q q csak a qu [kw] kombinációban cu ku
R r [r] erre erre
S s [s] , [z] esszé esszé
T t [t] ti ti
u u [u] , [w] u nál nél
Vv [v] vu udvarol
Z Z [ʣ], [ʦ] zeta zeta
Főleg idegen eredetű szavak írására
Jj [j] lunga és lunga
Kk [k] cappa kappa
Ww [v] , [w] vu doppia woo doppia
X x [ks] ics x
Y y [i] , [j] ipsilon, i greca, i greco upsilon, és görög, és görög

Az olasz a latin ábécét használja további diakritikus jelekkel . Gyakoriak a digráfok is .

A c és g betűk a [k] és [g] hangokat jelölik a nem elülső magánhangzók előtt ( o , u , a ), az e , i magánhangzók előtt pedig [ʧ] ként, illetve [ʤ] ként olvashatók. A " ci , gi + magánhangzó" kombinációkban az i betűt nem olvassuk, hanem csak a c és g olvasását jelöli affrikátumként ( ciao 'hello'/'bye' ['ʧao] ), hacsak nincs i hangsúlyos. A cie , gie kombinációk a modern nyelvben nem különböznek a ce , ge ( [ʧe] és [ʤe] ) kiejtésétől. Használják néhány gyökben ( cieco 'vak', de ceco 'cseh') és nőnemű többes számban a magánhangzók után: valigia 'kézitáska', pl. h. valigie (nem valigie ). A trigráf sci a [ʃ] rövidítése .

Az i , e előtti [k] és [g] hangok jelölése ch , gh (vö. még sch [sk] ): ghiaccio 'jég' [ˈg j jaʧːo] , che [k j e] 'mi'.

A h betűnek nincs saját hangértéke. Használják a ch , gh (és trigráf sch ), kölcsönszavakban, közbeszólásokban ( ahi 'jaj'), valamint az avere ' van' ige formáinak megkülönböztetésére más, velük homonim szavaktól : ho 'van. ' ( o 'vagy'), hai 'van' ( az ai az a elöljárószó és az i szócikk  kombinált formája ), ha 'van' ( a 'hoz'), hanno 'vannak' ( anno 'év').

A gl és gn digráfok a palatális [ʎ] ('ll') és [ɲ] ('n') szonánsokat jelölik. Ha a [ʎ] -t az i -től eltérő magánhangzóval kombináljuk , a gli trigráfot kell írni : vö. gli [ʎi] ('li') - az i szócikk változása , vagy 'neki'; de migliaia [miʎˈʎaja] ('milya') 'ezer'.

A q betűt csak a qu kombináció részeként használjuk , ami [kw] -t jelöl . A qu kettős megfeleltetése úgy néz ki, mint a cqu trigráf : acqua 'víz', nacque '(ő) született' (kivételek: soqquadro 'rendetlenség', biqquadro 'bekar').

Az i és u betűk egyaránt jelölhetik az [i] és az [u] magánhangzókat , valamint csúsztathatnak [j] és [w] . Általában egy másik magánhangzó szomszédságában siklást jelölnek, kivéve, ha hangsúlyosak vagy az -ia utótag nem szerepel benne . Ezt a hangsúlyt általában nem jelzik írásban: Russia [ˈrus.sja] ' Russia ', hanem trattoria [trat.to.ˈri.a] 'tavern'. Hasonlítsa össze azonban a capìi [ka.ˈpi.i] „megértettem”.

Az e és o betűk zártabb [e] , [o] és nyitottabb [ɛ] , [ɔ] jelölések is lehetnek . Ha nincs felettük akut vagy súlyos jel, akkor megkülönböztethetetlenek: legge 'törvény' ( [ˈleʤːe] ), de legge 'ő (a) olvas' ( [ˈlɛʤːe] ).

Az akut és súlyos jeleket elsősorban annak jelzésére használják, hogy az utolsó szótag hangsúlyos, és ha a hangsúlyos magánhangzó i , u vagy a , akkor mindig a gravitációt használják: città 'város', gioventù 'fiatalság', capì 'ő (a ) értett)'. Ha a magánhangzó a középső emelkedőhöz tartozik, akkor a grave a nyitottságot, az akut pedig a közelséget: perché 'miért' [perˈke] , tè [tɛ] 'tea'.

Ezenkívül akut és súlyos jeleket helyeznek néhány teljesen hangsúlyos formára, hogy megkülönböztessék őket a homográfoktól , amelyek a hangsúlytalan szavakat jelölik: dà 'a) ad' és da 'tól', sì 'igen' és si '-sya' ( vö. még è 'ő/ő' és e 'és').

A j betűt számos kölcsönzésben és személynévben használják, amelyek megtartják a hagyományos írásmódot (vö. Juventus ). A régebbi szövegekben a j többes szám végződésben fordul elő -io : principj 'kezdet' (morfológiailag principi-i , vö. principio 'kezdet') [11] .

Nyelvi jellemzők

Fonetika és fonológia

A fonetika és a fonológia területén az olasz nyelv meglehetősen jellemző a többi román nyelvhez képest. A vokalizmus területén kialakult az "olasz típus" (különösen a latin rövid magas magánhangzók és a hosszú középső magánhangzók egybeesése a magas-közép magánhangzókban). A fonológiában megmarad a nyitott és zárt magánhangzók formális oppozíciója, ami általános az új romantikus nyelveknél (francia, portugál, kat.), bár szerepe a fonemikus szemantikai megkülönböztetésben kicsi. A hangsúlytalan szótagok többnyire jól megőrződnek. A mássalhangzók terén az olasz nyelvet meglehetősen nagy konzervativizmus jellemzi: a mennyiségi oppozíciók (geminátok) megmaradnak, a mássalhangzók intervokális gyengülési folyamatai nem vagy szabálytalanul fordulnak elő.

Az olasz szavakat ugyanúgy ejtik ki, mint írják, de az orosz nyelvtől eltérően az olaszban nincs redukció, vagyis a hangsúlytalan helyzetben lévő magánhangzókat ugyanolyan egyértelműen ejtik, mint a hangsúlyosban. A mássalhangzók kiejtése is sokkal feszültebb és tisztább, mint az oroszban, és az e, i magánhangzók előtt a mássalhangzók soha nem lágyulnak meg.

Magánhangzók

Az irodalmi olasz magánhangzók monoftongjainak összetételét a táblázat mutatja be:

Olasz magánhangzók
Elülső Központi Hátulsó
Felső én u
Középső felső e o
közép-alsó ɛ ɔ
Alsó a

A teljes halmaz csak hangsúlyos szótagokban jelenik meg, a hangsúlytalan szótagoknál a középmagashangzók két sorának ellentétét eltávolítjuk [e] , [o] [12] javára .

Az olaszban is vannak diftongusok (magánhangzók kombinációi [j] -vel , [w] ): poi [pɔj] 'majd', buono [ˈbwɔno] 'jó' - és triftongusok: buoi 'bika'. Sőt, fonológiai szempontból ezeknek a kombinációknak a többsége nem diftongus, hanem magánhangzók és siklás egymás mellé helyezéseként tekinthető [12] . Az igazi diftongusok különösen az uo és az ie , vö. buono és bontà 'kedvesség' ( az uo váltakozásban vesz részt).

Az olasz nyelvben a hangsúly általában az utolsó előtti szótagra esik (az ilyen szavakat az olasz hagyományban "egyes"-nek ( parole piane ) nevezik: càsa "ház", giornàle "újság". A szavak végétől a harmadik szótag hangsúlyos ("törött"). ", parole sdrucciole ) Sok szó van ebben az osztályban hangsúlytalan utótagokkal: simpàtico 'aranyos', edìbile 'ehető'. Ezen kívül ide tartoznak azok az igék is, amelyekhez enklitikumok kapcsolódnak , amelyek nem befolyásolják a hangsúly elhelyezését, valamint az igék a jelen idő többes számának 3. személye -no végződéssel , az ékezet megváltoztatása nélkül is: lavòrano 'működnek' (mint lavòra 'dolgozik'), scrìvi-gli 'ír-neki' (mint scrìvi ' Írj'). Számos szónak van fix hangsúlya a végszótag harmadikán: zùcchero 'cukor', àbita 'ő (a) él'.

Azokat a szavakat, amelyekben az utolsó szótag hangsúlyos, "csonka"-nak ( parole tronche ) nevezik. Ezek kölcsönzések ( caffè 'kávé'), bizonyos típusú latin deklinációig felmenő szavak ( civiltà 'civilizáció' a latin  civilitas, civilitatis szóból ), valamint a jövő idő és az egyszerű tökéletes néhány alakja (lásd alább a verbális morfológiát. ). Végül ritka típusú szavak azok a szavak, amelyeknek a végétől a negyedik szótag ékezete van („kétszer törve”, parole bisdrucciole ). Úgy alakítják ki őket, hogy a "tört szavakhoz" ( àbitano 'élnek') adnak hozzá egy clitic -ot (vagy -nincs végződést ), vagy pedig úgy, hogy a "teljes" igealakokhoz két klitikát adnak: scrìvi-glie-lo 'írja-him -this ' , dimenticàndo-se-ne 'feledkezni róla' (szó szerint 'feledkezni róla'). Sőt, írásban a hangsúlyt csak akkor jelezzük, ha az utolsó szótagra esik (lásd a helyesírásról szóló részt ).

Elisia olaszul

Olaszul az elision általában a következőktől függ:

  1. a nőnemű határozatlan névelő una , ha a következő szó a következővel kezdődik : un'antica;
  2. egyes szám határozott névelők lo , la : l'albero, l'erba;
  3. a gli hímnemű többes szám egyik alakja, ha a következő szó i - vel kezdődik : gl'Italiani, gl'Indiani;
  4. a le nőnemű többes számú szócikket a dialektusokban és a köznyelvben időnként csonkolják: l'erbe – de az abszolút előnyben részesített lehetőség a szócikk teljes alakjának használata: le erbe.
  5. Ezenkívül az elisiont gyakran használják néhány elöljárószóra, névmásra és melléknévre:
  • di : d'Italia;
  • mi , ti , si , vi : m'ha parlato, v'illudono;
  • grande , santo , bello , quello : grand'uomo, sant'angelo, bell'albero, quell'amico.

Amint a fenti példákból látható, az elision az olaszban egyetlen magánhangzó kiesését jelenti a szó végén.

Az olaszban vannak olyan egész szótagok is, amelyeket nem jelölnek aposztrófával, és másképpen hívják:

* aferézis (afèresi) - szótag kihagyása a szó elején; * syncopation (sincope) - szótag kihagyása a szó közepén; * apocope (apocope, troncamento is) - az utolsó szótag kihagyása (a következő szó hozzáadása nélkül).

Morfológia

A többi nagymértékben elemzett nyugati román nyelv hátterében az irodalmi olasz nyelvet a főnévi alakok nagyobb ragozásának megőrzése jellemzi, ami közelebb hozza a románhoz. Használati nehézséget okoznak a ci és ne intuitív határozói névmások , a francia y és en analógjai , amelyek a spanyolban teljesen hiányoznak.

Nevek

Az olasz nyelv a következőket tartalmazza:

Két nem: férfi ( maschile ) és nő ( femminile ). Nincsenek esetek, csak elöljárószók ( di, a, da, con stb.).

Névmások: io ('én'), tu ('te'), lui ('ő'), lei ('ő'), noi ('mi'), voi ('te'), loro ('ők') . A formális „te” Lei (egyes szám) vagy Loro (többes szám). Vannak névmások esetei. Birtokos melléknév: mio ('én'), tuo ('tiéd'), suo ('ő'), nostro ('miénk'), vostro ('tiéd'), loro ('ők ) ').

Az olasz elvesztette a latin megfelelőjét a „his”-nek, ami az „ ejus” volt , és erre a célra a latin megfelelőjét kezdte használni az „övé”-re. A latin 'ők', eorum megmaradt, csakúgy, mint a loro (a latin illorum szóból 'azok'), ami lehajthatatlanná vált (no * lora /* lori / * lore ).

Számok
orosz olasz IPA
Egy uno /ˈuno/
Két esedékes /esedékes/
Három tre /tre/
Négy quattro /ˈkwattro/
Öt cinque /ˈtʃiŋkwe/
Hat sei /ˈsɛi/
Hét sette /ˈsɛtte/
Nyolc ottó /ˈɔtto/
Kilenc új /ˈnɔve/
Tíz dieci /ˈdjɛtʃi/


orosz olasz IPA
Tizenegy undici /ˈunditʃi/
Tizenkét dodici /ˈdoditʃi/
Tizenhárom tredici /ˈtreditʃi/
Tizennégy quattordici /kwatˈtorditʃi/
Tizenöt Quindici /ˈkwinditʃi/
Tizenhat sedici /ˈsɛditʃi/
Tizenhét diciassette /ditʃasˈsɛtte/
Tizennyolc diciotto /diˈtʃɔtto/
Tizenkilenc diciannove /ditʃanˈnɔve/
Húsz venti /ˈventi/


orosz olasz IPA
Huszonegy ventuno /venˈtuno/
Húszonkettő szellőzés /ventiˈdue/
Huszonhárom ventitre /ventiˈtre/
Huszonnégy ventiquattro /ventiˈkwattro/
Huszonöt venticinque /ventiˈtʃinkwe/
Huszonhat ventisei /ventiˈsɛi/
Huszonhét ventisette /ventiˈsɛtte/
Huszonnyolc ventotto /venˈtɔtto/
Huszonkilenc ventinove /ventiˈnɔve/
Harminc trenta /ˈtrenta/


orosz olasz IPA
száz cento /ˈtʃɛnto/
ezer mille
kétezer dumila
kétezer tizenkettő {2012} duemiladodici
Ige

Az olasz nyelvben három igeragozás létezik , 8 igeidő és 4 módozat. Az infinitivusban -are végződő igék (volare 'repül') az első ragozás, a -ere (cadere 'esik') a második és -ire (capire 'megért') a harmadik ragozás. Vannak visszaható igék is: lavare 'mosás'; lavarsi 'mosni'. Minden ige személy szerint ragozott, azaz minden igeidőben minden igének hat alakja van, három egyes számban és három többes számban. A szabálytalan olasz igék nem követik a személyek alakképzésének általános szabályait, ezért az egyes igék minden alakját meg kell jegyezni ( verbi irregolari ) [13] .

-parlare
_		 -ere
vendere		 -ire
dormire / capire
io -o -o -o / -isco
tu -én -én -i / -isci
lui, lei, lei -a -e -e / -isce
noi -iamo -iamo -iamo
voi -evett -ete -ite
loro -ano -o nem -ono / -iscono

Szintaxis

Soren (1984) szerint a szintaxist, a toszkán nyelvjárás más nyelvi sajátosságaihoz hasonlóan, általában az észak-román modellek meglehetősen összetett, sőt kaotikus összefonódása jellemzi a délromán modellekkel, amelyek átmentek a modern irodalmi olasz nyelvbe. Price ugyanerre a következtetésre jut az olasz nyelv összehasonlító konstrukcióinak szintaxisának elemzése során, amely hasonlóságot tár fel a spanyol és a francia modellel, de egyikkel sem azonos [14] .

Antroponímia

A gyakorlati orosz nyelvű átírás szabályai

Lásd még

Jegyzetek

  1. ↑ Ethnologue - 25 - Dallas, Texas : SIL International , 2022.
  2. ↑ UNESCO Nyelvek Vörös Könyve
  3. ↑ De Mauro, Tullio. Storia linguistica dell'Italia unita . Bari: Edizioni Laterza, 1963
  4. ↑ Olasz nyelv // Kazahsztán. Nemzeti Enciklopédia . - Almati: Kazah enciklopédiák , 2005. - T. II. — ISBN 9965-9746-3-2 .  (CC BY SA 3.0)
  5. ↑ Európaiak és nyelveik . Letöltve: 2014. április 10. Az eredetiből archiválva : 2016. április 14..
  6. ↑ Például Battisti, C. Aspirazione etrusca e gorgia toscana // Studi Etruschi, IV (1930), p. 249-254
  7. ↑ Robert A. Hall, Jr. Megjegyzés a "Gorgia Toscanáról" // Italica, vol. 26(1), 1949, pp. 64-71, vö. Lásd még [Rohlfs 1966].
  8. ↑ Chelysheva, I. I., Cherdantseva, T. Z. Olasz nyelv // A világ nyelvei. Romantikus nyelvek. M.: Academia, 2001, p. 60.
  9. ↑ Sze. Vitale, Maurizio. La questione della lingua . Palermo: Palumbo, 1963; Chelysheva, I. I. A romantikus irodalmi nyelvek kialakulása. olasz nyelv . Moszkva: Nauka, 1990.
  10. ↑ Lásd még Stepanova, L. G. Az első olasz nyelvtanok történetéből . St. Petersburg: Nauka, 2006 Archivált : 2007. május 9. a Wayback Machine -nél
  11. ↑ Battaglia, S., Pernicone, V. La grammatica italiana . Torino: Loescher-Chiantore, 1962, p. 36.
  12. ↑ 1 2 Chelysheva, Cherdantseva, 2001
  13. ↑ Berloko, 2018 .
  14. ↑ Összehasonlító szerkezetek spanyol és francia szintaxisban - Susan Price - Google Books . Letöltve: 2017. február 26. Az eredetiből archiválva : 2017. február 27..

Irodalom

  • Nagy Orosz Enciklopédia  : [35 kötetben]  / ch. szerk. Yu. S. Osipov . - M .  : Nagy orosz enciklopédia, 2004-2017.
  • Fabrizio Berloco. Az olasz igék nagy könyve: 900 teljesen konjugált ige minden időben. IPA átírással, 2. kiadás . – Langu, 2018.
  • Zholudeva L. I. Régi olasz nyelv: Fonetika. Morfológia. A XIII-XIV. századi szövegek olvasója. M.: LENAND, 2014. - 144 p. ISBN 978-5-9710-1315-0 .
  • Zorko G. F. , Maizel B. N. , Skvortsova N. A. Egy nagy olasz-orosz szótár. M.: Orosz nyelv, 2002. - 1018 p. — ISBN: 5-200-03056-0.
  • Peter Maury. I suoni delle lingue, i suoni dell'italiano. - Bologna: Il Mulino, 2006.
  • Prati A. Vocabolario etimologico italiano. Torino, 1951.
  • Bongioanni A. nomi e cognomi . Torino, 1928.

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Szótárak és enciklopédiák
 Az Európai Unió hivatalos nyelvei