Balmont, Konsztantyin Dmitrijevics

Az 1920-as évek végére K. Balmont és E. Cvetkovszkaja élete egyre nehezebbé vált. Az irodalmi honoráriumok csekélyek voltak, az anyagi támogatás, amely főleg Csehországból és Jugoszláviából érkezett, amelyek forrásokat teremtettek az orosz írók megsegítésére, rendszertelenné vált, majd megszűnt. A költőnek három nőről kellett gondoskodnia, Mirra lánya, akit rendkívüli hanyagság és gyakorlatlanság jellemez, sok gondot okozott neki. „Konstantin Dmitrievich nagyon nehéz helyzetben van, alig hoz a végét… Ne feledje, hogy dicsőséges Költőnk a valódi szükségtől küszködik, az Amerikából kapott segítség véget ért… A költő ügyei egyre rosszabbak” – írta. I.S. Shmelev V.F. Seeler , azon kevesek egyike, akik rendszeresen segítséget nyújtottak Balmontnak.

A helyzet azután vált kritikussá, hogy 1932-ben kiderült, hogy a költő súlyos mentális betegségben szenved. 1932 augusztusától 1935 májusáig Balmonték szünet nélkül éltek a Párizs melletti Clamartban , szegénységben. 1935 tavaszán Balmont egy klinikán kötött ki [60] . „Nagy bajban vagyunk és teljes szegénységben vagyunk ... És Konsztantyin Dmitrijevicsnek nincs sem tisztességes hálóinge, sem hálócipője, sem pizsamája. Haldoklunk , kedves barátom, ha tudsz, segíts, tanácsolj...” [60] , írta Cvetkovszkaja Zeelernek 1935. április 6-án. A betegség és a szorongás ellenére a költő megőrizte korábbi különcségét és humorérzékét. Az 1930-as évek közepén elesett autóbaleset kapcsán Balmont V. V. Obolyaninovnak írt levelében nem zúzódásokra panaszkodott, hanem egy sérült öltönyre: a lábakra, amelyekre felveszik…” [74] . E. A. Andreevának írt levelében a költő ezt írta:

most mi vagyok? Igen, még mindig ugyanaz. Az új ismerőseim, sőt a régi ismerőseim is nevetnek, ha azt mondom, hány éves vagyok, és nem hisznek nekem. Egy álmot, gondolatot és kreativitást örökké szeretni örök fiatalság. A szakállam valóban fehéres, és a halántékon is van elég dér, de a hajam mégis göndör, és szőke, nem ősz. A külső arcom még mindig ugyanaz, de a szívemben sok a szomorúság...K. D. Balmont – E. A. Andreeva [17]

1936 áprilisában a párizsi orosz írók egy kreatív esttel ünnepelték Balmont írói tevékenységének ötvenedik évfordulóját, amelynek célja a beteg költő megsegítésére volt pénzgyűjtés. A „Költőhöz – írókhoz” elnevezésű est szervezőbizottságában az orosz kultúra híres alakjai szerepeltek: I. S. Shmelev , M. Aldanov , I. A. Bunin , B. K. Zaitsev , A. N. Benois , A. T. Grechaninov , P. N. Milyukov , S. V. [60] .

1936 végén Balmont és Cvetkovszkaja a Párizs melletti Noisy-le- Grandba költöztek. Élete utolsó éveiben a költő felváltva szállt meg egy oroszok jótékonysági házban, amelyet M. Kuzmina-Karavaeva tartott fenn , majd egy olcsón berendezett lakásban. Ahogy Jurij Terapiano felidézte, "a németek közömbösen bántak Balmonttal, míg az orosz nácik szemrehányást tettek neki korábbi forradalmi meggyőződése miatt" [44] . Balmont azonban ekkorra végleg "szürkületi állapotba" került; Párizsba került, de nagy nehezen [60] . A megvilágosodás óráiban, amikor az elmebetegségek visszahúzódtak, Balmont – az őt ismerők visszaemlékezése szerint – boldogságérzettel nyitotta meg a „ Háború és béke ” kötetét, vagy újraolvasta régi könyveit; sokáig nem tudott írni [17] .

1940-1942-ben Balmont nem hagyta el Noisy-le-Grand-ot; itt, az Orosz Ház menhelyén halt meg 1942. december 23- án éjszaka tüdőgyulladásban . A helyi katolikus temetőben temették el, egy szürke kőből készült sírkő alá, amelyen a következő felirat szerepelt: "Constantin Balmont, poète russe" ("Konstantin Balmont, orosz költő"). Párizsból többen is eljöttek búcsúzni a költőtől: B. K. Zaicev feleségével, Y. Baltrushaitis özvegyével, két-három ismerősével és Mirrával [17] . Irina Odojevceva így emlékezett vissza: „... erősen esett az eső. Amikor a koporsót leeresztették a sírba, kiderült, hogy tele van vízzel, és a koporsó felúszott. Rúddal kellett feltartani, amíg a sírt betömték” [44] . A francia közvélemény a költő haláláról a Hitler-párti Paris Gazette cikkéből értesült, amely „ahogy akkoriban szokás volt, alapos megrovásban részesítette a néhai költőt, amiért egykor a forradalmárokat támogatta” [75] .

Az 1960-as évek vége óta Balmont verseit a Szovjetunióban antológiákban kezdték nyomtatni. 1984-ben válogatott művekből nagy gyűjtemény jelent meg.

Család

Általánosan elfogadott, hogy a költő apja, Dmitrij Konsztantyinovics Balmont (1835-1907) nemesi családból származott, amely a családi legenda szerint skandináv (egyes források szerint - skót ) gyökerekkel rendelkezik [8] [9] . Maga a költő 1903-ban így írt származásáról:

... A családi legendák szerint őseim skót vagy skandináv tengerészek voltak, akik Oroszországba költöztek... Nagyapám apám felől haditengerészeti tiszt volt, részt vett az orosz-török ​​háborúban , és személyes hálát érdemelt ki . I. Miklósnak a bátorságáért. Anyám ősei (szül. Lebedeva) tatárok voltak . Az őse az Arany Horda Fehér Hattyú hercege volt . Talán részben ezzel magyarázható az a vadság és szenvedély, ami mindig is megkülönböztette anyámat, és amit tőle örököltem, valamint az egész mentális szerkezetemet. Anyám apja (szintén katona, tábornok) írt verseket, de nem publikálta. Anyám összes nővére (sokan vannak) írt, de nem nyomtatta ki.Önéletrajzi levél. 1903 [25] :375 .

Van egy alternatív változata a Balmont név eredetének. Így a kutató P. Kupriyanovsky rámutat arra, hogy a költő dédapja, a Katalin Életőrezred lovas őrmestere a Balamut vezetéknevet viselhette, amelyet később „idegen módon átdolgozva” nemesítettek [23] . Ez a feltevés összhangban van E. Andreeva-Balmont emlékirataival is, aki kijelentette, hogy „... a költő apjának dédapja II. Katalin Balamut császárné egyik lovas életőrezredének őrmestere volt... ezt az iratot pergamenen és pecséttel őrizte. Ukrajnában a Balamut vezetéknév még mindig meglehetősen gyakori. A költő dédapja, Ivan Andrejevics Balamut khersoni földbirtokos volt ... Hogy a Balamut vezetéknév hogyan került Balmontba, azt nem tudtam megállapítani” [21] . E változat ellenzői viszont megjegyezték, hogy ellentmond a szövegkritika törvényeinek; természetesebb lenne azt feltételezni, hogy éppen ellenkezőleg, „a nép a földbirtokos idegen nevét értelmezése szerint adaptálta” [15] .

D. K. Balmont fél évszázadon át szolgált a Shuya Zemstvo-ban - közvetítőként, békebíróként, a békebírák kongresszusának elnökeként és végül a megyei zemsztvói tanács elnökeként. 1906-ban D. K. Balmont nyugdíjba vonult, egy évvel később meghalt. A költő emlékezetében csendes és kedves ember maradt, aki szenvedélyesen szerette a természetet és a vadászatot [17] . Vera Nikolaevna anya ezredes családjából származott; intézeti nevelésben részesült, aktív jelleme jellemezte: parasztokat tanított és kezelt, műkedvelő előadásokat és hangversenyeket rendezett, néha tartományi lapokban is megjelent [16] :8 . Dmitrij Konstantinovicsnak és Vera Nikolaevnának hét fia volt. A költő összes rokona az első szótag hangsúllyal ejtette ki vezetéknevét, a költő csak ezt követően önállóan, mint állította, "egy nő szeszélye miatt" helyezte át a hangsúlyt a másodikra ​​[15] .

Személyes élet

K. D. Balmont önéletrajzában elmondta, hogy nagyon korán kezdett beleszeretni: „Az első szenvedélyes gondolat egy nőről öt évesen volt, az első igazi szerelem kilenc éves, az első szenvedély tizennégy éves volt” [9 ] – írta. „Számtalan városban bolyongva mindig egy dologban vagyok elragadtatva: a szerelemtől” [23] – vallotta be később egyik versében a költő. Valerij Brjuszov , elemezve munkáját, ezt írta: „Balmont költészete dicsőíti és dicsőíti a szerelem minden rítusát, minden szivárványát. Maga Balmont azt mondja, hogy a szerelem útjait követve „túl sok mindent elérhet!” [23]

1889-ben Konstantin Balmont feleségül vette Larisa Mikhailovna Garelinát, egy Shuya gyártulajdonos lányát, "egy Botticelli - típusú gyönyörű fiatal hölgyet" [16] :9 . Az ismeretséget elősegítő anya élesen ellenezte a házasságot [15] , de a fiatalember hajthatatlan volt a döntésében, és úgy döntött, szakít családjával. „Még nem voltam huszonkét éves, amikor... feleségül vettem egy gyönyörű lányt, és kora tavasszal, vagy inkább tél végén elindultunk a Kaukázusba, a kabard vidékre, és onnan a Grúz katonai főút az áldott Tiflisbe és a Transkaukáziába ” [76] – írta később. De az esküvői utazás nem lett a boldog családi élet prológja.

A kutatók gyakran írnak Garelináról, mint neurasztén természetről, aki Balmont szerelmét "démoni, sőt ördögi arccal" [16] :10 , féltékenységtől gyötörte; Általában úgy tartják, hogy ő volt az, aki rávette a borra, amint azt a költő "Erdőtűz" című vallomásos költeménye is jelzi [17] . A feleség nem szimpatizált sem férje irodalmi törekvéseivel, sem forradalmi hangulatával, és hajlamos volt a veszekedésekre. Sok szempontból a Garelinával való fájdalmas kapcsolat késztette Balmontot arra, hogy öngyilkosságot kíséreljen meg 1890. március 13-án reggel. Nem sokkal a felépülése után, ami csak részleges volt – élete végéig sántított –, Balmont szakított L. Garelinával. Az első gyermek, aki ebben a házasságban született, meghalt, a második - a fia, Nikolai (1891-1926) - ezt követően idegösszeomlást szenvedett [15] . M. Babencsikov, aki ismerte Nikolajt, így emlékezett vissza: „Niks Balmont, akivel ifjúkoromban barátságban voltam, verseket írt, majd később komolyan foglalkozott a zenével, és nagy ígéretet mutatott ezen a téren. De élete vége nagyon szomorú volt. Élete virágkorában elmebeteg lett, és ebben a formában találkoztam vele az 1920-as években Moszkvában. Nehéz volt végignézni, milyen lassan és makacsul pusztul az idegrendszere, hogyan veszíti el az emlékezetét és válik tehetetlen gyerekké. Niks Balmont, aki kétségtelenül gazdag hajlamokkal rendelkezett, semmit sem hagyott hátra, és csak a hozzá legközelebb állók tudták értékelni korán elhalt finom tehetségét. Életének egy rövid szakaszában, 1915 és 1918 között Nikolai meglehetősen szorosan kommunikált édesapjával, sőt egy teljes évig együtt élt vele, segített a fordításokban és könyvek keresésében.

Később a kutatók óva intették Balmont első feleségének képének túlzott „démonizálását”: miután szakított az utóbbival, Larisa Mikhailovna feleségül vette N. A. Engelgardt újságírót és irodalomtörténészt , és sok éven át békében élt vele. Ebből a házasságból született lánya, Anna Nyikolajevna Engelhardt Nyikolaj Gumiljov második felesége lett [15] .

A költő második felesége, Jekatyerina Alekszejevna Andreeva-Balmont (1867-1950), a híres moszkvai kiadók , a Sabashnikovs rokona , gazdag kereskedőcsaládból származott (Andrejevék gyarmati áruk boltjai voltak), és ritka műveltsége jellemezte. A kortársak is megjegyezték ennek a magas és karcsú fiatal nőnek a külső vonzerejét, "gyönyörű fekete szemekkel". Hosszú ideig viszonzatlanul szerelmes volt A. I. Urusovba . Balmont, amint Andreeva felidézte, gyorsan érdeklődni kezdett iránta, de sokáig nem találkozott a kölcsönösséggel. Amikor ez utóbbi felmerült, kiderült, hogy a költő házas: akkor a szülők megtiltották lányuknak, hogy találkozzanak a szeretőjével. A "legújabb szellemben" megvilágosodott Jekaterina Alekszejevna azonban formalitásnak tekintette a rítusokat, és hamarosan a költőhöz költözött. A válási eljárás, amely lehetővé tette Garelina második házasságát, örökre megtiltotta férjének, hogy férjhez menjen, de miután találtak egy régi dokumentumot, ahol a vőlegény hajadonként szerepel, a szerelmesek 1896. szeptember 27-én összeházasodtak , és másnap külföldre ment, Franciaországba [15] .

E. A. Andreevával Balmontot közös irodalmi érdeklődés egyesítette; a házaspár számos közös fordítást készített, különösen Gerhart Hauptmann és Odd Nansen [17] . Borisz Zajcev Balmontról írt emlékirataiban Jekaterina Alekszejevnát "kecses, hűvös és nemes nőnek, rendkívül kulturált és nem hatalom nélküli nőnek" nevezte [44] . Egy tolsztovszkij ház negyedik emeletén lévő lakásuk, ahogy Zajcev írta, „Jekatyerina Alekszejevna munkája, és életmódjukat is nagyrészt ő irányította”. Balmont "... hűséges, szerető és egészséges kezekben volt, és otthon még munkával is élt" [44] . 1901-ben megszületett lányuk, Ninika - Nina Konstantinovna Balmont-Bruni (1989-ben halt meg Moszkvában), akinek a költő a Tündérmesék című gyűjteményt dedikálta [16] :284 .

Az 1900-as évek elején, Párizsban, Balmont találkozott Jelena Konsztantyinovna Cvetkovszkajaval (1880–1943), K. G. Cvetkovszkij tábornok lányával, aki akkoriban a Sorbonne-i Matematika Tanszék hallgatója volt, és költészetének szenvedélyes tisztelője volt. Utóbbi, „jellegében nem erős, ... egész lényével belekeveredett a költő őrületének örvényébe”, akinek minden szava „Isten hangjaként csengett” [15] . Balmont néhány leveléből ítélve, különösen Bryusovnak, nem volt szerelmes Cvetkovszkajaba, de hamarosan úgy érezte, hogy valóban hűséges, odaadó barátként van szüksége rá. Fokozatosan megosztották a „befolyási övezeteket”: Balmont vagy családjával élt, vagy Elenával távozott; például 1905-ben három hónapra elutaztak Mexikóban. A költő családi élete teljesen összezavarodott, miután 1907 decemberében E. K. Cvetkovszkaja lánya született, akit Mirrának neveztek el - Mirra Lokhvitskaya költőnő emlékére, akihez összetett és mély érzések fűzték. A gyermek megjelenése végül Elena Konstantinovnához kötötte Balmontot, ugyanakkor ő sem akarta elhagyni Jekaterina Aleksejevnát. A lelki gyötrelem összeomláshoz vezetett: 1909-ben Balmont új öngyilkossági kísérletet követett el, ismét kiugrott az ablakon, és újra életben maradt. 1917-ig Balmont Szentpéterváron élt Cvetkovszkaja és Mirra társaságában, időről időre eljött Moszkvába Andreevához és lányához, Ninához [16] :19 .

Balmont harmadik (polgári) feleségével, E. K. Cvetkovszkajaval és Mirrával emigrált Oroszországból. A baráti kapcsolatokat azonban Andreevával sem szakította meg; csak 1934-ben, amikor a szovjet állampolgároknak megtiltották, hogy külföldön élő rokonokkal és barátokkal levelezzenek, ez a kapcsolat szakadt meg [23] . Az új házassági duett, a Teffi az egyik találkozásra felidézve a következőket írta le: „Belépett, magasra emelte a homlokát, mintha a dicsőség arany koronáját vinné. A nyakát kétszer feketébe tekerték, valami Lermontov nyakkendőt, amit senki sem hord. Hiúzszem, hosszú, vöröses haj. Mögötte hűséges árnyéka, Elena, egy kicsi, vékony, sötét arcú lény, aki csak erős teán és a költő iránti szereteten él . Teffi szerint a pár szokatlanul igénytelenül kommunikált egymással. Jelena Konsztantyinovna soha nem nevezte Balmont „férjnek”, azt mondta: „költő”. „A férj inni kér” kifejezést az ő nyelvükben úgy ejtették, hogy „A költő meg akar elégedni a nedvességgel” [51] .

Ellentétben E. A. Andreevával, Elena Konsztantyinovna „világilag tehetetlen volt, és semmilyen módon nem tudta megszervezni az életet” [51] . Kötelességének tartotta, hogy mindenhová kövesse Balmontot: a szemtanúk visszaemlékeztek arra, hogy „gyermekét otthon hagyva követte férjét valahova egy kocsmába, és egy napra sem tudta kivinni onnan”. „Ilyen élet mellett nem meglepő, hogy negyvenéves korára már úgy nézett ki, mint egy öregasszony” – jegyezte meg Teffi [51] .

E. K. Tsvetkovskaya nem volt a költő utolsó szerelme. Párizsban folytatta ismeretségét Dagmar Shakhovskaya hercegnővel (1893-1967), amely 1919 márciusában kezdődött. „Egyik kedvesem, félig svéd, félig lengyel, Dagmar Shakhovskaya hercegnő, született Lilienfeld bárónő, eloroszosítva, nemegyszer énekelt nekem észt dalokat” [77] – így jellemezte kedvesét Balmont egyik művében. leveleket. Shakhovskaya két gyermeket szült Balmontnak - George (George) (1922-1943?) és Svetlana (szül. 1925). A költő nem hagyhatta el családját; Shakhovskaya-val csak néha találkozott, gyakran, szinte naponta írt neki, újra és újra kinyilvánította szerelmét, beszélt benyomásairól és terveiről [78] ; 858 levelét és képeslapját őrizték meg [23] . Balmont érzése számos későbbi versében és az Új sarló alatt (1923) című regényben is megmutatkozott. Bárhogy is legyen, nem D. Shakhovskaya, hanem E. Cvetkovszkaja töltötte élete utolsó, legkatasztrofálisabb éveit Balmont mellett; 1943-ban halt meg, egy évvel a költő halála után. Mirra Konstantinovna Balmont (házas - Bojcsenko, második házasságában - Autina) verseket írt, és az 1920-as években Aglaya Gamayun álnéven publikált . Noisy-le-Grandban halt meg 1970-ben [60] .

Megjelenés és karakter

Andrej Bely Balmontot szokatlanul magányos, a való világtól elszakadt és védtelen emberként jellemezte, a bajok okát pedig a nyugtalan és ingatag, ugyanakkor szokatlanul nagylelkű természet tulajdonságaiban látta: „Nem sikerült önmagában kombinálnia. mindazokat a gazdagságokat, amelyeket a természet ajándékozott neki. Ő a lelki kincsek örök pazarlója... Ha kap, akkor elherdálja, megszerzi és elherdálja. Ő adja őket nekünk. Ránk önti kreatív serlegét. De ő maga nem vesz részt kreativitásában . Bely kifejező leírást hagyott Balmont megjelenéséről:

A könnyű, enyhén sántító járás pontosan előredobja Balmontot az űrbe. Inkább, mintha az űrből érkezett volna, Balmont a földre esik - a szalonba, az utcára. És megtörik benne az impulzus, és rádöbbenve, hogy rossz helyre ütött, szertartásosan visszafogja magát, felveszi a pincet, és gőgösen (vagy inkább ijedten) körülnéz, kiszáradt ajkait felemeli, tűzvörös szakáll keretezi. . Szinte szemöldök nélküli barna szemei ​​mélyen keringenek, szomorúan, szelíden és hitetlenkedve néznek: bosszúállóan is nézhetnek, valami tehetetlenséget árulva el magában Balmontban. És ezért az egész megjelenése megduplázódik. Arrogancia és tehetetlenség, nagyképűség és letargia, merészség, félelem – mindez váltakozik benne, és micsoda finom szeszélyes pikkely vonul végig lesoványodott, sápadt, tágra duzzadt orrlyukaival! És milyen jelentéktelennek tűnik ez az arc! És milyen megfoghatatlan kegyelem sugárzik néha erről az arcról! [79]A. Bely. A rét zöld. 1910

– Kissé vöröses, élénk, gyors szemekkel, magasra emelt fejjel, magasan egyenes gallérral, ... ék alakú szakállal, harcias. (Szerov portréja tökéletesen közvetíti.) Valami provokatív, mindig készen áll arra, hogy keményen vagy lelkesen válaszoljon. Ha összehasonlítjuk a madarakkal, akkor ez egy csodálatos énekes, amely köszönti a napot, a fényt, az életet ... ” [44] , - így emlékezett Borisz Zaicev Balmontra.

Ilja Ehrenburg emlékeztetett arra, hogy Balmont "ihlető és arrogáns" hangon olvasta verseit, mint "egy sámán, aki tudja, hogy szavainak hatalma van, ha nem egy gonosz szellem, de a szegény nomádok felett". A költő elmondása szerint minden nyelven akcentussal beszélt - nem oroszul, hanem Balmont-nal, sajátos módon ejtve az "n" hangot - "vagy franciául, vagy lengyelül" [17] . Arról a benyomásról, amelyet Balmont már az 1930-as években keltett, Ehrenburg azt írta, hogy az utcán összetéveszthető "...egy spanyol anarchistával vagy egyszerűen egy őrülttel, aki megtévesztette az őröket" [16] :6 [80] . V. S. Yanovsky , felidézve a harmincas évek Balmonttal való találkozását, megjegyezte: „... kócos, ősz hajú, éles szakállú Balmont... úgy nézett ki, mint az ősi Svarog vagy Dazhbog isten, mindenesetre valami ószláv” [81] .

A kortársak Balmontot rendkívül érzékeny, ideges és lelkes emberként jellemezték, „könnyű”, érdeklődő és jóindulatú, ugyanakkor hajlamos affektusra és nárcizmusra. Balmont viselkedésében a teátrálisság, a modorosság és az igényesség dominált, volt hajlam az affektálásra és a felháborodásra . Különös esetek ismeretesek, amikor Párizsban lefeküdt a járda közepére, hogy elgázolja egy fiacre , vagy amikor „egy holdfényes éjszakán, kabátban, kalapban, bottal a kezében, elbűvölve lépett be. a hold, torkáig egy tóba, igyekszik átélni ismeretlen érzéseket, és versekben leírni" [17] . Borisz Zaicev elmesélte, hogy a költő egyszer megkérdezte feleségét: „Vera, akarod, hogy a költő unalmas földi utakat megkerülve, közvetlenül magától, Borisz szobájába, a levegőn keresztül jöjjön hozzád?” (két házaspár szomszéd volt). Az első ilyen „repülésre” emlékezve Zaicev megjegyezte emlékirataiban: „Hála Istennek, Tolsztovszkijban nem teljesítette szándékát. Továbbra is unalmas földi utakon érkezett hozzánk, sávja járdáján bekanyarodott a mi Spaso-Peskovskynkba, a templom mellett.

Jóízűen nevetve ismerőse modorán Zajcev megjegyezte, hogy Balmont „is más volt: szomorú, nagyon egyszerű. Szívesen olvasta fel új verseit a jelenlévőknek, s az olvasás átütő erejével könnyekre fakadt . A költőt ismerők közül sokan megerősítették, hogy a saját képébe szerelmes „nagy költő” álarca alól időről időre egészen más karaktert lehetett látni. „Balmont szerette ezt a pózt. Igen, ez érthető. Folyamatosan imádattal körülvéve, szükségesnek tartotta, hogy úgy viselkedjen, ahogy véleménye szerint egy nagy költőnek kell viselkednie. Felhajtotta a fejét, összevonta a szemöldökét. De a nevetése elárulta. Nevetése jópofa volt, gyerekes és valahogy védtelen. Ez a gyerekes nevetés megmagyarázta sok abszurd cselekedetét. Mint egy gyerek, átadta magát a pillanatnyi hangulatnak...” – emlékezett vissza Teffi [51] .

Ritka emberiség, a Balmont karakter melegsége figyelhető meg. P. P. Percov , aki fiatalkorától ismerte a költőt, azt írta, nehéz volt találkozni egy ilyen „kedves, segítőkész emberrel”, mint Balmont [17] . Marina Cvetajeva, aki a legnehezebb időkben találkozott a költővel, azt vallotta, hogy ő adhatja a rászorulóknak „utolsó pipáját, utolsó héját, utolsó tuskóját” [17] . A szovjet fordító, Mark Talov, aki a húszas években megélhetés nélkül került Párizsba, felidézte, hogy Balmont lakásából, ahová félénken járt, kilépve kabátjában talált rá a költő által titokban befektetett pénzre, aki akkor maga is élt. messze nem luxus [17] .

Sokan beszéltek Balmont befolyásolhatóságáról és impulzivitásáról. Ő maga is élete legfigyelemreméltóbb eseményeinek tartotta "azokat a hirtelen belső hézagokat, amelyek olykor a legjelentéktelenebb külső tényekről megnyílnak a lélekben". Tehát „tizenhét évesen született meg benne először sziporkázó, misztikus meggyőződésre a világboldogság lehetőségének és elkerülhetetlenségének gondolata, amikor egy nap Vlagyimirban , egy verőfényes téli napon, a hegyen, a távolban egy feketítő hosszú parasztkonvojt látott” [9] .

Balmont karakterében is felfigyeltek valami nőiesre: „bármilyen harcias pózban is felállt... egész életében közelebb és kedvesebb volt a női lelkekhez”. Maga a költő úgy vélte, hogy a nővérek hiánya különös érdeklődést ébreszt benne a női természet iránt [15] . Ugyanakkor természetében egész életében megmaradt egy bizonyos „gyerekesség”, amivel ő maga is némileg „flörtölt”, és amit sokan színleltnek tartottak [15] . Megjegyezték azonban, hogy a költő még érett éveiben is valóban "valami nagyon közvetlen, gyengéd, gyerekes dolgot hordozott a lelkében". „Még mindig úgy érzem magam, mint egy tüzes középiskolás diák, félénk és szemtelen” [17] – ismerte be maga Balmont, amikor már harminc alatti volt.

A külső hatások iránti hajlam, a szándékos „bohém” rossz szolgálatot tett a költőnek: kevesen tudták, hogy „minden felmagasztosulás ellenére... Balmont fáradhatatlan munkás volt, keményen dolgozott, minden nap írt és nagyon termékeny volt, egész életében önképzéssel foglalkozott ("teljes könyvtárakat olvas"), nyelveket és természettudományokat tanult, utazott, nemcsak új benyomásokkal, hanem az egyes országok történelmével, néprajzával, folklórjával kapcsolatos információkkal is gazdagodott [8] . A tömegszemléletben Balmont elsősorban hivalkodó különc maradt, de sokan megjegyezték karakterében ésszerűséget és következetességet. S. V. Sabashnikov felidézte, hogy a költő „…szinte nem tett foltokat a kézirataiban. A több tucat soros versek láthatóan teljesen elkészültek a fejében, és azonnal bekerültek a kéziratba.

Ha bármilyen javításra volt szükség, átírta a szöveget egy új kiadásba anélkül, hogy foltokat vagy kiegészítéseket tett volna az eredeti szövegen. A kézírása ügyes, tiszta és szép volt. Konsztantyin Dmitrijevics rendkívüli idegessége ellenére a kézírása nem tükrözte hangulatának változásait... És szokásaiban pedánsan ügyesnek tűnt, nem engedett meg semmiféle lomhaságot. A költő könyvei, íróasztala és minden kelléke mindig sokkal jobb rendben volt, mint nálunk, az úgynevezett üzletembereknél. Ez a munkapontosság tette Balmontot a kiadó nagyon kellemes munkatársává.

„A hozzá benyújtott kéziratokat mindig véglegesítették, és a szedésben nem változtattak. A javításokat világosan elolvasták, és gyorsan visszaküldték” ​​– tette hozzá a kiadó [35] .

Valerij Brjuszov Balmontban megjegyezte, hogy őrülten szereti a költészetet, "a vers szépségének finom érzékét". Azokra az estékre és éjszakákra emlékezve, amikor „végtelenül felolvasták egymásnak verseiket és... kedvenc költőik verseit”, Brjuszov bevallotta: „Egy voltam, mielőtt találkoztam Balmonttal, és más lettem, miután találkoztam vele” [17] . Brjuszov Balmont életvitelének sajátosságait karakterének mély költészetével magyarázta. „Úgy éli meg az életet, mint egy költő, és mihelyt a költők megtapasztalhatják, úgy, ahogy csak nekik adatott: minden ponton megtalálva az élet teljességét. Ezért nem mérhető közös arshinnel” [82] .

Kreativitás

Balmont lett a szimbolizmus első képviselője a költészetben, aki teljes orosz hírnevet kapott. Megjegyezték azonban, hogy munkája egészében nem volt pusztán szimbolista; a költő sem volt „dekadens” a szó teljes értelmében: a dekadencia számára „...nemcsak és nem annyira az élethez való esztétikai hozzáállás egy formájaként szolgált, hanem kényelmes burokként az életkép kialakításához. új művészet megteremtője" [8] . Az irodalomkritikusok az impresszionizmusnak tulajdonították a Balmont első gyűjteményeit, amelyekben rengeteg dekadens-szimbolista jelet találtak . Alapvetően ezek „pusztán romantikus versek, mintha szembehelyezkednének éggel és földdel, távolra, földöntúlira hívnának”, telítve A. N. Pleshcheev vagy S. Ya. Nadson munkásságával egybecsengő motívumokkal [17] . Megállapították, hogy a „szomorúság, valamiféle árvaság, hajléktalanság” hangulata, amely Balmont korai verseit uralta, az egykori „az értelmiség beteg, fáradt nemzedékének gondolatainak” visszhangja. Maga a költő megjegyezte, hogy munkája "szomorúsággal, depresszióval és alkonyattal", "az északi égbolt alatt" kezdődött [21] . Balmont korai műveinek lírai hőse (A. Izmailov szerint) "szelíd és szelíd fiatalember, akit átitatnak a legjószándékúbb és legmérsékeltebb érzések" [16] :13 [83] .

„ A hatalmasságban ” (1895) és a „ Csend ” gyűjtemények . A lírai verseket (1898) az „új tér, új szabadság” aktív keresése jellemezte. E könyvek fő gondolatai a lét mulandóságának és a világ változékonyságának gondolatai voltak. A szerző fokozott figyelmet fordított a vers technikájára, kifejezve a hangírás iránti szenvedélyt , a muzikalitást [8] . Felfogásában a szimbolizmus mindenekelőtt a „gondolatok, színek és hangok új kombinációinak” keresésének eszköze volt, módszere arra, hogy „anyanyelvének hangjaiból, szótagjaiból és szavaiból egy dédelgetett kápolnát építsen, ahol minden tele van. mély értelmű és átható” [84] . A szimbolikus költészet "saját sajátos nyelvét beszéli, és ez a nyelv intonációkban gazdag, mint a zene és a festészet, összetett hangulatot gerjeszt a lélekben, minden más költészetnél jobban megérinti hang- és vizuális benyomásainkat" [16] :15 , - írta Balmont a "Mountain Peaks" című könyvében. A költő osztotta azt a gondolatot is, amely a szimbolista nézetek általános rendszerének része volt, hogy egy szó hanganyaga magas jelentéssel bír; mint minden anyagiság, „a szellemi szubsztanciából reprezentál” [16] :8 .

Az új, " nietzschei " motívumok és hősök ("spontán zseni", "egy embertől eltérő", "határokon túlra szakadt", sőt "túl - igazságon és hazugságon") kritikusok jelenléte már a "Csend" gyűjteményben is megfigyelhető . 16] :14 . Úgy gondolják, hogy a "Csend" a legjobb Balmont első három könyve közül. „Számomra úgy tűnt, hogy a kollekció egy egyre erősebb stílus nyomát viseli magán. Saját, balmonti stílus és színezés" [16] :14 , - írta Urusov herceg 1898-ban a költőnek. Az 1896-1897-es utazások benyomásai, amelyek jelentős helyet foglaltak el a könyvben ("Holt hajók", "Akordok", "El Greco festmény előtt", "Oxfordban", "Madrid külvárosában") , „Shelleyhez”) [16] :13 nem egyszerű leírások voltak, hanem azt a vágyat fejezték ki, hogy megszokja egy idegen vagy letűnt civilizáció, egy idegen ország szellemét, hogy azonosítsa magát „vagy Brahma újoncával , vagy néhány pap az aztékok országából." „Minden pillanatban összeolvadok mindenkivel” – jelentette ki Balmont. „A költő egy elem. Szereti a legkülönfélébb arcokat felvenni, és mindegyik arcban önazonos. Szeretettel ragaszkodik mindenhez, és minden belép a lelkébe, ahogy a nap, a nedvesség és a levegő belép a növénybe… A költő nyitott a világra…” [17] – írta.

A századfordulón Balmont költészetének általános hangvétele drámaian megváltozott: a csüggedt és reménytelen hangulatok átadták a helyüket az élénk színeknek, a képzeteknek, tele „őrült örömmel, erőszakos erők nyomásával”. Balmont „elegiás” hőse 1900-tól kezdődően saját ellentétévé változott: aktív személyiséggé, „szinte orgiaszi szenvedéllyel erősíti ezen a világon a Nap, tűz, fény iránti törekvést” [34] ; a balmonti képek hierarchiájában különleges helyet foglalt el a Tűz, mint a kozmikus erők megnyilvánulása [17] . Egy ideig az „új költészet” vezéreként Balmont készségesen fogalmazta meg alapelveit: a szimbolista költőket – szavai szerint – „legyezik a túlvilágból érkező lélegzetvételek”, ők „összetett befolyásolhatóságukkal újrateremtik az anyagiságot, uralkodjon a világ felett, és hatoljon be titkaiba” [17] .

Az Égő épületek (1900) és a Legyünk olyanok, mint a nap (1902), valamint a Csak szerelem (1903) című gyűjtemények a legerősebbnek számítanak Balmont irodalmi örökségében. A kutatók prófétai feljegyzések jelenlétét figyelték meg itt, az „égő épületek” képét a „levegő riasztásának, impulzus, mozgás jelének” („Scream of the Sentinel”) szimbólumának tekintik. A fő motívumok itt a „napsütés”, az állandó megújulás vágya, a „pillanat megállítására” való szomjúság voltak [8] . „Ha Balmontot hallgatod, mindig a tavaszt hallgatod” – írta A. A. Blok . Lényegében új tényező volt az orosz költészetben Balmont erotikája. A „Szó nélkül átadta magát ...” és a „Merész akarok lenni ...” versek lettek a legnépszerűbb művei; tanítottak „ha nem is szeretni, akkor mindenképpen „új” szellemben írni a szerelemről” [49] . És mégis, felismerve Balmontban a szimbolizmus vezetőjét, a kutatók megjegyezték: az általa felvett elemi zseni álarcát, az egocentrizmust, az elért nárcizmust, másrészt az örök napimádatot, az álomhűséget, a szépség és a tökéletesség keresését. , másrészt lehetővé teszi, hogy neoromantikus költőként beszéljünk róla” [8] . A Burning Buildings után a kritikusok és az olvasók is Balmontot újítóként kezdték felfogni, aki új lehetőségeket nyitott meg az orosz vers előtt, kiterjesztve annak figuratívságát. Sokan felhívták a figyelmet munkája megdöbbentő összetevőire: az elszántság és az energia szinte eszeveszett kifejezéseire, a „tőrszavak” használatára való vágyakozásra. AI Urusov herceg az „Égő épületeket” „pszichiátriai dokumentumnak” nevezte [34] . E. V. Anicskov Balmont műsorgyűjteményeit „erkölcsi, művészi és egyszerűen fizikai felszabadulásnak tekintette az orosz költészet egykori gyászos iskolája alól, amely a költészetet a hazai közönség nehézségeihez kötötte”. Megállapították, hogy „a büszke optimizmust, a Balmont szövegeinek életigenlő pátoszát, a társadalom által szabott béklyóktól való megszabadulás vágyát és a lét alapelveihez való visszatérést” az olvasók „nemcsak esztétikai jelenségnek, hanem új világnézetként” [13] .

Tündérmesék (1905) - Nina lányának szentelt mesedalok-stilizálások gyűjteménye, magas pontszámot kapott a kortársaktól. „A Fairy Tales-ben Balmont kreativitásának tavasza ismét tiszta, kristályos, dallamos folyamban dobog. Ezekben a „gyerekdalokban” megelevenedett minden, ami költészetében a legértékesebb, amit mennyei ajándékként kapott, amiben a legjobb örök dicsőség. Ezek gyengéd, légies dalok, amelyek saját zenét alkotnak. Úgy néznek ki, mint a töprengő harangok ezüstcsengése, „keskeny fenekűek, sokszínűek az ablak alatti porzón” [85] – írta Valerij Brjuszov.

A legjobb "külföldi" versek közül a kritikusok az Egyiptomról szóló versciklusokat: "Kihalt vulkánok", "Emlékek egy amszterdami estéről", Maxim Gorkij, "Csendes" (a Csendes-óceán szigeteiről) és "Izland" ", amit Brjuszov nagyra értékelt [17] . Mivel a költő folyamatosan kereste a "gondolatok, színek és hangok új kombinációit" és a "feltűnő" képek jóváhagyását, a költő úgy gondolta, hogy "a modern lélek dalszövegeit" alkotja, egy olyan léleknek, amelynek "sok arca" van [8]. . Hősöket időben és térben, sok korszakon át („szkíták”, „opricsnyikik”, „holt napokban” stb.) áthelyezve a „spontán zseni”, „szuperember” képét erősítette meg („Ó, boldogság a légy erős, büszke és örökké szabad!" - "Albatrosz").

Balmont filozófiájának egyik alapelve alkotói virágkorának éveiben a fenséges és az alávaló, a szép és a csúnya egyenlőségének megerősítése volt, ami a dekadens világkép egészére jellemző. A költő munkásságában jelentős helyet foglalt el a „lelkiismeret valósága”, amelyben egyfajta háború zajlott az integritás ellen, a szembenálló erők polarizálódása, „megigazulása” („Az egész világot meg kell igazolni / Hogy egy tud élni! ..", „De szeretem az elszámolhatatlant, és az örömöt és a szégyent. / És a mocsaras teret, és a hegyek emelkedését") [86] . Balmont megcsodálhatta a skorpiót "büszkeségével és szabadságvágyával", megáldhatta a nyomorékokat, a "görbe kaktuszokat", "kígyók és gyíkok száműzetését" [17] . Ugyanakkor nem kérdőjelezték meg Balmont „démonizmusának” őszinteségét, amely a szenvedélyek elemeinek való demonstratív alávetettségben nyilvánult meg. Balmont szerint a költő „ihletett félisten”, „egy dallamos álom zsenije”.

Balmont költői kreativitása spontán volt, és alávetette magát a pillanat diktátumainak. A „Hogyan írok verseket” című miniatűrben bevallotta: „... nem gondolok költészetre, és valójában soha nem is komponálok.” Miután megírta, soha nem javított, nem szerkesztett, hisz az első impulzus a leghelyesebb, de folyamatosan írt, és nagyon sokat [17] . A költő úgy vélte, csak egy pillanat, mindig az egyetlen, felfedi az igazságot, lehetővé teszi a „messzi távolba látást” („Nem ismerek másnak megfelelő bölcsességet, / csak mulandóságokat teszek versbe. / In minden mulandóság világokat látok, / Csupa változékony szivárványjáték"). Balmont felesége, E. A. Andreeva is így írt erről: „A pillanatban élt, és elégedett volt vele, nem jött zavarba a pillanatok színes változásától, már csak azért is, hogy teljesebben és szebben fejezze ki azokat. Vagy a Gonoszról énekelt, majd a Jóról, aztán a pogányság felé hajlott, aztán meghajolt a kereszténység előtt” [17] . Elmesélte, hogy egy nap, amikor a lakás ablakából észrevett egy szekér szénát az utcán, Balmont azonnal megalkotta a „Fővárosban” című verset; hogy a tetőről lehulló esőcseppek hangja milyen hirtelen szült benne befejezett strófákat. Önjellemzés: „Felhő vagyok, leheletnyi szellő” – olvasható az „Északi égbolt alatt” című könyvben, Balmont élete végéig próbált megfelelni [17] .

Sokan szokatlanul hatásosnak találták a Balmont által kidolgozott dallamismétlési technikát („Azt álmodtam, hogy elkapom a távozó árnyékokat. / Az elhalványuló nap távozó árnyai. / Felmásztam a toronyba, és remegtek a lépcsők, / És remegtek a lépések alattam. láb"). Megállapították, hogy Balmont képes volt „egyetlen szót úgy megismételni, hogy elbűvölő erő ébredt benne” („De még az álmosság előtti órában, az újjászületett sziklák között / Meglátom a napot, a napot, a nap vörös, mint a vér”) [17] . Balmont kidolgozta saját stílusát a színes jelzőszónak, olyan főneveket vezetett be, mint a „fény”, „alkonyat”, „füst”, „feneketlen”, „múlandóság”, folytatta, követve Zsukovszkij , Puskin , Gnedics hagyományait , kísérletezett az egyes jelzők összevonásával. fürtökben („örömesen táguló folyók”, „minden tekintetük kiszámított-igaz”, „olyan komor-furcsán hallgatnak a fák”). Nem mindenki fogadta el ezeket az újításokat, de Innokenty Annensky , kifogásolva Balmont kritikusait, azzal érvelt, hogy „kifinomultsága... messze van az igénytelenségtől. Ritka költő olyan szabadon és könnyedén oldja meg a legbonyolultabb ritmikai problémákat, és a banalitást kerülve éppolyan idegen a mesterségességtől, mint Balmont, "ugyanúgy idegen a provincializmustól és Fet német stílustalanságától". A kritikus szerint ez a költő volt az, aki „a szinguláris formák zsibbadásából” az absztrakciók egész sorát hozta ki, amelyek az ő értelmezésében „felragyogtak és levegősebbek lettek” [86] .

Mindenki, még a szkeptikusok is, versei kétségtelen érdemeként jegyezték meg azt a ritka muzikalitást, amely szöges ellentétben hangzott az előző század végi „vérszegény folyóiratköltészettel”. Mintha újra felfedezné az olvasó előtt a szó szépségét és önértékét, Annensky szavaival élve „zenei erejét”, Balmont nagyjából megfelelt a Paul Verlaine által hirdetett mottónak : „A zene mindenekelőtt” [ 17] . Valerij Brjuszov, aki az első években Balmont erős befolyása alatt állt, azt írta, hogy Balmont "zengő és dallamos versével" beleszeretett a költészet minden szerelmesébe, hogy "a versművészetben nem voltak egyenlők Balmonttal. orosz irodalom" [17] . „Nyugodt meggyőződésem, hogy előttem általában nem tudták, hogyan kell hangzatos költészetet írni Oroszországban” [35] - így értékelte a költő azokban az években az irodalomhoz való hozzájárulását.

Balmont korabeli kritikusai az érdemek mellett számos hiányosságot is találtak munkásságában. Yu. I. Aikhenvald egyenetlennek nevezte Balmont munkásságát , aki a versekkel együtt, „amelyek „nagyságuk zenei rugalmasságával, lélektani tartományuk gazdagságával lenyűgözőek”, a költőben „olyan bőbeszédű és kellemetlenül zajos strófákat találtak, sőt disszonáns, amelyek távol állnak a költészettől, és áttöréseket és hiányosságokat fedeznek fel a racionális, retorikus prózában” [88] . Dmitrij Mirszkij szerint "a legtöbbet, amit írt, nyugodtan el lehet vetni, mint szükségtelent, beleértve az összes 1905 utáni verset, és kivétel nélkül minden prózát - a legbágyadtabb, legpompázatosabb és értelmetlenebb az orosz irodalomban" [89] . Bár „hangzás tekintetében Balmont valóban minden orosz költőt felülmúlt”, az is kitűnik, hogy „az orosz nyelvérzék teljes hiánya, amit nyilvánvalóan költészetének nyugatias jellege magyaráz. Versei idegenül hangzanak. Még a legjobbak is fordításnak hangzanak .

A kutatók megállapították, hogy Balmont látványos verbális és zenei összhangokra épülő költészete jól közvetítette a hangulatot és a hangulatot, ugyanakkor a rajz, a képek plaszticitása szenvedett, az ábrázolt tárgy körvonalai ködössé, elmosódottá váltak [17] . Megállapították, hogy a költői eszközök újdonsága, amelyre Balmont büszke volt, csak relatív. „Balmont verse a múltunk verse, javítva, finomítva, de lényegében mindegy” – írta Valerij Brjuszov 1912-ben [17] . A deklarált „megszokni vágyást egy idegen vagy letűnt civilizáció, egy idegen ország szelleméhez” egyesek az egyetemesség igényeként értelmezték; azt hitték, hogy ez utóbbi annak a következménye, hogy "a lélekben nincs egyetlen teremtő mag, az integritás hiánya, amelyet sok és sok szimbolista szenvedett el" [17] . Andrej Belij beszélt „merészségének kicsinyességéről”, „szabadságának csúfságáról”, „véglegesen hazudni önmagának, ami már igazsággá vált a lelke számára” [90] . Később Vlagyimir Majakovszkij Balmontot és Igor Szeverjanint " melaszgyártóknak" nevezte [91] .

Innokenty Annensky Balmontról

A költő kihívóan nárcisztikus kinyilatkoztatásai megdöbbentették az irodalmi közösséget; arroganciával és nárcizmussal vádolták. Azok között, akik kiálltak mellette, volt a szimbolizmus egyik ideológusa, Innokenty Annensky, aki (különösen az egyik legegocentrikusabb, „Az orosz lassú beszéd kifinomultsága vagyok…” című versével kapcsolatban) elfogultság miatt bírálta. , mert úgy gondolja, hogy ez "csak azoknak tűnhet a nagyság téveszméinek, akik nem akarják az őrületnek ezt a formáját látni a romantikus formulák banalitása mögött" [86] . Annensky azt javasolta, hogy „Mr. Balmont „én” nem személyes vagy kollektív, hanem mindenekelőtt a miénk, csak Balmont tudatos és kifejezett” [86] . „A vers nem a költő alkotása, még csak nem is a költőé, ha úgy tetszik. A vers elválaszthatatlan a lírai éntől, kapcsolata a világgal, helye a természetben; talán az igazolása” – magyarázta a kritikus, hozzátéve: „Az új vers erős önmaga és mások iránti szeretetében, és a nárcizmus itt is megjelenik, mintegy helyettesítve a költők érdemeikre vonatkozó klasszikus büszkeségét” [86] . Azzal érvelve, hogy "Én, Balmont esztétikai szerelmem erején kívül két abszurditásban élek – az integritás abszurditásával és az igazolás abszurditásával", Annensky a „Távoli szeretteink” című költeményt hozta fel példaként (Az érvelésed idegen tőle én: "Krisztus", "Antikrisztus", "Ördög" , "Isten" ...), megjegyezve benne a belső polémizmus jelenlétét, amely "már önmagában is lebontja az észlelések integritását" [86] .

Annensky szerint Balmont volt az egyik első az orosz költészetben, aki elkezdte a tudattalan sötét világának tanulmányozását, amelyre a múlt században először a "nagy látnok" Edgar Allan Poe mutatott rá [86] . A Balmont elleni általános szemrehányásra lírai hősének „erkölcstelenségével” kapcsolatban Annensky megjegyezte: „... Balmont egyszerre akar lenni merész és bátor, gyűlölni, csodálni a bűnözést, egyesíteni a hóhért az áldozattal...”, mert „... gyengédség és nőiesség – ez költészetének alapvető és mondhatni meghatározó tulajdonsága. Ezek a „tulajdonságok” magyarázták a kritikust és a költő világképének „átfogóságát”: „Balmont költészetében minden benne van, amit csak akarsz: az orosz hagyomány és a Baudelaire , a kínai teológia és a flamand táj Rodenbach megvilágításában, és Ribeira , és az Upanisadok , és Agura-Mazda , és skót saga, és néppszichológia, Nietzsche és Nietzscheanizmus . S ugyanakkor a költő mindig teljes szívvel él abban, amit ír, amibe a jelen pillanatban szerelmes versei, ami ugyanúgy hűtlen semmihez .

Kreativitás 1905-1909

Balmont munkásságának forradalom előtti időszaka a Liturgia of Beauty című gyűjtemény megjelenésével zárult. Elemental Hymns" (1905), melynek fő motívuma a modernitás kihívása és szemrehányása, "az emberek átka", akik a költő szerint elszakadtak "a lét alapelveitől, a természettől és a Naptól, akik elveszítették eredeti épségüket ("Minden elem élő egységét felszakítottuk, meghasítottuk"; "Az emberek kiestek a Napból, vissza kell adni őket a Naphoz") [26] . Balmont 1905–1907-es versei, amelyeket két Oroszországban betiltott gyűjteményben, a „Versek” (1906) és a „Bosszúálló dalai” (Párizs, 1907) mutattak be, az „autokrácia vadállatát”, az „istenkáromlás-kulturális” kispolgárságot fenyegették. , a „tudatos bátor munkásokat” dicsőítette, és általában a szélsőséges radikalizmus jellemezte őket [26] . A kortárs költők, ahogy később a kreativitás kutatói is, ezt a „politikai időszakot” Balmont munkásságában nem értékelték túl magasan. „Milyen szerencsétlen órában jutott eszébe Balmontnak, hogy lehet a társadalmi és politikai kapcsolatok énekese, a modern Oroszország polgári énekese! .. Fájdalmas benyomást kelt a Tudásszövetség által kiadott háromkopejkás könyv. Itt egy fillér költészet sincs” [92] – írta Valerij Brjuszov.

Ezekben az években a nemzeti tematika is megjelent a költő munkásságában, sajátos szemszögből tárva fel magát: Balmont az olvasó elé tárta az "eposzt" Ruszt, amelynek legendáit, meséit a maga, modern módján igyekezett áthelyezni. A költő szláv ókor iránti rajongását a „Gonosz varázslatok” című verses gyűjtemény (1906), a „The Firebird” című könyvek tükrözték. Pipe of a Slav" (1907) és a "Green Heliport". Kissing Words (1909), ahol költőileg feldolgozott folklórtörténeteket és szövegeket mutattak be, köztük szektás dalokat, varázslatokat és Khlyst „ örömét ” (amiben a költő szemszögéből a „népelme” tükröződött) [18 ] ] , valamint a „Calls of Antikvitás” gyűjtemény a nem szláv népek „elsődleges kreativitásának”, a rituális mágiának és a papi költészetnek a mintáival [26] . Az epika és népmesék „dekadens” transzponálását vállaló költő – a kritikusok általában negatív reakciója – folklórkísérletei „nyilvánvalóan sikertelen és hamis játék-neoorosz stílusra emlékeztető stilizációnak” minősültek a festészetben. és az akkori építészet. Alexander Blok már 1905-ben írt Balmont verseinek „túlzott fűszerességéről” [93] , Brjuszov hangsúlyozta, hogy Balmont epikus hősei „nevetségesek és szánalmasak” a „dekadens kabátban” [18] . Blok 1909-ben így írt új verseiről: „Ez szinte kizárólag nevetséges ostobaság... Legjobb esetben is valami ostobaságnak tűnik, amelyben nagy erőfeszítéssel meg lehet fogni (vagy kitalálni) egy ingatag lírai jelentést... van egy csodálatos orosz költő, Balmont , és az új költő, Balmont nincs többé” [23] .

A „Madarak a levegőben. Dallamos sorok "(Szentpétervár, 1908) és" Idők körtánca. Nyilvánosság ”(M., 1909), a kritika a témák, képek és technikák egységességét jegyezte meg; Balmont szemrehányást kapott, amiért a régi, szimbolista kanonok foglya maradt. Az úgynevezett "balmontizmusok" ("napos", "csókos", "dús" és így tovább) az új kulturális és társadalmi légkörben zavart és irritációt okoztak. Ezt követően felismerték, hogy a költő munkássága objektíven hanyatlott, és elvesztette a század eleji jelentőségét [12] .

Késő Balmont

Balmont 1910-1914 közötti munkásságát nagyrészt a számos és hosszadalmas utazások benyomásai fémjelezték – különösen Egyiptomba ("Ozirisz földje", 1914), valamint Óceánia szigeteire, ahol, ahogyan a költő, igazán boldog emberekre talált, akik nem veszítették el közvetlenségüket és "tisztaságukat". Balmont hosszú ideig népszerűsítette Óceánia népeinek szájhagyományait, meséit és legendáit orosz nyelven, különösen a „The White Architect. A négy lámpa rejtélye" (1914) [26] . Ezekben az években a kritika főleg alkotói "naplementéről" írt; a Balmont-stílus újdonságfaktora megszűnt, a technika változatlan maradt, és sokak szerint bélyeggé született [18] . A Hajnal ragyogása (1912) és a Hamu. Egy fa látomása” (1916), de megjegyezték „unalmas egyhangúságot, letargiát, banális csinosságot – Balmont összes késői dalszövegének jele” [26] .

A kreativitás az emigrációban élő Balmont vegyes kritikákat kapott. A költő kortársai ezt az időszakot dekadensnek tartották: „... Az a Balmont-vers számunkra diszharmonikusnak tűnik, amely új dallamossággal csalt meg” – írta róla V. V. Nabokov [94] . A későbbi kutatók megjegyezték, hogy az 1917 után megjelent könyvekben Balmont tehetségének új, erős oldalait is megmutatta. „Balmont későbbi versei meztelenebbek, egyszerűbbek, humánusabbak és hozzáférhetőbbek, mint amit korábban írt. Leggyakrabban Oroszországról szólnak, és jobban látható bennük Balmont „szláv aranyozása”, amelyet Innokenty Annensky egyszer említett” – írta Nyikolaj Bannikov költő . Azt is megjegyezte, hogy "Balmont sajátossága - mintegy véletlenül valamiféle inspiráló, ritkán szép egyéni sorokat dobni" - az emigráns kreativitásban is olyan élénken nyilvánult meg, mint valaha. Az olyan verseket, mint a "Dűnefenyők" és az "Orosz nyelv" a kritikus "kis remekműveknek" nevezi [17] . Megállapították, hogy az orosz szimbolisták „idősebb” nemzedékének képviselője, akit „sokan költőként temettek el élve”, Balmont azokban az években új módon hangzott: „Verseiben ... már nincsenek „múlandóak” , de őszinte, mély érzések: harag, keserűség, kétségbeesés. A munkásságára jellemző szeszélyes „szeszélyességet” a nagy általános szerencsétlenség érzése, a hivalkodó „szépséget” - a kifejezés súlyossága és tisztasága váltja fel” [60] .

A világnézet evolúciója

Ideológiai és filozófiai szempontból Balmont korai munkásságát jórészt másodlagosnak tekintették: a „testvériség, becsület, szabadság” eszméi iránti rajongása a költői közösség általános hangulata előtt tisztelgett. Munkásságának domináns témái a keresztény együttérzés, a vallásos szentélyek szépsége iránti csodálat voltak ("Egyetlen szépség van a világon - / Szerelem, bánat, lemondás / És önként vállalt gyötrelem / értünk keresztre feszített Krisztus"). Van egy vélemény, hogy miután hivatásos fordító lett, Balmont az általa fordított irodalom hatása alá került. Fokozatosan a „kereszténydemokrata” álmok a fényes jövőről kezdtek elavultnak tűnni számára, a kereszténység elvesztette korábbi vonzerejét, Friedrich Nietzsche művei, Henrik Ibsen alkotásai élénk képvilágukkal („tornyok”, „építkezés”, „emelkedés” a magasba) meleg választ talált a lélekben. béke) [15] . Valerij Brjuszov, akivel Balmont 1894-ben találkozott, azt írta naplójában, hogy Balmont "Krisztust lakájnak, a szegények filozófusának nevezte" [95] .

Balmont az 1895-ben megjelent „Magasságban” című esszéjében vázolta új világnézetének lényegét:

Nem, nem akarok örökké sírni. Nem, szabad akarok lenni. A gyengeségektől mentesnek kell lennie annak, aki a csúcson akar állni... <...> Magasságba emelkedni azt jelenti, hogy önmaga fölött állunk. A felmászás újjászületés. Tudom, hogy nem lehetsz mindig a csúcson. De visszatérek az emberekhez, lemegyek elmondani, amit fent láttam. A maga idejében visszatérek az elhagyotthoz, és most - hadd öleljem át egy pillanatra a magányt, hadd lélegezzem be a szabad szelet!K. Balmont. "A magasságban", 1895 [96]

Balmont költészetét a „démoni” eszmék és hangulatok kezdték uralni, amelyek fokozatosan uralták őt a való életben is. Miután közel került S. A. Polyakovhoz, a költő jelentős összegeket kapott a rendelkezésére, és körútra indult, amelynek fontos részét képezték a romantikus „győzelmek”, amelyeknek kissé baljós, pogány konnotációja volt [15] . N. Petrovskaya, aki Balmont „varázsainak vonzási zónájába esett, de hamarosan elhagyta azt Brjuszov „mezőinek” hatása alatt, így emlékezett vissza: „... Szükség volt... vagy társává válni” őrült éjszakák”, lényedet beledobva ezekbe a szörnyű tűzbe, az egészségig bezárólag, vagy menj „mirhát hordozó asszonyai” botjához, alázattal követve a diadalszekér nyomát, egyhangúan csak róla beszélve, csak az ő dicsőségének tömjénjét leheli, és még kandallójukat, szeretteiket és férjeiket is elhagyja erre a nagy küldetésre…” [97 ]

Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára Balmont
„démoni” hangulatairól Balmont költészetében a költő korabeli kritikája jellemezte:
Boszorkányok, inkubus ördögök és succubus ördögök egész gyűjteménye, halottak koporsójából kimászó vámpírok, szörnyetegek. kimérák stb. e. Mindezzel a tekintélyes társasággal a költő áll a legszorosabb kapcsolatban; higgy neki, mert ő maga egy igazi szörnyeteg. Nemcsak „beleszeretett a kicsapongásába”, nemcsak „tigris-szenvedélyekből”, „kígyózó érzésekből és gondolatokból” áll, hanem az ördög közvetlen imádója:

Ha valahol, a világon túl,
Valaki bölcs uralja a világot,
Miért az én szellemem, vámpír,
énekel és dicsőíti a Sátánt.

Az ördögimádó ízlése és szimpátiája a legsátánibb. Beleszeretett az albatroszba, ebbe a „tengeri és légi rablóba”, a „kalóz impulzusok szégyentelensége miatt”, dicsőíti a skorpiót, lelki rokonságot érez Nero „leégett Rómával” ... szereti a vörös színt, mert ez a vér színe... [9]

Bryusovval folytatott levelezéséből megítélhető, hogy maga Balmont hogyan érzékelte saját életét ezekben az években. E levelek egyik állandó témája saját egyediségük, a világ fölé való emelkedésének hirdetése volt [98] . De a költő rémületet is érzett a történtek miatt: „Valerij, kedves, írj nekem, ne hagyj el, annyira gyötrődöm. Ha lenne erőm az ördög hatalmáról beszélni, arról az ujjongó borzalomról, amit behozok az életembe! Nem akarom többé. Játszom az őrülettel, és az őrület játszik velem” (1902. április 15-én kelt levélből) [99] . A költő 1903. július 26-án kelt levelében leírta következő találkozását egy új szeretővel, E. Cvetkovszkajaval: „... Elena Szentpétervárra érkezett. Láttam őt, de elszaladtam egy bordélyházba. Szeretem a bordélyházakat. Aztán a földön feküdtem, hisztérikus makacsság rohamaiban. Aztán ismét a szombat másik templomába menekültem, ahol sok szűz énekelt nekem... E. értem jött, és teljesen összezavarodva elvitt Merrecule-ba, ahol több napon és éjszakán át a rémálmok és álmodozások poklában voltam, olyan, hogy a szemem megijesztette a bámészkodókat…” [100] .

A világ körüli utazások sok tekintetben megerősítették Balmontot a kereszténység elutasításában. „Átkozottak a hódítók, akik nem kímélik a követ. Nem sajnálom a megcsonkított testeket, nem sajnálom a halottakat. De látni egy aljas keresztény katedrálist egy ősi templom helyén, ahol a Naphoz imádkoztak, de tudni, hogy a titokzatos művészet földbe temették emlékművein” [101] írta Mexikótól Brjuszovig. Úgy tartják, hogy a "költő mélységbe zuhanásának" szélső pontját a "Gonosz varázslatok" című gyűjtemény jelölte meg: ezt követően lelki fejlődésében megkezdődött a fokozatos visszatérés a "fényes kezdethez". Borisz Zajcev a költő világképét ismertetve így írt: „Természetesen az önimádat, az istenérzet hiánya és az ember kicsinyessége előtte, de élt benne valamiféle napfény, könnyedség és természetes zeneiség.” Zajcev "pogánynak, de a fény imádójának" tartotta a költőt (Brjuszovval ellentétben), megjegyezve: "... igazi orosz vonások voltak benne... és ő maga is megható volt (jó időben)" [102] .

Az 1917-1920 közötti megrázkódtatások gyökeres változásokhoz vezettek a költő világképében. Ennek első bizonyítéka már a „Nap, méz és hold szonettjei” (1917) című gyűjteményben jelent meg, ahol az új Balmont jelent meg az olvasó előtt: „még sok az igényesség, de annál több a lelki egyensúly, amely harmonikusan beleolvad a szonett tökéletes formájába, és a lényeg, hogy világos legyen, hogy a költő már nem szakadt a szakadékba – az Istenhez vezető utat tapogatózik" [15] . A költő belső újjászületését elősegítette az I. S. Shmelev-vel való barátsága is, amely száműzetésben alakult ki. Ahogy Zaicev írta, Balmont, aki mindig "pogányan imádta az életet, annak örömeit és ragyogását", a halála előtt gyónva mély benyomást tett a papra a bűnbánat őszinteségével és erejével: "javíthatatlan bűnösnek tartotta magát, akinek nem lehet megbocsátani". [103] .

Fordítási tevékenységek

A Shoshana Avitnak írt, 1924. augusztus 13-án kelt levelében Balmont a következőket írta: „Gyorstalanul tudok olvasni nyelveken – franciául, angolul, németül, spanyolul, olaszul, svédül, norvégul, lengyelül, portugálul, latinul” [104] . A Balmont által fordított külföldi irodalmak és szerzők köre rendkívül széles volt. 1887-1889-ben főleg nyugat-európai költők – Heinrich Heine , Nikolaus Lenau , Alfred Musset , Sully-Prudhomme – fordításával foglalkozott . A skandináv országokba tett utazás (1892) új szenvedélyének kezdetét jelentette, amely Georg Brandes , Henrik Ibsen , Bjornstjerne Bjornson fordításaiban valósult meg .

1893-1899-ben Balmont hét kiadásban adta ki Percy Bysshe Shelley műveit saját fordításában egy bevezető cikkel. 1903-1905 között a Znanie partnerség három kötetben adta ki átdolgozott és bővített kiadását. A művészileg sikeresebb és később tankönyvként elismert Edgar Allan Poe fordításai 1895-ben jelentek meg két kötetben, és később bekerültek az 1901-es összegyűjtött művek közé [9] .

Balmont Pedro Calderon kilenc drámáját fordította le (első kiadás – 1900); egyéb híres fordításai közé tartozik E. T. Hoffmann " Macska Murr " (Szentpétervár, 1893), " Salome " és Oscar Wilde "The ballada of Reading Prison" (M., 1904) [9] . Emellett fordított spanyol költőket és drámaírókat - Lope de Vega és Tirso de Molina , angol költőket, prózaírókat, drámaírókat - William Blake , Oscar Wilde, J. G. Byron , A. Tennyson , J. Milton , C. Baudelaire verseit . Horn Skandináv irodalomtörténete (M., 1894) és Gaspari Az olasz irodalom története (M., 1895-1997) című művének fordításait az irodalomkritika szempontjából fontosnak tartják. A Balmont szerkesztésében megjelentek Gerhart Hauptmann (1900 és később), Herman Zudermann (1902-1903) munkái, Muther "Festészettörténete" (Szentpétervár, 1900-1904). Balmont, aki 1914-ben egy grúziai utazása után tanulta a grúz nyelvet, Shota Rustaveli „ A párducbőrben lovag ” című versének fordításának szerzője ; ő maga a valaha írt legjobb szerelmes versnek tartotta Európában ("egy tűzhíd, amely összeköti az eget és a földet") [34] . Miután 1916- ban Japánban járt , különféle japán szerzők tankáját és haikuit fordította le , az ókortól a modernig.

Balmont munkái közül nem mindegyik kapott magas értékelést. Komoly kritikusok bírálták Ibsen (Szellemek, Moszkva, 1894), Hauptmann (Gannele, Az elsüllyedt harang) és Walt Whitman (Fűhajtás, 1911) fordításait. A Balmont által készített Shelley-fordításokat elemezve Korney Chukovsky a kapott "új arcot" félig Shelley-nek, félig Balmont-nak nevezte el, Shelmont-nak [105] . Mindazonáltal a Brockhaus és Efron Encyclopedic Dictionary leszögezi, hogy „az a tény, hogy a költő több tízezer rímes költeményét egyedül lefordította, olyan összetett és mély, mint Shelley, bravúrnak nevezhető az orosz versfordítóirodalom területén. ” [9] .

M. I. Voloshin szerint „Balmont fordította Shelleyt, Edgar Poe-t, Calderont, Walt Witmant, spanyol népdalokat, mexikói szent könyveket, egyiptomi himnuszokat, polinéz mítoszokat, Balmont húsz nyelvet tud, Balmont Oxford, Brüsszel, Párizs, Madrid egész könyvtárait fordította le. .. Mindez nem igaz, mert számára minden költő műve csak tükör volt, amelyben csak saját arcának tükörképét látta különböző keretekben, minden nyelvből egyet, a magáét alkotta, és Ariel könnyű szárnyain a könyvtárak szürke pora egy pillangó szárnyának irizáló porává változik" [106] .

És valóban, a költő sohasem törekedett a pontosságra a fordításokban: fontos volt számára, hogy az eredeti „szellemét” úgy közvetítse, ahogyan azt érezte [34] . Sőt, a fordítást egy "tükrözéssel" hasonlította össze, és úgy vélte, hogy lehetne "szebb és ragyogóbb", mint az eredeti:

Művészi egyenértékűséget adni a fordításban soha nem lehetetlen feladat. A műalkotás lényegét tekintve egyedülálló és egyedi. Valamit csak többé-kevésbé közelítve lehet adni. Néha pontos fordítást adsz, de a lélek eltűnik, néha szabad fordítást adsz, de a lélek megmarad. Néha pontos a fordítás, és a lélek benne marad. De általánosságban szólva a költői fordítás csak visszhang, válasz, visszhang, reflexió. A visszhang általában gyengébb, mint a hang, a visszhang csak részben reprodukálja azt a hangot, amely felébresztette, de néha a hegyekben, barlangokban, boltíves kastélyokban a visszhang feltámadva hétszer elénekli a felkiáltásodat, hétszer a visszhang szebb és erősebb, mint a hang. Ez néha előfordul, de nagyon ritkán, és költői fordításoknál. A tükröződés pedig csak az arc homályos tükörképe. De a tükör kiváló tulajdonságaival, amikor kedvező feltételeket talál a helyzetéhez és a megvilágításához, a tükörben lévő szép arc szebbé és ragyogóbbá válik tükröződő létezésében. A visszhang az erdőben az egyik legjobb varázs.K. D. Balmont [35]

Balmont Oroszországot mindig a teljes szláv világ szerves részeként kezelte. „Szláv vagyok, és továbbra is az leszek” [107] – írta a költő 1912-ben. Különös szeretetet érzett Lengyelország iránt, sokat fordított lengyelről, különösen Adam Mickiewicz , Stanisław Wyspiański , Zygmunt Krasinski , Bolesław Leśmian , Jan Kasprowicz , Jan Lechon műveit , sokat írt Lengyelországról és a lengyel költészetről. Később, az 1920-as években Balmont fordított cseh költészetet ( Yaroslav Vrkhlitsky , Válogatott versek. Prága, 1928), bolgárra ("A bolgár költészet aranykévéje. Népdalok." Szófia, 1930), szerbre, horvátra, szlovákra. Balmont Litvániát is rokonnak tartotta a szláv világgal: az első általa készített litván népdalfordítások 1908-ból származnak. Az általa fordított költők között volt Petras Babickas , Mykolas Vaitkus és Ludas Gira ; Ez utóbbival Balmont szoros barátságot ápolt. Balmont Northern Lights című könyve. Versek Litvániáról és Oroszországról” 1931-ben jelent meg Párizsban [26] .

1930-ra Balmont lefordította modern orosz nyelvre " Az Igor hadjáratának meséjét " (Oroszország és Szlávság, 1930. 81. sz.), munkáját N. K. Kulman professzornak szentelte [108] . Maga a professzor az „Igor hadjárat meséjének sorsa” című cikkében, amely az „Oroszország és Szlávság” magazin ugyanabban a számában jelent meg, azt írta, hogy Balmont, akiről kiderült, hogy „közelebb áll az eredetihez, mint bármelyik másik elődjeit”, sikerült tükröznie fordításában, „az eredeti tömörségét, hajszolását... átadni mindazt a színt, hangot, mozgást, amiben a laikus oly gazdag, ragyogó líráját, az epikus részek fenségét... . érezni fordításában a laikus nemzeti eszméjét és az azt égető anyaszeretet szerzőjét" [60] . Balmont a Joy című cikkben beszélt arról, hogy Kulmannal együtt dolgozott az Igor hadjáratának lefordításán. (Levél Franciaországból)”, amely a „Segodnya” újságban jelent meg [109] .

Emlékek és kritikák Balmontról

Az emlékírók közül K. D. Balmontról a legmelegebb emlékeket M. I. Cvetajeva hagyta , aki nagyon barátságos volt a költővel. Ő írt:

Ha hagynák, hogy egy szóval meghatározzam Balmontot, habozás nélkül azt mondanám: Költő... Nem mondanám ezt Jeszenyinről, Mandelsztamról, Majakovszkijról, Gumiljovról, sőt Blokról sem, mert mindenki megnevezett, volt valami. mást a bennük lévő költőn kívül. Többé-kevésbé, jobb vagy rosszabb, de valami más. Balmontban a benne lévő költőn kívül nincs semmi. Balmont - Költő-adekvát. Balmonton - minden gesztusában, lépésében, szavában - a stigma - pecsét - a költő csillaga.M. I. Cvetaeva. [110]

„Az estéket azzal tölthetném, hogy meséljek az élő Balmontról, akinek tizenkilenc éven át volt szerencsém odaadó szemtanúja lenni, Balmontról – teljesen félreértve és sehol sem nyomott le... és egész lelkem tele van hálával” [59 ] , - ismerte el.

Emlékirataiban Cvetajeva is kritikus volt - különösen Balmont költészetének „nem oroszságáról” beszélt: „Az orosz tündérmesében Balmont nem Ivan Tsarevics, hanem tengerentúli vendég, aki szétszórja a hő és a hő minden ajándékát. tengerek a királylány előtt. Mindig az az érzésem, hogy Balmont beszél valami idegen nyelvet, ami, nem tudom, a Balmonté” [111] . A. P. Csehov ugyanennek a tulajdonságnak a külső oldaláról írt , és Balmontról azt vette észre, hogy „… nagyon viccesen olvas, megtört hangon”, így „… nehéz őt megérteni” [112] .

B. K. Zaicev megörökítette a moszkvai Balmont képét - különc, imádattól elkényeztetett, szeszélyes. „De ő is teljesen más volt... csendes, sőt szomorú... A tisztelők jelenléte ellenére egyszerűnek tartotta magát – nincs színház” [113] – jegyezte meg a memoáríró. Roman Gül Balmont életének moszkvai időszakáról is beszélt  - azonban saját szavai szerint "szörnyű dolgokról", ráadásul mások szavaiból [59] . I. A. Bunin negatívan nyilatkozott Balmontról , aki olyan embert látott a költőben, aki "... egész hosszú életében egyetlen szót sem szólt egyszerűen" [114] . „Balmont általában csodálatos ember volt. Egy ember, aki olykor sokakat megcsodált "gyerekességével", váratlan naiv kacagásával, amiben azonban mindig valami démoni ravaszság, olyan ember, akinek természetében nem volt egy kis színlelt gyengédség, "édesség" az ő nyelvén, de nem. egy kicsit és teljesen más - vad lázadás, brutális aljasság, nyilvános szemtelenség. Olyan ember volt, aki egész életében valóban kimerült a nárcizmusban, megrészegült önmagától...” [115] – írta Bunin.

V. S. Yanovsky , Andrej Sedykh és I. V. Odoevtseva emlékirataiban a száműzetésben élő költőt élő anakronizmusként mutatták be. Az emlékírók többnyire csak emberi rokonszenvvel kezelték Balmontot, megtagadva emigráns kori művészeti értékű műveit [59] . Mihail Cetlin költő nem sokkal Balmont halála után észrevette, hogy amit tett, nem egy emberi életre, hanem „egy kis nép egész irodalmára” [59] lett volna elég , panaszkodott, hogy az orosz új nemzedék költői. emigráció "...imádta Blokot, felfedezte Annenskyt, szerette Sologubot , olvasott Khodasevich -et , de közömbös volt Balmont iránt. Lelki magányban élt” [116] .

Ahogy E. A. Jevtusenko sok évvel később írta : „...Balmontnak rengeteg kacér üres hangírása, „szépsége” volt. Azonban a költészet volt az igazi szerelme, és csak ezt szolgálta - talán túl paposan, megrészegült a füstölőtől, amit maga szívott, de önzetlenül" [91] . „Vannak jó versek, kiváló versek, de ezek elmúlnak, nyomtalanul meghalnak. És vannak banálisnak tűnő versek, de van bennük egy bizonyos radioaktivitás, egy különleges varázslat. Élnek ezek a versek. Ezek Balmont versei voltak [51] ” – írta Teffi .

Balmont az elődökről és a kortársakról

Balmont szimbolista elődeit Calderonnak , William Blake -nek és a "legkiemelkedőbb szimbolistának" - Edgar Allan Poe -nak nevezte . Oroszországban a költő úgy vélte, „a szimbolizmus Fettől és Tyutchevtől származik ” [117] . A kortárs orosz szimbolisták közül Balmont elsősorban Vjacseszlav Ivanovot emelte ki, aki szavai szerint „a mély filozófiai hangulatokat a forma rendkívüli szépségével ötvözi”, valamint Jurgis Baltrushaitis , Szergej Gorodeckij [118] , Anna Ahmatova . , akit "egy lépésre állított Mirra Lohvickajával", és Fjodor Sologub , aki utóbbit "a modern írók közül a legvonzóbbnak és az egyik legtehetségesebb költőnek" nevezte [117] .

Balmont kritikusan nyilatkozott a futurizmusról , és megjegyezte: „Az egyes új elnevezésekhez kapcsolódó futurista erjedést a belső munka megnyilvánulásainak tartom, a kiutat kereső, és főként annak a kirívó, ízléstelen, reklámozó amerikanizmusnak a megnyilvánulásának, amely egész összetört orosz életünket. » [118] . Egy másik, ugyanebben az időben készült interjúban a költő még élesebben beszélt erről az irányzatról:

Amit a futurisztikus irodalomból tudok, az annyira írástudatlan, hogy lehetetlen a futurizmusról mint irodalmi irányzatról beszélni. Nem vettem ki semmit az orosz futurizmusból: nyomorúságos próbálkozások, lapos és arrogáns beszédek és szakadatlan botrányok vannak benne. Olaszországban a futurizmus mérsékelt, mert ott a teljesség bélyegét rányomják minden művészeti irányzatra... Az orosz futuristák "majom" az olasz futurizmussal. Az orosz nyelv még mindig fejlődik, és még korántsem fejeződött be. Jelenleg fordulópontot élünk. A futurizmus egyetlen szempontból érdekes. Élénk szóvivője annak, ami a szemünk előtt történik.K. Balmont a "Vilna Courier" újságnak adott interjújában, 1914 [117]

Az orosz klasszikusokról szólva a költő mindenekelőtt F. M. Dosztojevszkijt  , az egyetlen orosz írót említette A. S. Puskin és A. A. Fet mellett, akik nagy hatással voltak rá. „Igaz, az utóbbi időben eltávolodtam tőle: számomra, aki hiszek a napharmóniában, borongós hangulatai idegenek lettek” – mondta 1914-ben. Balmont személyesen találkozott Lev Tolsztojjal ; „Olyan ez, mint egy elmondhatatlan vallomás” – jellemezte így a találkozóról szerzett benyomásait. Azonban „nem szeretem Tolsztojt mint regényírót, és még kevésbé szeretem mint filozófust” – mondta már 1914-ben. A hozzá lélekben legközelebb álló klasszikus írók közül Balmont Gogolt és Turgenyevet nevezte meg ; Borisz Zajcev [117] [118] a kortárs szépirodalmi írók körében „finom hangulatú” íróként jegyezte meg .

Balmont és Mirra Lokhvitskaya

Oroszországban a kivándorlás előtt Balmontnak két igazán közeli embere volt. Egyikükről, V. Ya. Brjuszovról a költő azt írta [~ 8][119], hogy „az egyetlen ember, akire szüksége volt” Oroszországban Gyakran írtam neki, és türelmetlenül vártam a leveleit” [120] – vallotta E. A. Andreeva-Balmont. Balmont Moszkvába érkezése köpéssel végződött. Andrejeva magyarázatot adott erről a kérdésről emlékirataiban: „Okkal azt hinnem, hogy Brjuszov féltékeny volt balmonti feleségére, Ioanna Matvejevnára, akit, miután elbűvölte, nem gondolta, mint mindig, leplezni lelkesedését. akár a feleségétől, akár a férjétől… de nem mondhatom el.” Volt azonban okunk azt hinni, hogy egy másik nő, akit Balmont második felesége szívesebben nem is említett emlékirataiban, a két költő kapcsolatának buktatója lett [15] .

Az 1890-es évek végén Mirra Lokhvitskaya Balmont második közeli barátja lett . Személyes kapcsolatuk részletei nem dokumentáltak: az egyetlen fennmaradt forrás a két költő saját verses vallomása, amely egy közel egy évtizedig tartó nyílt vagy burkolt párbeszéd során jelent meg. Balmont és Lokhvitskaya feltehetően 1895-ben találkoztak a Krím-félszigeten. Lokhvitskaya, férjes, gyermekes asszony, ekkorra már Balmontnál is híresebb költőnő, kezdett először költői párbeszédbe, amely fokozatosan viharos "versregénymé" fejlődött. A közvetlen dedikációk mellett a kutatók ezt követően számos „fél” verset fedeztek fel, amelyek jelentése csak összehasonlításkor vált világossá (Balmont: „... A nap unalmas útját járja. Valami megakadályozza a szív lélegzését...” - Lokhvitskaya : "Ezüstösvényt csinált a téli nap. Boldog - aki édes ládán pihenhet... "és így tovább) [15] .

Három év elteltével Lohvitskaya elkezdte tudatosan befejezni a platóni regényt, felismerve, hogy a valóságban nem lehet folytatása. Részéről az „A szarkofágban” című vers (Annabelle Lee szellemében) a törés egyfajta jele lett: „Azt álmodtam, hogy a szarkofágban szunyókálunk, / Hallgattam, hogyan veri a hullámot a szörf a köveken. . / És nevünk csodálatos bölcsben égett / Két csillag egybeolvadt"). Balmont több választ is írt erre a versre, különösen az egyik leghíresebbre, az „Elválaszthatatlan”-ra („…Megfagyott holttestek, átok tudatában éltünk, / Mi van a sírban – a sírban! – aljasságban vagyunk! ölelés póz…”) [15 ] .

Ahogy T. Alekszandrova megjegyezte, Lohvickaja „a 19. századi embert választotta: a kötelesség, a lelkiismeret, az Isten előtti felelősséget választotta”; Balmont a 20. századot választotta: "a növekvő igények legteljesebb kielégítése". Verses felhívásai nem szűntek meg, de az őszinte vallomások bennük most átadták a helyét a fenyegetésnek. Lokhvitskaya egészségi állapota romlott, szívproblémák jelentkeztek [~ 9] , Balmont új verseire továbbra is „fájdalmas állandósággal” válaszolt. Ennek az erős, de egyben pusztító kapcsolatnak, amely mindkét költőt mély személyes válságba sodorta, Lohvitskaya korai halála, 1905-ben vetett véget. A Balmonttal folytatott irodalmi románca a 20. század elején az orosz irodalmi élet egyik legrejtélyesebb jelensége maradt [15] . A költő sok éven át csodálta kedvese költői tehetségét, aki korán meghalt, és elmondta Anna Akhmatovának, hogy mielőtt találkozott volna vele, csak két költőnőt ismert: Szapphót és Mirra Lohvickaját [51] .

Balmont és Makszim Gorkij

A költő levelező ismerkedése Gorkijjal 1896. szeptember 10-én zajlott le , amikor a Nyizsnyij Novgorod Leaflet által kiadott „Szökevény jegyzetek” ciklus feuilletonjának utolsó része először szólt Balmont verseiről. Párhuzamot vonva a „Határtalanban” gyűjtemény szerzője és Zinaida Gippius („Túl”) között, a szerző ironikusan azt tanácsolta mindkettőjüknek, hogy „menjenek túl a határon, a fényes végtelenség mélységébe” [121] . Fokozatosan kezdett megváltozni Gorkij véleménye a költőről: olyan verseket kedvelt, mint "A Smith", "Albatrosz", "Emlékek egy amszterdami estéről" [17] . Gorkij ugyanebben az újságban 1900. november 14-én írt egy második recenziót is a költőről [122] [123] . A "Boszorkány", a "Tavasz" és az "Útszéli gyógynövények" című versei viszont az " Élet " folyóiratban (1900) Balmont Gorkijnak szóló dedikációval jelentek meg [124] .

Balmont és Maeterlinck
A Moszkvai Művészeti Színház megbízta Balmontot, hogy tárgyaljon Maurice Maeterlinckkel a Kék madár című művének színpadra állításáról . A költő így mesélt Teffinek erről az epizódról:
Sokáig nem engedett be, a szolga pedig előlem szaladt hozzá, és eltűnt valahol a ház mélyén. Végül a szolga beengedett valami tizedik szobába, teljesen üresen. Egy kövér kutya ült egy széken. Maeterlinck mellette állt. Vázoltam a Művészeti Színház javaslatát. Maeterlinck elhallgatott. – ismételtem. Továbbra is hallgatott. Aztán a kutya ugatott és én elmentem [51] .

Hízelgés. Emlékek.

Gorkij és Balmont 1901 őszén találkozott először Jaltában . Csehovval együtt Gaszprába utaztak, hogy meglátogassák az ott élő Lev Tolsztojt . „Találkoztam Balmonttal. Ez a neurasztén ördögien érdekes és tehetséges!..” [17] , számolt be egyik levelében Gorkij. Gorkij Balmont nevéhez fűződik, hogy ő, mint hitte, "átkozott, leöntötte a megvetés mérgét... egy nyűgös, céltalan életet, tele gyávasággal és hazugsággal, elhalványult szavakkal borítva, félholt emberek unalmas életét". [125] . Balmont pedig nagyra értékelte az írót, mert "teljesen erős személyiség, ... énekesmadár, nem tintás lélek" [125] . Az 1900-as évek elején Gorkij – saját szavaival élve – arra vállalkozott, hogy „demokratikus módon” állítsa be a költőt [126] . Vonzta Balmontot, hogy vegyen részt a Znanie kiadóban, megvédte a költőt, amikor a sajtó elkezdte nevetségessé tenni forradalmi hobbijait, a bolsevik kiadványokkal való együttműködést [124] . Balmont, aki egy ideig engedett a „tuningnak”, 1901-ben bevallotta: „Mindig őszinte voltam veled, de túl gyakran hiányosan. Milyen nehéz egyszerre megszabadulnom - mind a hamisságtól, mind a sötétségtől, mind az őrületre, a túlzott őrültségre való hajlamomtól" [127] . Gorkij és Balmont között nem volt igazi közeledés [124] [128] . Gorkij fokozatosan egyre kritikusabban beszélt Balmont munkásságáról, úgy vélte, hogy utóbbi költészetében minden a hangzatosság felé irányul, a társadalmi motívumok rovására: „Mi az a Balmont? Ez a harangláb magas és mintás, és a rajta lévő harangok mind kicsik... Nem jött el az idő, hogy megkongassuk a nagyokat? Balmontot a nyelv mesterének tekintve az író fenntartással élt: „Természetesen nagy költő, de a mámorító szavak rabszolgája” [17] .

A végső törés Gorkij és Balmont között azután következett be, hogy a költő 1920-ban Franciaországba távozott. Ennek az évtizednek a végére kiderült, hogy a költő szovjet-oroszországi jogok és szabadságok megsértésével kapcsolatos feljelentéseinek fő pátosza Gorkijra irányult. A Vozrozhdenie [129] , a Segodnya [130] és a Szabadságért! [131] Megjelent Balmont cikke: „Piefista Peshkov. Álnéven: Gorkij" éles kritikával az írót. A költő „Nyílt levél Gorkijhoz” című verses befejezését („Követ dobtál a bennszülött nép arcába. / Árulóan bűnös kezed / Saját bűnödet a paraszt vállára teszi...”) fejezte be a költő kérdés: „... És ki az erősebb benned: vak vagy csak hazug? » [132] Gorkij pedig súlyos vádakat emelt Balmont ellen, aki szerinte rossz álforradalmi versek ciklusát írta "Kalapács és sarló" [~ 10] , kizárólag azzal a céllal, hogy megszerezze, ellenségének nyilvánította magát. A bolsevizmust és megengedte magának az "elkapkodott" kijelentéseket, amelyek, mint az író hitte, végzetes hatással voltak számos orosz költő sorsára, akik akkoriban hiába remélték, hogy engedélyt kapnak a távozásra: köztük volt Bely, Blok [133]. , Sologub [132] . Gorkij polémikus hevületben úgy beszélt Balmontról, mint egy ostoba emberről, és az alkoholizmus miatt nem egészen normális. „Költőként egy igazán szép verseskötet szerzője: Olyanok leszünk, mint a nap. Minden más nála nagyon ügyes és zenés szójáték, semmi több” [134] .

Balmont és I. S. Shmelev

1926 végén K. D. Balmont sokak számára váratlanul közel került I. S. Shmelevhez , és ez a barátság haláláig tartott. A forradalom előtt egymással ellentétes (rendre "dekadens" és "reális") irodalmi táborokba tartoztak, és látszólag semmi közük nem volt egymáshoz, de az emigrációban szinte azonnal, tiltakozásaikban, közéleti fellépéseikben felléptek. egységes frontként.

Voltak köztük nézeteltérések is. Tehát Shmelev nem helyeselte Balmont „ kozmopolitizmusát ”. – Ó, Konsztantyin Dmitrijevics, végül is vannak litvánjai, finnek és mexikóiak. Ez legalább egy orosz könyv lenne ... ”- mondta egy partin. Balmont felidézte, hogy erre válaszolva megmutatta neki az orosz könyveket, amelyek a szobában hevertek, de ez nagyon csekély hatással volt Smelevre. „Fontos, hogy több nyelven beszélek és szeretek. Azt szeretné, ha csak Oroszországot szeressem” [135] panaszkodott a költő. Balmont viszont nem egyszer vitatkozott Smelevvel, különösen Ivan Iljin kortárs művészet válságáról írt cikkén [136] („Nyilvánvalóan keveset tud a költészetről és a zenéről, ha… ilyen elfogadhatatlan szavakat mond egy kiváló munkásságáról”. zseniális és felvilágosult Szkrjabin , tiszta orosz és rendkívül felvilágosult Vjacseszlav Ivanov, ragyogó Sztravinszkij , klasszikusan tiszta Prokofjev ...”) [60] .

Két, látszólag teljesen különböző ember erős lelki egyesülését sok tekintetben az emigráció éveiben végbement alapvető változások magyarázták Balmont világképében; a költő a keresztény értékek felé fordult, amelyeket hosszú éveken át elutasított. 1930-ban a költő ezt írta:

Amikor 1920-ban megszöktem az elkeseredett Moszkva sátáni réme elől... régi jó barátom, néha barátom, sőt néha barátom, Ivan Alekszejevics Bunin egy kedves szóval jött hozzám... és mellesleg elhozta a "Kimeríthetetlen kehely" Shmelev. Homályosan tudtam Shmeljov nevét, tudtam, hogy tehetséges – és semmi több. Megnyitottam ezt a történetet. – Valami Turgenyev – mondtam. – Olvassa el – mondta Bunin sejtelmes hangon. Igen, olvastam ezt a történetet. Különböző időpontokban olvastam, háromszor és négyszer. […] Most hollandul olvasom. Ezt a tüzet semmilyen akadály nem tudja eloltani. Ez a fény irányíthatatlanul áttör.K. Balmont, "Today", 1930 [137]

Balmont buzgón támogatta Smelevet, akiről időnként kiderült, hogy csaknem irodalmi intrikák áldozata lett, és ez alapján összeveszett a Latest News szerkesztőivel, amely Georgij Ivanov cikkét közölte , aki a Love Story című regényt becsmérelte. Smeljovot védve Balmont azt írta, hogy „a modern orosz írók közül ő rendelkezik a leggazdagabb és legeredetibb orosz nyelvvel”; "A kimeríthetetlen kehely" "egyenrangú Turgenyev, Tolsztoj és Dosztojevszkij legjobb történeteivel", és mindenekelőtt azokban az országokban méltányolják, amelyek "megszokták a művészi tehetség és a lelki tisztaság tiszteletét" [60] .

A nehéz 1930-as években a költő számára a Shmelev barátság maradt a fő támasza. "Barátom, ha te nem lennél, nem lenne a legragyogóbb és legragyogóbb érzés az életemben az elmúlt 8-9 évben, nem lenne a leghűségesebb és legerősebb lelki támasz és támogatás, a órák, amikor a meggyötört lélek készen állt a törésre... " [60] ," írta Balmont 1933. október 1-jén.

Művek (kijelölve)

Versgyűjtemények 1890-1917 "Versgyűjtemény" (Jaroszlavl, 1890) " Az északi ég alatt " (égiák, strófák, szonettek)" (Szentpétervár, 1894) " A nagyságban " (M., 1895 és 1896) " Csend. Lírai versek "(Szentpétervár, 1898) Égő épületek. A modern lélek dalszövegei "(M., 1900) „ Olyanok leszünk, mint a nap. Szimbólumok könyve "(M., 1903) " Csak a szeretet. Semitsvetnik "(M .: "Vulture", 1903) " A szépség liturgiája. Elemi himnuszok " (M.: "Vulture", 1905) " Tündérmesék (Gyermekdalok)" (M.: Grif, 1905) „Összegyűjtött versek” M., 1905; 2. kiadás M., 1908. " Gonosz varázslatok (Varázslatok könyve)" (M .: "Golden Fleece", 1906) „Versek” (1906) "A tűzmadár (szvirel szláv) " (M.: "Skorpió", 1907) "A szépség liturgiája (elemi himnuszok)" (1907) "Songs of the Avenger" (1907) "Három virágkor (Az ifjúság és a szépség színháza)" (1907) "Csak szerelem". 2. kiadás (1908) „Az idők kerek tánca (All-glasnost)” (M., 1909) [~ 11] "Madarak a levegőben (Sung Lines)" (1908) „Zöld kert (csókos szavak)” (Szentpétervár: „Csipkebogyó”, 1909) "Linkek. Válogatott versek. 1890-1912" (M.: Skorpió, 1913) "A fehér építész (A négy lámpa rejtélye)" (1914) "Kis (Egy fa látomása)" (M.: szerk. Nekrasov, 1916) "A nap, a méz és a hold szonettjei" (1917; Berlin, 1921) "Szöveggyűjtemény" (1-2., 4-6. M. könyv, 1917-1918)

1920-1937 "Ring" (M., 1920) "Hét vers" (M.: "Zadruga", 1920) Válogatott versek (New York, 1920) "Szolár fonal. Izbornik" (1890-1918) (M.: szerk. Sabashnikovs, 1921) "Gamayun" (Stockholm: "Northern Lights", 1921) "Ajándék a Földnek" (Párizs: "orosz föld", 1921) "Fényes óra" (Párizs, 1921) "Dal a működő kalapácsról" (M., 1922) "Zöld" (Párizs, 1922) "Az új sarló alatt" (Berlin: The Word, 1923) "Az enyém - neki (Oroszország)" (Prága: "Láng", 1924) "Az elvált távolban (Vers Oroszországról)" (Bp., 1929) "A lelkek cinkossága" (1930) "Északi fény (versek Litvániáról és Oroszországról)" (Párizs, 1931) "Kék patkó (versek Szibériáról)" (1937) "Fényszolgálat" (Harbin, 1937) Cikk- és esszékgyűjtemények "Mountain Peaks" (M., 1904; első könyv) "Az ókor hívásai. A régiek himnuszai, énekei és tervei” (Szentpétervár: Pantheon, [1909]; Berlin, 1923) „Kígyóvirágok” (“Utazási levelek Mexikóból”, Moszkva: Scorpion, 1910) "Sea Glow" (1910) "Dawn Glow" (1912) "Ozirisz széle". Egyiptomi esszék. (M., 1914. - 324 p.) A költészet olyan, mint a varázslat. (M.: Skorpió, 1915) "Fényhang a természetben és Szkrjabin könnyű szimfóniája" (1917) – Hol van a házam? (Párizs, 1924)

Balmont műveinek fordításai idegen nyelvre

• Gamelan (Gamelang) – a Doa Penyairben. Antologi Puisi sempena Program Bicara Karya és Baca Puisi eSastera.Com. Kota Bharu, 2005, p. 32 (Victor Pogadaev fordította maláj nyelvre).

Memória

• 1998-ban Shuyában , a házra (Sadovaya St., 15), ahol K. D. Balmont 1876-1884-ben élt, és a 2-es számú iskola épületére, ahol tanult, emléktáblákat helyeztek el [138] [139] .
• 2007 óta a Shuya Irodalmi és Helyismereti Múzeum Konstantin Balmont nevét viseli. A hagyományos kiállításon kívül, amely a költő szülőföldjének - a Shuya-földnek - történetét tárja elénk, a múzeum Balmont sorsát, kreativitását és örökségét tükrözi [140] .

• 2011. május 12-én Vilniusban ( Litvánia ) avatták fel Konstantin Balmont [141] emlékművét .
• 2013. november 29-én Moszkvában avatták fel Balmont emléktábláját a következő címen: Bolsoj Nikolopeskovsky lane , 15. épület, 1. épület (a házon, amelyben az elmúlt öt évben élt, mielőtt külföldre távozott). Építész: M. Corsi, szobrász: A. Taratynov. A tábla domborműve Valentin Szerov 1905-ös portréja alapján készült .
• A Moszkvához közeli Krasznogorszk városában ( Opalikha mikronegyed ) az egyik utca Balmont [142] nevet viseli .
• 2015 augusztusában Moszkvában megalakult a K. D. Balmontról elnevezett Közéleti, Kulturális és Oktatási Kezdeményezések Alapítvány. Az alapítvány fő feladatai közé tartozik az orosz kultúra kiemelkedő alakjainak – köztük a méltatlanul elfeledett – örökségének népszerűsítése. Az Alapítvány közreműködésével könyv jelent meg Balmont és Lokhvitskaya szeretetéről és kölcsönösen megfordított kreativitásáról „A repülő lelkeknek kettős repülésük van...: Költői névsor” (Összeállította és előszója: T. L. Alexandrova. - M .: Vízöntő, 2015. - 336 p.). Az alapítvány a Balmont 2017. évi 150. évfordulójára jubileumi rendezvények programját készítette elő, irodalmi esteket és versenyeket rendezett (különösen 2016. június 15-én a moszkvai Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium támogatásával, a verseny " Balmont Readings" tartották), a költő múzeumának létrehozására irányuló projekten dolgozik [143] [144] .
• Veski Anna énekesnő repertoárján szerepel a „Kerteket ígérek neked” című szerzemény Konstantin Balmont verseire (zene : Magazanik D. , felvétel 1984-ben) [145] .
• 2017-ben a Bank of Russia egy 2 rubeles ezüst emlékérmét bocsátott ki Balmont születésének 150. évfordulója alkalmából.
• 2019- ben nyitották meg Konstantin Balmont első orosz emlékművét Shujában . A szobor szerzője Shuya származású, Igor Vlagyimirovics Bychkov [146] .

Lásd még

• Az ezüstkor írói
• Szimbolizmus
• A nyugat-európai irodalom szerelmeseinek köre

Jegyzetek

Hozzászólások

1. ↑ Balmont eltörte a lábát, majd egész életében sántított.
2. ↑ Kapcsolatuk története A. A. Ninov „Így éltek a költők…” című dokumentumfilmes elbeszélésében olvasható.
3. ↑ Szövegszerkesztő (reform utáni helyesírással): K. Balmont. "Cárunk" // A Bosszúálló dalai . – Imprimeur Gnatovsky, Párizs, 1907, p. 9.
4. ↑ A másodiknál ​​a Balmont ellenfelei nevében az akkor még ismeretlen Vlagyimir Majakovszkij szólalt fel , aki a szöveget saját szerzője ellen fordítva olvasta: „Csend, csitt, vegyél le ruhát az ősi bálványokról...”. Balmont saját verseivel válaszolt, hogy egy költőnek nem lehetnek ellenségei, hiszen az ellenségeskedés felett áll, és "nem tudja, mi a megvetés".
5. ↑ Anna Nikolaevna Ivanova (1877-1937) - Balmont távoli rokona, az 1910-es években - a szeretője. Párizsban halt meg.
6. ↑ A szovjet sajtó ezt a felhívást hamisnak nyilvánította.
7. ↑ Rolland valamivel későbbi válasza („Romain Rolland és Szovjet-Oroszország. Válasz Konstantin Balmontnak és Ivan Buninnak”, „Európa”, 1928. február 15.) még jobban felháborította Balmontot, és új nyomtatott üzenettel fordult Rollandhoz. az „L ' Avenir”-ben 1928. március 16-án.
8. ↑ . T. Aleksandrova megjegyezte, hogy „általában óvatosan kell kezelni Balmont ilyen vallomásait. Számára minden alkalommal, amikor csak az a személy volt, akihez szólt, a világ többi része háttérbe szorult ... "
9. ↑ T. Alekszandrova úgy vélte, Brjuszov féltékeny Balmontra Lokhvitskaya miatt, és „figyelembe véve Brjuszov okkult hobbijait” kifejezte a gyanúját, hogy „nem lehetett volna gyakorlati varázslat nélkül”, hiszen Balmont életében szerencsétlenségek sorozata is elkezdődött: halott gyermek születése, erős ital és így tovább.
10. ↑ „A dolgozó kalapács dala”, 1922
11. ↑ Az első tíz gyűjtemény a "K. Balmont teljes versgyűjteményében" (1904-1914, szerk. "Skorpió") szerepelt.

Források

1. ↑ I. F. Masanov Orosz írók, tudósok és közéleti személyiségek álneveinek szótára: 4 kötetben. - M .: Szövetségi Könyvkamara, 1956-1960.
2. ↑ Rövid irodalmi enciklopédia - M . : Szovjet enciklopédia , 1962.
3. ↑ 1 2 Most - Shuisky kerület , Ivanovo régió , Oroszország .
4. ↑ Német Nemzeti Könyvtár , Berlini Állami Könyvtár , Bajor Állami Könyvtár , Osztrák Nemzeti Könyvtár nyilvántartása #11865215X // Általános szabályozási ellenőrzés (GND) - 2012-2016.
5. ↑ Szergej Prokofjev 1917 augusztusában ezt írta Naplójában: „Balmont egyébként azt mondta, hogy a vezetéknevében a hangsúly az utolsó szótagon kell, hogy legyen, és ne az első szótagon, ahogyan sokan teszik, eddig én is.”
6. ↑ Gramota.ru . - És még többet a Balmont név akcentusáról. Marina Tsvetaeva teljesen tisztességes megjegyzést tett a költő vezetéknevének helytelen kiejtésére: "Arra kérem az olvasót, a fuvarozó szerint, hogy a végén ejtéssel ejtse ki" - Balmont. Letöltve: 2010. augusztus 31. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan)
7. ↑ Balmont maga a következő magyarázatokat adta a stresszről: "Apám kiejtette a vezetéknevünket - Balmont, én egy nő szeszélye miatt kezdtem kiejteni - Balmont. Így van, szerintem az első. Főleg, hogy ez a vezetéknév Litván. Nagyapámat Balmutnak hívták Később, a vezetéknév az iratokban megváltozik" – írta a költő 1937. június 30-án V.V. Obolyaninov. Lásd Konstantin Balmont. Kedvencek. - M.: Szovjet-Oroszország, 1989, p. 7
8. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 M. Stakhova. Konstantin Balmont (Az ezüstkor költőinek sorsa) (elérhetetlen link) . www.litera.ru Letöltve: 2010. június 1. Az eredetiből archiválva : 2011. június 9.. (határozatlan) 
9. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 S. A. Vengerov . Balmont, Konstantin Dmitrievich // Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára  : 86 kötetben (82 kötet és további 4 kötet). - Szentpétervár. , 1890-1907.
10. ↑ Jelölési adatbázis - Nobelprize.org . Letöltve: 2018. április 3. Az eredetiből archiválva : 2018. június 12. (határozatlan)
11. ↑ Melyik szórész az „akkor” szó? . russkiiyazyk.ru . Hozzáférés időpontja: 2022. április 20. (határozatlan)
12. ↑ 1 2 3 4 5 Balmont, Konsztantyin Dmitrijevics . www.silverage.ru Letöltve: 2010. június 1. Archiválva az eredetiből: 2011. szeptember 15. (határozatlan)
13. ↑ 1 2 3 4 Nagorsky A.V. Nagyszerű emberek – Konstantin Balmont . infa.kharkov.ua. Hozzáférés dátuma: 2011. január 29. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18. (határozatlan)
14. ↑ K. D. Balmont . Hajnalban. // Ma: újság. — Riga. - 1929, szeptember 29.
15. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Aleksandrova T. L. Konstantin Balmont (elérhetetlen link) . "Word" portál. Hozzáférés dátuma: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 23. (határozatlan) 
16. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 Pozsonyi sors G./Makogonenko K. sors. Fordítások. Cikkek / Összeg. D. G. Makogonyenko. — M.: Pravda, 1990. — ISBM 5-253-00115-8.
17. - _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 50 Nyikolaj Bannyikov. Balmont élete és költészete . "Gyermekirodalom". Balmont K. D. Solar fonal: Versek, esszék (1989). Letöltve: 2010. június 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan)
18. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 Vadim Polonsky. K. D. Balmont a "Circumnavigation" enciklopédiában . www.krugosvet.ru Letöltve: 2010. június 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan)
19. ↑ K. Balmont. Forradalmi vagy sem. M., 1918. S. 9.
20. ↑ Balmont K. D. Hajnalban. - a könyvben. Balmont K. D. Önéletrajzi próza. M., 2001, S. 570.
21. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Lev Ozerov. Konstantin Balmont és költészete (elérhetetlen link) . www.litera.ru Hozzáférés időpontja: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. június 9.. (határozatlan) 
22. ↑ Balmont K. D. Forradalmár vagyok-e vagy sem. — Önéletrajzi próza. S. 452.
23. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 E. Simonova, V. Isten. "Mindenkiért vagyok és senkiért..." (elérhetetlen link) . Este Cseljabinszk. Letöltve: 2010. június 1. Az eredetiből archiválva : 2011. november 24.. (határozatlan) 
24. ↑ K. D. Balmont. "Hajnalban". - Önéletrajzi próza. S. 572.
25. ↑ 1 2 3 K. Balmont. Önéletrajzi levél kelt 17/V. 1903 // S. A. Vengerov. Orosz írók és tudósok kritikai-életrajzi szótára. T. 6. Szentpétervár, 1904
26. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 K. M. Azadovsky. K. D. Balmont. Életrajzi jegyzet . Forrás: Russian Writers. Biobibliográfiai szótár. 1. kötet A--L. Szerkesztette P. A. Nikolaev. (1990). Letöltve: 2010. június 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan)
27. ↑ A Moszkvai Egyetem költészete . www.poesis.ru Letöltve: 2010. június 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan)
28. ↑ Császári Moszkvai Egyetem, 2010 , p. 49.
29. ↑ 1 2 A Moszkvai Egyetem Orosz Irodalom Szeretőinek Társasága tagjainak szótára, 1811-1911. - M .: Nyomtatta A. Snegireva, 1911. - S. 21-22 Archív másolat 2022. március 31-én a Wayback Machine -nél .
30. ↑ Oroszország reggele. 1911. - december 23.
31. ↑ Vengerov S. A. Balmont, Konstantin Dmitrievich // Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára  : 86 kötetben (82 kötet és további 4 kötet). - Szentpétervár. , 1890-1907.
32. ↑ Balmont Konsztantyin Dmitrijevics . A Jaroszlavli Egyetem honlapja. Letöltve: 2010. június 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan)
33. ↑ Balmont Konsztantyin Dmitrijevics . www.russianculture.ru Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. szeptember 10. (határozatlan)
34. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Balmont Konsztantyin Dmitrijevics (elérhetetlen link) . század orosz írói. Bibliográfiai szótár. T. 2. M .: Oktatás. 1998, 131. o. Letöltve : 2010. július 1. Archiválva : 2007. december 16. (határozatlan) 
35. ↑ 1 2 3 4 5 6 Prashkevich G.M. Konstantin Dmitrievich Balmont // Oroszország leghíresebb költői. - M.  : Veche, 2003. - S. 121-129. — 478 p.
36. ↑ Korolenko V. G. - Válogatott betűk. T. 3. M., 1936. p. 68.
37. ↑ Látó szemek. K. D. Balmont emlékeinek lapjai. "Utolsó hír". Revel, 1922. március 17.
38. ↑ Bely, A. "Két forradalom között". - Moszkva: szépirodalom, 1990. - S. betét. — 670 s. — (Irodalmi emlékiratok). - 200 000 példányban.
39. ↑ Bogomolov N. A. Örökségünk . Szimbolista Moszkva egy francia költő szemével 113 (2004, 70. sz.). - Felirat a kép alatt. Letöltve: 2010. december 7. Az eredetiből archiválva : 2010. május 12. (határozatlan)
40. ↑ Balmont K. D.  – Hajnalban. Önéletrajzi próza. S. 573.
41. ↑ Balmont K. D. Hajnalban. — Önéletrajzi próza. S. 570.
42. ↑ Brjuszov V. Önéletrajz. A XX. század orosz irodalma. Szerk. S. A. Vengerova. T. 1. M., 1914. S. 111.
43. ↑ Balmont K. D.  - Versek. L. 1969. S. 23.
44. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Borisz Zaicev. Az ezüstkor emlékei. . Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
45. ↑ Balmont K. D. Versek: gyűjtemény / Összeállította Vl. Orlov. - L .: Szovjet író (leningrádi fiók), 1969. - S. 27. - 710 p.
46. ↑ Volinszkij, A. — Északi Értesítő. 1898, 8-9
47. ↑ 1 2 K. D. Balmont . Versek. L., 1969, p. ötven.
48. ↑ Irodalmi örökség. T. 69, Könyv. I. S. 135-136.
49. ↑ 1 2 N. A. Bogomolov. Balmont legjobb könyvének történetéről. . UFO, 2005 N75. Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 8.. (határozatlan)
50. ↑ V. Ya. Brjuszov levelei P. P. Percovnak. M., 1927, p. 78.
51. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 H. A. Teffi. Balmont. Az ezüstkor emlékei . M.: Respublika, 1993. (1955). Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
52. ↑ K. Balmont . Nicholas the Last // A Bosszúálló dalai. – Imprimeur Gnatovsky, Párizs, 1907, p. 24.
53. ↑ Balmont, K. D. Versek. - L., 1969. - S. 32.
54. ↑ Besik Pipia. Wardrops: a grúzokhoz való közelség a legjobb gyógyír az unalomra és a csüggedésre . Sputnik Georgia (2016. december 7.). Letöltve: 2021. október 29. Az eredetiből archiválva : 2021. október 29. (határozatlan)
55. ↑ Katanyan V. Történetek Majakovszkijról. M., 1940, p. 45-59.
56. ↑ 1 2 3 4 5 S. Polyakov (litvánok). Balmont költőről (elérhetetlen link) . Letöltve: 2010. augusztus 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan) 
57. ↑ Konstantin Balmont. Levelek Fjodor Suravinhoz (1937) . www.russianresources.lt Hozzáférés dátuma: 2011. január 1. Az eredetiből archiválva : 2011. július 22. (határozatlan)
58. ↑ 1 2 3 Sztanyickij [S. W. von Stein]. Névjegy  (elérhetetlen link) Balmonte . Utolsó hír. 169. sz. S. 4. / Orosz Irodalom, 2004. 3. szám (1921. július 13.). Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
59. ↑ 1 2 3 4 5 Jurij Terapiano. K. D. Balmont . Távoli partok: Kivándorlási írók portréi / Kompozíció és kommentár. V. Kreid. Moszkva: Köztársaság (1994). Letöltve: 2010. augusztus 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
60. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 K. M. Azadovsky, G. M. Bongard-Levin. Találkozó. Konstantin Balmont és Ivan Shmelev . Örökségünk, 61. szám (2002). Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. július 21.. (határozatlan)
61. ↑ Balmont, K. Hegyi levegő. (Grúziai barátoknak) // Oroszország akarata . - 1921. március 18. - 156. szám - 3. o.
62. ↑ Oroszország akarata . - 1921. május 22. - 209. szám - S. 4-5. Újranyomva: Legfrissebb hírek (Revel). - 1921. május 28. - 125. szám - 2. o.; 1921. május 29. - 126. szám - 2. o.
63. ↑ Jelölési adatbázis - Irodalom . Hozzáférés időpontja: 2015. február 1. Az eredetiből archiválva : 2015. április 5. (határozatlan)
64. ↑ „A szabadságért!”, 1927. 290. szám december 18. C. 3.
65. ↑ Ma. 1927. 257. szám november 13. S. 4; újranyomva: A szabadságért! 1927. 267. szám november 20. S. 5.
66. ↑ A szabadságért! 1927. 289. szám december 17. C. 3.
67. ↑ Balmont K. Angly. Kocsma. K. Azadovsky // Világszó (Pétervár). 2001. No. 14. P.8.
68. ↑ Oroszország és a szlávok. 1931. 158. szám december 5. S. 5.
69. ↑ Újjászületés. 1932. 2721. szám november 13. C. 4.
70. ↑ Balmont K. Tengeri ragyogás. SPb. - M., [1910]. P. 15. Esszé „Apró szemcsék. Gondolatok és érzések.
71. ↑ Andreeva-Balmont, E. A. Emlékiratok. - M., 1996. - S. 519.
72. ↑ Andreeva-Balmont, E. A. Emlékiratok. - S. 525.
73. ↑ 36 VAGY RSL. F. 374. K. 10. Egység. gerinc 19. L. 27.
74. ↑ K. D. Balmont levelei V. V. Obolyaninovhoz . dlib.eastview.com. Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. július 10. (határozatlan)
75. ↑ Terapiano Y. Találkozók. New York: Izd. Csehov, 1953, 21. o.
76. ↑ Balmont K. D.  Volga. — Önéletrajzi próza. S. 541.
77. ↑ K. Balmont levelei A. Rannithoz. (J. Cheron kiadványa). 1937. július 21-i levél, Új Irodalmi Szemle, 1995. 11. sz. 161-164.
78. ↑ K. D. Balmont levelei Dagmar Shakhovskaya-hoz (elérhetetlen link) . www.litera.ru Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. június 9..  (határozatlan)  ; lásd még: „Találkozunk egy napsugárban”: Konstantin Balmont levelei Dagmar Shakhovskaya-hoz: 1920–1926 / [bevezető. Művészet. R. Bird és F. Cherkasova; Előszó S. Shales; publ., comp., felkészült. szöveg, jegyzet. R. Byrd, F. Cherkasova]. - M . : Orosz mód, 2014. - 624: ill. Val vel. - ISBN 978-5-85887-436-2 .
79. ↑ 1 2 Andrei Bely. Zöld rét . M., Alcyone. S. 202 (1910). Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 17.. (határozatlan)
80. ↑ Ilja Ehrenburg. Kortárs költők portréi. M., Pervina, 1923, p. tizenöt.
81. ↑ Yanovsky V. S. Fields of the Champs. Emlékkönyv. New York: Silver Age, 1983, 219-220.
82. ↑ P. P. Percov. Irodalmi emlékek. M.-L., 1993, p. 260.
83. ↑ Balmont, K. D. Versek. L., 1969, p. 42.
84. ↑ K. Balmont . A költészet olyan, mint a varázslat. M, Skorpió. 1916, p. 56.
85. ↑ V. Brjuszov . Távol és közel. M, Skorpió. 1912. S. 90.
86. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 I. F. Annensky. Balmont-líra . az.lib.ru. Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
87. ↑ A vers először a Martynov L. Versek című könyvben jelent meg. M.: Szov. író, 1940. A jövőben szinte mindig újranyomták verseket tartalmazó versgyűjteményekben; lásd például: Versek és versek. - L .: szovjet író, 1986.
88. ↑ Yu. I. Aikhenvald. Balmont. A könyvből: Orosz írók sziluettjei . az.lib.ru (1906 - 1910). Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
89. ↑ 1 2 Mirsky D.S.  Az orosz irodalom története az ókortól 1925-ig / Per. angolról. R. Gabona. - London: Overseas Publications Interchange Ltd, 1992. - S. 670-672.
90. ↑ Andrey Bely . Századforduló Archiválva : 2011. július 13., a Wayback Machine -nél . - Szépirodalom, 1990. 35. o.
91. ↑ 1 2 Jevgenyij Jevtusenko. A század sorai. Az orosz költészet antológiája. Minszk-Moszkva. (nem elérhető link) . "Polifact" kiadó (1995). Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. június 9.. (határozatlan) 
92. ↑ Mérleg. 1906. 9. sz., p. 53.
93. ↑ Blok A. Sobr. op. M.; L., 1962. T. 5. S. 547.
94. ↑ Nabokov, V. V. „Iv. Bunin. Válogatott versek. - "Modern jegyzetek" kiadó. - Párizs, 1929. - S. 754.
95. ↑ Bryusov V. Ya.  Naplók. Levelek Önéletrajzi próza. M. 2002, S. 39.
96. ↑ Önéletrajzi próza. S. 400.
97. ↑ Petrovskaya N. Emlékek. - Múlt. SPb. - M. 1992. M. 39 - 40.
98. ↑ Irodalmi örökség. T. 85. Valerij Brjuszov és tudósítói. M., 1998. Könyv. 1. S. 120.
99. ↑ Irodalmi örökség. T. 85. Valerij Brjuszov és tudósítói. M., 1998. Könyv. 1. S. 127.
100. ↑ Irodalmi örökség. T. 85. Valerij Brjuszov és tudósítói. M., 1998. Könyv. 1. S. 151.
101. ↑ Valerij Brjuszov és tudósítói. Könyv. 1. 159. o
102. ↑ Zaicev B.K.  ezüstkor. Emlékekből és elmélkedésekből. - Sobr. Op. T. 2. S. 471.
103. ↑ Zaicev B. Távol. Washington: Interlanguage Literary Associates, 1965, 38-47.
104. ↑ Azadovsky K. M., Dyakonova E. M. Balmont és Japán. - M . : Nauka, Keleti irodalom főkiadása, 1991. - S. 6. - 190 p.
105. ↑ Korney Chukovsky. A fordítás egy fordító önarcképe . Összegyűjtött művek 15 kötetben V. 3. Terra - Könyvklub, 2001. Letöltve: 2010. július 1. Archiválva : 2011. május 7. (határozatlan)
106. ↑ Volosin M.A. "A kreativitás arcai" / Manuylov V.A., Kupchenko V.P., Lavrov A.V. - 2. sztereotip kiadás, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája,. - Leningrád: "Nauka", leningrádi fiók, 1989. - S. 538. - 848 p. — („Irodalmi emlékek”). — 50.000 példány.
107. ↑ K. Balmont levele D. N. Anuchinnak, 1912. Odesszai hírek. 1913. március 5/18.
108. ↑ Oroszország és a szlávok. 1930. 81. szám június 14. C. 3.
109. ↑ Ma. 1930. 234. szám augusztus 25. C. 2.
110. ↑ Tsvetaeva M.I. Sobr. Op. M. 7. kötetben, 1994. T. 4., S. 271.
111. ↑ Tsvetaeva M. I. A munka hőse. - a könyvben: Tsvetaeva M. I. Fogságban lévő szellem. Kortársak emlékei. Esszé. SPb., 2000, 88. o.).
112. ↑ A. Csehov - O. L. Knipper A Wayback Machine 2014. július 29-i archív példánya . A. P. Csehov levelezése 3 kötetben. V. E. Vatsuro, M. P. Gromov. 1996.
113. ↑ Zaicev B. Távol. Washington, 1965, 42. o.
114. ↑ Ivan Alekszejevics Bunin. Emlékek. 1950. – Párizs. - S. 29.
115. ↑ Ivan Alekszejevics Bunin. Emlékek. Párizs. - 1950. - S. 304.
116. ↑ Új magazin. 1943. No. 5. S. 359-360
117. ↑ 1 2 3 4 Beszélgetés K. D. Balmonttal . Vilnai futár (1914). Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
118. ↑ 1 2 3 Beszélgetés K. D. Balmonttal . Northwestern Voice. 1914. 2692. szám (1914. március 20.). Letöltve: 2010. július 1. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
119. ↑ Andreeva-Balmont E. A. Emlékek. M., 1996. S. 336.
120. ↑ Andreeva-Balmont E. A. Emlékek. M., 1996. S. 337.
121. ↑ N. N. Primochkina. Balmont és Gorkij. Irodalmi kapcsolatok története . Izvestiya RAS No.004 Vol.66, 2007, oldal(ok): 3-13. Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. július 10. (határozatlan)
122. ↑ M. Gorkij . Összegyűjtött művek, 23. évf. M., 1953, p. 182-183.
123. ↑ Nem gyűjtött irodalomkritikai cikkek. M., 1941, p. 43
124. ↑ 1 2 3 K. D. Balmont. Kedvencek. Megjegyzések . az.lib.ru. Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 6.. (határozatlan)
125. ↑ 1 2 K. D. Balmont (elérhetetlen link) . www.prosv.ru Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan) 
126. ↑ „A. M. Gorkij archívuma”, 7. köt. M., 1959, 1. o. harminc
127. ↑ M. Gorkij . Anyagok és kutatások, 1. kötet, L., 1934, p. 192.
128. ↑ K. D. Balmont . Versek. L., 1969, p. 627-629, jegyzet. V. N. Orlova.
129. ↑ Reneszánsz, 1928. 1033. sz. március 31. C. 3.
130. ↑ Ma, 1928. 89. szám április 1. C. 2.
131. ↑ A szabadságért! 1928. 80. szám április 5.
132. ↑ 1 2 R. Bird, E. Ivanova. Balmont bűnös volt? . dlib.eastview.com. Letöltve: 2010. augusztus 13. Az eredetiből archiválva : 2011. augusztus 18.. (határozatlan)
133. ↑ Menzsinszkij ezt írta Leninnek : „Nemcsak Lunacsarszkij , hanem Buharin is kezeskedtek Balmontért . Blok természet költői; néhány történet rossz benyomást tesz rá, és teljesen természetes módon verset fog írni ellenünk. Véleményem szerint nem érdemes kiadni ... ”(Hatalom és művészi értelmiség. Dokumentumok. 1917-1953. M., 1999. P. 24).
134. ↑ M. Gorkij . Sobr. soch., 30. kötet, M., 1956, p. 83-87.
135. ↑ Balmont K. - "Shmelev, amelyet senki sem ismer" // Uk. szerk. C.5.
136. ↑ "Orosz harang" 1927. 2. sz. S. 18-27.
137. ↑ Balmont K. Shmelev, amit senki sem ismer. (Iv. Serg. Shmelev irodalmi tevékenységének 35. évfordulójára) // Ma. 1930. 345. szám december 14. S. 5.
138. ↑ Filippova T. Nemes és dekadens 2021. május 6-i archív példány a Wayback Machine Rossiyskaya Gazetában. 2007. június 15.
139. ↑ Shapochkin E. Shuya. Egy karácsonyi csillag fénye a Revolution Square felett Archiválva : 2021. május 6. a Wayback Machine -nél // Építés. RU. 2021. január 29
140. ↑ K. D. Balmont hivatalos webhelye A Wayback Machine 2021. május 6-i archív példánya .
141. ↑ Megnyílt a világ első emlékműve Konstantin Balmont orosz költőnek Vilniusban . A Wayback Machine 2011. augusztus 26-án kelt archív példánya .
142. ↑ Irányítószám Balmont utca, md. Opalikha, Krasznogorszk, Krasznogorszki körzet (elérhetetlen link) . Hozzáférés dátuma: 2015. január 4. Eredetiből archiválva : 2016. március 4. (határozatlan) 
143. ↑ Tevékenységi irányok . A K. D. Balmontról elnevezett Közéleti, Kulturális és Oktatási Kezdeményezésekért Alapítvány hivatalos oldala. Letöltve: 2022. június 8. Az eredetiből archiválva : 2022. április 3. (határozatlan)
144. ↑ A Balmont Readings versenyen 25 jelölt vett részt . A moszkvai SWAD prefektúra hivatalos honlapja (2016. június 20.). Letöltve: 2016. július 4. Az eredetiből archiválva : 2016. augusztus 29. (határozatlan)
145. ↑ Anne Veski – Kerteket ígérek 2020. augusztus 13-i archív példány a Wayback Machine -nél // Szovjet rekordok katalógusa a records.su oldalon
146. ↑ Oroszország első emlékművét Konstantin Balmontnak nyitották meg Shuya archív másolatában , 2019. október 28-án a Wayback Machine -ben // Okrug Shuya. 2019. június 17.

Irodalom

• Azadovsky K. M. , Dyakonova E. M. Balmont és Japán. — M.: Nauka. A keleti irodalom főkiadása, 1991.
• Zmeev V. A. BALMONT Konsztantyin Dmitrijevics // A. Yu. Andreev , D. A. Tsygankov Császári Moszkvai Egyetem: 1755-1917: enciklopédikus szótár. - M .: Russian Political Encyclopedia (ROSSPEN), 2010. - S. 49-50 . — ISBN 978-5-8243-1429-8 .
• A XX. századi orosz irodalmi lexikon = Lexikon der russischen Literatur ab 1917 / V. Kazak  ; [per. vele.]. - M .  : RIK "Kultúra", 1996. - XVIII, 491, [1] p. - 5000 példány.  — ISBN 5-8334-0019-8 .
• Konstantin Balmont a kortársak szemével / összeáll. A. Yu. Romanov. - Szentpétervár: Rostock, 2013. - 976 p. - ("Ismeretlen XX. század" sorozat).
• Konstantin Balmont a világ- és regionális kultúra kontextusában : Tudományos közlemények gyűjteménye a Nemzetközi Tudományos és Gyakorlati Konferencia anyagai alapján, Shuya, 2010. október 18.. - Ivanovo: Episheva O. V. kiadó, 2010. - 136 p. — ISBN 978-5-904004-20-0
• Kupriyanovsky P. V. Balmont  // Orthodox Encyclopedia . - M. , 2002. - T. IV: " Athanasius  - Halhatatlanság ". - S. 293-295. — 752 p. - 39.000 példány.  - ISBN 5-89572-009-9 .
• Kupriyanovsky P. V., Molchanova N. A. Balmont  - M .: Ifjú gárda, 2014. - 347, [5] p: ill. - ( Nevezetes emberek élete : ser. biogr.; 1457. szám)
• Kuprijanovszkij P. V., Molcsanova N. A. Konstantin Balmont költő. Életrajz. Teremtés. Sors. - Ivanovo, 2001. - 472 p.
• Petrova T. S. Konstantin Balmont költő „ének ereje” : Szo. Művészet. / T. S. Petrova. - Ivanovo: Episheva O. V. kiadó, 2012. - 304 p. - 100 példány. — ISBN 978-5-904004-33-0
• Sabaneev LL Oroszország emlékei. "Dekadensek" - M .: Klasszikusok-XXI. - C. 132-142.
• Szolárfonal: Népszerű tudományos és irodalmi és művészeti almanach . - Probléma. 1. - Ivanovo: "Ivanovo" kiadó, 2007; Probléma. 2-6. - Ivanovo: Episheva O. V. kiadó, 2008-2012 ; Probléma. 7-8. - Shuya: Az IvGU Shuya fiókjának kiadója, 2013-2014.
• K. D. Balmont jelensége a modern kulturális térben : Szo. anyagok az összoroszországi tudományos és gyakorlati. konf. nemzetközi részvétellel "XXIV Balmont Readings" (IvSU - SHPU, Shuya), 2012. június 16. / szerk. V. P. Okeansky és mások. - Ivanovo: Episheva O. V. kiadó, 2012. - 200 p. — ISBN 978-5-904004-37-8

További olvasnivalók

• A Moszkvai Egyetem orosz irodalom szerelmeseinek társasága tagjainak szótára . - M . : A. Snegireva nyomtatása, 1911. - S. 21.

Linkek

• Konstantin Balmont. A kreativitás kutatóinak oldala.
• Német nyelvű versfordítások bibliográfiája
• Balmont, Konsztantyin Dmitrijevics Maxim Moshkov könyvtárában
• Balmont a költőn.rf. Versek, kritikák, életrajzi cikkek.
• Konstantin Balmont. Versek . — Az orosz költészet antológiája.
• Konstantin Balmont a Project1917 honlapján
• Balmont Konstantin versei a szerelemről

Tematikus oldalak	Nemzetközi zenei kottakönyvtár projekt MusicBrainz
Szótárak és enciklopédiák	Nagy dán Nagy katalán Nagy norvég Nagy orosz Nagy Szovjet (1 kiadás) Brockhaus és Efron Rövid irodalmi a világ körül Irodalmi Irodalmi litván univerzális Kis Brockhaus és Efron Ortodox horvát Britannica (online) Brockhaus Universalis Modern Ukrajna Segíts a RIA-nak
Genealógia és nekropolisz	Keress egy sírt
Bibliográfiai katalógusokban BIBSYS: 90354595 BNE : XX989593 BNF : 12163571g CiNii : DA03588055 GND : 11865215X GTAA : 259296 ICCU : MILV019931 ISNI : 0000 0001 0854 6364 J9U : 987007258124305171 LCCN : n80109929 LNB : 000039429 NDL : 00655929 NKC : jo20010092661 NLA : 36552285 NLG : 170192 NLP : A11917787 NSK : 000033371 NTA : 069902887 NUKAT : n97010698 RSL : 000080866 LIBRIS : 75knrcgr1dm9ssx SUDOC : 064815862 VcBA : 495/907 VIAF : 2511539 WorldCat VIAF : 2511539 RGALI : 10454597 RNB : 771462 , 7716216

Konstantin Balmont
Versgyűjtemények	Olyanok leszünk, mint a nap. Szimbólumok Könyve A végtelenségben Égő épületek. A modern lélek szövegei Az északi égbolt alatt Csend. Lírai versek Csak szerelem. Semitsvetnik