Jégkorszak

Jégkorszak
ben tanult klimatológia , negyedidőszak , rétegtan és paleogeográfia
 Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon

Jégkorszak (ősi eljegesedés) - az éghajlat általános lehűlésének időszaka, amely több millió évig tart, a kontinensek és óceánok eljegesedésének ismétlődő éles növekedésével (glaciális korszakok és interglaciálisok). A Föld történetében egyenetlenül oszlottak el, sok tíztől 200 millió évig tartó jégkorszakokba csoportosultak [1] .

Általános kifejezés a Föld geológiai történetében ( negyedidőszak ) egy jelenségre, amely során az éghajlat általános relatív lehűlése és a kontinentális jégtakarók jelentős kiterjedése következett be . Jégkorszak - jégkorszakok összessége [2] . A jégkorszakok  váltakoznak a relatív felmelegedésekkel - az eljegesedés csökkenésének korszakai ( interglaciálisok ) [3] [4] . Az interglaciális korszak, a holocén, amely 12 ezer évvel ezelőtt kezdődött az utolsó jégkorszak után, a negyedidőszak része , amely viszont a 66 millió évvel ezelőtt kezdődött kainozoikum korszakába lép.

Az eljegesedés elméletének megjelenése

A morénák és az ingadozó kövek fogalmát az alpesi gleccserek svájci kutatója, O.B. vezette be a tudományba . Saussure , de Saussure a megalakulásukat az özönvízzel hozta kapcsolatba . C. Lyell és R. Murchison úgy gondolta, hogy az ingadozó köveket az úszó jég hozta . Ezt az álláspontot védte D.I. Szokolov a geognózia során (1839).

J. Charpentier fogalmazta meg az első sejtéseket, amelyek szerint a gleccserek az ókorban túlnyúltak az Alpokon .. A glaciális elméletet L. Agassiz dolgozta ki , aki 1837-ben publikálta a "Theory of Glaciers" című cikket.

A glaciális elméletet elvileg osztotta G.E. Shchurovsky . 1841-ben írt az Agassiz jégkorszakok körüli vitákról. 15 év után publikált egy cikket, amelyben felvázolta a jégkorszakról, a sziklák elterjedésének határairól az európai oroszországi sziklák határairól, a lapgleccserek általi átvitelének lehetőségéről, de elismerte a tengeri jég részvételét is ez a folyamat. Azt, hogy Oroszország északnyugati része valamikor jégtakaró alá került, szintén G.P. Gelmersen [5] .

P. A. Kropotkin volt az első, aki rámutatott a szibériai eljegesedés széles körű fejlődésének nyomaira [5] . 1866- ban Kropotkin ellátogatott a lénai aranybányákba [6] , ahol először látta az ősi eljegesedés nyomait Szibéria hegyeiben [7] .

1872- ben a glaciális hipotézis tesztelésére expedíciót tett Finnországba és Svédországba , ahol átfogóan tanulmányozta a jégképződményeket. Jelentése és következtetései [8] a jégkorszakról és annak geológiai szerepéről szóló modern elképzelések alapját képezték [9] [10] [11] [12] .

P. A. Kropotkin ilyen röviden leírta [13] :

„...amikor Finnország dombjaiba és tavaiba pillantottam, új, fenséges általánosítások merültek fel bennem. Láttam, hogy a távoli múltban, az emberiség hajnalán jég halmozódott fel az északi szigetvilágban, a Skandináv-félszigeten és Finnországban. Egész Észak-Európát lefedték, és lassan átterjedtek annak központjába. Az élet aztán eltűnt az északi féltekének ezen a részén, és nyomorultul, hűtlenül egyre délebbre húzódott a hatalmas jégtömegek halálos lehelete előtt. A szerencsétlen, gyenge, sötét vad nagy nehézségek árán tartott fenn instabil létet. Sok évezred telt el, mire elkezdődött a jég olvadása, és elkezdődött a tókorszak. A mélyedésekben aztán számtalan tó keletkezett; nyomorúságos szubsarki növényzet kezdett bátortalanul megmutatkozni az egyes tavat körülvevő hatalmas mocsarakban, és újabb évezred telt el, mire a mocsarak rendkívül lassú kiszáradása megkezdődött, és a növényzet délről előretörni kezdett. Most a sztyeppek kialakulásával együtt járó gyors kiszáradás időszakát éljük, és az embernek meg kell találnia a módját, hogy megállítsa ezt a Délkelet-Európát fenyegető kiszáradást, amelynek már Közép-Ázsia is áldozata lett.

Ekkoriban megengedhetetlen eretnekségnek számított a Közép-Európát elérő jégtakaró hit, de pompás kép tárult a szemem elé, amit nagyon részletesen szerettem volna átadni, ahogy elképzeltem. Olyan elméletet akartam kidolgozni a jégkorszakról, amely támpontot adhat a növény- és állatvilág modern eloszlásához, és új távlatokat nyithat meg a geológia és a fizikai földrajz számára.

Jégkorszakok a Föld történetében

A kontinentális jégtakarók kialakulásával együtt járó éghajlati lehűlés időszakai visszatérő események a Föld történetében. Jégkorszaknak nevezzük azokat a hideg éghajlati intervallumokat, amelyek során kiterjedt kontinentális jégtakaró és több százmillió évig tartó üledék képződik ; a glaciális korszakokban több tízmillió éves glaciális periódusokat különböztetnek meg, amelyek viszont glaciális korszakokból állnak - eljegesedésekből  ( glaciálisok ) váltakoznak az interglaciálisokkal (interglaciálisokkal) [14] .

A Föld történetében a következő jégkorszakok ismertek [15] :

kainozoikus jégkorszak

A kainozoikum jégkorszak (30-20 millió évvel ezelőtt – jelenleg) az utolsó jégkorszak jelenleg. Feltételezik, hogy a kainozoikum jégkorszak a Drake-átjáró mintegy 37 millió évvel ezelőtti kialakulása által okozott lehűlés következménye lehet [16] .

A jelenlegi geológiai korszakot - a holocént , amely ≈ 12 000 évvel ezelőtt kezdődött - a pleisztocén jégkorszakot követő viszonylag meleg időszakként jellemzik. Gyakran interglaciálisnak minősítik. A jégtakarók az északi ( Grönland ) és a déli ( Antarktisz ) félteke magas szélességein léteznek; ugyanakkor az északi féltekén a grönlandi eljegesedés lapja délre nyúlik az északi szélesség 60°-ig (azaz  St. -47 ° északi szélességig .

A déli féltekén az Antarktisz kontinentális részét 2500–2800 m vastag jégtakaró borítja (a Kelet-Antarktisz egyes területein akár 4800 m), míg a kontinens területének ≈10%-át jégpolcok teszik ki . amely a tengerszint fölé emelkedik.

A kainozoikum jégkorszakban a pleisztocén jégkorszak a legerősebb : a hőmérséklet csökkenése a Jeges-tenger, valamint az Atlanti- és a Csendes-óceán északi régióinak eljegesedéséhez vezetett, míg az eljegesedés határa 1500-1700 km-rel délre haladta meg a modernt. .

Az utolsó jégkorszak körülbelül 12 ezer éve ért véget (további részletekért lásd a Fiatalabb Dryas és az Allerod felmelegedést ).

A kainozoikum eljegesedésének kronológiája

A Shackleton-skála szerinti 18 O izotópos stádium korát a Matuyama/Brunhes paleomágneses korszakhatár (700 000 évvel ezelőtt) jelenléte miatt számították ki a Vema V28-238 magban 1200 cm mélységben . Mivel a Matuyama/Brunhes határ korát jelenleg 730 000 évre becsülik, a Shackleton-dátumokat a megfelelő szakaszok mélységei alapján számítják újra (a mínuszok a hideg stadionok, a pluszok a meleg interstadiálok).

Paleozoikum jégkorszak

Kezdetét (460-230 millió évvel ezelőtt) az első szárazföldi növények elterjedéséhez kötik [17] .

Késő ordovícium-kora szilur jégkorszak (460-420 millió évvel ezelőtt)

Az akkori gleccserlerakódások gyakoriak Afrikában, Dél-Amerikában, Észak-Amerika keleti részén és Nyugat-Európában.

A csúcseljegesedés jellemzője, hogy hatalmas jégtakaró képződik Afrika északi (köztük Arábia) és Nyugat-Afrika nagy részén, a szaharai jégtakaró becslések szerint akár 3 km vastag is lehet.

Késő devon jégkorszak

Brazíliában a késő devon jégkorszak (370-355 millió évvel ezelőtti) jégkorszak gleccserei, Afrikában (Niger) hasonló morénás lelőhelyeket találtak. A jeges régió az Amazonas mai torkolatától Brazília keleti partjáig terjedt.

karbon-perm jégkorszak.

Az akkori (350-230 millió évvel ezelőtti) gleccserlerakódásokat Afrikában, Dél-Amerikában, Arábiában, Indiában és Ausztráliában találták. Abban az időben ezek a kontinensek egyetlen szárazföld volt - Gondwana. A perm végére az éghajlat melegebb lett, és véget ért a paleozoikus jégkorszak.

Késő proterozoikum jégkorszak

A késő proterozoikum rétegrétegében a lappföldi gleccserhorizont ( 670-630 millió évvel ezelőtt) különül el, amely Európában, Ázsiában, Nyugat-Afrikában, Grönlandon és Ausztráliában található. A késő proterozoikum jégkorszak és különösen a lapp korszak paleoklimatikus rekonstrukcióját nehezíti, hogy a kontinensek sodródásáról, alakjáról és helyzetéről jelenleg még nem állnak rendelkezésre adatok, figyelembe véve azonban a moréna lerakódások elhelyezkedését. Grönlandon, Skóciában és Normandiában a feltételezések szerint ennek az időszaknak az európai és afrikai jégtakarói időnként egyetlen pajzsba olvadtak össze.

Az eljegesedés okai

A tudományban különféle elméletek léteznek a jegesedés okairól:

Valószínű, hogy az eljegesedést a fenti tényezők kombinációja okozta.

Lásd még

Jegyzetek

  1. ↑ Jégkorszak archiválva : 2021. október 30. a Wayback Machine -nél // Geológiai szótár. Szentpétervár: VSEGEI , 2010.
  2. ↑ A negyedidőszak geológiája (a negyedidőszak paleogeográfiája). Tankönyv egyetemek és pedagógiai intézetek számára. M: Uchpedgiz, 1939. 363 p.
  3. ↑ Glaciológiai szótár / V. M. Kotljakov. — M .: Nauka, 1984. — 527 p. - 5600 példány.
  4. ↑ Jégkorszak - cikk a Nagy Szovjet Enciklopédiából . 
  5. ↑ 1 2 P.D. Kropotkin és a jégkorszak tanának fejlődése . Letöltve: 2018. április 14. Az eredetiből archiválva : 2018. április 15.
  6. ↑ Kropotkin P. A. Utazás a Léna mentén // Jegyzetek olvasáshoz. 1867. No. 1. Det. 3. S. 1-16.
  7. ↑ Obrucsev V. A. Pjotr ​​Alekszejevics Kropotkin. (1842-1921) // Az orosz tudomány emberei. Esszék a természettudomány és a technika kiemelkedő alakjairól. T. 1. M.; L.: OGIZ, 1948. S. 588-598
  8. ↑ Kropotkin P. A. Kutatás a jégkorszakról Archiválva : 2016. december 2., a Wayback Machine -nél . Probléma. 1. Szentpétervár: típus. M. Stasyulevics, 1876. XXXIX, 717, 70 s.
  9. ↑ Velichko A. A. P. A. Kropotkin, mint a jégkorszak tanának megalkotója // A Szovjetunió Tudományos Akadémia Izvesztyija. Földrajz sorozat. 1957. No. 1. S. 122-126.
  10. ↑ Aseev A. A. P. A. Kropotkin jégkorszaki elképzeléseinek modern jelentősége (Az „Issledovaniya o jégkorszak” megjelenésének 100. évfordulóján) // A Szovjetunió Tudományos Akadémia Izvesztyija. Földrajz sorozat. 1976. No. 2. S. 96-101.
  11. ↑ Aseev A. A. A. P. A. Kropotkin - a kontinentális eljegesedés elméletének megalapítója: (A "Jégkorszak kutatása" megjelenésének 100. évfordulóján) // Geomorfológia. 1976. No. 3. S. 48-55.
  12. ↑ Shantser E. V. P. A. Kropotkin szerepe a glaciális elmélet fejlődésében // Bulletin of the MOIP. Dep. geol. 1976. V. 51. No. 4. S. 64-76.
  13. ↑ Kropotkin P. A. Egy forradalmár feljegyzései / Per. angolról. szerk. szerző. - London: Szabad Orosz Sajtó Alapítvány, 1902. - XX, 477 p. - (Történelmi Könyvtár; 1. szám).
  14. ↑ Jégkorszak  / V. M. Kotljakov // Nagy Orosz Enciklopédia  : [35 kötetben]  / ch. szerk. Yu. S. Osipov . - M .  : Nagy orosz enciklopédia, 2004-2017.
  15. ↑ Gleccserkorszak  / V. M. Kotljakov // Nagy Orosz Enciklopédia  : [35 kötetben]  / ch. szerk. Yu. S. Osipov . - M .  : Nagy orosz enciklopédia, 2004-2017.
  16. ↑ Eocén-oligocén átmenet a Déli-óceánban: A víztömeg-cirkuláció és a biológiai termelékenység története (hivatkozás nem elérhető) . Letöltve: 2012. február 11. Az eredetiből archiválva : 2016. február 11..   Geológia 1996. február v. 24 sz. 2 p. 163-166 doi: 10.1130/0091-7613(1996)024
  17. ↑ Kutatási hírek - Az első növények jégkorszakot okoztak - Exeteri Egyetem . Letöltve: 2020. május 23. Az eredetiből archiválva : 2021. március 8.
  18. ↑ 1 2 A jégkorszakok okai . Letöltve: 2018. április 13. archiválva az eredetiből: 2018. április 14.
  19. ↑ 1 2 3 B. Zsukov. Glaciális periodicitás . Letöltve: 2018. április 13. archiválva az eredetiből: 2018. április 14.
  20. ↑ Szmulszkij József Iosifovich. A klímaváltozás csillagászati ​​elméletének alapelvei és új eredményei . Letöltve: 2018. április 13. archiválva az eredetiből: 2018. április 14.
  21. ↑ A Bering-szoros bezárása közép-pleisztocén átmeneti lehűlést okozott | Természeti kommunikáció . Letöltve: 2021. május 19. Az eredetiből archiválva : 2021. október 9..

Irodalom

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Szótárak és enciklopédiák
Bibliográfiai katalógusokban