Diakritikusok

Ez az oldal vagy szakasz speciális Unicode karaktereket tartalmaz . Ha nem rendelkezik a szükséges betűtípusokkal , előfordulhat, hogy egyes karakterek nem jelennek meg megfelelően.

Diakritikus jelek ( más görög διακριτικός  – „megkülönböztetésre szolgál”, más görög κριτικός  – „megkülönböztethető”):

• a nyelvészetben  - különféle felső-, alsó-, ritkábban intralineáris jelek, amelyeket alfabetikus (beleértve a mássalhangzót is ) és szótagírási rendszerben használnak , nem a hangok önálló megjelöléseként, hanem más jelek jelentésének megváltoztatására vagy tisztázására;
• tipográfiában - a  karakterek stílusát módosító íráselemek, amelyeket általában külön gépelnek [1] .

Néha az is szükséges, hogy a diakritikus jelek kisebbek legyenek, mint a betűk.

Bármely írás vagy szöveg diakritikus rendszerét diakritikának is nevezik .

Egyes esetekben két, három vagy akár négy diakritikus karakter is használható egy betűvel: ặ , ṩ , ᶑ , ᾧ .

A mássalhangzós írásrendszerekben (például héberben , arabul és szír nyelvben) előforduló hangosítások , amelyek megjelenésükben hasonlóak a diakritikus jelekhez, inkább a betűk egy speciális fajtáját jelentik.

A diakritikusokat akkor alkalmazzák, ha az ábécé betűi nem elegendőek a beszéd hangjainak közvetítésére vagy a jelentések megkülönböztetésére. A diakritika fő alternatívája a hangmegkülönböztetésben két ( digráf ), három ( trigráf ) vagy több betű kombinációja egy hang megjelölésére. Például a [ ʃ ] hangot számos nyelven a š betű , franciául, portugálul a ch , angolul az sh , németben pedig az sch trigráfus közvetíti . A diakritikus jeleket magán- és mássalhangzókkal egyaránt használják. A diakritika fő hátránya az apró, de fontos részletekkel való írás zsúfoltsága, aminek kihagyása súlyos hibákhoz vezethet. Vannak nyelvek, amelyeken a diakritika nem olyan gyakori ( orosz ) vagy gyakorlatilag nem használatos ( angol ). Egyes esetekben tendencia a diakritikus betűk digráfokra való felváltása (németül: ö → oe a nyomtatott szövegben és a számítógépesítésben, azonban az umlaut támogatás fejlődésével ez a jelenség gyakorlatilag megszűnt).

Történelem

A legrégebbi diakritikusok valószínűleg az ókori görög akcentus- és törekvésjelek voltak, amelyek feltalálását Bizánci Arisztophanésznek tulajdonítják .

A diakritikus szavakat széles körben használják a latin ábécét használó nyelvekben . Ennek oka az a tény, hogy a klasszikus latinban nem voltak sziszegő hangok, orrhangzók, palatalizált (lágyított) mássalhangzók, amelyek más, különösen nem rokon nyelvekben voltak vagy fejlődtek. Tehát, ha olaszul lehetséges a szibilánsok átvitele tisztán pozicionálisan (például a città "citta"  - "város" szóban, ahol a c + i automatikusan szimbolikus hangot jelent), akkor más nyelveken, amelyek nem kapcsolódnak a latinhoz , ez lehetetlen. A cseh , szlovák , török ​​, román , lengyel , lett , litván , vietnami ábécék a leginkább tele vannak hangmegkülönböztető diakritikákkal . A portugálban és a franciában a magánhangzók (ê, è, ë, ï, ã) hangzási és jelentéstanilag erős diakritizálásnak vannak kitéve, és tisztán etimológiai: île < lat.  insula "sziget". A romantikus nyelveknek van egy speciális diakritizált mássalhangzója is ç , spanyolul - a ñ betű , amely két nn betű felső indexének „kétszintes” írásából származik latin szavakban, például annum > anno > año „év”.

Osztályozás

A diakritikusokat többféleképpen osztályozhatjuk.

1. Írás helye szerint: felső index, alsó index, soron belüli.
2. A rajzolás módja szerint: szabadon kötődik a főszereplőhöz, vagy alakváltozást igényel.
3. Fonetikus-ortográfiai jelentés szerint (a besorolás hiányos, a kategóriák nem zárják ki egymást):
   • fonetikus jelentésű (a kiejtést befolyásoló) jelek :
     • olyan jelek, amelyek a betűnek új, a szokásos ábécétől eltérő hangértéket adnak (például cseh č , ř , ž );
     • a hang kiejtését tisztázó jelek (például francia é , è , ê );
     • jelek, amelyek arra utalnak, hogy a betű megtartja szokásos jelentését egy ilyen környezetben, amikor a hangja megváltozik (például francia ï );
     • prozódiai jelek (a hang mennyiségi paramétereinek megadása: időtartam, erősség, hangmagasság stb.):
       • a magánhangzók hosszúsági és rövidségi jelei (például ógörög ᾱ , ᾰ );
       • zenei hangjegyek (pl. kínai ā , á , ǎ , à , a );
       • stresszjelek (például görög „akut”, „nehéz” és „ruhás” stressz: ά , ὰ , ᾶ ) ;
   • olyan jelek, amelyeknek csak helyesírási jelentése van, de nem befolyásolják a kiejtést:
     • jelek, amelyek lehetővé teszik a homográfia elkerülését (például az egyházi szláv nyelvben a „kicsi” szám kreatív csökkenő egységei és az „m âlym ” szám többes számú dat -jei ; spanyolul si „ha” és S í „igen” ;
     • semmit sem jelölő jelek, amelyeket a hagyomány szerint használnak (például az egyházi szláv nyelvben a törekvés , amelyet mindig a szó első betűje fölé írnak, ha az magánhangzó );
   • hieroglif jelentésű jelek (csak tipográfiai szempontból tekinthető diakritikusnak):
     • rövidített vagy feltételes írásmódot jelző jelek (például egyházi szláv cím );
     • a betűk más célú felhasználását jelző jelek (ugyanezek a címek a számok cirill betűjeggyel).
4. Formális állapot szerint:
   • jelek, amelyek segítségével az ábécé új betűi képződnek (a nyugati terminológiában néha módosítónak nevezik őket, és nem megfelelő diakritikusnak);
   • olyan karakterek, amelyek betűkombinációit nem tekintjük egyetlen betűnek (az ilyen diakritika általában nem befolyásolja az ábécé sorrendjét).
5. Kötelező használat:
   • jelek, amelyek hiánya a szöveg helyesírását hibássá, esetenként olvashatatlanná teszi,
   • csak különleges körülmények között használt jelek: az olvasás kezdeti tanítására szolgáló könyvekben, szent szövegekben, ritka szavakban, kétértelmű olvasással stb.

Szükség esetén (például technikai megszorítások esetén) a diakritikus szó elhagyható, esetenként a szó betűinek beillesztésével vagy cseréjével.

Az egyformán kinéző diakritikusoknak eltérő jelentése, neve és státusza lehet a különböző nyelveken és írásrendszerekben.

A grafikai rendszer egyik vagy másik elemének diakritikus jelekhez való hozzárendelése nagyrészt feltételes. Tehát a modern orosz írásban különféle vitathatatlan "diakritikus jelek" találhatók (az abszolúttól a majdnem nulláig):

• hangsúlyok - csak ritka esetekben kerülnek elhelyezésre, és nem képeznek új betűket;
• két pont az „ e ” felett – új betűt képez, de gyakran kimarad;
• short over " y " - új betűt képez, és soha nem marad ki;
• a t ( t ) és sh ( w ) betűk felül- és aláhúzása , amelyek kézzel írva hasonlónak tűnnek;
• a "ь" betű mint olyan (ez az előző mássalhangzó diakritikusának tekinthető);
• farok az " u "-nál - a betű szerves része, de az ábécé betűinek formai elemzése és összehasonlítása során diakritikus jelként is felfogható.

Alapvető diakritika

Megjegyzés. A legtöbb diakritikusnak nincs jól bevált orosz neve. Jelenleg versenyez:

• a filológiai meggyőződés hagyományos rendszere, amelyben egy (formában) jelnek a szóban forgó nyelvtől függően több neve is lehet: például a német nyelvhez viszonyítva ugyanazt a kettőspontot "umlaut"-nak nevezik (a közelmúltban szintén „umlaut”), franciául - „három” és oroszul - leggyakrabban csak „két pont”;
• a forma hozzávetőleges leírása („madár”, „fedél”, „horog” stb.);
• pauszpapír az angol számítógépes terminológiából (elsősorban az Unicode -ból ), amely még az eredetiben is meglehetősen önkényes, ellentmondásos és belsőleg ellentmondásos.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az egyik nyelv két különböző karaktere egy másik nyelvben felcserélhető betűtípus-változatnak bizonyulhat.

Lófarok:

• Cedilla : A̧ , Ķ , Г̧
• Ogonek: M̨ , Ǫ
• Horog: Ƙ , Ⱳ , Ƈ
  • Horog felülről: Ẻ , Ỉ
  • Kampó középen: Ԣ , Ҧ
  • Alsó horog: Ƒ , Ɱ , Ԓ
    • Horog bal alsó: Ɲ , Ԩ
  • Palatális horog: ᶋ , ᶍ
  • Retroflex horog: Ʈ , ƺ
  • Fishhook : ʮ , ɾ
  • Roth horog: ɚ , ɝ
  • Belső horog:
• Göndörítés: ɕ , ʥ
• Betűk keresztezése : Ʝ , ꬺ
• Kürt: Ơ , Ư
• Leszálló : Ⱨ , Ꞑ , Ⱬ , Ң , Ҫ , Ҿ , Ҷ , Ӌ

Az IPA -ban és az egyházi szláv írásokban más speciális diakritikus jeleket is használnak .

Néhány diakritika HTML -jelöléssel történő írásával kapcsolatban lásd: Diakritika kombinálása .

Példák

litván

A litvánnak 12 magánhangzója van. A szabványos latin betűk mellett diakritikus karakterekkel jelölik a hosszú (ilgoji: y, ū) és a nazális (nosinė: ą, ę, į, ų - ogonek jelölése) magánhangzókat, amelyek abból az időből maradtak meg, amikor ezeket a betűket orron ejtették, mint egyes magánhangzók a modern lengyelben. Ezek a módosult magánhangzók (az ė kivételével) a modern köznyelvi beszédben hangzásban semmiképpen sem tűnnek ki a fő magánhangzókhoz képest, és alapvetően történelmi terhelést hordoznak az írásban.

Jegyzetek

1. ↑ A "tompa akcentus" név helytelen.
2. ↑ A " könnyített stressz" elnevezés helytelen.
3. ↑ Az egyházi szláv írásban az aposztrófot nem „írásjelnek” nevezik, hanem a törekvés és az erős hangsúly kombinációjának.

1. ↑ Diakritikus jegyek // Kiadói szótár-referenciakönyv: [elektron. szerk.] / A. E. Milchin . - 3. kiadás, Rev. és további — M. : OLMA-Press, 2006.
2. ↑ A módosító jelre vonatkozó török ​​helyesírási szabályok archiválva 2020. január 28-án a Wayback Machine -nél a TDK honlapján

Irodalom

• Istrin V. A. Az írás fejlődése. - M . : A Szovjetunió Tudományos Akadémia Kiadója, 1961.
• Istrin V. A. Az írás kialakulása és fejlődése. - M .: Nauka, 1965.

Szótárak és enciklopédiák	Nagy dán Nagy orosz Nagy Szovjet (1 kiadás) Brockhaus és Efron a világ körül Kis Brockhaus és Efron Britannica (online)
Bibliográfiai katalógusokban	NKC : ph1140405