Samogitia

Történelmi és néprajzi régió
Samogitia
megvilágított. Žemaitija , gem. Žemaitėjė
Zászló Címer
"Szamotiak földje"
55°59′ é. SH. keleti szélesség 22°15′ e.
Ország Litvánia
Adm. központ Telsiai
Történelem és földrajz
Négyzet ≈ 21 000
Időzóna UTC+2
A legnagyobb város Siauliai
Dr. nagy városok Mazeikiai , Raseiniai , Taurage
Népesség
Népesség ≈ 0,5 millió ember
Hivatalos nyelv A litván nyelv samogit dialektusa
Digitális azonosítók
Telefon kód +370
Internet domain .LT
Automatikus kód szobák LT
Hivatalos oldal
 Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon

Samogitia [1] [2] ( Samogitia , lit. Žemaitija , gem. Žemaitėjė ; a lit. žemas , „alacsony”, „alsó”, vagy Samogitia ( lat.  Samogitia ), vagy (  az óorosz forrásokban) Zsmud történelmi és néprajzi régió a modern Litvánia északnyugati részén (hagyományosan az Alsó folyása között). Neman és Vindava ).

A régió területén található a Samogit-felvidék : dombos-moréni dombormű; tűlevelű és vegyes erdők, rétek, legelők, szántók; sok kis tó és folyó. Samogitia hosszú írott történelemmel és sajátos kulturális hagyományokkal rendelkezik, amelyek többek között a szamogai dialektus (nyelv) létezésében is megmutatkoznak .

A legnagyobb város Siauliai (több mint 130 ezer lakos), bár Telsiait tekintik Szamogitia történelmi fővárosának (több mint 30 ezer).

Etimológia

A „Zemaitija” (szó szerint Žemaitija ) név hagyományosan a litván žema szóból származik , ami „alacsony”, „alacsonyabb” jelentésű. Sok történész szerint ezt a szót Litvánia többi részétől a Nemantól lefelé fekvő területek megjelölésére használták. Ugyanakkor egyes modern litván kutatók a "Zsemogitia" név jelentését a Nyevjazs folyó medencéjének alföldjeként értelmezik [3] [4] . Egy másik hipotézis azt jelzi, hogy a „Zhemogitia” szó hasonlít a litván žemė szóra, és ez ugyanaz a szó töve , amely litvánul „földet” jelent [5] [6] . A latin nyelvben a " Zhemogitia" szót Samogitia-nak írták , ami viszont a kifejezés orosz nyelvű írásmódjának "Samogitia"-ként való megjelenéséhez vezetett.

Az ókori orosz krónikákban Neromára („azaz Zhomoitra”), Noromára (az Ipatiev- krónikában ), Norovára is hivatkoznak. Ezt a nevet az észtek és a lívek nyelvéből kölcsönözték . A finnugor nyelvcsoportban "maa" - szárazföld és "noro" - alföldi, mocsaras-vizes alacsony terep.

Történelem

Samogitia a Litván Nagyhercegség létrejötte előtt

Samogitia lakossága kezdetben törzsi kultuszokat ( pogányságot ) gyakorolt. A tudósok körében vitát vált ki a szamotiak etnogenezise .

Szláv forrásban először 1219-ben, a galíciai-voliniai és litván fejedelmek között kötött szerződésben említik először közvetve Zemaitiát : ez utóbbi felsorolása az „idősebb” vagy „idősebb” fejedelemtől kezdődik (a Galíciai-Volyn Krónika ezen a pontján , Valószínűleg vannak eltérések a változatok között), de nem "nagyherceg", és mögöttük a szerződésben Erdivil és Vikint szamogit fejedelmeket nevezik meg . Azóta a "Zsemogitia" név folyamatosan szerepel (a "Litvánia" név mellett is) a Galícia-Volyn Krónikában , mind a Litván Nagyhercegség létrejötte előtt , mind később. A német forrásban Lett Henrik " Livónia krónikája " (amelynek középpontjában a modern Lettország területe és más területek - a periféria állt) az 1210-1220-as események leírásakor a Samogitia birtokaival szomszédos földeket. a Livóniai Rendet egyszerűen "Litvániának" hívják. Vjacseszlav Noszevics fehérorosz történész ezt azzal magyarázza, hogy Samogitia politikailag függött az akkori és későbbi Litvánia „idősebb fejedelmei” dinasztiától [7] [8] . Ugyanakkor Lett Henrik egyiket sem jelölte meg az öt „idősebb fejedelem” közül, és általában senkit sem az 1219-es, a Galícia-Volyn Krónikában feljegyzett szerződés litván oldaláról, hanem Dovgerdnek , az egykori apának . sógor , "a litvánok leghatalmasabbja" ( potentioris de Lethonia ) Gertsikből származó Vsevolod , aki 1213-ban halt meg, és ezért az 1219-es szerződésben nem szerepel [9] [~ 1] Vjacseszlav Nosovics azt feltételezte, hogy Dovgerd azoknak az „idősebb” hercegeknek rokona, sőt Mindovg apja [11] . Az elsődleges források a balti fejedelmek (köztük a litván fejedelmek) tevékenységének tényeit is egymástól teljesen függetlenül rögzítik [9] .

Livónia nagy részének elfoglalása után a Kardvívók Rendje a pogány balták más országaira fordította figyelmét. 1236 szeptemberében megtörtént az első keresztes hadjárat Samogitiába, és azóta ez a terület hosszú időn keresztül a keresztesek állandó terjeszkedésének tárgya [12] [13] . A Saul melletti csata (1236. szeptember 22.) azonban - egyrészt a Kardvivő Rend és szövetségesei, másrészt a szamotiak és félgalik serege között - a keresztesek vereségével ért véget. . A Saul melletti csatában elszenvedett vereség arra kényszerítette a Kard Rendet 1237-ben, hogy a Német Lovagrend részévé váljon ( Poroszországban ): az újonnan létrejött Livóniában a kardrend helyett a Livóniai Rend a Német Lovagrend leszármazottja lett. , amelyhez IX. Gergely pápa személyesen is hozzájárult . A természetes ötlet az volt, hogy egyesítsék a Német Lovagrend két részének (Poroszország és Livónia) földjeit, elfoglalva köztük a közbenső (elsősorban tengerparti) területeket [14] [15] .

1237 szeptemberében Modenai Vilmos pápai legátus leírta Kurzeme (Kúria) határait , amelynek egy részén - a Venta és a Neman folyótól Litvániáig, valamint az Obava folyótól Zemgaléig -  létrejött a Kurland püspökség , és az északkeleti. Kurzeme egy részét - "Fredekuronia" (úgynevezett "békés Kurónia"), amely nem vett részt a kuršzfelkelésben - a rigai egyházmegyéhez csatolták. Modenai Vilmos Litvániának nevezi azokat a területeket, amelyeket később a németek Samogitia néven ismernek, míg a žemaiak nem a Balti-tenger partján éltek  - településük területe a Venta felső folyásánál kezdődött és keletebbre húzódott. , Zemgale határai mentén [16] [17] . A modern fehérorosz történész, Vjacseszlav Noszevics úgy véli, hogy „Litvániát” ebben az értelemben számos félig független „fejedelemség” területeként értelmezték, amelyek szintén ki voltak téve a Litvánia „idősebb fejedelmei” dinasztiájának politikai befolyásának . nap [7] . Edvardas Gudavičius modern litván történész pedig arról beszélt (a pogányok elleni keresztes hadjáratról, Modenai Vilmos legátus földrajzi leírásairól és tetteiről, amelyeket az 1236. február 19-i pápai bullában jelentett be), hogy a német kereszteseknek akkor még fogalmuk sem volt, hogy milyen vidékekről van szó. Kurónia és Poroszország közé helyezték , de katonai elfogással igyekeztek úrrá lenni rajtuk [13] .

Samogitia a Litván Nagyhercegség idején

Samogitia a teljes keresztényesítés idejéig (1417)

A 12. század közepén Samogitia elfoglalta a Sventa és a Jura folyókat  - a leendő Betigol, Airagol, Rossiyony, Krozhy, Lukov, Korshov plébániák területén. Litvánia legelső nagyhercegei az új kelet-európai állam létrejötte során a területfoglalások során hívták fel a figyelmet Szamogitiára, és végül a Litván Nagyhercegség részévé vált, Orosz és Samogit .

Mindovg litván nagyherceg 1251-ben hadba vonult Samogitia ellen Tveremet városába, amely nagybátyja, Vikint herceg birtokában volt , de nem tudta bevenni a várost. Mindovg 1253-ban oklevelével a Livónia Lovagrendnek adományozta Samogitia jelentős részét , jóllehet akkor még nem volt birtoka. 1260-ban felkelés tört ki Szamogitiában, amelyet Mindovg csapataival támogatott, és ott biztosította pártfogoltját, Troynat herceget . Mindovg 1263-as meggyilkolása után az irányítást Samogitia és Litvánia felett Litvánia új nagyhercege, Troynat tartotta [18] . Troynat 1264-es meggyilkolása és Voyshelka Litvániában hatalomra jutása után Samogitia kikerült a nagyherceg irányítása alól. Csak Troyden nagyherceg alatt az 1270-es években került újra az GDL uralma alá Samogitia, de státuszáról nem volt hír [19] . A 13. század második felében megjelent "Földek leírása" (Dublini Krónika) szerzője, aki jelen volt Mindovg koronázásán , külön említi Litvánia ( Lectauie) mellett a "Zsemogitiát" ( Samoita) [20] , Nalshans (Nalsani) és Yatvyaz (Ietuesi) megjegyezve a pogány Samogitiáról, hogy „kard nélkül soha nem prédikáltak ott” [21] .

A keresztesek agresszív hadjáratai Szamogitia és Litvánia ellen nem szűntek meg. A keresztes lovagok 1289-ig számos határ menti samogit volosztot (Korsuva, Shaule és Tver) foglaltak el [22] . Litvánia új nagyfejedelmét , Budikidot a livóniai földbirtokos 1290-ben írt levele „királyként” nevezi meg, akit a keresztesek Livónia és Poroszország felől közösen kívánnak megtámadni, Szamogitián keresztül. 1292-től 1295-ig a keresztesek minden évben megtámadták Samogitiát és a Litván Nagyhercegség más területeit [23] .

1294-ben Viten litván nagyherceg a Lencsitszkij - földön harcolt, és leverte a felkelést Szamogitiában, ahol a helyi nemesség hajlamos volt szövetségre lépni a Német Renddel . Dusburgi Péter a Chronicon terrae Prussiae (1326) krónikájában , amikor az 1294-1300 közötti hadműveleteket ismerteti, Samogitiát Viten litván nagyherceg ( „litván király” ) birtokrészének egyikének nevezi. együtt Aukstaitia ( lit. Aukštaitija a aukštas  - magas). Így nevezték el korábban a Rigával kötött Gediminasi szerződésben (1323) [24] . A XIV. században Szamogitia nagyon sokat szenvedett a német és a livóniai rend lovagjainak támadásaitól (1283-1409) : csak Viten idejében a keresztesek több mint 20 hadjáratot hajtottak végre Poroszország területéről Szamogitiába és Litvániába, eljutott még Grodnoig és Novogrudokig is , és megpróbálta a Litvánia nagyfejedelmei ellen uszítani az egyes samogit vezéreket – mutat rá Péter dusburgi krónikás a žemaiak és a Litván Nagyhercegség hadserege közötti összecsapásokra [25] . A Litván Nagyfejedelemség és a keresztesek állandó küzdelme miatt a 14. század második felében a 14. század második felében a Samogitia határ menti területei gyakorlatilag kihaltak.

1345-ben, miután a Litván Nagyhercegségben megalakult a Samogitia, Ponemanye, Podlachie és a Beresteiskaya duumvirátus, Keistut nagyherceg uralma alá kerültek [26] . Samogitiában szinte nem volt nagyhercegi közigazgatás, a csapatgyűjtést a helyi nemesség végezte [27] . A félig legendás adatok szerint Biruta (a leendő litván nagyherceg édesanyja, Vitovt ) Palanga mellett született , így a szamotiak vagy inkább a kurók törzséhez tartozhatott , mivel valószínűleg még nem éltek a žemaiták. annak idején a Balti-tenger partján .

1377-ben a Német Lovagrend nagymestere, Winrich von Kniprode és III. Albrecht osztrák herceg csapatai újabb keresztes hadjáratra indultak a pogányok ellen, és kifosztották a Vidukle és Krozha szamogit egyházközségeket [28] .

A Litván Nagyhercegségben 1382-ben kitört viszályok során Samogitia szinte teljes egészében (Medniki, Krozh, Koltynyany, Knetuva, Vidukle, Rosiyony és Airgola plébániák) a Német Lovagrendhez került. Csak a Dubysa folyótól keletre fekvő volosztok  , Yasvoina és Tandegola maradtak az NDK-ban [24] .

1387-ben a Litván Nagyhercegségben megtörtént a pogány balták katolicizmusra való megkeresztelése ( Jagelló nagyherceg erőfeszítései révén) , de ez nem érintette Szamogitia nagy részét. Emellett a Litván Nagyhercegség és a keresztesek közötti állandó ellentétek tették bizonyos mértékig függetlenné Samogitiát – egészen az 1398. október 12-én Vytautas litván nagyherceg és Konrad von Jungingen nagymester között megkötött Salin-szerződésig : Az egyezség alapján Vytautas átengedte a keresztes lovagoknak Szamogitia nyugati részét (a Dubysa folyóig), aminek eredményeként a keresztesek a katolicizmust erőszakkal megerőszakolták. 1399-ben a keresztesek sok települést felgyújtottak, mivel a szamogaiak makacsul védték törzskultuszukat és bujkáltak az erdőkben. 1400 februárjában a keresztes lovagok Franciaországból és Hollandiából érkezett lovagokkal megerősítve, Lotharingia hercege, Merész Károly (1364-1431) vezetésével Poroszországból átkeltek a Nemanon keresztül Szamogitiába , és elkezdték pusztítani [29] . Vitovt a Vorskla tatároktól elszenvedett veresége után nem merte megszegni a keresztesekkel kötött egyezményt, és ő maga, Marquard von Salzbach Rognety parancsnokkal bevonult Nyugat-Szamogitiába annak megnyugtatására. A žemaiak megígérték, hogy alávetik magukat a kereszteseknek és elfogadják a katolicizmust. Hamarosan azonban új felkelés indult, amelyet gyorsan levertek, de a különálló zavargások 1409-ig folytatódtak [29] .

A litván nagyfejedelem tényleges hatalma Szamogitia felett az új felkelés (1409-1411) és a keresztesekkel vívott nagy háború (1409-1411) idején került vissza. Az első toruni béke értelmében egész Szamogitia Jogaila lengyel király és Vitovt litván nagyfejedelem birtokába került egy életre, majd haláluk után Nyugat-Samogitia visszakerült a keresztesek birtokába. Ezzel egyidőben létrejött a szamoti járás (1411-1793) és végleg hozzácsatolódott az üresen maradt Kuróföld  - Megava ( Palangával és Tseklisszel , valamint a Nemanon túli Ponemun volosttal ), ettől kezdve intenzív betelepítés. az üres határ menti volosztok elkezdődtek [24] .

1412-ben Kezgailo Volimontovicsot (a Vitovt szűk köréből ) nevezték ki Samogit vénnek , akinek fő feladata a katolicizmus terjesztése volt, a szamogai vénséget pedig volosztokra (tiunstvo) osztották fel. Samogitia területe ekkor körülbelül 19 ezer km² volt [24] .

1413-ban Jagelló és Vitovt maguk is Szamogitiába mentek, hogy ott véglegesen bevezessék a katolicizmust, bár a lakosság kitartóan ellenállt. Vytautas kérte a pápát, hogy hozzon létre itt püspökséget, majd 1416-ban a konstanzi zsinat a mednicai (Zhemaiti) püspökség megalapításáról döntött , amelyet 1417. október 27-én a lengyel lvovi érsek és a vilnai püspök hivatalossá nyilvánítottak. Közigazgatásilag-területileg nem csak a szamogit sztarosztvóra terjedt ki , hanem a Trockij vajdaság Upitszkij kerületére is . Medniki (Várnyai) lett a szamogai püspökség székhelye , a vilnai Matei pedig az első püspök [24] . 1418-ban megkezdődött a pogány népesség felkelése a rabszolgaság ellen: kiűzték a szamogai püspököt és a papokat, lerombolták a templomokat, felégették a katolikus hitre tért bojárok házait, pogány templomokat építettek és bálványokat állítottak. Vytautas erőszakkal leverte a felkelést, és újrakezdte a térség keresztényesítését. Samogitiában jelentős szabadparaszti réteg maradt meg, de fokozatosan nőtt a jobbágyok száma is. Úgy tartják, hogy Szamogitia Európa egyik utolsó vidéke volt, amely lemondott a pogányságról .

Különleges státusz kialakulása a Litván Nagyhercegség közigazgatási rendszerében és az egyesülés kezdete (XV. – XVI. század közepe)

Egy sajátos közigazgatási-területi egység ( 28-30 fős Zhemaiti eldership ) és egy külön katolikus egyházmegye ( Zemaiti püspökség ) jelenléte, valamint a gazdasági szerkezet sajátosságai (jelentős számú szabad ("hasonló") paraszt, latifundia) stb.) az NDK fennállása során egyértelműen megkülönböztette Szamogitiát az állam összes többi földjétől. Samogitia szabad parasztjai a nagyfejedelem mellékfolyói voltak, nem pedig a szamoti főispáné [30] .

A Samogitiával kapcsolatos viszályok és viták egészen a keresztesekkel aláírt, 1422. augusztus 17-i melni béke megkötéséig tartottak , amely szerint Szamogitia örökre Jogaila és Vitovt birtokába került, és soha többé nem került a keresztes lovagok uralma alá. A Svidrigailo litván nagyherceg és Paul von Rusdorf nagymester között 1431-ben Christmemelben aláírt békeszerződés végül rögzítette a Litván Nagyhercegség és a keresztesek birtokai között a Vitovt idején meghatározott határokat [31] .

A polgárháború idején (1432-1438 , 1432 és 1433-ban a livóniai lovagok lerohanták Samogitiát, de a szamoti vénnek sikerült visszavernie a támadásokat és 1433-ban Livónia ellen csapást mérni . Keistutovich Zsigmond nagyfejedelem győzelme a Pobojska (Vilkomir közelében ) arra kényszerítette a kereszteseket, hogy megtagadják a beavatkozást az GDL ügyeibe [32] .

Jagellóncsik Kázmér nagyherceg megválasztása után a helyi bojárok felkelése kezdődött Szamogitiában, amely egy másik trónjelölt, Mihail Zsigmondovics oldalán állt . A helybeli Kontovt bojárt választották meg Zhemait élére . A bojárok megnyugtatása érdekében a nagyfejedelem kiváltságot adott ki (1441), mely szerint a szamogai vénségnek különleges szövetségi státuszt biztosítottak, beleértve a helybeli bojárok példátlan jogát, hogy főispáni jelöltet válasszanak. a vajdával egyenlő státuszú, valamint a helyi alkalmazottak - tiunok (Samogitia vezető régiói) [33] . A bojárok által választott főispáni posztra jelölt jóváhagyása a nagyfejedelem kiváltsága volt. Kontovt (a bojárok választása és a nagyherceg jóváhagyása alapján) a felkelés után megtartotta a főispáni posztot. Ettől kezdve a Litván Nagyhercegség teljes hivatalos neve szükségszerűen tartalmazta a „Zemaitszkij Hercegség” nevet, amelyet hagyományosan „föld”-nek neveztek, de valójában a vajdaság közigazgatási státuszával egyenlő . 1445-ben a szamogit főispáni pozíció ismét Kezgailo Volimontovichra szállt át, és egészen 1532-ig három nemzedéken át a Kezgail nemzetség négy képviselőjének kezében maradt , ami e család domináns helyzetéről tanúskodik Szamogitiában [24] . A sztarosztvo közigazgatási központja Krozsi város ( 1535-től Keidany , majd a 16. század végétől Rasiens (Raseyny) ) volt, lelki központja pedig Medniki (a samogitia püspök rezidenciája ).

1492. augusztus 22-én Sándor nagyfejedelem zemsztvoi kiváltságot adott ki , amely ugyanazokat a jogokat biztosította a Samogitia bojárjainak, mint a Litván Nagyhercegség más országainak bojárjainak, és megerősítette Samogitia szövetségi státuszát. Ugyanezt a státuszt erősítette meg I. Zsigmond nagyherceg zemstvo kiváltsága (1507) [24] . Az 1492-es levelének első bekezdésében Sándor nagyherceg megtiltotta a Litván Nagyhercegség minden lakosának, hogy azt mondják, hogy Samogitia lakosai erőszakkal, és nem szabad akaratukból csatlakoztak az ON-hoz ( „Naiperwei, ha mi akar, Izh ők [Samogitia lakosai] kapzsiak, nem akarnak mozdulni, albo az igazság szemében Izh kardot fogott volna, Albo ezeken a tekercseken keresztül csillagos volt, és jóakarattal leszálltak" ) [34] .

Azonban nem sikerült elérni a teljes önelzáródást a belső életben sem. Ellenkezőleg, Samogitia az állam felső osztályának ( dzsentri ) fellépésével bekerült a nemzeti folyamatokba: Samogitia területére a Litván Nagyhercegség „ orosz nyelvű ” állami statútumát (1529. 1566, 1588); Nem-zemaita származású embereket neveztek ki szenátori posztokra Szamogitiában (beleértve a Radziwill , Khodkevich , Kishki , Tyshkevich , Sapieha , Volovichi és mások mágnáscsaládjának képviselőit , akiknek fő birtoka egyáltalán nem volt Szamogitiában), ami olyan jól nyomott. - ismert helyi családok másodlagos pozícióba, mint a Girvoynok, Buividok, Gintylek és mások; a nagyherceg birtokokat osztott ki Samogitiában örökségül vagy életfogytiglanra mind a Litván Nagyhercegség összes földjéről származó dzsentrinek, mind a külföldről honosított jövevényeknek (közülük a gurszkijoknak (Gorszkijoknak) , Gedroitsiknak , Milanovszkijnak, református Gruzsevszkijnek és mások) [35] . A Litván Nagyhercegség jogi normái (beleértve a Litván Nagyhercegség statútumait is ) és az általános politikai élet alkotta az állam politikai osztályát - a dzsentrit , amelynek többsége "orosz" családokból származott; ortodox és katolikus vallású volt (és a 17. század óta - a katolikusok túlnyomó többségében); először " oroszul ", majd lengyelül beszélt ; „litvánként” (vagy összetettebben „a görög törvénynép litvánaiként”, „az orosz klán litvánjaiként”, „gente Lithuanus, nationale Polonus”) határozta meg magát, és az GDL alattvalóinak tekintette magát , majd a lublini unió után és tágabban - az egész szövetségi lengyel litván nemzetközösség alanyai [36] [37] .

Valószínűleg Krozi volt az első város, amely a 15. század végén kapta meg a magdeburgi önkormányzati jogot . pontosan tudható, hogy a második, 1501-ben ugyanezt a jogot kapott szamogait Veluona városa [38] .

I. Öreg Zsigmond nagyherceg 1527- ben közvetlen irányítása alá vette a szamai vidék nagy részét (18 volost), korlátozva ezzel a Kezgail család hatalmának mindenütt jelenlétét; 1527-ben és 1529-ben pénzbeszedést (természetes illetékek helyett) vezetett be Samogitiában, erre válaszul kitört a szamoti parasztfelkelés (1535-1537), amelyet levertek [39] . Ennek ellenére 1527-ben a helyi nemesség kérésére Sztanyiszlav Sztanyiszlavovics Kezgaylo herceg , az előző főispán fia, aki továbbra is Szamogitia legnagyobb birtokosa maradt, és 1528-ban birtokairól 371 lovast állított be a hadseregbe, lett az új samogit. főispán 1527-ben a helyi dzsentri kérésére [40] .

Samogitia belső életének új egyesítésének hullámai (XVI-XVIII. század közepe)

1566-ban a Litván Nagyhercegségben egy újabb egységesítő közigazgatási-területi reform zajlott le, amely végleg megszüntette a különböző területi egységek, gyakran relikviák összetévesztését, és amely szerint a vajdaságok és a poveták (szójáikkal együtt) lettek a Litvánia fő egységei. közigazgatási-területi struktúra az államban, amelynek számát a volt nagy vajdaságok felosztása növelte. Ez azonban nem érintette a Szamogitiát, ahol továbbra is fennállt a szamoti vénség: az állam racionálisan szervezett közigazgatási-területi szerkezetében egyértelműen kiemelkedett a (28 tiunstvos közül) a szamoti sztarosztvo, és lényegében megye volt, hiszen volt egy megye. sejmik , azonban a szamogai starosta vajda hatáskörrel rendelkezett, ezért szenátor volt és a szenátusban ült [41] . A plébániának három szenátora volt – egy szamogit püspök , egy vén és egy szamogit várnagy . A 15-18. században a Litván Nagyhercegségben a mágnáscsoportok küzdelmébe a szamogit dzsentri is bekapcsolódott.

1581-ben megalakult a Törvényszék az NDK-ban . Kezdetben a Lengyel Királyság ukrán tartományaihoz hasonlóan Samogitiának is külön törvényszéket kellett volna kapnia (Rosienyben), de maga a szamogai tartomány dzsentrije visszautasította ezt a vilnai ajánlatot, ami szintén nem járult hozzá az öntörvényűséghez. Samogitia belső életének elszigeteltsége [41] .

Samogitia az északi háború (1655-1660) idején vált hadműveleti színtérré , 1655-ben svéd csapatok foglalták el és súlyosan megsérült. Janusz Radziwill hetman és a dzsentri egy része kezdeményezésére 1655-ben a Radziwill birtokán kihirdették a Keydan-nyilatkozatot .

Samogitia, ahol jelentős latifundia Sapieha volt ( Shkuda , Kretinga stb. birtokok) [42] , a Litván Nagyhercegség (1692-1702) polgárháborúja során a hadműveletek fontos színterévé vált , amely a Litván Nagyhercegségben (1692-1702) vonult át következő északi háború (1700-1721) , amikor a svéd csapatok 1701-1708-ban átvonultak Szamogitián. 1707-ben jelentős paraszti zavargások zajlottak le, 1707-1711-ben pedig az éhínség és a betegségek (a pestisjárvány ) jelentősen csökkentette a népességszámot Szamogitiában és a Porosz Királyságban [43] .

Az orosz csapatok 1733-ban (a nemzetközösségi királytalanság és a " lengyel örökösödési háború " idején ), majd 1758-1760-ban a hétéves háború idején haladtak át Szamogitián .

Samogitia fontos központja lett a Bar Conföderáció kezdetének  – 1768-ban Roseynyban kikiáltották a Litván Nagyhercegség Általános Konföderációját . 1769-ben jelentős zavargások voltak a Shavel-gazdaság [44] parasztjai között . 1768-1782-ben és 1791-1796-ban a palangai járás parasztjai jelentős tiltakozást folytattak az élethosszig tartó birtokos, Ignacy Masalsky vilniusi püspök ellen , 1775-1792-ben pedig a veleni járásban a királyi ellen. Anthony Tyzenhauz kormányzó [45] .

1793-ban, a Nagy Szeim (1788-1792) által elfogadott közigazgatási-területi reformok során a szamogit sztarosztvót három povetre („földekre”) osztották fel - Rosienskyre, Telshevskyre és Shavelskyre [46] .

Az orosz csapatok koncentrációs helyeitől való távolsága miatt Szamogitia területe az 1794-es Tadeusz Kosciuszko vezette felkelés egyik fontos központja lett . A parasztok vonzása érdekében a felkelők felhívásait külön lefordították litván nyelvre [47] .

Gazdasági helyzet a XVI-XVIII. században

Samogitiában egyaránt voltak nagy állami vénségek és takarékok (Shavli, Tver, Zaryany, Platel, Tirshkli , Telshi és mások) [48] , amelyeket életfogytiglanra osztottak el, valamint jelentős magántulajdonú birtokok, amelyek közül kiemelkedtek a mágnások magánlatifundiái. különleges méretek a 16-17. században Khodkevich (a Shavkyany , Lidavyany , Vidukli , Shkuda , Kretinga , Gruste, Gondinga stb. birtokok), Radziwills ( Keidany , Titavyany , Tavrogy birtokok ) , Szapiehai birtok Gelgudishki), Kishek ( Keidany birtok ), Volovichi ( Titavjany birtok , Trushki, Platele, Eigirdi), Tyszkiewicz ( Blaslovyonovo város ) [49] . A samogitia püspök is jelentős birtokos volt ( Vorni , Kálvária , Janopol stb.) [50] . A 16. század közepén a férfi ágon kihalt a Kezgail család , melynek földjei rokonaihoz – Zavishamhoz és Shemethez – kerültek, és a Khodkevicsek lettek Szamogitia legbefolyásosabb családja . A 17. század közepén a Kishek család kihalt, a Khodkevicsek hatalmas latifundumai a női vonalon át a Sapiehákba ( Shkuda , Kretinga stb. birtokai) és másokba kerültek. A 17. század közepén a szamogitiak latifundistái közé tartoztak az Oginsky -k ( Tirskli birtok , a 17. században Retovo ), a 18. században pedig Platery (Shvekshne birtok ), Karpy ( Bloslovyonovo község ), Kossakovsky -k (Juzefovo birtok a vidéken ) . Samogitian starostvo , a kulcs Geruti az Upitsky kerületben , Mosalsky ( Palanga , Plungyany , Farnidy ). Mindezen mágnáscsaládok főbb lakóhelyei azonban a szamaiföldön kívül voltak.

A 16. században a mérsékelten virágzó dzsentri birtokai is jelentős méretekkel emelkedtek ki – olyan klánok, mint a Bilevicsi , Belozory , Talka-Grincevicsi, Grotusy, Gruzsevszkij, Zenovicsi, Orvidok, Petkevicsi klánok; a 17. században - a Gursky (hegy) , háborúk, kirshensteinek , gelgudok , gedroitok , patsyok , sirutiak , blinstruba klvinisták; a 18. században - Pshezdetsky , Konch , Zalusky , Weisengoff , Nagursky , Montvily , Pilsudsky , Strashevichi , Stanevichi , Stankevichi és mások [51] . Kifizetődőbb volt birtokot birtokolni Szamogitiában, mint hasonlókat, például a Lengyel Királyság feketeföldi ukrán tartományaiban , mivel a gabonaexport fő exportja Nyugat-Európába – Königsbergen és Gdanskon keresztül, nem pedig a feketén keresztül. Tenger [52] .

A 16. század első felétől megnőtt a Porosz Hercegségből érkező német kereskedők jelenléte a Szamogitiában , és ezzel megnőtt a kereskedelmi forgalom is, majd 1529-ben az NDK saját javára kereskedést kötött. megállapodást Poroszországgal, amely megtiltotta a fémek kivitelét a Litván Nagyhercegségből [53] . A „ Volochnaya pomera ” Samogitiában 1533-ban kezdődött, de soha nem volt fejlett tanyagazdaság , hiszen a nagyfejedelmek garantálták, hogy nem alapítanak tanyát, s létrehozásuk itt ritkaságnak számított [54] . A parasztok nagy része szabad volt (Szamogitia északnyugati részén - az összes paraszt 90%-a), hiszen ők fizettek a földbirtokosoknak csint  - egészen 1861-ig, amikor Oroszországban eltörölték a jobbágyságot [55] . Sok paraszt foglalkozott kereskedelemmel a Porosz Királyságban , ami lehetővé tette számukra, hogy gyermekeiket szamogai plébániaiskolába járják, és katolikus papi hivatást kapjanak, ami nagy sikernek számított [56] .

1650-ben a szamogai járásban több mint 49 ezer fő volt a paraszti füstölők száma, ami mintegy 300 ezer fős lakosságnak felel meg [24] . A népsűrűség (17,4 fő/km²) az egyik legmagasabb volt az GDL-ben [24] . Az ellenségeskedés miatt a füstölések száma az 1667-es adatok szerint 34 ezerre csökkent [24] . Samogitia híres volt a nagyszámú kis (rosszul boldogult) dzsentriről, akik gyakran éltek együtt - egész külterületeken. 1667 -ben 5486 kisnemesi birtok volt a Samogit vidéken , ebből 3940 birtokon (71,8%) nem volt jobbágy, a kisnemesség pedig egypalotás volt; csak 1546 kisnemesi család birtokolt jobbágyokat (összesen 14.036 parasztháztartás); mindössze 53 nemesi családnak volt 50-nél több jobbágya [57] .

A XVIII. század második felében a népesség visszatért az 1650-es szintre - körülbelül 330 ezer fő [24] . Az 1775-ös leltár szerint a szamogai járásban a dzsentrinek 12,5 ezer paraszti füstje volt , a litván nagyfejedelemnek 11 ezer, a katolikus egyháznak 3 ezer volt [58] . Ugyanebben a leltárban 5748 dzsentri háztartás (mágnásokat is beleértve) szerepelt, ebből csak 1179 háztartásban (20,5%) volt jobbágy [58] . A hatalmas Shavel-gazdaság 17 652 lelket számlált, ahol a paraszt 1,5 földterülettel rendelkezett [59] .

Samogitia vallási és kulturális élete az NDK idején

A 15. századi keresztényesítés kezdete után Samogitia a Litván Nagyhercegség fennállása alatt végig katolikus régió volt , bár a keresztényesítés hosszú ideig a balti dialektusok sok nem helyi papja (lengyelek stb.) ismeretének következtében. felszínes volt, és sokáig fennmaradt a vallási dualizmus – keverve a kereszténység előtti hiedelmet a keresztényekkel, s Szamogitia északnyugati vidékein még a 16. század közepén sem voltak templomok [60] [61] . Amikor eleinte a pogány népesség eleinte hevesen ellenállt a katolicizmus átvételének, majd a széles körű elfogadás után hevesen ragaszkodni kezdtek hozzá. A Nemzetközösség fennállása alatt a dzsentri között egyedüli földterület, amely a nem hivatalos „szent” elnevezést [62] kapta, jámborsága és katolicizmus iránti ragaszkodása miatt , amely legendákban és közmondásokban is szerepelt, és egészen a XX. . Ősidők óta az őszinte hit jeleként a lakosság (főleg a parasztok) jelképes fakereszteket helyeztek el minden faluban, és időnként egész dombokat vettek körül keresztcsoportokkal. A katolikus papok teljes tiszteletet élveztek vidéken [63] .

A katolikus istentiszteleten és a hivatali munkában a fő nyelv a latin , a kiegészítő nyelv a lengyel volt ; A balti nyelvjárásokat korlátozott mértékben használták kisebb jelentőségűként a prédikációkban és a kiegészítő istentiszteletek során, ami nem járult hozzá a keresztény dogma elveinek szilárd asszimilációjához a parasztok körében [60] .

A 16. század elejétől megjelentek a zsidók Szamogitiában, akik városokban alapították kahaljaikat és a bresti zsinagóga (kerületek) részei voltak, majd a vilnai zsinagóga (kerületek) 1652-es létrehozása után a a Nemzetközösség felosztásáig. Samogitia sajátossága volt, hogy itt nem voltak tatár települések .

A Nemzetközösség reformációinak folyamatai felszínesen érintették Zemaitiát , és teljesen megkerülte az uniatizmus (1596-tól) bevezetésének folyamatát. Nem járt sikerrel az evangélikusság terjesztésének kísérlete az NDK-ban, amikor a reformáció megindult; Vilnában az evangélikus dzsentri Abraham Kulvets (Kulva falu szülötte - Kovno közelében ) vallási (evangélikus) iskolát nyitott a kisnyugdíjasok számára (az iskola azonban csak a németek - kispolgárok körében volt népszerű), és 1542-ben Kulvets kénytelen volt a szomszédos Poroszországba emigrálni , ahol felajánlotta azt a programot, hogy a balti nyelvjárásokat a teljes oktatási rendszer alapjává tegye az NDK-ban, felhasználva az újonnan létrehozott Königsbergi Egyetem (1544) [64] bázisát . Ezen elképzelések keretein belül jelent meg 1547-ben a németországi evangélikus lelkész , Martynas Mažvydas evangélikus lelkész a porosz herceg segítségével Königsbergben (Poroszország) az evangélikus "katekizmust" a modern szamoti nyelv nyugati dialektusaiban. (dialektus) a porosz nyelv dialektusainak nagy hatásával , amely a balti nyelvjárásokra való nyomtatás kezdete volt ON [65] [66] [67] .

Az oktatás balti nyelvjárásokra való átállásának programja azonban az GDL-ben (beleértve a Samogitiát is) nem kapott figyelmet, és nem kapott támogatást az GDL dzsentrijétől [68] [69] . Éppen ellenkezőleg, az 1550-1570-es években az NDK legbefolyásosabb mágnásklánja - a Radziwillok , Nikolai Radziwill "Fekete" vezetésével  - az 1550-1570-es években a helyi reformációs mozgalom főszerepét vállalták, de a kálvinizmus terjesztésére törekedtek az országban , és támogatták a reformációt. vallásos irodalom " orosz " nyelvű nyomtatása ( " Katekizmus "(1562) Simon Budny és lengyelül ( Bresti Biblia (1563)) [70] . A kálvinizmust ekkor a Litván Nagyhercegség szenátorainak többsége támogatta – köztük a szamoti vén Jan Hieronimovich Chodkiewicz (bár ő alapította a Shkudyt a periférikus birtokán [~ 2] evangélikus templomban, de a főbirtokban - Sevkyanyban -, aki megnyitotta a református gyűjteményt), Nyikolaj Nyikolajevics Narushevich szamagi kasztell , Jan Janovics Glebovics trockij kasztell , Ostafi alkancellár Bogdanovics Volovics , Novogrudok vajda Pavel Ivanovics Sapega , Lev Ivanovics Sapega nagy litván jegyző és más mágnások [70] [72] [73] Szamogitiában a mágnások parancsára az 1550-es években kezdtek megjelenni a kálvinista összejövetelek (templomok), de saját rendelésükre 1-ben Az 580-as években szinte mindegyiket katolikus templommá alakították [74] . A szamot főispán , majd a vilnai várkastély, Jan Stanislavovich Kishka (kb. 1552-1592), az arianizmus híve , megalapította az ariánus közösséget Keidanyban, de tevékenységük fő támogatóját a szamogit földeken kívül helyezte el - Ivye , Losk , Lubcha , Vengruv [75] . A szamogiti ellenreformáció után a kisszámú református gyűjtemény mellett csak Keidany maradt (a dzsentri számára) a kálvinizmus, az arianizmus (1658-ig) és az ortodoxia (1652-től jelentős kolostor és templom volt) fontos központjai. a Birzhanskaya ("kálvinista") Radziwills hercegek ága, a Keidan latifundia tulajdonosai támogatták őket. Emellett 1651-1653-ban Keidanyban működött egy nagy nyomda, a skótok , a németek , a hollandok közösségei és a legnagyobb Szamogitia zsidó közösség .

Csak 1595 -ben adták ki Vilnában Mikalojus Dauksha , a keidani származású Katekizmust – az első nyomtatott könyvet a Litván Nagyhercegség területén litván nyelven , nevezetesen az újkori auksztai dialektus nyugati dialektusaiban. litván nyelv (a Keidan és Shauli városok körüli dialektusok ), amelyet azokban az időkben helynévileg "samogit nyelvnek" (lingua Samogitica) neveztek - a szamogit vénség neve után [ 76] [77] [78] [79] . Dauksha felhívása a balti dialektusok magaskultúrájának kialakítására szintén nem találta meg a dzsentri támogatását [80] . A Litván Nagyhercegségben a balti nyelvjárásokban történő további nyomtatás ( Melchior Gedroits szamogit püspök tevékenysége, Konstantinas Sirvydas és mások munkája) már korlátozott példányszámban és segédanyaggal rendelkezett - a keresztény hit megerősítésére a balti nyelvűek körében. parasztok (akik közül néhányan még nem hagyták fel teljesen a pogány szertartásokat), és ezért vallási tartalommal bírtak, másodlagos (az „orosz”, latin és lengyel nyelvű nyomtatás után) jelentésük a katolikus papságtól (és nem a világi dzsentritől) származott. és a "zsemaiti nyelven" (nyugati auksztai dialektus) [80] [81] volt . A katolicizmus pozícióinak erősítésére és a pogányság maradványai elleni fellépésre Melchior Gedroits szamogit püspököt (1576-1609) „Samogitia második keresztelőjének” becézték.

A 16. században tett kísérlet arra, hogy a balti nyelvjárásokban – gyakran azok különböző változataiban – állandó írás- és nyomtatási hagyományt alakítson ki, az NDK-ban sikertelennek bizonyult, és a 16-18. században, később pedig csak az evangélikus hercegségben támogatott. Poroszország (például Baltrameius Vilentas , Jonas Bretkunas , Daniel Klein , Kristijonas Danelaitis , Philip Rugis , Ludwigas Reza és mások tevékenysége), többek között az uralkodó helyi német Hohenzollern -dinasztia segítségével [80] [82] [83] [ 84] . Ráadásul ez a poroszországi nyomtatás, amelyet a helyi balti-lutheránusok végeztek, a mazvydák nyelvhagyományának folytatása volt : ott könyveket nyomtattak a szamogit nyelv nyugati dialektusaiban (dialektusban) , a porosz nyelv nagy hatásával . és a kiadványok nyelve ezért távol állt az GDL balti nyelvjárásainak többségétől [65] [78] . Az első teljes bibliafordítást szamogait nyelvjárásra 1735-ben nyomtatták Königsbergben ( Porosz Királyság ), majd 1755-ben, javítás után ugyanott adták ki újra [65] .

A csak a 16. század közepétől megőrzött Zemszkij-cselekményeket (vagyis a hivatalos irodai munkákat) a szamogai járásban 1640 -ig „orosz nyelven” (vagyis ófehéroroszul) , majd ezt követően 1640-ig írták. lengyel [62] . A nemzeti és "orosz nyelvű" törvénykönyv utolsó kiadása - a Litván Nagyhercegség harmadik statútuma (1588)  - csak 1614-ben jelent meg lengyelül. A lengyel nyelv az 1610-es évektől kezdett széles körben elterjedni a nemesség körében (beleértve a szamotot is), amit elősegített a jezsuita iskolák és kollégiumok ( latin és lengyel tanítási nyelvű) hálózatának rohamos növekedése, ahol az oktatás a legmagasabb szintű volt. az GDL és ezért vonzotta a dzsentrit [85] . Így 1614-ben [~ 3] Jan Karol Chodkiewicz szamogit vén jezsuita kollégiumot alapított Krozhyban (1614-1773), és a jezsuiták elkezdték a Krozhyben található szenttölgyesek lerombolásával és a bálványok leverésével, amelyeket az ottani parasztok egy része. napokon még mindig imádták és állatokat áldoztak nekik .

Azóta a lengyel nyelv a Nemzetközösség felosztásáig, majd később is dominánssá vált a nemesi és papság kulturális életében . Amint a szamogit püspökök Rómába küldött jelentései tanúskodnak , a dzsentri nem járt olyan templomokba, ahol balti dialektusban tartották az istentiszteletet [84] . Samogitiában a balti nyelvjárások főleg csak a parasztság, a kis- és írástudatlan dzsentri, valamint a plébániai katolikus papság körében léteztek, mivel ez utóbbit rendszerint a parasztok körében toborozták, az egyes jezsuiták pedig segédprédikációként használták [87] . Még 1737-ben Jozef Mikhail Karp samogitia püspöke kerületi levelében élesen megtámadta a pogányság számos maradványát Szamogitiában a parasztok körében [88] . A katolikus zarándoklatok leghíresebb helye napjainkig is a Szamogit- Kálvária volt, ahol Jurij Tyszkiewicz žemai püspök 1633-ban kálváriumot alapított .

A XVII-XVIII. században Szamogitiában és a Litván Nagyhercegségben is a katolikus barokk művészet virágzása dominált , de ez a régió kulturális irányzatok és tudományfejlődés szempontjából az állam perifériája volt. Református gimnáziumot nyitottak Keidanyban ( 1629-1863 ) , ahol 1647-től kezdtek tanítani, beleértve az "orosz nyelvet is", de soha nem tanítottak litván vagy szamogit nyelvet; 1741-ben pedig a krozi Püspöki Teológiai (Katolikus) Szemináriumot (ahol korábban 1570 óta létezett) Vorniba helyezték át [89] . Padubis (Padubis Basilian) városában 1749-1835-ben működött az egyetlen uniátus bazilita kolostor Samogitiában, az uniátus templom, 1773-tól pedig a bazilita iskola (ahol az „orosz nyelvet” is tanították), amely a XIX. században több mint 300 diákja volt [90] . Az Oktatási Bizottság (1773) 1783-ban a Litvánia tartomány négy oktatási körzetének egyikeként jelölte ki Samogitiát: Krozhi város lett a Samogit tanszék központja (három alkerületből) , a kretingai és a rasenyi iskolák ( Rosions ). ) lettek az alkerület központjai.

Samogitia az Orosz Birodalom idején

Adminisztratív hovatartozás

A Nemzetközösség harmadik , 1795-ös felosztása után Samogitia területe az Orosz Birodalom litván tartományába (1795-1801) került , kivéve a délkeleti régiókat, amelyeket Poroszországnak engedtek át . Az Orosz Birodalomban pedig megszűnt az a közigazgatási-területi egység, amelynek hivatalos nevében a „Zsemogitia” szó szerepelt, azonban az orosz császár hivatalos címében  – a „Szamogickij herceg” kifejezésben – kezdett jelen lenni egészen addig. 1917.

I. Sándor orosz császár 1801. szeptember 9-i (21) rendeletével a litván tartományt két részre osztotta - Litvánia-Vilna tartományra és Litvánia-Grodnó tartományra [91] . Samogitia területe teljes egészében a Litvánia-Vilna tartomány része lett (1801-1840) [92] . 1819-ben a tengerparti város , Palanga környezetével a Kurland tartományhoz került, de 1827-ben ismét Litvánia-Vilna tartományhoz került, majd 1829 után ismét a Kurland tartományhoz került [93] .

1840. július 18-án I. Miklós orosz császár elrendelte a szenátust, hogy nevezze át Litvánia-Vilna tartományt Vilna tartományra (1840-1917) [94] .

Bár Szamogitia nem volt különálló közigazgatási egység az Orosz Birodalomban, az 1840-es évek elejéig Samogitiát néha Samogitiának vagy a hivatalos orosz hivatali munkában Szamogit megyéknek nevezték - Shavelsky , Telshevsky , Rossiensky és Upitsky megyék [95] . Volt egy katolikus „Szamogickaja” (Zhemaitiskaja) egyházmegye is, amelyet 1840. október 11-én Telsevszkaja névre kereszteltek (központtal Vornyban ), és 1848-ban az orosz hatóságok ismét engedélyezték a régi „Szamogitszkaja” balo név együttes használatát. az újjal [96] . Ugyanezen rendelettel 1840. október 11-én a telsevszki püspök földbirtokának nagy része az Orosz Birodalom államkincstárának tulajdonába került, ami jelentősen leszűkítette az egyházmegye lehetőségeit [89] .

1842. december 18-án a tartomány túlnyomórészt balti ajkú paraszti lakosságú megyéit leválasztották a Vilna tartományból, amelyből létrejött a Kovno tartomány (1842–1917), amely a nem hivatalos Samogitia (Zhemaitia, Zhmud) nevet kapta [ 97] [98] . Kovno városa (ma Kaunas városa ) lett Kovno tartomány központja . Kovnóban (közelebb a tartományi közigazgatáshoz) az orosz hatóságok parancsára a szamogit (telsevszkij püspök) rezidenciáját is áthelyezték 1864-ben .

1795- től az orosz lett a hivatali munka nyelve, azonban a novemberi felkelés leverésének (1830-1831) végéig a lengyel nyelvet hivatalosan is használták számos állami intézményben, különösen a nemesi és bírói intézményekben. Samogitia mindig is a litván (vilnai) kormányzat része volt, így az Orosz Birodalom Északnyugati Területéhez tartozott - ennek az összetartozásnak minden következményével együtt.

Samogitia az 1812-es háború, a novemberi és januári felkelés idején

1812-ben Samogitia a honvédő háború perifériája volt, de sok helyi katolikus földbirtokos látta el élelemmel I. Napóleon seregeit . A parasztok elégedetlenségének megelőzése érdekében Józef Arnulf Giedroyts szamogiti püspök (1812. augusztus 5-i üzenetében a plébánossághoz) kifejezetten megparancsolta a parasztoknak, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjenek a földbirtokosoknak [99] .

A Litvánia és Fehéroroszország nemessége által kirobbantott novemberi és januári felkelések fontos és aktív térségévé vált Samogitia, mivel a Balti-tengerhez való hozzáférése miatt Szamogitia stratégiai jelentőségű volt : a lázadók lőfegyverének hiánya lehetővé tette a szállítást. külföldről csak hajókon - a palangai kikötőbe ( Curland tartomány ) a szamogit Kretinga mellett [100] .

Emellett a helyi parasztság jelentős része részt vett a szamogai felkelésekben (a dzsentri kivételével), amelyet csak a helyi katolikus papok propagandája segítségével sikerült kiharcolniuk. 1863-ban a szamogai parasztlázadók vezére, Antanas Mackevicius pap [101] kapta a legnagyobb hírnevet .

A nemesség szerkezete

Az Orosz Birodalomban a Szamogitia földjeit már a februári forradalom (1917) előtt is a latifundiumok nagy koncentrációja jellemezte, mind a helyi katolikus, mind az oroszok birtokában: mintegy 60 tulajdonos birtokolta a föld 1/3-át [102] . Miután a Litván Nagyhercegség földjeit a Nemzetközösség felosztása következtében az Orosz Birodalomhoz csatolták, az orosz hatóságok sok hűtlen tulajdonos birtokát elkobozták, és elkezdték szétosztani orosz nemeseknek, vagy eladni helyi latifundistáknak. . Így Samogitiában az orosz nemesek, Zubov grófok hatalmas latifundiát kaptak Yurburg és Tavroga (51 ezer hold), amelyeket később az államkincstárnak adtak el; latifundia Grurdze és Zhagora (146 ezer hektár), latifundia Kretinga és Plungyany (60 ezer hektár) és Shavelskoe gazdaság 964 ezer hektár); Vaszilcsikov hercegek - Yurburg és Tavroga latifundia (51 ezer hektár), amelyet I. Miklós  orosz császár adományozott ; gróf Kaisarovs - Labgirs (28 ezer hektár); Naryskinék megvásárolták Zubovéktól a Grurdze és Zhagory latifundiát (146 000 hektár); Totleben grófok  - Keidana birtoka (1866-ban); stb. [103] . Ez vezetett az Orosz Birodalom északnyugati tartományai közül Szamogitiában (és később a megalakult Kovno tartományban ) az orosz földesurak latifundiák legmagasabb koncentrációjához , amely csak tovább fokozódott a helyi dzsentri 1831-es és 1863-as oroszellenes felkelései után. a következő elkobzásokat. Jelentősen lecsökkent a Radziwill fejedelmek birtokainak száma Samogitiában  - elvesztették vagy eladták olyan jelentős évszázados birtokaikat, mint a Birzha , Keidany latifundia stb.

Így a novemberi felkelés után Szamogitiában elkobozták a helyi katolikus családok egyes képviselőinek birtokait - Sapieha hercegek (Shkuda birtok ) , Plyater grófok (Dusyaty birtok ) , Zalusky ( Gulbina birtok ), Sztanevicsi ( Lidavyan birtok ), Strashevichi Rogov birtok ), Truskovsky ( Truskov birtok) stb. [104] . A januári felkelés után elkobozták Geishtorok (Ignacogrod birtok), Czapski grófok (Keidany és Kolnobrezhe birtok), Vitkevicsek (Pashavsh birtok) stb. birtokait [105] .

Ennek ellenére 1864 után Samogitiában 1864 után több helyi katolikus tulajdonos, Tyszkiewicz gróf latifunduma maradt meg (Birzsa birtok , Palanga [106] , Kretinga , Krasny dvor , Shukyan, Kurtavyan , Bobtinaany stb .). , Tizengauzov (Sola, Rokishki birtokok stb.), Oginskys grófok ( Retava , Plungyany stb.), Karpov ( Jaganishkele , Smilge , Klavany stb. birtokok), Radziwill hercegek (Tavyany birtok), Platers grófok (Belmont, Kartyany, Shateyki, Vilkyany, Shvekshne stb.), Kossakovsky grófok ( Janovo , Martinishki birtokok stb.), Volovichi grófok ( Savjatyska birtok), Druckij-Ljubertszkij hercegek ( Unggyanty , Kopyany birtokok stb.) .), Puslovszkij grófok ( Zsidiki , Tavragina , Eleonorovói birtokok stb.), von der Rop bárók ( Sadov , Radziwillany, Zsilany, Davkshagola, Yukhnaite stb. birtokai), akik általában állandóan a szamogit birtokaikon laktak. A mérsékelten virágzó helyi katolikus nemesség közé tartozott a szúnyogok, Zabello grófok , Burba, Lopatinszkij , Bilevicsi , Hrapovickij, Gurszkij ( Gorszkij ), Pilsudszkij grófok, Czapszkij grófok , Pzhatishevsky , Petit, Kosztelkovszkij, Dovgyaly, Koncsi, Zabello, Marikonnyi, Mikóvi grófok Khlevinsky , Sesitsky , Rutovsky és mások [107] . Az 1890-es években Kovno tartományban a nemesek (5224 birtok) birtokolták az összes föld 40,6%-át, a parasztok között pedig a kisbirtokosok domináltak, legfeljebb 10 hektárral [108] .

Gazdaságfejlesztés

A parasztok többsége szegénységben élt, kivéve néhányat, akik a legközelebbi kikötővárosokba vagy Kelet-Poroszországba jártak dolgozni [109] . 1861- ben az Orosz Birodalomban felszámolták a jobbágyságot , ami megnyitotta az utat a kapitalista viszonyok intenzív fejlődése előtt, bár már ezt megelőzően is jelentős szabad paraszti réteg volt a Kovno tartományban (1860-ban - 54%), és kb. A jobbágyok 25%-a állba került [110] . A zsidók is mindig a személyesen szabad lakosság kategóriáját alkották, és domináns pozíciót foglaltak el a kereskedelem és a kézművesség szférájában [111] . Ennek ellenére a tartomány gazdaságának fő motorjai a középső és virágzó katolikus nemesek voltak, a gazdaság alapja pedig birtokaik mezőgazdasága [112] . A legfejlettebb technológiákat a helyi nemesek hozták a régióba. Így még 1855-ben Vilna és Kovno tartomány gazdag földbirtokosa, Reinold Tyzengauz vásárolta meg az első gőzhajókat ezekben a tartományokban: egy nagy a Neman , egy kisebb pedig a Viliya folyón [113] . Az 1870-es évektől pedig Bogdan Oginsky herceg (1848-1909) példamutatóan progresszív gazdasági és kulturális központot hozott létre retovo birtokából: volt egy Guta; mezőgazdasági gépeket gyártó üzem; Szimfónikus Zenekar; Zeneiskola; szélerőműpark (1892); helyi telefonvonal (1892), amely Retovo, Plungyany (Mihail Oginsky) és Kretinga (Tyszkiewicz grófok) birtokait köti össze; satöbbi.

1900-ban a helyi virágzó katolikus földesurak (Tyskevichi, Oginsky, Meishtovichi, Konchi, Zawishy, ​​Komary, Ventslavovichi és mások) a Minszki Mezőgazdasági Társaság minszki nemeseinek példáját követve létrehozták saját Kovno Mezőgazdasági Társaságukat . közösen szervezzék meg a tartomány gazdasági fejlesztésére irányuló erőfeszítéseket. Orosz földbirtokosokat is meghívtak a társaságba: például Pjotr ​​Sztolipin volt az első elnöke (1901-1902), mivel ő volt a tartománybeli Kolnobrezse birtok tulajdonosa. Az ipar viszonylag fejletlen volt. A földhiány a 20. század elején a parasztokat Nagy-Britanniába , az USA -ba és Latin-Amerikába kényszerítette [108] .

Samogitia vallási és kulturális élete az Orosz Birodalomban

A 19. század közepén Samogitia lett az úgynevezett " szemait újjászületés " (a világi irodalom gyors fejlődése) a szamogit nyelvben (dialektusban) és a litván nyelvben , később pedig a litván nyelv kialakulásának helye. nemzeti demokratikus mozgalom, amelyet a katolikus papság (elsősorban Moteyus Valanchus és Antanas Baranauskas katolikus püspökök ) és a katolikus iskolák és szemináriumok rendszerének támogatásával biztosítottak [114] .

1809-ben Vilnában megalakult a Vilnai Egyetem , ahol a romantika nagyon népszerűvé vált sok tanár és diák körében , érdeklődést keltve a köznép kultúrája és nyelve iránt [115] . 1808-ban Varsóban Frantishek Ksavier Bogush pap kiadta a „A litván nemzet és nyelv kezdetéről” című könyvet , amelyben kijelentették, hogy a „litván nyelv” a balti nyelv , nagyon ősi és egyedülálló; hogy a „litvánok” a balti nép; és felhívást tartalmazott Litvánia dzsentrijéhez, hogy a litván (balti) nyelvet tegyék a magaskultúra nyelvévé [116] . A vilniusi régióban azonban Bogush ötletei nem váltak népszerűvé, hanem a vilnai egyetem hallgatója és egy szamogiti származású Simon Daukantas paraszt körében talált támogatásra , aki hatással volt a szamogiti kisnemességre Simon Stanevicsre (Simonas Stanyavichyus) és Dionysiusra . Paskevics (Dionyzas Poshka) [117] .

Daukantas, Stanevicius és Poshka balti ajkú költők és amatőr történészek lettek, akik kezdetben kinyilvánították szeretetüket szülőföldjük, Samogitia (később tágabb értelemben Litvánia) iránt, egy népnek tekintették a žemait és a litvánokat , és céltudatosan kezdtek műveket alkotni. szamogit [~ 4] és egyben lengyel nyelven, bár Daukantas és Poshka számos fontos könyve csak a 19. század végén és a 20. század elején jelent meg [117] . Daukantas, Stanevicius, Poshka és más szamogit bennszülöttek 1820-1842-es tevékenysége azonban nem gyakorolt ​​nagy hatást a helyi középső és virágzó katolikus nemességre, Samogitia és Vilensk régióban. A 19. század első felében a litván-fehérorosz tartományok helyi lengyel ajkú katolikus közép- és jómódú nemesei inkább önmagukat és a szláv ajkú parasztságot (elsősorban a fehérorosz ajkú parasztságot) „litvánnak” nevezték ( vagy lengyel „litvinek”), valamint Kovno és Vilna tartományok teljes balti nyelvű lakossága  – „zsemogiták” (vagy lengyelül „zhmudinok”) [120] [121] [122] [~ 5] [~ 6] A ugyanaz a néhány elszegényedett katolikus nemes és a balti nyelvű szamogiti értelmiség, akik a 20. században kezdtek érdeklődni a balti dialektusok iránt, és úgy gondolták, hogy a „litvánok” (vagy lengyelül „litvinek”) a baltiak, a helyi közép-, ill. a litván-fehérorosz tartományok virágzó katolikus nemességét „litvánoknak” kezdték nevezni [126] [127] .

A szamoti nyelv (dialektus) népszerűsítését célzó mozgalom sikere 1848 után következett be, amikor Daukantas javasolta, hogy az újonnan kinevezett (1849-1875) Motejus Valančius (Valancsevkij) , az első paraszti származású püspök írja meg a szamogitások történetét. Püspökség a német nyelvjárásban , Valančius pedig követelni kezdett a papoktól, hogy a Püspökségben tartsanak prédikációt a német nyelvjárásban , és nyissanak iskolákat a templomokban, ahol a tanítás nyelvjárásban folyik. Ez a lépés tovább erősítette Valanchus tekintélyét a szamogiti parasztok körében, aki "Samogitia fejedelmének" nevezte [128] , bár a katolikus püspökök Samogitiában eleve tekintélyt kaptak a parasztok körében. A hivatalos orosz közigazgatás és a lengyel ajkú katolikus nemesség között ügyesen lavírozva Valanchusnak sikerült kiterjesztenie a litván nyelv samogit dialektusának használati körét, megakadályozni a kovnoi tartomány katolikus egyházának eloroszosítását , amely 2010-ben terjedt el. más litván-fehérorosz tartományokban , valamint megszervezi a litván nyelvű irodalom nyomtatását a szomszédos evangélikus Kelet-Poroszországban is , ahol a litván irodalmat mindig is támogatták, valamint az úgynevezett „könyvhordozó” mozgalmat [129] . A litván nyelv samogit dialektusának népszerűsítése azonban csak a paraszti tömegeket és a papokat érintette, akik közül sokan szintén paraszti származásúak, és ezért inkább az analfabetizmus felszámolása volt, mint a „litván nyelv” bevezetése a nemesi körökbe . 130] .

Valanchus után a balti nyelvű írás és irodalom népszerűsítésére irányuló tevékenységeket Antanas Baranauskas pap vezette , aki paraszti származású , a Várnai Szeminárium ( Kovno tartomány ) növendéke és a kovnói szeminárium professzora volt, majd a kovnói szeminárium püspöke lett. Seinen (1897-1902) - a Suwalki tartományban (varsói főkormányzó ), ahová a „litván nyelvet” támogató központ költözött [128] . A Marijampolė gimnáziumban (Szuvalkov tartományban) szerezte meg első oktatását Jonas Basanavičius , akit már a 20. század elején a „litván nép pátriárkájának” - a litván nemzeti demokratikus mozgalom vezetőjének - tekintettek. - és aki a litván függetlenségi törvény egyik aláírója lett [131] . Kelet-Poroszországban pedig elkezdődött a mozgalom litván nyelvű kiadványa, az "Aushra" ("Hajnal") havilap , amelyet Basanavičius szerkesztett [131] . A Marijampole környéki balti dialektusok (a mai besorolás szerint - a litván nyelv auksztai dialektusának suvalki dialektusa, amely a jotvingok dialektusai [~ 7] ) hatására alakult ki a mai litván nyelv . Az irodalmi nyelvet ekkor kezdték alkotni , figyelmen kívül hagyva a reformáció és a "zsemaiti ébredés" idején a balti nyelvű sajtó vívmányait. A "Zhemaiti Reneszánsz" eredménye egy stabil irodalmi norma kialakítására csak a balti dialektusok iránti érdeklődés hulláma volt.

A zsidó vallási társaságok megmaradtak. 1824-ben a császár rendeletével bezárták az uniátus teológiai iskolát Keidanban. Az orosz hatóságok ortodox templomokat is építettek, elsősorban az orosz tisztviselők és a katonaság számára [133] .

Az 1905-1907-es forradalom és a litván államisághoz vezető út

Az 1905-1907-es oroszországi forradalom lehetővé tette a politikai pártok tevékenységének legalizálását, de sok pártot már ezt megelőzően is alapítottak a birodalom különböző népei. A forradalom eredményei lehetővé tették a kulturális tevékenységek bármely nyelven történő legalizálását, ami kedvezett a balti nyelvű kultúra felemelkedésének és virágzásának.

Bár az Északnyugati Terület és az Orosz Birodalom lengyel tartományainak számos pártja és mozgalma működött Kovno tartományban, a legbefolyásosabbak és legmasszívabbak a litván (balti nyelvű) nemzeti-demokratikus mozgalom képviselőiből álló pártjai voltak. a parasztok, a katolikus papság és néhány alacsony jövedelmű nemes. „Litvomanok” – Kovno és August tartomány őslakosai. Ez a társadalmi összetétel nagymértékben meghatározta a mozgalom három fő irányának kialakulását: a szocialista pártok, a kereszténydemokraták (konzervatívok - Aleksandras Stulginskis vezetésével ) és a nacionalisták ("Tovtinniki" - Antanas Smetona vezetésével ). A legerősebbek és legstabilabbak a kereszténydemokraták (katolikus papság és papi értelmiség) és a nacionalisták (parasztok és világi értelmiség) voltak [134] . Az Orosz Birodalom Állami Dumája választásán ezek a pártok összefogtak a zsidókkal a helyi katolikus földesurak és a lengyel ajkú politikusok ellen, mert ez utóbbiakat nem tekintették szövetségesnek és barátnak [135] [~ 8] . Ezért Kovno tartomány számos katolikus földesura 1911-ig támogatta Krai konzervatívjait , majd később a Lengyel Nemzeti Demokrata Párt elképzeléseinek támogatója lett , amely ellenezte a nagybirtokok felszámolását és Litvánia földterületeinek egy részét. Fehéroroszország pedig Lengyelországba a lakosság további polonizálásával [134] .

Az északnyugati tartományok középső és virágzó katolikus nemessége „litvánként” (vagy lengyelül „litvinként”) és „lengyelként” egyaránt meghatározta magát [136] . A „lengyelek” kifejezés politikai név volt számukra , és a „Lengyelország” – a korábbi szövetségi Rzeczpospolita [136] – újjáéledésének gondolatához kapcsolódott . A régió szláv ajkú lakosságának nagy része magát nevezni kezdett "fehéroroszok" kifejezésbe az "egyedülálló orosz nép" egy részének (ágának) jelentése elfogadhatatlan volt egy jelentős személy önazonosítása szempontjából. a helyi nemesség (főleg anyagilag független) része, hiszen ez az etnikai asszimiláció (oroszosodás) és a saját történelemről és hagyományokról való lemondás elismerése lenne [~ 9] . Az pedig, hogy a 19. század második felében a hivatalos orosz tudományban, ideológiában és sajtóban megszilárdult a "litvánok" ("litvinek") kifejezés csak a balti ajkú lakosság körében, oda vezetett, hogy a helyi nemesség, aki nem. beleegyeztek abba, hogy baltinak minősítsék magukat, a hivatalos hatóságokkal és az orosz nemességgel fenntartott külső kapcsolatokra a „lengyelek” kifejezést kezdték használni, jóllehet a maguk és a „gyökerek” (vagyis a tényleges lengyel tartományokból származó lengyelek ) magánkapcsolataiban. Orosz Birodalom – az egykori Lengyel Királyság tartományai ) használták a „litvánok” („litvinek”) kifejezést is [~ 10 ] , továbbra is „zsemájoknak” (vagy lengyelül „zhmudinoknak”) nevezve a régió balti nyelvű lakosságát. "). A „litvánok” kifejezés új jelentésének elutasítása (vagyis csak a balti ajkú lakosság) [~ 11] a XIX végén – a XX. század elején történő megjelenéséhez és a helyi (katolikus és lengyel) közti bizonyos megoszláshoz vezetett. az északnyugati tartományok nemessége (különösen az etno-kontakt zónában - Vilna tartományban , szomszédos a balti nyelvű lakosság fő tömegével - Kovno tartományban ) a "fiatal litoviak" kifejezés a Balti -tengerre utal. - beszélő lakosság, és saját önrendelkezésükre - a "régi litvinek" (starolitwini), a "történelmi litvinek" (litwini historyczni), a "Mickiewicz" kifejezések (a litvánok fogalommal való szolidaritás jeléül). litwini), amelyet Adam Mickiewicz " Pán Tadeusz " című művében használt [140] [~ 12] Bár hamarosan csak "lengyelként" kezdték emlegetni magukat [142] .

Az első világháború végén, a németek támogatásával , 1918. február 18- án a litván Tariba (amelynek kezdetben 6 papja volt), Antanas Smetona vezetésével Vilnában kinyilvánította a „fölények állami szuverenitását”. Litván Köztársaság", amely a kereszténydemokraták és a nacionalisták közös akcióinak eredménye [143] . 1918 nyarán a berlini német kormány ( Maciej Radziwill jóváhagyásával a Litván Királyság limittrof monarchikus államának létrehozását fontolgatta a megszállt területen, amelynek élén Friedrich Christian szász herceg áll, majd az azt követő germanizálás (németesítés). Litvánia balti ajkú lakossága, amelyet Berlin "sötét tömegnek" tartott, amelyet sok lengyel ajkú vilnai lakos szívesen hallgatott .[144] Végül a litván Taribába nem tartozhatott Vilna és Vilna . régióban a Litván Köztársaságban a Közép -Litvániát létrehozó (1920-1922) helyi lengyel ajkú katolikus földbirtokosok ellenállása miatt : a felkelés előestéjén Lucian Zheligovsky tábornok , aki Oshmyanyból származott , lengyel nyelvű felhívást intézett a Vilna és a Vilna régió lakossága „a zsmudinok elűzésére” [145] [146] [~ 13]

A megalakult Litván Köztársaság (1918-1940) államterületének alapja a legtöbb Kovno és Suvalka tartomány volt .

Samogitia mint a modern Litvánia néprajzi régiója

A gazdasági és kulturális sajátosságok kiegyenlítése a két világháború között

1918 óta Samogitia földjei a két világháború közötti Litván Köztársaság (1918-1940) részei voltak, és az új Kovno tartomány (orosz "Zsemotia") fővárosa - Kaunas városa az állam de facto fővárosa lett. Az állam létrehozása kivándorlással és bevándorlással, valamint állami normák bevezetésével az élet egyesítésével járt: a Litván Köztársaság új közigazgatási-területi felosztása - 21 megye (249 volost) - nem vette figyelembe a korábbi és történelmi határok; nem jött létre regionális identitás vagy nemzeti-területi autonómia (elsősorban a zsidók és a lengyelek számára ); az irodalmi litván nyelv , amelyet nem a samogit dialektusok alapján hoztak létre, államnyelvvé vált, ami ez utóbbit fokozatosan kiszorította számos társadalmi rétegből; országos szintű, egységes oktatási színvonalú iskolák hálózata jött létre; a telefonkommunikáció és az úthálózat fejlődése az állam különböző részein élők közötti kapcsolattartás és a kulturális csere intenzitásának növekedéséhez vezetett; városiasodás és közélet szekularizáció volt [148] . Csak a zsidók kaptak jogot, hogy jiddisül beszéljenek a parlamentben , bár a zsidók gyakran beszéltek oroszul az utcán . 1923-ban Kaunas megyében a litvánok 56,7%-át tették ki ; Kaunasban a litvánok csak 29,9%-ot, a lengyelek 31,5%-ot, a zsidók pedig 31,8%-ot tettek ki [149] . Kezdetben az új állam városlakóinak 30-40%-át a zsidók tették ki [150] .

A nagybirtokosok jelentős része lengyel ajkú nemesek - "régi litvánok" volt, akik az új államban a földek 26%-át birtokolták, és politikailag Lengyelország felé irányultak [151] [152] . 1926-ig a parlament vezető pártja a kereszténydemokraták voltak, akik 1922. február 15-én elfogadták a földreformról szóló törvényt: a litván függetlenség ellenzőitől államosították a földet, az orosz birodalom idején pedig az orosz hatóságok által adományozott nemesi birtokokat az állami földből. alap; maximum 80 hektár elidegeníthetetlen területet létesítettek (1929-től - 150 hektár), amivel (kényszerparcellázással) megszűnt a korábban a szamogit földekre jellemző latifundia [153] .

Például a reform után a Tyszkiewicz grófok csak kis földterületeket tartottak meg palotáik körül Palanga , Biržai , Kretinga , Raudondvaris és mások birtokaiban, és a Tyszkiewicz grófok sorsa meglehetősen tipikus példája annak további sorsának. sok "régi litván" nemes. Így hát gróf Jan Tyszkiewicz Benedek (1875-1948), Raudondvaris tulajdonosa családjával elhagyta Litvániát, Lengyelországba költözött, ahol a nyugat-fehérorosz tartományokban voltak birtokai , és beutazta Európát. Raudondvarisban lévő palotája az állam tulajdonába került, iskolát hoztak létre. Gróf Alfréd Jan Tyszkiewicz (1882-1930), Birzhai tulajdonosa, a Birzsáni ordinációt megtartani kívánta birtokában , kapcsolatot tartott fenn a litván Taribával és a független Litvánia létrehozásával 1918-ban, de szívében az egységet kívánta. az egykori Litván Nagyhercegség földjeiről, sőt egy államban alakította ki lengyelek, litvánok, fehéroroszok és zsidók közös projektéletét [154] , majd az agrárreform után mégis úgy döntött, elhagyja Litvániát, eladta elvágott birtokát. a hatóságok által, és Párizsba távozott műtárgyakkal, amelyeket ott eladott. Gróf Tyszkiewicz Felix (1869-1933), Palanga tulajdonosa litván állampolgárságot kapott, továbbra is jövedelmező tengerparti üdülőhelyet tartott, de fiait Párizsba és Varsóba küldte tanulni. Gróf Alexander Tyszkiewicz (1864-1945), Kretinga tulajdonosa, egykori konzervatív Krajból Litvániában maradt, és kitűnt a litván hatóságokhoz való hűségével, fia, Kazimir Viktor Tyszkiewicz (1896-1941) pedig a litván hadseregben szolgált. , helyi közigazgatással foglalkozott, és lényegében litvánizált. Sándor másik fia, Stanisław Tyszkiewicz gróf (1888-1965) lengyel állampolgár és Varsó polgármestere lett.

A reform során az államhoz kapott többletföldet térítés ellenében szétosztották a földnélküli és földszegény parasztok között: a régi szegényfalvak eltűntek, az emberek tanyákra költöztek [155] . Litvánia továbbra is a külpiacra koncentráló agrárgazdaságú ország maradt: 1919-1929-ben Litvániában túlnyomórészt a tejtermesztés, a gabonatermelés, a lentermesztés és a baromfitenyésztés fejlődött.

A szocialisták és szociáldemokraták 1926. májusi választási győzelme után a kereszténydemokraták és a nacionalisták egyesültek, és 1926 januárjában államcsínyt hajtottak végre, amely 1940-ig létrehozta Litvániában a nacionalisták tekintélyelvű rezsimjét Antanas Smetona elnök vezetésével. [156] . A kormány az ország lakosságának (németek, oroszok, lengyelek stb.) enyhe, de progresszív lituanizálását (balticizálását) hajtotta végre, kivéve a zsidókat, akiknek engedélyezték az etnikai szegregációt; korlátozták a lengyel nyelvű kulturális fejlődés lehetőségeit, és akadályokat gördítettek a lengyelek közhivatalok betöltésére [157] .

Litvánia 1940. augusztus 3-i felvétele a Szovjetunióba a regionális sajátosságok további kiegyenlítését és az orosz nyelv oktatási folyamatba és állami vérkeringésbe való bevezetését eredményezte. A földbirtokosok kénytelenek voltak kivándorolni, mert különben elnyomhatták őket. A szovjet kollektivizálás a lakosság nagyarányú elvándorlásához vezetett a városokba és a városi típusú településekre, ahol a vidéki hagyományokat gyakran eltörölték.

A modern Samogitia állapota

Miután Litvánia 1990. március 11-én elnyerte függetlenségét a Szovjetuniótól , Samogitiát továbbra is az ország északnyugati részén fekvő etnográfiai (etnokulturális) régiónak tekintik, amelynek lakosai a litván nyelv két dialektusa közül az egyiket beszélik  , a szamogitot . A Heraldikai Bizottság 1994. július 21-én hagyta jóvá a történelmi Samogitia régió zászlaját és címerét, melynek szerzője Algis Klishavichus volt. A néprajzi régió határai nem esnek egybe a szamosit sztarost , a samogit püspökség , a kovnoi kormányzóság határaival vagy a Litván Köztársaság modern közigazgatási határaival, hanem a három részdialektussal rendelkező samogit dialektus eloszlása ​​alapján határozták meg . vidéki táj. A néprajzi régió legnagyobb városa Šiauliai , míg történelmi fővárosa Telšiai . Egyes kisebb társadalmi csoportok a közigazgatási-területi reform és az etno-kulturális régió megyéitől elkülönített samogit régió létrehozása mellett foglalnak állást ( az Európai Unió kulturális identitáshoz való jogáról szóló normáival összhangban) [158] , erőfeszítéseik azonban nem járnak sikerrel, és Litvánia mindeddig egységes állam maradt.

Turisztikai potenciálként kezdték kihasználni a térség máig ki nem tört kulturális sajátosságait.

  • Telmológiai (mocsaras) természetvédelmi terület Aukstasis Rétavas város közelében

  • Plateliai - tó a Žemaitija Nemzeti Park területén

  • Bobrugenai község a Samogitia Nemzeti Park területén

  • Užpelkiai falu tája Plungė város közelében

  • Falusi kereszt az úton, Skuodas város közelében

  • Fából készült szobor - Julia Zemaite írónő emlékműve Bukante faluban, Plunge mellett

  • Fából készült szobrok az üzlet bejáratánál, Siauliai

  • Samogiti parasztsejt, XIX

  • "Amber Sun" (3,5 kg) - a palangai Borostyánkő Múzeumban

  • "Gelgud-kastély" XVI-XVIII. (ismételt megsemmisítés után 1935 óta helyreállították) - Ponemun falu Jurbokas városától 15 km-re keletre

  • A Boldogságos Szűz Mária látogatásának temploma Zemaitska Kalwaria városában

  • Az egykori Várnai Hittudományi Szeminárium épülete ma a Zemai Püspöki Múzeum

  • Czapskik grófok palotája Beržaniaiban

  • Villa Chaim Frenkel Siauliaiban

  • Szent Jakab katolikus templom Shvekshna városában , 1905 - ben építette gróf Plater Ádám és gróf Plater Sándor

Megjegyzések

  1. ↑ Lett Henrik nem használja a "király" címet a pogány uralkodók (köztük Dovgerd) vonatkozásában, hanem csak a "fej" megjelölést. A livóniai rímes krónika Mindovg névtelen apját "könig gros"-nak ("nagy király") nevezi [10] .
  2. ↑ Kezdetben, a 16. században a helyet Johannesbergnek hívták, és még a 18. században is túlnyomóan német lakta volt [71] .
  3. ↑ A szakirodalomban más dátumok is találhatók a krozsi kollégium alapítására - 1616 és 1618.
  4. ↑ A szamogit nyelv , amelyen S. Voliunas, S. Daukantas, S. Stanyavichus és más 19. századi szerzők művei születtek a „Zhemaiti Reneszánsz” idején, és amelyet ma a modern litván nyelv dialektusaként tartanak számon , alakult ki (Z. Zinkyakvicius szerint), a fő út a kurók nyelvjárásai alapján vagy ( V. V. Sedov és O. S. Shirokov szerint ) az ókori žemaiak és kurók nyelvjárásai alapján [118] [119 ]
  5. ↑ Például az Orosz Birodalom Közoktatási Minisztériumának 1803-ban kelt hivatalos iratai szerint a vilnai egyetem nyomdájában (amelyet a jezsuita papok vezettek) és Basilian papok vilnai nyomdájában a A balti nyelvű kiadványok nyelvét a hagyomány hivatalosan „samogit nyelvnek” nevezte (vagyis „zsamogit nyelvnek” vagy „zsmud nyelvnek”) [123] .
  6. ↑ Az YQ egyik névtelen kortársa a "Dziennik Wileński" folyóiratban (1817, 33.) vitatta Francis Ksaver Bogush pap "A litván nép és nyelv kezdetéről" című értekezésének következtetéseit a modern és az ókori balti jellegről. litvánok, többek között Tunman svéd történész munkáira hivatkozva. Egy névtelen kortárs megjegyezte: mindenki tudja, hogy Litvániában a parasztság szláv, és az ősi litvánok nem a heruloktól származnak (ahogy Bogush pap mondja), hanem a szláv népből, a „lets”-ből, akiknek szláv nyelvét részben a A gótok és finnek azonban „a nyelv mechanizmusa” a nyelvösszetétel háromnegyedében szláv maradt [124] . A Bogush pap által idézett „litván szavak” példáit pedig egy anonim kortárs YQ „zemogi nyelvként” határozta meg, nem pedig „litvánként”: „Bogushnak tetszett szórakozásból vagy nevetésből egy ekkora, hat oldalas történelmi értekezésben. a szamogit etimológiáról nem fog megbánni” [125] .
  7. ↑ Marijampole és Suwalki városok környékén az ókorban élt a jatvingok nyugatbalti törzse, amely Zigmas Zinkevičius újkori litván nyelvész kutatásai szerint a nagyhercegségbeli jatvingok nyelvjárásaira épült. Litvániában, hogy kialakultak a litván nyelv aukštai dialektusának modern déli dialektusai, amelyek a modern litván irodalmi nyelv kialakulását eredményezték, és a legtöbb más dialektustól való távolsága, a halo és az ősi és archaikus nyelv benyomása miatt kialakult. egészében [132] . A balti nyelvjárások Vilnában és a Vilna-vidéken korunkig nem maradtak fenn, hiszen még a Litván Nagyhercegség fennállása alatt is kiszorították vagy felváltották őket a szláv nyelvjárások.
  8. ↑ Az egyik fő ellentmondás a kovnoi tartomány katolikus templomainak istentiszteleti nyelve volt: a litván ajkú katolikus papság aktívan törekedett arra, hogy csak a litván nyelvet vezesse be az összes Samogitia templomba, és kiirtsa a lengyel nyelvet az istentiszteletből, és a legtöbb Kovno tartomány lengyel ajkú lakossága elutasította a szellemi és kulturális élet efféle lituanizálását (balticizálását).
  9. ↑ Fehérorosz Nemzeti Demokratikus Mozgalom a XIX. század végén - XX. század elején. különböző osztályok (nemesek, papok, filiszteusok és parasztok) támogatói képviselték, ahol az orosz felvilágosult paraszti értelmiség faluból érkezett képviselői érvényesültek, és a tanári és teológiai szemináriumokat végzett, nem csatlakoztak a " nyugati oroszokhoz " , valamint a helyi "lengyel" (katolikus és lengyel nyelvű) kultúrák képviselői, akik a kis pince dzsentriből származnak. És ez az utolsó kategória (a lengyel kultúra gyengén virágzó nemessége) volt a legszámosabb és legmeghatározóbb abban az időben abban a társadalmi mozgalomban, amely a fehérorosz nyelvű kultúra felemelése és népszerűsítése mellett döntött [137] . A fehérorosz nemzeti-demokratikus mozgalom mellett erős konzervatív mozgalom is működött, amelynek élén Edward Adamovics Voynilovics állt, aki következetesen támogatja Fehéroroszország politikai szubjektivitását.
  10. ↑ Jerzy Czapski lánya , Maria Czapskaya grófnő (1894-1981) "Florian Czarnyszewicz" (1965, Párizs) című esszéjében Florian Czarnyszewicz lengyel ajkú író és a fehéroroszul beszélő író , Kosztus Akula ( 2018925) vitájáról írt. ), amikor az utóbbi a lengyel-fehérorosz kölcsönös megértésre vágyva mégis felrótta Charnishevicsnek, hogy elferdítette Fehéroroszország történelmét, és azt mondta, hogy a földbirtokosok – a „lengyelek” és a föld nélküli dzsentri férgek, amelyek megvéreztetik hazája testét és a parasztokat – „fehéroroszok ". Az esszében a grófnő kifejtette, hogy a bennszülött nemesség milyen kapcsolatban állt a parasztokkal, miért nem fogadták el a „lengyel” nemesek a „fehéroroszok” szót, idézve Flórián Czarnisevics fehérorosz nyelven írt, Kastus Akulához intézett polémikus leveleit. másolat később Czapskaya Máriának: „A parasztok dzsentri lett, és a dzsentri elhalványult, parasztok helyzetébe került.<...> A lényeg az, hogy te a földed fia vagy. Litván Nagyhercegség. Apám és nagyapám, és nagyapám nagyapja ezen a földön születtek és rakták le a csontjaikat, és úgy ítélem meg, hogy lehetséges, hogy szeretem szülőföldemet, gyászolok miatta, gondolok rá és örülök amikor a tulajdonosok valami bölcset és nemest tesznek, és szomorúak, ha megszaporodnak a hibák <...> És ezek nem gyökerek voltak, hanem a Litván Nagyfejedelemség fiai, sok ház egy szót sem beszélt lengyelül, de nem. fogadják el a „fehér" vagy „csernoroszok" elnevezést, mivel az „orosz" náluk a moszkoviták háromnegyedét jelentette. Lengyeleknek nevezték magukat, de érezték eredetiségüket. És ha csak akkor, amikor és micsoda bölcsesség, valami hatóság beleegyezett és életre keltette a „litván” (Mickiewicz értelmében) vagy „Krivichi” nevet, szívesen elfogadnák” [138] . Czarnyshevich Flórián, bár nem tartozott a „ kraiizmus ” ideológiájához, a kraevekre jellemző gondolatokat fogalmazott meg.
  11. ↑ A litván (balti nyelvű) nemzeti-demokratikus mozgalmat a Kovno tartományban született parasztok vagy értelmiség és paraszti származású papok képviselték ( Antanas Barauskas (1835-1932), Jonas Maironis (1862-1932), Jonas pap. Basanavicius , Petras Kravchunas , Jonas Vileishis , Petras Vileishis , Vaclavos Birzhishka , Peliksas Bugailiskis , Andrus Buleta , Jurgis Shailis , Kazimieras Steponas Sailis és mások). 1917 előestéjén két irány volt benne - kereszténydemokrata, klerikális (katolikus és konzervatív ország létrehozásának vágya, ahol a papság dominálna) és nacionalista (nacionalizmus és konzervativizmus az élet minden területén, a legnépszerűbb a parasztság körében) [139] .
  12. ↑ Egy névtelen szerző (nyilván földbirtokos) „Starolitwin” kriptonim alatt a „Kurier Litewski” újságban (1906. 146. szám) közzétett egy „Mi és litvánok” című cikket, ahol megpróbálta népszerűsíteni a „régi Litovets” kifejezést és sőt javasolta a Sztarolitovszkaja Párt létrehozását, amely az őslakos nemesek érdekeit tükrözi; a balti ajkú parasztság pedig, amely (a szerző szerint az orosz kormány javaslatára és támogatására) elkezdte használni a „litvánok” elnevezést, azt javasolta, hogy „fiatal lithiaknak” nevezzék el őket. Roman Skirmunt már 1934-ben azt írta Constance Skirmuntról és Józef Kruznieskáról a „ Słowo ” újságban (1934. évi 127. sz.) „Hölgyek Murából” című gyászjelentésében, hogy Constance Skirmunt „ litvánia ” iránti szenvedélye nem vette figyelembe a tény, hogy „a Litvánia-fiatalok a „Litvánia” fogalmát csak saját, balti nyelvű területére (Kovenschina) szűkítették, határait csak Vilniusra terjesztették ki ( nem ideértve) [141] .
  13. ↑ Lucian Zheligovsky és társai szlávnak tartották magukat, és „litvánoknak” nevezték magukat, a balti ajkú lakosság pedig nem volt hajlandó elismerni a „litvánokat”, és ezt a lakosságot kizárólag „zsemájoknak” (vagy lengyelül „zsmudinoknak”) nevezte. 1943-ban, Vilnától távol, a skóciai Edinburghban Lucian Zheligovsky emlékirataiban a Litván Köztársaság balti ajkú adminisztrációjának (1918-1920) Vilnából való kiutasításáról, a balti nyelvű papokról és a skóciai egyház elutasításáról írt. új jelentésű „litván” a balti jelentésben, amelyet a nemesek korábban „zsemait”-nak tartottak (vagy lengyelül „zhmudin”: „A vilnai menet előestéjén, Verenevben nem csak lengyelek voltunk, hanem litvánok is voltak. <...> Mindannyian régi kategóriákkal operáltunk. A „litván" szó alatt a történelmi Litvánia fogalmát értettük, Litvánia a nagy célok, nagyszerű ötletek, nagyszerű ötletek. Tiszteletben tartottuk hagyományainkat, még a hamvait is. Znich a szék alatt . A múltból semmi nem hagyott nyomot, az újonnan vert "litván" ellenségnek bizonyult... és várta a litván trón érkezését - Hohenzollern, ó irónia - Mindovg néven II . < …> Csak a helyiek utasítottak el mindent, amit litvánnak neveztek, senki sem akart hallani a zsmud nyelv tanulmányozásáról , senki sem ismerte fel a „litván” tisztviselőt, és egyetlen nő sem akart bemenni a templomba, ahol „l itovskiy" pap. Miért kellett nekünk, Litvánia örök lakóinak kerülnünk ezt a számunkra kedves nevet, miközben a többieknek, akiknek semmi közük Litvániához, litvánnak kellene magukat nevezniük? [147] .

Jegyzetek

  1. ↑ Földrajzi enciklopédikus szótár: Földrajzi nevek / Ch. szerk. A. F. Tryosnyikov . - 2. kiadás, add. - M .: Szovjet Enciklopédia , 1989. - S. 167. - 592 p. - 210 000 példány.  - ISBN 5-85270-057-6 .
  2. ↑ ZHEMAITIA • Nagy orosz enciklopédia – elektronikus változat . bigenc.ru . Letöltve: 2021. december 20. Az eredetiből archiválva : 2021. november 1..
  3. ↑ Yaraslav Maldzis. Egy nemzet vagyunk! - Zhamoits és Litvánia  (Fehéroroszország)  (elérhetetlen link) . belarus.kulichki.net. Letöltve: 2018. június 1. Az eredetiből archiválva : 2017. október 22.
  4. ↑ Zinkevičius, Z. Hol vannak a litvánok ... S. 126.
  5. ↑ Pietro Umberto Dini. Illuc erant leones : paleokomparatyvistinės idėjos apie Žemaitijos bei žemaičių vardu Vakarų Európában  (lit.)  // Baltistica. — 2011-11-29. — T. 37 , l. 2 . — P. 307–315 . — ISSN 2345-0045 . - doi : 10.15388/baltistica.37.2.726 . Archiválva az eredetiből 2018. június 4-én.
  6. ↑ A Zemgale / " Zemgalia " / "Zemgala" szó (litvánul Žiemgala / Žemgala ) a lett nyelvből ( zeme gali ) fordítva azt jelenti, hogy "a föld vége", "a föld széle".
  7. ↑ 1 2 Nasevich V. L. Litvánia Archív másolat 2019. november 17-én a Wayback Machine -nél .
  8. ↑ Nasevich, V. Próbálok többet, chym adcaza A Wayback Machine 2022. június 18-i archív példánya
  9. ↑ 1 2 Kraўtsevich K. Stvarenne Vyalіkaga, a Litván Fejedelemség... - S. 137.
  10. ↑ Nasevich V.L. _ _ _
  11. ↑ Nasevich, V. Mindennél többet próbálunk A Wayback Machine 2022. június 18-i archív példánya .
  12. ↑ Nasevich , V.L.
  13. ↑ 1 2 Gudavičius E. Litvánia története / E. Gudavičius. - T. 1: az ókortól 1569-ig ... - S. 44.
  14. ↑ Nasevich , V.L.
  15. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - T. 1: az ókortól 1569-ig ... - S. 44-45.
  16. ↑ "Curonensem vero dioecesin sic limitamus, ut quidquid est inter Memelam et praedictum fluvium Vende, usque ad Litoviam, at sicut Aboa clauditur versus fluvium Vende, usque ad terminos Semigalliae dioecesin, in Curonensi -Pavodcomputele, in Curonensi -1  . 1. - 153. sz. - 197. sz.
  17. ↑ Donner G. A. Kardinal Wilhelm. - S. 202-203.
  18. ↑ Fehéroroszország története: 6 kötetben / Y. Bokhan [і інш.]. - V. 2. Fehéroroszország a Litván Hercegség Vyalikag Periyadjában. - S. 76-77.
  19. ↑ Fehéroroszország története: 6 kötetben / Y. Bokhan [і інш.]. - V. 2. Fehéroroszország a Litván Hercegség Vyalikag Periyadjában. - S. 77.
  20. ↑ A Lectauie név a latin Lettauie (azaz Litvánia) név elrontása.
  21. ↑ "A földek leírása". Névtelen földrajzi értekezés a 13. század második feléből. . Letöltve: 2019. november 2. Az eredetiből archiválva : 2019. október 25.
  22. ↑ Nasevich, V.L. A litván fejedelemség Pachatki Vyalikaga ... S. 66.
  23. ↑ Kraўtsevich, A.K. Stvarenne Vyalikaga a Litván Hercegségtől. - Rzeszow, 2000. - 175. o.
  24. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Nasevich, V.L. Žamojci archiválva : 2019. november 17. a Wayback Machine -nél
  25. ↑ Kraўtsevich, A.K. Stvarenne Vyalikaga a Litván Hercegségtől. - Rzeszow, 2000. - S. 176-177.
  26. ↑ Fehéroroszország története: 6 kötetben / Y. Bokhan [і інш.]. - V. 2. Fehéroroszország a Litván Hercegség Vyalikag Periyadjában. - S. 83.
  27. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 94-95.
  28. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 389-152.
  29. ↑ 1 2 Anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához, amelyeket a vezérkar tisztjei gyűjtöttek össze. Kovno tartomány ... S. 13-14.
  30. ↑ A Litván SSR története ... S. 79.
  31. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 15.
  32. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 16.
  33. ↑ Dzyarnovich, A. Zhamoits és Litvánia 2017. október 22-i archív példány a Wayback Machine -n
  34. ↑ Alekszandr Kazimirovics litván nagyherceg adománylevele Zhmud-föld lakóinak. 1492. augusztus 15. // A Nyugat-Oroszország történetéhez kapcsolódó aktusok, gyűjtötte és kiadta a régészeti bizottság: 5 kötetben - 1. évf. 1340-1506. - Szentpétervár: Típus. II Saját fióktelep E.I.V. Kancellária, 1846. - S. 120-122.
  35. ↑ Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 988-989, 994.
  36. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 83, 86; Fehéroroszok: 10 tonnában / Redkal.: V.K. Bandarchyk [і інш.]. - Minszk: Fehéroroszország. tudomány, 1994-2007. - T. 4: Eredmények és etnikai fejlődés. - S. 53, 60, 64, 95; Saganovich, G. Narys Fehéroroszország történelméről a régi idők poklában és a XVIII. század végén / G. Saganovich. - Minszk: Entsiklapedyks, 2001. - S. 179.
  37. ↑ Például a lengyel király és III . Zsigmond litván nagyherceg 1588. január 28-i kiváltságában a Litván Nagyhercegség új statútumának jóváhagyásáról és bevezetéséről megjegyezték, hogy az uralkodó hálás. a Lengyel Királyság és a Litván Nagyhercegség dzsentrijének (két dicsőséges "nép" - lengyel és litván) a határállamok kiterjesztése és a védelem fenntartása érdekében, ezért új statútumot tesz közzé a Litván Nagyhercegség összes birtokára vonatkozóan szabadságjogok és szabadságjogok kiterjesztése. Priviley elrendelte, hogy a Statútumot a „litván nép” számára „ oroszul ” és lengyelül nyomtassák ki : „Harmadik Zhikgimont, Isten m [és] l [o] lengyel királya, Litvánia nagyhercege, orosz, porosz, Zhomoitsky, mazóviai , Iflyantsky, Toyu Zh by God's m [and] l [o] st Svédország kinevezett királya, Kgota, Vandal és Finnország nagyhercege és mások. <...> Mi, [o] s [by] d [a] r, tudjuk, hogy kötelességünk vagyunk, akár panorámaként is, amelyen mi vagyunk az Isten jóságáért és fényének akaratáért az önkéntes obodvh a lengyel korona és a Litván Nagyhercegség népeit börtönbe zárjuk, hibáztassuk őket jogaikért, szabadságaikért és szabadságaikért, ne csak tartsuk épségben és rendíthetetlenül őket, hanem hogy még fájdalmasabban szaporodjanak az igazságosság és a védelme a chynity, ne feledje, hogy mindketten két dicső nép, lengyel és litván <...> mi, r [o] s [to] d [a] ra, mert a fenevad serpenyője Lengyelország koronájának és a Litivi Nagyhercegség, hajlandóak voltak elvenni, amit mi, vydachny tőlük lévén és örökre jogokat, hullámzásokat és szabadságokat akarunk, hozzáadni és megsokszorozni, <...> a Litván Nagyhercegség újonnan módosított jogszabályát , segítségünkkel megerősítjük és a Litván Nagyhercegség táborával együtt minden késői órára együttélést adunk. <...> És ha feloldottad a nyilatkozat simkuját és összejöttél, újonnan kijavították a protokollt , és a lengyel és az orosz drukovat zemstvo leveleit és a kerületekben megparancsolták, hogy küldjék esmo-t. <...> Pisan Krakkó mellett isten nyara[b] születése Genvar 1588 m[e]s[i], 28 nap. Siismundus rex. Lev Sapega , a Litván Nagyhercegség alkancellárja. Kgabriel War, hivatalnok . " Főoldal: http://starbel.narod.ru/statut1588_pryv2.htm Archiválva : 2018. június 28. a Wayback Machine -nél . Ugyanez a Litván Nagyhercegség harmadik alapokmánya azt is jelezte, hogy a zemstvo aktusokat (vagyis a hivatalos irodai munkákat) „ oroszul ” kell írni: „A zemstvo hivatalnok pedig orosz betűkkel és szavakkal írjon, minden lapot, kivonatot. és írásra szólít fel, és nem más nyelven és szavakon . " Főoldal: http://starbel.narod.ru/statut1588_4.htm Archiválva : 2007. november 19. a Wayback Machine -nél .
  38. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 369.
  39. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 382; Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 989.
  40. ↑ A Litván SSR története ... S. 79; Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 989.
  41. ↑ 1 2 Zaksheўsky, A.B. Yurydychna-közigazgatási regionalizmus az első Recha Paspalitay-nál / A. B. Zaksheўsky // Belarusika = Albaruthenica. Könyv. 3: Nemzeti és regionális kultúrák, felhasználásuk. - Minszk: Tudomány és technológia, 1994. - S. 16-23.
  42. ↑ A Litván SSR története ... S. 142.
  43. ↑ Litvánia Small // Great Russian Encyclopedia: 30 kötetben - Moszkva, 2010. - T. 17. - 628. o.
  44. ↑ A Litván SSR története ... S. 157-159.
  45. ↑ A Litván SSR története ... S. 157.
  46. ↑ Zaksheўsky, A.B. Yurydychna-közigazgatási regionalizmus az első Recha Paspalitay-nál / A. B. Zaksheўsky // Belarusika = Albaruthenica. Könyv. 3: Nemzeti és regionális kultúrák, felhasználásuk. - Minszk: Tudomány és technológia, 1994. - S. 16-23; Anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához, amelyeket a vezérkari tisztek gyűjtöttek össze. Kovno tartomány ... S. 20-21.
  47. ↑ A litván SSR története / A. Tautavichyus, J. Yurginis, M. Yuchas és mások ... S. 174-175.
  48. ↑ Gadon, M. Leírás Powiatu Telszewskiego… S. 43, 47, 51.
  49. ↑ A Litván SSR története ... S. 150; Kirkene, G. Új pillantás a Khadkevich családra ... S. 68-69; Aftanazy, R. Dzieje rezydencji na dawnych kresach Rzeczypospolitej : w 11 t. / R. Aftanazy. - Wrocław - Warszawa - Krakkó : Zaklad im. Ossolinskich Wyd-wo, 1993. - Cz. 1. Wielkie księstwo Litewskie. Infláns. Kurlandia. - T. 3. Województwo trockie, Księstwo Żmudzkie, Inflanty Polskie, Księstwo Kurlandzkie. — 413 s.
  50. ↑ Gadon, M. Leírás Powiatu Telszewskiego… S. 39, 44, 46.
  51. ↑ Aftanazy, R. Dzieje rezydencji na dawnych kresach Rzeczypospolitej : w 11 t. / R. Aftanazy. - Wrocław - Warszawa - Krakkó : Zaklad im. Ossolinskich Wyd-wo, 1993. - Cz. 1. Wielkie księstwo Litewskie. Infláns. Kurlandia. - T. 3. Województwo trockie, Księstwo Żmudzkie, Inflanty Polskie, Księstwo Kurlandzkie. — 413 s.
  52. ↑ A Litván SSR története ... S. 156.
  53. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 389-390.
  54. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 589; A Litván SSR története ... S. 88, 152.
  55. ↑ Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 996; A Litván SSR története ... S. 152.
  56. ↑ Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 996; A Litván SSR története ... S. 152-153.
  57. ↑ A Litván SSR története ... S. 112-113.
  58. ↑ 1 2 A Litván SSR története ... S. 150.
  59. ↑ A Litván SSR története ... S. 151.
  60. ↑ 1 2 Stosunki litewsko-polskie w Djecezji Wileńskiej i nadużycia Partji Wszechpolskiej. Memorjał duchowieństwa litewskiego. - Wilno, 1913. - S. 8-12.
  61. ↑ Zinkevičius, Z. A samogit dialektus eredetének kérdéséhez ... - S. 117.
  62. ↑ 1 2 Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 994.
  63. ↑ Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 994-995.
  64. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 67, 81.
  65. ↑ 1 2 3 Zinkevičius Z. Hol vannak a litvánok ... - S. 134.
  66. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 597-599.
  67. ↑ Festői Oroszország: Hazánk földjén, történelmi, törzsi, gazdasági és hazai jelentése: litván és fehérorosz Poliszja ... - S. 93, 101.
  68. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 64, 67, 81.
  69. ↑ Zinkevičius, Z. Hol vannak a litvánok ... - S. 128-129.
  70. ↑ 1 2 Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 68.
  71. ↑ Gadon M. Leírás Powiatu Telszewskiego ... - S. 53, 56, 57.
  72. ↑ Fehéroroszország története: 6 kötetben / Y. Bokhan [і інш.]. - V. 2. Fehéroroszország a Litván Hercegség Vyalikag Periyadjában. - S. 507.
  73. ↑ Festői Oroszország: Hazánk földjén, történelmi, törzsi, gazdasági és hazai jelentése: litván és fehérorosz Poliszja ... - S. 93.
  74. ↑ Fehéroroszország története: 6 kötetben / Y. Bokhan [і інш.]. - V. 2. Fehéroroszország a Litván Hercegség Vyalikag Periyadjában. - S. 524.
  75. ↑ Fehéroroszország története: 6 kötetben / Y. Bokhan [і інш.]. - V. 2. Fehéroroszország a Litván Hercegség Vyalikag Periyadjában. - S. 513.
  76. ↑ Zinkevičius, Z. A samogit dialektus eredetének kérdéséhez ... - S. 115.
  77. ↑ Zinkevičius, Z. Hol vannak a litvánok ... - S. 129.
  78. ↑ 1 2 Dzyarnovich, A. Zhamoits és Litvánia Archiválva : 2017. október 22. a Wayback Machine -nél .
  79. ↑ Nasevich, V. L. Litvánia Archiválva : 2019. november 17., a Wayback Machine -nél . - S. 205.
  80. ↑ 1 2 3 Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 81.
  81. ↑ A Litván SSR története ... - S. 146.
  82. ↑ Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - S. 595-606.
  83. ↑ Festői Oroszország: Hazánk földjén, történelmi, törzsi, gazdasági és mindennapi jelentése: litván és fehérorosz Poliszja ... - S. 93, 102.
  84. ↑ 1 2 A Litván SSR története ... - S. 145.
  85. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 81-83.
  86. ↑ Festői Oroszország: Hazánk földjében, történelmi, törzsi, gazdasági és hazai jelentése: litván és fehérorosz Poliszja ... - S. 33.
  87. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 69.
  88. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... - S. 570.
  89. ↑ 1 2 Gadon M. Leírás Powiatu Telszewskiego ... - S. 39.
  90. ↑ Podubiś Bazyliański w Słowniku geograficznym Królestwa Polskiego . Letöltve: 2019. november 8. Az eredetiből archiválva : 2017. augusztus 3..
  91. ↑ Az Orosz Birodalom törvényeinek teljes gyűjteménye. Találkozás először. T. 26., 20004. sz.; Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 111; A Litván SSR története ... S. 176.
  92. ↑ Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 997.
  93. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 22.
  94. ↑ Az Orosz Birodalom törvényeinek teljes gyűjteménye. Találkozás második. T. 15, 1. osztály, 13678; Żmudź / Encyklopedia Powszechna. - T. 28. - S. 997; A Litván SSR története ... S. 176.
  95. ↑ 1824. november 29-i rendelet „Samogitsky-k néven a szerződések megkötéséről Savlyakh városában, Vilna tartományban” // Az Orosz Birodalom törvényeinek teljes gyűjteménye. Találkozás először. T. 39, 30131. sz.; 1831. május 27-i rendelet „A polgári rész ideiglenes közigazgatásának felállításáról Vilna tartomány négy Samogit megyében” // Az Orosz Birodalom teljes törvénygyűjteménye. Találkozás második. 6. kötet, 1. rész, 4594. szám; 1832. február 12-i rendelet "A szakos főispán megszűnéséről, valamint a négy samogitia vármegye és a vilnai tartományi közigazgatás közötti rendes kapcsolatok helyreállításáról" // Az Orosz Birodalom teljes törvénygyűjteménye. Találkozás második. Vol. 7, No. 5151; 1832. március 11-i rendelet "A római katolikus szellemi tisztség megállapításának eljárásáról Szamogitiában" // Az Orosz Birodalom törvényeinek teljes gyűjteménye. Találkozás második. 7. kötet, 1. osztály, 5225. sz.; 1832. május 3-i rendelet "Az Oroszországból kirendelt tisztviselők dupla fizetésének mellőzéséről a zemszti rendőrtisztek, a zemszti bíróságok értékelői, a kormányzók és a rendőrfőnökök állásainak javítására négy szamogit körzetben" // A törvények teljes gyűjteménye az Orosz Birodalom. Találkozás második. 7. kötet, 1. osztály, 5327. sz.; 1832. július 1-i rendelet "A hűség kötelezettségére vonatkozó utasításokról" // Az Orosz Birodalom törvényeinek teljes gyűjteménye. Találkozás második. 7. kötet, 1. osztály, 5521. sz.; 1833. december 19-i rendelet „A metrika- és törvénykönyvek vizsgálatára külön bizottságok létrehozásáról a Lengyelországból visszahozott tartományokban” // Az Orosz Birodalom törvényeinek teljes gyűjteménye. Találkozás második. 8. kötet, 1. osztály, 6644. sz.; satöbbi.
  96. ↑ Az Orosz Birodalom törvényeinek teljes gyűjteménye. Találkozás először. T. 25, 18504. sz.; 1840. október 11-i rendelet „A litván evangélikus reform zsinat Vilnára és a szamogitai római katolikus egyházmegye Telsevszkaja névre kereszteléséről” // Az Orosz Birodalom teljes törvénygyűjteménye. Találkozás második. T. 15, 1. osztály, 13854. sz.
  97. ↑ Kornyilov, I. Orosz üzlet az északnyugati területen ... S. 4, 20, 22; Arszejev, K. Oroszország statisztikai esszéi ... S. 180-181.
  98. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 112.
  99. ↑ A Litván SSR története ... S. 120.
  100. ↑ A Litván SSR története ... S. 195, 215.
  101. ↑ A Litván SSR története ... S. 213.
  102. ↑ A Litván SSR története ... S. 180.
  103. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 585-589; Aftanazy, R. Dzieje rezydencji na dawnych kresach Rzeczypospolitej : w 11 t. / R. Aftanazy. - Wrocław - Warszawa - Krakkó : Zaklad im. Ossolinskich Wyd-wo, 1993. - Cz. 1. Wielkie księstwo Litewskie. Infláns. Kurlandia. - T. 3. Województwo trockie, Księstwo Żmudzkie, Inflanty Polskie, Księstwo Kurlandzkie. — 413 s.
  104. ↑ Iwaszkiewicz, J. Wykaz dobr ziemskich skonfiskowanych przez rządy zaborcze w latach 1773-1867 ... S. 42.
  105. ↑ Iwaszkiewicz, J. Wykaz dobr ziemskich skonfiskowanych przez rządy zaborcze w latach 1773-1867… S. 43-44.
  106. ↑ Palanga városa az Orosz Birodalom Kurland tartományának része volt, de a Kovno tartomány Kretinga városa mellett helyezkedett el.
  107. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 585-589; A Litván SSR története ... S. 180; Aftanazy, R. Dzieje rezydencji na dawnych kresach Rzeczypospolitej : w 11 t. / R. Aftanazy. - Wrocław - Warszawa - Krakkó : Zaklad im. Ossolinskich Wyd-wo, 1993. - Cz. 1. Wielkie księstwo Litewskie. Infláns. Kurlandia. - T. 3. Województwo trockie, Księstwo Żmudzkie, Inflanty Polskie, Księstwo Kurlandzkie. — 413 s.
  108. ↑ 1 2 A Litván SSR története ... S. 248.
  109. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 589.
  110. ↑ A Litván SSR története ... S. 180, 181.
  111. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 591.
  112. ↑ A vezérkar tisztjei által összegyűjtött anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához. Kovno tartomány ... S. 589-590.
  113. ↑ Festői Oroszország: Hazánk földjében, történelmi, törzsi, gazdasági és hazai jelentése: litván és fehérorosz Poliszja ... S. 54.
  114. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 123-127, 128-132.
  115. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 123.
  116. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 123-124.
  117. ↑ 1 2 Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 124-125.
  118. ↑ Zinkyavichyus Z. Hol vannak a litvánok ... - S. 129.
  119. ↑ A világ nyelvei: balti nyelvek. - M. , 2006. - S. 146-147.
  120. ↑ Erkert, R.F. Kitekintés Oroszország nyugati tartományainak történetébe és néprajzába: (atlaszsal) Archív másolat 2016. március 3-án a Wayback Machine -nél ... - 8. 64. o.
  121. ↑ Reclus, E. Russia 2016. március 3-i európai és ázsiai archív példány a Wayback Machine -nél  : 2 kötetben / E. Reclus. - T. 1. - S. 124.
  122. ↑ Snegirev I. M. Orosz népi ünnepek és babonás rítusok: 4 számban. - 1837. - Kiadás. 1. - S. 94.
  123. ↑ Anyaggyűjtemény az oroszországi oktatástörténethez, a Közoktatási Minisztérium archívumából . - Szentpétervár. , 1902. - T. 4. - Szám. 1. - S. 341-342.
  124. ↑ "Dziennik Wileński", 1817, 33. sz. S. 332, 335
  125. ↑ "Pamiętnik Warszawski", 1817, 9. kötet (grudzień). S. 475. .
  126. ↑ Buchowski, K. Litwomani i polonizatorzy : mity, wzajemne postrzeganie i stereotypy w stosunkach polsko-litewskich w pierwszej połowie XX wieku A Wayback Machine 2020. május 30-i archív példánya ... - 26. o.
  127. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 137.
  128. ↑ 1 2 Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 126.
  129. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 126, 130-131.
  130. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 125-127, 130-132.
  131. ↑ 1 2 Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 142.
  132. ↑ Zinkevičius, Z. Hol vannak a litvánok ... - S. 100.
  133. ↑ Gadon M. Leírás Powiatu Telszewskiego ... - S. 34.
  134. ↑ 1 2 Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 140.
  135. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 138, 189.
  136. ↑ 1 2 Smalyanchuk, A.F. Pamizh krayovascyu ... - S. 115-124.
  137. ↑ Tsvikevics A. "nyugati oroszizmus" ... - S. 311-312.
  138. ↑ Czapska, M. Florian Czarnyszewicz ... - S. 166-167.
  139. ↑ Szmaljancsuk A.F. Pamizh krajovascju ... - S. 337.
  140. ↑ Lásd: Buchowski, K. Litwomani ... - S. 26; Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis ... - 15. o.
  141. ↑ Skirmuntt, R. Panie z Muru (III) Archiválva : 2021. augusztus 30., a Wayback Machine / R. Skirmuntt // Słowo. - 1934. - 127. sz. - S. 3.
  142. ↑ Lásd például: Turonak, Yu . - Mn. : Madison, 2006. - S. 18.
  143. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 152-154.
  144. ↑ Gierowska-Kałłaur, J. Zarząd cywilny Ziem Wschodnich ... - S. 28.
  145. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 162-164.
  146. ↑ Wyszczelski, L. Wojna o Polskie Kresy 1918-1921 ... - S. 109, 123.
  147. ↑ Żeligowski, L. Zapomniane prawdy… - S. 35-36.
  148. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 189-190, 193-200.
  149. ↑ Starzyński, S. Litwa: zarys stosunków gospodarczych… S. 12, 13.
  150. ↑ Starzyński, S. Litwa: zarys stosunków gospodarczych… S. 12.
  151. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 168.
  152. ↑ A Panevezys megyei katolikus földbirtokos, Mihail Juhnyevics a Litván Köztársaság balti ajkú értelmiségének (1918-1940) állításairól, miszerint ők „litvánok”, így beszélt: „A litvánok Jagiello , Chodkiewicz , Mickiewicz , Pilsudski és én, te pedig flyuvis vagy” . Lásd: Hatalom és nemzet az európai történelemben… 225. o. A litván kifejezés litván nyelven „lietuvis” („lietuvis”). Juhnevics mondata általános anekdotává vált a földesurak körében, hogy elszigeteljék magukat a balti nyelvű kultúrától.
  153. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 168-169.
  154. ↑ Korwin-Milewski, H. Siedemdziesiąt lat wspomnień… S. 506-507.
  155. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 169.
  156. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 174-179.
  157. ↑ Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - S. 192-193.
  158. ↑ "A Samogitia régióról" . Letöltve: 2019. november 2. Az eredetiből archiválva : 2019. november 15.

Irodalom

  • Zhmud // Brockhaus és Efron zsidó enciklopédiája . - Szentpétervár. , 1908-1913.
  • Zhmud // Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára  : 86 kötetben (82 kötet és további 4 kötet). - Szentpétervár. , 1890-1907.
  • A Nyugat-Oroszország történetéhez kapcsolódó, a régészeti bizottság által összegyűjtött és kiadott aktusok: 5 kötetben - 1. évf. 1340-1506. - Szentpétervár: Típus. II Saját fióktelep E.I.V. Kancellária, 1846. - 375 p.
  • Arszenyiev, ​​K. Oroszország statisztikai esszéi / K. Arszejev. - Szentpétervár: Típus. Császári Tudományos Akadémia, 1848. - 503 p.
  • A Szovjetunió régészete. T. 17. Finnugor népek és baltiak a középkorban / L. A. Golubeva [és mások]; Ismétlés. szerk. V. V. Sedov kötetei; Szerkesztőség: B. A. Rybakov (főszerkesztő) [és mások]. — M.: Nauka, 1987. — 510 p.
  • A világ nyelvei: balti nyelvek / RAS. Nyelvtudományi Intézet; Szerk. Kol.: V. N. Toporov, M. V. Zavyalova, A. A. Kibrik és mások - Moszkva: Academia, 2006. - 224 p.
  • Fehéroroszok: 10 tonnában / Redkal.: V.K. Bandarchyk [і інш.]. - Minszk: Fehéroroszország. tudomány, 1994-2007. - V. 4: Eredmények és etnikai fejlődés / V. K. Bandarchyk [і інш]. - 2001. - 433 p.
  • Vaitkyavichus, V. Nem sztereotip nézet a kelet-litván halmok kultúrájáról // Pratsy gistarychnaga of the Faculty of the Belarusian State University. Navuk. Gyűjtemény. - Probléma. 3. - Mn., 2008. - S. 180-188.
  • Lett Henrik. Livónia krónikája. - Moszkva-Leningrád: Szovjetunió Tudományos Akadémia, 1938. - 608 p.
  • Fehéroroszország története: 6 kötetben / Yu. Bokhan [і інш.]; redkal: M. Kastsyuk (gal. szerk.) [і інш.]. - Minszk: Ekaperspektyva, 2000-2012. - V. 2. Fehéroroszország a Litván Hercegség Vyalikag Periyadjában. - Minszk: Ekaperspektyva, 2008. - 688 p.
  • Gudavičius, E. Litvánia története / E. Gudavičius. - 1. köt.: az ókortól 1569-ig. - Moszkva: Alap. I. D. Sytin; Baltrus, 2005. - 680 p.
  • Dzyarnovich, A. Zhamoits és Litvánia / A. Dzyarnovich // A mi Niva. – 2013. Cserveny 22.
  • Dunin-Martsinkevich, V. Alkotók gyűjteménye : 2 kötetben / V. Dunin-Martsinkevich; az élet útja h szöveg. padrykht., ford. I. Januskevics . — T. 2. Vershavany apovestsі és apovedanny, csúcsok, reklám, lapok és paslan, peraklady, Dubia. - Minszk: Mastatskaya irodalom, 2008. - 598 p.
  • Festői Oroszország: Hazánk földjén, történelmi, törzsi, gazdasági és mindennapi jelentősége: litván és fehérorosz Poliszja / szerk. szerk. P. P. Semenova. - újranyomtatás. játék szerk. 1882 - Minszk: BelEn, 1993. - 550 p.
  • Zaksheўsky, A.B. Yurydychna-közigazgatási regionalizmus az első Recha Paspalitay-nál / A. B. Zaksheўsky // Belarusika = Albaruthenica. Könyv. 3: Nemzeti és regionális kultúrák, felhasználásuk. - Minszk: Tudomány és technológia, 1994. - S. 16-23.
  • Az Orosz Birodalom nyugati külterületei / L. A. Berezsnaja [és mások]; tudományos szerk. M. Dolbilov, A. Miller. - M .: Új Irodalmi Szemle, 2006. - 608 p.
  • Zverugo, Ya.G. Felső Ponemanye a 9-13. - Mn: Tudomány és technika, 1989.
  • Zinkevičius, Z. Ahonnan a litvánok származnak / Z. Zinkevičius, A. Luhtanas, G. Chesnis. - Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 2006. - 144 p.
  • Zinkevičius, Z. A samogitian dialektus eredetének kérdéséhez / Z. Zinkevičius // Balto-Slavic studies. 1982. - Moszkva: Nauka, 1983. - S. 113-119.
  • A Litván SSR története / A. Tautavichyus, J. Yurginis, M. Yuchas és mások; Szerk. koll. B. Vaitkevičius (felelős szerk.) [és mások]. - Vilnius: Mokslas, 1978. - 676. o.
  • Litvánia története / A. Eidintas, A. Bumblauskas, A. Kulakauskas, M. Tamosaitis. - Vilnius : Eugrimas, 2013. - 318 p.
  • Kirkene, G. Új pillantás a Khadkevicha nemzetségre – Számíts a Shklovra és az egerekre / G. Kirkene // ARCHE. - 2014. - 6. sz. - S. 59-70.
  • Kornyilov, I. Orosz üzlet az északnyugati területen. Anyagok a vilnai tankerület főként a Muravjov-korszak történetéhez / I. Kornyilov. - Szentpétervár: Típus. A. Lopukhina, 1901. - 420 p.
  • Kraўtsevіch, A. Az ókori Litvánia lakalizációjának problémája // Belarusian Gistarychny Collection - Białoruskie Zeszyty Historyczne No. 8. 1997.
  • Krautsevich, A. Mindaug. Pachatak vyalіkaga gaspadarstva / A. Kraўtsevich. - Minszk: Mastatskaya Litaratura, 2005. - 163 p. [egy]
  • Kraўtsevich, A.K. Stvarenne Vyalikaga, a Litván Hercegség / A. K. Krautsevich. - Rzeszow, 2000. - 238 p.
  • Kulikauskiene, R. Lovas temetkezések az ókori litvánok körében // Szovjet régészet. - 1953. - T. 17. - S. 83-93.
  • Laskou, I. Dagistary blakans: Litvánia és Zhamoits // Irodalom és művészet. - 1993. május 14
  • Lesik, Ya. "Litvánia-Fehéroroszország" //Belarusz gondolat a XX. Történelem, vallás, kultúra. Antológia. - Varsó, 1998.
  • Kis-Litvánia // Nagy Orosz Enciklopédia: 30 kötetben / Yu. S. Osipov, a Tanács tudományos-szerkesztőjének elnöke. Ismétlés. szerk. S. L. Kravets. - Moszkva: Great Russian Encyclopedia, 2010. - T. 17. Las Tunas - Lomonos. - S. 628.
  • Anyagok Oroszország földrajzához és statisztikájához, amelyeket a vezérkari tisztek gyűjtöttek össze. Kovno tartomány / ösz. D. Afanasjev. - Szentpétervár: Közhasznú, 1861. - 745 p.
  • Medvegyev, A.M. A nyugati baltiak és a kikelt kerámia kultúrájának hordozóinak kapcsolatának kérdésére a Kr.u. I. évezredben. e. // Fehéroroszország és a szomszédos területek vaskori lakói. - Mn., 1992. - S. 81-83.
  • Nasevics, V.L. Zhamoits / V. L. Nasevich // Vyalіkae knyasty Litouskaya: Entsyklapediya ў 2 kötet - Mn.: BelEN, 2006. - V.1. - S. 624-625.
  • Nasevics, V.L. Litvánia / V.L. Nasevich // Vyalіkaye knyasty Litouskaya: Entsyklapediya ў 2 v. - Mn.: BelEN, 2006. - V.2. - S. 202-206.
  • Nasevics, V.L. A litván fejedelemség Pachatki Vyalikaga: Padzei i asoby . - Minszk: Polymya, 1993. - 160 p.
  • Nasevich, V. Trying more, chym adkazaў // Belarusian gistarychny aglyad. T. 5. Ssh.1(8). Mn., 1998. S. 210-226. Recenzió: Kraўtsevich A. Stvarenne Vyalіkaga, a Litván Hercegség. Mn.: Fehérorosz Navuka, 1998. 208 p.
  • "A földek leírása". Névtelen földrajzi értekezés a 13. század második feléből. // Középkorú. - Moszkva: Nauka, 1993. - Szám. 56. - S. 206-225.
  • Reclus, E. Európai és ázsiai Oroszország  : 2 kötetben / E. Reclus. - T. 1. Európai Oroszország. az Urálba. - Szentpétervár: A. Iljin, 1883. - 700 p.
  • Saganovich, G. Narys Fehéroroszország történelméről a régi idők poklában és a XVIII. század végén / G. Saganovich. - Minszk: Entsiklapedyks, 2001. - 412 p.
  • Anyaggyűjtemény az oroszországi oktatástörténethez, a Közoktatási Minisztérium / Közoktatási Minisztérium archívumából kivonatolva . - Szentpétervár: Népi Minisztérium. Oktatás, 1902. - T. 4. 1. szám. — 432 p.
  • Szmaljancsuk, A.F. A régió emlékezete és a nemzeti eszme. Lengyel ruh fehérorosz és litván földeken. 1864 - heves 1917 / A. F. Smalyanchuk. - Szentpétervár. : Neўski prassyag, 2004. - 406 p.
  • Sznegirev, I.M. Orosz népi ünnepek és babonás rítusok: 4 sz. / I. M. Sznegirev. - Moszkva: Típus. Moszkvai Egyetem, 1837. – szám. 1. - 246 p.
  • Tautavichus, A.Z. Kelet-Litvánia sírhalmok // Proceedings of the Baltic United Complex Expedition. A balti népek etnikai történetének kérdései / Szerk. H. A. Moora és mások - M., 1959. - 1. kötet.
  • Turonak, Yu. Vatslav Ivanovskiy i adradzhenne, fehérorosz / Yu. Turonak. - Minszk: Medisont, 2006. - 180 p.
  • Ushinskas, V.A. A kikelt kerámia kultúrájának szerepe a balti etnogenezisben // Szlávok: Ethnogenesis and ethnic history. — Leningrád. - 1989. - S. 62-67.
  • Tsvikevics, A. "Nyugat-oroszizmus": Narys a történelmi városi gondolkodásból Fehéroroszországban a 19. században és egy folt a 20. században. / A. Cvikevics. - 2. szám. - Minszk: Tudomány és technológia, 1993. - 352 p.
  • Erkert, R.F. Kitekintés Oroszország nyugati tartományainak történetébe és néprajzába: (atlaszsal) / [op.] Polk. R. F. Erkert. - Szentpétervár: típus. Fiatalkorúak jótékonysági házai. szegény, 1864. - 72 p.
  • Aftanazy, R. Dzieje rezydencji na dawnych kresach Rzeczypospolitej : w 11 t. / R. Aftanazy. - Wrocław - Warszawa - Krakkó : Zaklad im. Ossolinskich Wyd-wo, 1993. - Cz. 1. Wielkie księstwo Litewskie. Infláns. Kurlandia. - T. 3. Województwo trockie, Księstwo Żmudzkie, Inflanty Polskie, Księstwo Kurlandzkie. — 413 s.
  • Bohusz. Odpowiedź na odezwę Bezimiennego w Dzienniku Wileńskim na miesiąc Wrzesień umieszczoną. (O początkach narodu Litewskiego) / Bohusz // Pamiętnik Warszawski. - 1817. - T. 9 (grudzień). - S. 466-476.
  • Buchowski, K. Litwomani i polonizatorzy : mity, wzajemne postrzeganie i stereotypy w stosunkach polsko-litewskich w pierwszej połowie XX wieku / K. Buchowski. — Białystok: Biblioteka Uniwersytecka im. Jerzego Giedroycia w Białymstoku, 2006. - 430 s.
  • Czapska, M. Florian Czarnyszewicz // Ostatnie odwiedziny i inne szkice / M. Czapska. - Warszawa : Więź, 2006. - S. 164-171.
  • Davies, N. Boze igrzysko. Historia Polski / N. Davies. — 6th wyd. - Krakkó : Znak, 2006. - 1232 s.
  • Gadon, M. Leírás Powiatu Telszewskiego w Guberni Kowieńskiej w dawnem Xięstwie Żmujdzkiem położonego / M. Gadon. — Wilno : druk. S. Blumowicza, 1846. - 186 s.
  • Gierowska-Kałłaur, J. Zarząd cywilny Ziem Wschodnich (19 lutego 1919 - 9 września 1920) / J. Gierowska-Kałłaur. - Warszawa: Neriton, 2003. - 455 s.
  • Iwaszkiewicz, J. Wykaz dobr ziemskich skonfiskowanych przez rządy zaborcze w latach 1773-1867 / J. Iwaszkiewicz. - Warszawa : Druk. Utca. Niemiry, 1929. - 53 s.
  • Korwin-Milewski, H. Siedemdziesiąt lat wspomnień (1855-1925) / H. Korwin-Milewski. - Poznań : 1930, Jan Jachowski. — 600-as évek.
  • Luchtanas A. Rytų Lietuva I tūkst. pr. m. erą // Lietuvos archeologija. - 1992. - T. 8. - P. 56-85.
  • Pawlikowski, MK Mińszczyzna, Pamiętnik Wileński / MK Pawlikowski; Polska Fundacja Culturalna. – London, 1972.
  • Hatalom és nemzet az európai történelemben / szerkesztés. Len Scales, Oliver Zimmer. - Cambridge-New York-Melbourne-Madrid-Fokváros-Szingapúr-Sao Paulo: Cambridge University Press, 2005. - 389 p.
  • Rodkiewicz, W. Orosz nemzetiségi politika a birodalom nyugati tartományaiban (1863-1905) / W. Rodkiewicz. - Lublin: Lublini Tudományos Társaság, 1998. - 257 s.
  • Skirmuntt, R. Panie z Muru (III) / R. Skirmuntt // Słowo. - 1934. - 127. sz. - S. 3.
  • Starzyński, S. Litwa: zarys stosunków gospodarczych  (elérhetetlen link) / S. Starzyński. - Warszawa: Przemysł i Handel, 1928. - 122 s.

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Szótárak és enciklopédiák
Bibliográfiai katalógusokban
 Litvánia történelmi és kulturális régiói