| Kijev-Pechersk Patericon | |
|---|---|
| 1406 -os lista | |
| A szerzők | ismeretlen |
| írás dátuma | a tizenharmadik század első harmadától |
| Eredeti nyelv | egyházi szláv |
| Ország | |
| Műfaj | patericon |
| Kéziratok | több mint 200 lista |
| Szöveg egy harmadik fél webhelyén | |
A Kijev-Pechersk Patericon történetek gyűjteménye a Kijev-Pechersk kolostor alapításáróléselső lakóinak életéről .
Az alap két, a XIII. században írt levél volt. Az elsőt a Kijev-Pechersk Lavra egykori szerzetese, később Vlagyimir és Suzdal Simon püspöke (meghalt 1226-ban) írta tanítványának és barátjának, a Kijev-Pechersk szerzetesnek, Polycarpnak; ennek az üzenetnek az a célja, hogy Polikárp keresztény alázatra és szelídségre tanítsa azáltal, hogy a pecherszki kolostort dicsőítő aszkéták csodálatos életéről mesél. A másodikat a kijevi-pecherszki szerzetes , Polycarp írta Akindin kijevi- pecherszki archimandritának , és szintén a kolostor szerzeteseiről szóló történetekből áll. Később ezekhez az üzenetekhez a Kijev-Pechersk kolostor kezdetéről, a kolostor díszítéséről, az első aszkétákról szóló legendák, valamint a Patericon témájához kapcsolódó, néha azzal semmiféle kapcsolat nélküli cikkek is bekerültek. . Itt van Barlangok Theodosius válasza Izyaslav Jaroszlavics nagyherceg kérdésére a latinokról, legendák az orosz egyház eredetéről és kezdeti állapotáról, a szlávok megkeresztelkedéséről stb. A történészek a Patericonban információkat találnak a Kijevi Rusz gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyairól , animisztikus ábrázolásokat azon időkről, amikor a pogány hiedelmek együtt éltek a kereszténységgel .
A Kijev-Pechersk patericon nagy népszerűségnek örvendett, mintegy 200 példány ismert belőle [ 1] . A probléma a patericon történetével az, hogy összetétele nem volt statikus. Szinte minden új kiadásban jelentős változások történtek, amelyek megfeleltek bizonyos kéréseknek.
A Patericon létrejöttének története Szent Simonnak , Vlagyimir püspökének, a Kijevi Barlangkolostor egykori szerzetesének utasításaival kezdődik lelki fiának , Polikárpnak , aki akkoriban ennek a kolostornak volt szerzetese. Simon levelekben szemrehányást tett Polikárpnak a szerzetesek számára nem megfelelő vágyakkal - a hatalom szomjával és a kolostor elhagyásának vágyával (Polikárp püspök akart lenni). Ezek a didaktikai levelek a kolostor szerzeteseinek életéből vett példákkal alátámasztott utasításokat tartalmaztak [1] [2] .
Később Polycarp folytatta mentora munkáját. Ennek formális okának Akindin apát kérését nevezte , hogy meséljen neki a Kijevi Barlangkolostor szerzeteseinek tetteiről. Azonban Simonnal ellentétben Polycarp azt írta, hogy munkáját nem csak egy személynek, hanem általában az összes szerzetesnek címezte [2] .
A Kijev-Pechersk patericon fő kiadása, amely nem jutott el hozzánk, hanem A. A. Shakhmatov és D. I. Abramovics által rekonstruált , tartalmazta Simon Polycarp, Polycarp Akindin utasításait, valamint az "Első csernoriták laikusait" Caves Chronicle, amely a " Túltévő évek meséjében " is szerepel . A Patericon fő kompozíciójával párhuzamosan kísérő szövegek is voltak, amelyeket később a Paterikon - Arsenievskaya új kiadása tartalmazott, amelyet 1406-ban állítottak össze a tveri Arseny püspök számára . Eltávolította a levélelemeket, tartalmazott egy annalisztikus legendát a kolostor alapításáról és a gyűjteményt megnyitó Nestor Theodosius of the Caves életéről; változások történtek az epizódok sorrendjében is. Okkal feltételezhető, hogy ezek a változások a korszak erkölcsi ideáljának formálódását szolgálták, az országot újjáélesztő energikus ember alakjában bemutatva [1] .
Az Arszenyijevszkaja kiadás mellett megjelent a Feodosievskaya kiadás is (a szerkesztőről és a másolóról elnevezett). Az a vita, hogy melyik kiadás jelent meg először, még mindig megoldatlan. A Theodosevskaya kézirat jellemzőiként kiemelhető az epizódok rendszertelensége, valamint a Simon Polikárphoz írt levél régebbi változata [1] .
1460-ban és 1462-ben a Patericon két kassiai kiadása jelent meg, amelyek közül a másodikat a barlangok szerzetese, Cassian készítette. Rögzítette a Paterik számára az anyag téma szerinti rendszerezésének tartalmát és formáját, és alapját képezte az emlékmű további átdolgozásának [1] .
A 17. században a Kijev-Pechersk Patericon kiadásai iránti érdeklődés új hulláma volt látható. A kutatók egyebek mellett az ortodox egyház függetlenségéért és saját szentjei elismeréséért vívott küzdelméhez hozzák összefüggésbe. 1635-ben készült Szilveszter Kosov első nyomtatott kiadása . Fokozatosan az anyag rendszerezésének időrendi elve heroikussá változik, majd a Patericon megtisztul a tanulságos részektől, és Joseph Trizna (1647-1656) kiadásában hagiografikussá válik [1] .
1661-ben Innokenty Gizel , a Kijevi Barlangkolostor archimandrita rendelete alapján megjelenik egy második nyomtatott kiadás, amely az 1635-ös kiadás és Trizna József kéziratának hagyományait folytatja. Ennek a kiadásnak a paterikonja háromoldalú szerkezetű. Az első rész Nestor által írt és művei alapján létrehozott életeket, valamint Simon elbeszélését tartalmazza a Nagyboldogasszony-templom alapításáról. A második rész Polycarp írásaiból áll, amelyek sorrendje az 1635-ös átdolgozásig nyúlik vissza. A harmadik rész Simon műveiből való. A ciklus Simon és Polycarp levélhagyatékával zárul. Ez a kiadás Nestor, Simon és Polycarp életével egészült ki. Tárgy- és névmutatója is volt [1] .
1661-ben jelent meg az első egyházi szláv kiadás (kezdeményező - Archimandrite Innokenty (Gizel) ). 1759-ben új kiadás jelent meg a moszkvai zsinati nyomdában, gondosan átdolgozva és az ortodox egyház tanításai szerint ellenőrizve (a szerkesztésben a Novgorodi Szeminárium rektora, Joasaph (Mitkevics) archimandrita vett részt ); ezt követően többször újranyomták. A Patericon egyes részeit lefordították oroszra . 1870- ben megjelent M. A. Viktorova orosz fordítása .
A Kijev-Pechersk Patericon harmincnyolc "szóból " áll - történetek a Kijev-Pechersk Lavra , a Boldogságos Szűz Mennybemenetele templom létrehozásáról , a szerzetesek életéről és a kolostorral történt csodákról.
Az elbeszélés nem időrendi sorrendben történik: az 1-től 6-ig terjedő "szavak" a Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele templom keletkezésének történetét szentelik, a "7. szó" pedig Anthony szerzetesek kialakulásának történetéhez tér vissza. és Theodosius (akik az első hat "szóban" már szentként , később halottként szerepelnek) és a barlangkolostor létrehozásának története. A 9-től 11-ig terjedő "szavak" teljes mértékben a hegumen Theodosiusnak vannak szentelve: a szent ereklyéinek áthelyezése a barlangból a templomba, koporsójának megkovácsolása és imádságos dicséret; a "12. szó" története időrendileg korábbi, mint 7-11: az első pecherszki "csodálatos emberek" [3] említésre kerül ( Damian , aki a betegségek gyógyításának ajándékával rendelkezett, Jeremiás , aki képes volt megjósolni a jövőt, és Matthew , aki "tisztánlátó" [3] : tudta, hogyan kell démonokat látni) és - ismét - Theodosius, és a "12. szó" jelenti a halálát.
A csodákat az első hat „szó” is említi, de ezek felülről jövő csodák. Az 1. szóban Simon (később Simonnak keresztelték el) angyali próféciát hall a leendő egyházról, és látja annak képét az égen. A második „Igében” maga az Istenanya királynő alakjában jelenik meg a konstantinápolyi templommestereknek, és aranyat ad nekik, hogy templomot építsenek. A mesterek Kijevbe jönnek, és a templom lefektetésének pontos helyének kiválasztásához Anthony három napig imádkozik, és az Úr jelzi a szent helyet. „Így volt az isteni egyház kezdete” [3] , a „3. szó” pedig az alapítás évét jelöli: 1073, Szvjatoszlav Jaroszlavics uralkodása alatt .
Konstantinápolyból is érkeznek ikonfestők ( "4. szó"), és a velük találkozó apát elmagyarázza, hogy Anthony és Theodosius, akikkel "pert akartak" [3] , 10 éve haltak meg. Kezdetben az ikonfestők elégedetlenek voltak, hogy a templom nagyobbnak bizonyult, mint amit a vének ígértek, de új csoda történt: az ikon beszélt hozzájuk , majd megtértek és hozzáláttak a munkához. Nem ez az egyetlen alkalom, amikor az isteni beavatkozás helyreállította az igazságosságot: az "5. szóban" a Szűz ikonja nem engedi, hogy a kapzsi Szergius , aki valaki más vagyonát kisajátította, megcsókolja, és kiderül a megtévesztés.
Néhány évvel később, 1089-ben isteni segítséggel felszentelték a templomot . Az oltár építéséhez kívánt kőlap csodával határos módon megjelent a templom előtt; csodával határos módon az angyali hangok hallatán a püspökök összegyűltek a templom felszentelésekor , „és mindenki számára világossá vált, hogy mindent Isten gondviselése tesz a szent és isteni egyház számára” [3] .
A hetedik „szó” Jaroszláv uralkodásának idejére utal : Szent Antal egy barlangban élt (eleinte a testvérekkel, majd magányosan), és a testvérek kolostor építését javasolták, és a szó után Pechersky-nek nevezték el. "barlang". Theodosius a kolostor hegumenje lett, és további, legfeljebb 12 "szót" szentelnek neki.
Ezután következik a kijevi barlangkolostor szentatyáinak dicsőítése . Például a "13. szó" az áldott Nifont tetteit magasztalja , aki továbbra is elkötelezett maradt I. Konstantin metropolita iránt, és nem ismerte el Kliment Smolyatichet ; „16. szó” - Eustratius szerzetes , aki fogolyként állhatatosan tűrte a zsidók kínját, és a végsőkig hű volt az ortodox hithez . Ezért lelkét arany szekereken adták át Istennek , így Eustratiust protostratorként tisztelik .
Egyes szavak Polikarpus szerzetesnek szóló utasításokat tartalmaznak. Tehát a „14. szóban” Simon arra buzdítja, hogy ne hazudjon, legyen alázatos, imádkozzon Istenhez, és ne hajszolja a rangot. A "15. szóban" Simon püspök elmondja, hogy "miért kell buzgón és szeretni a barlangi Anthony és Theodosius tiszteletreméltó atyáit" [3] : Szent Antal megkönyörült egy bűnösön , aki igaznak adta ki magát, és egy barlangban temették el. az áldottal , így szólt: „...érted és a veled lévőkért megkönyörülök, és megmentem a bűnöst; ha itt a halál éri, megmenekül” [3] , és az elhunyt teste megszűnt kellemetlen szagot árasztani. A "20. szót" Erasmus szerzetesnek szentelték , aki minden vagyonát odaadta, hogy ikonokkal díszítse a Kijev-Pechersk templomot. A pap csüggedt , mert nem adott mindent alamizsnára , és senki sem dicsőíti a nevét, eltávolodott az igaz ember életétől. Megbetegedett, és már közel volt a halálhoz, amikor a testvérek megérkeztek hozzá . Erasmus, mintha egész idő alatt egészséges lett volna, azokkal a szavakkal fordult hozzájuk, hogy Szent Antal és Theodosius megjelentek neki az örök életért való megtérésre hívó felhívással , amelyet lelke jótékonykodással , a templom feldíszítésével szerzett. templom ikonokkal. Erasmus bevallotta, a sémába tonzírozták , és a harmadik napon meghalt. A "Word 22"-ben Simon példaként hoz néhány részletet Aretha kapzsi szerzetes életrajzából , akit rablók kiraboltak, és kétségbeesett , dühös lett. Ekkor angyalok jelentek meg neki, és felszólították, hogy mondjon hálát Istennek még azért is, amit akarata ellenére elvettek, mert „ez több, mint alamizsna” [3] . Ezzel Simon arra buzdítja Polikárpot, hogy ne kötődjön a földihez, ne kíméljen semmi anyagiat.
Simon másik intelme egy „ellenkező példa” segítségével a „23. igében” található: a püspök Evagrius és Titus szellemi testvérek élettörténetének példáján a megbocsátásra és az irgalmasságra tanítja Polikárpot. Evagrius nem akart beletörődni Titust, amikor már haldoklott , amiért megütötte egy angyal, bátyja pedig éppen ellenkezőleg, súlyos betegségből felépült.
Ezenkívül a Patericonban vannak példák olyan elbeszélésekre, ahol Simon püspök Polikarposra hivatkozva mesél azokról a csodákról , amelyek az Istent hűségesen szolgáló szentatyákkal történtek: például Nikon fogságba esett szerzetes („17. szó”), akit meggyötört. a Polovtsyt az Úr a fogságból a Kijev-Pechersk kolostorba szállította, és kínzóját, aki sok év után véletlenül találkozott vele a kolostor falai között , áttért az ortodoxiára, és "életét bűnbánattal, foglya szolgálatában fejezte be". [3] . A „19. szóban” az olvasó ismét példát találhat az igazságosságra és alázatra : Remete Szent Atanáz egy napig halott volt, majd feltámadt, és még tizenkét évig élt. Amikor a testvérek megkérdezték tőle, hogyan lehetséges ez, arra buzdította a szerzeteseket, hogy legyenek alázatosak, és imádkozzanak Istenhez, az Istenszülőhöz és Anthony szerzeteshez és Theodosiushoz, majd elment egy barlangba, és tizenkét évig nem ment el onnan. . Halála előtt magához hívta a testvéreket, és megismételte, amit a halálból való feltámadás után mondott, és még hozzátette: „Boldog, aki méltó arra, hogy itt legyen” [3] . Simon azt is megemlíti, hogy képes másokat gyógyítani .
A "24. szótól" a "36. szóig" a narráció Polycarp arcától származik, aki az Akandin barlangtemplom archimandritáját szólítja meg . Itt kezdődik a pechersk szerzetesek által végrehajtott csodák dicsőítése. Például a 25. szóban Polycarp a remete Nikitáról mesél , aki nem lévén készen a remeteségre, engedett az ördög kísértésének . A remete Nikitát a szent atyák mentették meg, akik könyörültek irgalmáért, majd jócselekedetéért püspöki rangot kapott. A szentek közé sorolták . Polikárp Lőrincet (26. szó) és Agapitot (27. szó) dicsőíti, akiknek a gyógyítás ajándéka volt. Lawrence ki tudta űzni a démonokat , Agapit pedig különösen Vlagyimir Monomakh herceg tisztelte , akit imáival megmentett a haláltól . Prokhor csodákat is művelt : egy imával a hamut sóvá változtatta, és édes kenyeret készített a quinoából ("31. szó"). Szvjatopolk herceg személyesen temette el a szerzetest, aki halála előtt győzelmet jósolt neki a háborúban. A „Word 28”-t Gergely, a Csodatevőnek szentelték , aki gazdag kereskedő lévén minden vagyonát eladta, és hosszú évekig egy barlangban élt. Isten szolgálatában tanúsított szorgalmáért olyan ajándékot kapott, amely lehetővé tette számára , hogy távolról is kiűzze a démonokat . Grigorij gyors halált jósolt Rosztiszlav Vszevolodovics hercegnek és seregének, amiért megfulladt. Halála után a szerzetes holttestét csodával határos módon fedezték fel barlangjában.
Hogy megmutassa, mennyire fontos az „egyszerű lélek” [3] és a lelkiismeretes munkavégzés, Polycarp mesél a prosphora készítőjéről, Spiridonról és Alympia ikonfestőről , akik szintén sok csodát éltek át („34. szó”). Például Spiridon el tudta oltani a tüzet a konyhában egy ing segítségével, amelyből nem folyt ki varázsütésre a víz, és Isten angyalokat küldött Alympiushoz, akik betegsége alatt elvégezték a munkát.
A modern olvasó számára különösen érdekesek azok a töredékek, amelyek képet adnak a szerző öntudatáról : „ Ha nem hasznos neked, akkor maradjon megírva az utánunk jövők javára, mint áldott Nestor tette – írta a Krónikában az áldott atyákról – Damianról , Jeremiásról , valamint Mátéról és Isakiáról ” [3] .
A "Word 32"-ben Polycarp az általa használt forrásokról beszélve elismeri, hogy csak azt mondja el, amit Simon püspöktől hallott . Aztán rátér Mark történetére , aki sírokat ásott szerzeteseknek, és ideiglenesen fel tudott támasztani embereket a halálból. Jámborságával kivívta a kolostor többi lakójának szeretetét. Halála után egyikük hosszú évekig sírta a testét, és egy edénybe gyűjtötte a könnyeit.
Ezenkívül a Kijevi barlangkolostor szerzeteseinek példáján Polikarpus megtanít harcolni a földi kísértések ellen . Tehát János, a Remeteségről beszél , aki harminc évig élt egy barlangban, hogy megalázza testi szükségleteit ("29. szó"). A "Word 33" központi témája pedig az elmúló gazdagság szeretete, amely "minden gonoszság gyökere és anyja" [3] . Példa erre Theodore szerzetes , aki sok bajt és kísértést viselt el ilyen gyengesége miatt. Lelki testvére, Vaszilij a segítségére volt: nemegyszer feltárta a démonok terveit, és az igazság útjára terelte barátját. A földi javak iránti szeretetét legyőzve Theodore élete hátralévő részét folyamatos munkával és önmegtartóztatással töltötte .
Polikarpus azt a gondolatot is igyekszik az olvasó felé közvetíteni, hogy Isten szolgálata olyan dolog, amelynek az egész életét rá kell áldoznia. Így a "35. szóban" elítélik azokat az embereket, akik közvetlenül haláluk előtt tesznek szerzetesi fogadalmat . Pimenről szóló történet vezérli őket , aki ágyhoz kötve, szülei akarata ellenére szerzetes lett, és élete hátralevő részét a Kijev-Pechersk kolostorban töltötte. A szerzetesség mint életcél motívuma ott van a Mózes Ugrinról szóló "30. szóban" is . Sok megpróbáltatást kiállt, hogy szerzetes legyen, mivel egy kegyetlen özvegy rabszolgája volt, aki arra akarta kényszeríteni, hogy vegye feleségül.
A "Word 37" kiemelkedik a többi közül. Ebben Polycarp idézi Theodosius apát és Izyaslav herceg párbeszédét az ortodox és a katolikus vallás közötti különbségről . Az apát azt mondja, hogy a katolikusok nem csókolják meg a szentek ikonjait és ereklyéit, böjtkor húst esznek , sőt három helyett egy vízbemerítéssel keresztelnek . A katolikus hit Theodosius szerint minden másnál veszélyesebb, hiszen van evangéliumuk és ikonjaik, járnak templomba, de mégis " eretnekségbe estek " [3] .
A "38-as szó" az utolsó. A Pateric Cassian szerkesztője írta . Mesél a szerzetesi viszályról, amely Polikárp archimandrita halála után kezdődött , valamint az új hegumen Basil megválasztásáról . Polycarp archimandrita említése megzavarta a 17. századi Patericon szerkesztőit, akik Polycarp szerzetessel, a Kijev-Pechersk Patericon egyik összeállítójával azonosították [3] .
Amellett, hogy a Kijev-Pechersk Patericon irodalmi műemlék, a mű írásakor az orosz valóságról is tartalmaz információkat [1] .
A Patericon írása Szent Simon levelével kezdődött lelki fiának, Polikárpnak . Útmutatójában a szerző a szerzetesség aktuális problémáit érinti . Simon szemrehányást tesz Polycarpnak túlzott egyéniségéért – el akarja hagyni a kolostort és apát lesz . A szent úgy véli, hogy a szerzetestestvérekkel való egység sokkal fontosabb az Úr szolgálatában („ Minden, amit a cellájában tesz, semmi: ha elolvassa a zsoltárt vagy énekel egy zsoltárt, egyetlen „Uram, irgalmazz!” olyan lesz, mint egy gyülekezet ” [ 1] ). Különösen azokban a történetekben, amelyeket Simon a helyes viselkedés példájaként említ, a szent elítéli az egyház lelkészeit kapzsiságért és kegyetlenségért (például a fukar Aref the Chernoriz történetében , aki megkínozta az aranyának ellopásával gyanúsított embereket , vagy egy töredékben Evagrius -diakónusról, aki annyira gyűlölte testvérét, Titust , hogy még halála előtt sem akart kibékülni vele [1] ).
A Paterik négy kiadása a 15. században, Oroszország központosításának időszakában jelent meg . A legelső, Arszejev kiadása 1406-ban készült, miután Oroszország széttöredezett korszaka véget ért, a kulikovoi csata győzelme után [2] . Ezek az események lendületet adtak az ókori Rusz lakóinak történelmi és nemzeti öntudata növekedésének, ezért a Patericonban sajátos polgári pátosz nyomon követhető. A paterikon a Kijevi Rusz hagyományaira és kulturális sajátosságaira, az egykor kettéosztott fejedelemségek közös múltjára utal, hogy az olvasó fejében megalapozza a Rusz egyesülésének gondolatát [4] . Ez a cél nyomon követhető a Patericon Arseniev és Feodosiev kiadásaiban. A szerkesztők igyekeznek összekapcsolni a kolostor történetét az állam történetével, és nem szembeállítani a Kijevi Barlangkolostort Oroszország többi kolostorával és központjával [4] . Valószínűleg a Simonovskaya levélrészlet éppen azért nem került be az Arszejev-kiadásba, mert ebben a részben a szent a Kijev-Pechersk kolostort Oroszország többi központja fölé emelte [4] .
A Patericon a kolostor oroszországi szerepét is tükrözi. A kolostorok abban az időben közvetlenül befolyásolták a társadalmat irányító erkölcsi elvek beiktatását. Olyan erkölcsi eszményt hoztak létre, amelyre a társadalomnak támaszkodnia kellett, beleértve magát a herceget is. Ennek a hatásnak a legszembetűnőbb példája Prokhor, a hattyú története [4] . Cselekménye a következő: éhínség idején az áldott Prokhor sót osztott a laikusoknak, amit a hamuból készített. A sóárusok panaszkodtak erről Szvjatopolknak, majd a herceg úgy döntött, hogy kirabolja Prokhort , és profitál a só eladásából, de az ellopott só ismét hamuvá vált. Amikor Szvjatopolk kidobta az utcára, ismét sóvá vált, és a városlakók maguknak vették. A fejedelem ezen nagyon meglepődött, és amikor a boldogok egyéb csodáiról értesültek, szégyellte tettét, megbánta és Istennek adta szavát, hogy soha többé nem követ el erőszakot ("adjátok az Isten szavát, ne kövessen el erőszakot senki ellen” [1] ).
A patericon kifejezés a görög pater , apa szóból származik . A patericon a hagiográfiai irodalom egy különleges fajtája, egy adott területen vagy kolostorban élő szerzetesek életéről szóló oktató történetek gyűjteménye. A szerzetesek és szentek hőstetteinek leírását a patericonban általában mesés és fantasztikus motívumok kísérik. A kutatók megjegyzik, hogy az élettel ellentétben a paterinikus legenda nem egy szerzetes egész életéről mesél, hanem annak csak néhány epizódjáról, amelyek a szerző szerint a legjelentősebbek [5] .
Az első hozzánk eljutott hagiográfiai munkákat a 10. században Bizáncból kölcsönözték, délszláv fordításokban kerültek az ókori orosz irodalomba. Később megjelentek saját fordításaik, és az első orosz életek a 11. századra nyúlnak vissza ("A legenda és olvasmány Borisról és Glebről ", " Theodosius élete a barlangokról ", egyiptomi Patericon , római Patericon stb.). ) [6] .
A 11. század első harmadából származó Kijev-Pechersk patericon az első eredeti orosz patericon. Az emlékmű egyrészt a bizánci hagyományba illeszkedik, egyes cselekményei, motívumai az egyiptomi, sinai, sketei paterikonok szövegeit visszhangozzák. Másrészt a Kijev-Pechersk patericon eredeti, és számos olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek megkülönböztetik az e műfaj korábban írt alkotásaitól. Az emlékmű a "közös helyek", a hagyományos hagiográfiai részek és a tanulságos elemek mellett a történelmi és politikai realitások leírását is tartalmazza. Nagy figyelmet fordítanak a pszichológiai részletekre, és a novellák központi konfliktusát nemcsak a szereplők pogányokkal szembeni ellenállása határozza meg, hanem az is, hogy a szerzetesi élet egyes jelenségein változtatni akarnak, tiltakozásul az önkény ellen. a hercegek közül.
A Kijev-Pechersk patericon döntő hatással volt az ókori orosz irodalomban a patericon műfaj fejlődésére. Hatással volt a Volokolamszki , Pszkov-Pechersk , Szolovetszkij Patericonokra [3] .
A Kijev-Pechersk Patericon műfaji eredetiségének vizsgálata során fontos szempont a szerzők motivációjának meghatározása, amikor bizonyos cselekményeket belefoglalnak egy műbe. A Paterikban számos ideológiai és tematikus blokkot különböztetnek meg. Például a Szavak (történetek), amelyek a „normától való eltérés” témájára épülnek, a „statikus” cselekményű szavak a szereplők lelki fejlődése nélkül, mártíréletek [7] .
A Kijev-Pechersk patericon eredetisége stílusjegyeiben is kifejezésre jut. Az emlékmű alapja Simon püspök és Polikárp szerzetes levelezése, ezért a Patericon dialogikus, kézenfekvő a levélforma. Ugyanakkor a szöveg felépítésének egyes vonásai és a szerző felhívásai okot adnak arra a feltételezésre, hogy Simon és Polycarp is "minden orosz embernek" ír [7] .
| Az ókori orosz irodalom emlékei a XI-XIII. században. | ||
|---|---|---|
| 11. század | ||
| 12. század | ||
| XIII század | ||
| Lásd még Irodalmi gyűjtemények A mongol előtti időszak legfontosabb kéziratai századi illuminált kéziratok Ikonok 1200 előtt | ||