Othello

Othello
angol  Othello tragédiája, A velencei mór

Címlap az első kvartóban (1622)
Műfaj tragédia
Szerző William Shakespeare [1]
Eredeti nyelv kora újkori angol
írás dátuma 1603
Az első megjelenés dátuma 1622
Wikiforrás logó A mű szövege a Wikiforrásban
 Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon

Az " Othello " ( Eng.  The Tragedy of Othello, The Moor of Velence ) William Shakespeare tragédiája , 1603 körül íródott . Az akció a velencei-török ​​háború (1570-1573) idején játszódik a Ciprus szigete feletti ellenőrzésért , amely 1489 óta a Velencei Köztársasághoz tartozott . 1571-ben, hosszas ostrom után Famagusta kikötőváros a törökök uralma alá került. A cselekmény két karakter körül forog: Othello és Iago . Othello egy mór tiszt, aki tábornoki rangot kapott a velencei hadsereg szolgálatában a török ​​ciprusi invázió idején. Nem sokkal a darab eseményei előtt feleségül vett egy vonzó és gazdag velencei hölgyet , Desdemonát , aki sokkal fiatalabb volt nála, dacolva apja tilalmával. Iago Othello rosszindulatú hadnagya , aki gúnyosan olajat önt vezére féltékenységének tüzére, aki korábbi önuralmát elvesztve végül vak dührohamában megöli szeretett feleségét.

A szenvedély, a féltékenység és az etnikai viszály témáinak felfedésére, amelyek nem veszítik el relevanciájukat, az Othello még mindig népszerű és gyakran filmezett darab. Szerepel a Világkönyvtárban (a világirodalom legjelentősebb alkotásainak listája a Norvég Könyvklub által ).

Karakterek

(a játékban megadott sorrendben)

Tengerészek, hírnökök, hírnökök, katonák, tisztviselők, magánszemélyek, zenészek és szolgák

Telek

Első felvonás

Rodrigo, a gazdag és kiszolgáltatott nemes szemrehányást tesz barátjának, Iago hadnagynak , hogy nem figyelmeztette Othello, a velencei hadsereg mór tábornokának titkos házasságáról Desdemonával, Brabantio szenátor lányával. Rodrigo ideges, mert szerelmes Desdemonába, és ő maga már korábban megkérte Brabantio kezét.

Iago gyűlöli Othellot, mert magasabb rangot adott a fiatalabb és kevésbé alkalmas katonai Cassiónak, mint Iago. Iago elmondja Rodrigónak, hogy a maga javára fogja használni az Othellot. Meggyőzi Rodrigót, hogy ébressze fel Brabantiót, és meséljen neki lánya titkos repüléséről. Maga Iago Othellohoz fut, és figyelmezteti őt a dühös Brabantio közelgő látogatására.

A Rodrigo által felbujtott Brabantio valóban dühös, és csak az Othello elleni megtorlás után ígéri, hogy megnyugszik, de Othello háza már tele van az erőszakot megakadályozó velencei dózse őreivel. Velencébe hírek érkeznek a török ​​Ciprus megszállásának terveiről , ezzel kapcsolatban Othellot beidézik a tanács elé. Brabantiónak nincs más választása, mint továbbmenni Othello-val a Dózse rezidenciájába, ahol azzal vádolja Othellot, hogy boszorkánysággal elcsábította Desdemonát .

Othello kifogásokat keres a velencei dózsának, Brabantio rokonainak, Lodovicónak és Gratianónak, valamint más szenátoroknak. Othellonak sikerül mindenkit meggyőznie arról, hogy Desdemona nem a boszorkányság miatt szeretett bele, hanem Velencébe érkezése előtt megdöbbent szomorú és izgalmas történetei az életről [2] . A tanács elégedett a válasszal, hiszen Desdemona megerősíti, hogy szereti Othellot, de Brabantio távozik, mondván, Desdemona mégis elárulja Othellót: „Nézd jobban, mór, kövesd őt előre: / Megcsalta az apját, hazudni fog neked” [3] . Iago hallja és tudomásul veszi ezeket a szavakat. A dózse parancsára Othello átveszi a velencei hadsereg parancsnokságát a török ​​hódítókkal szemben, és Ciprus szigetére távozik fiatal feleségével, új hadnagyával, Cassióval, Iago hadnaggyal és Iago feleségével, Emiliával, mint Desdemona szolgája.

törvény II

Megérkeznek Ciprusra, és megtudják, hogy a török ​​flottát elpusztította egy vihar. Othello általános ünneplést hirdet, és elmegy, hogy hivatalossá tegye házasságát Desdemonával. Távollétében Iago berúgja Cassiót, és meggyőzi Rodrigót, hogy kezdjen vele veszekedni. Montano megpróbálja megnyugtatni az ingerült és részeg Cassio-t, és ezzel tüzet rak át magára, aminek következtében Cassio megsebesíti Montanót. Visszatérve Othello kihallgatja a férfiakat a történtekről. Othello elítéli Cassiót huliganizmus miatt, és megfosztja címétől. Zavarban Cassio, Iago tanácsára, megkéri Desdemonát, mondjon egy jó szót a férje előtt, hogy visszahelyezhesse.

Harmadik felvonás

Desdemonának sikerül meggyőznie Othellot, hogy kössön békét Cassióval. Iago célzásba kezd Othellonak, hogy Desdemona megcsalja őt Cassióval. Amikor Desdemona ledobja a zsebkendőjét (az első ajándékot, amit Othellotól kapott), Emilia megtalálja, és Iago kérésére átadja neki, mivel nem tud a zsebkendővel kapcsolatos terveiről. Othello odajön Iagóhoz, és szidja, amiért kételyeket keltett benne felesége hűségével kapcsolatban. Azt követeli Iagótól, hogy bizonyítsa be Desdemona kapcsolatát Cassióval, különben maga Iago is bajba kerül. A harmadik felvonás 3. jelenete az egész darab fordulópontjának számít - ebben Iago sikeresen elhinti Othello lelkében a kétség magvát, meghatározva sorsát. Othello megtorlási fogadalmat tesz - három napon belül megöli Desdemonát és Cassiót -, és kinevezi Iagót hadnagynak. Iago Cassio dolgai közé dobja Desdemona zsebkendőjét, ő megkeresi, és odaadja szeretőjének, a helyi udvarhölgynek, Biancának, hogy lemásolja a Cassio által kedvelt epermintát.

Negyedik felvonás

Iago felkéri Othellot, hogy kövesse Cassio reakcióját az elrejtőzésből, miközben ő és Iago Desdemonáról beszélnek. Iago nem Desdemonáról, hanem Biancáról kezd beszélgetést Cassióval, aki körbejárja a várudvart Othello rejtekhelye mellett. A mórnak, aki a mondatoknak csak egy részét hallja, az a benyomása, hogy a feleségéről beszélünk. Ugyanakkor Bianca Cassióhoz érkezik, és kijelenti, hogy nem hajlandó lemásolni egy másik nő zsebkendőjének mintáját, visszaadja Cassio zsebkendőjét. Othello meglátja a zsebkendőjét a kezükben, ez "a hazaárulás bizonyítéka".

A feldühödött és megsértődött Othello végül úgy dönt, hogy megöli feleségét, Iago pedig megbízza Cassio meggyilkolását. Othello hibát keres Desdemona minden szavában és tetteiben, és megveri őt velencei rokonai jelenlétében. Nem hallgat sem rá, sem Emiliára, aki arról próbálja biztosítani a féltékenykedőket, hogy a felesége ártatlanabb egy angyalnál, hogy nem is gondolt ilyesmire. Eközben Rodrigo szemrehányást tesz Iagónak, amiért azok az ékszerek, amelyeket Iagónak adott Desdemona elcsábítására, még nem hatottak rá, és a vállalkozás kudarca esetén visszaköveteli az ékszereket. Iago meggyőzi Rodrigót, hogy szánjon rá időt, és ráveszi, hogy ölje meg Cassiót, hogy Othello ne hagyja el Ciprust Desdemonával.

Ötödik felvonás

Iago és Rodrigo Bianchi házához mennek, és egy sötét utcán Rodrigo megtámadja Cassiót, Cassio pedig megsebesíti Rodrigót válaszul. A lesből hátulról érkező Iago súlyosan megsebesíti Cassio lábát. Az emberek sikoltozásra futnak, Lodovico, Gratiano. A ravasz Iago előkerül a lesből, és megkérdezi Cassiót, hogy ki támadta meg – mutat a sötétben fekvő sebesült Rodrigóra. Iago gyilkosnak nevezi Rodrigót, és halálra szúrja, hogy ne árulja el Iagót és ne követelje vissza az ékszereit. Bianca is kirohan a házából, akit Iago nyilvánosan is azzal gyanúsít, hogy részt vett a "megakadályozott rablásban".

Amikor Desdemona lefeküdt az ágyra, a mór mindent elmondott neki, amit tudni vélt. De a feleség mindent tagad. Othello megdöbbenve egy ilyen fiatal nő „álnoksága” és „korai korrupciója” miatt megfojtja Desdemonát egy párnával [4] , és a közeledő lépéseket hallva halálra szúrja [5] . Emilia a házastársak szobájába rohan, meghallja Desdemona hangját, és megkérdezi, ki ölte meg. Mielőtt meghalna, Desdemona eltereli a gyilkosság gyanúját Othello-ról [6] , Othello pedig házasságtöréssel vádolja. Emily segítséget kér. Megérkezik Montano volt kormányzó Gratianóval és Iagóval. Amikor Othello a zsebkendőt Desdemona hűtlenségének bizonyítékaként említi, Emilia rájön, hogy férje mit tett, és nyilvánosan felfedi terveit, amiért Iago mindenki szeme láttára halálra szúrja és elmenekül. Othello, aki túl későn értesült Desdemona ártatlanságáról, viszont megsebesíti a letartóztatott Iagót, ördögnek nevezve, akinek kínok között kell tovább élnie.

Iago nem hajlandó megmagyarázni indítékait, mivel megfogadta, hogy hallgat. Lodovico Iagót és Othellot is őrzi Rodrigo, Emilia és Desdemona meggyilkolásának gyanúja miatt, de Othello azonnal, anélkül, hogy elhagyta volna a kamrát, képtelen volt elviselni a hírt, hogy saját kezével ölte meg szerető és hűséges feleségét, megtörte boldogságát. halálos ítéletet szab ki magának és leszúrja magát. Lodovico kinevezi Cassiót Othello utódjának, elítéli Iagót atrocitásaiért, és azt ajánlja Cassiónak, hogy végezze ki Iagót.

Elsődleges források

A darab cselekménye Cinzio olasz író "A velencei mór" ( olaszul:  Un Capitano Moro ) című novelláján alapul az "Ecatommiti " (1565) 100 mesét tartalmazó gyűjteményéből Boccaccio Dekameronja stílusában [ 7] . Shakespeare életében nem jelent meg Cinzio angol nyelvű fordítása, és az Othello szövege az olasz eredeti nyomait tartalmazza, nem pedig Gabriel Chappuis 1584-es francia fordítását. Cinzio története valós eseményeken alapulhat, amelyek 1508-ban Velencében történtek. lehetséges, hogy Cinzio karakterét egy Maurizio Otello nevű olasz alapozta meg. 1505 és 1508 között a velencei csapatokat irányította Cipruson , és ott veszítette el feleségét rendkívül gyanús körülmények között [8] . A feleség hűtlenségének bizonyítékaként a feleség ellopott tárgyáról szóló cselekmények hasonlósága egyesíti a művet az Ezeregyéjszaka ciklus korábbi „A három alma meséjével ” [9] . Az egyetlen karakter, akinek Cinzio személyneve Desdemona, a többi karakter neve „ Moor ”, „Osztagvezető”, „Zászlós” és „Zászlós felesége” (ez Othello, Cassio, Iago és Emilia). Cinzio a történet morálját is Desdemona szájába adta: ésszerűtlen, hogy az európai nők más országokból származó temperamentumos férfiakat házasodjanak össze [10] . Cinzio történetét "enyhén rasszista figyelmeztetésként" beszélték a vegyes házasság veszélyeiről [11] .

Shakespeare ugyan egészen pontosan Cinziótól kölcsönöz az Othello megírásakor, de néhány részletben mégis eltér az eredetitől. Cinzióból hiányoznak az olyan karakterek, mint Brabantio, Rodrigo és mások, Emilia pedig nem vesz részt a történetben a fejkendővel. Othellotól eltérően Cinzioban a zászlós (Iago) el akarja csábítani Desdemonát, de a lány elutasítása után úgy dönt, bosszút áll rajta. Shakespeare drámájának eleje nem sehonnan kölcsönzött, eredeti, akárcsak Emilia és Desdemona csiklandozó jelenete, amikor a hölgy lefekvéshez készülődik. Shakespeare legfigyelemreméltóbb eltérése Cinzio eredetijétől Desdemona tényleges meggyilkolása. Shakespeare-ben Othello először megfojtja Desdemonát, de az angol eredetiben meg nem nevezett módon a „Szóval! Így! [12] ". Ugyanakkor a szövegkörnyezet és Desdemona további megjegyzései alapján az orosz fordításban Borisz Pasternak ésszerűen pontosította, hogy Othello tőrrel szúrta meg. Cinzióban a Maurus utasítja a zászlóst, hogy üsse agyon a feleségét egy homokkal teli harisnyával. Cinzio leír minden kegyetlen ütést, és amikor a hölgy meghal, a zászlós és a mór élettelen testét a házassági ágyra helyezik, és a koponyáját összezúzva ledobják rá a megrepedt baldachint, ami a gerendák leesését adja ki az oknak. a haláláról. Cinzióban mindkét gyilkos megússza a büntetést. A mór nagyon vágyódni kezd Desdemona után, és a zászlós társasága undorító emlékeztetővé válik számára, amit tett. Kirúgja, és kerül minden kapcsolatot vele. Ilyen hozzáállásért a zászlós bosszút áll a Mauruson, és értesíti az osztag parancsnokát, hogy köze van Desdemona halálához. A zászlós és a századparancsnok Ciprusról Velencébe hajózik, ahol a velencei hatóságok előtt megvádolják Maurust, aminek következtében letartóztatják, Velencébe hurcolják és megkínozzák. Nem hajlandó elismerni bűnösségét, és száműzetésre ítélik. Desdemona rokonai végül megtalálják és megölik. Ugyanakkor a zászlós megússza Desdemona meggyilkolása miatti büntetést, de velencei bűnös életet élve mégis más okból a hatóságok elé kerül, és meghal, nem bírja a kínzást. Cinzio zászlós felesége (Shakespeare Emilia) aggódik férjéért, és mindenkinek elmondja a történteket [13] .

Moor Cinzio szolgált Shakespeare Otellójának alapjául, de egyes tudósok úgy vélik, hogy a drámaírót több mór delegáció is ihlette a Maghrebtől az Erzsébet-kori Angliáig 1600 körül . [14]

Egy másik lehetséges forrás lehet Leo Africanus : „ Afrika a világ harmadik része ” . Ez a könyv hatalmas sikert aratott Európában, és számos nyelvre lefordították [15] , és mindenképpen referenciakönyvvé vált évtizedekre (és bizonyos kérdésekben évszázadokra) [16] . John Pori által készített angol fordítása 1600-ban jelent meg "Afrika földrajzi története, Ion Leo Maurus arabul és olaszul írta" címmel, amellyel Shakespeare megismerkedhetett , fejlesztve Othello imázsát [17] .

Ez a könyv ugyan forrást adott a cselekményhez, de nem engedett semmit sem Velence, sem Ciprus helyérzéséről . E célokra Shakespeare felhasználhatta volna Gasparo Contarini The Commonwealth and Government of Velence című művét, amelyet Lewis Lucknor fordított 1599-ben. [18] [19]

Létrehozási előzmények

A darab legkorábbi említése az 1604-es bankettszolgálatról szóló beszámoló , amely arról tanúskodik, hogy " Mindenszentekkor , azaz november elsején ... a királyi felség színészei játszottak egy darabot a Fehér Házak Dísztermében "A velencei mór" címmel Shakesberd tollából." A bankettszolgálati beszámolót először 1842-ben tette közzé Peter Cunningham, és azonnal megkérdőjelezték hitelességét, bár a 21. században. hitelesnek ismerik el (az 1930-ban rajta talált AE pecsétnek köszönhetően) [20] . A darab stílusa alapján általában 1603-1604-re datálják, de 1601-1602 mellett is hangzottak el érvek. [8] [21]

A darabot 1621. október 6-án Thomas Walkley jegyezte be a Kereskedelmi Társaság nyilvántartásába , és először ő adta ki kvartó formátumban 1622-ben:

Tragédia Othello, a velencei mór. Őfelsége szolgái hogyan helyezték el sokszor a Földgömbben és a Blackfriars-ben. Írta: William Shakespeare. London. Nyomtatta N. O. [Nicholas Ox] Thomas Walkley számára, eladásra az Eagle and the Child üzletében, a brit tőzsdén, 1622.

Egy évvel később a darab szerepelt a Shakespeare-drámák gyűjteményében , az Első Infolioban nyomtatottak között . Az infolióban szereplő változat azonban mind hosszában, mind szókincsében elég markánsan eltér a kvartótól: a Folger szerkesztői szerint „az infolióban mintegy 160 sor hiányzik a kvartóból. Némelyikük meglehetősen hosszadalmas szövegrészekben van csoportosítva egymás mellett. Az infolióból viszont körülbelül egy tucat sor és fél sor hiányzik a kvartóban. A két változat sok szó írásmódjában is különbözik." A tudósok nem értenek egyet e különbségek okait illetően, és nincs közöttük konszenzus. Kerrigan azt sugallja, hogy az infolio 1623-as verziójában az Othello-t és más darabokat kitakarították, hogy megfeleljenek az istenkáromlást korlátozó törvénynek, amely megtiltotta "minden színházi darabban, közjátékban, előadásban, májusi mulatságban vagy színjátékban, tréfásan kimondani vagy használni a szentet. az Úr, vagy Krisztus Isten, vagy a Szentlélek, vagy a Szentháromság neve. Ez a feltételezés nem ütközik azzal az elképzeléssel, hogy a kvartó a darab korábbi változatán, az infolio pedig Shakespeare átdolgozott változatán alapul. A kvartót némileg le is lehetne rövidíteni, hogy beleférjen egy előre meghatározott számú nyomtatott lapba. A legtöbb modern kiadvány az infolio-verziót használja, de gyakran a kvartó helyesírását használja, ahol az infolio nyomtatási hibára utal. A kvartókat később, 1630-ban, 1655-ben, 1681-ben, 1695-ben, 1699-ben és 1705-ben is újranyomták.

Értelmezések

Etnikai és faji

Bár a mórokként emlegetett karakterek feltűnnek még két Shakespeare-darabban ( Titus Andronicus és A velencei kereskedő ), nincs bizonyíték arra, hogy más drámaírók Shakespeare idejében főszereplőként ábrázolták volna mórokat.

Nem sikerült konszenzusra jutni Othello etnikai származását illetően. Az Erzsébet-kori beszédben a „fekete” jelző számos olyan tulajdonságot jelenthet, amelyek messze túlmutattak a bőrszín definícióján, beleértve a negatív jelentésű tulajdonságokat is. E. A. D. Honigman , az Arden Shakespeare Edition szerkesztője arra a következtetésre jutott, hogy Othello faja a szöveg alapján meghatározhatatlan: „A mórokkal kapcsolatos reneszánsz elképzelések szélesek, változatosak, összemérhetetlenek és ellentmondásosak voltak. Amint azt a kritikusok megállapították, a "mór" kifejezés általában sáros embereket jelöl, általában felcserélhető az "afrikai", "szomáli", "etióp", "néger", "arab", "berber" és még a "hindu" kifejezésekkel is. Afrikából és távolabbi országokból származó embereket jelöl. A „fekete” szó különféle használata a darabban (például „fekete vagyok, ez az oka” [23] ) nem elegendő a faj pontos azonosításához, állítja Honigman, mivel a „fekete” egyszerűen „sötét” lehet. "Az Erzsébet-korszakban.

A darabban szereplő Othellot "arab ménnek" [24] , "a gyökértelen idegen szélhámosnak" [25] nevezik . A 3. felvonás 3. jelenetében úgy véli, hogy családnevük Iago feljelentése miatt „feketévé” vált, mint ő. Desdemona természetes fehérségét Othello sötét bőrével állítják szembe: "Nem fogom megérinteni a bőrt, fehérebb a hónál" [26] . Iago azt mondja Brabantiónak, hogy "a gonosz fekete kos / Megszégyenítsd fehér bárányodat" [24] . Amikor Iago az "arab", "nomád" kifejezéseket használja Othellóval kapcsolatban, valószínűleg a nomád berber törzsekre gondol, mivel Mauretánia arab lakossága már letelepedett. Rodrigo "kövér ajkú ördögként" emlegeti Othello-t [24] , ami néger megjelenésre utal, de alapja lehet a sértett túlzó vonásai is.

Jyotsna Signh azonban rámutat, hogy Brabantio Desdemona és Othello – egy tekintélyes és jeles tábornok – házasságának elutasítása csak azzal a feltétellel lehetséges, ha nem a vőlegény státuszával vagy gazdagságával foglalkozik, hanem valami mással, például fajjal. Ennek alátámasztására Singh egy jelenetet idéz, amelyben Brabantio azzal vádolja Othellot, hogy varázslással bűvölte el lányát, azzal érvelve, hogy Desdemonára "nem jellemző", hogy "mellkasára akarja dobni... feketébb, mint a korom" [ 27] . Singh azzal érvel, hogy mivel a Földközi-tengeren ritkaságszámba megy az egyszerűen sápadt vagy "közel-keleti" ember, az olyan velencei szenátor, mint Brabantio, csak akkor tud ilyen keményen szembeszállni Desdemona és Othello házasságával, ha a vőlegény kifejezett kötődése a néger fajhoz.

Michael Neil, a Shakespeare oxfordi kiadásának szerkesztője megjegyzi, hogy a kritikákban Othello bőrszínére vonatkozó legkorábbi utalások ( Thomas Rymer 1693-as kritikája a darabról és Nicholas Rowe 1709 -es Shakespeare-nyomatai ) a szubszaharai afrikai származásra utaltak. az arab képében játszott szerepének első előadására pedig nem korábban, mint Edmund Keane 1814-es előadásában került sor. Honigman úgy véli, hogy az Othello egyik prototípusa Abdulvahid ibn Masud ibn Mohammed Anun , Barbaria (Maghreb) arab szultán mór nagykövete lehet I. Erzsébet királynőnél 1600-ban. Kíséretével több hónapig Londonban maradt, és okozott károkat. sok beszéd. Shakespeare drámáját csak néhány évvel később írták, így Honigman azt javasolta, hogy maga Ibn Masud szolgáljon prototípusként.

Ezt a szerepet a 19. században gyakran arab mór alakjában töltötték be. Először egy fekete színész adta elő egy londoni produkcióban 1833-ban: erre a híres amerikai színészt, Ira Aldridge -t hívták meg . Sok kritikus a XIX és a XX. század elején. már úgy tekintett a tragédiára, mint akinek faji konnotációja van, a fajok közötti házasságokat pedig „eltéréseknek”, amelyek katasztrófához vezethetnek. Emiatt az Othello különösen ellentmondásos színművé vált az apartheid korszakának Dél-Afrikában , ahol betiltották a fajok közötti házasságot, és rosszallták az Othello elkészítését.

Az első nagy filmalkotás, amelyben fekete színész szerepelt, egy 1995-ös film volt , Laurence Fishburne Othello szerepében és Kenneth Branagh Iago szerepében. Ezt megelőzően Othellot gyakran fehér színészek alakították fekete sminkben vagy fekete maszkban: Ralph Richardson (1937), Orson Welles (1952), Sergey Bondarchuk (1955) így adták elő; John Gielgud (1961), Laurence Olivier (1964) és Anthony Hopkins (1981). Az úttörő fekete amerikai színész , Paul Robeson három különböző produkcióban játszott 1930 és 1959 között. Az elmúlt években a volt gyarmati országokban uralkodó faji feszültségek során a szereposztás mindig faji alapú volt. A Shakespeare Theatre Company (USA) 1997-es produkciójában Patrick Stewart fehér színész alakította Othello szerepét smink nélkül, míg az összes többi szerepet fekete színészek játszották. 2007-ben a fehér Thomas Thieme Othellot is játszotta a Müncheni Kamaraszínház produkciójában a Royal Shakespeare Színházban ( Stratford ). Michael Gambon teljesítményét 1980-ban és 1991-ben is nagy elismerés övezte. 2008-ban a kanadai televízióban ezt a szerepet egy mediterrán megjelenésű színész , Carlo Rota játszotta . A fajt gyakran úgy tekintik, mint Shakespeare-t, amellyel a karaktert kulturálisan és vizuálisan is elválasztja a velencei nemesektől és tisztektől, így az elszigeteltség sokkal nyilvánvalóbb, ha egy fekete színész játssza. A faji viták azonban még akkor sem csillapodnak el, ha logikusan érvényesül a színészválasztás erre a szerepre. Keith Fowler 1979-es Othello című produkciójában a Richmond Imperial Theatre-ben (USA) az American Fairs társulat fehér és fekete színészeit véletlenszerűen választották ki, függetlenül a cselekménytől: a főszerepet egy amerikai néger színész, Clayton Corbin játszotta, ill. Iago szerepe egy hawaii vegyes színművész, Henry C. Bol volt. Othello serege fehér és fekete zsoldosokból állt. Iago feleségét, Emiliát a helyileg népszerű fekete színésznő, Mary Goodman Hunter alakította . A 2016-os New York-i Színházi Műhely produkciójában, amelyet Sam Gold rendezett, vegyes fajú színészek is szerepeltek: David Oyelowo angol színészek Othelloként és Daniel Craig Iago szerepében, Rachel Brosnahan amerikai színésznő Desdemonaként, Finn Witrock Cassioként és Marsh Stephanie Blake Emiliaként.

A protestáns reformáció szükséges eszköze volt, hogy megerősítse a köztudatban a „jámbor, kiszámítható viselkedés” fontosságát. Ezért az olyan „nemkívánatos” tulajdonságokat, mint a kegyetlenség, az árulás, a féltékenység és a bujaság, a „ kívülállók ” tulajdonságainak tekintették. Az akkori reneszánsz drámákban felfújták és népszerűsítették a móroknak vagy „idegeneknek” tulajdonított jellemzőket , mint például a mórok áruló viselkedése George Peel Alcazar - csata című művében (1588).

Vallási és filozófiai

A „Mór” című darab pontosító alcíme az angol eredetiben a dél-mediterrán térség és a Közel-Kelet vallási (azaz akkoriban kulturális) „idegenek” kategóriájába való tartozását sejteti. Ennek a szónak a konnotációi nemcsak a fajhoz, hanem a valláshoz is kapcsolódnak. Sok kritikus felfigyelt a démoni megszállottságra való hivatkozásra a darab során, különösen Othello rohama kapcsán , amely tünet, amelyet abban a korban a népi elme gyakran a megszállottsággal társított. Thomas M. Vozar a Philosophy and Litracher című folyóiratban 2012-ben megjelent cikkében azt javasolta, hogy az epilepsziás rohamok pszichofiziológiai problémákkal járnak, és éppen ellenkezőleg, csak megerősítik az úgynevezett "lélek" létezését.

Hot temper

A darab megírása óta sokféle nézet született Othello karakteréről. A. C. Bradley Othellot "Shakespeare hősei közül a legromantikusabbnak" és "minden szereplője közül a legnagyobb költőnek" nevezte. Másrészt F. R. Leavis Othellonak "nagy beképzeltnek" nevezte. Voltak közbenső nézetek is, mint például William Hazlitt , aki ezt írta: "természeténél fogva ez a mór nemes... de az indulata nagyon forró". Iago-t viszont a kutatók mindig is egyértelműen a darab antihősének ismerték el . W. H. Auden például megjegyezte, hogy "minden tanulmánynak [erről a darabról] mindenekelőtt nem a címszereplőjére, hanem a gonoszára kell figyelnie".

Orosz nyelvű fordítások

Előadások

Első produkció 1604 októberében a londoni Globe Theatre-ben (Othello - R. Burbage ).

Angolul

Angolul

Produkciók Oroszországban

Gyártások Oroszországban

Későbbi produkciók az Alexandrinsky Színházban: 1836 (fordította : I. I. Panaev ; Othello - V. A. Karatygin , Iago - Ya. G. Brjanszkij ), 1844; 1859; 1882; 1899 (Othello - M. V. Dalsky , Iago - G. G. Ge ).

A tartományi színházak produkcióiból:

A szovjet produkciókból:

Képernyőadaptációk

Képernyő adaptációk

Az Othello-t sokszor forgatták. A legjelentősebbeket kiemeljük.

"Othello" a zenében

"Othello" a kultúrában és a tudományban

Irodalom

Jegyzetek

  1. ↑ Német Nemzeti Könyvtár , Berlini Állami Könyvtár , Bajor Állami Könyvtár , Osztrák Nemzeti Könyvtár nyilvántartása #4099368-1 // Általános szabályozási ellenőrzés (GND) - 2012-2016.
  2. ↑ „Kínomért szeretett belém, én pedig az irántuk érzett együttérzésért”
  3. ↑ Első felvonás, harmadik jelenet.
  4. ↑ Eredeti szöveg <<Othello>> a Wikiforrásban . Hozzáférés időpontja: 2015. január 13. Az eredetiből archiválva : 2015. január 13.
  5. ↑ <<Othello>> fordította Pasternak . Hozzáférés időpontja: 2015. január 13. Az eredetiből archiválva : 2015. január 13.
  6. ↑ Megfojtották vagy megszúrták? A Boris Pasternak által fordított "Othello" vitájához . Hozzáférés időpontja: 2016. december 13. Az eredetiből archiválva : 2016. december 20.
  7. ↑ Cinthio meséje: Shakespeare Otellójának forrása . Utca. István Iskola . Letöltve: 2022. május 15. Az eredetiből archiválva : 2021. október 6..
  8. ↑ 1 2 Shakespeare, William. Négy tragédia: Hamlet, Othello, Lear király, Macbeth . Bantam Books, 1988.
  9. ↑ William Shakespeare. A cselekmény forrása. – Othello. - Classic Books Company, 2001. - S. 372. - 482 p. — ISBN 9780742652873 .
  10. ↑ Virgil.org . Letöltve: 2013. augusztus 18. Az eredetiből archiválva : 2021. január 16.
  11. ↑ Shakespeare, William. Othello . Wordsworth kiadások . 12 Archivált : 2022. május 4. a Wayback Machine -nél . ISBN 1-85326-018-5 és ISBN 978-1-85326-018-6 .
  12. ↑ Ware, Malcolm (1964). – Hogyan gyilkolták meg Desdemonát? . Angol tanulmányok . 45 (2): 177-180. DOI : 10.1080/0013838X.1964.9709565 . ISSN  0013-838X . Archiválva az eredetiből, ekkor: 2021-11-10 . Letöltve: 2022-05-15 . Elavult használt paraméter |deadlink=( súgó )
  13. ↑ Bevington, David és Bevington, Kate (fordítók). "Un Capitano Moro" négy tragédiában: Hamlet, Othello, Lear király, Macbeth . Bantam Books, 1988. pp. 371–387.
  14. ↑ Nabil Matar professzor (2004. április), Shakespeare és az Elizabethan Stage Moor , Sam Wanamaker-ösztöndíj előadás, Shakespeare's Globe (vö. London polgármestere (2006), Muszlimok Londonban Archiválva : 2008. május 13., a Wayback Machine14 , 15. oldal). Nagy-Londoni Hatóság)
  15. ↑ Black, Crofton (2002). "Leo Africanus Descrittione dell'Africa és tizenhatodik századi fordításai". A Warburg és Courtauld Institutes folyóirata. 65:262–272. JSTOR 4135111.
  16. ↑ Két világ embere . Letöltve: 2018. június 7. Az eredetiből archiválva : 2010. január 13.
  17. ↑ Lois Whitney: "Ismerte Shakespeare Leo Africanust?" PMLA 37.3 (1922. szeptember: 470–483) .
  18. ↑ McPherson, David (1988. ősz). Lewkenor Velence és forrásai. Reneszánsz Negyedlap . University of Chicago Press. 41 (3): 459-466. DOI : 10.2307/2861757 . JSTOR  2861757 .
  19. ↑ Bate, Jonathan. Shakespeare-szigetek // Shakespeare és a Földközi-tenger / Clayton, Tom. - University of Delaware Press, 2004. - P. 291. - ISBN 0-87413-816-7 .
  20. ↑ Sanders, Norman (szerk.). Othello (2003, rev. szerk.), New Cambridge Shakespeare, 1. o.
  21. ↑ E. A. D. Honigman (szerk.), Othello (1997), Arden Shakespeare, 1. függelék, pp. 344-350.
  22. ↑ Bate, Jonathan. Othello / Jonathan Bate, Eric Rasmussen. - Basingstoke, Anglia : Macmillan, 2009. - P. 3. - ISBN 978-0-230-57621-6 .
  23. ↑ Harmadik felvonás, harmadik jelenet.
  24. ↑ 1 2 3 Első felvonás, első jelenet.
  25. ↑ Első felvonás, első jelenet
  26. ↑ Ötödik felvonás, második jelenet.
  27. ↑ Első lépés. Második jelenet.
  28. ↑ Othello . Walters Művészeti Múzeum . Letöltve: 2022. június 26. Az eredetiből archiválva : 2012. október 6..
  29. ↑ NT archívum
  30. ↑ Scarborough in the Round / Othello (1990) (nem elérhető link) . Letöltve: 2019. február 21. Az eredetiből archiválva : 2019. február 21. 
  31. ↑ Mark Lawson. A színháznak hátat kell fordítania a  fekete arcnak . theguardian.com (2012. október 23.). Letöltve: 2019. február 21. Az eredetiből archiválva : 2019. február 22.
  32. ↑ NT archívum
  33. ↑ Susannah Clapp. Egy Othello a mi korunknak  . theguardian.com (2007. december 7.). Letöltve: 2019. február 10. Az eredetiből archiválva : 2017. szeptember 2..
  34. ↑ Chris Wiegand. Vélemények összefoglalója: Othello . theguardian.com . hu (2007. december 5.). Letöltve: 2019. február 10. Az eredetiből archiválva : 2017. szeptember 2..
  35. ↑ Susannah Clapp. Othello-review, Olivier,  London . theguardian.com (2013. április 28.). Letöltve: 2019. február 10. Az eredetiből archiválva : 2018. június 23.
  36. ↑ Charles Spencer. Othello, Nemzeti Színház,  recenzió . telegraph.co.uk (2013. április 24.). Letöltve: 2019. február 10. Az eredetiből archiválva : 2019. február 10.
  37. ↑ Mark Brown. Az RSC leadja első fekete Iagóját a jövő évi Stratfordban megrendezett  Othello -ra . theguardian.com (2014. szeptember 3.). Letöltve: 2019. február 10. Az eredetiből archiválva : 2019. február 10.
  38. ↑ Michael Billington. Othello kritika – Mark Rylance és André Holland a  darab középpontjába kerül . theguardian.com (2018. augusztus 2.). Letöltve: 2019. február 21. Az eredetiből archiválva : 2019. február 22.

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Művek szövegei
Tematikus oldalak
Szótárak és enciklopédiák
  William Shakespeare Otellója
Karakterek
Forrás
  • "Un Capitano Moro" a Gli Hecatommithiből (1565), Giovanni Battista Giraldi
Opera és balett
  • Othello (opera, 1816)
  • Othello (opera, 1887)
  • The Moor's Pavane (balett, 1949)
  • Othello (balett, 1960)
  • Bandanna (opera, 1999)
Képernyő adaptációk
Produkciók
  • Othello (1951)
  • Catch My Soul (USA) (1969)
  • Catch My Soul (Egyesült Királyság) (1970)