Samchenko, Georgij Dmitrijevics

Georgij Dmitrijevics Samcsenko

Portré a "Rigid Wagon" című könyvből (1975)
Álnevek Egor Samchenko [1]
Születési dátum 1940. január 2.( 1940-01-02 ) [1]
Születési hely
Halál dátuma 2002. augusztus 13.( 2002-08-13 ) (62 évesen)
Állampolgárság (állampolgárság)
Foglalkozása költő , műfordító , kritikus
Több éves kreativitás 1970-1995 _ _
Műfaj költészet és esszé

Georgij Dmitrijevics Samcsenko (irodalmi álnév - Jegor Samcsenko ; 1940. január 2. , Melitopol , Zaporozhye régió - 2002. augusztus 13. ) - az 1970-1990-es évek orosz szovjet költője, műfordítója és irodalomkritikusa .

Orvosi intézetben végzett. Szakma szerint pszichiáter. A " Krymsky Komsomolets " Szimferopol újságban dolgozott . A moszkvai régióban , Solnechnogorsk városában élt . 1973 óta - a moszkvai régió Solnechnogorsk kerületének vezető pszichiátere . Jevgenyij Jevtusenko költészeti szemináriumán tanult . E. A. Jevtusenko jóval később felvette Szamcsenko verseit „ Az évszázad sztrófái ” című egykötetes antológiájába . Borisz Szluckij egyik kedvenc tanítványa és Alekszandr Mezsirov egyik legelismertebb költője .

A Szovjetunió Írószövetségének tagja . Irodalmi kritikus a " Változás " folyóiratban . Három, a szovjet korszakban megjelent verseskötet szerzője: „Kemény kocsi” (1975), „Segítség élni” (1987), „Szabadság arcai” (1989). A poszt-szovjet időkben Samchenko költészete keresetlennek bizonyult. Samchenko munkássága ellentmondásos kritikai visszhangot váltott ki, azonban a munkásságát pozitívan értékelő költők és kritikusok körében az a vélemény alakult ki, hogy az 1970-es években írt „Iván, a rettenetes” című költeményt kell Samchenko alkotásai közül a legjelentősebbnek tekinteni. Az irodalmi klasszikusokra való gyakori hivatkozások miatt versei Alekszandr Ivanov , Alekszej Pjanov és még sokan mások költői paródiáivá váltak, míg Jevgenyij Jevtusenko, Mihail Szinelnikov , Félix Medvegyev és más költők és kritikusok a legkiválóbb jelzőkkel jutalmazták verseit.

Megjelent a „ Komsomolskaya Pravda ”, „ Literaturnaya Gazeta ”, „ Znamja ”, „ Ifjúság ”, „ Október ”, „Változás”, „ Szikra ”, „ Kortársunk ”, „ Irodalmi tanulmányok ”, „Kuban”, almanachokban. " Költészet", "A költészet napja", "Oroszország szíve". Ideológiailag munkája bizonyos fenntartásokkal a modern talajtudományok közé sorolható , bár a szolnyecsnogorszki költő saját pozíciót foglalt el a hazafias írók konzervatív táborában . Samchenko nyelvét kulturológusok és nyelvészek tanulmányozzák. Kimagasló költői tehetségének és kiegyensúlyozatlan jellemének köszönhetően megmaradt kortársai emlékezetében, ami nehezen viselte el a költővel való kommunikációt. Az utóbbi években alkoholizmusban szenvedett , és az alkoholos lemorzsolódás, valamint az ehhez kapcsolódó fellépések bőséges táplálékot adtak az emlékíróknak, mert ellentmondó ítéleteket hoztak Szamcsenko költőről. Az 1990-es évek közepe óta a róla szóló információk megszakadtak, a költő munkássága feledésbe merült, halála pedig észrevétlen maradt, de a 2010-es évektől újra felébred az érdeklődés Jegor Samchenko személyisége és munkássága iránt az orosz irodalomban.

Életrajz

Georgij Szamcsenko 1940. január 2-án [2] született az ukrajnai Melitopolban [3] . Apja, Dmitrij Ivanovics Samcsenko frontkatona 1908-ban született. Egyes hírek szerint ez a 29. különálló kadét lövészdandár ifjabb hadnagya , aki 1941. november 26-án a Moszkva melletti csatában halt meg , és Jahroma város tömegsírjában temették el [4] ; más források szerint a leendő költő apja Sztálingrád közelében halt meg [5] , a harmadik források szerint Dmitrij Szamcsenko az Első Gárda Lövészdandár Második Külön Lövészzászlóalj szakaszparancsnokaként szolgált, hadnagyi rangra emelkedett és meghalt. 1943. február 18-án Leningrád mellett . Apja egy kubai kozák volt az Ordzsonikidze régió harkovi Nyevinnomiszkij kerületének farmjáról, feleségül vette Pelageja Ivanovna Samcsenko [6] [K 1] .

Az 1960-as években, miután felvette a Jegor Szamcsenko irodalmi álnevet , Georgij Dmitrijevics kezdett publikálni a Szimferopol Krimszkij Komsomolec című ifjúsági újságban . Jegor mellett a Krími Komszomolec irodalmi stúdiójába Ruslan Kireev írók, Vlagyimir Lencov költő és Valentin Krymko drámaíró, aki akkoriban Gurevics, majd később Pridatko volt. Ezt követően valamennyien Moszkvába költöztek, és tagjai lettek a Szovjetunió Írószövetségének [7] . Mielőtt érett költő lett volna, György munkás, katona, diák volt [5] .

Az orvosi intézet elvégzése után [8] Georgij Solnechnogorskban élt az ul. Baranova, d. 24/9, apt. 47 [9] [K 2] , ahol a moszkvai régió szolnyecsnogorszki körzetének főpszichiátereként dolgozott . A Solnechnogorsk regionális kórház pszicho-neurológiai osztályát 1973-ban hozták létre. 1972 tavaszán az Össz-uniós Leninista Fiatal Kommunista Liga Moszkvai Városi Bizottsága Irodalmi Stúdiójának költőivel, Borisz Kamjanovval , Viktor Hoffmannal , Szergej Goncsarenko részt vett Jevgenyij Jevtusenko irodalmi szemináriumán , és az elismert mestere. A szovjet költészet igen magas véleménnyel volt a kezdő költő képességeiről [11] . 1972 őszén E. A. Jevtusenko átadta tanítványait Borisz Szluckijnak , egy másik hatvanas évekbeli költőnek és idősebb elvtársnak a Politechnikai Múzeumban rendezett közös verses esteken . A következő néhány évben vele tanultak. A nevezett költőkhöz csatlakozott Olesya Nikolaeva , Olga Chugay , Gennagyij Kalasnyikov , Jevgenyij Blazsejevszkij , Harry Gordon , Viktor Korkija és még néhányan [11] .

A kezdő költő első verseskötete, A merev kocsi 1975-ben jelent meg a Sovremennik kiadónál . Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején Samchenko a Smena magazin kritikusaként dolgozott . 1978-ban a folyóirat először rendezett egy verses versenyt, melynek mottója: „Éneklem a hazámat”, Jegor Samchenko feladata pedig a Szovjetunió minden részéről a szerkesztőnek küldött verses kéziratok elemzése volt. A kiválasztott kéziratokat a folyóirat főszerkesztőjének, Albert Lihanovnak nyújtotta be [12] . Hasonló felolvasóversenyt később a Komszomolszkaja Pravda újság is rendezett. A Smena folyóiratban a költő-kritikus recenziót közölt a Pravda kiadó 1980-as Rodnik című gyűjteményéről , amelyben ezen újság verspályázatának győzteseit közölték [13] . 1980-ban már tagja volt a Szovjetunió Írószövetségének [9] . Egy idő után azonban a költő elvesztette állását a Smenában, és kirúgták a szerkesztőségből [K 3] . A következő „Segítek élni” könyvet a „ Sovjet Író ” kiadó adta ki 1987-ben. Ahogy a könyv kommentárjában elhangzott, áthatja a történelem érzéke (a „Dmitrij Donszkoj magánya”, „Iván, a rettenetes”, „Abvakum máglyája” versek és más versek az „Orosz, Oroszország” rovatból "). Ugyanebben az évben Jegor Szamcsenko párbeszédet folytatott Daniil Granin íróval a peresztrojkáról [10] .

A harmadik „Szabadság arcai” című könyve 1989-ben ismét megjelent a Sovremennik kiadónál. A gyűjtemény az előző könyvben megjelent egyik vers címéről kapta a nevét. A kiadó annotációjában az új könyvet kifejezetten társadalmi jelleggel jellemezték, és lírai témáját Pitagorasztól N. F. Fedorovig időben terjesztették . Tartalmazta az előző „Segítek élni” gyűjteményben megjelent művek egy részét („Őszi Priapusz”, „Lenin”, „Blok titka”, „Veréb”, „Szombaton, a nap végén .. .” stb.). Az előző két könyvvel ellentétben a szerző elküldte az olvasóknak saját előszavát, amelyben megosztott néhány alkotói elvet. Különösen elmesélte, hogyan jött létre a „A blokk titka” című vers: „Amikor megírtam a „A blokk titkát”, én voltam a blokk hordozója. Az ökológia problémáit az etikával kapcsolta össze : „Számomra úgy tűnik, hogy a gondolat egy teljesen morális szervezet, amely abszolút kizárja a rosszat. Ez nem elég. Egy kollektív erkölcsi területre van szükség, amelyben talán csak a szupravezetés lehetséges. <…> Az ökológia problémájának megoldásával megvédjük magunkat. Nagyon könnyen lehet, hogy nem csak védekezünk” [15] .

A posztszovjet időkben Jegor Samcsenko kiadott egy füzetet "Októberben stb." az 1993. októberi moszkvai események nyomán a „Költői Reklámkönyvtár” kiadóban. Az 1989-ben alapított kiadó vezetője Szamcsenko munkatársa volt a Krimszkij Komszomolecben, Vlagyimir Lencov költő. Szamcsenko verseit az Ifjúság folyóiratban , a „Költészet napja” antológiában, a „ Komsomolskaya Pravda ”-ban, a „ Znamya ” folyóiratban [5] közölték . A Novy Mir magazin kritikusa, Diana Tevekelyan emlékirataiban arról írt, hogyan olvasta fel Szamcsenko Rettegett Ivánról szóló versét S. S. Narovchatovnak , a folyóirat főszerkesztőjének, és kitartóan kérte, hogy jelenítse meg ezt a művet a magazinukban. . Hevesen meggyőzte Narovcsatovot arról, hogy Groznij alakja is érdekes volt számára, de a főszerkesztő kerülte a vers érdemeinek megvitatását, és kategorikusan megtagadta annak kinyomtatását [16] .

Kis utószó

Rasputin Grishka visszatért,
sajnálom, vizet iszik.
És ki, és ki nem változott?
A velük teli villamos már úton van.
Itt két bûn ártatlanul jött ki,
És azon kapom magam, hogy azon agyalok:
Raszputyin abból a templomból származom,
és innen vagyok a csekája.
Én és a gyilkosom, együtt énekeltünk,
az igazságért szerettem minket. Felix
vagyok , egy, Felix vagyok, Félix! Megmérgeztem, lőttem. Jómagam is jártam a lakásomban, nem a többiekről beszélek. Súllyal betörtem a koponyám, betörtem, megfulladok! És a szemünk előbújik a hólyukból. És ők - hópelyhek zárnak Ezen és azon a parton.








Az "Az évszázad sztrófái" című antológiából

Az elmúlt években Jegor Szamcsenko M. I. Szinelnikov szerint alkoholfüggővé vált, elvesztette állását, pénzhiányban szenvedett, felesége és lánya elhagyta, néhány barát elfordult. Orvosi gyakorlat, díjak, család nélkül maradt Samchenko szűkös körülmények között, éhséggel szembesült. Az 1987-ben megjelent „Segítek élni” optimista címmel a munkanélküliség, az alkoholizmus és a családi dráma számos sorát szenteli a könyvnek. A leszármazott költő éjszakai hívásokkal zavarta M. I. Sinelnikovot és A. P. Mezhirovot. Mihail Szinelnikov Jegor sorsa iránti szánalomból feltétel nélkül nagy összeget kölcsönzött a költőnek, ami akár több hónapra is elég lehetett volna, de néhány nap alatt mindent leeresztett. Miután értesült Szinelnikov sikertelen pártfogásáról, Jevgenyij Rein költő megszégyenítette Mihail Isaakovicsot: „Hogy adhatsz pénzt olyan <…>, mint Szamcsenko!” [tizennégy]

Az eset után Sinelnikov és Mezsirov úgy döntöttek, hogy nem anyagi segítséggel ösztönzik a megbízhatatlan Jegor részegségét, hanem munkát biztosítanak neki. Alekszandr Mezsirov felkérte Szamcsenkót, hogy fordítson jiddisről A. A. Vergelis verseit . A barátok mellékcélja az volt, hogy mérsékeljék Jegor Szamcsenko által bevezetett antiszemitizmust . "A kisorosz spontán félelmei a zsidók előtt" - véleményük szerint - el kellett volna tűnniük a Sovetish Geimland folyóirat főszerkesztőjével való élő kommunikációval , aki ráadásul jó díjat is ígért a munkáért. Samchenko fordításai azonban értéktelennek bizonyultak, és A. A. Vergelis elvetette a kiadásuk gondolatát [14] .

Szamcsenko hírnevének 1995-ös hanyatlása idején verseit " Az évszázad sztrófái " című antológiájában publikálta Jevgenyij Jevtusenko. Jevtusenko két verset választott ki kiadásra: „Egy kis utószó” (a „ Raszputyin ” című vers utolsó töredéke az 1989-es könyvből és az oblomovizmusról szóló kamaranégyes ugyanabból a „Szabadság arcai” című könyvből), amely V. V. Kuznyecov szerint Kazanszkij, napjainkban Szergej Jeszeninig húzott egy szálat az orosz klasszikusoktól [17] :

Dicsérem Oblomov álmát ! Mégis,
álmodozzon újra az oblomovizmus!
Arccal a vállán aludt,
S nem lőtte le a szerencsétlent a tömlöcben .

Az 1990-es években tehetetlenségből publikált az Our Contemporary folyóiratban, Jegor Szamcsenko egy idő után ott találta magát, hogy nem igényelték. A homályban halt meg, amint arról blogjában beszámolt osztálytársa a Jevgenyij Jevtusenko és Borisz Szluckij irodalmi szemináriumon – Georgij Jelin [18] . Tíz évvel Jevgenyij Jevtusenko verses antológiájában megjelent megjelenés után kevesen emlékeztek Szamcsenóra, kivéve a költő barátait. Tehát a kazanyi orosz nyelv és irodalom tanára , F. Kh. Mustafina a „ Szókincs ” téma tanulmányozásakor azt javasolta a diákoknak, hogy olvassák el „E. Samchenko egy bizonyos költő” című versét „Szabadon, valamiért könnyen! ...” (a vers először a „Költészet napja” almanachban jelent meg 1972-ben, majd 1975-ben fejezte be a „Merev kocsi” című gyűjteményt). Erről a F. Kh. Mustafina szerint furcsa versről ír „A nyelv kultúrája a nemzeti kultúra része” című cikkében, amelyet az „Orosz mint állam” köztársasági tudományos és gyakorlati konferencia anyaggyűjteményében helyeztek el. nyelv Tatárország nemzeti és regionális viszonyai között”, 2007. december 7-én tartották. Elmondása szerint Jegor Szamcsenko e verse felháborodást váltott ki diákjai körében, annak ellenére, hogy patetikus és lelkes szellemben íródott [19] .

Fokozatosan, a 2000-es és 2010-es években kezdtek megjelenni kortársai (M. I. Sinelnikov, G. A. Elin, O. A. Nikolaeva, Yu. M. Polyakov , S. K. Vermisheva ) memoárjai Szamcsenkóról. D. A. Mizgulin költő és vállalkozó a győzelem 75. évfordulója alkalmából tizenöt kötetes „Háború és béke” című verses antológiát kezdett megjelentetni B. I. Lukin szerkesztésében az „Irodalmi Alap” útja című kiadói projekt részeként. Élet "". Ennek az antológiának a IX. könyvében először huszonöt évvel azután, hogy Jevgenyij Jevtusenko megjelent az „Az évszázad sztrófái” című antológiában (kivéve a „The Trunk of the Trunk of the szonett” című szonettkoszorú orosz nyelvű fordításának kiadását. N. A. Tevetkel csuvas költő Life" című könyvét a " Lik " folyóiratban 2011-ben), Jegor Samchenko katonai témának szentelt négy verséből válogattak: "Fagy és nap. Dobog a harang…”; „Még emlékszem, // Mint a háború idején…”; "Fedya bácsi"; "Interjú Pokryshkinnel ". A kiadványt egy rövid életrajzi jegyzet kísérte, amelyben az információk szűkössége miatt megkérdőjelezték Jegor Szamcsenko 1994-es halálának dátumát (a költő legutóbbi megjelenésének dátumát a Kortársunk című folyóiratban) [20 ] .

Az Orosz Szövetségi Közjegyzői Kamara honlapján azonban „Szamcsenko, Georgij Dmitrijevics” kérésére az öröklési ügyek nyilvántartása felsorolja a Moszkvai Regionális Közjegyzői Kamara szolnecsnogorszki képviselőjének 189/2002. Georgij Dmitrijevics halála 2002. augusztus 13-án [2] .

Kreativitás és kritika

Szamcsenko debütáló könyve, a "Merev kocsi" (1975) az előszó szerzője, Igor Shklyarevsky szerint "sajátos, szerelmes a valóságunkba, gyorsan érez és gondolkodik", és jellegzetesen szovjet életrajzának mérföldkövei érezhetőek a költeményeiben. fiatal költő. „De nem kevésbé fontos, hogy Jegor Szamcsenko nem csak követi az élet külső eseményeinek útját, hanem lelkileg is felfogja azokat, tudván, hogy a ma élő mozgalma nem érthető meg a tegnap nélkül, aminek mindig köszönhetjük békés életünket” [5] . A "Merev kocsi" című könyvet 1975. április 5-i felirattal , költői mentorának, Borisz Szluckijnak a felirata a RGALI -ban őrzi [21] .

Versfordítási kudarcok

Italmaz Nuryev versei (1976) jelentek meg Igor Shklyarevskyvel közös türkmén fordításban. Simon Chikovani grúz költő verseinek fordítását a Költő Könyvtárában (Nagy sorozat, 1983) Samcsenko egyedül végezte. Annak ellenére, hogy az irodalmi mesterek Jegor Samchenko iránti szívességet élvezték, munkásságát gyakran bírálták írótársak. Felrótták neki versfordításainak kapkodását és pontatlanságát. Stanislav Zolottev költő és újságíró a " Népek barátsága " című folyóiratban reagált Shklyarevsky és Samchenko közös versfordításaira. Általánosságban Igor Shklyarevsky munkáját jóváhagyva a kritikus megjegyezte, hogy a türkmén költő versei úgy néznek ki, mintha két különböző ember írta volna őket, és a lényeg nem Nuryevben van, hanem a fordítóiban. „Shklyarevsky munkáinak hátterében szembetűnő azoknak az oldalaknak a lassúsága, amelyeken Jegor Samcsenko dolgozott.” Fordításai a sietség nyomait viselik, az egyes költői sorok "hangsúllyal" [22] szólalnak meg .

Ilja Dadashidze költő nagyon hízelgően beszélt Jegor Samchenko Simon Chikovani költészetének fordításairól: „Könnyekkel öntöztem a negyedet (?) / És megmértem az arshinomat az út mentén (?)” . A kritika felháborodott, hogy ebben a formában Szamcsenko nem egy-két, hanem harmincöt versét fordította le a grúz költőnek. Ilja Dadashidze megjegyezte, hogy ha maga a néhai Simon Ivanovics is láthatna ilyen fordítási kísérleteket, ismét megismételné a versfordítókkal kapcsolatos véleményét: „Kérem, hogy engem egyáltalán ne fordítsanak le” [23] . Jegor Samchenko grúz fordításaival kapcsolatban Ilja Dadashidze megemlített egy cikket az " Literary Georgia " folyóiratban ékesszóló "Hogyan ne készítsünk fordításokat" címmel, amely Tatyana Beck költő, irodalomkritikus és irodalomkritikusé volt . Ebben a recenzens azt írta, hogy Simon Chikovani költészetének Samchenko fordításai a felismerhetetlenségig eltorzították az eredetit (például a "meztelen szépség" helyett - "meztelenség szépsége" és így tovább), gátlástalanok és alkalmatlanok, kitöltötték a verseket. S. I. Chikovani maga Jegor gegével olyan mértékben, hogy végül szerencsétlen epizódjává váltak „Simon Chikovani költészetének orosz fordításainak dicsőséges történetében”, amelyet olyan prominens fordítók nevei képviselnek, mint B. Pasternak , N. Zabolotsky , A. Mezhirov , A. Tarkovsky , P. Antokolsky , E. Evtushenko , B. Akhmadulina [24] .

1984-ben a Sovremennik kiadó E. Samchenko, N. Kondakova és I. Bekhterev fordításában kiadta a jakut költő , Savva Tarasov könyvét "A szinusz partján". Marina Tishchenko fordító reagált a Polar Star magazinban megjelent publikációjára . Kifejezően jellemezte Szamcsenko nehezen kombinálható kifejezéseit, mint például az "aranykék", "az ég gyenge varrata", "hajnal hajnal", "a lap lapjai", "a bankok zsírkrétává váltak" és hasonló példái fordítói tevékenységére. mint "gyöngyszem". Szerinte a "sureh-byar" jakut kifejezést "szív és máj"-ként értelmezni ugyanaz, mint szó szerint érteni az orosz "érzem a zsigereimben" szót. „És teljesen meglepő a „kapun betolás” a „kapun kívül” helyett. Mi a helyzet a jakutok őseivel , ha a fordító nincs ellentétben az orosz nyelvtannal” – kiált fel M. Tiscsenko. „Teljesen tehetetlen” – írja – „néha egész strófák látszanak” [25] .

Válasz

"De elhervad a zöld levél, Az
igazság hazugsággá lesz,
Fényes
vized elsötétül - tudom!" Azt mondta
, leejtette a tollat.
Azt válaszoltam: „Soha!

Tegnap csendesen károgott,
Kitépett két tollat ​​hússal.
"De akkor sónak tartanak minket,
Ha az ellenségeskedés elpárolog - A
gyűlöletből szerelem lesz!"
Azt válaszoltam: „Soha!

És kihúzta tollait,
ugatott: "De a mi időnkben
boldog és vidám vagy,
de a zöld levél elhervad - Szól
a dalod!"
„Soha” – válaszoltam.

A "Rigid Wagon" című könyvből

A költő és publicista kreativitása a kritikusok értékelésében

Jegor Samchenko eredeti költészetét is kritika érte. Tehát Stanislav Rassadint egyáltalán nem nyűgözte le a „Kemény kocsi” első verseskötete. Nem szerette a M. Yu. Lermontovval való „megható testvériséget” [26] . Ezután a kritikus teljesen reprodukálta Samchenko nyolcsorát, amely az „És a francia költő kérdezte ...” sorral kezdődött, és egy ironikus megjegyzéssel kísérte: „Ez nem egy darab, ez mind egy vers. Hagyom a kíváncsiak elégedettségét, hogy elmélyüljenek ebbe a titokzatos képbe, és kíváncsiak legyenek, mit ábrázol. A harmadik mű, amely a kritikust nehéz helyzetbe hozta, a „Kabát” című vers volt. Annak az epizódnak szentelték, amelyben Borisz Szluckij új kabátot adott Egornak, de az esemény részletei nem derültek ki Szamcsenko versének szövegéből. Emiatt a kritikus nem talált kedves szavakat Szamcsenko debütáló versgyűjteményéhez: „Jegor Szamcsenkónak nincs semmi szemrehányása. Mindenkinek joga van úgy írni, ahogy tud. De van egy panaszom a könyv két szerkesztője ellen. A harmadiknak pedig a csodálatra méltó előszó szerzőjének, Igor Shklyarevskynek, aki nem kevésbé ezt írja: „A könyv magabiztos kézzel íródott...” [26] .

Stanislav Rassadin hosszú évekig megőrizte Jegor Samchenko költészetének elutasítását. Tizenkét évvel később a kritikus ugyanolyan kérlelhetetlen volt. Ezúttal az általa recenzált költő költői tehetetlenségének illusztrálására a „Szombaton, a nap végén ragyogó lélek szállt belém...” című verset választotta. A kritikus csalódása azért sem csökkent, mert a vers megjelenése „egy jó folyóiratban” történt (Szamcsenko versét a „Szikra” peresztrojka közölte). A kritikus így kiáltott fel: „Emlékszem, emlékeztem… És a felnőtt gyerekeknél, bocsáss meg… „- helyes, ha megfogod a fejed.” Közben némán átadta Szamcsenko „Rettegett Iván” című versét, amelyet Diana Tevekelyan, Mihail Szinelnikov és Alekszandr Mezsirov pozitívan értékelt [27] . T. Parshina [28] , G. Krasukhin [29] , E. Kalmanovsky [30] , S. Zolottsev [31] fejtette ki kritikus véleményét Szamcsenko költészetéről .

A kételyek kritikusa, Gennagyij Krasukhin ugyanazokat a verseket idézte elő, amelyeket Stanislav Rassadin kritizált: "És a francia költő megkérdezte ...", "Lermontov után vágyakozás", valamint az "És a sztyeppek barátja Kalmyk" című vers, más szóval újra. Lermontov és Puskin utalásai. Az első esetben elégedetlen volt a költői gondolat homályosságával, a szerző nyilván túlzásba vitte, álcázva költői vezérmotívumát az olvasók elől. „A szolnyecsnogorszki költő versének jelentésének jéghegye teljesen víz alá került” – vélekedett a kritikus. A második esetben G. G. Krasukhin azzal érvelt, hogy Szamcsenkónak nem volt elemi érzéskultúrája. És minél kevesebb kultúrája van egy költőnek, annál több önelégültsége és önelragadása van. A harmadik vers – akárcsak az első – a kritikus szerint némi értelmetlenségtől szenved: a Puskin költészetére utaló heterogén utalások rendszere ( Moldávia és a sztyeppék kalmük barátja ) semmiképpen sem kapcsolódik egyetlen egésszé. Ennek eredményeként a kritikus az áttekintett költőről alkotott saját, integrált költői nézete helyett csak a vonat képét látja Moldovában , a len képét Fehéroroszországban , vagyis a közmondás szerint " a kertben - bodza, Kijevben - bácsi ." G. G. Krasukhin Szamcsenko nyelvtani szerkezeteinek pontatlanságát hibáztatta, mondok verbális rím / szeretem a torkom - / Még egy pinty sem neked.” Gennagyij Kraszuhin Sztanyiszlav Raszadinhoz hasonlóan a Sovremennik kiadó szerkesztőit, Leonyid Vjunikot és Szergej Szusát hibáztatta a kritikus szemszögéből nézve tökéletlen versek elismeréséért [29] .

Sztanyiszlav Zolottev, aki negatívan értékelte Jegor Szamcsenko fordítási kísérleteit, a kezdő költő saját verseit sem tudta elfogadni. A fiatal szerzők költészetéről írt recenziójában „Szavak koráról” megismételte a szovjet kritika kifogásait a költő másodlagos ihletésére, a klasszikus költészet mintáit követve, saját képrendszerének hiányára: „ Rosszabb, ha olyan könyvek jelennek meg, amelyek lényegükben annyira színtelenek, utánzóak, hogy nehezen érthető, hogy a publikálási vágyon kívül mi vezérelte a szerzőt. Ennek a tervnek a legsikeresebb jelenségei közé sorolta a „Merev kocsi” könyvet. Oleg Kocsetkov költő és Jegor Szamcsenko kreatív bemutatkozását összehasonlítva a kritikus arra a következtetésre jutott, hogy ha O. Kocsetkov „újra- és ismétlődései véletlenszerűnek tűnnek”, akkor E. Szamcsenko „egyértelműen megfogalmazott és nyíltan hangsúlyozta a klasszikusok „kölcsönzését” egyéni gondolataikat, leleteiket és egész soraikat. „Lehetséges, hogy a szerző egyetlen szót sem talált arra, hogy kifejezze aggodalmát és szomorúságát az elmúló fiatalság és a beteljesületlen álmok miatt? kérdezte Sztanyiszlav Zolottev. Ugyanakkor Samcsenko többi verse sem váltott ki belőle érzelmi választ: „Egész oldalak követik azokat a „szövegeket” – nem nevezhetjük költészetnek –, amelyek legtöbbször nem hordozzák magukban sem az idő jeleit, sem az arról való reflexiókat. azt, vagy legalábbis a szellemi lény egyes vonásait.kortárs. A szűk látókörű elmélkedésbe merülő szerző, úgy tűnik, nem akarja gondolatait a megfelelő formában az olvasó elé tárni" [31] .

Ha S. B. Rassadin, G. G. Krasukhin és S. A. Zolottev polemikus összeolvadását Szamcsenko versei okozták, akkor Igor Volgin költő és irodalomkritikus bírálta Jegor verskritikáinak módját, különös tekintettel a „Stop pillanat, Ön csodálatos." Jegyzetek fiatal költők új könyveihez" a „Költészet" almanachban, amelyet a szerző sajátos kifejező módon, benne rejlő módon írt: „Amikor korunk pulzusa olyan gyors, olyan aktuálisan izgatott, és az idő, amely a lángolóba kapaszkodik. egy kilövő rakéta farka elszáll, és a csillagokba csapódik, amikor mindannyian annyira aggódunk a közel-keleti események miatt , és a félistenség, vagy egy mosolygó félvadállat egyetemes gondolata a kovakőre emlékeztet. puskák és lovasharcok, amikor a nagyság logaritmusokká vonul vissza , s az információ élő kristálya olyan paradox - zsugorodik, lélegzetelállítóan tágul...", < akkor> "ma már nem csak versolvasóként izgat fiatal költészetünk, hanem állampolgárként is." A bíráló megzavarodott: „Mi ez? Egy iskolai dolgozat vagy egy sikertelen irodalmi paródia? Nem hajlandó elhinni, hogy ez a cikk a költészetről szól . „Rossz – mondta Marshak – , hogy a hallásunk nincs védve, és a fülünknek nincs szempillája” – összegzi Igor Volgin [32] . A vizsgált „Állj meg, egy pillanat, jól van” cikkben, amely Igor Volgin negatív reakcióját váltotta ki, Jegor Samcsenko magának Igor Volginnak a verseit bírálta [33] .

A kritikus Valentin Kamenev csatlakozott Igor Volgin véleményéhez. A cikkről írt szolnecsnogorszki orvos véleményében, aki V. F. Kamenyev szerint nem kevesebbet beszélt az „orosz költői szó kultúrája” nevében, de nagyon hozzávetőlegesen sejtette a szerénység határait. A kritikus tapintattal és tapintattal megjegyezte, hogy Jegor Samcsenko impozáns, laza pózt öltve leereszkedően megdorgálta a pimasz fiatal költőket "a költői sors hiányának és a szokatlan kifejezésmódú személynek a kimerítő jelenlétével", bár e szerzők könyvei megérdemelték. a legkomolyabb kritika. Valentin Kamenyev ehhez hozzátette, hogy Szamcsenko valószínűleg saját ékesszólásában gyönyörködött, szerzői stílusa azonban nagyon távol állt az ideálistól, mert Jegor cikke tele volt az úgynevezett "túlhajtható" kritika korszakára jellemző klisékkel és kifejezésekkel [34] . L. G. Baranova-Gonchenko kritikus a „Romantikus köpeny és kufa foltokban” című cikkében felrótta Jegor Samchenkonak ( Szergej Kunjajevvel együtt ), hogy közömbös volt az 1980-as évek fiatal szovjet költőinek munkássága iránt: „Az új költői hullámról szóló beszélgetést megelőzően a költő E. Samchenko és a kritikus, S. Kunyaev kitartó egyhangúlag nem veszik észre az új generáció arcán a „nem általános kifejezést”. És hiába. Baranova-Goncsenko cikke az „Irodalomtudomány” folyóirat harmadik számában jelent meg, és Samcsenko „Hullám? Igen, mint a bizonytalanság” és a „Jól tanult lecke” Kunyaevtől, amelyek ugyanazon „Irodalmi tanulmány” előző számában jelentek meg, és polemikusan érintik a költészet „új hullámának” kérdését a nyolcvanas években [35] .

A néhány jóindulatú kritikus közé tartozott Jegor Szamcsenko munkásságának pozitív és negatív aspektusai is, a leningrádi író és színházi kritikus, Jevgenyij Szolomonovics Kalmanovszkij. Egy külön cikkben, "Versek - szavak vagy tettek?", amelyet Samchenko "Merev kocsi" című könyvének elemzésére szántak, azt írta, hogy a könyvnek jó a címe, bár nem tükrözi a szerző alkotói elveinek lényegét. A "Merev kocsi" cím hétköznapi, hétköznapi és nagyon demokratikus asszociációkat ébreszt az olvasóban, míg a szerző versei többnyire összetett, magasztos monológok önmagáról. A kritikus szerint előnyösebb volt a szerző bemutatkozó könyvének elnevezése: „A szív találkozott az éggel...” című könyvben megjelent vers egyik sora után: „Elesett, felkelt, mosolygott...” [30] .

Samcsenkót "a külső izgalom egysége a lélek nélkülözhetetlen szárnyalásával" jellemzi, hol az első, hol a második érvényesül. Költői nyelvezete nem egyszerű, de szinte mindig valami különlegesen csavart nyelv. Egyes sorok jelentését teljesen lehetetlen megérteni, a költő szeretete az egyszerű dolgok mesterséges bonyolítása iránt igényességhez vezet, ami csak irritációt okozhat. Tehát az „És a sztyeppék kalmük barátja” című versben Jegornak a következő sora van: „De nem eresztettem ki a tintát”. Csak bármilyen edényt üríthet ki: poharat, poharat stb. Ha a szerző egyszerűbben, érthetőbben fejezte volna ki gondolatát, elkerülte volna a fölösleges irritációt megszólításában. Szamcsenko költészetének sok más kritikusához hasonlóan „És a francia költő megkérdezte...” című verse is zavarba sodorta E. S. Kalmanovskyt [30] .

Alekszandr Ivanov A SAJÁT CSILLAGAD (paródia)


            És megint kimegyek az útra
            Egyedül.

            Micsoda kín,
            Ha a kéz néma, Ha a csillag
            egy hangot
            sem szól a Csillaghoz.
                        Egor Samchenko


Egyedül mentem ki az útra
, bolondok nélkül.
A sivatag hallgat Istenre,
De én nem vagyok ilyen!

Kő van a szívemen,
S a csillagok nem gusztustalanok...
De
a kezemmel tudok beszélni.

A klasszikusoknak volt életük
... És mi van velünk?
Szem
helyett fül, Fül helyett szem...

Súgtak nekem,
Tetszik, ne lábbal írj,
Ne kezeddel beszélj,
Hanem fejeddel gondolj!

Nyikolaj Glazkov
SIKETNÉMÁK

Amikor sétáltam, és arra gondoltam, hogy vagy-vagy,
siketnémák sétáltak mellettem.
A süketnémák sétáltak és beszéltek,
de nem tudtam, boldog vagyok-e velük, vagy nem.

Egyikük verset olvasott a kezével,
A másik kettő pedig kezével szidta őket,
De mint egy süketnéma - süketnéma,
nem tudtam meghallani őket.

E. S. Kalmanovsky a refréneket Samchenko munkájának más jellemzőinek tulajdonította : „kék szem”, „kék szem”; „föld tengely”, „föld tengely” stb. A kritikus szerint a költő egyértelműen a ragyogó verbális dizájnt, a szép formát részesíti előnyben a mély tartalom rovására: „De ha a versek szavak, nem tettek, akkor nincs híres élet . víz , minden egyesül egy közös leheletben. A kritikus fontosnak tartotta a szerző lelki életének teljes kötetének felhasználását, hogy versei ne csak kulturális kikapcsolódási formák legyenek. Ellenkező esetben, amikor például egy költő verseket ír a barátságról, barátok iránti szeretete deklaratívnak tűnik, és nem okoz empátiát. Szamcsenko versei az orosz és a külföldi költészet legjobb példáival való ismeretségéről árulkodnak, de Jegor szóbeli kijelentése révén nem érezhető személyes kapcsolat, személyes megértés, saját asszociációinak lényege a klasszikusok verseivel, versei egy gyűjteményhez hasonlítanak. különböző költői hangok [30] .

Továbbá a kritikus az ügyeletes kritikai megjegyzéseket tette a „Fagy és a Nap. A harangok vernek ... ”, „Vágyódás Lermontov után”, valamint olyan szemrehányások, amelyeket korábban nem tettek Samchenko „Válasz” című költeményével szemben - Edgar Allan Poe „ Varjú ” , „És a tenger” parafrázisa . És natív égbolt" - Lermontov " Vitorlák " című dalára. A kritikus azonban megjegyzi, hogy más költők megismétlései mellett a „Kemény kocsi” könyvben is vannak olyan sorok, amelyeket önálló költői aktusnak, nem pedig elérhetetlen minták utánzatának tekintenek (versek „Annyira le akarom mondani magamról . ..", "Az indiai nyár utolsó ölelése..." és néhány másik), és ők keltenek némi optimizmust [30] .

Felix Medvegyev író nagyon pozitív kritikát írt Jegor Samchenko költészetéről . A költő verseit tartalmazó „A költészet napja 1982” évkönyv recenziójában „Én választom a nap témáját. Tehát ne keress..."; „Ti, kedveseim, aligha fogtok elfordulni…” – jegyezte meg a kritikus Samcsenko érdekes és eredeti verseit, amelyeket nemrég írt: „Verseiben egyre inkább érezhető az a nemes kétértelműség, a gondolati mélység és a temperamentum, amely megkülönbözteti. költőből igazi költő” . A recenzens felrótta ennek a sajátos költőnek a becsmérlőit, hogy a negativitást keresve leggyakrabban Samcsenko korai költői műveihez fordulnak, és szem elől tévesztik legújabb műveinek komolyságát, amelyek a legkomolyabb hozzáállást, "szakmai hozzáértő elemzést" érdemlik. és publikációs figyelem” [36] .

Jevgenyij Jevtusenko feltétel nélküli csodálója volt Jegor Szamcsenko költészetének attól a pillanattól kezdve, hogy az 1972-ben megjelent az Össz-Union Leninista Fiatal Kommunista Liga Moszkvai Városi Bizottsága Irodalmi Stúdiójának költészeti szemináriumán. Szamcsenko ezen a szemináriumon tanuló diáktársa, Georgij Jelin visszaemlékezései szerint az elismert mester nagylelkűen dicsérte Jegor Samchenko „Ju-do” és „A tinta éjszaka” című verseinek költői metaforáit: „A víz csupa mellkasban üvegkancsó" - kiváló vonal! "A függöny lehűlt" - öt! "A fotód becsukta a szemem" - egyszerűen nagyszerű! .. És ez általában zseniális: "... és a fenyő asztal susogott"! Ekkora bátorságot csak Zabolotszkij tudott felvenni!..” [11] . Huszonhárom évvel később Jegor Szamcsenko verseihez írt jegyzetében, amelyet Jevtusenko az 1995-ös Század strófái című verses antológiájában tett közzé, az összeállító ezt írta: „Meztelenül, mint egy költő, csupasz idegekkel. Alekszandr Mezsirov egyik kedvenc költője" [3] .

M. I. Szinelnikov szerint nem sok olyan vers lehetett volna, amely Egor Szamcsenko kiemelkedő költő hírnevét hozta: ezek a közeledő halálról szóló versek, egy sír képét tartalmazzák, amely felett egy „Júdás-feleség” meghajolt [K 4] , kb. egy anya, aki padlót mosott egy sztálinista börtönben (az „Segítek élni”, 1987-es „Segítek élni” című költemény: „A homlokom titka” című költemény a haldokló Alexander Blokról Blok” a „Segítek élni” című könyvből, 1987, „Faces of Freedom”, 1989), a perzsa szúfi költőről , Jalaladdin Rumiról , egy szerencsétlen zsidóról, aki egy halálos orosz nőt vett feleségül . Szinelnikov Jegor Szamcsenko e verseit a Pasternak-képhez hasonlítja a szenvedély feszültség alatti elektromos vezetékek formájában, halálra feltűnő: „Áram alatti vezetékek vagyunk!”. A kritikus így közvetíti benyomását Szamcsenko költészetéről: „Úgy tűnt számomra, hogy ilyen brutális érzékiség, ilyen temperamentum még soha nem fordult elő az orosz költészetben. Lehet, hogy Szamcsenko nem orosz volt - inkább ukrán , Sevcsenko ? Jegor legkiemelkedőbb művének a Rettegett Ivánnak szentelt költeményt tartja, annak ellenére, hogy ritmikusan ezt a verssort A. K. Tolsztoj költészetében rajzolta meg a szerző , de Szamcsenko sokkal erőteljesebben jött ki [14] .

A parodizálók tükrében

Egor bőségesen használta a klasszikus irodalom ikonikus képeit, és gyakran a parodista nevetség tárgyává tette műveit . Jegor Szamcsenko verseiről Anatolij Filippov paródiákat írt ("A téma kidolgozása" paródia, 1986 - a "Veréb" című költeményhez a "Költészet napja", 1986) [38] , Vladilen Prudovsky ("Vissza a madarat" paródia) , 1977 - a "Válasz" című versen, 1975-ben Edgar Allan Poe "A holló" alapján) [39] , Victor Zavadsky ("Egyedül megyek ki..." paródia, 1979 - a "Lermontov utáni sóvárgás" című verseiről) , 1975 és "Frost and Sun. The chimes is beating ...", 1975) [40] , Alekszej Pjanov ("Háromért" paródia, 1984 - a "Vágyódás Lermontov után", 1975) [41] , Alexander Ivanov ("Saját csillagod" paródia, 1978 - a "Lermontov utáni sóvárgás" című versről, 1975) [42] . Alekszandr Ivanov "Saját csillagod" című paródiáját a szerző előadásában a Központi Televízió 1978. szeptember 15-én mutatta be a " Nevetés körül " című televíziós műsor első számában [43] . Ebben a paródiában egy szerencsétlen költő képe merül fel, aki nem a nyelvével, hanem a kezével olvas verset. Nyikolaj Glazkov költő pedig a "Süketnémák" című versét írta, amelyben a siketnéma költő képével játszott [3] .

A " Crocodile " képregény magazin szintén nem hagyta ki a lehetőséget, hogy kényelmes cselekményt használjon egy paródiához. 1978-ban Vlagyimir Volin szatirikus esszéjében „Klasszikussal a hóna alatt” a „Krokodil” bírálta Szamcsenko „Lermontov utáni sóvárgás” című versét, amelyet a parodizálók annyira kedveltek: „Különféle módon vonzhatja fel az olvasók figyelmét. Az egyik módja, hogy a hóna alá veszünk egy klasszikust. Nem számít, hogy ismerős lesz, de a nagyszerű mellett valahogy te magad is magasabb leszel. […] Így hát a fiatal költő, Jegor Szamcsenko a „Költészet napja” című gyűjtemény lapjain 1975-ben elindult, és karon fogta Mihail Jurjevics Lermontovot. És nem lehet hibát találni: valóban, mindkettő 27 éves!” A Krokodil újságírója azonban tévedett: 1975-ben Samchenko nem 27, hanem 35 éves volt. Ugyanez az esszé nevetségessé tette Igor Volgin költő azon állítását (aki bírálta Jegor Szamcsenko esszéit), hogy Puskin allúzióinak rovására támaszkodjon a klasszikusokra [44] .

Világnézet. Nyelv

Ideológiailag Jegor Szamcsenko a Szovjetunió Írószövetségének jobbszárnyához csatlakozott, barátságban volt az úgynevezett „ hazafias ” irányzat íróival: V. V. Kozsinovval , Sz. Ju. Kunjajevvel és másokkal. 1980-ban a „Szépség és haszon” című cikket ez utóbbi munkásságának szentelte a „Spark” magazinban. Ebben Samcsenko rokonszenvvel írt a spontán és érdektelen állampolgári érzésről egy költőbarát munkájában. Sztanyiszlav Jurjevicssel Jegor Szamcsenkót az orosz történelem, a kulikovoi csata és Dmitrij Donszkoj , Puskin, Lermontov, Blok , Jeszenyin, Zabolotszkij , Szmeljakov költészete iránti érdeklődés köti . Ebben a cikkben Samcsenko bizonyos függetlenséget tanúsított a Moszkvai Írószervezet befolyásos titkárának nézeteitől. Tehát nem értett egyet Kunyaev Osip Mandelstam elleni vádjával : „Igaz, Kunyajev néha túlzottan kategorikus az összehasonlításban. (Zárójelben megjegyzem, hogy a kategorikusság nem csak hangzatos, hanem meglehetősen súlyos érv is egy vitában. Jeszenint és Mandelsztámot összehasonlítva, Mandelsztámot a költői másodlagosságban "megakadtnak" nevezve Kunjajev kategorikusságában nem marad el Tynyanovnál , akit ő bírálja amiatt, hogy Blok „hagyományként kitörölte, és Jeszenyin költészetét „különleges érmének, leggyakrabban ... hamisnak” nevezték” [45] . Mihail Szinelnikov később írt Szamcsenko Mandelstam költészet iránti szeretetéről és Jegor különleges helyzetéről a konzervatívok táborában [14] .

Tíz évvel később, a peresztrojka évei alatt, amikor a szovjet társadalomban nyilvános viták kezdődtek különféle témákról, Szamcsenko felszólalt D. M. Urnov irodalomkritikusnak a Pravda újságban megjelent cikke ellen: „Az erő őrült túlzása”, amelynek célja az volt, hogy elítélje. Borisz Paszternak " Doktor Zsivago " című regénye ("Pravda", 1988. április 22.). A néhai író regényéről folytatott beszélgetés anyagait Borisz Paszternak „Doktor Zsivago” című gyűjteménye foglalta össze, amely 1990-ben jelent meg. A közgazdászok, tervezők, nyugdíjasok és katonai személyzet Pravdinskaya cikkére vonatkozó ellentmondó válaszok között a gyűjtemény összeállítói, L. V. Bahnov és L. B. Voronin Jegor Samcsenko negatív kritikáját egy közönséges cím nélküli olvasó véleményeként említették Az Írószövetség egyik tagjának, irodalomkritikusnak és jeles költőnek hiteles véleménye, akinek munkásságának hatását ugyanabban az 1990-ben Alekszandr Mezsirov Andrej Voznyeszenszkij, Joszif Brodszkij és Bella Akhmadulina hatásához hasonlította: „Harminc évvel ezelőtt a szerkesztőségben e-mailt Zhivago doktorról, voltak olyan levelek, amelyekben ez állt: Nem olvastam a regényt, de nem is kaptam meg . Hasonló válaszok érkeznek ma is. De így hangzanak: Amíg nem olvastam Zsivago doktort, de "D. Urnov cikke nem jó cikk." E levél szerzője, E. Samchenko szolnyecsnogorszki azonban kijelenti, hogy ismeri B. Pasternak más prózai műveit is” [46] .

L. V. Bahnov és L. B. Voronin gyűjteményének előszavának szerzője Andrej Voznyeszenszkij volt. A. Voznyeszenszkij és E. Jevtusenko, a hatvanas évek költői a peresztrojka éveiben a liberális értelmiség meggyőződését vallották, ellentétben Szamcsenko Sztanyiszlav Kunjajev táborából származó barátaival. Szamcsenko 1987. november 6-án kelt, Daniil Graninnek címzett levele arról szól, hogy milyen nehéz választás előtt állt a szolnyecsnogorszki költő az 1980-as évek végi szovjet értelmiség irodalmi vitáinak és ideológiai harcainak korában: „Első alkalommal tapasztaltam meg, „szent rosszindulat”. <...> Andrej és Zsenya kövér válogatása zavart, ráadásul az ellenséget keresik, törik a levegőt, elfelejtik, hogy a levegő elpusztíthatatlan: gyorsan végeztem velük, verset adva mindegyiknek. Mit tegyek, ők maguk akarták, védekeztem. Továbbá Szamcsenko a gorbacsovi reformok értelmének etikai felfogásában Granin álláspontjában igyekszik alátámasztani nézeteit, de ezt kaotikusan teszi. Így hát gratulál a leningrádi író hetvenedik születésnapjához, bár Granin még csak 68 éves volt 1987 novemberében [10] :

A kérdés sokkal tágabb, mélyebb, elágazóbb – éppen akkor nevezte meg, amikor történészekhez fordult. Hová tűnt a zseb Berias ? Mi, a lelkiismeretük [halálra harapott]? nem hiszem. Itt tényleg jóval korábban újjáépítettek - rohannak a levegőben, bejutnak a tl-be, stb. - Vysotsky pontosan celláknak és reléknek nevezte őket. Disznókká változva, 75 éves korom óta rohangálnak rajtam. Miután megküzdött velünk, Blok tanácsára ők lettek a mi lelki csőcselékünk - mit csináljunk, én is újjáépítem őket. Hazánkban semmi sem fog sikerülni, ha nem építjük át őket emberré: elég, polgárok, sejtnek lenni, emberek vagytok! Nem tudom, élek-e. Minden. Gratulálok a 70. születésnapodhoz! Még egyszer köszönöm. Üdvözlettel: Egor Samchenko.

— Daniil Graninnek írt levél 1987. november 6

G. Ch. Huseynov filológus és kulturológus „Szovjet ideologémák az 1990-es évek orosz diskurzusában” című munkájában, amely az orosz értelmiség különböző rétegeinek képviselőinek az orosz káromkodásról alkotott felfogását elemzi, a liberális-nyugati, a hivatalos-nyugati lehetőségeket azonosítja. és hivatalos-talaj (azaz konzervatív-vernakuláris) nyelvi purizmus . Ha az első irány képviselőire hivatkozik M. M. Zhvanetsky , a második - I. L. Volgin [K 5] , akkor feltétel nélkül utal Jegor Samchenko a harmadik irány képviselőire: és a "magas" és az "alacsony" kényelmes elkülönítésére. „hivatalos”, „fehér”, ünnepi lét és „underground”, „fekete”, mindennapi élet. Tézisének illusztrációjaként a tudós egy Szamcsenko-verset idéz, amelyet a költő az 1993. októberi moszkvai események nyomán írt, és az Our Contemporary című folyóiratban [47] közölt :

Mindenhol ez, dühös. Mindenhol mat-demokrata.
Öt emlékgyertya áll a fal mellett.
Ha a mesterlövészek a tankban vannak,
aludj jól, Ostankino […].

Mivel Jegor családja – Dmitrij Ivanovics és Pelageja Ivanovna Szamcsenko – eredetileg a kubai származású, Jegor Samchenko történelmi beállítottságú verseiben szereplő archaikus és dialektus szavakat 1998-ban használta a szerző kubai dialektusról szóló szótárának összeállítója, P. I. Tkachenko. . A „Segítek élni” gyűjteményben megjelentetve a „Hűséges feleséged, Golovaty” című verset Samcsenko saját megjegyzésekkel látta el, hogy megfejtsen néhány történelmi valóságot: ki az Anton Golovaty , mi az a „figura” (magas rúd fáklyával) végén) és így tovább. Pjotr ​​Tkacsenko a Szamcsenko költői szótárából származó „zálog” szót használta szótárában, kifejtve, hogy a kubai zálog egy vagy két kozák határállomása vagy egyfajta kozák határszolgálat. Ezt követte a fogadalmak használatának költői példája Szamcsenko könyvéből: "És, mint Labinszkaja fogadalmainak fénye " [48] .

Kortársak Jegor Szamcsenkóról

Jegor Samchenko emlékét a költőtársaival való extravagáns kommunikációjának köszönhetően őrizték meg. A memoárírók egyöntetűen egyetértenek abban, hogy Szamcsenko született pszichiáter és egyben nagyon tehetséges költő volt, ez mindenben érezhető volt. Tehát Georgy Yelin felidézte, hogy egy Borisz Szluckijjal tartott szemináriumon furcsa eset történt, amikor egy alkoholista véletlenül betévedt a versstúdió óráira, és megzavarta a stúdió ajtaja fölötti " Elvtársak udvara" feliratot. Csak a pszichiáter szakmai tudását mozgósító Jegor Szamcsenkónak sikerült megmentenie a hallgatóságot a kitartó látogatótól [11] .

Egy másik hasonló epizód Jaroszlav Szmeljakovra vonatkozott. Az Írószövetségben Jaroszlav Vasziljevics kiszámíthatatlan, durva tábori modorú, örökös részeg hírében állt, amit még az Állami Díj átadásán a Kremlben tartott fogadáson sem tartott szükségesnek eltitkolni [K 6 ] . Smeljakov nagyon függetlenül viselkedett mindenkivel, és elvből nem volt hajlandó elismerni a fiatal költői tehetségeket, és csak a szolnechnogorszki költőnek sikerült felkelteni a „Ha megbetegszem ...” [49] című vers szerzőjének figyelmét . G. A. Jelin így emlékezett vissza: „Csak Jegor Szamcsenkónak (szolnecsnogorszki pszichiáter) sikerült, aki vadul tehetséges volt, és mára teljesen elfeledkezett – szó szerint a mellén fogta az öreget: „Gyere, Jaroszláv, fel fogom olvasni a zseniális verseimet. "A nyomástól megdöbbenve és a „hozzád" intézett felhívással Szmeljakov hirtelen leesett, és az egész Központi Írók Háza látta, hogy Szamcsenko az alsó büfében felolvasta a kéziratát a mesternek...” [49] . Ugyanezen 1972 végén Jaroszlav Szmeljakov meghalt, és Borisz Szluckij, aki két héttel később visszatért az irodalmi szemináriumra egy másik veterán költő , Szemjon Kirszanov temetéséről , szemrehányást tett diákjainak, különösen Jegor Samchenkonak, aki verset írt. Szmeljakovról és Viktor Hoffmanról, hogy a fiatalok nem tartják szükségesnek elhunyt kollégáikat a temetőbe küldeni [11] .

Olesya Nikolaeva, Szamcsenko osztálytársa a Borisz Szluckijjal tartott irodalmi szemináriumon, így emlékszik vissza a „színes” pszichiáterre, Jegor Samcsenkora: „Mint sokan ebben a szakmában, ő is összekeverte a szemináriumot a kórházzal, ahol praktizált, és úgy viselkedett, mint a saját páciense ... Voltak sorai, amelyek a szezon slágere lettek, és a szeminaristák szájról szájra adták őket: „A holló vért ivott. Szo "" [50] . Valójában Szamcsenko „Csendes Kulikovo mezején...” című versének utolsó sorai így néztek ki: „A fekete holló / csupa vér - / tele van” [51] .

Az 1970-es évek elején Jegor Samchenko határozottan belépett a főváros irodalmi környezetébe, rendszeres résztvevője lett Vadim Kozhinov lakástalálkozóinak. Ennek a szalonnak a hangulatát Oleg Dmitriev 1973-as „Irodalmi szalon Kozsinovban” című játékos verse közvetíti, ahol Kozsinovon kívül Stanislav Kunyaev, Igor Shklyarevsky, Andrey Bitov , Vjacseszlav Shugaev , Anatolij Peredrejev és sokan Vlagyimir Szokolov . további költők és írók vannak felsorolva [52] :

Micsoda gyönyör a tekintete mélyén
Ég Jegor Szamcsenkón!
(Bár a körzeti pszichiáter
a szalonban talán úgy néz ki,
mint egy falusi srác, aki
az operaházba jött.)

A kritikus, Szergej Kunjajev, O. M. Dmitriev e költői rögtönzött költőinek felületes leírását adva, elutasítóan érintette a szolnyecsnogorszki szerzőt: „Egor Samchenko, akit Shklyarevsky (akire Jegor mindig felnézett) vezetett be a körbe, továbbra is lelkes marad. egyetlen egész verset sem fog rendesen megírni, és alkotói kudarcát lovas adag alkohollal mossa le” [53] .

Seda Vermisheva orosz-örmény költőnő emlékeztetett arra, hogy a főváros irodalmi életébe való belépés érdekében Tatyana Spendiarov költőnőhöz és műfordítóhoz, Alekszandr Spendiarov zeneszerző lányához fordult segítségért . Bevezette a moszkvai költők körébe, melynek jellemzője az Osip Mandelstam munkássága iránti áhítatos hozzáállás: Adelina Adalis , Ljudmila Migdalova , Borukh Steinberg nonkonformista művész - Arkagyij Steinberg  költő fia  - és a moszkvai Moszkva másik képviselője. földalatti - Leonyid Gubanov  költő . Ennek a csoportnak a központja Seda Vermisheva szerint Jegor Szamcsenko [54] volt .

Jurij Poljakov költő és író, a Literaturnaja Gazeta főszerkesztője 2017-ben „Egy költő töredékei” című emlékirataiban ezt írta: „Lelki betegségek és furcsaságok is előfordultak köztünk. Elég, ha felidézzük Jegor Samcsenko költőt, aki a múltban a moszkvai régió egy egész régiójának főpszichiátere volt. Így a kommunikáció során ő maga egy betegre emlékeztetett, aki megszökött a bánat házából” [55] . Mihail Szinelnikov Alekszandr Mezsirov költő irodalmi ízléséről beszélve megemlíti szerelmét is "a félőrült Jegor Szamcsenko iránt, aki hirtelen áttört" [56] . Valójában A. Mezsirov cikkében "Jevgenyij Jevtusenko költészetéről" a "Költészet" 56. számú almanachban 1990-ben, amely korunk legbefolyásosabb költői közé tartozik, valamint A. Voznyeszenszkij, B. Akhmadulina, I. Brodsky és Y. Kazakov , más néven E. Samchenko [57] . Egy másik helyen azonban ugyanaz a Szinelnikov beszélt Mezsirov dühös kritikájáról Szamcsenkóról: „Kétszívű degenerált!” [14] .

Jegor Samcsenko az ilyen „kettősség” technikáját alkalmazta, amikor az „Egy kis utószó” című versében megalkotta lírai hőséről alkotott képét: „És azon kapom magam, hogy azon agyalok: / Raszputyin vagyok abból a templomból, / és ettől én vagyok a cseka. . / Én és gyilkosom, énekeltünk, / Igazságért szerettem. / Felix vagyok, idő, Félix vagyok, Félix! / Megmérgeztem, lőttem." Felixet itt Felix Jusupovnak , Grigorij Raszputyin meggyilkolásának egyik szervezőjének és Felix Dzerzsinszkijnek , a Cseka alapítójának és vezetőjének [3] értjük .

Mihail Szinelnikov Jegor Szamcsenkóról

Karbisev tábornok hava

Várták, hogy felvehessék a cipőjüket,
Békét ígértek.
Hidegen elfordult
Nem a hátával, hanem a lelkével.
És levetkőzve a jelekkel,
nyugodtan állt.
- Igen - mondták a sötétből -,
erős vagy, tábornok,
de legyőzzük!
És kilökték az ajtón .
“Hidegebb, mint Oroszország
Ice font!” - Leáztatta a jégtornát
egy tömlővel , Leereszkedően, pimaszul Arcon mosolygott. A német hóviharnál megnéztem a hópelyhet - Fehér, fehér láncing A hó repült és csengett.






A "Segítség élni" című könyvből

Mihail Szinelnikov költő, műfordító, irodalomkritikus arra vállalkozott, hogy összefoglalja a költő és a pszichiáter jellemének ellentmondó aspektusait. Más költőkkel ellentétben, akik időszakosan visszaemlékeztek Georgij Dmitrijevicsre, közvetlenül Szamcsenko halála után külön cikket szentelt a néhai költőnek, az „Orosz Fali Újságot” a „ Lechaim ” orosz-zsidó folyóirat 2002. évi novemberi számában [14] [ K 7] . Elmondása szerint Samcsenkót nehéz volt elviselni, sokakat idegesített részeg bohóckodása, furcsa beszélgetései és megalomániája, a költőből egy bizonyos „nagyfeszültségű feszültség” áradt ki, amely időnként „szikrázó és óvatos áramot ver kultivált mentális betegség.” Ezért kevesen érezték azt a vágyat, hogy hosszú ideig kommunikáljanak Samchenkóval a mindennapi életben. „Igen, és a típus nem túl szimpatikus” – fejezi be a memoáríró, hiszen Samcsenko kívülről sem tűnt hibátlannak: vagy mosdatlannak, vagy hanyagnak, amitől az őt nem ismerők már a megjelenésétől is kerülték [14] .

A költő személyes tulajdonságainak ilyen kedvezőtlen megítélése ellenére Szinelnikov azonban a 21. században méltánytalanul feledésbe merültnek tartja Szamcsenko munkásságát. Szamcsenko irodalmi mentora, Borisz Szluckij költő véleményére hivatkozik, aki Jegorban látta az orosz költészet jövőjét. Szinelnikov igazoltnak tartja Szluckijnak ezt a jóslatát: Szamcsenko Rettegett Ivánról szóló zseniális versei nélkül nehéz elképzelni a huszadik század orosz költészetének teljes változatát. És ha az lenne a feladat, hogy méltatlanul elfeledett szovjet költők antológiáját állítsák össze, akkor az első személyt, akit Szinelnikov belefoglalna, Szamcsenkónak nevezi. Jegor alkotói vonásai közé tartozott, hogy tudott akár nagyon erős, akár fordítva nagyon gyenge verseket írni, de sohasem középszerűeket, amelyek gyorsan feledésbe merülnek, míg a rosszból gyakran születnek nagyszerű versek [14] .

Mihail Szinelnikov Jegor Szamcsenko életrajzának drámai oldalának nevezi a költő közeledését az orosz irodalom antiszemita szárnyához és a „Kortársunk” című folyóirat szerkesztőihez. Eközben Jegor Szamcsenkót B. A. Szluckij értékelte leginkább, aki utat nyitott neki a költészetben, apaként gondoskodott róla, bár ez nem egy irodalmi mentor feladata, pénzt adott kölcsön, sőt ruhát és cipőt is vásárolt. Hálaként azért, hogy Szluckij új télikabátot vásárolt Szamcsenkónak, egy azonos nevű verset szentelt Szluckijnak az első „Kemény kocsi” gyűjteményben, amelyet azonban Stanislav Rassadin kritizált. Mindazonáltal egyszer Samcsenko, megköszönve Szluckijnak aggodalmát, azt mondta mentorának: „De többé nem leszek barátok veled, Borisz Abramovics, most antiszemita vagyok.” Kedvencének ilyen trükkje fájdalmasan bántotta az élvonalbeli költőt. Szamcsenko antiszemitizmusának oka azonban M. I. Szinelnikov szerint nem ideológiai előfeltételekben rejlik, hanem az alkohol demoralizálásának eredménye. A szerző ismét Alexander Mezhirov véleményét idézi: „Igen, itt Rettegett Iván őrülete egybeesett a CDL étterem őrületével !” [14] .

Egy ilyen tett ellenére Samcsenko nem lett megrögzött antiszemita, megőrizte tiszteletét tanára és versei iránt, meghajolt Osip Mandelstam költészete és "Beszéd Dantéról " előtt. Ezt a pillanatot különösen Szamcsenko „A „Beszéd Dantéról” című versének szenteljük. Emiatt a jobboldali írók nem siettek őt soraikba fogadni: „Szamcsenko nem volt éppen a „miénk”, valamiféle „miénk és a tied”! […] Szamcsenko még a kétarcú és hajlékony sem volt alkalmas egy veche találkozóra. Még mindig túlságosan költő volt ahhoz, hogy „aktív szurony” legyen, és bekerüljön például a költészeti szekció irodájába…”. M. I. Szinelnikov megpróbálja összevetni Szamcsenko elviselhetetlen karakterét és tehetségének mértékét M. Yu. Lermontov beképzeltségével és tehetségével : „De istenem, hogyan lehet elviselni Lermontovot! […] Az összehasonlítás lehetetlennek tűnik, és mégis, és mégis…” [14] .

Jegyzetek

Hozzászólások
  1. ↑ A „Fagy és Nap. Dobnak a harangok…”, amely megnyitja a költő „A merev kocsi” című debütáló versgyűjteményét. A könyvben közölt életrajzi adatokból az is kitűnik, hogy George-nak volt egy öccse, aki öt hónapos korában meghalt a háborúban (az „És még mindig emlékszem…” című vers).
  2. ↑ Maga a költő azonban más postacímet jelölt meg: 141500, Solnechnogorsk, Rekintso, 27, apt. 37 [10] .
  3. ↑ M. I. Szinelnikov azt írja, hogy Szamcsenkót "higiénikus trükkökért" utasították ki: egy szemeteskosárba vizelt "elutasított versekkel, amelyek valószínűleg megérdemelték volna ezt a hozzáállást". Szinelnyikov Szamcsenkó iránti elfogultsága lehetővé teszi számára, hogy egyrészt úgy ítélje meg, hogy a Szamcsenko név disszonáns és illetlen, tulajdonosa pedig naplopó volt, szerénytelen ajánlatokat tett a kiszolgáló hölgyeknek, másrészt, hogy verseket mondjon Rettegett Ivánról. zseniális [14] .
  4. ↑ A „Szabadság arcai” című könyvben van egy „Song” című vers, tartalmilag hasonló:

    Építsd fel a házadat, zsidó.
    Építs hét dombra -
    Vörös agyagomból,
    Fehér csontjaimra.
    Építsd fel a házadat, zsidó.
    Kísérj a földre,
    Hűséges feleségemmel,
    Neveld leányomat. […] [37] .
  5. ↑ Igor Volgin, aki az 1970-es években szemrehányást tett Jegornak egy irodalmi esszé következetlen stílusa miatt, a 90-es években felfedezte a trágár nyelvezet gyakorlatának tágabb megközelítését, mint még a Samchenko „paródiája”: „Azt mondanám: vigyázz mat! Óvd meg attól, hogy elnyelje az irodalom! Ez a kiemelkedő nemzeti jelenség megérdemli, hogy önálló életet éljen. A kulturális integráció halálos a számára.” G. Ch. Guszeinov a Dosztojevszkij-kutatónak ezt az okoskodását saját megjegyzésével kísérte: „Az azonban, hogy milyen önálló élet, nincs meghatározva” [47] .
  6. ↑ A Kreml fogadásán részegen megjelent Y. Szmeljakov az ilyen esetekben mondott köszönőbeszéd helyett a díjat átadó N. V. Podgornij , a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökének kijelentette : „Most már a parancsokban, mint a szarban!" [49]
  7. ↑ M. I. Sinelnikov cikkének elektronikus változata és a folyóirat szövege eltér egymástól [58] .
Források
  1. ↑ 1 2 3 A század strófái
  2. ↑ 1 2 Öröklési ügyek nyilvántartása . Szövetségi Közjegyzői Kamara . Letöltve: 2021. október 26. Az eredetiből archiválva : 2020. június 18.
  3. ↑ 1 2 3 4 Evtushenko E. A. Század strófái: Az orosz költészet antológiája / Vitkovsky E. - M.-Minsk: Polifact, 1995. - S. 630, 868-869. — 1053 p. - (A század eredményei. Kilátás Oroszországból). - ISBN 985-6107-02-4 .
  4. ↑ Samchenko Dmitry Ivanovich // Emlékkönyv "Meghaltak a Moszkva melletti csatában". 1941-1942  : Referencia és információs kiadvány / Panov N. A. - Moszkvai régió kormánya. - Podolsk: Podmoskovye, 2017. - T. 13, 1. rész "C". - S. 124. - 472 p. - 2500 példány.  — ISBN 5-7151-0171-9 .
  5. ↑ 1 2 3 4 Shklyarevsky, 1975 , p. 3-4.
  6. ↑ Samcsenko Dmitrij Ivanovics . OBD emlékmű . Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma. Letöltve: 2021. december 23. Az eredetiből archiválva : 2021. december 23.
  7. ↑ Polyakov V.E. Beszélgetés Ruslan Kireevvel. – Helló, Szvetopol! // Krím. Népek és emberek sorsa . - Szimferopol, 1998. - S. 210. - 270 p. — ISBN 966-7283-11-9 .
  8. ↑ „Költészet” almanach  / Starshinov N.K. - M .  : Fiatal Gárda , 1982. - T. 33. - S. 99-100. — 208 p.
  9. ↑ 1 2 A Szovjetunió Írószövetségének névtára. - M .  : szovjet író , 1981. - S. 589. - 824 p. — 10.000 példány.
  10. ↑ 1 2 3 Jegor Samcsenko (Georgy Dmitrievich), költő (Szolnyecsnogorszk, Moszkvai régió) levele D. A. Graninnak . Szentpétervár levéltára . Szentpétervári Levéltári Bizottság. Letöltve: 2021. július 23. Az eredetiből archiválva : 2021. július 23.
  11. ↑ 1 2 3 4 5 Elin G. A. Elvtársi udvar (Borisz Szluckij tanulságai); Naplókból és füzetekből // Képeskönyv  : történetek, történetek, portrék, naplók. - M .  : "Parádé" Kiadó, 2008. - S. 149, 156, 289-290. — 447 p. - 1000 példányban.  - ISBN 978-5-8061-0128-1 .
  12. ↑ Bakin V.S. Beszéljünk. Olvassuk a verseket... - Kirov: Vitberg Kiadó, 2021. - S. 248. - 400 p. - 100 példány.  - ISBN 978-5-86173-042-6 .
  13. ↑ Fokin V. G. Valerij Gennadievics Fokin. Biobliográfiai esszé // Wolf's Sun: A Kiválasztott kísérlete: Versek és versek. - Kirov: Vjatka könyvkiadó, 2001. - S. 364-373. — 384 p. - 1000 példányban.  — ISBN 5-85271-011-3 .
  14. ↑ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Sinelnikov M. I. Orosz faliújság // Lechaim. - 2002. - 127. szám (november). - S. 50-52.
  15. ↑ Samchenko, 1989 , p. 5-6.
  16. ↑ Tevekeljan D. V. Szergej Narovcsatov emlékei  / Iljina V. I. - M.  : Szovjet író, 1990. - S. 133. - 380 p. - ISBN 5-265-00666-4 .
  17. ↑ Kuznyecov-Kazansky V.V. „Hippokratész és Apollón”, orvosok, akik írók lettek  : Esszék // Utcánk. - 2003. - 4. szám - 136. o.
  18. ↑ Elin G. A. Napló és fotó - 2019 . Proza.ru (2019). - "219111700277 számú közzétételi igazolás". Letöltve: 2021. július 25. Az eredetiből archiválva : 2021. július 25.
  19. ↑ Mustafina F. Kh. A nyelvkultúra a nemzeti kultúra része // Az orosz nyelv mint államnyelv Tatárország nemzeti és regionális viszonyai között  : a köztársasági tudományos és gyakorlati konferencia anyaggyűjteménye [2007. december 7.] / Gabdulhakov V. F. - Kazan: Tatár könyvkiadó , 2007. - S. 437-440. — 462 p. — Az orosz nyelv éve. - ISBN 978-5-298-01654-4 .
  20. ↑ Jegor Samcsenko / 1940-1994? // Háború és béke. Antológia  : A Nagy Honvédő Háború (1941-1945) a XX-XXI. század orosz költészetében /: 15 kötetben  / Lukin B.I. - Az élet útja irodalmi alap. - Szentpétervár. , 2020. - Könyv. 9 (Gyermekek; T—Y; kiegészítések a VI—VIII. könyvhöz, szerzők 1927-től 1945-ig). - S. 563-565, 717. - 736 p. - 1000 példányban.  - ISBN 978-5-9288-0300-1 .
  21. ↑ Samcsenko, Jegor Dmitrijevics. Merev kocsi . RGALI . Orosz Állami Irodalmi és Művészeti Levéltár. Letöltve: 2021. július 23. Az eredetiből archiválva : 2021. július 23.
  22. ↑ Zolottsev S. A. Fiatal költők és fiatal fordítók // A népek barátsága. - 1980. - március. - P. 236-237.
  23. ↑ Dadashidze, I. Yu. Csak egy vendég ...  : versek, fordítások, versek, rádióműsorok, levelek és baráti emlékek. - M .  : Emberi jogok, 2003. - S. 194-195. — 414 p. — ISBN 5-7712-0268-1 .
  24. ↑ Beck T. A. Hogyan ne készítsünk fordításokat // Literary Georgia. - 1985. - szeptember. - S. 162-165.
  25. ↑ Tiscsenko Marina. Őszinteség // Sarkcsillag. - 1987. - 3. sz. - S. 101-103.
  26. ↑ 1 2 Rassadin S. B. Kérdőív "Ma és holnap költészetünk" // Költészet napja. - M .  : szovjet író, 1976. - S. 162-163. — 200 s. - 75.000 példány.
  27. ↑ Rassadin S. B. Hány óra van? // Banner. - 1988. - január.
  28. ↑ Parshina T. A magasztos ötletek elfogták // Workshop. Irodalmi készség leckék  : Évkönyv. - M .  : Fiatal Gárda, 1975. - S. 102-107. — 160 s.
  29. ↑ 1 2 Krasukhin G. G. A klasszikus hátterében // Szibériai fények. - 1976. - 6. sz. - S. 158-171.
  30. ↑ 1 2 3 4 5 Kalmanovsky E. S. Versek - szavak vagy tettek? // Irodalmi szemle. - 1976. - július. - S. 41-43.
  31. ↑ 1 2 Zolottev S. A. Szavai koráról // Ifjú gárda. - 1979. - március.
  32. ↑ Volgin és L. Miért verték meg Szmerdjakovot // A jegy visszaadása  : a nemzeti identitás paradoxonai. - M.  : Grant, 2004. - S. 557. - 766 p. — ISBN 5-89135-242-7 .
  33. ↑ Samchenko G. D. Állj meg, egy pillanat, gyönyörű vagy  : Jegyzetek fiatal költők új könyveihez // Költészeti almanach. - 1974. - Kiadás. 11. - S. 162-163.
  34. ↑ Kamenev, V. F. Fény és árnyak  : A "Költészet" almanach lapjain keresztül // Észak. - 1976. - március. - S. 122-125.
  35. ↑ Baranova-Gonchenko L. G. Romantikus köpeny és foltozott kufa: Peter Koshel költészetéről // Irodalomtudomány. - 1983. - 3. sz. - S. 213-221.
  36. ↑ Medvegyev F. N. „A költő mindig az univerzum adósa”: Irodalmi jegyzetek // Ogonyok. - 1983. - No. 5. - P. 18. - ISSN 0131-0097 .
  37. ↑ Samchenko, 1989 , p. 57.
  38. ↑ Filippov Anatolij. A téma kidolgozása . Poembuk (1986). Letöltve: 2021. július 23. Az eredetiből archiválva : 2021. július 23.
  39. ↑ Prudovsky V.N. Vissza a madarat  : paródia // Moszkva. - 1977. - 12. sz. - 218. o.
  40. ↑ Zavadszkij V.V. Amit tollal írnak...  : Irodalmi paródiák. - M .  : szovjet író, 1979. - S. 84-85. — 96 p.
  41. ↑ Pyanov A. S. Mit vetsz ...  : Irodalmi paródiák. - M .  : szovjet író, 1984. - 112 p.
  42. ↑ Ivanov A. A. Egy csillag önmagának // Az ihlet gyümölcsei . - M .  : szovjet író, 1983. - 224 p.
  43. ↑ Alekszandr Ivanov: Paródiák Andrej Dementjev, Jegor Szamcsenko, Lev Scseglov, Grigorij Korin verseiről . Letöltve: 2021. július 23. Az eredetiből archiválva : 2021. július 23.
  44. ↑ Volin V. R. Klasszikussal a hóna alatt // Krokodil. - 1978. - 3. szám - 6. o.
  45. ↑ Samchenko, Egor. Szépség és haszon  : Art. Kunyaev, "Szabad elem". M., Sovremennik, 1979. 320 p.; Művészet. Kunyaev, "Kedvencek". M., művész. lit., 1979. 381 p. [Vélemények] // Ogonyok. - 1980. - 31. szám (2768) (augusztus 2.). - S. 14.
  46. ↑ A mai olvasók azt mondják // "Doktor Zsivago", Borisz Paszternak  / Bakhnov L. V., Voronin L. B. - M .  : Szovjet író, 1990. - S. 213. - 284 p. — (Különböző nézőpontból). — 20.000 példány.  - ISBN 5-265-01511-6 .
  47. ↑ 1 2 Huseynov G. Ch. Szovjet ideologémák az 1990-es évek orosz diskurzusában . - M .  : Három négyzet, 2004. - Könyv. 2. - S. 181. - 272 p. - 1200 példány.  — ISBN 5-94607-024-X .
  48. ↑ Tkachenko P. I. kubai dialektus  : A szerző szótárának tapasztalatai. — Moszkvai Történelmi Antropológiai Intézet. - M.  : Határ, 1998. - S. 99. - 240 p. — ISBN 5-89226-003-8 .
  49. ↑ 1 2 3 Elin G. A. Jaroszlav Szmeljakov . 45. párhuzamos . Letöltve: 2021. július 27. Az eredetiből archiválva : 2021. július 27.
  50. ↑ Nikolaeva O. A. „Így kezdenek versben élni” // Jerusalem Journal. - 2017. - 57. sz.
  51. ↑ Shklyarevsky, 1975 , p. 26.
  52. ↑ Ogrizko Vjacseszlav. Ketten lehetünk // Irodalmi Oroszország. - 2015. - 29. szám (február 23.).
  53. ↑ Kunyaev Szergej. Így éltek a költők. - In: Vadim Kozhinov // Kortársunk. - 2022. - június. - S. 213.
  54. ↑ Vermisheva S. K. Lenya  Gubanovról / Zhurbin A. - M .  : Probel, 2016. - S. 284-285. — 459 p. - 500 példányban.  - ISBN 978-5-98604-536-8 .
  55. ↑ Polyakov Yu. M. Hogyan támadnak fel a költők. - In: A költő roncsai // Native Kuban. - 2017. - április.
  56. ↑ Sinelnikov M. I. Korai hang // Irodalmi újság. - 2013. - 38. szám (szeptember 25.).
  57. ↑ „Költészet” almanach / Starshinov N.K. - M .  : Fiatal Gárda, 1990. - T. 56. - S. 41. - 238 p.
  58. ↑ Sinelnikov M. I. Orosz faliújság // Lechaim. - 2002. - 127. szám (november). - S. 50-52. — A cikk papíralapú változata.

Bibliográfia

Könyvek

Publikációk folyóiratokban és gyűjteményekben

Fordítások

  Ugrás a Wikidata elemre  Bibliográfiai katalógusokban