Vörös terror a Krím-félszigeten - vörös terror , amelyet a Krím-félsziget területén hajtottak végre 1920-1921 között a szovjet hatalom megalakulása után a meghatározott régióban. 1920 novemberétől 1921 végéig a szovjet állam összes " osztályellensége ", amely Wrangel hadseregének evakuálása után a félszigeten maradt, fizikailag megsemmisült a Krím-félszigeten . A büntető intézkedéseket a központi bolsevik vezetés szentesítette, és a helyi hatóságok szervezték meg.
A francia történészek „A kommunizmus fekete könyve ” című kollektív munkájában ezeket az eseményeket „a polgárháború teljes ideje alatt a legtöbb mészárlásnak” nevezik. A hivatalos szovjet adatok szerint csak a félsziget legnagyobb városaiban több mint 56 000 embert lőttek le [1] . Egy ismert író, az események résztvevője , I. Smelev a krími orvosszakszervezetek anyagaira hivatkozva 120 ezerre becsüli a terror áldozatainak számát [2] . A Novy Zhurnal szerkesztője, Roman Gul „Elvittem Oroszországot…” (1978. szeptember) című könyvének egyik fejezetében megközelítőleg ugyanezeket a számokat adja [3] . S. Melgunov történész a 120 000 áldozat számát is megnevezi [4] . Az események más kortársai 150 ezer áldozatot neveztek meg. I. S. Ratkovsky történész tanulmányában 12 000 ember adatát adja meg [5] .
A terror mindig is része volt az orosz forradalmi pártok, például a szocialista- forradalmárok , anarchisták , bolsevikok elméletileg indokolt és elfogadható harci eszközeinek . Ez utóbbi az egyéni terrort elvetve (de a gyakorlatban is alkalmazva) indokolta a tömegterror alkalmazását az „ osztályharc legmagasabb foka ” – a proletárforradalom – időszakában . Ugyanakkor a tömegterror alkalmazásának ötlete is megszületett ennek a pártnak a legfelsőbb vezetése között [6] . A bolsevikok számára a terror csak taktikai mód volt céljaik eléréséhez - az ellenségek megsemmisítéséhez és a bizonytalanok megfélemlítéséhez [7] [8] .
Miután az első világháború kitörésével előterjesztették a „Változtassuk az imperialista háborút polgárháborúvá!” jelszót , a bolsevikok lélektanilag készen álltak a tömegterrorral kísért polgárháború kirobbantására , hogy a világháborút átfordítsák. világforradalom [9 ] . A bolsevikok még a polgárháború befejezése után sem hagyták el a terror lebonyolításának gondolatát bizonyos feltételek mellett [7] .
1920. december 6-án Vlagyimir Lenin kijelentette: „Most 300 000 burzsoázia él a Krím-félszigeten. Ez a jövőbeli spekuláció, kémkedés, a kapitalistáknak nyújtott mindenféle segítség forrása. De nem félünk tőlük. Azt mondjuk, hogy elvesszük, szétosztjuk, leigázzuk, megemésztjük őket.” [tíz]
A Krím városi lakossága többnyire bírálta a szovjet rendszert. A polgárháború idején a krími városokban nagyszámú ember volt a bolsevik hatóságok által a "régi rezsimnek" tulajdonított (a legmagasabb nemesség képviselői, nem bolsevik pártok vezetői, értelmiség, tisztek és mások). Ugyanebben az években volt egy erőteljes, a bolsevikokkal ellenséges tatár nemzeti mozgalom, amely befolyást gyakorolt a vidékre. Az új kormánynak nem volt tömeges támogatottsága. A helyi kommunisták száma csekély volt, vezetői munkájuk minősége alacsony. Mindezek a tényezők rendkívüli gazdálkodási módszerekre késztették a bolsevikokat, ami a gyakorlatban az általuk szervezett tömeges terrort eredményezte [11] .
Miután a lengyel fronton megkötötték a fegyverszünetet Lengyelországgal , a szovjet kormány átcsoportosíthatta seregeit, és a Krím-félszigeten megszilárdult Wrangel orosz hadseregének megsemmisítésére összpontosíthatott . 1920. szeptember 21-én megalakult a Déli Front M. V. Frunze parancsnoksága alatt , akinek az volt a feladata, hogy "megakadályozza az új téli hadjáratot" [12] . 1920. november 7-én megkezdődött a Déli Front offenzívája az orosz hadsereg védelmi állásai ellen . 1920. november 10-re a fehérek felborultak védelmi állásukból Perekopnál és Sivashnál . 1920. november 11-én, amikor a fehéreket is lelőtték az Ishun állásokból , P. N. Wrangel főparancsnok és Dél-Oroszország uralkodója evakuálási parancsot és magyarázó üzenetet adott ki, amelyeket "széles körű tájékoztatásra" küldtek. minden krími városnak: az készséges tisztek, más alkalmazottak és családjaik számára Dél-Oroszország kormánya kötelességének tartja, hogy mindenkit figyelmeztessen az Oroszországból érkezőkre váró súlyos megpróbáltatásokra. Az üzemanyag hiánya nagy zsúfoltsághoz vezet a hajókon, és elkerülhetetlenül hosszú tartózkodáshoz vezet az utakon és a tengeren. Ráadásul a távozók további sorsa teljesen ismeretlen, hiszen a kitelepítettek befogadásához egyik külföldi hatalom sem adta beleegyezését. Dél-Oroszország kormányának semmilyen eszköze nincs arra, hogy segítséget nyújtson mind az úton, sem a jövőben. Mindez arra kényszeríti a kormányt, hogy tanácsolja mindazoknak, akiket nem fenyeget közvetlen veszély az ellenség erőszakossága miatt, maradjanak a Krímben” [13] [14] [15] .
1920. november 13-án a 2. lovas hadsereg és az 51. hadosztály egységei elfoglalták Szimferopolt [16] :209 , 1920. november 17-re minden krími város a bolsevikok fennhatósága alá került [17] . A „Polgárháború a Szovjetunióban” című szovjet lexikon szerint a Wrangel-hadsereg 52,1 ezer katonáját fogták el, V. M. Broshevan krími történész szerint pedig 54 696. T. B. Bykova ukrán történész szerint a szovjet történetírásban a novemberi dátum 1920. 16-át Dél-Oroszországban a polgárháború befejezésének napjának nevezték, azonban véleménye szerint a polgárháború tovább folytatódott: ezt követően főleg a fegyvertelen lakossággal, elsősorban hadifoglyokkal vívták. valamint a szovjet hatóságok által osztályellenségnek minősített civilekkel [18] [19] [20] .
A vörös déli front parancsnoksága ma rádiót küldött Wrangelnek, amelyben felajánlja neki, hogy 24 órán belül adja meg magát a szovjet csapatoknak. Ennek lelkiismeretes teljesítésével a krími hadsereg minden katonájának élete garantált és a szabadon külföldre utazni vágyóknak.
A Fehér Hadsereg tisztjei, katonái, kozákjai és tengerészei!
A déli harc a szovjet fegyverek teljes győzelmével ér véget. Krasznov és Denyikin elesett, Wrangel holnap. Az oroszországi kapitalista rendszer külföldi imperialisták segítségével történő helyreállítására tett minden kísérlet szégyenteljes véget ért. A nagy forradalom győzött, a nagy ország megvédte integritását.
Fehér tisztek, javaslatunk óriási felelősséget ró rátok. Ha elutasítják, és a küzdelem folytatódik, akkor az oktalanul ontott orosz vérért minden felelősség rád hárul. A Vörös Hadsereg a te véred áradatába fojtja a krími ellenforradalom maradványait. De nem állunk bosszút. Bárki, aki leteszi a fegyvert, lehetőséget kap arra, hogy becsületes munkával engesztelje ki bűnét a nép előtt. Ha Wrangel elutasítja javaslatunkat, akkor köteles akarata ellenére letenni a fegyvert. Forradalmi bizottságokat alakítani és megadni magát. Ne felejtsd el, hogy több tízezer ember életéről beszélünk, akik részt vesznek a Szovjet-Oroszország elleni küzdelemben.
Egyúttal parancsot adunk a szovjet csapatoknak a meghódoló ellenségekkel szembeni lovagias magatartásra és mindazok kíméletlen kiirtására, akik fegyvert emelnek a Vörös Hadsereg ellen.
Hagyja fel a külföldi imperialisták lakájainak szégyenteljes szerepét. Ebben a szörnyű órában légy Oroszországgal és népével.
A Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsa .
1920. november 12.
Az 1920 őszi krími eseményekről szóló tanulmányok különösen foglalkoznak a szovjet hatalomnak átadottak amnesztiájának kihirdetésével . A krími fehér csapatokra vonatkozó amnesztia-javaslatok már 1920 áprilisában megjelentek [22] . 1920. szeptember 12-én a Pravda újság felhívást tett közzé Wrangel báró hadseregének tisztjeihez, amelyet az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnöke, M. I. Kalinin, a Népbiztosok Tanácsának elnöke, V. I. Lenin, katonai népbiztos írt alá. és a haditengerészeti ügyekért felelős L. D. Trockij , S. S. Kamenyev főparancsnok és az A. A. Bruszilov főparancsnok irányítása alatt tartott rendkívüli értekezlet elnöke : „... Azok, akik becsületesen és önként átálltak a szovjet kormány oldalára, ne legyen büntetve. Garantáljuk a teljes amnesztiát mindazoknak, akik átállnak a szovjet hatalom oldalára. A Wrangel hadsereg tisztjei! A munkás-paraszt kormány utoljára nyújtja felétek a megbékélés kezét” [21] [22] .
1920. november 11-én a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsa (RVS) egy javaslattal [21] : 508 [22] kapcsolta be a rádiót P. N. Wrangel orosz hadsereg főparancsnokához :
Tekintettel csapatai további ellenállásának nyilvánvaló hiábavalóságára, amely csak új vérpatakok haszontalan ontásával fenyeget, azt javaslom, hogy azonnal hagyja abba a harcot, és tegye le a fegyvert az önnek alárendelt hadsereg és haditengerészet összes csapatával.
Abban az esetben, ha elfogadja a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának említett javaslatát, a Központi Szovjethatalom által neki biztosított jogosítványok alapján, teljes megbocsátást garantálunk Önnek és mindazoknak, akik letették a fegyvert minden vétségért. a polgári viszályhoz kapcsolódik.
Mindenki, aki nem kíván Szovjet-Oroszországban dolgozni, akadálytalanul külföldre utazhat, feltéve, hogy feltételesen megtagadja a Szovjet-Oroszország elleni további harcban való részvételt. A válasz rádión legkésőbb 1920. november 12-én 24 órán belül várható.
Ugyanezen a napon kiadták a „Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának parancsát a Vörös Hadsereg csapatainak sikeres előrenyomulásáról a Krím-félszigeten és a foglyokhoz való hozzáállásról”, amely így szól [23] :
A Vörös Hadsereg katonái! Vitéz egységeink, áttörve az ellenség megerősített állásait, betörtek a Krím-félszigetre... A Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsa rádiógramot küldött Wrangelnek, tisztjeinek és katonáinak azzal a javaslattal, hogy 24 órán belül adják meg magukat. amely életet biztosít a meghódoló ellenségeknek és azoknak, akik szeretnének - ingyenes külföldre utazás... A Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsa a Vörös Hadsereg minden katonáját felszólítja, hogy kímélje meg a megadókat és a foglyokat. A Vörös Hadsereg katona csak az ellenség számára szörnyű. A legyőzöttek lovagja
Wrangel nem kapott választ. Sőt, Wrangel elrejtette a rádióüzenet tartalmát hadserege személyzete elől, és elrendelte az összes rádióállomás bezárását, kivéve azt, amelyet tisztek szolgálnak ki. A válasz hiánya lehetővé tette a szovjet fél számára, hogy kijelentse, hogy az amnesztia-javaslatot formálisan megsemmisítették [15] .
1920. november 12-én a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsa újabb üzenetet küldött az ellenségnek, amelyben tájékoztatta a „tiszteket, katonákat, kozákokat és tengerészeket”, hogy felajánlották Wrangelnek a megadást, és parancsot adtak ki. a vörös csapatok lovagias magatartásáért a behódolókkal szemben és az ellenállást folytatók kíméletlen kiirtásához. A fellebbezésben az áll, hogy ha ezt a javaslatot jóhiszeműen elfogadják, akkor az orosz hadsereg minden katonája garantált életet kap, és azok, akik el kívánják hagyni Szovjet-Oroszország határait, akadálytalanul kapnak távozási lehetőséget. Ha Wrangel elutasította a javaslatot, hadseregének katonáit arra kérték, hogy maguk adják meg magukat [21] :509 . L. M. Abramenko úgy véli, hogy ez a felhívás minden valószínűség szerint széles körben ismertté vált az orosz hadsereg csapatai körében [24] .
A szovjet fél felhívásai és a dél-orosz kormány üzenete az orosz hadsereg katonáihoz és általában a Krím lakosságához vezetett oda, hogy a evakuálható személyek egy része inkább a honvéden maradt. félsziget. Az egyik érv egy ilyen döntés mellett a szovjet hatalom 1919 tavaszi "második megérkezésének" volt a Krím-félszigeten emléke is, amely többnyire fizikai erőszak nélkül ment [25] .
L. M. Abramenko igazságügyi tanácsos, aki számos történelmi és jogi művet írt a szovjet elnyomás témájában , úgy vélte, hogy az orosz hadsereg feladó tisztjei és katonái valóban teljesítették mindazokat a feltételeket, amelyek mellett amnesztiát ígértek nekik, és a parancsot Az orosz hadsereg és az összes evakuált katona teljesítette az ultimátumban foglalt feltételeket - leállították az ellenállást, ami a fő feltétel volt, szinte minden katonai felszerelést és fegyvert elhagytak, és nem semmisítették meg a katonai létesítményeket, bázisokat és városi infrastruktúrát. Tevékenységük teljes mértékben megfelelt a „Szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól” szóló nemzetközi egyezmény [26] feltételeinek .
L. M. Abramenko és T. B. Bykova történész is azt írta, hogy az amnesztia ígéretei csak szavak – a bolsevik vezetésnek semmi esetre sem állt szándékában a fehér mozgalom résztvevőinek amnesztiája [27] . A vörösök idő előtt felkészültek az úgynevezett "krími hadműveletre", csekista egységeket alakítottak a déli fronton, parancsnoki, kísérő- és lövészosztagokat, több száz hivatásos és kíméletlen terrorszervezőt mozgósítottak Közép-Oroszországban [28] .
Spontán és ellenőrizetlen gyilkosságok kezdődtek a Krím-félszigeten, még akkor is, amikor az orosz hadsereg visszavonult a krími kikötőkbe. A fehéreket üldöző Vörös Hadsereg egységei, az anarchista-makhnovisták egységei , a Krímben elhagyott vörös szabotázsosztagok, valamint a krími hegyekből leszálló vörös- zöld partizánok foglalkoztak az elfogott ellenséggel [29] [30] [ 31] .
A partizánosztagokban bandita elemek voltak túlsúlyban. A lemaradó fehérek csoportjait megtámadva a partizánok lelőtték a foglyul ejtetteket, akik korábban leszerelték és meztelenre vetették áldozataikat. Y. P. Gaven , a Krimrevkom tagja szerint a krími hadsereg visszavonulása során a partizánok legalább 3000 embert lőttek le, ugyanennyi áldozatot adott meg K. V. Skorkin kutató [32] . G. Kulish vörös partizán emlékiratokat hagyott hátra, amelyeket D. V. Sokolov kutató jellemzőnek értékelt, és amelyben leírta, hogy a vörös partizánok elvették az összes ruhát az orosz hadsereg soraiból, akik nem voltak hajlandók csatlakozni a partizánokhoz, és hagyták ebben a formában mennek a jeges útra az első fagyok útjáról, és a tiszteket egyszerűen megölték. Sok tisztet és junkert öltek meg Karasubazar városának elfoglalása során . A város elfoglalása után a partizánok azonnal letartóztattak mintegy száz „a szovjethatalomra ártalmas elemet” a helyi lakosoktól, és legtöbbjüket lelőtték [29] .
Hasonló emlékeket hagyott az elfogott költő, Ivan Savin [29] :
A bolsevik hátul a bolsevik gyalogság után rohanva már meztelenre vetkőzött, még egy tetves Vörös Hadsereg zubbonyát sem vetve meg, amelyet éppen egy könyörületes mahnovista vetett ránk kegyesen... Volt eset, hogy ugyanazt a polgárt négyszer vetették alá ilyen öltözködésnek. , hiszen az első után következő katona még rongyosabbnak bizonyult és elődje teltebb ruháival csábította...
A városok vörösök általi elfoglalása borraktárak kifosztásával járt, ami az erőszak mértékének növekedéséhez vezetett. A vörös parancsnokokat arra kényszerítették, hogy szándékosan megsemmisítsék a raktárak tartalmát, hordókból bort öntve, hogy gyorsan abbahagyják az ivást és legalább némi rendet helyreállítsanak [29] .
A modern orosz történetírásban az a nézet uralkodik, hogy a krími tömegterrort a bolsevik központ [33] [34] [35] [36] :21-25 ihlette , de még mindig előfordulnak alulról indított terroresetek. [37] [38] : 506 .
Ishin történész azt írta, hogy a Krím-félszigeten 1920-1921 végén a tömeges terrort az RKP(b) vezetése szabadította fel, és ez teljesen természetes volt, hiszen a tömegterrort az RKP(b) vezetői már korábban is ideológiailag indokolták. . Véleménye szerint ennek a terrornak az volt a célja, hogy minél több potenciális „osztályellenséget” megsemmisítsen. Tézisének indoklásaként Ishin számos dokumentumot és a bolsevizmus és a cseka vezetőinek a polgárháború és a krími hadművelet során tett nyilatkozatát támasztotta alá [33] . 1920. június 28-án az RSFSR Forradalmi Katonai Tanácsának egyik tagja I. V. Sztálin táviratot küldött L. D. Trockijnak, amelyben azt írta, hogy „a Wrangel parancsnoki állomány teljes megsemmisítéséről” szóló parancsot a tervek szerint a kormány adja ki. amikor elkezdődött a Krím elleni általános offenzíva [38] :506 .
Zarubinék úgy vélik, hogy Lenin eleinte nem ellenezte a krími Wrangel csapatok amnesztiáját, de miután értesült a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának javaslatáról, 1920. november 12-én sokkal szigorúbb utasítást adott: add fel. . Rendkívül meglepett a feltételek túlzott rugalmassága. Ha az ellenség elfogadja őket, akkor valóban biztosítani kell a flotta elfogását és egyetlen hajó el nem engedését; ha az ellenség nem fogadja el ezeket a feltételeket, akkor véleményem szerint már nem lehet megismételni őket, és kíméletlenül kell bánni” [14] [16] :209 .
1920. november 16-án F. E. Dzerzhinsky utasította, hogy tisztítsák meg a Krímet az ellenforradalmároktól. A Délnyugati és Déli Front különleges osztályának vezetőjének , V. N. Mancevnek írt titkos titkosított táviratában Dzerzsinszkij ezt írta: „Tegyen meg minden intézkedést, hogy egyetlen fehér gárda se érkezzen a Krímből a szárazföldre... Ez lesz a a köztársaság legnagyobb szerencsétlensége, ha sikerül átszivárogniuk. A lakosság és a Vörös Hadsereg katonái közül senkit sem szabad átengedni a Krímből. Másnap a forradalmi bizottság vörösterror hadjáratot indított az orosz hadsereg tisztjei és más, a Krímben maradt állampolgárok ellen. Bár a titkosítás nem tartalmazott kifejezett utasításokat az „osztályellenségek” tömeges felszámolásának megkezdésére, a történészek „parancsként a művelet megkezdésére” értelmezik, mivel úgy vélik, hogy az utasításokat szóban is ki lehetett adni. A Dzerzsinszkij táviratában említett félsziget blokád bevezetésének hivatalos indoklása egy héttel később hangzott el: bejelentették, hogy a Krím területének szigorú elhagyási tilalmával a szovjet kormány a járványok - a tífusz és a kiújuló láz és a himlő - ellen küzd. [14] . A szabad mozgás tilalma 1921 őszéig létezett a Krímben [39] [33] .
1920. november 22-én L. D. Trockij Katonai Ügyek Népbiztossága táviratot küldött beosztottjainak, M. V. Frunzének és a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának tagjának, S. I. Gusevnek , emlékeztetve a különleges trojka előtt álló feladatokra és a cselekvésre. az egykori ellenség bizalmatlanságának csillapítása érdekében: „Minden figyelmet arra a feladatra kell összpontosítani, amelyre a „trojkát” létrehozták. Próbálja meg félrevezetni az ellenséget ügynökökön keresztül, tájékoztatva... hogy a felszámolást törölték vagy más időpontra halasztották” [40] .
1920. december 6-án V. I. Lenin a moszkvai bolsevik aktivistáinak találkozóján kijelentette [41] : „Most 300 000 burzsoázia él a Krím-félszigeten. Ez a jövőbeli spekuláció, kémkedés, a kapitalistáknak nyújtott mindenféle segítség forrása. De nem félünk tőlük. Azt mondjuk, hogy elvesszük, szétosztjuk, leigázzuk, megemésztjük őket.” Az RSFSR Forradalmi Katonai Tanácsának elnökhelyettese, E. M. Sklyansky a Krími Forradalmi Katonai Tanácshoz intézett táviratában ezt írta: „A háború addig tart, amíg legalább egy fehér tiszt marad a Vörös-Krím-félszigeten” [33] . Kun Béla Szkljanszkij táviratára így reagált: „A Krím egy palack, amelyből egyetlen ellenforradalmár sem ugrik ki, és mivel a Krím három évvel le van maradva forradalmi fejlődésében, gyorsan áthelyezzük Oroszország általános forradalmi szintjére. ...” [42] .
Zarubins történészek szerint „a terror mechanizmusának óraműve Moszkvában volt. Innen küldték ki a főnököket - Kun Bélát és Zemljacskát , valamint az állam egyik vezetőjét - G. L. Pjatakovot , akit az akció általános vezetésére küldtek [34] . Bykova történész [43] azt is írja, hogy Pjatakovot a Krímbe küldték, hogy vezesse az akciót . Zarubinok szerint nem véletlenül választotta a Bolsevik Párt Központi Bizottsága Kun Bélát, a magyar forradalmárt, aki túlélte hazájában a forradalom leverését, és úgy vélte, joga van hevesen gyűlölni a burzsoáziát és annak „ védelmezők” [44] . V. G. Zarubin 2013-as munkájában azt írta, hogy bár általánosan elfogadott, hogy Kun Béla és Zemljacska voltak a krími terror fő inspirálói és szervezői, a büntetőakciók kétségtelenül Moszkva parancsára kezdődtek. A történész azt írta, hogy sem Kun Béla, sem Zemljacska nem adhatott parancsot ezen akciók közvetlen végrehajtóinak - a különleges osztályok alkalmazottainak, a Cseka és a katonaság alkalmazottainak, de M. V. Frunze parancsnoki jogkörrel rendelkezik. Frunze, buzdítva azokat, akik különösen a terrorcselekményekben mutatkoztak meg, szervezői körébe került [45] . Frunze jóváhagyó határozata a Déli Front különleges osztályának vezetőjének, Jefim Evdokimovnak a kitüntetési lapján található [46] .
V. M. Broshevan történész szerint a fehérek krími kivégzésének elkövetői mind a wrangeliták és a burzsoázia elleni elnyomást közvetlenül végrehajtóknak, mind azok vezetőinek tulajdoníthatók, akikhez az RSDLP Politikai Hivatalát is hozzátartozik (b. ) teljes erőben a Forradalmi Tanácsköztársaság teljes létszámmal, a Déli Front RVS-e és a neki alárendelt hadseregek RVS-e, a Cseka Igazgatósága teljes létszámban és a Cseka Különleges Osztályok Igazgatósága teljes létszámban. [36] : 21-25 .
A bolsevikok vezetése visszautasította a vádakat egy ilyen masszív krími terror megszervezésével kapcsolatban. Illusztrációként Ishin idézi V. V. Veresaev író F. E. Dzerzsinszkijvel folytatott beszélgetéséről szóló visszaemlékezéseinek egy részletét (a beszélgetés közte és Dzerzsinszkij között 1923 januárjában zajlott, amikor a krími eseményekről szóló regény kiadásának lehetőségéről tárgyaltak " Holtan " vége "). Az írónak a tömeges kivégzések okaira vonatkozó kérdésére Dzerzsinszkij azt válaszolta [33] :
…emberek ezrei pusztultak el. Megkérdeztem Dzerzsinszkijt, hogy miért tették mindezt? Azt válaszolta:
„Látod, itt nagyon nagy hibát követtek el. A Krím-félsziget volt a fehérgárda fő fészke. És hogy ezt a fészket elpusztítsuk, abszolút kizárólagos jogkörrel rendelkező elvtársakat küldtünk oda. De nem gondolhattuk, hogy ilyen módon használják fel ezeket az erőket.
Megkérdeztem:
"Pjatakovra gondolsz?" (Mindenki tudta, hogy az úgynevezett „Pjatakov-trojka” állt a mészárlás élén: Pjatakov, Zemljacska és Kun Béla).
Dzerzsinszkij kitérően válaszolt:
"Nem, nem Pjatakov."
Nem mondta meg, hogy kire, de homályos válaszaiból arra következtettem, hogy Kun Bélára gondol.
…
4. § A Fehér (Wrangel) hadsereg minden, a területen maradó tisztje, tisztviselője, önkéntese és junkere a meghatározott időn belül köteles jelentkezni a különleges osztályon ___.
5. § Minden fehérgárdával elmenekült polgár, aki az utóbbiakat ismeri, köteles a fenti határidőn belül személyesen jelentkezni a különleges osztályon.
6. § Azok, akik ennek a parancsnak nem tesznek eleget, a helyszíni forradalmi törvényszék bírósága elé, szükség esetén pedig a legszigorúbb büntetés - helyszíni kivégzés - alá tartoznak.
Kezdet speciális osztály - ___
Kezdet ügynökök - ___
Titkár - ___
Az előre elkészített parancs formája, amelyet a Krím összes településére beragasztottak, hogy elfoglalják őket a Vörös Hadsereggel. L. M. Abramenko kutató találta az elnyomottak archívumában [47]
Az evakuálás után a Krímben maradt "osztályellenségek" tömeges megsemmisítésének megszervezésére a központi kormányzat R. S. Zemljacskát , Kun Bélát és a szovjet állam egyik vezetőjét, G. L. Pjatakovot küldte a Krímbe , akinek az általános felügyeletet kellett volna gyakorolnia. a büntető akció felett. Kun Béla és Zemljacska viselte a fő felelősséget a krími vörösterror megszervezéséért és végrehajtásáért [33] [48] .
Ahogy a Krymrevkom Shabulin elnöke beszámolt az RCP(b) IV. krími regionális konferenciáján 1921 májusában, 1920 novemberétől 1921 márciusáig 1360 ember érkezett a Krímbe, hogy helyreállítsa a rendet. Az oroszországi vörösterror alkalmazásának tapasztalatai birtokában az újonnan érkezők visszaszorították a "puha testű" helyi vezetőket [49] .
A Krím-félszigeten az „ellenforradalom darázsfészke” megsemmisítésére vonatkozó jogosítványokat egyidejűleg számos szerv – a hadsereg speciális részlegei, a Cseka különböző osztályainak osztályai – a haditengerészeti cseka, a szállítócseka és hasonlók birtokolták. amelyek önállóan jártak el, nemcsak anélkül, hogy cselekvéseit másokkal összehangolták volna [50] , hanem gyakran versenyezve is velük a „befolyási övezetek” megszerzéséért. A Krím Forradalmi Bizottsága nem koordinálta mindezen egységek munkáját. Csak 1921 áprilisában, a Krími Regionális Rendkívüli Bizottság (KOChK) létrehozásával központosították a cseka munkáját a Krím-félszigeten [51] .
Visszatérve Melitopolba 1920. november 14-én (más források szerint - 16-án), az akkoriban szokásos eljárás szerint - amikor a katonai egységek parancsnokai a Vörös Hadsereg által megszállt vagy csak elfoglalni tervezett terület felett a hatalmat saját erőkkel ruházták át. parancsot ad a bolsevik forradalmi bizottságoknak [52] - számos szerző szerint a Déli Front 6. Hadserege Forradalmi Katonai Tanácsa és az RKP Krími Regionális Bizottsága tagjainak közös ülésén (b) [53] ( Ugyanazon a napon alakult meg), megalakult a Krími Forradalmi Bizottság - a félsziget legmagasabb és rendkívüli hatósága, amely hatalmi funkciókat lát el, amíg a békeidőben működő szovjet szervek megkezdik munkájukat.
Más források szerint a Krím Forradalmi Bizottsága "amely az elnökből - a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának tagjából Kun Béla és tagjai: A. Lida , Gaven , Memetov, Idrisov és Davydov-Wulfson " alakult meg. 1920. november 16-án a „titkos, nyilvánosságra hozatalra nem kötelezett” 215/51. számú végzéssel a Déli Front hadseregei számára. A parancs kimondta, hogy a Forradalmi Bizottság megalakítása az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság 1920. október 24-i határozatával és a Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának 87. sz. november 14-i határozatával összhangban történt. , 1920. A Forradalmi Bizottság megkapta a jogot arra, hogy a Forradalmi Bizottság egy másik tagját kooptálja a Krím-félszigeten. A parancsot pom írta alá. parancsnoka a front Avksentiev, tagja a Forradalmi Katonai Tanács a front Gusev és az elején. front főhadiszállás Pók. V. M. Broshevan történész szerint ez a dokumentum nem engedi egyetérteni azzal az állítással, hogy a Krími Forradalmi Bizottság november 16-án alakult meg a 6. hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának és az RCP Regionális Bizottságának közös ülésén (b. ) [54] :13 .
A Krimrevkom 1920. november 16-i 1. számú parancsa így szólt: [55] „1. Amíg a szovjeteket a krími munkások és parasztok meg nem választják, a Krím területén minden hatalom a Krími Forradalmi Bizottságé, amely a következő összetételben alakul: elnök, elvtárs. Kun Béla helyettes elnök elvtárs. Gaven , tagok: Memetov, Idrisov, Lida , Davydov ... "Hamarosan a kisebb területi forradalmi bizottságok hálózata lefedte az egész félszigetet – megyei, kerületi, volosti és vidéki forradalmi bizottságok jöttek létre. A forradalmi bizottságok fő feladatának a gazdaság helyreállításának megszervezését, a "forradalmi rend megteremtését" és az "ellenforradalmi központok felszámolását" hirdették meg [33] .
1920. november 27-én strukturálták a Krimrevkom munkáját - különféle „részlegeket” hoztak létre, köztük a „Krím-félsziget speciális osztályát”, amely létrehozóinak terve szerint átvette az elnyomások általános vezetését. . Valójában ez az osztály nem szerzett önálló jelentőséget - funkcióit a Perekop-Chongar hadművelet során a Krím területére belépő hadseregek speciális osztályai látták el - a 4. és a 6. . A Krími Forradalmi Bizottság 1920. november 18-i 7. számú parancsa így szólt: „... Ideiglenesen a Krími Különleges Osztály összes joga és hatásköre a 6. Hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának Különleges [Osztályát] illeti meg. . Minden olyan esetet, amikor a Krymrevkom Különleges Osztálya (a 6. Hadsereg Különleges Osztálya) parancs nélkül kísérelték meg a házkutatást és letartóztatást, haladéktalanul jelenteni kell a város parancsnokának és a Különleges Osztály vezetőjének...". A Krím-félsziget különleges osztályának feladatait azonban rövid ideig a 6. hadsereg különleges osztálya látta el - 1920 végétől a 4. hadsereg különleges osztályához kerültek , amelyet A. I. Mikhelson [56] vezetett. .
A speciális osztályok munkáját egy speciálisan létrehozott „ krími sokkcsoport ” irányította , amelynek létezéséről a szovjet történetírás hallgatott. 1920. november 21-én E. G. Evdokimovot nevezték ki a Déli és Délnyugati Front Különleges Osztályának helyettes vezetője . Az Ukrán SSR Állami Politikai Igazgatóságának (GPU) vezetője , V. A. Balitsky , értékelve a csoport tevékenységét, ezt írta: „A felelős munka a különleges osztályokra hárult a földalatti megtisztítása során, különösen a Krím-félszigeten a Wrangel felszámolása után. Elülső. Az ellenforradalom fészkeit, amelyeket a fehér gárda a Krímben hagyott, vörösen izzó vassal elégették” [56] .
A hadseregek speciális osztályai mellett a politikai osztályoknak is volt büntető funkciója . A Tengerészeti Minisztérium külön osztálya is működött a Krím területén. A különleges osztályok a krími Cseka 1921. április 18-i határozatával megszűntek, feladataikat ez utóbbihoz ruházták át [57] . A krími vörösterror politikájának fő végrehajtói a speciális osztályok voltak, tevékenységüket az ellenőrzés hiánya és az önkény jellemzi [56] .
A Krím-félszigeten a szovjet hatalom uralmának kezdeti időszakában a fehér-zöld lázadók elleni harcot a 4. hadsereg, valamint a Fekete- és Azovi-tenger speciális osztályainak expedíciós egységei folytatták. Ezek a különítmények a tényleges harci feladatok mellett felderítő és propagandamunkát végeztek, amelyhez információs hálózatokat hoztak létre. A túszejtő rendszert széles körben alkalmazták . Például a 4. hadsereg speciális osztályának expedíciós különítményére vonatkozó parancs elrendelte, hogy "szabállyá tegyék a következőket: bekeríteni egy falut vagy falut, túszul ejteni 5-10 embert a művelet idejére". A gyakorlatban ezeket a normákat gyakran nagymértékben túllépték [56] .
Az RCP Központi Bizottsága (b) és a Szimferopoli Népbiztosok Tanácsa utasításainak teljesítése érdekében közvetlenül a Vörös Hadsereg általi megszállás után létrehozták az RCP (b) Krími Regionális Bizottságát. Összetételét az RKP(b) Központi Bizottsága 1920. november 15-én hagyta jóvá. A krími bolsevikokat egy hivatásos forradalmár , R. S. Zemljacska vezette, akit kifejezetten Moszkvából küldtek erre a célra . Rajta kívül az RCP (b) Krími Regionális Bizottságába Yu. P. Gaven , D. I. Uljanov , O. A-G. Deren Ayerly és L. P. Nemcsenko [33] [52] .
1920. december 9-én létrehozták a Krími Rendkívüli Bizottságot (KrymChK) - az Összoroszországi Cseka területi részlegét . Az első elnököt Kaminszkijnak nevezték ki, akit Moszkvából küldtek a Krímbe. 1920. december 21-én az RCP (b) Krími Regionális Bizottsága jóváhagyta a Krími Cseka Kollégiumát, amely a következőkből állt: az elnök - Kaminsky, a titkár - Protopopov, a titkos műveleti osztály vezetője - Polkanov, a a közigazgatási osztály - Pogrebnoy és a Forradalmi Törvényszék képviselője - Kurgan. Hamarosan Kaminskyt S. F. Redens váltotta fel , akit 1920 decemberében a Cseka meghatalmazott képviselőjévé neveztek ki a Krím-félszigeten, és 1921. január 19-én érkezett a félszigetre. Újraszervezte a Krími Rendkívüli Bizottság munkáját, Szimferopolban, Szevasztopolban és Kercsben önálló Csekas városokat hozott létre (halálbüntetés kiszabásának jogával), közvetlenül neki számolt be, Feodosia , Jalta és Jevpatori kerületben pedig a Politikai Hivatalnak alárendelt vizsgálat lefolytatásának joga). S. F. Redens felhatalmazott képviselőit a Krím számos körzetébe küldték. Maga Redens a Szimferopoli Csekában helyezkedett el, amely 1921. április 18-án úgy döntött, hogy feloszlatja a különleges osztályokat, és átszervezi a Szimferopoli Csekát a Krími Regionális Csekává, amelyhez egy külön osztályt csatoltak, amely a tevékenységek általános irányításának feladatait látta el. büntetőtestületek a Krím-félszigeten. 1921 szeptemberében a felnövekvő Redens helyett Krymochka élére a Fehéroroszországból érkezett A. I. Rotenberg került.[51] [./Red_terror_in_Crimea#cite_note-_58b1fe5780a17864-51 [51] ]. A KrymChK saját fegyveres erőkkel és különleges erőkkel [56] [58] állt a rendelkezésére .
A krími Cseka bátorított a felmondásra – közzétették azt a követelményt, hogy minden felelős személy naponta tegyen jelentést az ellenőrzött területen (házak, szállodák, szobák) tartózkodó összes személy érkezéséről/távozásáról, és felhívást intéztek „ minden becsületes polgárhoz, hogy tegyenek eleget kötelezettségüknek”. állampolgári kötelesség ” és jelentsenek a krími csekának „ a fehérgárdisták, ellenforradalmárok elrejtőzésével, a szovjet hatalomhoz való ragaszkodással, a szovjet intézményekbe való behatolással kapcsolatos információkról . A hívásokra válaszoltak [59] – sok krími lakost letartóztattak, forradalmi törvényszékek és különleges osztályok bíróság elé állították őket, és pontosan a szomszédok, kollégák, irigyek feljelentései alapján végezték ki őket, akik így személyes számlákat rendeztek [60] .
Az "ellenforradalom melegágyainak" felszámolása mellett a krími Cseka szervei fontos szerepet játszottak a visszaélések és a bűnöző banditizmus elleni küzdelemben. Maguk a csekai testületek munkájában azonban gyakoriak voltak a hivatali helyzettel való visszaélések, és esetenként nyílt bűnözés is. A Krími Cseka szerveinek vezetői még a bolsevik párt krími szerveit is megpróbálták leigázni, ami konfliktusokhoz vezetett köztük és a párt vezetői között. De vitathatatlan, hogy a krími cseka volt a Krím-félszigeten a bolsevik hatalom fő pillére, amely teljes mértékben megfelelt a Központi Bizottság Csekája által adott „ az ellenforradalom elleni harc harci apparátusának a belső fronton ” meghatározásának. az RCP b) pontja [56] .
A fent említett szervezeteken kívül a forradalmi törvényszékek, a Vörös Hadsereg alakulatai, a „népi milícia”, „munkaosztalékok”, „vidéki önvédelmi különítmények” rendelkeztek büntető határozathozatali joggal. 1921. augusztus 1-jén a forradalmi törvényszékeket egyetlen struktúrába tömörítették, amely a Krím Egységes Forradalmi Törvényszéknek volt alárendelve, amely négy ágból állt: fő, katonai, adóügyi és területi. A Krím-félszigeten 1921-ben elsöprő szovjetellenes partizánmozgalom leküzdésére a Krimrevkom alatt külön konferenciát hoztak létre a banditizmus elleni küzdelemről, amely koordinálta a különböző osztályok felkelésellenes tevékenységét [58] .
Minden olyan külföldi állampolgárt, aki a Krím területén tartózkodik, köteles 3 napon belül regisztrációra megjelenni. Azokat a személyeket, akik a megadott időn belül nem regisztrálnak, kémnek tekintik, és a Forradalmi Törvényszék a háború teljes időtartama alatt bíróság elé állítja.
Minden olyan személynek, aki a szovjet hatalom 1919. júniusi kivonása után érkezett a Krím területére, 3 napon belül meg kell jelennie regisztrációra. Akik nem jelennek meg, azokat ellenforradalmároknak tekintik, és a Forradalmi Törvényszék a háborús idők összes törvényének megfelelően bíróság elé állítja őket.
Minden tiszt, háborús tisztviselő, katona, a jó hadsereg intézményeiben dolgozó 3 napon belül köteles megjelenni a regisztrációnál. Azokat, akik nem jelennek meg, kémként kezelik, és a legszigorúbb haditörvény szerint a legmagasabb büntetésben részesülnek.
Zarubin történészei úgy vélték, hogy az RCP Dzsankoj szervezetének felhívásából származó szlogen (b) "Szögezzük meg a már haldokló, görcsökben vonagló burzsoázia koporsóját!" legterjedelmesebben és legteljesebben jellemezte a Krimrevkom által indított büntetőintézkedéseket [58] .
1920. november 17-én a Krimrevkom kiadta a 4. számú parancsot a külföldiek, a Krímbe a szovjethatalom hiányában érkezett személyek, a Wrangel-hadsereg tisztjei, tisztviselői és katonái három napon belüli kötelező regisztrációjáról. Az amnesztia minden ígérete feledésbe merült. A krími szovjet hatóságok tervei szerint minden ebbe a kategóriába tartozó személyt megsemmisítettek. Ráadásul a szovjet kormány nem vette figyelembe, hogy sokan nem akartak teljesen tudatosan evakuálni, hiszen vagy erőszakkal mozgósították őket (főleg a szovjet kormány katonai és ideológiai ellenségeit evakuálták), és azt hitték, hogy semmi sem fenyegeti őket, vagy elhitték. az amnesztia ígéreteit, és lehetségesnek tartotta, hogy hazája érdekében munkálkodva engesztelje ki a fehér táborban való tartózkodását. Sz. P. Melgunov szerint, amikor az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság vizsgálta a krími terror körülményeit, a krími városok parancsnokai indoklásként Kun Béla és Zemljacska táviratát mutatták be, amely a bejegyzett személyek azonnali lelövését tartalmazta. tisztek és katonai tisztviselők [53] [61] .
1920. december 25-én kiadták a Krimrevkom 167. számú új parancsát, amellyel a Krím összes kerületi és városi forradalmi bizottsága köteles 10 napon belül nyilvántartásba venni minden volt tisztet és katonai tisztviselőt, csendőrt , rendőrt, köztisztviselőt. akik az előző kormány alatt felelős tisztségeket töltöttek be, papok, tulajdonosok, akiknek vagyonát békeidőben több mint 25 ezer rubelre becsülték, mindazokat, akik 1918. február 1. és 1919. március 1. között, valamint 1919. június 1. között érkeztek a Krímbe. Wrangel hatalmának bukásáig. Mindkét rend egy "forradalmi törvényszék" tárgyalásával és az "ellenforradalmárok" büntetésével fenyegetőzött, mindazokkal, akik nem jelentek meg regisztrációra [62] .
A Krím-félszigeten a terror mértéke tiltakozási hullámot váltott ki a helyi lakosság, sőt a helyi szovjet és bolsevik munkások részéről is. A tiltakozásokat súlyosbította, hogy a Krímbe kívülről küldött vezetők voltak a terrorvezetők. 1920 végén konfliktus tört ki Zemljacska és Kun, valamint a helyi munkások között, akiket a moszkvai küldöttek „puha” és „keménységtelenség” vádjával vádoltak. A honfitárs követelte Yu. P. Gaven, S. Ya. Babakhan, I. K. Firdevs , P. I. Novitsky, L. P. Nyemcsenko és D. I. Uljanov eltávolítását a Krímből. De ennek eredményeként Moszkva visszahívta Zemljacskát és Kuhnt. Ideiglenesen a 4. hadsereg Forradalmi Katonai Tanácsának tagját, A. M. Lide-ot nevezték ki tisztségükre, akiről M. Kh. Sultan-Galiev ilyen emlékeket hagyott hátra: „Elvtárs. Lide egy elmebeteg dolgozó, nagyon fáradt és pihenésre szorul... Az orvosok, akik nemrégiben megvizsgálták, azt mondják... ha nem kezelik, néhány hónapon belül megőrülhet. Nyilvánvaló, hogy lehetetlen ügyes vezetést követelni egy ilyen alkalmazotttól. Szamoilova elvtárs útját követte azonban, időnként némi gyengüléssel…”. 1921. március 3-án Moszkvából érkezett a Krímbe I. A. Akulov , aki Zemljacska és Kun pozícióját foglalta el, és folytatta a vörös terror széles körű alkalmazásának politikáját [63] .
L. M. Abramenko kutató felhívta a figyelmet arra, hogy az elnyomottak archívumában számos beadvány található az állami intézmények, állami szervezetek, vállalati kollektívák, spontán utcai találkozók által letartóztatott személyek sorsának enyhítésére. Ezeket a petíciókat a fogvatartottak aktájához csatolták, és megőrizték. De a kutató nem talált egyetlen választ a beérkezett petíciókra. Ebből a tényből a kutató arra a következtetésre jutott, hogy a központi csekista és bolsevik testületek által „a Krím polgári elemektől való megtisztítására és az ellenforradalmi fészek lerombolására” küldött büntetők gőggel és hiúsággal voltak tele, és méltóságukon alulinak tartották a petíciók megválaszolását. a krími lakosság [64] . A krími bolsevikok vezetője, R. S. Zemljacska is felhívta a figyelmet a nagyszámú beadványra, aki ennek megfelelően már 1920. december elején utasította a krími pártsejteket [65] : „A Különleges Osztályok akciói sok petíciót váltottak ki. helyi kommunistáktól... A Területi Bizottság rámutatott a tömeges beadványok elfogadhatatlanságára, és azt javasolta a pártirodának, hogy semmi esetre se hagyják jóvá az ilyen beadványokat, hanem éppen ellenkezőleg, nyújtsanak valódi segítséget a Speciálisnak. Osztályok az ellenforradalom végleges felszámolása érdekében végzett munkájukban.
Abramenko felhívta a figyelmet a krími kivégzési ítéletek egy másik eljárási újítására, amelyre korábban nem volt példa, és ami talán gyakorlati válasz volt a krími szovjet büntetés-végrehajtási hatóságok előtt álló kihívásokra, amikor a legrövidebb időn belüli teljes megsemmisítést kapták. a lakosság teljes társadalmi csoportjainak lehetséges ideje: egyszerűsítési eljárások az elnyomás alkalmazásának dokumentálására. Az ítéletet nem minden egyes vádlottra vagy kisebb, 10-20 fős csoportokra (ezt korábban is alkalmazták), hanem azonnal 100-200, sőt egy ügyben 300 főre. A listán csak az áldozat vezetékneve, neve, apaneve, születési év, társadalmi származás és vagyoni helyzet, katonai rang vagy beosztás szerepelt. A listás kivégzések az RCP (b) Központi Bizottsága Politikai Hivatala és az SNK számos határozatának gyakorlati megtestesítőivé váltak az „ellenforradalmárok” elleni kíméletlen és gyors megtorlásról, valamint célzott, konkrét javaslatokról, utasításokról és követelményekről a nyomozó hatóságok számára. vizsgálatokat végezni, Lenin szavaival élve: "... anélkül, hogy bárkit megkérdezne és elkerülné az idióta bürokráciát". Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az elnyomást nem egyénileg alkalmazták, az elkövetett bűncselekmény súlyosságától és a vádlott személyiségétől függően, hanem azonnal a listán szereplő személyek csoportján; a fogvatartottakat soha nem hallgatták ki, nem emeltek rájuk konkrét vádat, nem beszélve az egyéb kötelező eljárási követelmények teljesítéséről; Az elnyomások alkalmazásának indoklása a „bűnök” teljesen új összetétele volt, például: „kozák”, „burzsoá”, „pap”, „katona”, „menekült”, amelyekre csak egy büntetés van előírva - kivégzés. L. M. Abramenko egy ilyen eljárási rendszert „anti-igazságszolgáltatásnak” vagy „ellenigazságosságnak” nevezte [66] .
T. B. Bykova történész provokatívnak értékelte a regisztrációra érkezők által kitöltött kérdőívek számos kérdését: „ki tudja megerősíteni szavai valódiságát?”, „Hol élnek rokonai?”, „Ki tudja a bolsevik hatóságok közül Önnek is?". Elmondása szerint, ha az interjúalany elég naiv volt ahhoz, hogy őszintén válaszoljon ezekre a kérdésekre, ő maga küldte a csekistákat azokhoz, akik a következő letartóztatások és kivégzések tárgyává váltak [42] .
Az elnyomás a halálra ítéltek családtagjait is érintette. 1921. január 2-án az RCP (b) krími regionális bizottságának és a Krimrevkom közös ülésén úgy döntöttek, hogy a különleges osztályoknak, amikor a letartóztatott személy kivégzéséről döntenek, egyidejűleg rendeletet kell kiadniuk a kiutasításról. családjának a Krím területéről [67] . 1921 nyaráig legalább 100 000 egykori menekültet deportáltak a Krímből. Más szocialista pártok ( dashnakok , mensevikek, szocialista-forradalmárok) [68] tagjait kiutasították a félsziget területéről .
Bykova kiemeli a szovjet csapatok és büntetőtestületek orvosok és állatorvosok, kórházak egészségügyi személyzete, sebesültek és Vöröskereszt alkalmazottai elleni mészárlását [42] , amely az alapvető emberi jogok súlyos megsértése volt, és közvetlenül ellentmond a Szovjet-Oroszország által vállalt nemzetközi kötelezettségeknek. A Népbiztosok Tanácsa már 1918. május 30-án határozatot fogadott el, amelyet megküldtek a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának, hogy „Az Orosz Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Népbiztosainak Tanácsa felhívja a Nemzetközi Bizottság a genfi Vöröskereszt és minden olyan állam kormánya, amely elismerte a Genfi Egyezményt , hogy ez az egyezmény, mind eredeti, mind későbbi kiadásaiban, valamint minden más, a Vöröskereszttel kapcsolatos, Oroszország által elismert nemzetközi egyezmény és megállapodás 1917 októbere előtt elismeri és betartja az orosz szovjet kormány…” [69]
A kórházak egészségügyi személyzetének, az orosz hadsereg sebesült és beteg katonáinak és tisztjeinek lemészárlásáról, a Vöröskereszt Társaság alkalmazottainak a bolsevikok általi elfoglalását követően a Krím-félszigeten végzett kivégzéseiről szóló dokumentált adatok azonban azt mutatták, hogy a szovjet kötelezettségek betartása. A kormány nem tartotta be a genfi egyezmények szabályait és követelményeit, és Abramenko szerint ez csalás volt, és a bolsevik rezsim terrorista jellegének elrejtésére tett kísérlet [70] .
A nyilvántartásba vétel utáni nagyszámú fogvatartottak, valamint a körözések és feljelentések következtében letartóztatottak azt a feladatot tették a hatóságok elé, hogy sürgősen férőhelyeket teremtsenek a fogvatartottak számára. A meglévő börtönök felhasználása mellett a koncentrációs táborok kiterjedt rendszere jött létre , amely azonban nagyon rövid ideig - több hétig, ritkábban - több hónapig tartott, mert a koncentrációs táborok nem átnevelésre vagy büntetés letöltésére szolgáltak. , de csak a fogvatartottak nagyon rövid távú fogva tartására, akiket hamarosan vagy egy színpadra küldtek északra, vagy lelőttek [71] .
A koncentrációs táborok kolostorokban, raktárakban, katonai laktanyákban, városi épületek pincéiben helyezkedtek el. Néha akár egész várostömböket is beosztottak a koncentrációs táborba. A fogva tartás körülményei egyes fogvatartási helyeken elviselhetetlenek voltak. A Russzkije Vedomosztyi újság szerkesztője, V. A. Rozenberg a következőképpen jellemezte börtönben töltött idejét [71] : „Letartóztattak, és a pincében kötöttem ki. 6 napig maradt. Nem feküdhettél le. Egyáltalán nem táplálkozott. Öntözze naponta egyszer. Férfiak és nők együtt. A transzfereket nem engedélyezték. Üresen lőttek a rokonok tömegére. Miután annyi tisztet hoztak be, hogy állni sem lehetett, kinyitották a folyosóra vezető ajtót. Aztán elkezdtek sorozatban lőni.”
A foglyok a börtönőrök szisztematikus zaklatásának célpontjaivá váltak, akik különféle megalázó eljárásoknak, sőt kínzásoknak vetették alá az áldozatokat. A fiatal nők szexuális zaklatás célpontjai voltak; akik ellenálltak, azokat a legpiszkosabb és legmegalázóbb munkával büntették. Az egyik legszörnyűbb erkölcsi kínzás a kivégzés volt, amelyet közvetlenül a fogvatartási helyek területén hajtottak végre. A kivégzés előtt a foglyokat gyakran kirabolták, még a fehérneműt és a mellkeresztet is elvették, és megverték [71] .
A terrorra való felhívásokat a Forradalmi Bizottságok és a Krími RKP(b) hivatalos dokumentumai tartalmazták [72] . A szovjet hatalom első hónapjaiban a krími újságok számos cikket közöltek, amelyek fő feladata a vörösterror politikájának szükségességének megalapozása és igazolása volt. 1920. november 30-án a Krasznij Krim újság megjelentette N. M. Bystrykh , a 6. hadsereg csekája különleges osztályának vezetőjének "Érdem szerint" című cikkét, amelyben felsorolta azoknak a neveit, akiket lelőni küldtek. . Ugyanebben az újságban 1920. december 5-én megjelent N. Margolin „Fehér és vörös terror” című programcikke, amelyben a szerző ezt írta [42] :
A Vörös Terror könyörtelen kardjával végigsöpörjük az egész Krímet, és megtisztítjuk a munkásosztály minden hóhérától, kizsákmányolójától és kínzójától. De okosabbak leszünk, és nem ismételjük meg a múlt hibáit! Túl nagylelkűek voltunk az októberi forradalom után. Mi, akiket a keserű tapasztalat tanított, most nem leszünk nagylelkűek. A felszabadult Krím-félszigeten még mindig túl sok fehér gárda maradt... Megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy beleavatkozzunk egy új élet felépítésébe. A Vörös Terror eléri célját, mert egy olyan osztály ellen irányul, amelyet maga a sors ítélt halálra, sietteti a halálát, sietteti halálának óráját! Támadásban vagyunk!
A jövőben pedig a krími újságok rendszeresen közölték a halottak listáját és a csekisták „jelentéseit” az „elvégzett munkáról” [72] .
A Vörös Hadsereg 1920. november 12-én lépett be Szimferopolba, amikor az orosz hadsereget még kiürítették a krími kikötőkből, és Krím más városai a fehérek ellenőrzése alatt álltak. Az offenzíva zűrzavara és az ellenségeskedések folytatódása oda vezetett, hogy Szimferopolban az első napokban, egészen a hatékony szovjet hatóságok megalakulásáig, a terror spontán, ellenőrizhetetlen természetű volt. A Vörös Hadsereg katonái saját belátásuk szerint fosztogattak, ittak, lőttek foglyokat és véletlenszerű személyeket. Az első héten 1800 embert lőttek le Szimferopolban és környékén [1] .
A Krimrevkom 4. számú parancsának 1920. november 17-i közzététele után a terror Szimferopolban, valamint az egész Krímben szervezett formát öltött. A kivégzések csúcspontja 1920 novembere és 1921 márciusa között volt. A kivégzések 1921 májusáig folytatódtak, majd ugyanazon év novemberére semmivé váltak. Szimferopolban és környékén körülbelül 20 000 embert végeztek ki. A nagyszámú fogvatartott befogadására koncentrációs táborok rendszerét hozták létre, amelyeket bezártak, mivel kontingensüket „kihasználták”. A kivégzések mellett a szovjet kormány aktívan gyakorolta az elnyomás egyéb típusait is – a kényszermunkatáborokban való bebörtönzést és a Krím-félszigetről való deportálást [73] .
Az orosz hadsereg kiürítése Feodosia kikötőjéből a krími evakuálás más pontjaihoz képest a legsikeresebb volt. Még a Feodosiából való evakuálást elrendelő Kuban hadtest sem tudott teljesen elsüllyedni a hajókba - az 1. kubai kozák hadosztály és a Terek-Astrakhan dandár megmaradt . A kitelepülni vágyók ezrei maradtak a városban: az orosz hadsereg katonái és tisztjei, akik lemaradtak ezredeikről, külön ütegek, századok és csapatok, hátországi intézmények, sebesültekkel és betegekkel teli kórházak, katonák és tisztviselők családjai. [74] .
A Vörös Hadsereg előretolt egységei 1920. november 14-én késő este jelentek meg Feodosiában. A főerők november 16-án vonultak be a városba. Az orosz hadsereg foglyul ejtett katonáinak kivégzése közvetlenül ezután kezdődött - 1920. november 17-én éjjel a vilnai ezred lábadozó csapatának összes sebesült tisztjét és katonáját lelőtték a Feodosia pályaudvaron , csak kb. száz ember. Talán bosszút állt az elfogott ellenségen, mivel a vörösök 9. hadosztálya többször is találkozott a vilnai ezreddel Észak-Tavria mezőin [74] .
A Krymrevkom 4. számú parancsára több mint 4500-an regisztráltak a városban. Két nappal a regisztráció lejárta után újbóli regisztrációt hirdettek meg, melynek során minden megjelentet azonnal letartóztattak és ideiglenes börtönökbe vagy koncentrációs táborokba küldtek. Egy későbbi felmérés eredményeként a letartóztatottakat két kategóriába sorolták: azok, akik kizárólag fehéreket szolgáltak, és azok, akik a polgárháború során mindkét szembenálló felet szolgálták. Az elsőket azonnal kivégezték, a másodiknak felajánlották, hogy csatlakozzanak a Vörös Hadsereghez. Ha megtagadták, lelőtték őket. Aki beleegyezett, azokat a Vörös Hadsereg táboraiba küldték, ahol le is lőtték őket, mert nem volt miből táplálniuk [74] .
A vörösök városban tartózkodásának legelején a kurszki vasutasokat családjukkal együtt géppuskákkal lőtték le, összesen mintegy 400 embert, akik a visszavonuló fehérekkel együtt elhagyták szülővárosukat . 1920 decemberének végére Feodosia lakóinak sora következett - a Feodosia Forradalmi Bizottsága úgy döntött, hogy letartóztatja a "burzsoáziát és a spekulánsokat". A munkaügyi tőzsde listája szerint letartóztatták őket, ahol regisztrációra kötelezték őket, majd lelőtték. Ugyanakkor a lakosságot kirabolták a többlet rekvirálásának álcája alatt [74] .
Evpatoriát 1920. november 15-én foglalták el az 1. lovas hadsereg egységei , a déli front 6. hadseregének lett és 30. lövészhadosztálya . Az Evpatoriában zajló események ez idő tájt, ellentétben azzal, ami más krími városokban történt, nem foglalkoznak a kortársak emlékirataival. Az egyetlen forrás az elnyomottak levéltárban talált nyomozati aktái. A Krimrevkom 4. számú parancsának közzététele után a végzésben megjelölt kategóriákba tartozó személyek néhány kivételtől eltekintve engedelmeskedtek neki, kérdőíveket töltöttek ki, és azonnal letartóztatták őket. Aki nem jelent meg a regisztrációnál, azokat a városban összeszedték. A letartóztatottak tömeges kivégzése néhány nappal később kezdődött [75] .
Evpatoriában az elnyomás mindkét „osztályellenséget” érintett, köztük az orosz birodalmi hadsereg nyugalmazott tisztjeit, a fehér hadsereg tisztjeit, a papokat, az egykori Orosz Birodalom nemeseit és tisztviselőit, valamint a társadalmi rétegeket, akik nevében a szocialista forradalom végrehajtották - a proletariátus és a parasztság, a szovjet hatóságok szerveinek alkalmazottai, a szovjet kórházak egészségügyi személyzete, mind az idegen elem, mind Evpatoria őslakosai. A tömeges kivégzések 1921 telének végére befejeződtek, ezt követően a fő büntetés a Krím-félszigetről való deportálás és koncentrációs táborokba zárás volt [75] .
1920. november 15-én a V. K. Blucher parancsnoksága alatt álló 51. lövészhadosztály és S. M. Budyonny 1. lovashadserege bevonultak Szevasztopolba . A tömeges letartóztatások és kivégzések másnap, november 16-án kezdődtek, és hosszú ideig folytatódtak. A Primorsky és a Historical Boulevards, a Nakhimovsky Prospekt, a Bolshaya Morskaya és a Jekaterininskaya utcákat felakasztották a holttestekkel. Lámpákon, oszlopokon, fákon, sőt emlékműveken is lógtak. A tiszteket egyenruhában és epaulettben akasztották fel. A civileket félig felöltözve akasztották fel.
A 4. számú parancs 1920. november 17-i közzététele után mintegy háromezer tisztet [54] vettek nyilvántartásba Szevasztopolban az abban meghatározott időn belül , és többnyire kivégezték őket. Aki nem regisztrált, azokat rajtaütések során elkapták, és halálra is ítélték. Nagy tömegek befogadására koncentrációs táborokat hoztak létre, egyet közvetlenül a város közepén - egy teljes körbezárt várostömbben. A kivégzéseket az angol, a francia és a városi temetőkben, valamint a városon kívül - a Maximova Dacha birtokon és a Zenon tornyától nem messze található Chersonesosban - hajtották végre [76] .
Az elnyomás nemcsak a „társadalmilag idegeneket”, hanem a proletariátus képviselőit is érintette – mintegy 500 szevasztopoli kikötői munkást végeztek ki, mert ők biztosították a rakodást a hajókra a fehérek evakuálásakor [65] . Különféle becslések szerint 12-29 ezer embert végeztek ki Szevasztopolban [1] .
Kerchben a kivégzéseket általában a város szélén, félreeső helyeken hajtották végre. Ráadásul Kercsben, ahogy S. P. Melgunov írta , a csekisták időnként a tengerbe vitték a halálra ítélteket, és ott vízbe fojtották őket, és ezt az emberek kiirtására irányuló műveletet „a Kubáni partraszállásnak” nevezték [77] [78] .
Jalta lett a Krím utolsó városa, ahová a Vörös Hadsereg belépett. A 4. számú parancs szerint mintegy hétezer tisztet tartottak nyilván Jaltában [54] . Szovjet forrásokon alapuló adatok szerint Jaltában mintegy ötezer embert végeztek ki [1] . Az, hogy Jaltában és a körzetében nagyszámú gyengélkedő és szanatórium található, ahol az orosz hadsereg sebesült és lábadozó katonái és tisztjei voltak, oda vezetett, hogy a Jaltában kivégzettek jelentős része kórházi egészségügyi dolgozókra, Vöröskereszt dolgozóira, betegek és sebesültek. Ez lett a krími vörös terror egyik legfeketébb lapja [47][ adja meg ] .
A tömegterror lebonyolítása már 1920 decemberében felháborodást váltott ki számos helyi vezető szovjet munkásban, és igyekeztek mérsékelni a moszkvai küldöttek lelkesedését. Konkrétan 1920. december 14-én Yu. P. Gaven ezt írta az RCP Központi Bizottságának egyik tagjának (b) N. N. Krestinsky : „ Kun T. Béla, egyike azoknak a munkásoknak, akiknek szükségük van egy korlátozó központra... tömegterror zsenijévé változott. Én személy szerint is kiállok amellett, hogy tömeges terrort hajtsanak végre a Krím-félszigeten, hogy megtisztítsák a félszigetet a Fehér Gárdától. De hazánkban nemcsak sok véletlenszerű elem pusztul el a vörös terrorból, hanem olyan emberek is, akik minden lehetséges támogatást megadnak földalatti munkásainknak, akik kimentették őket a hurokból ” [65] . 1921 januárjában B. Kunt és R. S. Zemljacskát visszahívták, de a pozíciójukba kinevezett többi moszkvai képviselő némi engedményekkel ugyan, de folytatta a vörös terror politikáját [79] .
T. B. Bykova történész úgy vélte, hogy a bolsevik M. Kh. Sultan-Galiev jelentős mértékben hozzájárult a vörös terror megállításához a Krím-félszigeten. 1921 márciusában, amikor az RKP(b) tizedik kongresszusának idejére el akarták távolítani Moszkvából a nemzeti tatár vezetőt , hogy megakadályozzák, hogy találkozzon Szovjet-Oroszország muzulmán régióinak más, a kongresszusra érkező vezetőivel. , a Krímbe küldték a bolsevik és nemzeti munka megalapozására. A Krímben töltött másfél hónap után Szultán-Galijev képes volt megérteni a helyzetet, megszervezni az RCP (b) krími regionális bizottsága tatár irodájának munkáját, és őszinte jelentést készíteni „A helyzetről Krím”, amelyben különösen a következőket írta: [80]
Az első és nagyon nagy hiba e tekintetben a vörös terror túlságosan elterjedt alkalmazása volt a Krím-félszigeten. Maguk a krími munkások véleménye szerint a kivégzett Wrangel-tisztek száma az egész Krím-félszigeten 20-25 ezerre tehető. Rámutatnak, hogy csak Szimferopolban 12 000 embert lőttek le. A népszerű pletykák szerint ezt a számot az egész Krím-félszigeten 70 000-re emelik ...
A legrosszabb, ami ebben a terrorban történt, az volt, hogy a kivégzettek között rengeteg dolgozó elem és olyan ember volt, aki lemaradt Wrangel mögött azzal az őszinte és határozott döntéssel, hogy becsületesen szolgálja a szovjet kormányt. A helyi sürgősségi hatóságok különösen nagy válogatás nélkül tanúsítottak e tekintetben. Szinte nincs olyan család, ahol ne szenvedtek volna valakit ezektől a kivégzésektől: az egyiknek az apját lelőtték, ennek a testvérét, a harmadiknak a fiát stb.
De ami különösen feltűnő ezekben a kivégzésekben, az az, hogy a kivégzéseket nem egyedül hajtották végre, hanem egész pártokban, több tucat emberrel együtt. A lelőtteket meztelenre vetkőztették, és felsorakoztak a fegyveres különítmények elé. Rámutatnak, hogy a kivégzések ilyen „rendszerével” az elítéltek egy részének sikerült a hegyekbe szöknie. Nyilvánvaló, hogy meztelenül, szinte őrült állapotban való megjelenésük keltette a legnegatívabb benyomást a parasztokra. Otthon elrejtették, megetették és továbbküldték a hegyekbe...
Az ilyen vakmerő és kegyetlen terror kitörölhetetlenül súlyos reakciót váltott ki a krími lakosság elméjében. Mindenki érez valamiféle erős, tisztán állati félelmet a szovjet munkásoktól, valamiféle bizalmatlanságot és mélyen rejtett rosszindulatot...
A Krím kis területén 3 testület működik az ellenforradalom elleni küzdelemben: a 4. hadsereg speciális osztálya, a Krím. A Cseka és a tengerészeti osztály egy speciális osztálya (a korábbi tengerészeti cári titkosrendőrség helyett), amely több mint 50 mérföldön működik a partvonaltól. Rajtuk kívül megyei politikai osztályok is működnek a helyszínen, amelyek párhuzamos munkát végeznek ugyanazon a területen. Valójában nincs különbség a kompetenciáik között. Mindenki csinálja a magáét...
- Sultan-Galiev M. A krími helyzetről (elérhetetlen link) . Beszámoló (14/IV-21, Moszkva). Az eredetiből archiválva : 2013. október 11.Szultán-Galijev jelentése olyan hatást keltett, mint egy felrobbanó moszkvai bomba. A feljelentés sajátossága, hogy a hallgatólagos pártetika megsértésével konkrét tényeket, neveket neveztek meg. 1921 májusában, közvetlenül a jelentés után, az RCP (b) Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának külön bizottságát küldték a Krímbe, amely egyetértett Galiev szultán következtetéseivel. 1921. május 12-én ennek a bizottságnak a tagja, a Nemzetiségi Népbiztosság megbízottja, Z. Kh. Bulusev ezt írta Sztálinnak a Krímből: » [65] [79] .
F. E. Dzerzsinszkij [33] felismerte a Krímben végrehajtott terror túlzott mértékét . Fokozatosan elhalványulva a vörös terror rezsimje a Krím-félszigeten 1921 novemberéig tartott (A. V. Ishin történész szerint - 1922-ig [33] ). Ugyanakkor maguk a csekisták is elismerték, hogy a szovjet kormány által 1920 novemberében megkezdett „osztályellenségek” teljes kiirtásának folyamata nem ért véget. Ezt bizonyítja a krími cseka 1921-es éves jelentésének adatai, amelyben a csekisták keserűen megjegyezték, hogy „a Ch-A és a Krym.Cheka civil szervezet sürgősségi tisztogatása nem tudta kiirtani az „előbbit”. A tanácsokban, gazdasági intézményekben oldották meg magukat... ". Így a büntető hatóságok alkalmazottai egyértelművé tették, hogy a jövőben is folytatódni fognak a tömeges elnyomások az "előbbiek" ellen [81] .
A terrort követően éhínség tört ki a Krím-félszigeten . A krími éhínség 1921 őszétől folytatódott, majd alábbhagyott, majd újult erővel fellángolt, egészen 1923 tavaszáig. Ez idő alatt körülbelül 100 000 ember halt éhen a Krím-félszigeten, ami 1921-ben a teljes krími lakosság 15%-a. A halottak zöme a legsebezhetőbb szegény vidéki lakosság, etnikai összetételükben krími tatár – mintegy 76 000 krími tatár halt meg [82] .
Az áldozatok pontos számát nem lehet megszámolni, de a krími történész szerint V.P. Petrov, legalább 20 ezer volt (bizonyítható szám). I. S. Ratkovsky történész úgy vélte, hogy a Krím-félszigeten kivégzettek teljes száma körülbelül 12 000 ember [5] . A terror áldozatainak maximális számát 120 000 főre becsülték [83] [78] [20] [25] [K 1] , a minimumot - 15 000 főre [84] . 2008-ban azonban V. G. Zarubin krími történész irreálisan nagyra becsülte a 120 000 áldozatot, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Krím területén ekkora tömegű (több tízezer holttest) temetkezést 2008-ban nem találtak . 85] .
Hivatalos szovjet adatok szerint [K 2] 1920-1921-ben Szimferopolban mintegy 20 ezret, Szevasztopolban mintegy 12 ezret, Feodosziában mintegy 8 ezret, Kercsben mintegy 8 ezret, Jaltában 4-5 embert lőttek le. , összesen a Krím-félszigeten - akár 52 ezer ember [1] . A. V. Ganin történész azt írja, hogy a kivégzett 52-53 ezres számot „ kivándorlásban” számolták, állítólag hivatalos szovjet adatokra hivatkozva. Úgy tűnik, hogy ezek a számok jelentősen túlbecsültek, bár néha még komoly kutatók munkáiban is megtalálhatóak [ 86] . M. A. Voloshin szerint az 1920-1921-es terrort a három krími értelmiségi közül csak egy élte túl [65] .
S. V. Volkov történész a következő számításokat végezte [1] :
A történész ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az incidens szemtanúit annyira lenyűgözte a gyilkosságok nagysága, hogy 120 ezerre, de akár 150 ezerre is utalták a kivégzettek számát.
A polgárháború idején a Krím-félszigeten lezajlott erőszakos cselekmények intenzitása abból adódóan ítélhető meg, hogy 1921-ben a Krím városi lakossága 1917-hez képest 106 ezer fővel csökkent. A vidéki lakosság számáról nincs adat, de az is jelentősen csökkent: ismeretes, hogy sok község lakossága teljesen eltűnt [87] .
A szovjet történetírásban az uralkodó nézet az volt, hogy a „ fehér terror ” tombol a Krím-félszigeten , a bolsevikok arra kényszerültek, hogy vörös terrorral válaszoljanak a „fehér terrorra”, és hogy a bolsevik válasz arányos volt. A Krími Köztársaság Állami Levéltárában tárolt dokumentumokat tanulmányozó krími kutatók becslései szerint azonban a fehérek uralma alatt a Krím-félszigeten 1428 embert tartóztattak le (ebből pártállás szerint: 289 bolsevik, 7 képviselő a többi szocialista párté; társadalmi származás szerint: munkások 135, parasztok - 32, ebből 281-et lőttek le. Még ha feltételezzük is, hogy ezek az adatok hiányosak, a „fehér terror” áldozatainak száma még mindig nem hasonlítható össze a vörös terror idején kivégzettek közül [88] [89] .
„Elkapta a legyet”, „falhoz tette”,
„Fogyasztásra leírva” – Így
a beszéd és az élet árnyalatai
évről évre változtak .
„Pofon”, „árok”, „pofonra küldés”,
„Dukhoninnak a főhadiszálláson”, „csere” -
Könnyebb és szelídebb átadni a
mi véres verésünket.
A körmök alól előkerült az igazság,
taposóaknákat szúrtak a nyakba,
„Epaulettet varrtak”, „csíkokat vágtak”,
„Egyszarvú ördögöket csináltak”.
Mennyi hazugság kellett
ezekben az átkozott években,
Hogy felbőszítse és késre emelje
a seregeket, osztályokat, népeket.
Mindannyiunknak az utolsó vonalra állni,
mindnyájunkat egy tetves ágyneműn hemperegni,
Mindannyiunkat ellapítani egy golyóval a tarkón
És szuronyral a gyomrában.
Maximilian Voloshin
1921. április 29.
Szimferopol
A szovjet hatóságok még a fegyveres harc szakaszában, miután amnesztiát ígértek a meghódoló ellenségnek, majd a Krím elfoglalása után, a Krymrevkom 4. számú parancsával ténylegesen megerősítették ezt az ígéretet a nyilvántartásba vétel feltételeivel, a szovjet hatóságok tömegesen kivégezték a katonai személyzetet az orosz hadsereg megadta magát és a civilek „osztályellenségének” minősítette őket: agyonlőtték, nyilvánosan felakasztották, a tengerbe fulladtak, a sebesülteket közvetlenül a kórházakban ölték meg. Egyes esetekben az áldozatokat megkínozták. A Krímet "Összoroszországi temetőnek" kezdték nevezni [56] . A Cseka szervei a Krím-félszigeten széles körben alkalmazták a túszrendszert [33] .
A szovjet kormány Krímben folytatott terrorpolitikája, az ezzel járó számos visszaélés és önkény felforrósította a félsziget helyzetét, félelmet, bizalmatlanságot vagy a bolsevik hatalommal szembeni elutasítást hintette el a lakosság jelentős részében. egy széles körű szovjetellenes felkelő mozgalom bevetésének fő okai [33] . Az elnyomás elől megmenekült orosz hadsereg egykori katonái, valamint azon társadalmi csoportok képviselői, akik ellen a terror irányult, a közelgő hideg ellenére tömegesen menekültek a hegyekbe, és csatlakoztak a lázadó különítményekhez, amelyek teljes létszáma télen. 1920/21-ben körülbelül 8-10 ezer fő volt [90] .
A szovjet tanulmányokban ezeket az eseményeket nagyrészt figyelmen kívül hagyták [47] [91] . A francia történészek „A kommunizmus fekete könyve ” című kollektív munkájában ezeket az eseményeket „...a legtöbb mészárlásnak a polgárháború teljes ideje alatt” [92] nevezik . A posztszovjet időszakban számos orosz és ukrajnai történész azt írta, hogy Szovjet-Oroszország vezetői nemcsak teljes mértékben támogatták a félsziget osztályellenségei teljes megsemmisítésének politikáját, hanem nagymértékben szervezői is voltak annak, bár Zarubins történészek szerint a központi hatóságok az 1920–1921-es krími terror mértékét az „apokaliptikus” hibára hárították a helyi előadók ellen [33] [25] [91] .
A 21. század elejéig a Krím területén egyetlen emlékmű vagy emléktábla sem volt a vörös terrorhoz kötve. De a 2000-es években a helyzet kezdett megváltozni.
Szevasztopolban, a Maksimova Dacha állami rezervátum területén, ahol 1920/21 telén tömeges kivégzéseket hajtottak végre, még 1995-ben alapkövet helyeztek el azon a helyen, ahol emlékművet terveztek felállítani az áldozatok emlékére. a polgár háború. 2010-ben ugyanitt felállították a "megbékélés keresztjét" [93] .
Szimferopol Központi Parkjában 2007 októberében helyezték el az alapkövét azon a helyen, ahol a vörös terror áldozatainak emlékművet terveznek állítani [94] .
Feodosiában 2005. május 2-án állítottak emlékkeresztet a vörös terror áldozatainak a Fekete-tenger partján , az ibériai Istenszülő-ikon ősi temploma közelében [95] .
Jalta környékén, Bagreevka faluban, a Karagol traktusban 2006-ban kápolnát építettek a Kurszk-gyökér Legszentebb Theotokos jelének ikonja nevében az ezen a helyszínen kivégzettek emlékére. 1920/21 telén [96] .
Éjszaka mentek dolgozni. Olvassa el
a jelentéseket, igazolásokat, okiratokat.
Az ítéleteket sietve aláírták.
Ásítottak. Bort ittak.
Reggel vodkát osztottak a katonáknak.
Este
gyertyafénynél a férfi- és női névsorok szerint kiáltoztak.
Egy sötét udvarra vitték őket.
Levették a cipőket, fehérneműt, ruhát.
Bálákba kötözve.
Egy kocsira rakva. Elvitték.
Közös gyűrűk, órák.
Éjszaka mezítláb, meztelenül hajtották a
jeges köveken,
északkeleti szél alatt
Kifelé a városból a pusztaságba.
Puskatussal hajtották őket a szikla szélére.
Kézi lámpával megvilágítva.
A géppuskák fél percig működtek.
Bajonettel végeztek.
A befejezetleneket a gödörbe dobták.
Gyorsan betakarták a földdel.
Aztán egy széles orosz dallal
tértek haza a városba.
És hajnalra a feleségek, anyák, kutyák
ugyanazokhoz a szakadékokhoz igyekeztek .
Tépték a földet. Rágcsálták a csontokat.
Megcsókolta az édes húst.
Maximilian Voloshin
1921. április 26.
Szimferopol
A Krím közelmúlt történelmének kutatója, D. V. Szokolov a szovjet irodalom két művét emelte ki, amelyekben az őszintén (ami Sokolov szerint nemcsak az események ismeretét és a tehetség jelenlétét, hanem állampolgári bátorságot is igényelt az íróktól ) ismertette a krími terrorral kapcsolatos eseményeket: S. N. Szergejev-Censzkij "A gyilkos vonala" című történetet ( 1922 ) és V. V. Veresaev "Zsákutcában" című regényét ( 1923 ). Mindkét szerző a polgárháború idején a Krím-félszigeten élt, műveik nagyrészt önéletrajzi jellegűek [97] .
A krími véres eseményeket a szovjet írók még később is leírták. Így 1987-ben megjelent A. I. Dombrovsky „Vörös Taurida” című regénye a krími forradalomról és polgárháborúról. A forradalmi Krím témájú művekben azonban a kommunista párt iránymutatásaira tekintettel a terror leírása háttérbe szorul [97] .
"Killer Line"Az 1922-re datált történetet az 1920-as évek elején egyszer publikálták, és csak 1996-ban adta ki újra a Crimean Archive magazin. A szerző, S. N. Szergejev-Censzkij tanúja volt a félszigeten 1920-1921 között kibontakozó eseményeknek. A terror témáját közvetlenül és a valós körülmények ismeretében írják le [97] :
A Fehér Gárda fellegváraként az egész Krímet "törvényen kívülinek" nyilvánították. A csecsenek mindenhová nagy számban érkeztek, letartóztatták és "kioltották" a Krímben ragadt burzsoázia, vagy egyszerűen csak az értelmiség maradványait. De minden hanyag szóra a munkásokat is letartóztatták és hosszú időre „pincébe” helyezték, néha kivitték őket lelőni a felsőbb rétegek képviselőivel és az amnesztiában hívő és megjelent tisztek maradványaival együtt. regisztrációhoz. Az embereket végül annyira megfélemlítette a számtalan "must" és egyetlen "lehetőség" sem, hogy többé nem jelentek meg az utcákon, és az utcák kihaltak. Az apák elkezdtek félni a saját gyerekeiktől, a jó ismerősök ismerőseitől, a barátok barátaitól. ... a pénzt polgári előítéletnek nyilvánították, akárcsak az élet minden kényelmét általában. A csekisták azonban hódkabátban és kalapban pompáztak, és nagyon jóllakott megjelenésűek voltak. Steaket rendeltek maguknak, és ehhez a populációból kiválasztottak ritka telivér teheneket, és néha három nappal az ellés előtt kivágták őket.
"zsákutcában"A regény (a Krím "szovjetizálásának" második kísérlete, 1919 tavaszán-nyarán) történéseit Ivan Sarganov zemsztvo orvos művének főszereplője szemével mutatják be, aki a Krím-félszigeten kötött ki. családja megpróbál menekülni a szovjet hatalom elől. Ott a fehérek védelme alatt próbálja kivárni a forradalmian nehéz időket. 1919 tavaszán azonban a vörösök áttörték a frontot, és a szovjet hatalom ismét megalakult a félszigeten. A regény lapjain a szovjet ország „államépítésének” a vörös hatóságok akkori próbálkozásait örökítik meg: rekvirálások, államosítás, többlet-kisajátítás, tömeges mozgósítás. A regény számos leírást tartalmaz vezető szovjet munkások nyájas viselkedéséről, házkutatásokról (melyeknek leple alatt szemérmetlen és nyílt rablás történt), letartóztatásokról és kártérítésekről. A szerző kegyetlen értékeléseket adott hőseinek szájába a krími szovjet hatóságok tevékenységéről [97] .
A Krím-félsziget életének leírásában az elv és az őszinteség tette a "Zsákutcában" című regényt rendkívül fontos eseménnyé nemcsak a szépirodalomban - a regény értékes tényszerűsége miatt, és útmutatóul szolgálhat a zsákutcában zajló események és légkör tanulmányozásában. idő. A könyvet nagyra értékelte Felix Dzerzsinszkij, a Cheka korábbi elnöke, aminek köszönhetően lehetővé vált a regény kiadása. Ugyanakkor a könyv minden további kiadása komoly nehézségekkel járt, és a mecénások támogatását igényelte. A regény utolsó életre szóló kiadása 1931-ben jelent meg [97] .
A krími terror tragikus eseményeiről szóló művek talán leghíresebbek I. S. Shmelev „A halottak napja” című epikus regénye, valamint M. A. Voloshin költő „Viszály: Versek a forradalomról” és „Versek a terrorról” című verses ciklusai voltak. , Nyugaton megjelent. A. V. Amfiteatrov kritikus azt írta a Holtak Napjáról, hogy „szörnyűbb könyvet még nem írtak oroszul…” [97] .
Az amerikai irodalom modern klasszikusának orosz gyökerű Ayn Rand első regénye - " Élünk " - nagyrészt önéletrajzi jellegű . Az írónő megosztja olvasóival a szovjet országban szerzett tapasztalatait, amelyek jelentős részét Jevpatoriában szerezte, ahol Alisa Rosenbaum családja végül a szovjet rendszer elől menekült, és ahol 1919-1921 között élt. Alisa 1920 végén szemtanúja volt a szovjet hatalom megalakulásának Evpatoriában, ami formálta világképét, és lendületül szolgált a kreativitás kezdetéhez [98] .
A leírt időszak eseményeit megörökítik a filmek : " Nem mindig van nyár a Krím-félszigeten " ( 1987 ), " Admiral " ( 2008 ), " Napszúrás " ( 2014 ).
„Urali munkás” újság, 1921. január 12., 7. sz
„Munkások a Wrangel hadseregből.
A munkaszolgálati főbizottság döntése értelmében az egykori hadifoglyok közül 10 300 munkást küldenek az Urálba. Wrangel hadserege.
Minden dolgozót az Uráli Munkaügyi Bizottság rendelkezésére bocsátanak, és a gazdasági intézmények között a következőképpen oszlanak meg: "
(Az alábbiakban felsoroljuk azt a 33 uráli gyárat és vállalkozást, amelyekhez hadifoglyokat rendelnek, feltüntetve a munkások számát; leginkább a Kushvinsky-gyárba - 1129 fő és a permi vasútra - 1311 fő.)
| Vörös terror a Krím-félszigeten | |
|---|---|
| Krím | |
|---|---|
| Sztori | |
| Politika |
|
| Gazdaság |
|
| Szállítás | |
| kultúra | |
| |