| Leszállás Vintryben | |||
|---|---|---|---|
| Fő konfliktus: Nagy Honvédő Háború | |||
| dátum | 1944. október 12 | ||
| Hely | Saaremaa sziget , Észt Szovjetunió | ||
| Eredmény | a leszállás halála | ||
| Ellenfelek | |||
|
|
|||
| Parancsnokok | |||
|
|
|||
| Oldalsó erők | |||
|
|||
| Veszteség | |||
|
|||
| Moonsund hadművelet (1944) | |
|---|---|
| Tehumardi • Vintri | |
Leszállás Vintri település területén ( leszállás az Alli-Ots-félszigeten ) 1944. október 12-én - taktikai partraszállás , amelyet a szovjet balti flotta hajói szálltak partra a Moonsund partraszállás során a Nagy Honvédő Háborúban .
1944. október közepére a szovjet csapatok Ezel (Saaremaa) szigetének túlnyomó részét felszabadították az ellenségtől . Az onnan kiütött német egységek a Syrve-félsziget szűk földszorosán foglaltak védelmi állást . Annak érdekében, hogy menet közben áttörje az ellenség védelmét, a 8. hadsereg parancsnoksága ( F. N. Starikov altábornagy parancsnoka) kombinált hadműveletet szervezett - a 249. észt lövészhadosztály fő erői által a szárazföldi földszoroson lévő ellenséges állások elleni támadást. a 8. észt lövészhadtest és csapásmérő partraszállás a tenger felől Vintri település térségében, a védekező csapatok hátuljában. A partraszállás parancsát a hadsereg parancsnoka október 9-én, a 8. észt lövészhadtest parancsnoka , L. A. Pern altábornagy pedig október 10-én adta ki. A műveletet az ellenség taktikai meglepetésére tervezték.
Már október 10-én este 2 zászlóaljat csónakra raktak, de egy vihar miatt a partraszállást törölték.
A partraszálláshoz a 7. észt lövészhadosztály 300. lövészezredéből két lövészzászlóaljat (717 fő), 7 db 45 mm-es kaliberű löveget, 12 db 82 mm-es aknavetőt, 15 db páncéltörő puskát [1] rendeltek . Az ezred személyi állományának és parancsnokságának nem volt tapasztalata a partraszállásban való részvételről, és nem vett részt speciális megfelelő képzésben. A tapasztalt parancsnokok beosztása a leszállóerőhöz nem történt meg. A partraszállást a Rigai -öböl felőli földszoroson hajtották végre , Kuressaare kikötője volt a partraszállás kiindulópontja . A balti flotta parancsnoksága sem végezte el a leszállóhely megfelelő felderítését (előző nap mindössze 1 hajó haladt el a parton, és mivel tüzet nem nyitottak rá, arra a következtetésre jutottak, hogy a leszállóhelyen nincs ellenség, amely alapvetően hibásnak bizonyult), nem volt megszervezve a hajók megfelelő ellenőrzése az átjárón és a kiszálláskor.
Az ellenség ( a 23. és a 218. német gyaloghadosztály) korábban felszerelt védelmi állásokban ( lövészárkok , bunkerek , mérnöki akadályok, aknamezők ) foglalt el védelmi állást, megfelelő mennyiségű tüzérséggel és aknavetővel rendelkezett , és széles körben alkalmazta a haditengerészeti hajók tüzérségét is.
A leszállást október 12-én hajnalban ködös és ködös körülmények között hajtották végre. A partraszálló különítményben 8 db torpedócsónak , 2 db torpedócsónak , 3 db járőrhajó , a fedőkülönítmény pedig 9 db torpedócsónakot foglalt magában. Nem lehetett észrevétlenül partra szállni, az ellenség erős tüzérségi és aknavetős tüzet nyitott a hajókra. Az ellenség erős ellenállása miatt az egységek feletti irányítás elveszett, ennek következtében a partraszállást külön-külön és széles fronton hajtották végre. Csapatokat csak 3 pályázatból és 2 csónakból lehetett partra tenni. 316 vadászgép, 3 ágyú, 4 aknavető, 4 páncéltörő puska [2] került partra .
További 2 pályázat a tájékozódás elvesztése miatt a parttól 200 méterre lévő sekélyen kötött ki csapatokat a vízbe. A partot a fenék mélyülése miatt nem tudták elérni, az ellenséges tűz alatt a harcosokat vissza kellett emelni a fedélzetre a vízből. 2 tender elvesztette a tájékozódást és zátonyra futott, ahonnan csak délelőtt sikerült kivonulni (leszállóval a fedélzeten tértek vissza a bázisra), 3 tender és hajó egyáltalán nem indult el tájékozódási zavar miatt. Így 401 ember tért vissza a bázisra, ebből 30-an megsebesültek [1] . A 8. lövészhadtest politikai osztályvezetőjének titkosított táviratában némileg eltérő adatok szerepelnek: 742 katonát rendeltek a partraszálláshoz, 337 embert nem szálltak le és tértek vissza, köztük 47 sebesültet [3] . A 8. sk parancsnokának a 8. hadsereg Katonai Tanácsához intézett, 1944. 10. 13-án kelt titkosított táviratában feltüntetett adatok szerint pedig 496 partraszálló katona sorsa ismeretlen, 41 sebesülten érkezett vissza, további 4 pedig meghalt. sebek; ugyanebben az iratban a balti flotta parancsnokságát a partraszállás helyének felderítésének hiányával, valamint a hajók ellenőrzésének hiányával vádolta a leszálláskor és azt követően. Az október 15-i zárójelentésben az alakulat parancsnoka, Pern tábornok (részletes egységenkénti bontásban) közölte: a partraszállás során 8-an haltak meg, 43-an megsebesültek, 476-an eltűntek [4] . A balti flotta hajóinak legénységében bekövetkezett veszteségek nem ismertek.
A partraszállás parancsnoka - a 300. gyalogezred parancsnoka, Pál alezredes - a csata sikertelen fejlődésével elvesztette az irányítást alárendelt egységei felett, és az egyik csónakon elhagyta az ellenséges partot.
A hadsereg parancsnokának kérésére október 12-én délután egy második partraszálló különítményt küldtek a csatatérre 4 csónakon - egy puskás századot ugyanabból az ezredből (130 fő, leszálló- és fedezékerő - 9 torpedócsónak), vele Pál alezredes és a parancsnokság bevetési egysége visszakerült a harctéri polcra. Ez a próbálkozás azonban szintén nem hozott eredményt, az ellenség erős tüzérségi tűzzel nem engedte a partra a csónakokat, a társaság nem került partra. Hazatérése után Paul alezredest letartóztatták és bíróság elé állították.
Október 13-án éjjel egy 50 fős csoportot próbáltak partra szállni a csatatéren, ami szintén eredménytelenül végződött. Ekkorra már az ellenség teljesen uralta a partot, és a partraszállási területen semmi jele nem volt a harcnak. A szárazföldi front offenzívája sem hozott eredményt, a szovjet csapatok napközbeni támadásait a németek visszaverték.
A sajtó töredékes információi szerint (források megjelölése nélkül) 215 katonát fogtak el a partraszálló csapatból, és több kisebb ejtőernyős csoportnak sikerült egy hónapig kitartania a mocsarakban, mielőtt az áfonyán közeledne. A többiek úgy tűnik, meghaltak. Vintry területét a szovjet csapatok csak 1944. november 21-én szabadították fel.
Ez a leszállási művelet gyakorlatilag ismeretlen és feltáratlan. A legrészletesebb dokumentum erről a partraszállásról a 8. észt sk parancsnokának a 8. hadsereg Katonai Tanácsához intézett 1944. október 15-i jelentése.