A pekingi orosz spirituális misszió ( Beijing Spiritual Mission ) az orosz egyház és állam egyházi és politikai képviselete, amely a 17-20 . században Pekingben működött .
A misszió tevékenységét Oroszország bel- és külpolitikai érdekeinek és feladatainak megfelelően szervezték meg . Fontos szerepet játszott az orosz-kínai kapcsolatok kialakításában és fenntartásában , központja volt Kína tudományos tanulmányozásának és az első orosz sinológusok képzésének . A két állam közötti diplomáciai kapcsolatok hiánya miatt a misszió szolgái hosszú ideig az orosz kormány nem hivatalos képviselői voltak Kínában .
A 17. században Oroszország elkezdte felfedezni Kelet-Szibériát , és először találkozott Kínával. Az első kapcsolatok a határon átívelő fegyveres konfliktusok természetéből fakadtak. Ezek közül a legjelentősebb az Amur folyó melletti oroszországi Albazin erőd 1685-ben történt elfoglalása a Csing hadsereg által . 45 , ugyanakkor fogságba esett kozákot telepítettek Pekingbe, és megalapozták az oroszok sokéves jelenlétét Kínában. Bár a kínaiak mindezeket az embereket oroszoknak nevezték, valószínűleg burjátoknak , kalmükoknak és vegyes házasságból származó leszármazottak is voltak közöttük .
Az albazinok tömören a Belvárosban , a Dongzhimen kapunál telepedtek le . Xuanye mandzsu császár (az uralkodás mottója „Kangxi”) tiszteletbeli katonai birtokba sorolta őket, amely magas pozíciót foglalt el a Csing Birodalom birtokhierarchiájában , és tisztességes fizetéssel beiratkoztak az „orosz társaságba” ” a császári őrség sárga szegélyű zászlójáról. Az elfogott albaziak más katonákkal együtt állami lakásokat, pénzt a háztartás alapításához, szántóföldet kaptak, a hajadon kozákok kínai nőkkel házasodtak össze. Az istentisztelet céljára az oroszokhoz adták át a Guandimiao buddhista szentélyt ( A Háború Istenének temploma), amelyet Makszim Leontiev pap , az első ortodox pap kínai földön kápolnává alakított Csodatevő Szent Miklós nevében . Ott 1695- ig isteni szolgálatokat végzett, szolgálva nyája lelki szükségleteit.
Ekkorra Oroszországban az emberek megismerték Maxim atya tevékenységét és az albazinok hitének megőrzésére irányuló erőfeszítéseit. Az orosz kormány azzal a kéréssel fordult a kínai császárhoz, hogy engedjék szabadon a foglyokat, vagy engedjék meg nekik, hogy orosz templomot építsenek Pekingben. 1696- ban Maxim atya az Oroszországból érkezett papsággal együtt felszentelte a templomot a Hagia Sophia nevében, de a Csodatevő Szent Miklós ikon tiszteletére Nikolszkaja nevet kapta.
I. Péter 1700. június 18-i rendelete a tobolszki metropolita kinevezéséről azt a kötelezettséget rótta rá, hogy a lehető legtöbb kínait keresztelje meg, akiknek jámborsága és a világi életben elért sikere az volt, hogy meggyőzzék a bogdikánt az ortodoxia elfogadásáról . Így hallgatólagosan felvetődött egy pekingi spirituális misszió létrehozásának kérdése. Ez volt az első kormányrendelet, amely az orosz ortodox egyház kínai küldetéséről szólt, és hangsúlyozta, hogy az orosz állampolgároknak az ortodoxia leghatékonyabb prédikálása érdekében tanulniuk kell a helyi nyelveket, szokásokat és kultúrát, ami megfelelt az orosz politikai elvárásoknak is. és kereskedelmi érdekeltségei a Qing Birodalomban. Tehát kezdetben a pekingi orosz spirituális missziónak nem csak az ortodoxia , hanem az orosz tudósok kínai tanulmányainak központjává is kellett volna válnia.
Maxim atya 1712 -ben bekövetkezett halála és az albazinok új pap küldésére irányuló kérése felgyorsította a döntést a misszió megszervezéséről. 1714 -ben Hilarion archimandritát (Lezsaiszkij) Pekingbe küldték kíséretével. Ikonokat, egyházi eszközöket, liturgikus könyveket és gérvágót vitt magával . 1716- ban a misszió megérkezett a Csing Birodalomba, tagjait ünnepélyesen fogadták és beiratkoztak a császári szolgálatba. Állami lakásokat kaptak az albazini templom közelében, és ideiglenes segélyt is kaptak. A Külkapcsolati Törvényszék (Lifanyuan) egyszeri juttatása mellett havi fizetést is rendeltek. Ezzel a cselekményével a mandzsu kormány a kínai alattvalókkal megegyező alapon iktatta be szolgálatukba érkezett misszionáriusokat, mivel az ortodox papok a Qing csapatok katonáiból álló, foglyul ejtett albazinokból és más oroszokból álló őrszázad szükségleteit szolgálták ki. aki a Qing birodalomban kötött ki. Oroszországban az ortodox missziót a szibériai metropoliták egyházi fennhatósága alá helyezték , akiknek akkoriban Tobolszkban volt a lakóhelye .
Nagyon megtisztelő helyet jelöltek ki a Második Missziónak Peking központjában a nagykövetség udvarán, közel a császári városhoz, a kormányhivatalokhoz és a bevásárlóutcákhoz. Korábban itt álltak meg az udvarba érkező vazallus fejedelmek. Az orosz misszió érkezésével a követségi udvart Nanguannak (Déli Vegyület) kezdték hívni, ellentétben Beiguannal (Északi Vegyület), ahol az albazinok éltek. A Csing-kormány által elkülönített pénzekből az Úr bemutatása nevében kőtemplomot emeltek a déli városrészben, és áthelyezték oda Szent Miklós ikonját. Az egyház a Pekingbe rendszeresen érkező kereskedelmi karavánok tagjainak lelki szükségleteit szolgálta. A templomot a kínaiak emelték hagyományos építési technológiájuk szerint, meglepően strapabírónak bizonyult, és még az 1730-as szörnyű földrengést is kibírta , amikor csak Pekingben mintegy 75 ezren haltak meg, és az albazinok első kápolnája is elpusztult. sok más épület között. Később a helyén az Istenszülő mennybemeneteléről elnevezett templomot emeltek .
Nagy Péter halála után az orosz misszionáriusok a katolikusokkal ellentétben nem terjesztették az ortodoxiát a kínaiak és a mandzsuk között, ráadásul udvari intrikákban sem vettek részt. A misszió csak az albazinok közötti hit fenntartására korlátozódott, az orosz kormány diplomáciai képviseleteit végezte, menedéket és segítséget nyújtott az orosz kereskedelmi karavánoknak, tanítványai kínai és mandzsu nyelvet tanultak . Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően a Qing hatóságok lojálisan bántak vele. Az ortodox misszió elkerülte a Qing hatóságok által a keresztények elleni üldözést.
A 60-as évekből. 18. század az orosz kereskedelmi karavánok Kínában történő kereskedelmi tevékenységének tilalma és az orosz-qing határforgalom ismételt felfüggesztése miatt jelentősen csökkent az orosz kereskedők Kínába irányuló áramlása. Ezenkívül a Csing-birodalom számos orosz küldötte nem kapott engedélyt a kormánytól, hogy világi orosz diplomáciai képviseletet szervezzen Pekingben. Ennek eredményeként a spirituális misszió valójában orosz diplomáciai képviseletté változott, és az egyetlen állandó és legmegbízhatóbb információforrás a Csing-birodalom eseményeiről.
A Pekingi Spirituális Misszió tagjainak feladatai közé tartozott a mandzsu, a kínai és a mongol nyelv, valamint Kína történelmének, kultúrájának és vallásának tanulmányozása. A misszió világi tagjai közé a felsőoktatási intézmények és a Teológiai Akadémia hallgatói közül jelöltek ki fiatalokat. Az órákat a tanulók között előzetes tudásuk, vágyaik és képességeik szerint osztották fel; orvostudományt, matematikát, irodalmat és filozófiát, a Konfuciusz rendszert , a kínai állam történelmét, földrajzát, statisztikáját és jogtudományát tanulták. A pekingi misszió adta Oroszországnak az első kiemelkedő sinológusokat: Rassokhin I. K. ( Bichurin I. Ya.),1716-1786(Leontiev A. L.1707-1761), Voitsekhovsky I.P. (1793-1850), Zakharov I.8 ( 1118)41. , Kafarov P. I. (1817-1878), Vasziljev V. P. (1818-1900). Ezen aszkéták tudományos öröksége ma is az orosz sinológia igazi kincsesbánya. Így például a kilencedik misszió vezetője, Iakinf archimandrita (Bichurin) által összeállított Peking leírása lényegében minden későbbi európai kalauz alapját képezte a Csing Birodalom fővárosába.
Iakinf (Bichurin) a kilencedik spirituális misszió vezetője volt 1808 -tól 1820 -ig . Ő volt az egyik legzseniálisabb a küldetés történetében. A missziós területen tevékenysége meglehetősen gyenge volt, de tanítványai és maga Bichurin észrevehető nyomot hagytak a világ sinológiájában . Bichurin gyorsan megtanulta a nyelvet, számos ismeretséget szerzett, ami felbecsülhetetlen értékű ismereteket adott az ország szokásairól és szokásairól. Tizennégy éves pekingi élet tudományos és irodalmi tevékenységére való felkészülés állomásává vált. Bichurin számos művet készített Kína és a szomszédos országok földrajzáról, történelméről, irodalmáról, több szótárt állított össze. Munkásságát az Orosz Tudományos Akadémia és a Párizsi Ázsiai Társaság is elismerte .
J. Wong (1998) szerint a XIX. század 50-es éveiben. az orosz misszió egyházi tevékenysége a diplomáciai fedezet volt. [egy]
Oroszország közvetlenül nem vett részt a Kína elleni ópiumháborúkban , sőt a közelmúltbeli krími háború után is megmaradt Angliával és Franciaországgal – e háborúk nyertesei és az indiai brit ellenes sepoy- felkeléssel rokonszenvvel . Az orosz diplomaták azonban azzal fenyegetőzve, hogy megtámadják Kínát és a tajingok keresztény felkelése során egy második frontot nyitnak , elérték a mandzsuk által Oroszországhoz követelt hatalmas területek annektálását ( Transbaikalia , Habarovszk terület , Primorszkij terület , Szahalin stb.). Az Aigun-szerződés 1858 -as, egy sor Tiencsin-i értekezés és a Csing Birodalom 1860-as pekingi szerződésének aláírása után a nyugati országokkal az Orosz Spirituális Misszió álláspontja megváltozott. Pekingben megnyíltak a nyugati államok, köztük Oroszország diplomáciai képviseletei. 1861- ben megérkezett Pekingbe az első állandóan akkreditált orosz megbízott, L. F. Balluzek rezidens miniszteri ranggal , és a Csing Birodalom fővárosában állandó orosz diplomáciai képviseletet hoztak létre , amely a spirituális misszióból átkerült diplomáciai és jelentős az oktatási funkciók része. A spirituális misszió kizárólag vallási (missziós) funkciókat ellátó intézménnyé alakult, és a Külügyminisztérium hatásköréből spirituális osztályra került. A misszió létszámát csökkentették.
A Qing-kormány felismerve, hogy a keresztény tanítás hozzájárul az emberek közötti rend és harmónia megteremtéséhez, vállalta, hogy nem üldözi alattvalóit a keresztény hithez való ragaszkodás miatt.
A Qing-kormány ilyen politikája lehetővé tette a misszió vallási tevékenységének fejlesztését, amely ettől a pillanattól kezdve az ortodoxiát hirdette a kínaiak körében. Számos liturgikus könyvet fordítottak le és adtak ki kínai nyelvre. Ezeket a könyveket használták általánosan a protestánsok, és tették lehetővé számukra, hogy elérjék azt, hogy korunk 105,4 millió kínai kereszténye közül 75 millió protestáns volt. A 19. század végén orosz koncessziókat nyitottak Tianjinban , Fuzhouban és Hankouban .
1862. március 10-én a Pekingtől 53 kilométerre keletre fekvő Tung-ding faluban az első liturgiát egy erre a célra kialakított helyiségben végezték, és 1863-ban az orosz sajtó arról számolt be [2] , hogy ott orosz kereskedők kereskednek Kínában. , elhatározták, hogy megkeresztelt kínaiak adományából ortodox templomot építenek.
1864 óta a Misszió elvesztette diplomáciai jellegét, kizárólag vallási és oktatási jellegűvé vált [3] . 1882-ben az első kínai ortodox pap, Mitrofan Ji a modern időkben először kezdett el keresztény istentiszteletet kínaiul folytatni (a katolikusok csak az 1964-es II. Vatikáni Zsinat után kezdték el).
1895- ben Oroszország ismét kihasználta Kína vereségét a Japánnal vívott háborúban : birtokba vette a Liaodong-félszigetet , amelyen felépítette Port Arthur városát, és befolyási övezetévé nyilvánította Mandzsúriát , amelyen keresztül a keleti kínai vasutat vezette . Chita Vlagyivosztokba és Port Arthurba. Ez felháborodást váltott ki Kínában, és a boxerlázadáshoz vezetett .
A viszonylag nyugodt életfolyamatot 1900 -ban megzavarta a Boxer Rebellion , amely megtámadta a külföldi nagykövetségek tagjait. Pekingben a keresztény templomokat felégették, a megkeresztelt kínaiakat pedig lemészárolták (lásd Kínai újmártírok ). A lázadók ostrom alá vették a követségi negyedet . Az orosz misszió északi udvarát kifosztották és megsemmisítették. A misszió vezetőjének, Innokenty archimandritának (Figurovszkij) a testvérekkel és több plébánossal sikerült menedéket találnia az orosz diplomáciai képviselet területén, ahol két hónapot töltött. A lázadás leverése után Innokenty atya a Yonghegun buddhista templom egyik sarkában talált menedéket, ideiglenes templomot nyitott benne, és jelenlétével megakadályozta Yonghegun külföldi katonák általi kifosztását .
1901 júliusában, a misszió ökölvívó veresége után a szinódus főügyésze , Konsztantyin Pobedonoscev javasolta a misszió bezárását, de a javaslatot nem fogadták el. Alig néhány évvel a teljes tönkremenetel után a Misszió területét helyreállították, és saját, jól felszerelt gépműhelyekkel, pékséggel, szappangyárral, öntödével, kazánházzal, nyomdával, könyvkötőkkel, meteorológiai állomással, fürdőház, malom, tehenészet, gyümölcsösök és gyümölcsösök. A méhészet különleges büszkeség volt, évente akár 80 font kiváló mézet is adott. A Nyugati-hegységben, nem messze Mentoutsun falutól , a misszió vásárolt egy elhagyott szentélyt egy földterülettel, és felállította ott a Kereszt Felmagasztalásának kolostorát. Peking környékén, sőt a szomszédos tartományokban is számos farmja és tábora volt.
Oroszország veresége a Japánnal vívott háborúban Kína területén, az 1911 - es Xinhai forradalom , a Qing-dinasztia megdöntése, a köztársaság kikiáltása és Kína összeomlása nem zavarta az oroszok tevékenységét. Spirituális küldetés.
1916- ra az ortodox kínaiak száma elérte az 5587-et, 1915 -ben 583-an keresztelkedtek meg [4] . Az 1916-os jelentés szerint [5] a missziónak 2 kolostora volt Pekingben és egy skete Peking közelében, 5 tanya (Oroszországban), 19 templom, 3 kápolna és 5 temető, egy szeminárium Pekingben, 18 férfi és 3 női iskola, alamizsna.
Az 1917 -es oroszországi forradalom után - a polgárháború alatt és az azt követő évtizedekben a pekingi ortodox misszió A kínai orosz spirituális misszió fő feladata az Oroszországból érkező menekültek ellátása volt. Az orosz spirituális misszió sok orosz menekültnek nyújtott átmeneti menedéket és jövedelmet. Egy részük szerzetesi fogadalmat tett, és a Nagyboldogasszony kolostorban szállt meg, míg a többség itt talált rövid megnyugvást a kivándorlás felé. 1919-ben Kínában minden ortodox misszionárius tábort bezártak – így tevékenységének prioritásai jelentősen megváltoztak. Az orosz menekültek anyagi helyzetének valamilyen javítása érdekében Innokenty érsek a misszió vagyonának nagy részét hosszú távú használatba adta nekik [6] .
1920 áprilisában az alapajevszki mártírok holttestét Pekingbe szállították . A koporsókat körmenet fogadta, és átvitték a Missian temetőben lévő Sarov Seraphim templomába . A temetés után 8 koporsót helyeztek el a temető területén lévő egyik kriptában . Hamarosan G. M. Semenov ataman pénzéből a templom szószéke alatt kriptát építettek , amelyben az alapajevszki vértanúk holttestét helyezték el. 1920 novemberében Erzsébet Fedorovna és cellakísérője , Varvara holttestét Jeruzsálembe vitték , és Vlagyimir Paley herceg holttestét rokonai kérésére a Spirituális Misszió temetőjében temették el. [7]
Annak ellenére, hogy a két világháború közötti időszakban több mint egymillió ortodox orosz tartózkodott Kínában, a bennszülött kínaiak körében a misszionárius prédikáció nemhogy nem növekedett, de még csökkent is. A misszió szinte minden pénzét az orosz menekültek megsegítésére fordították, a papság és a misszió vezetése szinte teljes egészében oroszokból állt, ami gyakran még az ortodoxiára áttért kínaiakban is elégedetlenséget váltott ki.
A második világháború végével Kínában kommunisták kerültek hatalomra, harcos vallásellenes ideológiával. 1946 -ban a kínai hatóságok letartóztatták a misszió vezetőjét, Victor érseket a japánokkal és az Észak-Kínai AntiKommunista Bizottsággal való együttműködés vádjával, de a Szovjetunió nyomására egy héttel később óvadék ellenében szabadlábra helyezték. [8] . A Kínai Népköztársaság 1949 -es megalakulása után a pekingi orosz gyarmat maradványai gyorsan emigráltak, főleg az Egyesült Államokba, Ausztráliába és Európába. 1955 -ben döntés született a misszió bezárásáról, mivel a fenntartására nem volt pénz, és szinte nem is maradt ortodox plébános a városban. A misszió vezetője, Victor érsek a Szovjetunióba távozott [8] . Az északi udvar épületeivel és ingatlanjaival együtt a szovjet állam tulajdonába került . 1956-1959-ben a szovjet nagykövetség új komplexumának építésére irányuló grandiózus munka során a korábbi épületek többsége, beleértve az egyházi épületeket is, megsemmisült. Így 1956-ban a harangtorony megsemmisült, 1957-ben pedig felrobbantották a Minden Szent Mártírok Templomát , amely a szent kínai vértanúk ereklyéit és az Alapajevszkben lelőtt császári család tagjainak holttestét tartalmazta. A Nagyboldogasszony templomból követségi garázst, a sekrestyéből konzuli osztályt alakítottak ki. A leggazdagabb könyvgyűjteményt elégették [9] . A déli udvar a kínai kormányhoz került, valamint az ortodox egyház összes ingatlana és épülete a Moszkvai Patriarchátus kelet-ázsiai exarchátusának felszámolása kapcsán Kínában. Jelenleg önkormányzati park található benne. A kulturális forradalom idején Kína több évszázados ortodox kultúrájának számos művét barbár módon megsemmisítették. A kínai Vaszilij (Shuang) és Simeon (Du) püspökké való késedelmes felszentelése I. Alekszij moszkvai pátriárka nem változtatott a kínaiak gyanakvó magatartásán az orosz egyházzal szemben.
A nagykövetség területén a püspöki lakrész (kínai építészeti pavilon, Lu herceg birtokának része, ma Vörös Fanza), egy lakóépület (más néven "testvéri", ma szálloda), egy A nagykövetség területén sekrestye épület és könyvtár (jelenleg konzuli osztály) maradt fenn. ), valamint különálló melléképület-töredékek. 2009- ben helyreállították és újra felszentelték a Nagyboldogasszony -templomot - egyike azon kevés vallási épületnek, amely a misszió idejéből fennmaradt, és amelyet a szovjet időkben garázsként használtak. A Vörös Fanza előtti kis teret Beiguan talán legrégebbi ereklyéje díszíti - egy nagy vasállványos füstölő, amelyet a 17. században készítettek Xuanye császár idején, és valószínűleg egy bálványhoz tartozik, amelyet az albaziak kaptak kápolnának.