Minosz (Platón)

Minos
másik görög Μίνως
Platón Raphael Santi freskóján
Műfaj	párbeszéd
Szerző	Plató
Eredeti nyelv	ősi görög
Ciklus	Platón párbeszédei
A mű szövege a Wikiforrásban
Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon

A "Minos" vagy "A törvényről" ( görögül Μίνως ) Platón párbeszéde , amelyben a törvény lényegét tárgyalják .

A párbeszéd fő gondolata:

A törvény megtalálja a létezőt.

Tartalom

A párbeszéd résztvevői Szókratész és barátja, akit nem nevén szólítanak. A "mi a törvény" kérdésre keresik a választ.

Az első meghatározást egy barát adja: a törvény az, ami legalizálva van. Szókratész tárgyak: a szó és az, amit mondanak, különböző fogalom, akárcsak a látás és a látott, a hallás és a hallott. Ezért a törvény és az, ami legitimálódik, szintén más fogalom.

Egy barát egy másik meghatározást kínál: a törvény az állam törvénykönyve. Erre Szókratész azt válaszolja, hogy az emberek, akik tisztelik a törvényt, igazságosak, és akik nem tartják tiszteletben a törvényt, igazságtalanok. Az igazságszolgáltatás jó, tehát a törvény is jó. De az állam kódja lehet jó és rossz is. Mivel egy rossz kódex nem lehet jó, következésképpen a törvény és az állam törvénykönyve nem ugyanaz.

Ezt követően Szókratész megadja a saját definícióját. A törvény egy vélemény. Mivel a törvény jó, ez a vélemény nem lehet rossz, csak hasznos. Csak az igaz vélemény hasznos, ezért a hasznos vélemény a lények megvilágítása. És ezért a törvény a létezőt igyekszik tisztázni.

Egy barát nem ért egyet ezzel az állítással: különböző emberek ugyanarra a dologra egészen más, néha egymásnak ellentmondó törvényeket alkalmazhatnak. Így például Görögországban tilos az emberáldozat, Karthágóban pedig megengedett és jámbornak tartják. És általában véve a különböző nemzetek törvényei nagyon különböznek egymástól.

Ezután Szókratész a következő érvelést kínálja. Az orvosi művészet célja a betegek gyógyítása. Az orvosok által e cél elérése érdekében alkalmazott módszerek a kezelés törvényei. Az orvosi művészet igazi ismerőinek, legyenek azok barbárok, hellének vagy perzsák, egyöntetűen kell megítélniük az orvosi művészetet, és hasonló törvényeket kell alkalmazniuk – azokat, amelyek a legjobban lehetővé teszik a gyógyulást. Ugyanez vonatkozik más szakmák embereire is: a kultivátorok törvényei lehetővé teszik a legjobb termést, a zenei törvények - zenét komponálni, főzni - ételt főzni. A szakértőknek, még ha különböző népekhez tartoznak is, minden esetben hasonló véleményt kell alkotniuk mesterségük alaptörvényeiről. Következésképpen a törvények ugyanazokra az elvekre irányulnak, amelyek a legalkalmasabbak a kívánt cél eléréséhez. Ha egyesek ugyanarról a dologról eltérően vélekednek, akkor nem szakértők, hanem tudatlanok. Ugyanez igaz az igazságszolgáltatásra és a közigazgatásra is: bár a különböző népek törvényei eltérhetnek egymástól, de határban ugyanarra – a valóság legpontosabb tükrözésére – hajlanak. Így a törvény a létező megállapítása. A barát egyetért ezzel a következtetéssel.

Miután Szókratész azt javasolja, hogy vegyék figyelembe az ókori törvényhozókat. Egy barátom Lycurgus lacedaemoni törvényeiről beszél . Szókratész megjegyzi, hogy a Minos és Rhadamanthus által létrehozott krétai törvények ősiek. Egy barát rámutat, hogy Minos kegyetlen és igazságtalan uralkodó volt. De Szókratész azt állítja, hogy Minos kegyetlensége attikai mítosz, és Homérosz és Hésziodosz szavait idézi , jelezve, hogy méltó ember és jó törvényhozó volt.

A párbeszéd azzal a kérdéssel zárul, hogy egy jó törvényhozó hogyan teszi erényesebbé az ember lelkét.

Szerzőségi probléma

Az ókori szerzők nem kételkedtek e párbeszéd hitelességében.

A hitelességét illetően az első kételyeket August Böck német tudósok fogalmazták meg 1806-ban [1] és Friedrich Schleiermacher 1805-ben [2] . Boeck szerint a "Minos" szerzője Simon, a tímár lehet , de más kutatók nem értenek egyet ezzel a feltételezéssel [3] .

Azt a verziót, miszerint nem Platón a "Minos" szerzője, a kutatók jelentős része osztja [4] .

V. N. Karpov szerint " a legújabb kritika egyértelműen és cáfolhatatlanul bebizonyította a párbeszéd hamisságát". Megjegyzi, hogy Platón többi dialógusától eltérően „Szókratész itt nagyon szánalmas ember. Beszéde a szokásoktól eltérően unalmas és nem kecses, a beszélgetőpartnerhez való hozzáállása tudatlansággal és valamiféle hétköznapi durvasággal válaszol . [5] Úgy véli, hogy ez a mű a Ptolemaiosok idejében született [6] .

Feltételezik, hogy a "Minos" és a "Hipparkhosz" szerzője  ugyanaz a személy [7] .

Joachim Dalphen úgy véli, hogy a "Minos"-t a Platóni Akadémián írták az ie 380-as években. e. Platón egyik első tanítványa [8] .

Számos tudós, például George Groth , Platón szerzősége mellett érvel [9] .

A.F. Losev a „Minos”-t azon párbeszédek közé sorolja, amelyek egyformán meggyőző érvekkel védik a hitelességet és az eredetiséget [10] .

Fordítások és kiadások

A Kr.u. 3. század elejéről származó papirusz kézirat töredéke maradt fenn. e., amely tartalmazza ezt a párbeszédet [11] .

A 7. században Platón 5 dialógusát, köztük Minóst, valamint Timéust , Törvényeket , Euthyphro -t és Szókratész apológiáját fordították le örményre [12] .

A 9. század közepére nyúlik vissza egy bizánci kézirat, amely valószínűleg a császári palota könyvtára számára készült [13] .

Európában a "Minos" hírnevet szerzett a reneszánsz idején. Platón többi dialógusával együtt Marsilio Ficino fordította latinra, és 1484-ben adta ki. 1513-ban Velencében Aldom Manutius és Marcos Musouros egy teljes görög nyelvű gyűjteményt adott ki Platón műveiből, amely ezt a párbeszédet is tartalmazza. [tizennégy]

Az orosz nyelvű fordításokat V. N. Karpov (1879) [15] és S. Ya. Sheinman-Topshtein (1986) [10] készítette .

Jegyzetek

1. ↑ August Boeckh: In Platonis qui vulgo fertur Minoem eiusdemque libros priores de legibus , Halle 1806.
2. ↑ Friedrich Schleiermacher: Minos. Einleitung . In: Friedrich Daniel Ernst Schleiermacher: Über die Philosophie Platons , hrsg. von Peter M. Steiner, Hamburg 1996, 171-173.
3. ↑ Karpov, 1863-1879 , p. 532.
4. ↑ Lewis 2006. - 17. o.
5. ↑ Karpov, 1863-1879 , p. 523-524.
6. ↑ Karpov, 1863-1879 , p. 536.
7. ↑ Hutchinson 1997. - P. 1307-8.
8. ↑ Joachim Dalfen: Beobachtungen und Gedanken zum (pseudo)platonischen Minos und zu anderen spuria . In: Klaus Döring ua (Hrsg.): Pseudoplatonica , Stuttgart 2005, S. 51-67; Joachim Dalfen: Platon: Minos. Übersetzung und Kommentar , Göttingen 2009, S. 29-67.
9. ↑ Grote 1888. - P. 93-7.
10. ↑ 1 2 Losev, 1986 .
11. ↑ Corpus dei Papiri Filosofici Greci e Latini (CPF) , Teil 1, Bd. 1***, Firenze 1999, S. 142-146.
12. ↑ V. A. Arutyunova-Fidanyan. Örmény-kalcedon arisztokrácia a birodalom szolgálatában: VII. Konstantin parancsnokai és diplomáciai megbízottjai Porphyrogenitus // Vestnik PSTGU III: Filológia. - 2012. - Kiadás. 3. cikk (29) bekezdése . - S. 15 .
13. ↑ Parisinus Graecus 1807; siehe zu dieser Handschrift und ihrer Datierung Henri Dominique Saffrey: Retour sur le Parisinus graecus 1807, le manuscrit A de Platon . In: Cristina D'Ancona (Hrsg.): The Libraries of the Neoplatonists , Leiden 2007, 3-28.
14. ↑ Ada Neschke-Hentschke: Platonisme politique et théorie du droit naturel , Bd. 2, Leuven 2003, 336., 347., 352. o.; Zusammenstellung der Stellen S. 692-695.
15. ↑ Karpov, 1863-1879 .

Irodalom

• Plató. Komplett művek egy kötetben. - M . : "ALFA-BOOK Kiadó", 2013. - 1311 p. - 4000 példány.  - ISBN 978-5-9922-0990-7 .
• Karpov VN Platón művei, görögből fordították és Karpov professzor magyarázta. - SPb.-M., 1863-1879. - T. VI.
• Losev A. F. Platon. Párbeszédek. - M . : "Gondolat", 1986.
• Grote, George. Platón és  Sokrates többi társai . - 3d. London: John Murray, 1888. - 1. köt. 1. - P. 421-5.
• Hutchinson, D. S. (1997). A Minos bemutatása . In Complete Works/Platon , szerk. bevezetővel és jegyzetekkel, John M. Cooper, DS Hutchinson társszerkesztő. Hackett Publishing Company Inc. . Indianapolis, IN. ISBN 978-0-87220-349-5 . pp. 1307-8.
• Lewis, V. Bradley (2006). „ Platón” Minosz: „A természetes jog problémájának politikai és filozófiai kontextusa ”. A metafizika áttekintése. 60 (1):17-53. Letöltve: 2018. január 18.