Felvilágosodás kora

Az oldal jelenlegi verzióját még nem ellenőrizték tapasztalt közreműködők, és jelentősen eltérhet a 2022. szeptember 20-án felülvizsgált verziótól ; az ellenőrzések 4 szerkesztést igényelnek .

A felvilágosodás kora az  európai kultúra történetének egyik kulcskorszaka, amely a tudományos, filozófiai és társadalmi gondolkodás fejlődéséhez kapcsolódik. Ez az intellektuális mozgalom a racionalizmuson és a szabadgondolkodáson alapult .

A 17. századi tudományos forradalom hatására Angliából kiindulva ez a mozgalom Franciaországra , Németországra , Oroszországra és más európai országokra is kiterjedt. Különösen nagy hatást gyakorolt ​​a francia felvilágosodás, amely a "gondolatok uralkodóivá" vált. A felvilágosodás elvei képezték az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és az Emberi és Polgári Jogok Francia Nyilatkozatának alapját .

A korszak szellemi mozgalma nagy hatással volt Európa és Amerika etikai és társadalmi életének későbbi változásaira, az európai országok amerikai gyarmatainak nemzeti függetlenségéért folytatott küzdelemre, a rabszolgaság eltörlésére, az emberi jogok megfogalmazására . Emellett megrendítette az arisztokrácia tekintélyét és az egyház társadalmi, szellemi és kulturális életre gyakorolt ​​hatását.

Maga a felvilágosodás kifejezés az orosz nyelvbe, valamint az angolba ( The Enlightenment ) és a németbe ( Zeitalter der Aufklärung ) a franciából ( siècle des lumières ) került, és főként a 18. századi filozófiai irányzatra utal. Ugyanakkor nem egy bizonyos filozófiai irányzat neve, hiszen a felvilágosodás filozófusainak nézetei gyakran jelentősen eltértek egymástól és ellentmondtak egymásnak. Ezért a felvilágosodást nem annyira a filozófiai gondolkodás egy bizonyos irányának tekintik, mint inkább gondolatok komplexumának. A felvilágosodás filozófiája az akkoriban létező hagyományos intézmények, szokások és erkölcsök bírálatán alapult [1] .

Ennek a világnézeti korszaknak a dátumozását illetően nincs egyetértés. Egyes történészek a kezdetét a 17. század végére, mások a 18. század közepére teszik [2] . A 17. században a racionalizmus alapjait Descartes fektette le Discourse on Method című művében (1637). A felvilágosodás végét gyakran hozzák összefüggésbe Voltaire halálával (1778) ( Jean Jacques Rousseau ugyanabban az évben halt meg ) vagy a napóleoni háborúk kezdetével (1800-1815) [3] . Ugyanakkor az a vélemény is létezik, hogy a felvilágosodás határai két forradalomhoz kötődnek: a „ dicsőséges forradalomhoz ” Angliában (1688) és a nagy francia forradalomhoz (1789).

Essence

A felvilágosodás korában a vallásos világnézet elutasítása és az észre való hivatkozás volt az ember és a társadalom megismerésének egyetlen kritériuma. A történelem során először vetődött fel a tudomány vívmányainak a társadalmi fejlődés érdekében történő gyakorlati felhasználásának kérdése.

Az új típusú tudósok az ismeretek terjesztésére, népszerűsítésére törekedtek . A tudás többé nem lehet néhány elkötelezett és kiváltságos kizárólagos birtoka, hanem mindenki számára elérhetőnek kell lennie, és gyakorlati hasznát kell venni. Nyilvános kommunikáció, nyilvános viták tárgyává válik. Azokon most már azok is részt vehettek, akiket hagyományosan kizártak a tanulmányokból – a nők. Még különkiadásokat is készítettek számukra, például 1737-ben Francesco Algarotti szerző "Newtonizmus hölgyeknek" című könyvét . Jellemző, hogy David Hume a történelemről szóló esszéjét kezdi (1741) [4] :

Nincs, amit komolyabban ajánlanék olvasóimnak, mint a történelem tanulmányozását, mert ez a foglalkozás mind nemüknek, mind képzettségüknek jobban megfelel, mint mások - sokkal tanulságosabb, mint a szokásos szórakoztató könyveik, és érdekesebb, mint a komoly művek hogy megtalálható.vannak a szekrényükben.

Eredeti szöveg  (angol)[ showelrejt] Nincs semmi, amit komolyabban ajánlanék női olvasóimnak, mint a történelem tanulmányozását, mint minden más foglalkozást, amely mind nemüknek, mind műveltségüknek a legjobban megfelel, sokkal tanulságosabb, mint a szokásos szórakoztató könyvek, és szórakoztatóbb. mint azok a komoly kompozíciók, amelyek általában a szekrényeikben találhatók. - "Esszé a történelem tanulmányozásáról" (1741).

A tudás népszerűsítése iránti vágy csúcspontja Diderot és munkatársai „ Encyclopedia ” (1751-1780) 35 kötetes kiadása volt. Ez volt az évszázad legsikeresebb és legjelentősebb "projektje" [5] . Ez a munka összegyűjtötte az emberiség által addig felhalmozott tudást. Világosan elmagyarázta a világ minden aspektusát, az életet, a társadalmat, a tudományokat, a mesterséget és a technikát, a mindennapi dolgokat. És nem ez az enciklopédia volt az egyetlen a maga nemében. Mások megelőzték, de csak a franciák lettek ilyen híresek. Így Angliában Ephraim Chambers 1728-ban kiadott egy kétkötetes „ Cyclopedia ”-t (a görög „köri oktatásban” a „-pedia” és a „pedagógia” szavak ugyanazt jelentik). Németországban 1731-1754-ben Johan Zedler kiadta a Nagy Egyetemes Lexikont ( Großes Universal-Lexicon ) 68 kötetben. Ez volt a 18. század legnagyobb enciklopédiája. 284 000 kulcsszó volt benne. Összehasonlításképpen: a francia "Enciklopédia"-ban 70 000. De először is híresebb lett, és már a kortársak között is, mert koruk leghíresebb emberei írták, és ezt mindenki tudta, míg a német felett sok ismeretlen szerző dolgozott lexikonként. Másodszor: cikkei ellentmondásosabbak, polémikusabbak, nyitottak a korszellemre, részben forradalmiak; a cenzúra áthúzta őket, üldöztetések voltak. Harmadszor: akkoriban a nemzetközi tudományos nyelv már a francia volt, nem a német.

Az általános enciklopédiákkal egyidejűleg megjelentek a speciális enciklopédiák, valamint a különféle egyes tudományok számára , amelyek aztán külön irodalom műfajává nőttek ki.

A latin megszűnt tudományos nyelv lenni. Helyette a francia nyelv jön . A közönséges, nem tudományos irodalmat nemzeti nyelveken írták. Abban az időben nagy vita tört ki a tudósok között a nyelvekről: vajon a modern nyelvek kiszoríthatják-e a latint. Erről a témáról, sőt az antikvitás és a modernitás felsőbbrendűségének kérdéséről Jonathan Swift , a híres oktató és a Gulliver utazásai szerzője írta például a The Battle of the Books című szatirikus történetet, amely 1704-ben jelent meg. Ebben a történetben a pókról és a méhről szóló példázatában szépen és szellemesen fogalmazta meg az ókori és a modern irodalom hívei közötti vita lényegét.[ pontosítás ][ pontosítás ] .

A korszak fő törekvése az volt, hogy az emberi elme tevékenysége révén megtalálja az emberi élet természetes alapelveit ( természetvallás , természetjog , a fiziokraták gazdasági életének természetes rendje stb.). Az ilyen ésszerű és természetes kezdetek szempontjából minden történelmileg kialakult és ténylegesen létező formát és viszonyt ( pozitív vallás , pozitív jog stb.) kritizáltak .

G. májusi periodizáció

Sok ellentmondás van a korszak gondolkodóinak nézeteiben. Henry May amerikai történész négy szakaszt különített a korszak filozófiájának fejlődésében, amelyek mindegyike bizonyos mértékig tagadta az előzőt.

Az első a mérsékelt vagy racionális felvilágosodás szakasza volt, amely Newton és Locke hatásához kapcsolódik . Jellemzője a vallási megalkuvás és az univerzum rendezett és kiegyensúlyozott szerkezetként való felfogása. A felvilágosodás e szakasza természetes folytatása a 14-15. századi humanizmusnak , mint tisztán szekuláris kulturális irányzatnak, amelyet ráadásul az individualizmus és a hagyománykritikus attitűd jellemez. De a felvilágosodás korát a humanizmus korától a vallási reformáció és a katolikus reakció korszaka választotta el, amikor Nyugat-Európa életében ismét a teológiai és egyházi elvek kerültek előtérbe. A felvilágosodás nemcsak a humanizmus, hanem a 16. és 17. századi fejlett protestantizmus és racionalista felekezeti hagyományok folytatása is, amelyektől a politikai szabadság és a lelkiismereti szabadság eszméit örökölte. A humanizmushoz és a protestantizmushoz hasonlóan a felvilágosodás is helyi és nemzeti jelleget öltött különböző országokban. A legnagyobb kényelem mellett Angliában a 17. század végén és a 18. század elején figyelhető meg az átmenet a reformkor eszméiről a felvilágosodás eszméire , amikor a deizmus kialakult , amely bizonyos mértékig a reformkor vallási fejlődésének vége és az úgynevezett „természetes vallás” kezdete, amelyet a 18. századi felvilágosítók hirdettek. Istent a Nagy Építészként fogták fel, aki a hetedik napon halt meg munkájába. Két könyvet adott az embereknek – a Bibliát és a természet könyvét. Így a papi kaszt mellett a tudósok kasztja is előtérbe kerül.

A spirituális és világi kultúra párhuzamossága Franciaországban fokozatosan az első hiteltelenségéhez vezetett a képmutatás és a fanatizmus miatt . A felvilágosodásnak ezt a szakaszát szkeptikusnak nevezik, és Voltaire , Holbach és Hume nevéhez kötik . Számukra tudásunk egyetlen forrása az előítéletektől mentes elme. Ezzel a kifejezéssel kapcsolatban vannak még mások, amelyek a következők: felvilágosítók, felvilágosító irodalom, felvilágosult (vagy felvilágosító) abszolutizmus . A felvilágosodás ezen szakaszának szinonimájaként a „tizennyolcadik század filozófiája” kifejezést használják.

A szkeptikus szakaszt egy forradalmi szakasz követte, Franciaországban Rousseau -val, Amerikában pedig Payne -nel és Jeffersonnal . A 19. században elterjedt felvilágosodás utolsó szakaszának jellegzetes képviselői olyan filozófusok, mint Thomas Reed és Francis Hutcheson , akik visszatértek a mérsékelt nézetekhez, az erkölcs, a törvény és a rend tiszteletéhez. Ezt a fázist didaktikusnak [6] nevezzük .

Vallás és erkölcs

Jellemző felvilágosító gondolat minden isteni kinyilatkoztatás tagadása , különösen a kereszténység , amelyet a tévedések és babonák elsődleges forrásának tartottak. Ennek eredményeként a deizmusra esett a választás (Isten létezik, de csak a Világot teremtette, aztán nem avatkozik bele semmibe), mint a morállal azonosuló természetes vallásra. Figyelembe véve a korszak néhány gondolkodójának materialista és ateista meggyőződését, mint például Diderot , a felvilágosítók többsége a deizmus követője volt, akik tudományos érvekkel próbálták bizonyítani Isten létezését és az univerzum teremtését. .

A felvilágosodás korában az univerzumot egy csodálatos gépnek tekintették, amely nem végleges, hanem hatékony ok . Isten a világegyetem megteremtése után nem avatkozik bele annak további fejlődésébe és a világtörténelembe , és az út végén álló embert nem ítéli el vagy jutalmazza tetteiért. A laicizmus , a vallás átalakítása természetes erkölcsré, amelynek parancsolatai mindenki számára azonosak, az emberek erkölcsi viselkedésében iránymutatóvá válik . A tolerancia új felfogása nem zárja ki annak lehetőségét, hogy más vallást csak a magánéletben, nyilvánosan ne valljon.

Jézus Társaságának feloszlatása

A felvilágosodás hozzáállása a keresztény valláshoz és a polgári hatalommal való kapcsolatához nem mindenhol volt egyforma. Ha Angliában az abszolút monarchia elleni harc már részben megoldódott az 1689-es „ Bill of Rights ” törvénynek köszönhetően, amely hivatalosan véget vetett a vallásüldözésnek, és a hitet a szubjektív-individuális szférába taszította, akkor a kontinentális Európában a felvilágosodás. erős ellenséges viszonyt tanúsított a katolikus egyházzal szemben. Az államok a pápaság befolyásától független belpolitikai pozíciót kezdtek elfoglalni, valamint egyre inkább korlátozták a kúria autonómiáját az egyházi ügyekben.

A jezsuitákat , a pápai hatalom engesztelhetetlen védelmezőit, az egyház és az állam közötti egyre erősödő konfliktus, valamint a rend lerombolását szorgalmazó közvélemény hátterében, szinte minden európai országból kiutasították. 1759-ben kiszorultak Portugáliából, majd Franciaország (1762) és Spanyolország (1769) következett. 1773-ban XIV. Kelemen pápa kiadta a Breve Dominus ac Redemptort , amelyben elrendelte a Jézus Társaság feloszlatását . A rend minden vagyonát elkobozták, és nagyrészt az állam által ellenőrzött közterületek kialakítására irányították. A jezsuiták azonban nem tűntek el teljesen Európából, mivel Oroszországban Nagy Katalin , bár nagyon közel állt a felvilágosodás eszméjéhez, megtagadta a pápai feloszlatási jelentés közzétételét.

Történelmi jelentősége

Páneurópai jelentősége a XVIII. kapott francia felvilágosodási irodalmat Voltaire , Montesquieu , Rousseau , Diderot és más írók személyében. Közös jellemzőjük a racionalizmus dominanciája , amely Franciaországban politikai és társadalmi jellegű kérdésekre irányította kritikáját, miközben a korszak német felvilágosítói inkább vallási és erkölcsi kérdések megoldásával voltak elfoglalva.

A felvilágosodás eszméinek hatására olyan reformok születtek, amelyek az egész társadalmi életet hivatottak átstrukturálni ( felvilágosult abszolutizmus ). De a felvilágosodás eszméinek legjelentősebb következménye az amerikai forradalom és a francia forradalom volt .

A 19. század elején a felvilágosodás olyan reakciót váltott ki önmaga ellen, amely egyrészt a régi teológiai világképhez való visszatérés volt, másrészt a történelmi tevékenység tanulmányozására való felhívás volt, amelyet nagymértékben mellőzött. század ideológusai. Már a 18. században kísérletek történtek a felvilágosodás alaptermészetének meghatározására. E próbálkozások közül a legfigyelemreméltóbb Kanté ( Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás?, 1784). A felvilágosodás nem egyes dogmatikai eszmék felváltása más dogmatikai eszmékkel, hanem önálló gondolkodás. Ebben az értelemben Kant szembeállította a felvilágosodást a megvilágosodással , és kijelentette, hogy ez egyszerűen a saját építész használatának szabadsága [7] .

A modern európai filozófiai és politikai gondolkodás, például a liberalizmus , nagyrészt a felvilágosodástól veszi az alapjait (John Locke-ot a gazdasági liberalizmus megalapítójának tartják). Napjaink filozófusai a gondolkodás szigorú geometriai rendjét, a redukcionizmust és a racionalizmust tartják a felvilágosodás fő erényének , szembeállítva ezeket az emocionalizmussal és az irracionalizmussal. Ebben a tekintetben a liberalizmus a felvilágosodásnak köszönheti filozófiai alapját és kritikai attitűdjét az intoleranciával és az előítéletekkel szemben. A hasonló nézeteket valló jelentős filozófusok közé tartozik Berlin és Habermas .

A felvilágosodás eszméi a politikai szabadságjogok és a demokrácia , mint a modern társadalom alapértékei, valamint az állam önkormányzó köztársasági szervezetének, a vallási toleranciának , a piaci mechanizmusoknak , a kapitalizmusnak és a tudományos módszernek is a hátterében állnak . A felvilágosodás kora óta a gondolkodók ragaszkodnak ahhoz a jogukhoz, hogy keressék az igazságot, bármi legyen is az, és bármi fenyegesse is a társadalmi alapokat, anélkül, hogy „az Igazságért” megbüntetéssel fenyegetnék őket.

A második világháború után , a posztmodern megszületésével a modern filozófia és tudomány egyes vonásait kezdték hiányosságnak tekinteni: a túlzott specializációt, a hagyomány elhanyagolását, a kiszámíthatatlanságot és a nem kívánt következmények veszélyét, valamint a felvilágosodás figuráinak irreális értékelését és romantizálását. Max Horkheimer és Theodor Adorno még a felvilágosodás ideológiáját is "totalitárius rendszernek" tekintette [8] , ami többek között a fasizmushoz és a holokauszthoz vezetett .

Lásd még

Legfontosabb képviselők

Jegyzetek

  1. ↑ Hackett, Louis. A felvilágosodás kora (hivatkozás nem elérhető) (1992). Letöltve: 2008. november 26. Az eredetiből archiválva : 2008. január 10.. 
  2. ↑ Hooker, Richard. The European Enlightenment (hivatkozás nem elérhető) (1996). Letöltve: 2008. november 26. Az eredetiből archiválva : 2006. augusztus 29.. 
  3. ↑ Frost, Martin. A felvilágosodás kora (hivatkozás nem elérhető) (2008). Hozzáférés dátuma: 2008. január 18. Az eredetiből archiválva : 2007. október 10. 
  4. ↑ „Esszé a történelemtudományról” (1741).
  5. ↑ Stollberg-Rilinger (2010), 187. o.
  6. ↑ Idézi: G.Gunn. korai amerikai írás. bevezetés. Penguin Books USA Inc., New York, 1994. Pp.xxxvii-xxxviii.
  7. ↑ Blissett, Luther. Anarchista integralizmus: esztétika, politika és az Après-Garde (elérhetetlen link) (1997). Hozzáférés dátuma: 2008. január 18. Az eredetiből archiválva : 2007. december 22. 
  8. ↑ Filozófiatörténet: Nyugat-Oroszország-Kelet (4. könyv. A XX. század filozófiája). Második kiadás. Szerk. N. V. Motroshilova és A. M. Rutkevich. M .: "Görög-latin kabinet" Yu. A. Shichalin, 2000. - 252. o.

Irodalom

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Szótárak és enciklopédiák