A 17. század filozófiáját a nyugati világban elsősorban a modern filozófia kezdetének tekintik, és a középkori , különösen a skolasztikus szemlélettől való eltérésnek .
A korai filozófia 17. század eleji időszakát gyakran a racionalizmus korának nevezik, és a reneszánsz filozófiája utódjának és a felvilágosodás filozófiájának előfutáraként tekintenek rá . Egyes tudósok azonban ezt az időszakot a felvilágosodás korai szakaszának tekintik .
Nyugaton a 17. századi filozófiát általában René Descartes munkásságával kezdik , aki hatalmas örökséget hagyott a későbbi filozófusok számára. Ezt az időszakot Európában a nagy filozófusok jellemzik, akik olyan fogalmakkal dolgoztak, mint az ismeretelmélet , a metafizika , a logika , az etika , és gyakran a politika és a fizikai tudományok .
Immanuel Kant két irányzatra osztja elődeit: racionalistákra és empiristákra [1] . A három fő racionalista általában René Descartes , Benedict Spinoza és Gottfried Leibniz . Az empiristák között Francis Bacon három követője van : Thomas Hobbes , John Locke és George Berkeley .
A különbség e két irányzat között abban rejlik, hogy a racionalisták az értelem erején keresztül hittek a tudásban . Az empiristák ezzel szemben a tapasztalatra támaszkodtak, és úgy gondolták, hogy az igazi tudást érzések révén szerezzük meg – a tapasztalatból. Így a racionalisták a tudás matematikai modelljét választották , míg az empirikusok a fizikai tudományokat vették alapul. Az első a megismerés deduktív módszerét alkalmazta (az általános feltételezésektől a konkrét következtetésekig). Az empirikusok ( Francis Bacon ) arra a következtetésre jutottak, hogy az induktív módszert (az egyedi esetektől az általános következtetésig) kell használni. [2]
Ez az időszak volt a politikai gondolkodás klasszikusainak születésének időszaka is, különösen Thomas Hobbes Leviathan című értekezése , valamint John Locke Két értekezése a kormányzásról .
| A filozófia története | |
|---|---|
| Időszakonként | |
| Évszázadokig | |
| Régió és hagyomány szerint | |
| Vallásfilozófia | |