Raich, Szemjon Egorovics

Az oldal jelenlegi verzióját még nem ellenőrizték tapasztalt közreműködők, és jelentősen eltérhet a 2021. október 17-én felülvizsgált verziótól ; az ellenőrzések 3 szerkesztést igényelnek .
Szemjon Egorovics Raich

S. E. Raich. I. D. Kavelin művész. Olaj.
Születési név Szemjon Egorovics Amfiteatrov
Születési dátum 1792. szeptember 26( 1792-09-26 )
Születési hely Vysokoye , Kromskoy Uyezd , Oryol Alkirályság , Orosz Birodalom
Halál dátuma 1855. november 9.( 1855-11-09 ) [1] (63 évesen)
A halál helye
Állampolgárság (állampolgárság)
Foglalkozása költő , műfordító , kiadó , oktató
Irány romantika
A művek nyelve orosz
A Lib.ru webhelyen működik
Wikiforrás logó A Wikiforrásnál dolgozik
 Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon

[2]

Szemjon Jegorovics Raich ( Amfiteatrov ; 1792. szeptember 15.  [26.]  Visokoje falu , Orjoli kormányzóság  – 1855. október 28. [ november 9. ]  , Moszkva) - tanár, költő , az ókori és olasz költészet szakértője és fordítója. Tanárok F. Tyutchev , M. Lermontov .

Életrajz

1792. szeptember 15 -én  ( 26 )  született Visokoje faluban , Kromszkij járásban, Jegor (George) Nikitich Amfiteatrov, a helyi közbenjárási templom plébánosának családjában. Hét évesen árván maradt. 1802-ben az Orjol Teológiai Szemináriumba küldték ( Szevszkben található ), ahol akkoriban bátyja, Fjodor Amfiteatrov (a leendő Filaret , Kijev és Galícia metropolitája) tanított. A szeminárium elvégzése után nem vállalta el a papi pályát, hanem a Moszkvai Egyetemen akart továbbtanulni . Nyilvánvalóan ezzel egy időben megváltoztatta a vezetéknevét Raich -re . 1815-1818-ban önkéntesként az etikai és politikai tanszék teljes kurzusát végezte, majd a jogi karon végzett kandidátusként . 1822-ben végzett a verbális szakon, majd 1822. október 24-én a Moszkvai Egyetemen diplomamunkát védve „Discourse on didactic poetry” témában verbális tudományokból mesteri fokozatot kapott. A szeminárium végétől fogva keresett megélhetést és magántanári gyakorlatban tanult, házitanítóként szolgált A. N. Nadorzhinskaya, N. N. Seremetyeva, F. I. Tyutchev , E. V. Sukhovo-Kobylina (Jevgenia Tur) és mások mellett. a család egy egész életen át tanulni és tanítani” – írta később önéletrajzában Raich.

Az 1810-es évek végén a Loud Laughter Society egyik alapítója lett . A társaság tagjai közé tartoztak a dekabristák F. P. Shakhovskoy , M. A. Fonvizin , A. N. Muravyov , akik megpróbálták politikai irányba terelni tevékenységét. 1821- ig Szemjon Raich a Jóléti Unió tagja volt , amely 1826 - ban a dekabristákat bevonta a nyomozásba. Tekintettel azonban arra, hogy nyilvánvalóan nem vett részt az összeesküvésben, a legfelsőbb hatóságok elrendelték, hogy ezt az információt "felügyelet nélkül hagyják". 1821 októberében az orosz irodalom szerelmeseinek szabad társaságának , egy évvel később pedig a moszkvai egyetemen az orosz irodalom szerelmeseinek társaságának levelező tagja lett . 1822 körül (a dátumra vonatkozó információk ellentmondásosak) az irodalmi "Baráti Társaság" ("Raic köre") elnöke lett.

1823-ban az én elnökségem alatt egy kicsi, szerény irodalmi társaság alakult... Ennek a társaságnak a tagjai: M. A. Dmitriev , A. I. Pisarev , M. P. Pogodin , V. P. Titov, S. P. Sevyrev , D. P. Oznobisin , A. M. Kubarev herceg V. F. Odojevszkij , A. S. Norov , F. I. Tyutchev , A. N. Muravjov, A. N. Muravjov , S. D. Poltoratszkij , V. I. Obolenszkij , M. A Maksimovics , G. Sahovszkoj, N. V. Putjata és még néhányan: a csütörtökön velem találkozott tagok egy része folyamatosan, mások ideiglenesen találkoztak velem. esténként. Itt az érvényes esztétikai törvények szerint a tagok írásait, görög, latin, perzsa, arab, angol, olasz, német és ritkán francia nyelvű fordításokat olvasták és vitatták meg.

- S. E. Raich önéletrajza

A kör népszerű volt, olyan hírességek jöttek ide, mint D. V. Golicin moszkvai főkormányzó és I. I. Dmitriev költő [3] . A „ Filozófiai Társaság ” hamarosan kivált ebből a körből.

1827 -től az 1830 -as bezárásáig Raich gyakorlati gyakorlatokat tanított az orosz irodalomból az Egyetemi Nemesi Internátusban . „Tekintettel V. A. Zsukovszkij írásos chartájára – emlékezett vissza Raich –, megnyitottam az orosz irodalom szerelmeseinek társaságát a nemesi bentlakásos iskola növendékei számára; minden héten, szombaton összegyűltek az egyik kupolában, amely szobámként és bentlakásos könyvtárként szolgált. Lermontov rendszeresen részt vett a társasági üléseken.

Kiadóként Raich kiadta az "Új Aonidák" ( 1823 ), az " Északi líra" ( 1827 ), a " Galatea " folyóiratot ( 1829-1830 , 1839-1840 ) , valamint a " Russian Spectator " magazin néhány számát . . Talán részt vett a "Cepheus" ( 1829 ) beszálló almanach kiadásában.

1829 -ben feleségül vett egy tizenkilenc éves oroszosított francia nőt, Teresa Andreevna Olivier-t (1810–?). A családban öt gyermek született: fia Vadim (1836-1907) [4] , lányai Nadezsda (1841-1903) és Zsófia (1846-?); két lánya csecsemőkorában meghalt [5] .

Szemjon Raics 1855. október 28-án ( november 9-én )  halt meg Moszkvában, és a Pjatnyickij temetőben temették el [6] .

Kreativitás

1822 októberében Raich megvédte disszertációját "Discourse on Didactic Poetry" címmel, amelyben megvédte a "hasznos és kellemes" egyenlőség tézisét a költészetben. Szövegeiben, különösen a korai szövegekben, erőteljesek az anakreontikus motívumok , a földi örömök élvezete szólal meg. Másrészt a költő ragaszkodik a romantika esztétikájához. Alkotásaiban gyakran felvetődik a tömeg és a magányos művész-alkotó konfliktusának témája, jellegzetes képek egy törött csónak, egy leszakított bukófű, az égen éneklő magányos pacsirta. Kiadóként Raich a romantikus költőket támogatta ( Zsukovszkij , Podolinszkij , Venevitinov , Tyucsev stb.), és visszafogott volt Puskinnal szemben, aki "ritkán mond le az anyagról" . Az érzések legjobb átadása érdekében sokat kísérletezett, és nem mindig sikeresen a vers formájával és mérőszámaival.

A költő világképe élete vége felé fokozatosan az epikuraizmusból az aszkézisbe változik. Megírja az „Areta” című verset, amely bizonyos értelemben szellemi önéletrajzát reprezentálja. A költemény egy nagyszabású elbeszélés kalandos történettel egy pogány hősről, aki szenvedés és hosszas lelki keresés révén eljut a kereszténységhez, és egy egyszerű falusi életben talál boldogságot. Az ókori élet színterei, a keresztényüldözés átlátszó analógiákat mutattak az 1820-1830-as évek oroszországi életével és politikai eseményeivel.

Raich korának számos leghíresebb almanachjában és folyóiratában publikált (" Polar Star ", " Mnemosyne ", " Északi virágok ", " Uránia ", " Északi líra ", " Moszkva távíró ", " Teleszkóp ", " Galatea "). , " A haza fia "," Moszkvityanin ", " Athenaeus " stb.), de az " Areta " kivételével a független, lefordítatlan művek nem jelentek meg külön kiadásban. Az elmúlt években megírta a Paradicsommadár című versét, amelynek vallásos jellege volt, de kiadatlan maradt.

Lermontovnak vannak visszaemlékezései Raichról: A démon (szerk. 1829 ) „Énekelni fogok, amíg énekelnek” című dedikáció sorai Raich Búcsúdalának a barátok között harmadik versszakához hasonlítanak.

Szemjon Raich verseit („Bomorkás az ünnepen”, „Nyomály”, „A Fekete-tenger látogatója” stb.) A. Varlamov , N. Titov, F. Tolsztoj zeneszerzők zenésítették meg. S. Rosztropovics. A költő egyik leghíresebb műve - a "Barátok közt" című költemény - diákdal lett, amelyet a XX. század harmincas éveiig gitárral adtak elő, és N. Gerbel szerint "szerte Oroszországban körbejárta".

Fordítások


    A ferrarai parnasszusból átültetett
olaszországi aranyvirágot,
    a kedves Tassa virágot, amennyire tudtam, úgy
ápoltam, ahogy tudtam,
    Nem bérelt kézzel,
S szerény munkámért sem jutalmat, sem dicséretet
    nem vártak;
És várni fogok, talán - egy szemrehányást
    egy ellenségtől és baráttól:
"A hideg északon
    elhalványult a dél gyönyörű virága!"

1827

1821- ben Rajic lefordította Vergilius Georgicsát . A latin hexametert jambikus hexameterrímben adták vissza . A vélemények vegyesek voltak. Bestuzhev-Marlinszkij a „Pilnokság az oroszországi régi és új irodalomra” című cikkében a „ Sarscsillag ” -ban 1823-ban úgy nevezte, hogy „érdemes a dicséret koszorújára az eredetihez való közelségéért és valódi hangzatos nyelvezetéért”. , és az Orosz Akadémia túl ingyenesnek ítélte a fordítást. Azonban ezért a műért a költőt az Akadémia ezüstéremmel jutalmazták.

Az 1821-1822-ben indult, majd 1828 -ban négy kötetben megjelent Tasso Raich a " Jeruzsálem felszabadult " fordítását tartotta talán fő eredményének. A mű azonban több kritikai értékelést kapott, mint kedvezőt. A költő az eredeti oktávjait egy tizenkét soros balladastrófa segítségével fordította le, négyláb és háromláb jambikus versszakok váltakozásával. Ez egy hosszú vers ritmusának egyhangúságához vezetett. Raichot a Tasso szövegétől való eltérésekre, a túlzott csinosságra hívták fel. Az egyik recenzens által Raichnak tulajdonított sor széles körben ismertté vált: "A húsleves felforrt, a templomba folyik." De amint a Tasso másik fordítója, Orest Golovnin ( R.F. Brandt ) megjegyezte: „Raich soha nem nevezi Bouillon-i Gottfriedet „Bouillonnak”, és az egész Felszabadult Jeruzsálemben nincs olyan hely, amelyet még a legszabadabb közvetítéssel is le lehetne fordítani. ilyen módon”. Rajic olasz nyelvű fordításainak egyik feladata "nyelvünk poetizálása", "új piita kifejezésekkel, kifejezésekkel, szavakkal, képekkel" gazdagítása. Ugyanebből a célból bátorította barátját, D. P. Oznobisint , hogy fordítson keleti nyelvekről.

Raich Ariosto Dühöngő Roland című művének oktávjait is lefordította balladastrófával . A fordítást részletekben adták ki (1831-ben, 1833-ban és 1837-ben), nem találta meg az olvasók tetszését, és nem is készült el. A negyvenhat dalból huszonhatot fordítottak le (tizenöt jelent meg). Ariosto és Tasso fordításáért a császárné Raich gyémántgyűrűket adományozott.

Címek Moszkvában

Memória

Jegyzetek

  1. ↑ 1 2 Chertkov L. N. , Chertkov L. N. Raich // Rövid irodalmi enciklopédia - M .: Szovjet enciklopédia , 1962. - V. 6. - S. 159-160.
  2. ↑ S.E. Raich. Önéletrajz / Kiadó B.L. Modzalevszkij. - Szentpétervár. , 1913. - Orosz bibliofil p.
  3. ↑ A. I. Koshelev. Megjegyzések. . Letöltve: 2011. március 13. Az eredetiből archiválva : 2012. június 8..
  4. ↑ Vadim Semenovich Raich fotós . Fotós.Ru . Letöltve: 2020. február 28. Az eredetiből archiválva : 2020. február 28..
  5. ↑ Arkagyij Polonszkij. S. E. Raich - Don Quijote a Paradicsom-Vysokogoból  // RELGA: tudományos és kulturális folyóirat. - 2008. - 8. szám [171] . — ISSN 1814-0149 . Az eredetiből archiválva: 2012. március 6.
  6. ↑ Raich sírjáról az MGO VOOPIIK honlapján (elérhetetlen link) . Hozzáférés dátuma: 2012. június 15. Az eredetiből archiválva : 2013. december 19. 
  7. ↑ Raich Moszkvában . Híres emberek Moszkvában . Letöltve: 2020. február 28. Az eredetiből archiválva : 2020. február 28..
  8. ↑ A decembrista felkelés 190. évfordulóján: Dekabristák a Ruza földön. Raich (1792-1855) . MAUK RGO Ruza Helyismereti Múzeum . Letöltve: 2020. február 28. Az eredetiből archiválva : 2020. február 28..

Irodalom

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Szótárak és enciklopédiák
Bibliográfiai katalógusokban