| Yumiko Kurahashi | |
|---|---|
| 倉橋由美子 | |
| Születési dátum | 1935. október 10 |
| Születési hely | Kochi prefektúra , Japán |
| Halál dátuma | 2005. június 10. (69 éves) |
| A halál helye | |
| Állampolgárság (állampolgárság) | |
| Foglalkozása | író |
| Több éves kreativitás | 1960-2005 _ _ |
| Irány | posztmodernizmus |
| Műfaj | antiregény |
| Díjak | Izumi Kyoka-díj ( 1987 ) |
| Díjak | Toshiko Tamura-díj ( 1963 ) Kyoki Izumi Irodalmi Díj ( 1987 ) Női Irodalmi Díj ( 1960 ) |
Yumiko Kurahashi (倉橋 由美子 Kurahashi Yumiko , 1935. október 10. – 2005. június 10. ) japán író . Az igazi neve Yumiko Kumagai (熊谷 由美子). Kurahashi a lánykori neve . Az írónő kísérletező, hangsúlyozottan antirealista munkájában a társadalomban uralkodó normákat kérdőjelezi meg a szexuális kapcsolatok, az erőszak és a társadalmi rend tekintetében. Kurahashi antiregényei pastiche -t , paródiát és a posztmodern írás egyéb jellegzetes eszközeit használják fel.
Kami városában ( Kochi prefektúra ) született Shikoku szigetén , egy fogorvos családjának legidősebb lányaként. Miután egy évig japán irodalmat tanult egy kiotói egyetemen, apja nyomására Tokióba költözött, hogy orvosi egyetemen tanuljon, és fogorvosi oklevelet szerezzen. Az orvosi gyakorlatra való felvételhez szükséges államvizsga sikeres letétele után azonban belépett a Meiji Egyetem Filológiai Karára (Francia Irodalmi Tanszék), ahol Masanao Saito irányítása alatt tanult , és olyan kiemelkedő japán irodalom előadásait is látogatta. a háború utáni évek tudósai, mint Mitsuo Nakamura , Kenichi Yoshida és Ken Hirano . Egyetemi évei alatt Kurahashi nagyon lelkes volt a modern irodalom műveiért, olvasókörébe Arthur Rimbaud , Camus , Kafka , Blanchot , Valerie tartozott . Kurahashi érettségi munkáját Sartre „ Lét és semmi ” című értekezésének szentelték . Irodalmi tanulmányai során 1960 -ban debütált azzal, hogy az egyetemi folyóiratban megjelentette A Kommunista Párt (パルタイ) című történetet, amely megrendítő szatíra a korabeli diákmozgalomban uralkodó baloldali érzelmekről. A művet Ken Hirano nagyra értékelte a Mainichi Shimbunban írt recenziójában . Miután a novellát újranyomták a World of Literature -ben, az Akutagawa-díjra jelölték , akárcsak utódját, a Summer's End-et (夏の終り). Mivel Kurahashi soha nem kapta meg a díjat, az ugyanabban az évben debütáló Takeshi Kaiko , Shintaro Ishihara és Kenzaburo Oe írókkal együtt az írók új generációja közé sorolták, akik a „ harmadik újakért ” érkeztek. Oe-val sok hasonlóság volt az életrajzokban: mindketten 1935 -ben születtek és Shikokuban nőttek fel, Tokióba költöztek, ahol francia irodalmat kezdtek tanulni, szakdolgozatot írtak Sartre-ról, diákéveikben debütáltak politikai színezetű történetekkel, az elismerés amelynek Ken Hirano népszerűsítette. A véletlenek azonban itt véget is érnek: Kurahashi további útja a japán irodalmi világban való kiközösítéshez vezetett.
Az 1961 -ben megjelent regény (lényegében anti-regény) A sötét utazás (暗い旅), amely formális második személyben íródott, sok vitát váltott ki a kritikusok körében, egészen addig a pontig, hogy Jun Eto plágiummal vádolta Kurahashit . Véleménye szerint ez a mű egyszerűen utánozta Michel Butor Változás című, hasonló módon írt regényét . Ezzel kapcsolatban heves vita bontakozott ki a sajtóban: Kurahashi és Takeo Okuno , akik megvédték a kritikáját , egy csoport szembeszállt Jun Eto -val , Kenzaburo Oe -val és Koji Shirai -val ( Sartre hányingerének japán fordítója). A vita azonban nem fejlődött ki: apja 1962 -es halála után Kurahashi otthagyta az egyetemet, és fokozatosan kikerült a nyilvánosság elől.
1964 -ben Kurahashi feleségül vette Tomihiro Kumagait, aki akkoriban az NHK producere volt . Jelentős egészségügyi problémák ellenére 1966 -ban az Iowai Egyetemen ( USA ) szakmai gyakorlaton vett részt , ahol körülbelül egy évet töltött. 1969- ben a Kurahashi által kiadott The Adventures of Sumiyakista Q (スミヤキストQの冒険) című disztópikus fantazmagorikus regény ismét vegyes reakciót váltott ki.
Kurahashi munkásságában gyökeres fordulat jellemezte a Lebegő híd álomban (夢の浮橋, 1971 ) című regényt, amelyet azonban a kritikusok figyelmen kívül hagytak. A "Kegyetlen mesék felnőtteknek" (大人のための残酷童話, 1984 ), ahol a mesék sötét árnyalatait tárták fel, élete során az írónő legnépszerűbb alkotása lett. 1987 -ben Izumi Kyoka-díjjal jutalmazták az irodalmi intézmény figyelmétől az Utazás Amanonba (アマノン国往還記) című masszív (anti)utópiájáért.
Élete utolsó éveiben egészségi állapotának megromlása miatt Kurahashi szinte teljesen visszavonult az írástól, és a gyermekirodalom fordítására összpontosított. Utolsó munkája Exupery A kis herceg című művének új fordítása volt . Shel Silverstein fordításai is széles körben ismertek .
Yumiko Kurahashi 69 éves korában elhunyt dilatációs kardiomiopátiában . A betegség gyógyíthatatlan volt, de Kurahashi következetesen visszautasította még azokat a műtéteket sem, amelyek meghosszabbíthatták volna az életét.
Ha a Kommunista Pártban, a Sumiyakista Q kalandjaiban és a korai időszak más alkotásaiban Kurahashi tele van szarkazmussal és tartózkodó szemlélőnek tűnik a kortárs társadalomban zajló eseményekkel kapcsolatban, akkor későbbi műveiben, például egy sor kapcsolódó történetben. A japán mitológia ihlette Between the Earthly and Underground Worlds (よもつひらさか往還) lényegében a sci-fire utal, ugyanakkor ugyanolyan elvont marad, és dacosan nélkülözi a személyes érdeklődést a történések iránt. Számos esszéjében, amelyekben Kurahashinak a be nem vonhatóság gondolatának kidolgozásával kellett reagálnia a kritikára, kifejezte a japán önfikció hagyományának teljes elutasítását. Saját műveiben a hősök halála gyakran motiválatlan és hétköznapi. Kurahashi vizuális eszközei gyakran provokatívak, legyen szó vérfertőzésről vagy istenkáromlásról , amely mindenütt jelen van munkáiban , amelyek mögött azonban részletes tudományos tanulmányok húzódtak meg.
Az 1960 -as években , amikor a fiatalok forradalmi érzelmei és általános politizálása példátlan fellendülést ért el, különösen az amerikai-japán Biztonsági Szerződés elleni tömeges tiltakozások miatt, Kurahashi, aki Oe -val azonos írónemzedékhez tartozott, aktívan részt vett ebben. folyamat és Ishihara , teljesen közömbös maradt, és egész életében megőrizte ideológiai elhatárolódását. Ugyanilyen cinizmussal cáfolta a baloldal (A Kommunista Pártban és A Sumiyakista Q kalandjaiban), majd később a jobboldal (Utazás Amanonba) politikai törekvéseit , amiért Kurahashit mindkettő támadta. Ugyanilyen következetes volt Kurahashi vonakodása attól, hogy kapcsolatba kerüljön a japán irodalmi intézményekkel, valamint az olvasókkal, akikkel ő maga is elnyomta a kommunikációs kísérleteket.
Számos későbbi műben, nagyfokú konvencionálissággal, amelyet az ókori görög mítoszok alapján egy Keiko nevű közös karakter, Kurahashi egyesít , a kortárs japán fogyasztói társadalom ábrázolja , de szintén csak feltételesen kapcsolódik néhány valós eseményhez. Az évek során a sci-fi motívumok egyre hangsúlyosabbá váltak Kurahashi műveiben . Az írónő maga is őszinte érdeklődést mutatott a technológiai újítások iránt, és Kobo Abe mellett az egyik első író lett, aki hardveres szövegszerkesztőt használt munkái során.
Kurahashi nem triviális írását a megfelelő írásmóddal kombinálták: ragaszkodott a történelmi kana helyesíráshoz , amelyet azonban a kiadó gépelésekor általában modernre cseréltek.
Kurahashi fordítóként főként gyermekirodalommal foglalkozott , azonban gyakran próbálta újragondolni a gyermekirodalmat úgy, hogy az a felnőttekhez szóljon, amit ő maga is többször megemlített a fordítások utószavaiban. Ez a legnagyobb nyitottsággal történt a Kegyetlen mesék felnőtteknek ( 1984 ) c.
Kurahashi munkája szándékosan ellentmondásos, ezért esik ki a modern japán irodalom fősodrából, komoly és még szórakoztatóbb is. Munkái elismertebbek, mint Japánban, Nyugaton, ahol többé-kevésbé szervesen illeszkednek az irodalomról szóló posztmodern elképzelésekbe , legalábbis a legáltalánosabb szinten . Kurahashi fő műveit lefordították angolra és németre.
A legelső munkáktól kezdve Kurahashit komoly kritikák érték az elvont, erkölcstelen, apolitikus, sőt plágium miatt (lásd fent a Jun Etóval folytatott megbeszélésről). Kurahashi "A labirintus és a regény negativitása" című programszerű esszéjében (小説の迷路と否定性, 1966 ) a kritikára válaszolva azt írja, hogy munkáiban nem törekszik az objektív valóság tényeinek rögzítésére, ill. , ráadásul személyes tapasztalatok. Kurahashi szerint a szavak a valóság tárgyaival való megfelelésből léteznek, még csak nem is kommunikációs eszközök, hanem önmagukban értékesek. Alkotó feladata, hogy a költészetben és a prózában kiegyenlítse a szavak önelégültségi fokát, ez utóbbiakba hozva autonómiájukat, ami a költészet lényege. Kurahashi a plágium vádjára azzal válaszolt, hogy egyrészt nem látja értelmét saját stílusa kialakításának (steril vagyok, lásd alább), másrészt követelte, hogy tegyen különbséget az általa használt pastics és a nem kapcsolódó plágium között.
Kurahashi megértésének kulcsa az antivilág fogalma . A Labirintus és a regény negativitása című művében az irodalom az, amelyet az antivilág szerepére ajánlanak fel. A mű a képzelet által alkotott konstrukció, amely valamilyen kezdeti teret (labirintus) határoz meg, amelyben nem szereplők, hanem az álmok „logikája” szerint kölcsönhatásban álló „változók” laknak. Így a realisztikus mimézis helyét a deformáció foglalja el: a „valódi” világ alárendelődik az antivilágnak. Kurahashiban ez az anti-világ kezdetben a női princípiumhoz és a nőnek a férfias világban elfoglalt helyéhez kapcsolódik (lásd a "Harmadik nemem" című esszét, 私の第三の性, 1960 ). Ugyanakkor nem érdekli az emancipáció , ellenkezőleg, a nő, mint a Másik megtestesítője válik képessé az őt körülvevő világ tárgyiasítására.
Kurahashi munkája során rendszeresen hivatkozott a regény és a nő ezen értelmezésére, mint egymás metaforáira. Regénye a női váladékokhoz válik hasonlóvá . Ezt a rendkívül testi metaforát fejlesztve Fumiko Enchi egyik művéről írt recenziójában , ahol a hősnő egy méheltávolításon átesett nő , Kurahashi ezt a steril nőt az irodalomhoz, kiemeléseit szavakhoz hasonlítja. Az ideális regény tehát a számára „levegőben épült ház lesz, amelyben ismeretlen időben, nem létező helyen egy lényegében senki, ok nélkül megpróbál tenni valamit, de végül nem tesz semmit. ” („Az irodalom mint méreg”, 毒薬としての文学, 1967 ).
Az irodalom ilyen értelmezésének fényében a legtermészetellenesebb szexuális perverziók , amelyek Kurahashi műveiben bővelkednek, természetessé válnak. Nemcsak a tabuk és az elfogadott normák megdöntésének eszközeként szolgálnak, hanem aláássák az „én” minden stabil elképzelését is, mivel az „én” csak a másokkal való kapcsolaton keresztül határoz meg: az abnormális viszonyok magát az „én”-t deformálják, válnak. folyékony és múlandó (definíció szerint maga Kurahashi, üres).