Az EU fejlesztési politikájának célja a fejlődő országok fenntartható fejlődésének előmozdítása a szegénység felszámolása érdekében. Ez az EU külvilággal fenntartott kapcsolatainak sarokköve, és hozzájárul az EU külső fellépésének céljaihoz, valamint a külpolitikához a biztonság és a kereskedelem területén (és más stratégiák nemzetközi vonatkozásaihoz, mint például a környezetvédelem, a mezőgazdaság és halászat) [1] .
Az EU fejlesztéspolitikája elsősorban a 2006-os Európai Fejlesztési Agendán alapul, amely szerint az EU fejlesztéspolitikája az EU és a tagállamok közös hatásköre, a fejlesztéspolitika fő célja a szegénység leküzdése a fenntarthatóság keretein belül. fejlesztési célok elérése és a Fejlesztési Célok millennium elérése.
A fejlesztéspolitika az Európai Unió külpolitikájának középpontjában áll. Célja a szegénység felszámolása, a fenntartható növekedés előmozdítása, az emberi jogok és a demokrácia védelme, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, valamint a környezeti és éghajlati problémák kezelése. Az EU ebben az irányban dolgozik globális szinten, és a világ legnagyobb fejlesztési befektetője. Az EU az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaival [2] összhangban jár el .
A fejlesztéspolitika volt az EGK , majd az EU közös külpolitikájának kiindulópontja , 1957-ig nyúlik vissza, amikor a Római Szerződés létrehozta az Európai Fejlesztési Alapot . Az Európai Bizottságban az Alap által kibocsátott források felhasználásának ellenőrzésére hozták létre a Külkapcsolatok Főigazgatóságát, az Európai Külügyi Szolgálat elődjét .
Az EU fejlesztéspolitikája kezdetben a dekolonizációs folyamathoz kapcsolódott, majd elsősorban Franciaország és Belgium, az Európai Gazdasági Közösség fő gyarmati hatalmai támogatták, a címzett pedig az EGK 18 volt gyarmata volt. a szubszaharai Afrika tagállamai [3] . 1963-tól 1971-ig ezen országok és az EGK közötti kapcsolatok alapja a 2. Yaoundei Egyezmény volt, amely szerint az EGK és 18 trópusi afrikai állam között kölcsönös preferenciális kereskedelmi rendszer jött létre [4] .
Az EGK fejlesztési politikájának második szakasza az 1970-1990-es évek. 1973-ban megtörtént az EGK első bővítése - Nagy-Britannia, Írország és Dánia csatlakozott a közösséghez, és az EGK fejlesztési politikája teljesen új földrajzi hatókört kapott. 1975-ben írták alá a Yaoundei Egyezményeket felváltó Loméi Egyezményt, 1979-ben pedig a 2. Loméi Egyezményt. Az EGK és 58 afrikai, karibi és csendes-óceáni ország tagja volt a Lome-i Egyezménynek.
Az 1990-es években az EU fejlesztéspolitikája vektort váltott: a szocialista blokk bukása után új államok jelentek meg az EU határain, a fejlesztéspolitikai prioritásokat a partner földrajzi közelsége kezdte meghatározni, a finanszírozás újraelosztása a szocialista blokk javára történt. Kelet-Európa [5] . A 2000-es években az EU új fejlesztéspolitikai eszközöket hoz létre, amelyek közül a legfontosabb az európai szomszédságpolitika .
A fejlesztési együttműködés az EU közös hatásköre: az Unió közös fejlesztési politikát folytathat, ha ez nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy ebben az ügyben saját hatáskörüket gyakorolják. Az együttműködés szintje olyan, hogy a tagállamok fejlesztési ügynökségei gyakran hajtanak végre uniós finanszírozású programokat [2] .
Az EU fejlesztéspolitikája a következő Európai Uniós Szerződéseken alapul :
A fejlesztéspolitika végrehajtását az Európai Unió szerződésein kívül más dokumentumok is szabályozzák:
Ha a 2006-ban elfogadott európai fejlesztési konszenzusnak az volt a célja, hogy demonstrálja az EU elkötelezettségét az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljai mellett, a 2017-es új európai fejlesztési konszenzus annak felülvizsgált változata, amely összhangban van a 2030-ig szóló Fenntartható Fejlődési Menetrenddel [6] [7]. . A 2011-ben elfogadott Változási Agenda fő célja az EU fejlesztési politikája hatékonyságának javítása. Fő elvei a következők voltak: a legszegényebb és leginstabilabb államok kiemelt támogatása, a partnerország gazdaságának legfeljebb 3 szektorában való részvétel, közös tervezés és a közös eredményre való összpontosítás. A Változási Agenda fő prioritásai a következők voltak: emberi jogok, demokrácia és a felelősségteljes kormányzás egyéb kulcselemei; inkluzív és fenntartható emberi fejlődés növekedés [8] .
Az EU külső finanszírozási eszközei feltételesen földrajzi és tematikusra oszthatók. A földrajziak a következők:
A tematikus finanszírozási eszközök a következők:
Létezik egy finanszírozási eszköz is, amely egyesíti a földrajzi és tematikus elveket: