Yorsh (ágyús csónak)

A Yorsh ágyús csónak az Orosz Birodalmi Haditengerészet tengerre  alkalmas lövegcsónakja . Nyolc Rain osztályú ágyús csónak prototípusa

Történelem

Tervezés és kivitelezés

A Yorsh facsavaros lövegcsónakot a balti flotta parti védelmi komplexumának egyik elemeként tervezték, páncélos tornyos csónakokkal, Spiridov Admiral típusú toronyfregattokkal és Kronstadt erődjeivel kombinálva . Békeidőben a hajót a kikötőgazdasági és vízrajzi szükségletekre tervezték használni.

A projektfeladatot egy tekintélyes bizottság állította össze, amelynek elnöke S. S. Lesovsky ellentengernagy volt . A brit Skerge ágyús csónakot vették modellnek, de a prototípussal ellentétben, amelynek teljes egészében vas törzse volt, a bizottság egy vegyes rendszert választott vastag fa külső borítással, amelyet megbízhatóbbnak tartottak a sérülések elleni védelemnek sziklás sekély vízben. A lökettérfogatot megnövelték egy erősebb, 280 mm-es löveg befogadására, a merülést pedig 1,83 m-re korlátozták, adott, legalább 8 csomós sebesség alapján a két jármű összteljesítményét 240 LE-re határozták meg. Val vel. Pénzügyi okokból a jutalék az angol Penn gyár gépeire telepedett.

1874. október 8-án az orosz haditengerészeti ügynök Angliában, I. F. Lihacsev ellentengernagy megrendelést adott a penni üzemben azzal a feltétellel, hogy a gyártási időt hat hónapra csökkenti. Egy gépészmérnököt, F. E. Titov törzskapitányt neveztek ki a mechanizmusok gyártásának felügyeletére.

A hajótest építését 1873. december 3-án kezdték meg az Új Admiralitás fából készült csónakházában . 1873. szeptember 15-én egy hajómérnököt, V. F. Puskarev hadnagyot neveztek ki építőnek, E. A. Veksinszkij zászlóst és P. L. Dubrovszkij hadnagyot pedig segédnek.

A hajótest alacsony dőlésszögű, majdnem lapos fenekű volt ( a hajó középső keretének teljességi együtthatója 0,8, a teljes teljességi együttható 0,58, a hossz-szélesség arány 3,4).

280 mm-es puskás fegyverrel felfegyverkezve. A pisztolyt a Popov rendszer gépére szerelték fel (az elülső csapra).

A pisztoly felszereléséhez a raktérbe süllyesztett platformot használtak, amelyre a gépet rögzítették (összsúly kb. 40 tonna). A platform a kút oldalfalaira rögzített vezetők mentén mozgott, a négy csigakerekes függőleges emelőcsavar forgása miatt. A legújabb modell két, egymástól függetlenül, ugyanazon a tengelyen működő dobbal a pisztoly mozgatására szolgál (a felső a pisztoly visszagurítása után, az alsó a horizont mentén történő elforduláshoz).

A hajótest vas részei (készlet, tartályfedélzet bélése, négy vízzáró válaszfal, lövegkutya, horgos kamrák falai , bombapincék és rekeszek a sapkák ellátására) 9,5-11,1 mm vastag lemez- és szalagvasból készültek. A külső héj 76 mm vastag vörösfenyőből, a bársony 114 mm vastag tölgyből, a felső fedélzet 76 mm vastag fenyő deszkából, a fenékgerincek tölgyből készültek (magasság 280, szélesség 229/280 mm).

1874. március 23-án megtörtént a hivatalos könyvjelző. Az épület április végére készült el. A leszállás a penni üzem gépeinek és külső szerelvényeinek, valamint az izhorai üzem kormányműveinek, horgonyainak és tartályainak szállítása miatt késett. Június-júliusban a Dvina, Diana, Strelna és Odessa gőzhajókon négy tételben szállították le a mechanizmusok alkatrészeit és a fegyverplatformot. A vízre bocsátásra 1874. augusztus 5-én került sor.

Próbák

A kikötési próbákat 1874. augusztus 31-én hajtották végre. A hajó merülése a legtöbb felszereléssel elérte az 1,1 métert az előtérben és az 1,74 métert a tatban.

Szeptember 28-án az ágyús csónak 5 csomót meg nem haladó sebességgel próbautat tett Kronstadtba és vissza. Október 17-én kilenc fokos széllel és hét pontos hullámmal a hajó túljutott a Tolbukhin világítótoronyon . Október 19-én nyugodt tenger mellett nem sikerült elérni a teljes tervezési sebességet, hiába használtak válogatott newcastle-i szenet, valamint a balti flotta legjobb stokereinek erőfeszítéseit a Boyarin korvettről és az Izumrud klipperhajóról .

A tartály vas lejtős padlózatát a tapasztalt dörzsölési körülmények között végzett tüzelés után további pillérekkel erősítették meg , az öntöttvas szárakat pedig kompaktabb félbálákra cserélték .

A vizsgálati eredmények alapján javasolták az orrvonalak élesítését és a kútnak a fegyverrel a hajóközéphez való közelítését, a kazánok gőzteljesítményének és a gépek teljesítményének növelését. A meghajtás javítása érdekében a hajó parancsnoka, A. O. Balk kapitány-hadnagy a hajótest hosszának 4,5 m-rel való növelését javasolta, az elmozdulás növekedését a vaskészlet részei számának vagy keresztmetszeti területének csökkentésével kompenzálva.

1874-1876-ban az ágyús csónak további változásokon ment keresztül: további királykövek kerültek be a Downton szivattyúkhoz, megnőtt a davitok hatótávolsága, a lövegkút feletti rácsos nyílást egy kivehető deszkafedélzet váltotta fel. A légcsavarok működésében bekövetkező megszakítások káros hatásának kiküszöbölésére a dőlés közbeni expozícióból adódóan fordulatszám-szabályozók felszerelését biztosítottuk.

Szolgálat a haditengerészetben

1892-ben átminősítették parti védelmi löveghajóvá. Részt vett a balti-tengeri kiképző utakon. 1907-ben kizárták a flotta listáiról

Jeles emberek, akik a hajón szolgáltak

• Dabics, Nyikolaj Dmitrijevics
• Reitsenstein, Nikolai Karlovics

Irodalom

• Smirnov G., Smirnov V. Az ágyús csónakoktól a partvédelmi csatahajókig // Modelltervező: folyóirat / szerk. G. I. Scsedrin . - 1984. - 4. sz . - S. 15-17 .
• Smirnov G., Smirnov V. A "Rendel" ágyús csónak leszármazottai // Modelltervező: folyóirat / szerk. G. I. Scsedrin . - 1984. - 7. sz . - S. 31-33 .
• Melnikov R. M. Gunboat "Ruff" // Hajóépítés: folyóirat. - 1986. - 7. sz .