| 13. zongoraszonáta | |
|---|---|
| Zeneszerző | Ludwig van Beethoven |
| A nyomtatvány | szonáta |
| Kulcs | Esz-dúr |
| létrehozásának dátuma | 1801 |
| Opus szám | 27 |
| elhivatottság | Sophie liechtensteini hercegnő |
| Az első megjelenés dátuma | 1802 |
| Előadó személyzet | |
| zongora | |
| Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon | |
A 13. Esz-dúr zongoraszonátát , a 27. opust Beethoven 1801 -ben írta, és tanítványának, Zsófia liechtensteini hercegnőnek ajánlotta . Az Opus 27 a zeneszerző két szonátáját tartalmazza, melyeket egyformán "Sonata quasi una Fantasia" címmel kapott, de ha a második világhírnévre tett szert, akkor az opusz első szonátája egy ideig gyakorlatilag ismeretlen maradt. Annak ellenére, hogy ez a szonáta a Holdfény-szonáta árnyékában van , sok kritikus megjegyezte kiemelkedő érdemeit.
Beethoven 13. zongoraszonátája négy tételből áll: 1) Andante. Allegro. Andante, 2) Allegro molto e vivace, 3) Adagio con espressione 4) Allegro vivace.
Az Andante-szonáta első tétele. Allegro. Az Andante, Es-dur háromrészes formája, az Andante lassú és sekély folyása , amelyet az első tétel közepén az Allegro széllökései váltanak fel .
Az Allegro molto e vivace c-moll című szonáta második része ismét impulzívan helyettesíti az első rész nyugodt folyását. Érdekes módon Bach hatásának visszhangja suhan át a második tétel zenéjén .
Az Adagio con espressione szonáta harmadik tétele, az As-dur az első tételek témáját fejleszti.
Az Allegro vivace című szonáta negyedik része, az Es-dur a szonáta váratlan zárójelét adja, a finálé legelejétől kezdve a népzenei elem képe rajzolódik ki, talán még a szláv táncdallamok hatásának elemeivel is . 1] .