Michelle Debre | |||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
fr. Michel Debre | |||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||
Franciaország miniszterelnöke, az Ötödik Köztársaság első miniszterelnöke |
|||||||||||||||||||||||
1959. január 8. – 1962. április 14 | |||||||||||||||||||||||
Az elnök | Charles de Gaulle | ||||||||||||||||||||||
Előző | Charles de Gaulle | ||||||||||||||||||||||
Utód | Georges Pompidou | ||||||||||||||||||||||
Privy Seal és Franciaország igazságügyi minisztere | |||||||||||||||||||||||
1958. június 1. – 1959. január 8 | |||||||||||||||||||||||
A kormány vezetője | Charles de Gaulle | ||||||||||||||||||||||
Az elnök | René Coty | ||||||||||||||||||||||
Előző | Robert Lecourt | ||||||||||||||||||||||
Utód | Edmund Michele | ||||||||||||||||||||||
és róla. Franciaország nemzeti oktatási minisztere | |||||||||||||||||||||||
1959. december 23. – 1960. január 15 | |||||||||||||||||||||||
A kormány vezetője | ő maga | ||||||||||||||||||||||
Az elnök | Charles de Gaulle | ||||||||||||||||||||||
Előző | André Bouloche | ||||||||||||||||||||||
Utód | Louis Jox | ||||||||||||||||||||||
Franciaország gazdasági és pénzügyminisztere | |||||||||||||||||||||||
1966. január 8. - 1968. május 30 | |||||||||||||||||||||||
A kormány vezetője | Georges Pompidou | ||||||||||||||||||||||
Az elnök | Charles de Gaulle | ||||||||||||||||||||||
Előző | Valerie Giscard d'Estaing | ||||||||||||||||||||||
Utód | Maurice Couve de Murville | ||||||||||||||||||||||
francia külügyminiszter | |||||||||||||||||||||||
1968. május 30. - 1969. június 22 | |||||||||||||||||||||||
A kormány vezetője | Maurice Couve de Murville | ||||||||||||||||||||||
Az elnök | Charles de Gaulle | ||||||||||||||||||||||
Előző | Maurice Couve de Murville | ||||||||||||||||||||||
Utód | Maurice Schuman | ||||||||||||||||||||||
francia nemzetvédelmi miniszter | |||||||||||||||||||||||
1969. június 22 - 1973. április 4 | |||||||||||||||||||||||
A kormány vezetője |
Jacques Chaban-Delmas Pierre Messmer |
||||||||||||||||||||||
Az elnök | Georges Pompidou | ||||||||||||||||||||||
Előző | Pierre Messmer | ||||||||||||||||||||||
Utód | Robert Halley | ||||||||||||||||||||||
A francia Nemzetgyűlés tagja az 1. Réunion választókerületben | |||||||||||||||||||||||
1973. április 2. - 1988. május 14 | |||||||||||||||||||||||
Előző | Henri Serre | ||||||||||||||||||||||
Utód | Auguste Legros | ||||||||||||||||||||||
1968. július 11 - augusztus 12 | |||||||||||||||||||||||
Előző | Henri Serre | ||||||||||||||||||||||
Utód | Henri Serre | ||||||||||||||||||||||
1967. április 3 - május 7 | |||||||||||||||||||||||
Előző | Henri Serre | ||||||||||||||||||||||
Utód | Henri Serre | ||||||||||||||||||||||
1963. május 5. – 1966. február 8 | |||||||||||||||||||||||
Előző | Frederic Champierre de Villeneuve | ||||||||||||||||||||||
Utód | Henri Serre | ||||||||||||||||||||||
A Köztársasági Tanács tagja az Indre-et-Loire Tanszéknél | |||||||||||||||||||||||
1948. november 7. - 1958. június 1 | |||||||||||||||||||||||
Utód |
pozíciót megszüntették; Jacques Vassor ( az Indre-et-Loire tanszék szenátoraként ) |
||||||||||||||||||||||
Amboise polgármestere | |||||||||||||||||||||||
1966. július 2. - 1989. március 24 | |||||||||||||||||||||||
Előző | Maurice Mercier | ||||||||||||||||||||||
Utód | André Chollet | ||||||||||||||||||||||
Az Amboise kanton Indre-et-Loire Department of General Tanácsának tagja [ | |||||||||||||||||||||||
1976. március 19. - 1992. április 3 | |||||||||||||||||||||||
Előző | André Chollet | ||||||||||||||||||||||
Utód | Bernard Debre | ||||||||||||||||||||||
1951. június 23. – 1970. március 20 | |||||||||||||||||||||||
Utód | André Chollet | ||||||||||||||||||||||
Születés |
1912. január 15. [1] [2] [3] […] |
||||||||||||||||||||||
Halál |
1996. augusztus 2. (84 éves) Montlouis-sur-Loire,Indre,Franciaország |
||||||||||||||||||||||
Temetkezési hely | |||||||||||||||||||||||
Apa | Robert Debre | ||||||||||||||||||||||
Anya | Jeanne Debret-Ponsant [d] | ||||||||||||||||||||||
Házastárs | Anne-Marie, szül Lemaresquier | ||||||||||||||||||||||
Gyermekek | Vincent, Francois , Bernard , Jean-Louis | ||||||||||||||||||||||
A szállítmány | |||||||||||||||||||||||
Oktatás | |||||||||||||||||||||||
Szakma | ügyvéd | ||||||||||||||||||||||
A valláshoz való hozzáállás | judaizmus | ||||||||||||||||||||||
Autogram | |||||||||||||||||||||||
Díjak |
|
||||||||||||||||||||||
Rang | hadnagy | ||||||||||||||||||||||
csaták | |||||||||||||||||||||||
Munkavégzés helye | |||||||||||||||||||||||
Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon |
Michel Jean-Pierre Debre ( fr. Michel Jean-Pierre Debré ; 1912. január 15. , Párizs , Harmadik Köztársaság , - 1996. augusztus 2. , Montlouis-sur-Loire , Indre és Loire dep. , Ötödik Köztársaság ) - francia politikus , a közeli munkatársa Charles de Gaulle -nak, az Ötödik Francia Köztársaság első miniszterelnökének ( 1959-1962 ) . A Francia Akadémia tagja ( 1988 ). Debre Franciaország egyik legjelentősebb politikai alakja a háború utáni korszakban. Ő volt az, aki megtestesítette Charles de Gaulle alkotmányos elképzeléseit az 1958-as alkotmányban , amelyet a francia történelem legsikeresebb alkotmányos projektjének tartanak. Őt tartják Franciaországban a gaullizmus fő ideológusának is , természetesen maga de Gaulle után.
Michel Debre 1912. január 15- én született Párizsban , a Debre-i elzászi rabbinikus család orvoscsaládjában . Édesanyja Jeanne Debre (1879-1929) még az első világháború előtt kórházban dolgozott, édesapja, Robert Debre (1882-1978) gyermekorvosi karriert futott be, majd a későbbiekben neves gyermekorvos és a francia orvosi kar elnöke lett. Akadémia . Testvére, Olivier Debret művész, unokatestvére, Laurent Schwartz pedig matematikus lett.
Az általános iskola végén Michel a híres Montaigne és Nagy Lajos líceumban folytatja tanulmányait .
Debré 16 évesen, miután középfokú végzettséget szerzett, szüleivel és nővérével ellentétben állami pályát választ, és beiratkozik a Politikatudományi Felsőiskolába , miközben előadásokat hallgat a Párizsi Egyetem Jogi Karán . Debre ugyanakkor fáradhatatlanul olvas, lefekteti szellemi alapjait.
1932- ben a leendő politikus csatlakozik a francia fegyveres erőkhöz , ahol nagyon rabja lett a lovaglásnak, és azóta egész életében nem változtatott ezen a hobbin. Debre hadnagyi rangban teljesítette katonai szolgálatát.
1934 végén Debret, miután sikeresen letette a vizsgákat, 22 évesen tagja lett az Államtanácsnak - a francia közigazgatási igazságszolgáltatás legmagasabb fokának, és egyben a kormány kollektív "jogi tanácsadója".
1936- ban Michel feleségül veszi Anne-Marie Lemaresquier-t, akitől négy fia lesz: Vincent, Francois, Bernard és Jean-Louis. A legidősebb, Vincent sikeres üzletember lesz, Francois - újságíró. Bernard, bár hivatása szerint orvos, és a híres párizsi Cochin kórház urológiai osztályát vezeti, a francia Nemzetgyűlés tagja Párizsból, Jean-Louis Debray pedig a Nemzetgyűlés elnöke volt. köztársasági elnökké nevezték ki Jacques Chiracot , a francia alkotmánytanács elnökét .
1938- ban Debret először hatol be a francia politika szentélyébe, amikor belépett a jól ismert parlamenti képviselő , Paul Reynaud pénzügyminiszterré.
A második világháború kitörésével Debre otthagyja tisztviselői állását, és lovassági hadnagyi rangban csatlakozik a hadsereghez. És már 1940 tavaszán, amikor a német csapatok beléptek Franciaország területére, Debre a frontra ment. Emlékirataiban leírja a béke és a háború közötti légkört, amely körülvette azokban a napokban, amikor ezredje éjszakára megállt Párizs mellett:
„Még emlékszem erre a megállásra az erdőben a Szajna völgyében. Gyönyörű júniusi este. A fegyverek csendesek. Elaludtam. Csend és lágyság szó szerint átjárta a levegőt. És amikor felébredtem, ugyanaz a csend közölte velem, hogy háború van. A hajnal tükörképei megvilágították az eget, a horizontot bevörösítették a még láthatatlan nap első sugarai. Egyetlen madár sem énekelt, egyetlen állat sem kavargott az erdei bozótos sűrűjében: az üresség érzése, a természettől való félelem a közelgő halál előtt.
A franciaországi ellenségeskedés befejezése és a hadsereg feloszlatása után a Peten és a náci Németországgal kötött fegyverszünet értelmében Debre-t leszerelték. 1940 végén - 1941 elején Lyonban volt, és politikai tudományokat tanított. Aztán úgy dönt, hogy belép a Vichy-kormány által kialakított közigazgatási struktúrákba . Debray Emanuel Monique asszisztense lesz, akit marokkói gyarmata francia rezidenciájának főtitkárává neveztek ki , és vele távozik 1941 tavaszán . Monique úgy vélte, hogy nagyon fontos lenne bevonni az Egyesült Államokat a háborúba . Úgy gondolta, ha az Egyesült Államok belép a háborúba, ők is kiállnak a francia érdekekért. Debre az ő befolyása alatt szintén hasonló nézeteket vall. Az élet azonban hamarosan szilánkokra oszlatta ezeket az illúziókat, és Monique-ot az év nyarán visszahívták posztjáról.
De Debray itt, Marokkóban érti meg, hogy csak Charles de Gaulle fog igazán harcolni az ellenséggel Franciaország felszabadításáért. Ezután csatlakozik a francia ellenálláshoz , de úgy dönt, hogy nem Angliába emigrál, ahol de Gaulle tábornok telepedett le, hanem Franciaországba, hogy hozzájáruljon ősei földjének felszabadításához az idegen rabszolgaságtól. Álruhában adminisztratív posztot kap a Vichy-kormánytól, és egyúttal földalatti tevékenységbe kezd.
Először rendes tagja, majd az „Ellenállás támogatói” szervezet egyik vezetője lesz, amelynek fő tevékenysége az illegális irodalom közzététele és a titkosszolgálati adatok gyűjtése, a jövőben pedig szabotázscselekmények, szabotázs elkövetése volt. és az ellenséges kommunikáció megsemmisítése.
A "Supporters of the Resistance" szervezet, amelyben Debré együttműködött, az elsők között vette fel a kapcsolatot Jean Moulinnal , akinek de Gaulle megkapta a lázadó csoportok egységes egésszé egyesülését. Így Debray lett az „első óra gaulistája” – így hívják Franciaországban azokat, akik a háború alatt csatlakoztak Charles de Gaulle-hoz.
1943 második felében Debray de Gaulle tábornok megbízásából összeállítja a köztársasági komisszárok névsorát, akiknek az anyaország felszabadulása után a Vichy népet kell leváltaniuk. 1944 augusztusában pedig ő maga lett az Angers -i köztársaság biztosa .
1958-ban Debray igazságügyi miniszter lett de Gaulle tábornok hivatalában, és fontos szerepet játszott az Ötödik Köztársaság alkotmányának megszövegezésében, hiszen ő vetette papírra a de Gaulle által Bayeux-i beszédében megfogalmazott alkotmányos téziseket. . Debre, az alkotmányjog ismerője és a brit parlamenti hagyományok tisztelője azonban bevezeti a miniszterelnöki posztot és a "racionalizált" parlamentarizmust, amely a kormány stabilitását hivatott biztosítani, még akkor is, ha a törvényhozás tagjai nem értenek egyet a kormány politikájával. a szekrény. Közvetlenül az alkotmánytervezet népszavazási jóváhagyása után Debre hozzálátott a francia igazságszolgáltatás reformjához.
Amikor 1958. szeptember 28-án népszavazáson elfogadták az alkotmányt, a köztársasági elnök, Charles de Gaulle 1959. január 9-én Debrayt nevezte ki a köztársaság második posztjára - miniszterelnökként. Debray kinevezése után de Gaulle nyersen ezt mondta neki: „Nem megyek bele a kormányzati tevékenységek részleteibe. A fő irányok meghatározására szorítkozom. És valóban, az államfő, mint nemzeti vezető kizárólagos joghatósága alá tartozó Ötödik Köztársaság megalakulása óta tevékenységének „fenntartott területe” (Jacques Chaban-Delmas) a diplomácia, Algéria és a védelmi politika volt; a „francia otthon és tűzhely” gondozását a miniszterelnökre és a kormányra bízták.
Ha pedig de Gaulle vállalta "Franciaország nemzeti nagyságának" a nemzetközi színtéren való helyreállítását, akkor Debré feladata az volt, hogy a francia belpolitika megfeleljen ennek a magas mércének. A Debre-kormány mindenekelőtt az ország gazdasági helyzetének javítására vállalkozott. A frank leértékelése mellett a Debre-kabinet intézkedési rendszert dolgoz ki a gazdaság állami szabályozására, és már 1959 februárjában korszerűsítési és felszerelési tervet fogad el. Főleg azon iparágak fejlesztését tűzte ki célul, amelyek a legeredményesebben járulnak hozzá a fizetési mérleg javításához. Nagy figyelmet fordítottak a francia gazdaság versenyképességének növelésére. A kormány a mezőgazdaság felvirágoztatásáról is gondoskodott. 1960-ban fogadták el a nagyüzemek állami támogatásáról. Ez a politika azonnal kezdett hasznot hozni. Így az ország kereskedelmi hiánya jelentősen csökkent, a francia frank zóna fizetési mérlegének hiánya teljesen eltűnt, végül hosszú évek óta először sikerült csökkenteni az államháztartási hiányt. 1959-ben pedig a kormány végrehajtotta az Országgyűlés által jóváhagyott adóreformot, amelynek célja az volt, hogy egyszerűsítse a bonyolult és nehézkes adórendszert, különös tekintettel a progresszív és az arányos adók egységes jövedelemadóvá egyesítésére minden adóalany számára. A kabinet szociálpolitikája a franciák életszínvonalának emelésére irányult. Az elmúlt három évben többször is megemelték a minimálbért.
Debre, ahogy mondani szokták, hajnaltól estig a haza javáért dolgozott, minden miniszter munkáját és utasításainak végrehajtását ellenőrizte, mindig tisztában volt a legkisebb problémákkal is. A Minisztertanács minden szerdán ülésezett az Elysée-palotában a köztársasági elnök elnökletével; ráadásul az államfő nem az ovális alakú étkezőasztal végén, hanem annak közepén ült, szemtől szemben a miniszterelnökkel. A francia politika minden kérdésében az elnök és a miniszterelnök között nem volt nézeteltérés, kivéve egy, de a legveszélyesebb, legvérzőbb sebet Franciaország testén - az algériai konfliktust. És ha de Gaulle zökkenőmentes lépésekkel vezette az ügyet Algéria függetlenségének megadásához, feltéve, hogy megmaradnak az „elsődleges” kapcsolatok Franciaországgal, akkor Debre éppen ellenkezőleg, kategorikusan ellenezte. Ezt többször is megpróbálta elmagyarázni de Gaulle-nak, sőt, hogy meggyőzze. Az elnök kerülte az ilyen beszélgetéseket. Debre nem egyszer adott át a tábornoknak felmondólevelet. De Gaulle nem fogadja el. De miután aláírták az Evi-megállapodásokat, amelyek értelmében Franciaország elhagyta Algériát. Aztán Debray, már De Gaulle kérésére, lemond, az állam második személyéből a köztársaság rendes polgárává válik.
1962 novemberében, a korábbi összehívása feloszlatását követő nemzetgyűlési választások alkalmával megpróbálja megválasztani az Indre-et-Loire- i osztályon , de nem sikerül. És már ugyanazon év tavaszán Debre "kikötött" és elment ... Reunion szigetére, hogy csatlakozzon a megüresedett helyettesi helyért folytatott harchoz. Ezt a meglepő választást az magyarázza, hogy fél attól, hogy mi marad a francia gyarmatbirodalomból, ha az Algériától kölcsönzött utat, vagyis a függetlenséget követi, ahol ez a folyamat nem áll meg. Annak érdekében, hogy igazolja a sziget 1946-ban váratlanul bevezetett megyékre való felosztását, és megakadályozza, hogy lakosai a függetlenségért akarjanak kiharcolni, a születésszám és az általa előidézett szegénység visszaszorítását célzó fejlesztési politikát valósított meg, amelyet a megfigyelők szerencsétlennek ismertek el. apjától, Roberttől örökölt befolyást a társadalmi kérdésekre. A sziget első családfejlesztő központjának megnyitását szorgalmazza. Számos iskolai étkezde létrehozásába fog bele, ahol ragaszkodik az ingyenes tejpor, az ún. "Tej Debre". Ő személyesen azért küzd, hogy Párizs nyisson egy második líceumot a sziget déli részén, Bufferben: korábban csak egy líceum volt Saint-Denisben, több százezer lakosra. Emellett fejleszti a Pierre Messmer által létrehozott alkalmazkodó katonai szolgálatot. Mivel úgy gondolja, hogy a sziget demográfiai helyzete veszélyt jelent a sziget fejlődésére, számos programot szervez Reunion lakóinak a metropoliszba való letelepítésére.
1966-ban Debret de Gaulle tábornok személyes javaslatára ismét a kormányban dolgozott, ezúttal gazdasági és pénzügyminiszteri posztra, ahol intézkedéseket dolgozott ki az infláció leküzdésére, a frank stabilizálására és mindent megtesz. erőt, hogy a francia gazdaság új lendületet adjon. 1968-tól 1969 tavaszáig, de Gaulle tábornok lemondásáig Debray a Külügyminisztériumot vezette. A francia diplomácia fejeként végzett tevékenységét így jellemezte: „Kapcsolatok két nagyhatalommal, az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval; együttműködés Németországgal és az egyesült Európa megszervezése, ami abban a pillanatban a Közösség bővítését, Nagy-Britannia bevonását jelentette; Izrael, Közel-Kelet és Földközi-tenger; végül Fekete-Afrika, valamint a Távol-Kelet, ahol még folyt a vietnami háború.
Georges Pompidou köztársasági elnökké választása után 1969 júniusában Debray megkapja a honvédelmi miniszter tárcáját Jacques Chaban-Delmas kabinetjében. De Gaulle tábornok 1970. november 9-i halála után Debre a „június 18-i ember” munkájának folytatásában látja sorsát, hogy segítsen abban, hogy az új Franciaország első elnökének elképzelései alapozzák meg bel- és külpolitikáját. . A köztársasági tanács ülésein folyamatosan beszél a gaullis elvek megőrzésének fontosságáról. De az idő meghozza a maga korrekcióit, és Pompidou eltávolodik de Gaulle-i iránytól Franciaország nemzeti érdekeinek elsőbbsége felé. Aztán Debre 1973-ban lemondott, és megújította a köztársasági nemzetgyűlés képviselői mandátumát.
1981-ben Debre indul a köztársasági elnökválasztáson, de a választásokon csak a szavazatok 1,6%-át szerezte meg. Döntését magyarázva - elvégre mindenki biztosan tudta, hogy Valéry Giscard d'Estaing és Francois Mitterrand lesz az elnökválasztás favoritja, a gaullisták közül pedig - Jacques Chirac - Debret azt mondta: "Folytatni akartam de Gaulle munkáját." Még később tisztázta: "Szeretném legalább a fő dolgot megmenteni."
Változtatások
Tematikus oldalak | ||||
---|---|---|---|---|
Szótárak és enciklopédiák | ||||
Genealógia és nekropolisz | ||||
|