A "holodomor" az ukrán SZSZK területén (1933-as határokon belül) uralkodó éhínség elnevezése [1] , amelyet ennek a történelmi eseménynek a bel- és külpolitikai értelmezésére használnak különböző országok, politikai struktúrák és szervezetek.
Az 1933 első felének az ukrán SZSZK-ban történt eseményeit a Nyugat felhasználta szovjetellenes irányzatú publikációkban, nyilatkozatokban és akciókban [2] .
Az ukrajnai éhínség témáját az 1970-es évek vége – az 1980-as évek eleje óta vitatják és tanulmányozzák a legaktívabban az Egyesült Államokban és Kanadában , ahol az ukrán emigránsok jelentős része a második világháború után telepedett le [3] [4] .
A Szovjetunióban az 1932-1933-as ukrajnai éhínség témája a „ peresztrojka ” közepén – az 1980-as évek végén – vetődött fel. Az 1990-es évek közepe óta a „ holodomor ” szó az „ éhínség Ukrajnában 1932-1933-ban ” jelentésében fokozatosan bekerült a nemzetközi dokumentumokba.
Mind a történészek, sem a politikusok között jelenleg nincs egyetértés az éhínséghez vezető okokat illetően. Van egy álláspont, amely szerint az ukrán SZSZK-ban 1933 első felében az éhínséget a szovjet vezetés tudatos és céltudatos fellépése okozta az ukránok elnyomása érdekében. Ugyanakkor azt a véleményt fejezik ki, hogy ezek az események a Szovjetunióban az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején bekövetkezett iparosítás , radikális gazdasági reformok és terméskiesések előre nem látható következményei voltak.
2006-ban Ukrajna törvénye „Az 1932-1933-as holodomorról. Ukrajnában”, számos 2003-as kormányrendelet nyomán az 1932–1933-as éhínséget az ukrán SZSZK-ban hivatalosan az ukrán nép elleni népirtásként ismerték el. E törvény betűjével összhangban nemcsak az ukrán nép, hanem a volt Szovjetunió más népei is a „holodomor” [5] áldozataivá váltak , 2010 áprilisában Viktor Janukovics ukrán elnök hangsúlyozta: „A holodomor akkor volt mind Ukrajnában, mind Oroszországban, Fehéroroszországban, Kazahsztánban – ezek voltak a sztálini totalitárius rezsim következményei. De helytelennek és igazságtalannak tartjuk, hogy a holodomort népirtás tényeként ismerjük el bizonyos emberekkel kapcsolatban. A volt Szovjetunió népeinek közös tragédiája volt” [6] .
Az ukrán emigráns környezetben a „Holodomor” neologizmus [8] és a szélesebb körben használt (1986 óta, Ivan Drach után , az ukrán SSR-ben is) „Holodomor” [4] változata az 1933 -as éhínséget jelöli. 7 ] . Rafael Lemkin , a népirtás kifejezés szerzője 1953-ban úgy határozta meg, mint "szovjet népirtás Ukrajnában" [9] . Az ukrán emigráció munkái, valamint Robert Conquest leghíresebb nyugati kiadványa "A bánat termése" (1986) az éhínség politikai értelmezésén alapulnak, amely azonban még akkor sem kapott ilyen széles bázist. a szovjet archívumok nyilvánosságra hozatala után a Financial Timesban [10] még 1933-ban hangoztatottakhoz képest gazdasági okokból. A politikai értelmezésben az éhínséget gyakran úgy ábrázolják, mint " a moszkvai hatóságok által tervezett etnikai népirtást , hogy megbüntesse az ukránokat nacionalista törekvéseik miatt" [11] . Ezt az értelmezést nem tartalmazza az ukrán törvény „Az 1932-1933. évi holodomorról. Ukrajnában" (2006) [5] , ahol a preambulum kifejezi együttérzését "a volt Szovjetunió más népei iránt, akik a holodomor áldozatai lettek" , és a 2003-as határozat alapjául is szolgál, ahol "A holodomor az ukrán nép elleni népirtásnak minősül a totalitárius elnyomó sztálinista rezsim szándékos fellépésének eredményeként , amelynek célja az ukrán egy részének és a volt Szovjetunió más népeinek tömeges elpusztítása .
1933 kora tavaszán a Szovjetunió helyzetéről számos jelentés jelent meg a nyugati országok több újságjában - „a szovjet vezetés által elismert súlyos élelmiszer-nehézségekről és a még rosszabb helyzetről Ukrajnában, Észak-Kaukázusban, Alsó-vidéken. Volga és számos más régió” (New York Times) az „általános éhínség a Szovjetunióban”.
Mivel a nyugati sajtóban hangoztatott "bolsevik rezsim bukását" egy tisztázatlan időszakra elhalasztották a hitleri Németországban, júniusban megkezdődik a kampány "a németek szervezett éhezésre ítélése ellen a Szovjetunióban", amelynek csúcspontja júliusra esik. 1933-ban, amikor egy sor gyűlésre és tüntetésekre kerül sor Németországban, július 9-én a Német Vöröskereszt megkezdi a pénzgyűjtést a „Szovjetunió szenvedő németei” javára. Július óta hasonló kampányt indított a német hírszerzéssel és számos más ukrán emigráns szervezettel együttműködő OUN a "Szovjetunióban szenvedő ukránok" ellen. Mivel a Szovjetunió júliusban rendkívül magas gabonatermésről tesz közzé adatokat, Schiller német mezőgazdasági attasé, Die Krise der sozialistischen Landwirtschaft in der Sowjetunion jelentése megjelenik az angol nyelvű és emigráns sajtóban, amely az ukrajnai éhínségre utal. . 1933. augusztus 18-án jelent meg a Voelkisher Beobachter száma, több mint egy évtizeddel ezelőtti fényképekkel illusztrálva, a Szovjetunióban zajló éhínség illusztrációjaként. Hamarosan felhívást fog benyújtani Theodor Innitzer bécsi bíboros [12] , aki a náci ideológia támogatásáról ismert , és felszólít a kibontakozó éhínség megszüntetésére, amely a következő 4 hónapban tetőzik. A szovjet kormány arra a kijelentésre szorítkozik, hogy "most nincs kannibalizmus vagy bíboros a Szovjetunióban". Annak ellenére, hogy a Szovjetunió számos jelentése szerint már nincs éhínség, a náci Németország sajtójában folyó kampány lendületet vesz, és meglehetősen aktívan megismétlődik az európai és észak-amerikai újságokban. 1933. szeptember elején a szovjet fél tanulmányutakat szervez a nyugati világ újságíróinak és híres embereinek az 1933 eleji éhínség által sújtott, korábban elzárt régiókba. Az ott tartózkodó újságírók beszámolói megerősítik a hivatalos szovjet értesülést, miszerint valójában nem létezik éhínség és az aratás nagyon magas.
Az 1930-as évek óta a szovjetellenes ukránok az 1933-as éhínséget a szovjet rezsim bűnözői és ukránellenes lényegének megerősítéseként tekintették. Ezekben a körökben az éhínségért a moszkvai kormányra hárították a felelősséget, amelyet kommunistának és orosznak tekintettek. Az „ukránok szovjet által szervezett éhínsége” elleni első demonstrációra 1933. november 18-án került sor New Yorkban (USA), amikor mintegy 8000 tüntető követelte az Egyesült Államok kormányától, hogy követelje a Szovjetuniótól az ukrajnai éhínséget (az ukrajnai szlogenek szerint). a tüntetők, az éhínség továbbra is folytatódott) [13] . Hasonló, de kevésbé intenzív hadjáratok zajlottak a lengyel Galíciában, a romániai Bukovinában és számos más régióban Szovjetunió éhínsége és segélyhívások. Ugyanakkor az Egyesült Államokban az „amerikai ukránok küldöttsége” megpróbál egy bizottságot küldeni a Szovjetunióba a jelenlegi éhínség tanulmányozására, de Roosevelt nem fogadja küldötteit. 1934 nyarán az angol parlamentben „a Szovjetunióban továbbra is fennálló éhínséggel kapcsolatos helyzet hallatszik [ 14 ] [ 15 ] . 1935-ben számos publikáció jelent meg a sajtóban a Szovjetunió éhínségéről, amely állítólag akkor történt, amikor ezek a kiadványok megjelentek, de a deklarált nyilvánvaló átmeneti és ténybeli ellentmondások nem tették lehetővé a kívánt rezonanciát. Például az amerikai New York Times 1935. február 20-án cikket közölt a következő címmel: „A szovjet gazdák ünneplik a sikert ", amely így szólt: "...a német kiadók egy külön csoportja megpróbálta a jelenlegi helyzetet ugyanolyan rossznak bemutatni, mint két évvel ezelőtt, vagy ami még rosszabb... A közelmúltban […] új járvány tört ki „propagandaéhség” a német és osztrák sajtóban, jótékonysági adományozás felhívásával „a szovjet éhínség szerencsétlen áldozatai számára”. Az író híres kendőt Berlinben, hogy ezt a kampányt korábban készült fényképek is alátámasztották. Néhányuk állítólag még az 1921-es Volga-éhínség idejére nyúlik vissza. Ez az antibolsevik propagandisták kedvenc trükkje.”[18]
Magában a Szovjetunióban a „mezőgazdasági áttörés” jelentős gazdasági és belpolitikai átalakulások sorozatát idézte elő. Ugyanígy történtek az 1932 decemberében megkezdett tömeges „párt- és gazdasági apparátus megtisztításai az oda belopózott idegen és lebomlott elemtől”. Az OGPU szervei 1933 tavaszáig "a mezőgazdaság legfelsőbb vezetésében a kártevők bűnözői hálózatát tárták fel" - az ún. csoport Wolf - Konar - Kovarsky - 75 főt ítéltek el, közülük 35 főt a VMSZ.
1933. március 19-én kiadták az Ukrán SSR Politikai Főigazgatóságának 65/SPO „Az egyes területeken tapasztalható élelmezési nehézségekkel kapcsolatos intézkedésekről” című körlevelet, amely a következőket írta:
Az ukrán mezőgazdaságban lezajlott szabotázs, valamint a kolhozokba behatolt szovjetellenes és kulák elemek tevékenysége következtében számos faluban és kolhozban élelmezési nehézségek vannak. A párt Központi Bizottsága számos határozatot hozott a rászorulók azonnali élelmiszersegélynyújtásáról ...
"A kártevők a Szovjetunió gazdaságát az aránytalanságok megteremtésének, az éhínség és válság útjára akarták terelni..." - Az 1. ötéves terv végrehajtásának eredményeinek 2. kiadásából , 1934 . lehetetlen falusiak), amelynek tagjai az Ukrán SSR GPU jelentése szerint nagyon „sikeresek” voltak az 1931-es és 1932-es beszerzési kampányok „baloldali túlkapásaiban”. Összességében 1933 októberéig az ukrán SZSZK-ban „1340 elvtársat küldtek a régiók vezető munkájára. Ugyanebben az időben a járási pártbizottságok 237 titkárát, a kerületi végrehajtó bizottságok 249 vezetőjét, a járási ellenőrző bizottságok 158 vezetőjét erősebb munkásokkal váltották fel ... Ukrajnában az MTS 643 politikai osztályát és az állami gazdaságok 203 politikai osztályát szervezett, ahová 3000 vezető munkást küldtek, akik kiemelt szerepet játszottak a szocialista gazdaság új irányítási formáinak és módszereinek bevezetésében. Több mint 10 ezer "ellenőrzött bolsevikot" küldtek kolhozokba és a régiók elsődleges pártszervezeteibe. Ugyanebben az időszakban a kommunista párt több mint 27 000 tagját és jelöltjét „tisztították meg” az ukrán SZSZK-ban „pártfegyelem megsértése” és „lebomlott elemként”. 1934 januárjában, a Bolsevikok Össz-uniós Kommunista Pártja 17. kongresszusán az Ukrán SSR vezetői önvádakkal álltak elő, hogy „a hatékony gazdálkodás módszereit csupasz közigazgatással és elnyomó módszerekkel helyettesítették”, megsértették a mezőgazdasági technológia követelményei, amelyekre Sztálin elvtárs és a Központi Bizottság is rámutatott” és „az állami feladatok mechanikus elosztása a kollektív gazdaságok között, az egyik vagy másik kolhoz sajátos helyzetének figyelmen kívül hagyásával. Sokan közülük, akik 1933-1934-ben kisebb büntetést kaptak, vagy "más pozícióba helyeztek át", 1937-1938-ban kivégzési cikkeket és "hivatalos" felelősségi osztályozást kapnak az 1930-as évek elején az ukrán SZSZK-ban történtekért:
A trockista utódok a fasizmus ügynökei, akik megpróbálják hitelteleníteni a kolhozokat a parasztság szemében, és elpusztítani őket... A kulákokkal és trockista kémekkel, a kapitalizmus jobboldali helyreállítóival, párt- és munkásárulókkal együtt - külföldi hírszerző szervek kémei harcoltak a kolhozok ellen. Az ukrán nép aljas és ádáz ellenségei, a burzsoá nacionalisták, mindezek a kölykök, Ljubcsenko szabotázsokkal és provokációkkal megpróbálták aláásni a dolgozó nép bizalmát szülőföldjük szovjet hatalmában, megzavarni a szocialista építkezést.
A "moszkvai judeokommunista rezsim által az ukránok ellen" szándékosan szervezett éhínség témája az OUN(b) és OUN(m) propagandájában és kiadványaiban szerepelt az Ukrán SSR német megszállásának első hónapjaiban. 1941. 1942 óta mindkét OUN-ban végrehajtott tisztogatások után „kelet-ukránok” is részt vettek a kiadóvállalatban. A német adminisztráció benyújtásával számos körzetben megkezdődött a "moszkvai rezsim" áldozatainak nyilvántartása és összeállítása - "kártérítés fizetése érdekében" (ami soha nem történt meg). Hivatalosan kijelölt megemlékezéseket szerveztek az elhunytak emlékére, megöntötték a keresztes emlékhegyeket. 1943-ban a szaklapokban ugrásszerűen megnőtt az 1933-as éhínségről szóló publikációk száma, miközben a bennük bejelentett éhhalálok száma 4,8-6 millióra csökkent. Az 1933-as éhínséget a „Galícia” SS-lövészhadosztály létrehozásának ünnepélyes bejelentése is megemlítette [19] [20] .
Ahogy a hidegháború eszkalálódik, a "bolsevik rezsim bűnözésének" különböző aspektusai széles körben megjelennek az ukrán diaszpóra különböző kiadványaiban az Atlanti-óceán mindkét partján. Így 1950 februárjában a New Ulm városában (Németország) megjelent "Ukrainski Visti" újságban megjelent egy cikk, amely nagyon távol állt S. Sosnovy demográfiájától "Az igazság az ukrajnai éhínségről 1932-1933-ban" címmel. ahol magyarázat nélkül feltüntetik, hogy az éhínség áldozatainak száma elérte a 7,5 millió embert, és a legéhesebb hónapokban „az ukrán SZSZK-ban naponta 25 ezer ember halt meg, óránként 1000 vagy percenként 17” (figyelemre méltó, hogy a „mezőgazdasági közgazdász” S. 1943. júniusi cikke a Mirgorodskiye Vestiben, a szám 4,8 millió volt, a 6,5 milliót pedig túlbecsültnek tüntették fel). A McCarthyizmus időszakában a SUZERO (Orosz Kommunisták Áldozatainak Ukrán Szövetsége) DOBRUS (Ukránok Demokratikus Szervezete – a szovjet rezsim egykori áldozatai az USA-ban) szervezetek a kétkötetes „A Kreml fekete tettei” című kiadványában felajánlják a magukét. az éhínség történetének értelmezése az ukrán SSR-ben – ezeket a kiadásokat bizonyítékként tekintették az Egyesült Államok Kommunista Agresszióval foglalkozó Parlamenti Bizottságának [21] munkájában . Ismét tükrözi Szosznovyi figuráit, aki addigra az Egyesült Államokba költözött [22] 1953-ban, az éhínség 20. évfordulóján, az ukránok tiltakozó tüntetése az ellen, hogy Oroszország 1932-ben 6 millió ukránt éheztetett Oroszország által. 1933-ban pedig New Yorkban került megrendezésre az Ukrán Kongresszus Bizottsága (Ukrainian Congress Committee of America) szervezésében. A tüntetők oroszellenes jelszavakat hordoztak, a felvonulás szervezője pedig kijelentette, hogy "a szovjetek az éhínséget az ukrán lakosság számának csökkentésére, Ukrajna politikai, kulturális és nemzeti jogainak megsemmisítésére használták fel".
1958-ban a Belső Biztonsági Törvény és az Igazságügyi Bizottság belső biztonsági törvényei igazgatását vizsgáló albizottság felkérésére elemző jelentés készül "Szovjet Birodalom: A népek és nemzetek börtöne, Tanulmány a népirtásról , Discrimination and Abuse of Power”, amely megemlíti az ukrajnai mesterséges éhínséget, amelynek 4,8-8 millió áldozata volt (az Egyesült Államok 1989 végén csatlakozott az ENSZ népirtás tilalmáról szóló egyezményéhez) [23] . A szovjet kémkedésről és a kommunizmusnak az Egyesült Államokba való beszivárgásáról szóló meghallgatások során fontolgatják.
1978-ban megjelent egy kiadvány, amelyben az éhínséget "ukránellenes holokausztnak" nevezték [24] . A zsidó nép tragédiájának felhasználásának története az ukrán észak-amerikai diaszpóra köreiben a 60-as évek elejére nyúlik vissza, amikor Lev Shankovsky, a diaszpórában ismert történész, az UPA-OUN egykori tagja ( b) rámutatott: "A zsidóknak példaként kell lenniük számunkra történelmünk tükrözésében." A diaszpóra kiadványaiban széles körben elterjedtek a második világháború időszakának történetei és kifejezései - „ukrán gettók”, az ukránok uszályokban való nemzetiségi üldöztetéséről, zárt vasúti kocsikban való éhezéséről és a etnikai hovatartozású ukrán gyerekek erszackávéval való mérgezése stb. stb. – ezek a történetek szerepeltek Robert Conquest 1986-os, a Szovjetunió éhínségével foglalkozó, „A szomorúság termése” című programművében is.
A „rendszer által szervezett szándékos éhínség” történetében minőségileg új szakasz a „gonosz birodalom” időszaka. Az éhség-népirtás és az "ismeretlen holokauszt" 50. évfordulója alkalmából, amelyet "Moszkva szándékosan szervezett a szovjet-orosz elnyomás és az orosz imperializmus elleni ellenállás elnyomására", és "amely több mint 7 millió ukrán életét követelte". , cikkek tucatja jelenik meg különböző kiadványokban, szimpóziumokat szerveznek, tüntetéseket szlogenek, amelyek népirtással vádolják a Kreml-et. Ronald Reagan az Egyesült Államok Kongresszusának 111. számú határozata alapján 1984. november 4-ét "az 1933-as ukrajnai nagy éhínség emléknapjává" nyilvánítja [ 1933 Az]25 [26] . John Paul Khimka észak-amerikai történész azzal magyarázza ezt a jelenséget , hogy a háború utáni galíciai ukrán emigráció egyes gyermekei között , vagy azok között, akik közvetlenül részt vettek a német megszállás idején a zsidók kiirtásában, erős próbálkozások vannak az ukrán képzet kialakítására. „nemzet-áldozat”, ideértve a holodomor-példa használatát saját történelmük „sötét oldalainak” „elfojtására”, valamint ellenérvként amellett , hogy apáik együttműködtek a nácikkal [27] .
1983 februárjában az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Hivatala állást foglalt az ellenpropaganda intézkedésekkel kapcsolatban. Így válaszul az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága Külkapcsolati Osztályának vezetője A. Merkulov és az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága Propaganda és Agitációs Osztályának vezetője L. Kravcsuk . javasolta „folytatni az SZKP KB agrárpolitikájának propagandáját és a párt történelmi tapasztalatait a lenini szövetkezeti terv végrehajtásában, az élelmezési program végrehajtásában, a szovjet-ukrajnai mezőgazdasági eredményekben és a vidéki átalakulások, amelyek a kolhozrendszer győzelmének köszönhetően váltak lehetővé. A fenti témák figyelembe vették az APN North America főszerkesztőbizottságának Moszkvában és a kanadai APN Bureau-nak a kívánságait. Az APN ukrán részlegének olyan anyagokat kellett volna készítenie, amelyek "az ukrán polgári nacionalizmus népellenes lényegét, Bandera együttműködését a náci fasisztákkal a második világháború alatt mutatják be" [28] .
1983 áprilisában a Szovjetunió kanadai konzulátusa sajtóközleményt adott ki, amely megerősíti, hogy az Ukrán Szovjetunióban „komoly élelmiszer-nehézségek voltak” a meghatározott időszakban, de tagadja a kanadai diaszpóra által bemutatott „majdnem teljes összeomlásról” szóló történetet. ízelítő egy nemzeti tragédia és 7-10 millió ukrán etnikai halálesetből.
1984 szeptemberében világossá vált, hogy az Egyesült Államok kormánya nemzetközi profilt kíván adni az éhínség problémájának. Az Egyesült Államok Szenátusa elkezdett dolgozni egy törvényjavaslaton és két határozaton az 1932-33-as ukrajnai éhínség kapcsán. Hasonló törvényjavaslatot és határozatot nyújtottak be az Egyesült Államok Képviselőházában. Kormánybizottságokat kellett volna létrehozni , hogy "tisztázzák a szovjet kormány szerepét az ukrajnai tragédiában, és megismertessék ezzel a közvéleményt " . Az eredeti terv 21 tagot írt elő a bizottságba. A bizottságnak 3 évig kellett volna működnie, és a finanszírozására több mint 3 millió dollárt kellett volna elkülönítenie az amerikai állami költségvetésből. A Szovjetunió kormánya azt várta, hogy Reagan amerikai elnök a Szovjetuniót elítélő nyilatkozatot és nyilvános beszédet tegyen közzé [29] .
1984. október 12-én megalakult a bizottság - összetételét azonban 15 főre csökkentették, a mandátumot két évre korlátozták, az előirányzatokat 400 ezer dollárra csökkentették. A bizottságban két szenátor, négy kongresszusi képviselő, három képviselő vett részt. a végrehajtó hatalom és az ukrán közvélemény hat képviselője. James Mace-t nevezték ki a bizottság élére. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a tömeges éhínség áldozatait "az ember okozta éhínség éhen halt", és "Sztálin és környezete népirtást követett el az ukránok ellen 1932-1933-ban". [30] [31] .
A bizottság által készített jelentés azonban nem tartalmazott meggyőző érveket az ukrán nép célzott népirtásával kapcsolatos tézis mellett. Következtetései nagyrészt ellenőrizhetetlen forrásokon alapultak [32] . Az Ukrán SSR vezetése, miután ismertté vált az amerikai bizottság létrehozásáról, úgy döntött, hogy létrehozza saját bizottságát. Egyik tagja S. V. Kulcsickij, gazdasági végzettségű történész volt. A bizottság elítélte az amerikai kollégák elfogult hozzáállását (lásd S. V. Kulchitsky "1933: az éhség tragédiája." - K., 1989). Ahogy S. V. Kulchitsky megjegyezte: „Aligha lehet vitatkozni azzal, hogy a Szovjetunió nemzeti politikájában nem voltak hibák vagy eltérések. Súlyos, széles körben elterjedt és tragikus hibák történtek. Ennek ellenére azonban minden olyan próbálkozás, amely az ukrán nép szenvedését kívánja kiemelni, elhomályosítva vagy lekicsinyelve a sok más nemzetet ért nehézségeket (nevezetesen ezt a módszert választják az ukrán nacionalisták, különösen, ha oroszokról van szó), a kutatók tudathiányának lenyomata, valamint nyilvánvaló hamisítási hajlamuk.”
A bizottság munkájának eredményhirdetése után – amint azt Mace többször is panaszkodott – bezárták előtte az amerikai akadémiai intézmények kapuit [33] .
1987. december 25-én az Ukrajnai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára , V. V. Scserbitszkij a szovjet hatalom ukrajnai megalakulásának 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen készített jelentésében hivatalosan megemlítette egy éhínség először . Megjegyezte: „Indokolatlan gyorsítás, túlnyomórészt adminisztratív vezetési módszerek, az önkéntesség elvének durva megsértése, a vonal elferdítése a középparasztokkal és a kulákok elleni harcban nagymértékben bonyolította a vidék helyzetét. Súlyos szárazság is volt. Mindez súlyos élelmezési nehézségekhez vezetett 1932 végén és 1933 elején, és számos vidéki területen éhínséghez vezetett. Nyugaton különböző dolgokat írnak arról a nehéz időről. A politikai spekuláció ma sem áll meg. Az igazság azonban az, hogy a szovjet kormány ilyen körülmények között mindent megtett, hogy segítse a katasztrófa által sújtott Ukrajna, a Don és Kuban, a Volga-vidék, a Dél-Urál és Kazahsztán lakosságát .
1988. február 18-án a Literaturnaja Ukraina közzétette Olekszij Muszijenko jelentését az Ukrán SSR kijevi szervezetének pártgyűlésén . Az író jelentésében Sztálint okolta az éhínségért, aki szigorúan követelte a gabonabeszerzési terv szigorú végrehajtását. Ahogy Kulcsitszkij megjegyzi, Musijenko volt az, aki először alkotta meg a „holodomor” szót az ukrajnai éhínség kapcsán. Az Egyesült Államok Kongresszusának szóló jelentés ugyanakkor jelezte, hogy O. Musijenko, az Ukrán SZSZK Írószövetsége kijevi pártszervezetének ideológiáért felelős helyettese az 1932–1933-as éhínséget ismertető beszédében. , az ukrán diaszpórában gyakran használt „holodomord” (éhezés általi gyilkosság) neologizmust használta [8] ,
1988. július elején Borisz Oleinik felszólalt a 19. SZKP konferencián Moszkvában . Az 1937-es sztálini terroron időzve a jelenlévők számára teljesen váratlanul így fejezte be ezt a témát: „És mivel köztársaságunkban már jóval 1937 előtt elkezdődött az üldöztetés, az 1933-as éhínség okait is ki kell deríteni, ukránok millióinak életét, hogy megnevezzem azokat, akik felelősek ezért a tragédiáért.
1988-89 -ben az Ukrajnai Éhínséget Vizsgáló Nemzetközi Bizottság ülésezik – amelyet a Szabad Ukránok Világkongresszusa kezdeményezett és ténylegesen finanszírozott (a szervezetet 1967-ben hozták létre az OUN(b) erőinek egyesítésére irányuló kísérletként, az OUN (m) és más konfliktusban lévő nacionalista szervezetek egy „egységes antibolsevik front” kialakítására a nyugati országok különféle speciális szolgálatainak támogatásával, a felperes (ő a kezdeményező is) erőfeszítései ellenére két egymást kizáró következtetések: „a népirtás alkotóelemei fennállásának lehetőségéről” és „bizalmatlanság a felperes azon állításával szemben, hogy az 1932-33-as éhínség az ukrán nemzet elpusztítását célzó rendszerszintű esemény volt”, „a bemutatott bizonyítékok alapján a felperes szerint a bizottság nem tudta feltárni és megerősíteni az ukrajnai éhínség megszervezésére irányuló terv létezését” [35] [36] .
A század elején az ukrán hatóságok ismét emlékeztek az 1932–1933-as éhínségre. Frank E. Sysyn kanadai tudós szerint Kucsma elnök rendeletének 2002-es megjelenését a hazafias ukrán választópolgárok bevonásának szükségessége okozta, és ennek a tragédiának a széles körű figyelme az elnöki politikai taktika része volt a folyamatban lévő szerkezetátalakítás hátterében. a teljesítmény Olympuson [37] .
Az éhínség áldozatainak feltüntetett száma azonban politikai indíttatású volt, nem pedig az áldozatok valós számát tükrözte – vagy ahogy Kulcsickij professzor fogalmazott, „a plafonról vették le” [38] .
Viktor Juscsenko elnöki hivatalba lépése óta az 1932–1933-as éhínség elismerését kezdte kérni az ukrán nép elleni népirtásként. 2005 óta az 1932–1933-as éhínség témája a múlt új nemzeti szimbólumainak kialakításának egyik elemévé vált, amelyeknek az egész Ukrajna egységes nemzeti identitása kialakításának alapjává kell válniuk. Ennek a formációnak az egyik fő eleme az "ukrán nép objektív és tisztességes története" [39] , amelyet a Juscsenko elnök rendeletével összhangban létrehozott Nemzeti Emlékezet Intézete hozott létre . Ugyanettől az évtől kezdve ez a téma Ukrajna külpolitikai propagandatevékenységében alapvetővé és belpolitikájának egyik kiemelt témájává vált. A fő cél az volt, hogy a holodomort népirtásként elismerjék [40] . Ettől a pillanattól kezdve Juscsenko elnök és titkársága az éhínséggel kapcsolatos nyilatkozataiban „7-10 millió megölt ukrán” számadatokkal operál, annak ellenére, hogy a tudományosan megalapozott demográfiai veszteségek száma 2,2-3,5 millió [41] .
2007 márciusában hivatalossá vált az Ukrajna Elnökének Titkárságával (SPU) való együttműködés egy formája, és az ICG tagjai számos találkozót tartottak V. Juscsenko elnökkel, ill. ról ről. Az SBU vezetője V. Nalyvaychenko, az Ukrajna-3000 Alapítvány felügyelőbizottságának vezetője K. Juscsenko (V. Juscsenko felesége, a SUM (az OUN (b) ifjúsági szárnya) volt tagja és a Washingtoni Iroda vezetője az UKCA [42] (az ukránok Világkongresszusának egyik fő tagja), aki szintén az OUN(b) befolyása alatt állt).Az ICG szinte napi tevékenységet és hatékony együttműködést rótt az SPU-ra.2007 májusában , az ICG és az SPU, valamint az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézete (UINP) közös 2007-2008-as munkatervet és együttműködési megállapodást írt alá. A memorandum stratégiai célja az volt, hogy nemzeti konszenzus alakuljon ki az ukrán társadalomban az oldal megértésében. a történelem és a holodomor népirtásként való nemzetközi elismerése. A munkaterv felvázolta az aláíró felek fő tevékenységeit.Különösen: a világ „jelentős” politikusai között kitűzött feladatok lobbizása (az „elismerési” határozat elfogadása érdekében). az ENSZ 2008-ban), Az Európai Parlamentben egy hasonló o Az állásfoglalás „magyarázó munka Ukrajnával szimpatizáló képviselőkkel”, „jelentős képviselők megszólítása”. A „levéltári leltár és az iratok megsemmisítésének tényeinek azonosítása” feladata az UINP-re támaszkodott. Az SPU-nak kellett volna gondoskodnia a holodomor áldozatainak emlékművének felállításáról Kijevben 2008 novemberéig. A tervben szerepelt egy propagandakampány, amely nemzetközi szintű PR-kampányt is tartalmazott [43] .
2010 áprilisában Viktor Janukovics ukrán elnök kijelentette, hogy az 1930-as évek hatalmas éhínsége nem tekinthető az ukránok népirtásának [6] .
2010. április 28-án az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése megtagadta, hogy az 1930-as években a Szovjetunióban uralkodó éhínséget az ukrán nép elleni népirtásként ismerje el [54] .