Gulisztáni békeszerződés

A stabil verziót 2022. szeptember 23-án nézték meg . Ellenőrizetlen változtatások vannak a sablonokban vagy a .
gulisztáni békeszerződés

A kaukázusi régió katonai műveleteinek térképe 1809 és 1817 között a gulisztáni szerződés és a bukaresti béke értelmében határokkal
Szerződéstípus Békeszerződés
aláírás dátuma  1813. október 12. (24.). 
Aláírás helye Gulisztán falu , Karabah
A felek  Orosz Birodalom Perzsia
Nyelvek orosz , perzsa
 Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon
Wikiforrás logó Szöveg a Wikiforrásban

A gulisztáni békeszerződés ( perzsa عهدنامه گلستان ‎) egy megállapodás az Orosz Birodalom és a Qajar Persia között, amelyet 1813. október 12 -én  (24-én) írtak alá  Gulisztán faluban ( Karabah ) az orosz-181304 orosz háború befejezése után. .

A szerződést az Orosz Birodalom nevében N. F. Rtiscsev altábornagy , Perzsia nevében Mirza (külügyminiszter) Abul-Khasan Khan ( perzsa میرزا ابوالحسن خ؎ن خ؎ن ) írta alá a szerződést.

Történelem

  Orosz-perzsa háború (1804-1813)

Echmiadzin (1804) • Erivan (1804) • Pambak (1804) • Karyagin portyája (1805) • Erivan (1808) • Sultan-Buda (1812) • Aslanduz (1812) • Lankaran (1812)

gulisztáni békeszerződés

Az angol-orosz háború befejezése , valamint az Oroszország és Anglia közötti békeszerződés 1812 júliusi aláírása után Sir Gore Owsley brit diplomata, Anglia nagykövete és meghatalmazott minisztere a perzsa udvarban pont az ellenkező feladatot kapta – közvetíteni Oroszország és Perzsia közötti tárgyalásokon. Ő volt az, aki a Gulisztáni Szerződés „egészében” (Status quo ad praesentem) aláírásának ötletével a vitatott területi kérdések tisztázását a későbbi bizottságokra hagyta, ami később végtelen területi nézeteltérésekhez vezetett. kérdés Oroszország és Perzsia között [1] .

1812 októberében a perzsa csapatok brutális vereséget szenvedtek Aslanduznál, és kis híján elfogták az ifjú Abbas-Mirza trónörököst . Ezt követően Rtiscsev orosz főparancsnokhoz fordult azzal a kéréssel, hogy folytassák a béketárgyalásokat.

Az előzetes tárgyalások 1813 nyarán kezdődtek Tbilisziben . Közvetítőként részt vett az angol perzsa követ, Sir Gore Owsley .

Feltételek

A megállapodás szerint Perzsia elismerte az átmenetet Dagesztán , Kartli , Kakheti , Megrelia , Imereti , Guria , Abházia , Kelet-Örményország fele [2] [3] [4] [5] [6] és a legtöbb orosz birodalomba. modern [7] [8 ] ] [9] Azerbajdzsán , ahol a következő kánok voltak: Baku , Karabah , Ganja , Shirvan , Sheki , Derbent , Quba , Talysh [10] [11] [12] [13] .

A gulisztáni békeszerződés jogi normákat rögzített a felek kereskedelmében, és várható volt, hogy ez növeli az Oroszország (és elsősorban a kaukázusi régiók) és Irán közötti kereskedelem mértékét. E szerződés cikkelyeinek alkalmazása azonban késett, és az 1755-ös ún. tiltó tarifa tovább működött. E vámtarifa értelmében Bakuban és Asztrahánban 23 százalékos vámot vetettek ki az exportált árukra. Az 1813-as gulisztáni békeszerződést csak 1818-ban hozták nyilvánosságra, ezután Oroszország és Irán kiterjedt kereskedelmi műveletekbe kezdhetett [14] .

Következmények

A Kaukázus jelentős részének Oroszországhoz való csatlakozása megmentette a kaukázusi keresztény népeket a perzsa és török ​​hódítók invázióitól, a feudális széttagoltság fokozatos megszűnéséhez vezetett, és elősegítette a Kaukázus gazdasági fejlődésének magasabb szintre emelését [15]. .

Perzsia nem fogadta el Transkaukázia elvesztését. Nagy-Britannia nyomására Perzsia követelni kezdte a megállapodás feltételeinek felülvizsgálatát [16] , és új háborút indított Oroszország ellen, amely Perzsia vereségével és a türkmencsaji békeszerződés aláírásával végződött [17] .

Jegyzetek

  1. ↑ „Illúzió Perzsiában” (A. A. Delvig és A. S. Puskin Irodalmi Közlöny történetéhez) . Letöltve: 2011. március 30. Az eredetiből archiválva : 2013. november 11..
  2. ↑ George A. Bournoutian. Kelet-Örményország a 17. századtól az orosz csatolásig // The Armenian People from Ancient to Modern Times / Richard G. Hovannisian. - Palgrave Macmillan , 1997. - P. 103. - 493 p. — ISBN 0312101686 . — ISBN 9780312101688 .
  3. ↑ Örményország // The Oxford Encyclopedia of Economic History. / Joel Mokyr. - NY: Oxford University Press, 2003. - Vol. 5. - S. 157. - 2824 p. — ISBN 9780195105070 . Archiválva 2021. október 5-én a Wayback Machine -nélEredeti szöveg  (angol)[ showelrejt] Az 1804-től 1813-ig, valamint az 1813-tól 1828-ig tartó időszakban az orosz-perzsa háborúk Kelet-Örményország bekebelezéséhez vezettek az Orosz Birodalomhoz.
  4. ↑ George A. Bournoutian. Örmény // Az orosz és a szovjet birodalom néptörténeti szótára / James Stuart Olson, Lee Brigance Pappas, Nicholas Charles Pappas. - Westport, Conn.: Greenwood press, 1994. - P. 45. - 840 p. — ISBN 9780313274978 . Archiválva 2021. október 5-én a Wayback Machine -nélEredeti szöveg  (angol)[ showelrejt] Az oroszországi örmények helyzete jobb volt. Az 1804-1813-as és az 1826-1828-as orosz-perzsa háborút követően Kelet-Örményország orosz meghódítása lehetőséget adott az örményeknek az előretörésre.
  5. ↑ Leonard F. Wise, E. W. Egan. Királyok, uralkodók és államférfiak / Ph.D. Mark Hillary Hansen. - NY: Sterling Publishing Company, 2005. - S. 22. - 318 p. — ISBN 9781402725920 . Archiválva 2021. október 5-én a Wayback Machine -nélEredeti szöveg  (angol)[ showelrejt] Örményország északi része 1813-ban került orosz fennhatóság alá
  6. ↑ Amerikai Kongresszus. ház. Bankügyi, Pénzügyi és Városi Bizottság. Gazdasági Stabilizációs Albizottság. Karabagh földje: földrajz és történelem 1920 előtt (en.) // Kelet-Európa: Cserelehetőségek : Meghallgatások a Bank-, Pénzügyi és Városi Ügyek Bizottságának Gazdasági Stabilizációs Albizottsága előtt, a Képviselőház. - Washington: US Government Printing Office, 1990. - Február 14-15 . - P. 274-275.Eredeti szöveg  (angol)[ showelrejt] és 1813-ban Oroszország formálisan elfoglalta Kelet-Örményország nagy részét, beleértve Karabaghot is
  7. ↑ V.V. Bartold . Művek. 2/1. kötet, 703. o.:

    A Shirvant soha nem használták abban az értelemben, hogy a jelenlegi Azerbajdzsán Köztársaság területét fedte volna. Shirvan egy kis része Shemakha fő városával, és olyan városok, mint Ganja és mások, soha nem voltak Shirvan részei, és ha ki kellene találni egy kifejezést az összes régióra, amelyet az Azerbajdzsán Köztársaság most egyesít, akkor a legtöbb Valószínűleg az Arran nevet elfogadták volna, de az Azerbajdzsán kifejezést azért választották, mert az Azerbajdzsán Köztársaság megalakulásakor azt feltételezték, hogy a perzsa és ez az Azerbajdzsán egy egészet alkot, mivel a lakosság összetétele nagyon hasonló. Ezen az alapon az Azerbajdzsán elnevezést is felvették, de természetesen most, amikor az Azerbajdzsán szót két értelemben használjuk - mint perzsa Azerbajdzsánt és mint különleges köztársaságot, meg kell zavarodni, és meg kell kérdezni, melyik Azerbajdzsán alatt van: Perzsa Azerbajdzsán. vagy ez Azerbajdzsán?
  8. ↑ A történelem útjai – Igor M. Diakonoff , közreműködő Geoffery Alan Hosking, 1999-ben megjelent, Cambridge University Press, 100. oldal:

    A huszadik századig az Azerbajdzsán kifejezést (az Atropatene kifejezés késői formája, amely az Atropátész, szatrap, majd a nyugati média királya, a Kr. e. Nyugat-Irán. Amikor 1918-1920-ban Kelet-Kaukázusban (Shirvan stb.) átvette a hatalmat a muszavatisták pártja, az „Azerbajdzsán” nevet adták államuknak, abban a reményben, hogy egyesítik az iráni Azerbajdzsánnal, vagy az azerbajdzsánnal. a kifejezés eredeti értelme; azon a területen sokkal nagyobb volt a török ​​lakosság; a muszavatisták Irán teljes politikai felbomlásának állapotára támaszkodtak abban az időszakban, és abban reménykedtek, hogy az iráni Azerbajdzsánt könnyedén bekebelezhetik államukba. A huszadik századig a mai azerbajdzsánok ősei törököknek, az oroszok tatároknak nevezték magukat, nem különböztetve meg őket a volgai tatároktól. Az azerbajdzsáni nyelv a török ​​oguz ágához tartozik; a volgai tatár nyelv a török ​​kipcsak ágához tartozik
  9. ↑ Minorsky , V. "Ādharbaydjān (Azarbāydjān)." Az iszlám enciklopédiája. Szerkesztette: P.Bearman, Th. Bianquis, C. E. Bosworth, E. van Donzel és W. P. Heinrichs. Brill, 2007:

    Történelmileg a köztársaság területe a klasszikus szerzők Albániájának felel meg (Strabo, xi, 4; Ptolemaiosz, v, 11), vagy örményül Alvan-k és arabul Arran. A köztársaság Kurtól (Kura) északra fekvő része Sharwan (később Shirwan) királyságát alkotta. Az orosz birodalmi hadsereg összeomlása után Bakut a szövetségesek (Dunsterville tábornok, 1918. augusztus 17.-szeptember 14.) védelmi szempontból elfoglalták Oroszország nevében. A Nuri pasa vezetése alatt álló török ​​csapatok 1918. szeptember 15-én elfoglalták Bakut, és az egykori tartományt Azarbayd̲j̲ān néven újjászervezték – amint azt kifejtették, tekintettel a török ​​ajkú lakosság és a perzsa tartomány török ​​ajkú lakosságának hasonlóságára. Adharbaydjan.
  10. ↑ Ronald Grigor Suny. Keleti örmények a cári uralom alatt // The Armenian People from Ancient to Modern Times / Richard G. Hovannisian. - Palgrave Macmillan , 1997. - P. 109-137. — 493 p. — ISBN 0312101686 . — ISBN 9780312101688 .
  11. ↑ George A. Bournoutian. Kelet-Örményország a 17. századtól az orosz csatolásig // Az örmény nép az ókortól a modern időkig / Richard G. Hovannisian. - Palgrave Macmillan , 1997. - P. 102. - 493 p. — ISBN 0312101686 . — ISBN 9780312101688 .
  12. ↑ George A. Bournoutian. Örményország és a birodalmi hanyatlás. Jereván tartomány, 1900–1914. - Routledge, 2018. - P. 6. - 412 p. — ISBN 9781351062626 .Eredeti szöveg  (angol)[ showelrejt] 1813-ra feloldották ezen egyéb katonai szerepvállalások korlátait, és számos vereséget követően Irán kénytelen volt aláírni a Gulisztáni (Golesztáni) megállapodást. A szerződés, amelyet az irániak csak fegyverszünetnek tekintettek, átadta Ganja, Derbent (Darband), Kuba (Qobbeh), Shirvan, Karabagh (Qarabagh), Sheki (Shakki) és Talysh (Talesh) egykori iráni kánságait. Oroszország4 azzal a feltétellel, hogy a cár fontolóra veszi a vitatott terület egy részének visszaadását, és a végső határokat mindkét nemzetből álló határbizottság határozza meg.
  13. ↑ Kuznyecova N.A. Irán a 19. század első felében / Gankovsky Yu.V. - M . : Nauka. A keleti irodalom főkiadása, 1983. - S. 40. - 265 p. Archiválva : 2022. február 11. a Wayback Machine -nélEredeti szöveg  (orosz)[ showelrejt] A gulisztáni szerződés értelmében mindegyik fél megtartotta azokat a területeket, amelyek a szerződés aláírásakor a fennhatóságuk alatt voltak. Így Dagesztán, Grúzia Shuragel tartománnyal, Imeretia, Guria, Mingrelia, Abházia és Karabah, Gandzha, Sheki, Kubai, Baku, Shirvan, Derbent és Talysh kánság átengedte magát Oroszországnak. Ezzel egyidejűleg az iráni fél ragaszkodására aláírták a „külön törvényt”, amely lehetőséget adott Iránnak, hogy visszatérjen a békeszerződés feltételeinek felülvizsgálatához. A gulisztáni szerződés nem rögzítette a pontos határokat Irán és Oroszország között, ami a későbbiekben többször is az államok közötti súrlódások okozója volt, brit beavatkozást eredményezett az iráni-orosz kapcsolatokba, és végül új háborúhoz vezetett Irán között. és Oroszország.
  14. ↑ Az orosz-iráni kapcsolatok és a diplomáciai tevékenység történetéből . Letöltve: 2011. március 30. Az eredetiből archiválva : 2016. március 4..
  15. ↑ Cholahyan V.A. Örmény-iráni kapcsolatok: Az ókori spirituális kultúra közössége és a két nép közötti történelmi interakció formáinak változatossága  // Történelem és történelmi emlékezet. - 2019. - S. 68-78 . Archiválva az eredetiből 2022. február 11-én.
  16. ↑ Kuznyecova N.A. Irán a 19. század első felében / Gankovsky Yu.V. - M . : Nauka. A keleti irodalom főkiadása, 1983. - S. 45. - 265 p. Archiválva : 2022. február 11. a Wayback Machine -nélEredeti szöveg  (orosz)[ showelrejt] Anglia támogatását kérve az iráni kormány, a „külön törvény” és a Gulisztáni Szerződés egyes cikkelyeinek megfogalmazásának homályosságára és a ratifikáció elhúzódására hivatkozva (I. Sándor ratifikációjáról szóló kiáltványát csak 1818-ban hozták nyilvánosságra) megkezdődött. hogy követeljék a szerződés felülvizsgálatát.
  17. ↑ F. Kazemzadeh. Irán kapcsolatok Oroszországgal és a Szovjetunióval, 1921-ig // Irán Cambridge története. Vol. 7. Nadir Shahtól az Iszlám Köztársaságig / Peter Avery, Gavin Hambly, Charles Melville. - NY: Cambridge University Press, 2008. - S. 338-340. — 1036 p. - ISBN 978-0-521-20095-0 .

Irodalom