A crescendo vagy crescendo ( olaszul crescendo , szó szerint „növekszik” ) egy zenei kifejezés, amely a hangerő fokozatos növekedését jelöli . A kottában "<" jellel jelölik, vagy rövidítve cresc [1] .
A 18. század közepéig a forte és a zongora dinamikája dominált a zenében, amelyre a 16. században sajátos jeleket vezettek be, amelyek feltehetően meghatározták a zongoráról a forte-ra (crescendo) és fordítva ( diminuendo ) való átmenetet. A hegedűzene fejlődése a 17. század végén és a 18. század elején, amikor a crescendo és a diminuendo kifejezést aktívabban kezdték használni, speciális jelek létrehozását követelte meg ezek jelölésére. A 18. század közepétől kezdték a zeneszerzők a crescendo és a diminuendo szóbeli megjelölését használni, bár a modernhez hasonló elnevezések már Francesco Geminiani (1739) és Francesco Maria Veracini műveiben is megtalálhatók.(1744). Számos, a 18. század végéig – a 19. század elejéig használt hangszer (például csembaló és klavikord ) nem rendelkezett azzal a technikai lehetőséggel, hogy fokozatosan növelje a hangerőt, és az orgona csak a XIX. század. Ezt a problémát a zongora megalkotása oldotta meg [2] .
A legnagyobb léptékű crescendók és diminuendók a zenekarban érhetők el, de ott is a zenekarok zenei összetételének fejlődésével együtt fejlődtek ki – a zenekari crescendókat csak a mannheimi iskola zeneszerzőitől kezdődően kezdték el tömegesen alkalmazni. a crescendos elérése nem a bevont hangszerek számának növelésével, hanem az egész zenekar hangerejének növelésével. A crescendo drámai funkciói teljes mértékben megnyilvánulnak Ludwig van Beethoven szimfonikus kompozícióiban, Maurice Ravel Boleroja pedig teljesen egy fokozatos lépcsőzetes crescendo-ra épül, amelyben a zeneszerző visszatér az ősi hagyományokhoz, nem csak a hangzás erősségét fokozva. egyedi eszközök, hanem számuk növelése is érintett [2] .
| Modern zenei kotta | |
|---|---|
| donga | |
| Zenei jelek | |
Vonások és a zenei grafika egyéb elemei | |
| ligákban |
|