Huqin | |
---|---|
Osztályozás | hajlított hangszer |
Kapcsolódó hangszerek | erhu , jinghu , matouqin , rabanastr |
A huqin ( kínai 胡琴, pinyin húqin ) egy kínai meghajolt hangszer [1] [2] .
Kínában feltehetően a 8. század közepétől kezdtek népszerűvé válni a vonós hangszerek. Valószínűleg a huqin egyik első fajtája akkoriban széles körben elterjedt Xi Xiqin népe körében., amely fokozatosan népszerűvé vált a hanok körében [2] . A "huqin" név első említése a Song Birodalom idejére (X-XIII. század) utal [1] . Tehát már a 11. században Shen Ko utazó egyik versében leírja a huqin gyászos hangjait, amelyet ló farkából szőrből készült íjjal játszottak a közép-ázsiai kínai hadifoglyok [2] .
A 17. században a huqin olyan változata, mint a tiqin , népszerűvé vált a Kunshan opera kísérőjeként.[2] .
A mai napig a huqin család legnépszerűbb hangszerei az erhu , jinghu , sihu[1] , gaohu és banhu , míg ennek a hangszernek több tucat fajtája létezik Kínában [2] .
A huqin általában egy kerek, hatszögletű vagy nyolcszögletű testből és egy hozzáerősített fogólapból áll . A legtöbb huqin fajtának két húrja van (bár néha három vagy négy) és két hangolócsap van , a hangtábla pedig kígyóbőrből vagy vékony fából készült . Az íjhoz általában a ló farkából származó lószőrt használják [1] [2] .
A 20. században a hagyományos selyemhúrokat is elkezdték felváltani a nejlonnal bevont acélhúrok , ami megváltoztatta a hangszerek hangzását [2] .
Hasonló kialakítású hangszereket használnak Kínával szomszédos országokban is: Mongóliában , Koreában , Japánban , Vietnamban , Thaiföldön , Laoszban és Kambodzsában .
Kínai hangszerek | |||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Selyem ( húrok ) |
| ||||||||||
Bambusz ( fafúvósok ) |
| ||||||||||
Sütőtök (szél szabad náddal) | |||||||||||
Dobok |
| ||||||||||
Egyéb |
|