Bozót

Bozótfa  - kidőlt ( kidőlt fa ) vagy fák és cserjék levágott ágai, tűzifaként és építőanyagként használják.

Alkalmazás

A kefe ágai törékenyek, nem kell levágni. A kefe jól és gyorsan ég, kényelmes gyors főzéshez és otthoni tűzhely fűtéséhez .

A bozótfa beszerzésének fő beszerzési művelete a kézi begyűjtés. A bozót gyűjtése nehéz munka, mert nagy távolságokat kell gyalogolni, koncentrálni, lehajolni, hosszú ágakat letörni. Általában a bozótfát szedők úgynevezett kötegekbe kötik, és az ember vagy az igásállat hátán hordják.

Békeidőben bozótfából , nádból és vontatókötélből készítik a gátakat, utak megerősítésére és egyéb kisebb építkezésekre [1] . A kerítéseket és a kerítéseket kefefa rúdjaiból állítják fel .

A bozót hasznos a meliorációhoz . A szakadékok rögzítése és az erózió megállítása érdekében a bozótfát a torkolattól a szakadék kezdetéig egész rétegekben fektetik le, vékony végekkel a lejtőn felfelé [2] .

A fűtés mellett a bozótfát katonai sorompóként is használják . A bozótköteget dróttal erősítik meg, majd erős kötegekből fali korlátokat építenek . Az ilyen kötegeket mélyedések vagy árkok kitöltésére használják [3] .

Történelem

A középkori Európában a bozótgyűjtők adót fizettek egy adott erdő tulajdonosának az erdőben való bozótgyűjtés jogáért . Voltak szakmák is: erdőőr [4] , erdész , vadász , aki az erdőt figyelte és tolvajokat fogott .

A bozótgyűjteményt gyakran említik a régi történetek és mesék . A mézeskalácsház című német gyerekmesében Hansel és Juliska elmentek az erdőbe tűzifát gyűjteni. A bozótgyűjtemény gyakran szerepel a Gauf meséiben .

A bozótfát gyakran emlegetik a középkorban az eretnekek máglyán való égetésének tüzelőanyagaként. Ebből a célból bozótnyalábokat halmoztak fel az áldozat köré, majd miután előzőleg olajat öntöttek a rönkökre , felgyújtották azokat.

Jegyzetek

  1. Hírek – Google Könyvek
  2. Mezőgazdaság. 1983. 7. szám.
  3. TSB, 44. kötet.
  4. Erdei beszélgetések: Oroszra. erdőtulajdonosok és erdőgazdálkodók / Összeáll. Al. Rudzsky, prof. Lesn. in-ta. - Szentpétervár: A. F. Devrien, 1881. - 4, 207 p.; 23.

Irodalom