Pashino, Pjotr ​​Ivanovics

Pjotr ​​Ivanovics Pasino ( 1836-1891 ) – orosz orientalista , utazó , műfordító , publicista , kiadó , diplomata , néprajzkutató és tanár .

Életrajz

1836-ban született Irbiten , egy udvari énekkar, Ivan Pasina családjában. Nem sokkal halála után édesanyja és kétéves fia Szolikamszkba költözött , ahol Pjotr ​​Pasino gyermekkorának első éveit töltötte, és ahol a plébánia iskolájában kezdte tanulmányait. Hatéves korától édesanyjával élt Cherdynben , ahol egy hároméves körzeti iskolát végzett. Itt már rendkívüli képességről tett tanúbizonyságot az idegen nyelvekhez. Mivel állandó kapcsolatban volt a tatárokkal és a kirgizekkel , gyorsan megszokta nyelvjárásaikat, megtanult bennük írni és olvasni. A továbbtanulás a permi gimnáziumban folytatódott . Ekkor édesanyja, akinél már a fogyasztás jelei voltak , megfázott, és hamarosan meghalt. Pashino, az udvari kórusénekes fia, apja halála után a Gatchina Árva Intézet 57. jelöltjeként került felvételre , de édesanyja halála és a gimnázium igazgatójának külön beadványa miatt 1845 decemberében állami költségen azonnal felvették az Első kazanyi gimnáziumba . A gimnázium igazgatója akkoriban Litke gróf, N. A. Galkin ( M. N. Galkin-Vrasky apja [1] ) társa volt, aki kiemelt figyelmet fordított a történelem és a földrajz oktatására, valamint különféle kalandokkal teli múltjára, amely gyakran beszélt a növendékekről, kifejlesztette bennük a szenvedélyt a híres emberek utazásainak tanulmányozása iránt. Ez a körülmény valószínűleg elvetette Pashinóban azt a vágyat, hogy ismeretlen országokat tanuljon. Már negyedik osztályban nyelvi sikereivel mind az igazgató, mind a tanárok különös figyelmét felkeltette: folyékonyan beszélt és írt tatárul, mongolul, kitűnően beszélt kirgizül, latinul, franciául és németül is sokat fejlődött, tudott. Kisorosz, az orosz nyelvű esszékért pedig a legjobb osztályzatot kapta az osztályban, mindig történelmi témákat választott fejlesztési tárgyul; ő azonban a gimnazisták minden csínytevésének és mindenféle trükkjének felbujtója volt, de ennek és a börtönben való gyakori ültetés ellenére sok mindent megbocsátottak neki a jó tanításért, és a találékonyság és a szellemes válaszok gyakran megmentették büntetés. Véletlenül a kazanyi oktatási körzet megbízottja, V. P. Molosztov tábornok szerzett tudomást róla, és elkezdte meghívni, hogy játsszon gyermekeivel. A Molosztvov házában tett látogatás jótékony hatással volt P. Pashinóra, és fontos volt jövőbeli élete szempontjából. Ott találkozott Viktor Ivanovics Grigoroviccsal , aki különös figyelmet fordítva a fiú képességeire, védelme alá vette. Vezetése alatt Pjotr ​​Pasino fejlődésnek indult. Ezt követően V. I. Grigorovics megmentette kedvencét attól, hogy rossz viselkedés miatt kizárják a Kazany Egyetemről .

Pashino irodalmi tevékenysége már a gimnázium hetedik osztályában való tartózkodásától kezdve elkezdődött. A török ​​nyelvórán I. N. Berezin professzor bejött a gimnáziumba , és miután hallotta, hogy Pashino milyen jól fordított néhány cikket törökről oroszra, azt javasolta a fiúnak, hogy fordítson le egy részt Halfin könyvéből tatárról oroszra , megígérte, hogy ha a fordítás kielégítő lesz, tegye közzé a Kazan Gubernskie Vedomostiban , ahol a professzor a nem hivatalos tanszék szerkesztője volt. A fordítást Pashino készítette, és az újság 1851. március 5-i számában "Tatár mesék" címmel, a szerkesztők megjegyzéseivel közölték.

Miután 1852-ben sikeresen elvégezte a gimnáziumot, Pashino belépett a Kazany Egyetem Történelem és Filológiai Karának keleti tanszékére, és teljes egészében új diákéletének szentelte magát, amely a megszökött fiatalok mulatozásai, órái és különféle csínytevései között folyt. a szabadságra. P. I. Pashino 1881-ben a Birzsevije Vedomosztyiban "Élők és holtak" címmel megjelent emlékirataiban igen élénk színekkel írja le diákéletét a kazanyi egyetemen, ahol a sors sok jövőbeli irodalmi alakkal hozta kapcsolatba; így 1852-ben az orosz történelemről szóló előadásokon Pashino találkozott P. D. Boborykinnel , bár soha nem került a közelébe.

1855-ben a Szentpétervári Egyetemen megnyílt a Keleti Kar , a Kazanyi Egyetem Keleti Tanszékét bezárták, és tanulmányai befejezéséhez a tizenkilenc éves Pashinonak Szentpétervárra kellett költöznie . Pashino itt találkozott barátja, Shimanovsky révén Dobroljubovval, és komolyan az orosz irodalom tanulmányozásának szentelte magát. Pashino hamarosan megismerkedett A. I. Popovitskyval , aki külföldről tért vissza , a Szovremennyij Lisztok, majd az Egyház és Közértesítő kiadója, és a külföldi utazásokról szóló történetei felkeltették a fiatalemberben a vágyat, hogy külföldre utazzon.

1856-ban közvetlenül a diákpadtól Pashino, mint kiemelkedő ember tudományos üzleti utat kapott, hogy megkerülje Kazany tartományt tudományos és történelmi kutatások és ásatások céljából a Volga menti Bolgárokban. 250 rubelt kapott erre az útra. Remélve a kazanyi rokonok és barátok támogatását, Pashino elment ezzel a kis pénzzel, és számításai valóban beigazolódtak. Kazanyban rokonai szeretettel fogadták, anyagi támogatásban részesítették, Boratynsky kormányzó pedig ingyenes utazási támogatást adott neki, aminek köszönhetően Pashino épségben eljutott Bolgarba. Ott azonban baj várt rá. A helyi pap ellenezte az ásatásokat, és rávette a falu vezetőjét, akinek a területén a munkát végezni akarták, hogy ne biztosítson munkásokat. Pashino, azzal érvelve, hogy „jelölt”, és ezért a katonai szolgálat elől menekült; Pashino erőfeszítései sokba került, hogy előbb a papnak, majd az idősebbnek bizonyítsa társadalmi helyzetét. A megnyugtatott igazgató elküldte a munkásokat, a munka sikeresen befejeződött. Az ásatások során talált sok ritka érme közül az egyik rendkívüli numizmatikai ritkaság volt: Dmitrij Donszkoj verte . Miután visszatért Szentpétervárra, Pashino a teljes gyűjteményt a Szentpétervári Egyetem numizmatikai irodájának adományozta, egy ritka érmét pedig az Orosz Birodalmi Régészeti Társaságnak adományozott . Pashino, miután az egyetemen beszámolt utazása eredményeiről, részletes beszámolót is bemutatott tevékenységéről, amelyet ott kandidátusi szakdolgozatként elfogadtak, aminek következtében Pashino ötödik évre az egyetemen maradt, hogy befejezze. mesterképzést. Az utóbbi elvégzése után Pashino az Orosz Birodalom Külügyminisztériumának Ázsiai Osztályához csatlakozott . Pjotr ​​Ivanovics „ P. A. Shino. Egy kazanyi üzleti útról visszatérve Nyizsnyij Novgorodban Pashino találkozott a "kozák Luganszk" - Dal . Az "Orosz Régészeti Társaság hírei" 1858-ban (I. kötet, 41. és 313. o.) a társaság jelentésében arról számoltak be, hogy ritka Aranyhorda-érméket szállított neki az ázsiai osztály egyik alkalmazottja. a Külügyminisztérium P. I. Pashino.

Míg a Sovremennik alkalmazottjaként dolgozott, Pashino összebarátkozott szerkesztőjével, I. I. Panaevvel és N. G. Chernyshevskyvel , akiknek társaságában gyakran töltött időt. P. I. Pashino három története jelent meg a Sovremennikben „Volgai tatárok” általános címmel; bennük a szerző élénk színekkel festi a volgai tatárok életét az orosz parasztokkal kapcsolatban. 1857-ben, amikor az utcai szórólapokat elkezdték kiadni Szentpéterváron, Pashino volt a "Fun" szórólap kiadója és alkalmazottja, amely már a kiadvány második számában megszűnt [2] .

A nehéz anyagi helyzet arra kényszerítette Pjotr ​​Ivanovics Pasino-t, hogy további jövedelmet keressen magának, és ugyanebben 1857-ben elkezdett esszéket írni a vezérkari akadémia tisztjei számára . közülük kettőt, a „Teakereskedelemről” és „A Kelet-indiai Társaság története”-t ítélték meg publikálásra érdemesnek. Ezt a munkát témánként 300 rubel áron fizették ki.

Ugyanebben 1857-ben Pashino nagyon közeli barátságot kötött egy jól ismert publicistával, HB Shelgunov erdészhadtest alezredesével , aki éppen akkor tért vissza baskíriai útjáról, és szerkesztette az Erdészeti és Vadászati ​​folyóiratot. Miután Shelgunovon keresztül találkozott asszisztensével, Mihajlovszkijjal, a tatár dialektusok nagy ismerőjével, Pashino hozzáfogott a fordításokhoz, és lefordította a Tatár verset, amely ugyanabban az évben jelent meg a Sovremennikben. Shelgunov külföldre távozása után Pashino Mihajlovszkij társszerkesztője lett a Forestry and Hunting folyóiratban. A benne található összes cikk a „Vadászat” rovatban található, „F. I. Konev ”és a tehetségesen megírt esszéket képviselve valójában Pashino tollába tartozott, aki F. I. Konevtől csak nyersanyagot kapott vadásznaplók formájában. Ugyanakkor Pashinót meghívták tanítani a Forest Institute-ba (ma Szentpétervári Állami Erdőmérnöki Egyetem ), ahol hamar kivívta a hallgatók tiszteletét és bizalmát. Ám a hatóságok barátságtalanok voltak Pjotr ​​Ivanovics Pasinoval szemben, mivel szabadságjogokat engedett meg a diákokkal és a gondolkodásmódjával kapcsolatban.

1861-ben Pashinót a Külügyminisztérium a perzsa nagykövetség második titkáraként rendelte ki . Ivanovics Péter álmai valóra váltak: el kellett mennie, kiváló körülmények között, egy, az európaiak által kevéssé ismert országba, és nekilátott annak tanulmányozásának. Pashino számára immár biztosított volt a diplomáciai karrier, a keleti nyelvek ismerete (az egyetemen tökéletesen tanult perzsát, indiai nyelvet stb.) azonnal előremozdíthatta a szolgálatban, megfigyelése pedig egy új ország tanulmányozásában , gondolatainak egyszerű, de lenyűgöző formában való kifejezésének képessége az utazási benyomások és a Kelet történetének és földrajzának ismerete jó hajlam volt. Az a környezet azonban, amelyben Pashino mindenkivel könnyen bánt, őszinte és egyenes volt, nem felelt meg jellemének. Egyrészt megvalósult a régóta fennálló célja, másrészt a nagykövetségen való tartózkodása elviselhetetlenné vált számára. Pashino nem tudott kijönni olyan emberekkel, akik mindenféle megaláztatásra készek voltak céljaik elérése érdekében. Pashino nem tudott hízelegni és őzködni, ezért hamarosan maga ellen fordította a perzsai orosz nagykövetség szinte valamennyi tagját. Diplomaták közti tartózkodása olyannyira elviselhetetlenné vált számára, hogy 1862 szeptemberében nyaralt, és miután bejárta egész Észak-Perzsiát, egyenesen Pétervárra tért vissza. Az Erdészeti Intézetet bezárták, a minisztérium alatt Pashino filléres fizetést kapott, egy perzsai út kimerítette minden megtakarítását; helyzete katasztrofálissá vált, ezért nagyon hasznos volt számára egy új kinevezés Perzsiába, amely már a nagykövetség első titkára volt. Az indulás már meg volt ütemezve, amikor hirtelen Pashino levelet kapott főnökétől, F. R. Osten-Saken bárótól , amelyben értesítette, hogy elhalasztották a perzsai utazást. A helyzet az volt, hogy egy napon a Pashino által kapott újságok között két példányban került rá a " Föld és szabadság " című illegális szórólap. Miután elolvasta ezeket a lapokat, és úgy találta, hogy a lapok nem felelnek meg a társadalom hangulatának, és nagyon rossz nyelvezetűek, Pashino az egyiket letépte, a másikat pedig a minisztériumba vitte, és megmutatta perzsa barátjának, Yakub-Khannak, akit tisztességes embernek tartott. A perzsa elvette ezt a szórólapot, és jelentette a csendőröknek. Kutatást végeztek, és semmit sem találtak; de Pashinót csak azért nem tartóztatták le, mert a minisztériumi hatóságok kiálltak mellette, és nem engedték letartóztatását. Pashino perzsai üzleti útját azonban törölték. Pashino egyetemi elvtársa, Rovinszkij révén megismerkedett az Esszék szerkesztőjével, ahol elkezdte kinyomtatni a perzsai utazásai során összegyűjtött anyagokat azokról a belső háborúkról, amelyek akkoriban Afganisztánban robbantak ki a bennszülött hercegek között az utódlás miatt. a trón.

Ezzel egy időben Peter Ivanovics elkezdte feldolgozni és kinyomtatni utazási esszéit Perzsiában "Levelek Perzsiáról" címmel. E levelek egyike megjelent a „ Rus ” újságban (1864, 16. és 17. szám), amely azonban hamarosan megszűnt, és ezeknek a leveleknek a folytatása a „Heti kiegészítések az Orosz Invalidokhoz” c. 1864-re (35., 36., 37., 38., 39., 41., 43. és 45. sz.). Pashino esszéi nagyon érdekes leírások voltak az új országról; élénk színekkel közvetítették a lakosság életét, vonásait, a természet leírását és a kevéssé ismert ország ösvényeit. Pashino különösen a történelmi oldalt vette észre, nem hagyta figyelmen kívül személyes megfigyeléseit és vizsgálatait sem. Az ezt követő "Levelek Perzsiáról" és az "Erivánért" cikk a " Szentpétervári Vedomosti "-ban jelent meg 1865-ben (131. - 527-527. o.; 132. - 531-532. o.) szerkesztés alatt. A. S. Suvorintól , aki Pashino figyelemre méltó tehetségét értékelve meghívta az újság más részlegeire.

1865-ben Pashino összebarátkozott N. S. és V. S. Kurochkinnal, D. D. Minaevvel és más irodalmi személyiségekkel, együttműködött különböző újságokban, miközben eközben fejleszti ismereteit a keletről. Pashino régóta Indiát és Afganisztánt jelölte meg a kutatás tárgyaként és a tervezett utazás helyeként. 1866-ban üzleti utat biztosított Taskentbe , ahová február végén ment. Ennek az utazásnak az eredménye volt műveinek fényűző kiadása, amely 1868-ban jelent meg: „Turkesztán régió 1866-ban. Utazási feljegyzések” ( Szentpétervár , 1868), D. I. Velezsev 20 rajzával (Turkesztán, Taskent, Hudzsand stb. látképei, figyelemre méltó típusokat ábrázoló matricák, városok, erődök látképe stb.) és K. V. Struve térképpel illusztrálva. [3] . Ezt a könyvet Illarion Ivanovics Voroncov-Dashkov grófnak szentelték, és leírást tartalmazott a sztyeppék és a városlakók életéről. A mű megjelenése előtt szinte semmi nem jelent meg az orosz sajtóban a turkesztáni régióról , ezért Pashino könyve érdekes előadásmódjában az egyetlen, amely részletes leírást tartalmazott az újonnan meghódított vidékről, ezért nagy sikert aratott.

1871 végén P. Pashino úgy döntött, hogy kiadja az " Asiatic Bulletin " tudományos és irodalmi folyóiratot [4] . A kiadvány célja az volt, hogy az orosz társadalmat népszerű és tudományos cikkekben megismertesse Ázsiával, ahol Oroszország mozgalma kezdődött. A magazinnak havonta kellett volna megjelennie 20-25 íves könyvekben. Pashinonak sikerült a legjobb irodalmi erőket vonzania. A folyóirat első száma 1872 elején jelent meg, és N. V. Shelgunov „Mi az Ázsia?” című cikkével kezdődött. Az új kiadás azonban nem találta meg a közönség rokonszenvét, és a második könyv megjelenése után a kiadás megszűnt. Ezután P. I. Pashino azon kezdett lázadozni, hogy átadja neki a Kavkaz újságot Tiflisben, ahol akkoriban egyetemi elvtársa, Lev Nyikolajevics Modzalevszkij tartózkodott , akivel hosszas levelezést folytatott ebben a kérdésben. Ez a szándéka azonban akkor nem valósulhatott meg.

1873 márciusában Pashinonak az az ötlete támadt, hogy Indiába menjen tudományos céllal, és benyújtotta projektjét a minisztériumnak. Sok baj és munka után üzleti utat ért el Indián keresztül a turkesztáni régióba, hogy információkat gyűjtsön e régiók aktuális politikai hangulatáról, és tanulmányozza a lakosság életét és jellegét.

1873. június 10-én Pashino Szentpétervárról Triesztbe, Alexandriába, majd Adenbe, Bombaybe, Allagabadba indult, majd Kasmíron keresztül a helyi hatóságok megfélemlítése ellenére Yasin és Darkoton keresztül Turkesztánba költözött. Pashino ezt az egész utat inkognitóban tette meg, muszlim ruhában, borotvált fejjel és nyírt bajusszal, és betartotta az összes muszlim rituálét. Amikor Afganisztánban utazott, úgy adta ki magát, mint egy török ​​alattvaló Sheikh-Muhamed-Alba-Effendi, eredetileg Ayasunukból, Szmirna mellett, de néha el kellett játszania az odaadó afgán kalauz, Abdulgani szolgálóját. Az ilyen intézkedések ellenére Pashino majdnem meghalt Amalsában, egy afgán városban, ahol egy Szamarkandban tartózkodó afgán felismerte és kiadta, és látta Pashinót Kaufman tábornok kíséretében. A kihallgatásra beidézett Pashino már a halálra készült, és egy percet kiragadva átadta hűséges szolgájának az összes pénzt és papírokat, leadta az utolsó rendeléseket, és azt tanácsolta neki, hogy nagy jutalomban részesüljön, közöljön információkat a haláláról. Taskentbe. A nyelv ismerete, és ami a legfontosabb, a Korán számos versének szívből való ismerete megmentette Pashinót; szabadon engedték, a csaló pedig drágán kifizette "rágalmát". Az epizód után Pashino nem mert tovább menni Afganisztán mélyére, és visszatért Gilgitbe, majd onnan Lagorba, ahol minden ismerőse, és különösen Shir-Ali emír képviselője, Serafzar Khan és az emír unokaöccse. Zulfikar Khan, akit Kabulból kiutasítottak , rendkívüli meglepetésnek adott hangot, amikor élve látta. „Pashino Bogadur Khan”, ahogy afgán barátja, Pjotr ​​Ivanovics nevezte, utóbbi szerint elképesztő bravúrt vitt véghez: az európaiak általában Darkot közelében haltak meg. Lagorból a bátor utazó visszatért Oroszországba, de Madraszban a brit hatóságok őrizetbe vették, kémnek tartották, és letartóztatták, amíg a minisztériumon keresztül nem tisztázták társadalmi helyzetét. Miután visszatért Szentpétervárra, Pashino Golosban (1874) egész sor feuilletont adott ki utazásairól "Hat hónap a tehénkirályságban" címmel.

1874-ben Pashino ismét Indiába és Afganisztánba utazott; most egyedül utazott egy szegény bennszülött leple alatt, sok nehézségnek kitéve magát. Behatolt Afganisztán és Kafirisztán dzsungelébe, ahová még egyetlen európai sem. Igaz, ez nem tette lehetővé Pjotr ​​Ivanovics számára, hogy pontos földrajzi és meteorológiai anyagokat közöljön, csak terjesztett forrásokból tudott információkat gyűjteni, nagyon pontosan azokon a részeken, ahol a lakosok sem térképeket, sem nyomtatott kiadványokat nem ismernek. 1885-ben adta ki a világ körül című művének első kötetét. Indiában (Utazási benyomások), de ebben a kötetben csak az első két indiai és afganisztáni utazás szerepelt: sajnos a tudós harmadik, általa 1875-1876-ban tett útja nem jelent meg külön kiadásban, hanem szétszóródott. az újságok.

Az Orosz Birodalmi Földrajzi Társaság tagjaként Pashino elolvasta az ottani utazásairól szóló beszámolókat; például a Társaság 1877-es Izvesztyiájában feljegyezték a Burmai Birodalmon keresztüli utazásról szóló előadását. Ugyanebben az évben számos érdekes cikke megtöltötte az újságok hasábjait. Tehát a "Hírekben" (1877, 222. és 223.) Pashino megjelentette kiváló cikkeit "Utak Indiába". Az "Illustrated Gazette"-ben (1877) érdekes feuilletonjainak kilenc száma jelent meg, amelyek utolsó indiai és perzsiai utazásait írták le. In The Voice (1878, 228. és 289. sz.) - "Memories of the Punjab", amely akkoriban fontos anyag volt Afganisztán és uralkodói történelmének összeállításához.

1878-ban, amikor fellángolt a második angol-afgán háború , amikor Oroszország indiai hadjáratra készült, Pashino cikkei különösen értékesek voltak, és emellett bemutatták a társadalomnak azokat az országokat és népeket, ahol a modern események zajlottak. Az " Orosz Világban " (1878, 299. sz.) "Két szó az afgánokról" című cikke teljes leírást adott erről a bátor népről , amely egyenlőtlen harcba bocsátkozott a britekkel .

Pjotr ​​Ivanovics Pasino az „ orosz világban ” (1878, 94. sz.) az igazságszolgáltatás lelkes híveként levelet adott ki Venjukov Földrajzi Társaság titkárának cikke ellen , aki megtámadta Vesin cikkét a „ Birzsevje ”-ben megjelent cikkében. Vedomosti " (1878. - 92. sz.) "Úton Indiába", megjelent a "Voice" újságban (1878. - 81. szám). Pashino, megcáfolva a Venjukov cikkének alapjául szolgáló összes érvet, szerzőjének cselekedetét " a társadalomhoz való illetlenségnek " nevezte.

A „Review of the Imperial Russian Geographical Society” (1880) nyolc feuilletonban újabb leírást nyomtattak Pashino utazásairól „Egy turista feljegyzéseiből” címmel. Az elfeledett oldalon (Bushehrtől Iszfahánig). Polovcov „Életrajzi szótára” szerint „ Pasino összes irodalmi alkotása abban a tekintetben értékes, hogy teljesen új, leíratlan keleti irodalmunkba került, és az általa közölt információk az afgánokról még a mai napig is nagyon értékesek. értékes anyag ." Szerény volt, és soha nem gyűjtött babérokat. „Nem vagyok író – mondta –, amatőr vagyok, és a műveim csak azért értékesek, mert tele vannak egy igazsággal.”

Élete utolsó napjaiban az utazási teher és az elszenvedett nehézségek hatással voltak egészségére. A Pashinót megtörő bénulás elvette tőle az irodalmi munkásság lehetőségét; barátai a szentpétervári városi alamizsnába helyezték, ahol 1891. szeptember 3 -án  ( 15 )  halt meg . A Volkovo ortodox temetőben temették el .

Bibliográfia

A fent említetteken kívül P.I. Pashino a következő cikkek tulajdonosa:

• S. I. Baran gyászjelentése („ Szentpétervári Vedomosti ”. - 1863. - 281. sz. - 1147. o.);
• „Találkozás Vamberivel Perzsiában” (P. A. Shino aláírása; St. Petersburg News. - 1864. - 175. sz.);
• „Lehetséges-e egy indiai utazás” (“Hírek”. - 1878. - 76. sz.);
• "Az élők és a holtak", emlékiratok ("Birzsevje Vedomosztyi" - 1881. - 183., 187., 199., 202., 206.);
• „A jól nevelt Wang Tzu” („Családi esték”. – 1883);
• "Esszék Burmáról" (" Az Orosz Birodalmi Földrajzi Társaság hírei ". - 1877. - T. XIII).

Jegyzetek

1. ↑ N. M. Galkin-Vrasky életrajza (elérhetetlen link) . Letöltve: 2017. február 14. Az eredetiből archiválva : 2013. október 4.. (határozatlan) 
2. ↑ Szórakozás // Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára  : 86 kötetben (82 kötet és további 4 kötet). - Szentpétervár. , 1890-1907.
3. ↑ P. I. Pashino. Turkesztán régió 1866-ban . - Tivlin, 1868. - 176 p.
4. ↑ Pashino, Petr Ivanovich // Brockhaus és Efron enciklopédikus szótára  : 86 kötetben (82 kötet és további 4 kötet). - Szentpétervár. , 1890-1907.

Irodalom

• Pashino, Petr Ivanovich // Orosz életrajzi szótár  : 25 kötetben. - Szentpétervár. - M. , 1896-1918.
• PASINO Pjotr ​​Ivanovics // Orosz írók. 1800-1917: Életrajzi szótár / Ch. szerk. P. A. Nikolaev . - M . : Nagy Orosz Enciklopédia, 1999. - T. 4. - S. 551-553. — 50.000 példány.  — ISBN 5-85270-256-0 .
• Gnevusheva E. I. Az elfelejtett utazó. P. I. Pashino élete és utazásai. - M. , 1958;

Szótárak és enciklopédiák	Brockhaus és Efron Orosz életrajz
Bibliográfiai katalógusokban	LCCN : no2008091026 VIAF : 68744000 WorldCat VIAF : 68744000