| Laertes | |
|---|---|
| angol Laertes | |
| "Laertes és Ophelia", William Gorman Wills | |
| Teremtő | William Shakespeare |
| Műalkotások | Hamlet |
| Padló | férfi |
| Születési dátum | ismeretlen |
| Eljátszott szerep |
Terence Morgan Stepan Oleksenko Nathaniel Parker Michael Maloney Danila Kozlovsky |
Laertes ( angolul Laertes ) William Shakespeare " Hamlet " című tragédiájának szereplője, Polonius kancellár fia, Ophelia testvére . A "klasszikus bosszúálló típust" képviseli [1] .
Az Elsinore - kastély fogadótermében kerül sor az ismerkedésre a karakterrel, akit az egyik udvaronc "igazi úriemberként, bájos modorú és gyönyörű megjelenésűként jellemez" . Egy fiatalember, aki Franciaországból érkezett Dániába, hogy részt vegyen a Claudius király megkoronázása alkalmából zajló eseményeken, engedélyt kér az uralkodótól , hogy visszatérhessen Párizsba . A beszélgetésen jelen lévő Polonius bevallja Claudiusnak, hogy fia, aki megpróbál elszökni otthonából, "kimerítette a lelkét". A király beleegyezik az utazásba, és a következő mondattal inti Laertest: „Keresd a boldogságot!” [2] .
Alexander Anikst irodalomkritikus szerint Laertes örökölte apja moralizálási hajlamát; búcsúzva nővérétől a hős számos utasítást ad Opheliának – különösen arra kéri, hogy utasítsa el Hamlet udvarlását , mert a dán hercegnek nincs hatalma vágyai felett: „Születésekor állampolgárságban van, / Ő nem vágja a saját darabját." Ofelia válaszul észreveszi, hogy bátyja - "egy hanyag és üres mulatozó" - nem mindig hozza összefüggésbe a tetteit saját oktató beszédeivel [2] .
A hős következő megjelenésére Polonius halála után kerül sor, aki halálos ütést kapott Hamlet kardjától abban a pillanatban, amikor az udvaronc kihallgatta a herceg anyjával folytatott beszélgetését. Laertes nem tudja, milyen körülmények között mérték a végzetes ütést, de elhatározza, hogy bosszút áll. A lázadókkal betörve az Elsinore-i palotába a fiatalember követeli, hogy a király adja vissza apját neki. A kutatók megjegyzik, hogy ebben a helyzetben a lelkes és féktelen fiatalember kevéssé hasonlít az óvatos Poloniusra, aki hajlamos a kulisszák mögötti intrikákra: „[Laerte] egy feudális úr vonásaival rendelkezik, aki egyenrangúnak tartja magát a királyokkal. ” Forró vérmérséklete más jelenetekben is megnyilvánul: Laertes például felháborodik amiatt, hogy temetése során nem tisztelték megfelelően apja emlékét, és pokoli kínokkal fenyegeti a papot, aki Opheliával a „rövidített” búcsúi szertartást vezeti [3 ] .
Annak bizonyítéka, hogy Laertesért bosszút áll a becsület felett, Anixt szerint az a rendkívüli könnyedség, amellyel a hős elfogadja Claudius tervét, amely Hamlet kifinomult megölését javasolja – úgy, hogy "még az anya sem látja a szándékot". A király elképzelése szerint a herceggel vívott csata során a mérgezett pengéjű rapírt Polonius fiának, míg Hamletet a szokásosval kínálják. A párbaj során azonban a hősök véletlenül fegyvert cserélnek; mindketten halálosan megsebesültek. Halála előtt Laertesnek sikerül megbánnia, beismerni bűnösségét a herceg meggyilkolásában, és bocsánatot kér tőle tettéért: „Magamat is megbüntetem árulásom miatt” [4] .
Igor Shaitanov irodalomkritikus szerint , ha Shakespeare nem Hamletet, hanem Laertest tette volna meg a főszereplőt, akkor a főszereplő képe nem szorulna további dekódolásra – éppen ellenkezőleg, a központi szereplő a találós kérdések poétikáján kívül értelmezhető: „Laertes a helyes bosszúálló” [6] . Ivan Akszjonov irodalomkritikus is ugyanígy jellemezte Polonius fiát , aki úgy vélte, hogy ez a hős „minden a tenyerében” [7] . A tragédia egyik fő motívumának a bosszút tekintve a kutatók Hamlet és Laertes reakcióját hasonlítják össze bizonyos eseményekkel, főleg, hogy a szereplők hasonló helyzetbe kerültek: mindkettőjük apját megölték, ami azt jelenti, hogy a koncepcióknak megfelelően a korszakban meg kell oldani a tetteik megtorlásának kérdését [8] .
Ha Hamlet, sejtve a király részvételét apja halálában, mégis szükségesnek tartja bűnösségének megdönthetetlen bizonyítékát gyűjteni, akkor Laertes teljesen mentes a gondolatoktól: Elsinore-ban azzal a gondolattal jelenik meg, hogy meg kell büntetnie Hamletet: „És jöjjön, ami jön; ha csak az apának / Bosszú, ahogy kell " [3] . A herceg, még ha megerősítést is kapott gyanújára, nem siet a büntetéssel. A költő Goethe lassúságában az "erős intellektus és gyenge akarat" kombinációját látta [9] , Carl Werder író és kritikus pedig a kedvező körülmények hiányával magyarázta Hamlet tétlenségét [10] . Hamlet hátterében, aki "lassan rombolóvá válik" [11] , Laertes türelmetlennek tűnik - nem akar várni, és az egyenlő megtorlás normáinak megfelelő igazságszolgáltatásra törekszik : "szemet szemért, a fogat fogért, vért vérért" [8] .
Ha Laertes a fejébe vette volna, hogy megértse apja halálának okait, kénytelen lett volna beismerni, hogy Polonius maga nevezte a halált, aktívan támogatva a király Hamlet elleni intrikáit. A herceg nem érintette volna meg Poloniust, ha ő maga nem teszi volna ki a mellkasát olyan ütésnek, amelyet nem neki, hanem Claudiusnak szántak. De a feudális erkölcs nem veszi figyelembe a körülményeket, rendeletei kategorikusak – és Laertes bosszút áll [8] .
A herceggel való párbajra készülve Laertes megkerüli a tisztességes és nyílt harc szabályait. Ugyanakkor a halállal szemben Polonius fiát lelkiismeret-furdalás tölti el („Bocsássunk meg egymásnak, nemes Hamlet!”). A királyfi, aki maga is a halál szélén áll, elengedi ellenfelét a következő szavakkal: „Légy tiszta az ég előtt! Jövök hozzád." Anixte azt elemezve, hogy Hamlet miért bocsát meg Laertesnek, Anixte megemlítette, hogy Shakespeare arisztokrata hősei között sokan vannak, akik alattomosan viselkednek a csúcshelyzetekben – a „ Két veronai ”, „ Minden jó, ha jó a vége ” című darabok szereplőiről beszélünk, „ Mérj . intézkedésre ” [12] . Az e hősök által kapott „amnesztia” talán a drámaíró belső attitűdjére nyúlik vissza, ami a következő szavakkal fejeződik ki: „A saját szíveden kopogtatsz, / Kérdezd meg tőle: tudta-e / Ugyanazt a bűnt...” [13] .
A kutatók Laertes karakterét tanulmányozva figyelmet fordítanak a karakter beszédének jellemzőire. A szókincsből ítélve Polonius fia nagyon olvasott: például ismeri az ókori szerzők műveit, ezért Ophelia temetésén felkiált, hogy az elhunyt sírjára dombot emelnek. nővére, amely felülmúlja "Peliont és a kék Olimposzt is a mennyei szemöldökét". A hős valószínűleg a 16. században olvasta Philip Sidney Arcadia című népszerű pásztorregényét – innen merít kifejezéseket a "kitörni akaró tüzes beszédről" [14] .
Laertes beszédében az egyik állandó kép a virágok. A párizsi indulás előtt elbúcsúzva nővérétől a hős megemlíti, hogy Hamlet rövid ragaszkodása iránta egy impulzushoz, a vér szeszélyéhez és "ibolya virághoz hasonlítható a tavasz hajnalán". Oféliát az erények útjára oktatva Laertes óva int a meggondolatlan lépésektől: "A féreg gyakran kihegyezi a tavasz elsőszülöttjét, / Míg bimbójuk még nem nyílt ki." Amikor a lány koporsóját leeresztik a sírba, testvére ismét a virágok témájához fordul: "És ebből a makulátlan húsból ibolya nőjön ki!" Shakespeare-kutatók szerint a virágok egyrészt valóban elválaszthatatlanok Ophelia képétől; másrészt a gondolatait igényes kifinomultsággal kifejező Laertes retorikájának szerves elemei [14] .
Laertes szerepe számos színész számára debütált, akik később Hamletet alakították. Tehát Edwin Booth Shakespeare-repertoárjában , aki 1849-ben az amerikai államokba tett utazásokkal kezdte színházi pályafutását, Polonius fiának szerepe szerepelt többek között [15] . Henry Irving angol tragikus egyszerre több képet is megtestesített a Hamletben, köztük Dánia hercegét és Laertest [16] . 1837 januárjában mutatták be a Hamletet a Maly Színházban ; Laertes szerepét a húszéves Ivan Samarin kapta [17] . Vissarion Belinsky kritikus szerint a Moszkvai Színházi Iskola fiatal végzettje "gyenge hangja" miatt nem mutatott ügyességet. Ennek ellenére a jövőben Samarin nemegyszer Shakespeare hőseihez fordult, köztük Mercutióhoz a Rómeó és Júliából, Hamlethez és másokhoz [18] .
Az orosz és a szovjet színpadon Laertes szerepét Grigorjev 1. ( Alexandrinszkij Színház , az előadás premierje 1837-ben volt), Richárd Boleszlavszkij ( Moszkvai Művészeti Színház , 1911) [17] , Ivan Berszenyev ( Moszkvai Művészet 2. Színház , 1924), Akaki Khorava ( Sota Rusztaveliről elnevezett grúz Állami Akadémiai Színház , 1925), Borisz Szmirnov ( Színház S. E. Radlov vezényletével , 1938) és mások [19] .
Nyikolaj Akimov rendezői debütálása , aki a Hamletet az E. Vakhtangov Színház színpadán (1932) állította színpadra, nagy visszhangot váltott ki. A kritikusok számos kifogással sújtották az előadás alkotóját, többek között "formalizmussal", "Shakespeare-rel való rivalizálással" [20] , valamint "karikatúra iróniába hozták az okos Laertest". Ezt követően Nyikolaj Pavlovics a "Színházi örökség" című könyvében kifejtette, hogy Polonius fia szerepének értelmezése a paródiának köszönhető, amelynek elemeit a tragédia szerzője ebbe a képbe ágyazta be [21] . Évtizedekkel később Akimov színpadi változatát a szakértők „az 1930-as évek színházi Moszkvájának egyik csúcspontjaként” ismerték el [20] .
Az 1970-es évek egyik legfigyelemreméltóbb produkciója a Hamlet a Taganka Színházban volt (rendező: Jurij Ljubimov ). Vadim Gaevszkij színházi kritikus szerint az előadás „ijesztő és egyben nagyon viccesre sikeredett”, Ljubimov Elsinore „nem annyira a gazemberek, hanem a képzeletbeli királyok birodalma”, Laertes pedig Valerij színész előadásában. Ivanov a párbajok és a párizsi éjszakai élet királyának tűnt önmagában [22] . Ezt a szerepet Ivanov mellett Alekszandr Porohovscsikov is játszotta [23] .
A moziban Laertes képét Terence Morgan (" Hamlet ", 1948) [24] , Stepan Oleksenko (" Hamlet ", 1964) [25] [26] , Nathaniel Parker (" Hamlet ", 1990) [27 ] testesítette meg. ] , Michael Maloney ( " Hamlet ", 1996) [28] , Tom Felton ( " Ophelia ", 2018).
| William Shakespeare Hamletje _ | ||
|---|---|---|
| Karakterek | ||
| Monológok |
| |
| Irodalmi források |
| |
| Irodalmi jelentés |
| |
| Produkciók |
| |
| A képernyőn | ||
| Adaptációk |
| |