Offline zene

Az autonóm zene ( német  autonóm Musik, eigenständige Musik , angol  autonóm zene , olasz  musica autonoma ) a XX-XXI. század nyugat-európai zeneesztétikájában olyan zene, amely önmagáért létezik, és nem köti össze semmilyen alkalmazott feladat - mindenekelőtt. , szemléletes és szórakoztató .

Rövid leírás

Az autonóm zene fogalma szemben áll az alkalmazott zene fogalmával , amely a zene bármely alkalmazott felhasználási módjára vonatkozik - filmzene, popzene, kultikus (elsősorban keresztény) zene, tánczene, háttérzene, terápiás zene, zene számítógépes játékok stb. A nyugati zenetudományban a XXI. az "alkalmazott zene" ( németül  angewandte Musik ) fogalma helyett a "funkcionális zene" ( németül:  funktionale Musik ) fogalmát használják gyakrabban .

A zeneesztétikában (és a "zenefilozófiában") a fő probléma azon kritériumok keresése, amelyek alapján meg kell különböztetni az autonóm zenét a funkcionális zenétől. Leggyakrabban a tudósok magasabb esztétikai és etikai rendű autonóm zenének nevezik, mivel ez nem abból fakad, hogy bármit is illusztrálni, kísérni és megmagyarázni. Például különféle műfajok gregoriánisták a hagyományos katolikus istentisztelet keretein belül működnek, és bár a 20. és 21. század világi zenészei gyakran használták az énekeket önellátó "koncertszámként", kereskedelmi tematikus műsorokba (lemezek, CD-k, TV) beépítették. műsorok stb.), a gregorianizmus jelentése csak a liturgikus kontextusban tárul fel teljesen [1] . Ennek megfelelően ebben az értékhierarchiában a funkcionális zene egy emelettel lejjebb van az autonóm zene alatt, mivel „zene kívüli” célt szolgál.

Történelmi vázlat

Az autonóm zene fogalma közel áll az abszolút zene fogalmához , amely a 19. század közepén keletkezett. Az abszolút autonóm zenével ellentétben a koncepció szintjén nem zárja ki az ének- és programzenét. 1903-ban G. Kretschmar szembeállította a zenét mint "szabad művészetet" (freie Kunst) a zenével, mint "szolgálati művészettel" (dielende Kunst) [2] . Az „autonóm zene” (autonome Musik) kifejezést ráadásul az „abszolút zene” szinonimájaként T. Adorno használta 1936-ban, a zene színpadi cselekménytől való függetlenségét A. Berg „Lulu” című operájában. 3] . G. Besseler (1959) „ mindennapi zene” (Umgangsmusik) és „represented music” (Darbietungsmusik) [4] kifejezései, amelyek Heidegger „improvizált eszközökkel” (das Zuhandene, egy függő entitás) szembeni felfogásán alapulnak. a használt hangszer) és a „jelen” (das Vorhandene, távolról megfigyelt tárgy), kiemelik a zene társadalmi komponensét, jellemzik a befogadó észlelése szempontjából. Az autonóm és funkcionális zenéről folytatott viták az 1970-es években tetőztek. E megbeszélések egyik mérvadó résztvevője szerint G.G. Eggebrecht szerint az autonóm zene fogalmának önmagában nincs értelme, csak a funkcionális zenével való bináris oppozícióban („polarizációban”). Emiatt Eggebrecht mindkettőt "történelmi kategóriának" (historische Kategorien) nyilvánítja [5] .

Ezt a véleményt K. Dahlhaus is megerősíti :

Az autonóm zene és a funkcionális zene ellentétes felfogása között nehéz egyértelmű különbséget tenni, mivel kevésbé „kézzelfogható” feladatok tulajdoníthatók a zenének köszönhetően végrehajtott funkcióknak (például tánckíséret vagy istentisztelet); ezek közé tartozik például a zene kommunikációs, etikai, reprezentatív, szórakoztató, nevelő funkciója... Hogy rendkívül élesek legyünk, azt mondhatjuk, hogy autonóm zene egyáltalán nem létezik.

Az autonóm zenéről szóló viták (különösen az ún. zenei tartalom, vagy "zenei szemantika" tárgyalása kapcsán) a mai napig nem állnak meg. Az alkalmazott és az autonóm zene közötti határ láthatóan örökre elmosódik, mivel számos zenemű „megfoghatatlan” funkcionalitása nem állapítható meg (megbízható kísérlettel rögzítve).

Lásd még

Jegyzetek

  1. ↑ Massenkeil G. Christliche Musik als Manifestation europäischer Kultur. Die Anfänge und die Wegmarken ihrer Entwicklung in der Neuzeit // Die kulturelle Eigenart Europas, hrsg. v. G Buchstab. Freiburg i. Br. : Herder, 2010. S. 112-148.
  2. ↑ Kretzschmar H. Musikalische Zeitfragen, Lipcse, 1903.
  3. ↑ Rottweiler H. (álnév Adorno) Zur Lulu-Symphonie // Eine Wiener Musikzeitschrift 1936, Nr. 24-25.
  4. ↑ A "Das musikalische Hören der Neuzeit" című füzetben (a teljes leírást lásd a bibliográfiában). Jóval korábban Besseler ugyanezeket a fogalmakat a „Gebrauchsmusik” és az „eigenständige Musik” kifejezésekkel fejezte ki (1926-os „Grundfragen der Musikästhetik” cikkében).
  5. ↑ Eggebrecht HH Funktionale Musik // Archiv für Musikwissenschaft 30 (1973), S.7. Házasodik Dahlhaus: „Die Bedeutung, die die Wörter "autonom" und "funktional" zunächst... in der musikästhetischen Umgangssprache hatten, scheint durchaus unverfänglich zu sein. Man bezeichnet... Musik als "funktional", wenn sie einen äußeren Vorgang -- eine liturgische Handlung, einen repräsentativen Akt, ein Bankett oder einen Tanz -- begleitet und stützt, dagegen als "autonom", wenn sieht für unds ihrer selbst willen gehört werden soll...” (Dahlhaus C. Was ist autonome Musik, Sp. 618).

Irodalom

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Szótárak és enciklopédiák