| Nina Iljinicsna Sats | |
|---|---|
| Teljes név | Nina Iljinicsna Sats |
| Születési dátum | 1904. április 27 |
| Születési hely | Moszkva |
| Halál dátuma | 1924. június 23. (20 évesen) |
| A halál helye | Evpatoria |
| Polgárság | Orosz Birodalom → Szovjetunió |
| Foglalkozása | költőnő |
| Apa | Ilja Alekszandrovics Szo |
| Anya | Anna Mihajlovna Shchastnaya |
Nina Iljinicsna Sats ( 1904. április 27. – 1924. június 23. , Evpatoria , Fehér Dél ) - szovjet költőnő.
Szülők - Ilya Aleksandrovich Sats zeneszerző és Anna Mikhailovna Shchastnaya operaénekes. A nővér egy híres színházi figura, Natalya Sats . N. A. Rozenel színésznő unokahúga és A. M. Shchastny elsőrangú kapitánya .
Moszkvában végzett a gimnáziumban és a Ritmikus Intézetben . A Ritmus Intézetben a Dalcroze-rendszer szerinti képzési programban olyan tudományágak szerepeltek, mint a szolfézs, zenetörténet, pedagógia, művészi szó, plasztika, a fő gyakorlati tantárgy a ritmus volt, ezt különböző időpontokban V. A. Griner herceg tanította . S. M. Volkonsky , aki a Ritmikus Intézetről csak annyit mondott, hogy „az egyetlen intézmény, ahol munka folyik” [1] . Ezután a Moszkvai Egyetem filológiai karán tanult.
Ismeretlen körülmények között ölték meg Jevpatorja tengerpartján, ahol az egyik verzió szerint barátjához, a forradalmár kalandorhoz, Yakov Blumkinhoz érkezett . E verzió szerint ő lett a tettes a halálában; egy másik szerint gengsztertámadás áldozata lett.
Nina Sats versei különféle élmények, amelyek összecsengenek a 20. század eleji költészettel. A munkájában való önmaga keresésének időszaka nem ért véget. Nina Sats posztumusz versgyűjteményét rokonai adták ki.
A rég elfeledett Nina Sats nővére, Natalya népszerű emlékiratainak hősnője lett, megjelenésük után pedig egyfajta kultikus alakja lett az irodalmi és színházi környezetnek, verseket és prózákat szentelnek neki, és halálának változatát Yakov Blumkin hibáját a sajtó folyamatosan eltúlozza, különféle összeesküvés akcentusokat szerezve. Az irodalom és a cseka kapcsolatáról szóló kulturális mítosz egyik kulcsszereplője az 1920-as években. Különösen azt állítják, hogy Blyumkin Nina "a kivégzett fehérgárdisták holttestére csábított" (a név pontatlanul van feltüntetve) [2] .
Natalya Sats Nina Satsról: „Amikor Nina megtudta első szerelmét, a versei még líraibbá váltak. Szerafim – ez volt a neve annak, akibe beleszeretett – tíz évvel idősebb volt nála, és... nekem és anyámnak úgy tűnt, hogy Nina ismét beleesett a „bozontosak gyűrűjébe”, akiket ő volt. kora gyermekkora óta fél tőle. Szerafim furcsa ember volt, különös életrajzzal. Először szerzetes, majd tiszt, utána művész. Gyönyörű hangja, színpadi megjelenése és göcsörtös bélrendszere volt. Abban az időben, amikor Nina beleszeretett, teljesen elszigetelte magát a nőktől, elmélyült Platón írásaiban. Zöld szeme olyan volt, mint egy remegő mocsár. De Nina mosolyogva felidézte, hogy a kis sellő is szenvedett, szerette a sáros Szeráfot, és poetizálta: Nagy vagy, feneketlen szemű vagy, Számomra álom és rejtély vagy. A szív hallhatatlan csengéssel és lopva sír. Nina húsz éves volt, amikor a Moszkvai Egyetem második évfolyamára költözött. Gyerekként csúnya volt, és hirtelen (minden váratlan volt benne) egy „csúnya kiskacsából” hattyúvá változott. Mindenki és saját maga számára váratlanul „szép lánynak” kezdték nevezni, még csak nem is szépnek - gyönyörűnek. Korrekt, harmonikus lett az alakja, az arcvonásai, már régóta szerettem volna ránézni. Úgy tűnt, kijött a „félelmek gyűrűjéből”, kevésbé ideges lett. Nagyon örült, hogy mehetett a tengerhez. A Művészeti Színháznak volt földje Evpatoriában, a világítótorony közelében. Négyszáz négyzet sazhen is anyámhoz került. Nina arról álmodott, hogy közelebb lesz a tengerhez, és a vizsgák után azonnal odament barátjával. A barát a városban maradt a rokonaival, Ninochka pedig egyedül ment a világítótoronyhoz. Sétált, szinte táncolt, mosolygott a napra, a tengerre, a közeledőkre. A világítótoronyhoz közeledve egyre kevesebben voltak. Egy férfi jött oda, és egy bőröndöt kínált neki. Valószínűleg Nina azt válaszolta, hogy a bőrönd könnyű, de a férfi azt mondta, hogy úton van, és egy ideig hallgatta Nina Moszkváról szóló történeteit, a verseit, majd a tengerbe lökte és a bőröndjével rohanni kezdett. a kezében. Nina kiúszott, jól úszott. Aztán a szörnyű ember azt hitte, hogy Nina feljelenti, visszatért és megfojtotta... Miután Petr Obscsikh rabló a tenger melletti homokra dobta Nina Sats holttestét, elment eladni a dolgait. Kinyitotta a bőröndöt. Ott kiderült: csereruha, kispárna, mosási kellékek és füzet - fekete, vastag, félig ráírva. A jegyzetfüzetet olyan könnyedén dobta le az útról, mint Nina testét a tengerbe. Nina néhány napig holtan feküdt, senki sem azonosította. Egy barátja azt hitte, hogy a világítótoronynál van, nem pedig a világítótorony azt hitte, hogy úgy döntött, hogy a városban marad... Amikor a ruha alapján azonosított lány holttestét a földbe temették, valaki átadta a nyomozónak egy megsárgult jegyzetfüzet, amelyet az útról vettek fel sós-keserű vízben áztatva és a napon szárítva. A legelső oldalakra írt szavak furcsán beleszőttek a valóságba. Mintha még mindig dobogna a szívem, és a hang nem állt meg a mellkasomban: „... Gyerekkorom óta félek az átkelések során. A legkisebb zajra ébredtem fel. Attól tartok, hogy soha nem fogok tudni egyedül utazni egy éjszakai vonaton… olyan gyengécske felépítésű vagyok, és annyira nem vagyok biztos benne, hogy ÉN VAGYOK, hogy megszakítva a megszokott környezetet - az embereket és az üzletet - éjszaka a kerekek hangja, mint maga az élet Futnak, nincs mibe kapaszkodnom, nincs hol támaszt keresnem, és meghalhatok vagy megőrülök. 10-15 nap múlva Evpatoriában leszek. Félek valamitől…” Ezekkel a szavakkal ér véget a napló, amely a füzet egyik oldaláról indul. A másik oldalon a jegyzetfüzet tele van versekkel, amelyeket a következő címlap előz meg: „Nina Sats első és egyetlen versgyűjteménye, amelyet ő maga talált lehetségesnek lejegyezni, és ezért kedvesnek ismeri el őket. .” Anyámmal adtuk ki ezeket a Ninának és nekünk kedves verseket. Előző könyveim olvasói kitartóan kérdezték: „Hol van most a nővéred?” És így írtam... Délután tizenkét órakor meghalt. Minden pénze – öt cservonec – a ruhájába volt varrva. Milyen szörnyű hülyeség. Még egy banditának is. És anyajegy a nyakon - minden ijesztő. Életünk első éveitől apa gyermekkori dolgait mindig „Natasának és Ninochkának” szentelte. Mindent, ami jó és rossz, egyenlően megosztottak - Natasha és Ninochka. Ez a bennszülött "és" örökre eltűnt.
[Nina Sats]. Nina Sats első és egyetlen versgyűjteménye, amelyet ő maga is lejegyezhetett, és ezért kedvesnek ismerte fel őket. Moszkva, Melstroy, 1925. - 31 p. - https://www.liveinternet.ru/users/3251944/post327545673/