A Cantsional ( lat. cantio ) a katolikus és a protestáns egyházak többszólamú liturgikus énekeinek és egyházi énekeinek gyűjteménye az egyházi kórus és a közösség közös előadására.
A Cantzionals szövegeket és felvételeket tartalmazott a dallamról. Különösen Németországban és Csehországban terjedtek el a 15. század közepétől, elsősorban disszidens mozgalmak terjesztették. A református vallású lengyelek templomaiban adták elő . Az ellenreformáció idején a középkori-reneszánsz ének alapján 2 fajta gyűjtés jelent meg: az egyházi ének és az énekeskönyv. Az egyszólamú gregorián ének lett az egyházi ének alapja, de egyszólamú, esetenként többszólamú énekkompozíciókat is tartalmaz. Ebbe a kántációs változatba tartozik például a „Cantionale Catholicum: Régi, és uj, deák, és Magyar aítatos egyházi énekek”, amelyet Kayoni János erdélyi ferences állított össze és készített nyomtatásra. .
A lengyel és cseh kantzionálok szerzői között szerepel Martin Lupach , Jan Sekljutsian (1547), brzozovi Valentin (1554), Piotr Artomius (1587), Krzysztof Krajnski (1599), J. Tranovsky (1636) és mások.
Németországban a 16. század második felében és a 17. század első felében a kantzional evangélikus egyházi énekek főként négyszólamú (SATB) feldolgozásainak gyűjteménye, amelyet gyakran protestáns éneknek neveznek . A dallam általában a felső szólamban (S) helyezkedett el. A lejegyzett korálok mellett a kánció tartalmazhat hangjegy nélküli szövegeket [1] . A dallamanyag egy részét hagyományos gregorián énekek (például himnuszok ) teszik ki, mind az eredeti latin nyelven, mind (gyakrabban) német felhanggal . A kantonok koráljai monoritmikus textúrájúak (a szakzsargonban - „pillars”, német Kantionalsatz ), a harmonizációt főként egyszerű diatonikusan tartják fenn , ami megfelel a protestantizmus általános irányzatának, az istentisztelet nyilvános hozzáférhetőségének, megkönnyíti a az (ének)közösség bevonása az istentiszteletbe. A korálok egyszerűsége ellenére sok közülük művészi értékkel bír, ezt igazolja használatuk hosszú távú gyakorlata - mind az istentiszteletben, mind a világi zenészek koncert- (kórus) repertoárjában - egészen a 21. századig. A kántálok szerzői között szerepel a kiemelkedő német zeneszerzők , Zeth Calvisius (1597), Johann Hermann Schein (1627), Melchior Vulpius (1646), Johann Kruger (kb. 1650) - mindegyikük híres (korábbi) templom feldolgozásaival együtt dalokat, sajátokat komponáltak és négyszólamú feldolgozásaikat „hétköznapi korálok” módjára készítették el.