| Ignác Mihajlovics Ivanovszkij | |
|---|---|
| Születési dátum | 1932. április 1 |
| Születési hely | Leningrád , Orosz SFSR , Szovjetunió |
| Halál dátuma | 2016. augusztus 16. (84 évesen) |
| A halál helye | Szentpétervár , Oroszország |
| Állampolgárság (állampolgárság) | |
| Foglalkozása | műfordító , költő |
| A művek nyelve | orosz |
| Díjak | Svéd Akadémia -díj |
Ignaty Mikhailovich Ivanovsky ( 1932. április 1., Leningrád , RSFSR , Szovjetunió - 2016. augusztus 16., Szentpétervár , Oroszország [ 1] ) - szovjet és orosz költő-fordító, Mihail Lozinszkij tanítványa . A Svéd Akadémia díjazottja . Versfordításaiból és versfeldolgozásaiból 14 könyv jelent meg [2] .
Földrajzprofesszor családjában született; még gyerekként túlélte a leningrádi blokádot [3] . Iskolai tanulmányai során kezdett el verseket fordítani.
1955 -ben diplomázott az I. Leningrádi Állami Idegennyelvi Pedagógiai Intézet fordító szakán , egy évvel később publikálta első fordítását [4] . 1960-1962 között a Bonfire folyóirat szerkesztőjeként dolgozott . 1961- ben Anna Akhmatova és Samuil Marshak ajánlására csatlakozott a Szovjetunió Írószövetségéhez [2] .
Mihail Lozinszkij tanítványa volt . Mint Ivanovsky felidézte, Lozinsky betegsége miatt:
... Igyekeztem ritkábban jönni és nem sokáig maradni, bár a plébániáimat kedvezően kezelte - talán a versfordítás iránti lelkesedésem szórakoztatta, egészen más léptékű lelkesítők emlékeit ébresztette. És mégis - nemzedékének íróinak jellemző vonása: fáradságot és időt nem kímélve, ami nagyon kevés volt, beleásta magát egy fiatal fordító munkájába. Aztán diákéveimben a legnaivabb elképzeléseim voltak a versfordításról. Lozinsky nem tanított meg semmit – iskolai értelemben. De megengedte, hogy kommunikáljon vele, és ez a kommunikáció mindent a helyére tett.
Lozinsky így szólt Ivanovszkijhoz:
Olyan feljegyzéseket készítettem, amelyek elég világosak ahhoz, hogy Ön is meggyőződhessen róla. De szeretnék mondani valamit, különösebb sorrend nélkül. Több figyelmet az eredetire! Pontosabban! Ez az, ami neked hiányzik. Ide írom az én úgymond ítéletemet. „A jól hangzó orosz versekkel való törődés során az I.M.I. túl könnyen eltér az eredetitől. Lehetséges, hogy nagyobb pontosságot (és világosságot, ami néha hiányzik) elérhet „... Közelebb az eredetihez! Mindenképpen csökkentse az eredeti és a fordítás közötti szöget!
Mielőtt találkozott Lozinszkijjal, Ivanovsky I. Ivanovsky néven írta alá a fordításait. Lozinsky elmondta neki, hogy az I. sokféle nevet jelenthet - Ivan, Igor, Innokenty és Ign. - "az Ignác név legrövidebb egyértelmű jelzése." Tehát az aláírás „Ign. Ivanovszkij" [5] .
Anna Ahmatovával 1955 tavaszán történt ismeretségéről felidézte, hogy Ahmatova először kulturálisan nem volt hajlandó elfogadni egy számára ismeretlen fiatalembert, aki egy csokor mimózával érkezett, és arra kérte, adjon neki néhány percet, és olvassa el a hozott verseket. de a helyzet megváltozott, amikor azt mondta: „Mihail Leonidovics tanítványa vagyok, csak fordításaim vannak. Aztán gyakran meglátogatta Akhmatovát - emlékeztek a már elhunyt Lozinskyra, beszéltek a fordításokról, Shakespeare -ről és Puskinról . Akhmatova és Ivanovsky aktívan megvitatták a soha meg nem valósult projektet - a Hamlet fordítását , amely teljesen új elv alapján készült. Ivanovszkij volt a fordító, míg Ahmatova a felügyelő és a kommentátor [6] . 1962. február 24- én , amikor Ivanovszkijnak egy verseskötetet adott át, Akhmatova ezt írta a könyvre: „Ignác Mihajlovics Ivanovszkij. A legjobb fordítónak" [3] .
1958 -ban jelent meg az „Utazás” című gyűjtemény, amely R. L. Stevenson 30 gyermekversét tartalmazta Ignatius Ivanovsky fordításában [7] . Egy évvel később jelent meg szerzőjének másik (vagyis csak fordításaiból álló) gyűjtemény, a The Ballads of Robin Hood című angol népballadák könyve, amelyet ezt követően kétszer is kiadtak ( 1963 , 1980 ). Ezt követte a szerző „Freedom Tree” című angol és skót népballada-gyűjteménye (L., 1962 ; újrakiadás, 1976 ) [8] .
A "Szabadság fája" gyűjtemény megjelenésének évében váratlanul (ahogy mondani szokták, "kreatív okokból") az Arhangelszk régióba távozott , ahol iskolai tanárként és a helyi szerkesztőségekben is dolgozott. újságok. Ott házasságot kötött Valentina Vasziljevna Kalinkinával, majd 1969-ben a faluban. Kholmogoryban, Arhangelszk régióban született fia Mihail Ivanovszkij. 1970 -ben családjával visszatért Leningrádba, és a Goslitizdat szerkesztője lett [2] . 1972 -ben jelent meg új szerzőjének angol és skót népballadagyűjteménye "Three Arrows of the Woods" (a következő és egyben utolsó ilyen gyűjtemény, "The Waters of the Clyde" 1987 -ben jelent meg [8] ). Ivanovszkij fordításai bekerültek a Burns című nagy könyvbe. Versek. Skót balladák" a Library of World Literature sorozatból ( 1976 [9] ; Ivanovsky Robert Burns verseit is fordította [2] ). 1978 -ban az "Irodalmi emlékművek"-ben megjelentette a szerző "Skandináv balladák" című gyűjteményét [10] .
Ezek a kiadások mutatják Ivanovszkij nagy érdeklődését azokban az években a népballada-fordítások iránt. Hasonló fordítások szerepeltek a "Csodálatos kürt" népballadagyűjteményben (M., 1985 [9] ). De Ivanovsky angol romantikus költők – George Gordon Byron , Percy Bysshe Shelley , John Keats – verseit is fordította . Shelley "Sorok" című versének ("Ha eltörik a lámpa...") fordítását Alekszandr Szuhanov bárd zenésítette meg [3] ; ez a vers bekerült az " Age of Translation " oldal válogatásába (a népballadák mellett két dán és egy svéd) [10] .
1982 -ben megjelent egy könyv, amelyet teljesen Ivanovszkij fordított, Karl Mikael Belman svéd költő , Fredman üzenetei. Fredman dalai" [3] [10] . A „fordítás évszázada” című művét Ivanovszkij legnagyobb alkotói kudarcának nevezik [10] , de később Ignatius Ivanovsky a Svéd Akadémia díjazottja és a Svéd Belman Társaság tiszteletbeli tagja lett . Gustav Fröding , Nils Ferlin és más svéd költők verseit is fordította [2] . A Svéd Akadémia állandó titkára, Horace Engdahl így nyilatkozott Ivanovszkijnak: „Önnek a megtiszteltetése, hogy megnyithatja Oroszország kapuit a svéd költészet előtt. Ez kétségtelenül történelmi esemény .
Ivanovszkij néhai felesége, Natalia Nikitichna Tolstaya élete végéig svédet tanított a Szentpétervári Állami Egyetem Filológiai és Művészeti Karán (Skandináv Filológia Tanszék), első történeteit pedig svédül írta, amikor Svédországban oroszt tanított. [12] . Házasságban született egy fiuk, Nikolai Ivanovsky.
1985 -ben a Neva magazinban publikált egy "A teljesen új Shakespeare" című cikket és Shakespeare általa fordított szonetteket. 1994 - ben megjelentette a nagy angol drámaíró és költő teljes híres szonettkönyvének fordítását [13] . Ezt a fordítást 2001 -ben újra kiadták [14] . Azonban "a műfordítás olyan kiemelkedő mesterének munkássága, mint Ignaty Ivanovsky, ismeretlen maradt az általános olvasó számára". A helyzet a "Shakespeare W. Sonnets: Anthology of Modern Translations" (St. Petersburg, 2004 , újrakiadások - 2005 , 2007 ) című könyv megjelenése után változott meg, ahol Ivanovszkij fordításait nagy számban mutatják be [13] .
Kiadta eposzokról szóló versátiratait [10] , a Biblia teljes verses átiratát (8300 sor, ez először fordult elő az orosz és a világirodalom történetében) [3] és a Szenthagyomány töredékeinek átiratait [ 2 ] ] . A 83. és 102. zsoltár feldolgozásait Marusya (Marina) Mityaeva bárd zenésítette meg [ 3] .
A fordítások és átiratok mellett saját verseket, verseket írt. A „Hang” című vers, a „Trojka” trilógia szerzője, amely a „Repnin” verses regényből, az „Új Terkin” című versből, egy „Az orosz állam története Gosztomiszltól Jelcinig” című nagy költeményből áll . verses ciklus "Levelek azoknak, akik már nem léteznek". Ezeket a műveket fel kell venni az „Orosz part” című versgyűjteménybe [3] . A " Star " folyóiratban megjelent egy kis ciklus "Május másodika" - két vers, amelyet elhunyt feleségének szenteltek [15] . A „Verseket mindenkinek írjon” cikkében magában a címben fejtette ki gondolatát és támasztotta alá („A szóban forgó versírás nem kísérlet arra, hogy új Puskinná váljunk, hanem az élet és önmagunk megértésének keresése nem az irodalmi eredmény a fontos, hanem a mentális folyamat") [16] . A művészről palindromot komponált : „Lovak. Portré. Ő maga barokk rabszolga, de az utak ura .
A Foreign Notes folyóiratban publikálta a The Post Horse című non-fiction prózakönyv töredékeit, amelynek műfaját „szabad”-ként határozták meg (elmélkedések a fordítókról, Shakespeare-ről, emlékiratok) [18] [19] .
Tagja volt a Szentpétervári Írószövetségnek [13] . De szülővárosa fordítói között elszigetelt alak volt. Romantikus legendák születtek róla, paródiákat írtak róla, de a Vek Perevoda weboldal elismeri, hogy ez „a népszerűség igazi bizonyítéka: nem írnak paródiákat azokról, akiket nem olvasnak” [10] .