A Smooth [1] -jazz [2] ( smooth jazz , „soft jazz”, „light jazz”, „smooth [1] jazz”, „pop jazz”; angol smooth jazz , soft jazz ) a jazz crossover kereskedelmi változata , amely a fúziós zenéből alakult ki a hetvenes években .
A Smooth Jazz az 1970-es évek közepén jelent meg az Egyesült Államokban . a jazz keverékeként könnyed ritmussal és bluesszal vagy popzenével . Az olyan alapítók, mint Quincy Jones , a hagyományos jazz hangszeres virtuozitását és improvizációját igyekeztek a lehető legszélesebb közönség számára elérhető, kellemes dallamokkal ötvözni. A smooth jazz korai megnyilvánulásait gyakran a funk és a rock befolyásolta . Idővel az improvizáció eleme teljesen átadta helyét a nem tolakodó "fényes" ritmusoknak [3] . George Benson felvételei ( Breezin , 1976) az elsők között értek el kereskedelmi sikert .
A siker csúcspontja az 1980-as években volt, amikor sok népszerű énekes vett fel ebben az irányban: Grover Washington , Sade , Al Jarreau , Anita Baker . Az 1990-es évek elejére reagálni kezdtek ennek az iránynak a "láthatatlan könnyedsége", különösen a hagyományos jazz ismerői részéről, akik úgy vélték, hogy az ilyen zenének semmi köze az igazi jazzhez [4] . A kritika gyakori célpontja Kenny Gee szaxofonos volt , aki több lemezt adott el, mint bármely más jazz hangszeres a történelem során [4] .
Azonban az 1990-es években számos rádió jelent meg smooth jazz formátumban, középkorú hallgatókat célozva [5] . A hangszeresek új generációja, amelyet Chris Botti és Til Brenner képvisel , a nagy lemezeladásokat a hagyományos jazz improvizációs technikákkal igyekezett ötvözni.
A 2000-es évek közepén. a smooth jazz népszerűsége hanyatlásnak indult [6] . Ezt a formátumot a szobák (éttermek, bevásárlóközpontok) háttérzenéjeként kezdték felfogni , amelyet a homályos és meglehetősen monoton hangszeres számok uralnak [7] [8] .
Dzsessz | |
---|---|
Témák |
|
Stílusok |
|
Zenészek |
|
Zenészek stílus szerint |
|
Szabványok |
|
Diskográfia |
|
Fesztiválok |
|
kultúra |
|
Sztori |
|
Előadói technikák |