SAS-3

A SAS-3  a NASA Small Astronomical Satellites (SAS) sorozatának harmadik műholdja, amelyet az Indiai-óceánon lévő olasz-kenyai San Marco platformról indítottak 1975. május 5- én . Műhold készült az egyetemen. A Johns Hopkins Egyetem és az Alkalmazott Fizikai Laboratórium javasolta a Massachusetts Institute of Technology -n ; onnan irányították a teljes munkaidő alatt. Az obszervatóriumban 4 műszer volt az égbolt röntgentartományban történő tanulmányozására.

A műholdnak lehetősége volt a giroszkópok által biztosított háromtengelyes stabilizálásra a műhold z tengelyéhez képest. A z-tengely (a műhold forgástengelye) iránya órákon belül megváltoztatható volt a Föld mágneses mezőjével kölcsönhatásba lépő mágnestekercsek segítségével. Napelemek töltötték az obszervatórium akkumulátorait a pályája nappali szakaszában. Így a műholdnak valójában nem volt fogyóeszköze a pályán végzett munkájához, kivéve a pálya természetes leromlását, az akkumulátorok élettartamát és a méréseket mágnesszalagra rögzítő berendezéseket.

A műhold szokásos működési módja a forgás, körülbelül egy fordulat körüli keringési gyakorisággal (95 perc). Ebben az üzemmódban a LED, TCE, SCE detektorok, amelyek látómezeje az Y tengely mentén volt, pásztázták az eget. Ezekkel a műszerekkel viszonylag hosszú (akár 30 perces) megfigyelésekre meg lehetett állítani a forgást. A méréseket mágnesszalagra rögzítették, és a vevőállomások elrepülése során lejátszották a Földre történő továbbítás céljából.

A parancsok továbbítását és a tudományos információk fogadását a NASA Goddard Space Flight Centerben ( Greenbelt , Maryland, USA) végezték , de az adatokat modem küldte el az MIT-hez, ahol valós időben dolgozták fel azokat. A következő pálya megfigyelésének tervezése az előző pálya eredményeinek figyelembevételével történt.

Eszközök

A SAS-3 obszervatórium műszerei a következők voltak:

Forgó modulációs kollimátor, forgó modulációs kollimátor. A műszer látómezejét a műhold Z tengelye mentén irányították. A műszer 2-11 keV tartományban működött, és fényes röntgenforrások helyzetének meghatározására szolgált 15 ívmásodperces pontossággal.

A Slat and Tube kollimált műszer egy arányos gázszámláló volt, 1-60 keV működési energia tartományban. A műszerek tengelye Y mentén volt irányítva. A léckollimált műszer három, 75 cm²-es effektív területű, egymástól 30 fokkal elválasztott látómezőből állt. A számlálók látómezejének mérete középső 1x32 fok, jobb és bal 0,5x32 fok. Minden keringés során az égbolt körülbelül 60%-át pásztázta le ez a műszer 300-1125 cm² mp hatékonysággal. A csőkollimált műszer három számlálóból állt, 1,7 fokos látómezővel. A három számláló közül az egyik 5 fokkal el volt fordítva a műhold Y tengelyétől, így a másik két számlálóhoz képest háttérszámlálási sebesség monitorként használható. A szintén Y mentén irányított Low-Energy Detector (LED) műszer 4 db 2,9 fokos látómezővel rendelkező parabolikus koncentrátortükörből és 0,1-1 keV működési energiatartományú gázszámlálóból állt.

Fő eredmények

• Szinte közvetlenül azután, hogy az ANS műhold röntgenkitöréseket fedezett fel , a SAS-3 obszervatórium több mint egy tucat robbanót fedezett fel a galaxisban, köztük egy olyan sajátos forrást, mint a Fast Burster/MXB1730-335. A SAS-3 megfigyelései arra a következtetésre vezettek, hogy a kitörők neutroncsillagok, amelyeken a légkör robbanásszerű termonukleáris égése következik be. [1] [2]
• Az RMC műszer először biztosította nagyszámú röntgenforrás asztrometriai helyzetét elég pontosan ahhoz, hogy a röntgenforrásokat az égbolt optikai objektumaihoz tudja kapcsolni. [3]
• Erősen mágnesezett fehér törpékkel, polárokkal (AM Her típusú rendszerek) bináris rendszerek röntgensugárzását fedezték fel [1]
• Egyetlen fehér törpe HZ 43 lágy röntgensugárzását fedezték fel [4]
• Megtörtént az égbolt háttérsugárzásának felülvizsgálata a lágy röntgensugár tartományban. Kimutatták, hogy felületi fényereje antikorrelációban van a Galaxisban a látóvonalban lévő semleges anyag mennyiségével [5] ]

A SAS program többi műholdja

• Uhuru
• SAS-2

Lásd még

• A fedélzeten röntgen- és gammadetektorokkal rendelkező űrhajók listája

Jegyzetek

1. ↑ A gyorsan ismétlődő röntgensugárzás felfedezése egy új forrásból Scorpiusban. - NASA/ADS
2. ↑ Röntgenkitörések felfedezése az MXB 1728-34-ből. - NASA/ADS
3. ↑ Öt röntgenforrás optikai azonosításáról - NASA/ADS
4. ↑ MX 1313+29: a nagyon alacsony energiájú röntgensugárzás kompakt forrása Coma Berenicesben. - NASA/ADS
5. ↑ SAS 3 felmérés a lágy röntgen háttérről. - NASA/ADS