Canzoniere [1] [2] ( olaszul Il Canzoniere lit. "daloskönyv"), egyben a Dalok Könyve - Petrarch verses gyűjteménye , amelyben a költő Laura iránti szerelméről és kedvese elvesztése miatti gyászáról énekel . 1348 után íródott. A gyűjtemény eredeti címe latin: Rerum vulgarium fragmenta [3] ("Szórványversek hétköznapi témákról") [4] . A Canzoniere Petrarch központi alkotása a firenzei Volgarban .
A "Canzoniere" 366 különálló, cím nélküli versből áll: 317 szonett (a legnépszerűbb a 35. számú "Solo e [t] pensoso"), 29 dal (a leghíresebbek között a 128. "Italia mia", 53. Spirto gentil", 126. szám "Chiare, fresche et dolci acque"), 9 szextin , 7 ballada és 4 madrigál (köztük 52. "Non al suo amante", 106. "Nova angeletta"). A szerény szerzői cím ellenére a gyűjtemény egyáltalán nem tartalmaz "szórt" szövegeket, hanem a szerző alapos szerkesztői és összeállítási munkáját adja közre. Azok az olasz versek, amelyek nem szerepeltek a Canzoniere-ben (az úgynevezett "extravagáns"), elvesztek, vagy a költő más gyűjteményeibe kerültek. A gyűjtemény kiadásaiban az a hagyomány alakult ki, hogy 2 részre osztják: az első részbe olyan versek tartoznak, amelyeket Laura életében, a másodikban - mintha halála után írtak volna. Valójában a költő a Canzoniere teljes gyűjteményét 1348 (vagyis Laura halála) után írta.
A szerelmes dalszövegek mellett a Canzoniere számos eltérő tartalmú, főként politikai (például 136. számú „Fiamma dal ciel” a Vatikán kritikájával), hazafias (128. „Italia mia”) és vallási verset tartalmaz. A gyűjteményt egy nagy kánon (366. sz.) alla Vergine („Vergine bella, che di sol vestita”) zárja, amelyben a költő az Istenszülőhöz szól (12 versszakból 11 „Vergine” közvetlen felhívással kezdődik). ) közbenjárási imával az Úr előtt, azzal, hogy lázadó lelkének adjon örök nyugodalmat.
A 17. század elejéig a Canzoniere körülbelül 200 kiadáson ment keresztül (lásd az ábrán a legrégebbi, 1470-es kiadást). A Canzoniere három versszakát már J. Chaucer használta 1380-ban Troilus és Cressida című versében . Petrarka hatását sok költő tapasztalta, akik szonett formájában írtak (a leghíresebbek Clement Marot , Pierre de Ronsard és William Shakespeare ). A Canzoniere szövegeit többször is kommentálták tudósok és költők (a 19. században - G. Leopardi ), a gyűjteményt különböző nyelvekre fordították le. I. A. Krylov először fordította le orosz nyelvre a Canzoniere című verset (134. "Pace non trovo") .
A bolognai Jacopo már a XIV. században madrigált írt a "Non al suo amante" címen. A zenészek körében különösen népszerű volt a canzone alla Vergine (egyes strófái vagy ritkábban az egész): Philippe de Monte „Vergine pura” spirituális madrigálja, Palestrina és Cyprian de Rore „Le Vergine” spirituális madrigál-ciklusai , a Canzone B. Tromboncinotól stb. Petrarch mintegy 60 olasz verse Orlando Lasso zenéjére . Petrarch verseit többször is megtestesítették Luca Marenzio (strófák a „Mia benigna Fortuna”, „Solo e pensoso” stb. szextinából), Claudio Monteverdi („Zefiro torna” [5] , „Or che'l cielo e la” ) madrigalisták. terra", "Vago augelletto"), Sigismondo d'India ("Benedetto sia'l giorno", "Voi ch'ascoltate in rime sparse"), Giash de Vert , Marco Antonio Ingenieri és mások. A 19-20. században a Canzoniere verseit (eredetiben és fordításban) Franz Schubert , Liszt Ferenc , Hans Pfitzner , Ildebrando Pizzetti , Nino Rota , Elena Firsova , Lars Johan Werle és sok más zeneszerző használta. A Petrarch két szonettje E.M.Solonovich fordításában (IX,XVII) tartalmazza Helavisa 2009-ben megjelent " Leopard in the City " szólóalbumát.