Juncker (bérlő)

Juncker , pl. Junkers [1] - a nemesek - földbirtokosok ( földesurak )  társadalmi osztálya Németországban , elsősorban Poroszországban .

A kifejezés a középfelnémet Juncherre = junger Herr, Jungherr - kis (szó szerint ifjú) mesterből származik - az Elbától keletre fekvő vidéki területek birtokos nemességének képviselőinek gyűjtőneve , főként (de nem feltétlenül) kapcsolatban a porosz nemesség.

Cím állítmány: m. Junker (Jkr.), f. Junkfrau (Jkfr.).

Hollandiában a junker ( hollandul  Jonkheer ) alacsonyabb nemesi cím, egyenlő a brit Esquire -vel .

A Junkers története Németországban

Történelmileg a junkerek földesúri osztályként a kezükben tartották a Német Birodalom bürokratikus államapparátusát [2] , kialakítva annak kontingensét és az ipari burzsoázia kialakulásának korszakáig folytatott politikát. A kapitalista viszonyok fejlődésével a Junkerek konfliktusba kezdtek kerülni mind ezzel az osztállyal, mind az egyidejűleg növekvő munkásosztállyal. Ennek eredményeként a 19. században az eredeti kifejezést tágabb értelemben kezdték használni a társadalmi-gazdasági szókincsben. Kezdetben a liberálisok, a szocialisták és a marxisták a földesúri-burzsoá osztályok konzervatív ellenfeleivel való polémiára használták; idővel az utóbbiak önnévként kezdik használni. A „Junkerek” kifejezés származékaként a Junker-parlament fogalma a németben kialakul.  A Junkerparlament  az 1848-as Landtag beceneve. A Junker-politika legállhatatosabb hirdetője Otto von Bismarck volt .

A junkers , junkers kifejezések használatának hagyománya az idők során megmaradt. Ezt a koncepciót számos tudós kutatja, a 19-20. század fordulóján Max Webertől Hans-Ulrich Wöhlerig a 20-21. század fordulóján.

Irodalom

• Bruno Buchta: Die Junker und die Weimari Republik. Charakter und Bedeutung der Osthilfe in den Jahren 1928-1933 , Berlin 1959.
• Walter Görlitz: Die Junker: Adel und Bauer im deutschen Osten. Geschichtliche Bilanz von 7 Jahrhunderten. Glucksburg/Ostsee 1956.
• Francis L. Carsten: Geschichte der preußischen Junker. Frankfurt/Main 1988, ISBN 3-518-11273-2 .
• Francis L. Carsten: Der preußische Adel und seine Stellung in Staat und Gesellschaft bis 1945. In: Hans-Ulrich Wehler (Hrsg.), Europäischer Adel 1750-1950, Göttingen 1989, S.112-125, S.112-125, 6-5125N -1 .
• Heinz Reif (Hrsg.): Ostelbische Agrargesellschaft im Kaiserreich und in der Weimari Republik. Agrarkrise - Junkerliche Interessenpolitik - Modernisierungsstrategien. Berlin 1994, ISBN 3-05-002431-3 .
• Johannes Rogalla von Bieberstein: Preussen als Deutschlands Schicksal. Ein dokumentarischer Essay über Preußen, Preußentum, Militarismus, Junkertum und Preußenfeindschaft , München 1981, ISBN 3-597-10336-7 .
• Hans Rosenberg: Die Pseudodemokratisierung der Rittergutsbesitzerklasse. In: ders.: Machteliten und Wirtschaftskonjunkturen: Studien zur neueren deutschen Sozial- und Wirtschaftsgeschichte. Göttingen 1978, S. 83-117, ISBN 3-525-35985-3 .
• René Schiller: Vom Rittergut zum Großgrundbesitz. Ökonomische uns soziale Transformationsprozesse der ländlichen Eliten in Brandenburg im 19. Jahrhundert. , Berlin 2003.
• Hanna Schissler: Die Junker. Zur Sozialgeschichte und historischen Bedeutung der agrarischen Elite in Preußen. In: Hans-Jürgen Puhle/ Hans-Ulrich Wehler (Hrsg.): Preußen im Rückblick. Göttingen 1980 (= Reihe Geschichte und Gesellschaft: Sonderheft 6), S. 89-122, ISBN 3-525-36405-9 .
• Cornelius Torp: Max Weber und die preußischen Junker. Tübingen 1998, ISBN 3161470613 .
• Patrick Wagner: Bauern, Junker és Beamte. Der Wandel lokaler Herrschaft und Partizipation im Ostelbien des 19. Jahrhunderts. Göttingen 2005, ISBN 3-89244-946-5 .
• Rene Schiller: Vom Rittergut zum Großgrundbesitz . Berlin, 2003 [1]
• Hans-Ulrich Wehler: Deutsche Gesellschaftsgeschichte. bd. 2: Von der Reformära bis zur industriellen und politischen Deutschen Doppelrevolution 1815-1845/49 . CH Beck, München, 1989. ISBN 3-406-32262-X . S.728f.

Jegyzetek

1. ↑ lásd D. N. Ushakov, Juncker magyarázó szótára (1) .
2. ↑ Junkers//Kis Szov. enciklopédia, 10. v. - rovat. 382.