Cianidok

A cianidok a hidrogén-ciánsav (hidrogén-cianid) sói . Az IUPAC - nómenklatúrában a cianidok közé tartoznak a hidrogén-cianid C-származékai - nitrilek is [1] .

Getting

Az alkálifém-cianidok előállításának alapja a megfelelő hidroxid kölcsönhatása a hidrogén- cianiddal, különösen ez a fő módszer a legnagyobb tonnatartalmú cianid- nátrium-cianid előállítására . A nátrium-cianid előállításának másik ipari módszere a kalcium-cianamid szénnel és nátrium-kloriddal vagy szódával való összeolvasztása cianid előállítására :

{\mathsf {CaCN_{2}+C+2NaCl\jobbra 2NaCN+CaCl_{2))}

Más cianidokat főként alkálifém-cianidok és megfelelő sók cseréjével állítanak elő.

Az alkálifém -cianidok úgy is előállíthatók, hogy egy fémet cianogénnel reagáltatnak :

{\mathsf {C_{2}N_{2}+2Na\rightarrow 2NaCN}}

vagy tiocianátokból vaspor jelenlétében történő melegítéssel :

{\mathsf {KSCN+Fe\rightarrow KCN+FeS}}

Tulajdonságok

Az alkáli- és alkáliföldfém-cianidok olyan ionos vegyületek, amelyek vízben könnyen oldódnak. A hidrolízis miatt vizes oldataik lúgos reakcióba lépnek, és ipari felhasználáskor a megfelelő hidroxidokat alkálifém-cianidok oldataihoz adják stabilizátorként. Az alkálifém-cianidok a nedves levegőben hidrogén-cianid felszabadulásával és a megfelelő karbonát képződésével bomlanak le.

Az ionos cianidok vizes oldatai hevítés hatására formiátot és ammóniát képeznek :

{\mathsf {NaCN+2H_{2}O\rightarrow HCOONa+NH_{3}}}

Enyhe oxidálószerek hatására (beleértve a légköri oxigén hatását is) az alkálifém-cianidok könnyen cianátokká oxidálódnak :

{\mathsf {2NaCN+O_{2}\rightarrow 2NaNCO}}

Alkalmazás

A cianidokat arany és ezüst ércekből történő cianidozással történő kinyerésére használják (a hidrometallurgia egyik folyamata , amely azon alapul, hogy a fém komplex sók képződése következtében feloldódik cianidoldatokban ) .
Az elektrokémiában - nagy stabilitási állandójú komplexképző szerként elektrolitok előállításához termékek nemesfémekkel történő galvanizálásához ( aranyozás , ezüstözés , platina bevonat).
Szerves szintézisben .
A cianidokat az analitikai kémiában használják fémek elválasztására ( komplexképzőként ).
A ferrocianidokhoz hasonlóan a cianidokat is egykor acél nitridálására használták .
Méregként használják , beleértve az egerek és patkányok méregét ; a hidrogén-ciánsavat és egyes származékait ( cianogén-klorid ) vegyi harci szerként is használták .
Fehérítőként nedves fényképezési eljárásban.

Toxikológia

Minden (szervetlen) cianid erősen mérgező. A cianidokat a XX. században mérgező szerként használták rágcsálók ellen a mezőgazdaságban. A 20. század elején a hidrogén-cianidot a franciák vegyi harci szerként (S), például cianogén-kloridként használták .

A cianid-anion a citokróm-c-oxidáz enzim (más néven aa 3 ) inhibitora a légúti elektrontranszport lánc IV komplexében (eukariótákban a belső mitokondriális membránon lokalizálódik ). A vashoz kötődik, amely az enzim része, amely megakadályozza az elektronok átvitelét a citokróm c oxidáz és az oxigén között. Ennek eredményeként az elektrontranszport megzavarodik, és ennek következtében az aerob ATP szintézis leáll.

A legmérgezőbb cianid a hidrogén-cianid .

Cianidok semlegesítése ipari szennyvízben

A cianidot használó galvántelepekről származó mosóvíz viszonylag könnyen semlegesíthető oxidálószerek segítségével. Ebben a tekintetben a 80-90-es években. A 20. században felfüggesztették a „nem cianid elektrolitokra” való tömeges átállást – kiderült, hogy alacsonyabb toxicitásuk ellenére nehezebben semlegesíthetők, és technológiailag gyakran kevésbé fejlettek.

A leggyakrabban használt hipokloritok ( klór , nátrium-hipoklorit ).

Intézkedések ciánmérgezés esetén

Ciánmérgezés esetén a következő intézkedéseket kell tenni [2] :

A cianid elleni antidotumokat intravénásan vagy orálisan adják be . Három fő osztályba sorolhatók. Az első a cukrok (elsősorban a glükóz ), amelyek visszafordíthatatlanul kötik a cianidokat nem mérgező cianohidrinekhez . Valójában folyamatosan jelen vannak a vérben, és a maximális, nem halálos dózist több tíz milligrammban biztosítják.

A második csoportból a nátrium-tioszulfát említhető, amely reakcióba lép a cianidokkal, tiocianátokká alakítva azokat , amelyek szintén ártalmatlanok. Az antidotumok harmadik csoportja olyan anyagok, amelyek a vér hemoglobint methemoglobinná alakítják . Nem képes oxigént szállítani , de gyorsan megköti a cianidot, így ciánmethemoglobint képez , amely ezt követően kiürül a szervezetből. Ebbe a csoportba tartozik néhány színezék (például metilénkék ), szerves és szervetlen nitritek .

A methemoglobinképzők a leghatékonyabbak az összes ellenszer közül, mivel gyorsabban hatnak, mint mások, ugyanakkor önmagukban is veszélyesek: túladagolás esetén a vér elveszíti oxigénszállító képességét. Ezenkívül a ciánmethemoglobin képződési reakció reverzibilis , és idővel a cianid egy része vissza fog szabadulni. Ezért ennek a csoportnak az ellenszereit általában más csoportok ellenszereivel kombinálva alkalmazzák.

A harmadik csoportba tartozik az amil-nitrit és a nitroglicerin .

Jegyzetek

↑ Kémia (IUPAC), Tiszta és Alkalmazott IUPAC-cianidok Nemzetközi Uniója (C01486) . goldbook.iupac.org . (határozatlan)
↑ A "Chemistry and Life" folyóirat anyagai szerint