A sétáló mozgássérültek vagy idősek számára készült eszköz, akiknek extra támogatásra van szükségük, hogy megőrizzék egyensúlyukat és stabilitásukat járás közben.
A sétálók az 1950-es évek elején kezdtek megjelenni. Az első amerikai szabadalmat 1953-ban az angol William K. Robb (William Cribbes Robb) szerezte meg . Ezt az eszközt "walking aid"-nak (angolul "walking aid") hívták. 1957 májusában adtak ki amerikai szabadalmat két kerekes változatra, és 1965-ben szabadalmaztatták az első kerék nélküli kivitelt, a "walkert". Az első modern sétálókat 1970-ben a kaliforniai Alfred A. Smith szabadalmaztatta.
A fő szerkezet általában fémcsövekből készül, és két oldalsó lapos keretből áll, felül fogantyúkkal, előtte vízszintes elemek, amelyeket a használó személy méreténél valamivel nagyobb távolságra rögzítenek egymáshoz. A modern sétálók állíthatóak és olyan magasságban vannak beállítva, amely kényelmes a felhasználó számára, és lehetővé teszi a karok enyhe hajlítását. Ez a hajlítás szükséges a kényelem és a normál és a vérkeringés érdekében a kezekben. A sétálók elülső lábai az igénytől függően lehetnek kerekekkel vagy nem.
A mobilitássegítés problémájának másik megközelítése az ún. A Rollatort 1978-ban találta fel Aina Wifalk svéd szociális munkás, aki maga is gyermekbénulásban szenvedett . Az eredetileg márkanév, a "rollator" a rollátorok általános kifejezésévé vált számos országban, és több európai országban is a legelterjedtebb rollátortípus.
A rollátor egy három vagy négy nagy keréken álló keretből, egy kormányból és egy beépített ülésből áll, amely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy szükség esetén megálljon és pihenjen. A hengereket gyakran bevásárlókosárral is felszerelik. Általában összetettebbek, mint a szokásos kerekekkel rendelkező sétálók. A görgők állítható magasságúak és kis tömegűek, a kormánykerék kézifékkel van felszerelve.
A kialakítás egy kétkerekű kocsi, amelyet az állat hátsó lábai alá helyeznek, és a kutya testéhez rögzítik. Lehetővé teszik, hogy részben a hátsó lábakra támaszkodjunk, vagy egyáltalán ne dőljünk, hanem csak az első lábak segítségével mozogjunk.
Az ilyen eszközök mozgásszervi problémákkal, illetve lebénult vagy hiányzó hátsó végtagokkal rendelkező kutyák számára alkalmasak. Érdekes módon a zoopszichológusok szerint az emberekkel ellentétben ez a mozgásmód nem befolyásolja az állat pszicho-érzelmi állapotát.