| Turdeyskaya Manon Lescaut | |
|---|---|
| Műfaj | sztori |
| Szerző | Vszevolod Petrov |
| Eredeti nyelv | orosz |
| írás dátuma | RENDBEN. 1946 |
| Az első megjelenés dátuma | 2006 |
"Turdeyskaya Manon Lesko" - Vsevolod Petrov orosz művészeti kritikus és író története egy tiszt és egy ápolónő rövid szerelmi történetéről a Nagy Honvédő Háború alatt . Bár a történetet 1946 körül írták , először 2006 -ban jelent meg a Novy Mir folyóiratban (a szöveg publikálásra való előkészítését Vladimir Erl végezte ) [1] . A történet Vszevolod Petrov válogatott próza- és emlékiratgyűjteményének részeként 2016 -ban jelent meg [2] .
A kéziratban a történetnek "Tragikus pásztorkodás " alcíme van, amelyet publikációiban nem adnak meg [3] .
A történetet Mihail Kuzmin emlékének szentelték , akinek fiatal korában Petrov is volt.
Egy katonai kórházba kirendelt tiszt, miközben a hadosztályt hosszú ideig hátulról a frontra szállítják, megismerkedik a harcos Verával, és beleszeret. Vera húsz éves, de már kétszer nősült, és gyakran új regényeket kezd útközben. A főhős, akinek nevében a narráció zajlik, Verát a történelem, a művészet és a klasszikus irodalom prizmáján keresztül érzékeli, Marie Antoinette -tel hasonlítja össze , azt gondolva, hogy „arca van egy Watteau -festményről”, egy új Manont lát benne. Lescaut - „a gáláns kor ideálja, „szerelemre teremtett nő”, a titokzatos és ártatlan-perverz nőiesség megtestesítője” [4] . Bár Verának már van barátja a sebesültek közül, idővel viszonozza a hős érzéseit.
A narrátor és Vera több napot töltenek együtt az állomáson egy „francia, valamiféle breton nevű” Turdey -vel (vasútállomás Tula régió déli részén [5] ), ahol a kórházat otthon helyezik el, várva új lépcsőfok. Vera elmeséli a hősnek családja történetét és a háború előtti életét. Ugyanakkor a hős úgy érzi, hogy Vera mellett elveszti az időérzékét, és nem tud elképzelni kettejük számára "valamiféle jövőt, se jót, se rosszat". Néhány nappal később a kórház új fokozatba kerül.
A vonat a front felé közeledik, és a hős új megbízatást kap, távol a hittől. Megkéri Nina Aleksejevna orvost, hogy vigyázzon Verára, és elmegy, gondolván, hogy Vera könnyen megcsalhatja őt egy másikkal. Egy idő után a faluban köt ki, ahol Vera a kórházban maradt. Nina Alekseevna elmondja a hősnek, hogy nagyon jó barátok lettek Verával. Bár Vera maga is örömmel találkozik a hőssel, úgy tűnik neki, hogy sikerült megcsalnia. Másnap elmegy, éjjel pedig látja, hogy a távolban ég egy falu, és megtudja, hogy Vera meghalt a bombázás során.
Az autográf kéziratot (gépiratot) 1978-ban, Petrov halála után özvegye, Marina Nikolaevna Rzevuska adta át az IRLI kéziratosztályának . A dátum nem szerepel az autogramban, így az első közzétételkor hozzávetőleges dátumot adtak szögletes zárójelben (<1946?>). Petrov naplói megemlítik a „Manon Lesko”-val kapcsolatos munka kezdetét - 1943. november 3-át, a munka befejezésének dátumát - 1944. január 22-ét [6] .
Magának a történetnek önéletrajzi indítékai vannak: a háború éveiben Petrov tiszt volt egy katonai kórházi vonaton, ahová a frontról sebesült katonákat szállítottak. Itt alakult ki Vera Mushnikova nővér iránti szeretete. Tehát egy 1943. február 11-i naplóbejegyzésében Petrov ezt írja: „Az autó növényvilága hirtelen megszakadt Vera Mushnikova miatt , aki átélte velem a szerelem igazi gyötrelmeit”, és február 20-án felhívja. először irodalmi néven: „A priccsen fekve azt hittem, képzeld el a szerelmet ennek a szovjet Manon Lescautnak. Újra visszatér hozzám a fiatalság? A naplóban további bejegyzések találhatók Vera Rozayval való árulásáról, Petrovval való magyarázataikról. Ezt követően Verát a Yeletshez helyezték át . Végül 1943. június 3-án kelt feljegyzésében Petrov ezt írja: „Vera meghalt. Egy levél a barátjától, amelyben bejelentette a halálát. Május 14-én egy bomba ölte meg” [6] .
Az OBD Memorial adatbázisa információkat tartalmaz a leningrádi születésű Vera Alekseevna Mushnikova nővérről, aki 1943. május 14-én halt bele sebekbe, és Fatezsben temették el [ 7] [8] .
Szergej Bocsarov irodalomkritikus a történet első kiadásának előszavában azt mondja, hogy ha Viktor Nyekrasov „ Sztálingrád lövészárkaiban ” című, ugyanebben az években írt története „ árokigazságot ” mutatott, akkor az az igazság, amelyet a A frontvonal Manon Lescaut-ról szóló történetet „az élet, a szerelem és a művészet örök törvényeiről szóló igazságnak nevezhetjük, amely még halandó körülmények között is működik. A művet "nagyon szokatlan katonai történetnek" nevezve Bocsarov azt mondja, hogy "egy egyszerű történet a művészet törvényei szerint készül" [1] .
2016-ban Oleg Jurjev és Andrej Uritszkij a történetnek szentelt cikkei jelentek meg Petrov válogatott művek könyvében. Oleg Jurjev szerint Petrov szövege, ahol a fő cselekmény egy katonai kórházi vonaton játszódik, válasz Vera Panova „ Műholdak ” katonai történetére, egyfajta „váltó”, intonáció és érzelmileg felcserélő „jó szovjet emberek”. és nem csatlakozik hozzájuk intellektuális magányos [5] . Ez a nézőpont azonban ellentmond annak, hogy Petrov története valós eseményeken alapul, és Panova történetének megírása előtt íródott.
Számos kritika is született a történetről. Nyikolaj Alekszandrov tehát "elképesztő, alapvetően nem szovjet műnek nevezte, mintha időtlen, szándékosan keverné a huszadik századot és a tizennyolcadik századot": "Ez egy katonai terepregény (...), némi átható egyszerűséggel megírva" [9] . Anna Narinskaya azt írja, hogy a történet "meglepően átlátható nyelven van megírva", és "habozás nélkül remekműnek nevezhető". A kritikus a történet történetét úgy jellemzi, mint "egy önfeltáró (de, és ez fontos, nem nárcisztikus exhibicionista) története egy értelmiségiről, akinek a komplexitás, a művészet és az élet keveréke már hús-vérré vált". Narinskaya szerint itt „nem a szovjet és a nem szovjet konfrontációjáról van szó, hanem az „én és mások” örökös szembenállásáról... arról, hogy – ennek ellenére az elkülönülésnek – meg kell érinteni egy másik embert, és a gyilkosságról. egy ilyen érintésről” [10] . Konstantin Lvov megfogalmazta a "történet kifejtését" - "a személy mint pont a határtalan időtérben". Szerinte a hős szerelmi története a kánon szerint alakul, Proust „érzésmegszakításoknak” nevezett, míg maga a hős Vera halálának misztikus tettesének tartja magát. Ugyanakkor "az életre szóló elválás nem akadályozza meg az időtlen szerelmet", és általában a történet megerősíti "a művészet győzelmét élet és halál felett" [11] .
2017-ben megjelent a történet holland fordítása "A szerelem krónikája" [12] alcímmel , 2019-ben pedig a francia fordítás "Fiatal Vera: Orosz Manon Lescaut" [13] címmel .