Rangone, Landolfo

Landolfo Rangone ( olaszul:  Landolfo Rangone , más néven Landolfo vagy Landulphi ; 1119. augusztus 4. [1] ) 12. századi katolikus egyházi alak, Benevento érseke (1108-1119).

Életrajz

Származását nem állapították meg, valószínűleg egy modenai lombard nemesi családból származott .

Az 1088-as konzisztóriumon bíboros pappá kiáltották ki San Lorenzo in Lucina temploma címmel . 1108. november 8-án Benevento érseke [2] lett .

1114 októberében II . húsvét pápa megfosztotta székétől a cepranói székesegyházban [1] , de 1116 augusztusában visszahelyezték hivatalába, majd megkezdte a beneventói templom reformját. 1119 májusában ünnepélyesen exhumálta, felszentelte és nyilvánosan kiállította a helyben tisztelt szentek, köztük Marciano, Doro, Potito, Prospero, Felice, Cervolo és Stefano [1] ereklyéit , akiket sok helyi lakos és zarándok imádott. krónikájában a beneventói Falco városi jegyző és krónikás írta le .

1119. augusztus 4-én halt meg, valószínűleg Beneventóban, ahol el is temették [1] .

Jegyzetek

1. ↑ 1 2 3 4 Longo Umberto . Landolfo archiválva 2022. január 18-án a Wayback Machine -nél // Dizionario biografico degli italiani. — Vol. 63. - Roma: Istituto dell'Enciclopedia Italiana, 2004.
2. ↑ Salvador Miranda. RangONE,  Landolfo . A Szent Római Egyház bíborosai . Floridai Nemzetközi Egyetemi Könyvtár. Letöltve: 2013. február 22. Az eredetiből archiválva : 2013. március 18..

Irodalom

1. Lorenzo Cardella. Memorie Storiche de Cardinali della Santa Romana Chiesa . - Róma: Stamperia Pagliarini., 1792. - 1. köt. I. rész 1. - P. 196. - 296 p.  (Olasz)
2. Alfonso Chacon. Vitæ, et res gestæ Pontificvm Romanorum et SRE Cardinalivm ab initio nascentis Ecclesiæ vsque ad Vrbanvm VIII. Pont. Max. . - Romae: Typis Vaticanis, 1677. - Vol. I.col . 894  (olasz)
3. Essai de liste generale des cardinaux. Les cardinaux du XIè siècle. Annuaire Pontifical Catholique 1927 . Párizs: Maison de la Bonne Presse, 1928, p. 150, sz. 28
4. Ganzer, Klaus. Die entwicklung des auswärtigen kardinalats im hohen mittelater; ein beitrag zur geschichte des kardinalkollegiums vom 11. bis 13. jahrhundert . Tügingen: Niemeyer, 1963. (Bibliotek des Deutschen Historischen Instituts in Rome, Band XXVI), p. 63. sz. húsz
5. Huls, Rudolf. Kardinäle, Klerus und Kirchen Roms: 1049-1130 . 1 aufl. Tübingen: Max Niemeyer, 1977. (Bibliothek des Deutschen Historischen Instituts in Rom: Bd. 48), p. 181. sz. 2
6. Klewitz, Hans-Walter. Reformpapstum und Kardinalkolleg. Die Entstehung des Kardinalkollegiums. Studien über die Wiederherstellung der römischen Kirche in Süditalien durch das Reformpapsttum. Das Ende des Reformpapstums . Darmstadt: Hermann Gentner Verlag, 1957, p. 129. sz. 38
7. Mas Latrie, Louis. Tresor de chronologie d'histoire et de géographie pour l'étude et l'emploi des document du moyen âge . Párizs: Librairie Victor Palme, 1889, col. 1181, sz. 26
8. Moroni, Gaetano. Dizionario di erudizione storico-ecclesiastica da S. Pietro sino ai nostri giorni . 103 köt. in 53. Venezia : Tipografia Emiliana, 1840-1861, LVI, 163
9. Regesta pontificum Romanorum ab condita ecclesia: ad annum post Christum natum MCXCVIII / Editionem secundam correctam et auctam editit Philippus Jaffè; auspiciis Gulielmi Wattenbach; curaverunt S. Loewenfeld, F. Kaltenbrunner, P. Ewald. - Lipsiae: Veit et comp, 1885-1888. — Vol. I. - P. 702.  (lat.)

Szótárak és enciklopédiák	Életrajzi olaszok