A polivagális (polivagális) elmélet (ang. polyvagal theory, más görög nyelvből πολύς - "számos", lat. nervus vagus - vagus ideg) átalakította a modern traumaterápiát. Elmondja, hogyan igyekszik vegetatív idegrendszerünk biztosítani túlélésünket, milyen szerepe van ebben a biztonságérzetnek, a kapcsolatnak, és hogyan fordulhat elő, hogy megsérülünk. Az elmélet a vagus ideg két funkcionálisan eltérő ágát írja le (n. vagus - a tizedik agyidegek párja). A vagus ideg ezen ágai emlősökben evolúciósan eltérő válaszokat adnak a stresszre: a primitívebb ág immobilizáción alapuló viselkedést (pl. zsibbadást) indukál, míg a fejlettebb ág társas interakcióhoz és önnyugtató viselkedéshez kapcsolódik. Ezek a funkciók egy filogenetikai hierarchiának felelnek meg, amelyben a primitívebb rendszerek csak a fejlettebb rendszerek meghibásodása esetén aktiválódnak. Ezek az idegpályák szabályozzák az autonóm állapotot, az érzelmi és szociális viselkedés kifejezését. Így ezen elmélet szerint a fiziológiás állapotok számos viselkedési és pszichológiai megnyilvánulást kínálnak. A polivagális elmélet számos lehetőséget kínál a stressz, az érzelmek és a szociális viselkedés tanulmányozására, ahol hagyományosan a perifériás izgalmi paramétereket, például a pulzusszámot és a vér kortizolszintjét használták. A vagus tónusának mérése új paraméterré vált a stresszel szembeni sebezhetőség és a reakciókészség értékelésében számos affektív zavarokkal küzdő emberek, például viselkedési problémákkal küzdő gyermekek, valamint borderline személyiségzavarban szenvedők körében végzett tanulmányban. A polivagális elméletet Steven Porges viselkedési idegtudós vezette be 1994. október 8-án, az Atlantában, Georgia államban működő Pszichofiziológiai Kutató Társaságnál tartott elnöki beszédében.
A jelentést később a Psychophysiology 1995-ben publikálták Orienting in a defensive world: Mammalian modifikations of our evolutionary heritage címmel. Polyvagal elmélet (Porges, 1995).
Porges amerikai pszichiáter és idegtudós . A Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem pszichiátriaprofesszora . [1] Porges jelenleg az Indiana University Bloomington -i Kinsey Institute Traumatic Stress Research Consortium igazgatója is , amely az életet megváltoztató hatásokkal és a traumák kezelésével foglalkozik. [2] Korábban a Chicagói Illinoisi Egyetem és a Maryland Egyetem professzora volt. Chicagóban a College of Medicine Brain-Body Centers igazgatója volt. Porges a Pszichofiziológiai Kutatók Társaságának volt elnöke.
A vagus ideg az autonóm idegrendszer fő alkotóeleme. A polivagális elmélet ennek az idegnek két különálló ágának szerkezetét és működését veszi figyelembe, amelyek mindkettő a medulla oblongata-ból ered. Mindegyik ághoz specifikus adaptív viselkedési stratégia társul, amelyek gátló hatást fejtenek ki a paraszimpatikus idegrendszeren keresztül. A vagus rendszer szemben áll a szimpatikus-mellékvese rendszerrel, amely mobilizáló viselkedéssel jár. A polivagális elmélet szerint ezek a rendszerek filogenetikailag rokonok.
A vagus ideg háti ága a dorsalis motoros magból származik, és filogenetikailag régebbi ágnak tekinthető. Ez az ág nem myelinizált, és a legtöbb gerincesben létezik. Ezt az ágat "vegetatív vagusnak" is nevezik, mivel a primitív gerincesek - hüllők és kétéltűek - elsődleges túlélési stratégiáihoz kapcsolják. Súlyos stressz körülményei között ezek az állatok zsibbadnak, amikor külső fenyegetéseknek vannak kitéve, megőrizve anyagcsere-erőforrásaikat.
A dorsalis vagális komplexum (DVC) biztosítja a subfréniás zsigerek elsődleges szabályozását, például az emésztőrendszert. Normál körülmények között a DVA-k támogatják az emésztési folyamatok szabályozását. Az emlősöknél a hosszan tartó gátlástalanítás azonban végzetes lehet, mivel apnoét és bradycardiát okoz.
Az idegrendszer komplexitásának fejlődésével az emlősök fejlettebb rendszert fejlesztettek ki, amely viselkedési és érzelmi válaszokat fejlesztett ki az egyre bonyolultabb külső környezetre. A vagus ideg ventrális ága a nucleus ambiguusból származik, és myelinizált, ami nagyobb kontrollt és reakciósebességet biztosít. Ezt az ágat „intelligens vagusnak” is nevezik, mivel a „küzdj vagy menekülj” viselkedés (a szimpatikus rendszer megnyilvánulásai) szabályozásához kapcsolódik a szociálisan baráti magatartás fenntartása érdekében. Ezek a viselkedések magukban foglalják a szociális kommunikációt, az önnyugtató és önnyugtató tevékenységeket. Más szóval, a vagus ideg ezen ága a helyzettől függően gátolhatja és deinhibálja a védő limbikus hálózatokat. A VHC biztosítja a szuprafrén zsigerek, például a nyelőcső, a hörgők, a gége és a garat elsődleges szabályozását. A VVC fontos hatással van a szívre is. Amikor vagális hangot alkalmaznak a szívritmus-szabályozóra, megfigyelik a mögöttes nyugalmi pulzusszámot. Más szóval, a vagus ideg fékként, korlátozóként működik, korlátozza a pulzusszámot. A vagus idegtónus csökkenésekor azonban a pacemaker minimális gátló hatást fejt ki, ezért stressz esetén a szimpatikus-mellékvese rendszer bevonása nélkül gyorsan aktiválható a mobilizáció (harc/repülés), mivel aktiválása komoly biológiai költségeket igényel.
A homeosztázis fenntartása érdekében a központi idegrendszer idegi visszacsatoláson keresztül folyamatosan reagál a környezeti tényezőkre. A stresszes események megzavarják az autonóm állapotok ritmikus szerkezetét, és ennek következtében a viselkedést. Mivel a vagus ideg a szívfrekvencia szabályozásán keresztül szerves szerepet játszik a paraszimpatikus idegrendszer működésében, megállapítható, hogy a légzési sinus arrhythmia (RSA) amplitúdója jó indikátora a paraszimpatikus idegrendszer aktivitásának. a vagus ideg kardiális ága közvetíti. Így a DSA mérhető, nem invazív módszert biztosít a vagus ideg stresszreakciókra gyakorolt moduláló hatásának felmérésére. Ez a módszer hasznos a stresszreakciók egyéni különbségeinek felmérésére.