Maturin, Charles Robert

Az oldal jelenlegi verzióját még nem ellenőrizték tapasztalt közreműködők, és jelentősen eltérhet a 2020. október 1-jén felülvizsgált verziótól ; az ellenőrzések 6 szerkesztést igényelnek .
Charles Robert Maturin
angol  Charles Robert Maturin
Születési név Charles Robert Maturin
Álnevek angol  Dennis Jasper Murphy
Születési dátum 1780. szeptember 25( 1780-09-25 )
Születési hely Dublin
Halál dátuma 1824. október 30. (44 évesen)( 1824-10-30 )
A halál helye Dublin
Állampolgárság (állampolgárság)
Foglalkozása író , pap
Műfaj gótikus regény
A művek nyelve angol
Wikiforrás logó A Wikiforrásnál dolgozik
 Médiafájlok a Wikimedia Commons oldalon

Charles Robert Maturin (Maturin [1] ; angol  Charles Robert Maturin ; 1780. szeptember 25. [2] , Dublin  – 1824. október 30. , uo.) – angol (ír) pap és író.

Életrajz

Charles Maturin egy hugenotta családban született, akik a nantes-i ediktum 1685-ös visszavonása után elmenekültek Franciaországból , és Írországban kerestek menedéket . Charles a Trinity College -ban tanult, és egyházi karrierre szánták.

1803-ban a dublini St. Peter 's Church vikáriusa lett . A szüleivel élt, azt csinálta, amit szeretett. 1804. október 7-én feleségül vette Henrietta Kingsbury énekesnőt. Ezen a szakszervezeten keresztül Maturin rokonságba került Oscar Wilde -dal , aki dédbácsi volt.

Charles Dennis Jasper Murphy álnéven adta ki első műveit , és nem voltak népszerűek. Walter Scott azonban felfigyelt műveire , és felhívta rájuk J. Byron figyelmét . E két irodalmi fényes támogatásának köszönhetően a „Bertram” című darab Edmund Kean -nel Bertram szerepében széles közönséget látott és sikert aratott.

A darab azonban nem hoz pénzügyi stabilitást Charles számára, hiszen a siker idején apja és egy másik rokona, akinek kénytelen segíteni, csődbe megy. Ugyanakkor Samuel Taylor Coleridge nyilvánosan kijelenti, hogy a darab unalmas és undorító ateista tett, "a közvélemény korrupciójának szomorú bizonyítéka ".

Az ír anglikán egyház felhívta a figyelmet Coleridge kritikáira (Maturin kénytelen volt feladni álnevét, hogy pénzt kapjon a darabért), és felfüggesztette Charles karrierjét.

Maturin kénytelen volt eltartani feleségét és négy gyermekét a plébános szerény jövedelméből, mert irodalmi tevékenységének folytatása ellenére nem kapott többlethasznot: darabjaira nem volt kereslet az olvasók körében.

A színdarabok mellett Charles regényeket kezdett írni.

Charles Robert Maturin 1824. október 30-án halt meg Dublinban.

A vezetéknév helyesírása oroszul

A legnagyobb és legtekintélyesebb irodalomkritikus, aki a 20. század második felében Charles Maturin munkásságával foglalkozott, M. P. Alekszejev akadémikus volt . A „Melmoth, a vándor” (M.: Nauka, 1983) tudományos publikációra való előkészítése során külön mellékletet szentelt az angol szerző nevének oroszországi megírásának történetének kérdéskörének. Erre azért volt szükség, mert:

... családnevének (francia eredetű) orosz átírása sokáig instabil maradt nálunk: különböző módon írták és ejtették [3] .

- Alekszejev M. P. C. R. Metyurin és "Melmoth, a vándor"

Metyurin neve az író életében, 1816-tól kezdve megjelent az orosz sajtóban. Eleinte a francia kiejtést követően vezetéknevét leggyakrabban Mathurinnak írták . De ugyanakkor Puskin , aki franciául olvasta a regényt [4] , a XII. versszakhoz írt 19. jegyzetében „ Jevgene Onegin ” néven nevezte meg szerzőjét, a név angol olvasásának akkori hagyományait követve, Matyurinnak; itt M.P. Alekszejev is megadja a Maturin egy változatát [3] .

Mivel az írásban még ekkor sem volt egységes, a „Könyvtár az Olvasáshoz” című folyóirat szerkesztői úgy döntöttek, hogy beavatkoznak a helyesírás kérdésébe. A korábban említett opciókhoz ekkorra megjelent a Mecherin is . Ugyancsak 1834 - ben az "Olvasási Könyvtár" javasolt egy lehetőséget, amelyet később M. P. Alekszejev választott akadémikusnak: Maturin [5] .

Ez azonban nem vezetett az átírás sorrendjéhez, és továbbra is új változatok jelentek meg. M. P. Alekseev megjegyezte, hogy 1841-ben V. G. Belinsky a vezetéknevet Michuren néven írta át [6] , és ez az írásmód kétszer szerepelt a kritikus összegyűjtött munkáiban. Más munkáinak tanulmányozása után Alekszejev megállapította, hogy Belinsky továbbra is általában Mathurint használta .

Maturin nevének első pillantásra szokatlan írásmódja P. A. Vjazemszkij költő és kritikus „Jegyzeteiben” „...ahogy az angolok nevezik, úgy tűnik, Mefrin” [7] , nyilvánvalóan az írásmóddal magyarázható. a szerző neve th-n keresztül (Mathurin) regényeinek francia fordításaiban [3] .

1924-ben kezdték újra használni a Mathurin francia változatát. Ekkor V. V. Gippius ellenezni kezdett vele , azzal érvelve, hogy „a Mathurin írásmódja nem egyezik az angol nevek orosz átírásának általános hagyományával” [8] , és a Mechurin helyesírását javasolja . 1929- ben V. V. Vinogradov akadémikus egy újabb formával egészítette ki ezt a listát: „Matyurinról (vagy az akkori átírás szerint Mechchurinról )” [9] .

A tárgyalt vezetéknév nem megszokott helyesírási normáit illetően M. P. Alekseev akadémikus megjegyezte:

Századunk 20-30-as éveiben hazánkban uralkodó tendencia az úgynevezett fonetikus átírásra, vagyis a grafika maximális közelítése az angol szavak és tulajdonnevek ortopéikus normáihoz, esetenként az átírások ajánlásához vezetett. például Karikatúra az orosz olvasó számára, mint például Mesuren [10] , Machuran [11] , Machurin [12] , Maturin [13] .

- Alekszejev M. P. C. R. Metyurin és Melmoth, a vándor.

Más orosz nyelvészek is kifogásolták a „fonetikus átírás” elvét. M. P. Alekseev egy másik orosz író, kritikus, fordító tekintélyére hivatkozik - A. V. Druzhinin . Byron és Shakespeare fordítója helyesnek tartotta

... hogy ne törekedjen teljesen angol kiejtésre, és kímélje olvasói nyelvét, különösen azért, mert nem mindig lehet teljesen megközelíteni az angol kiejtés pontos hangját [14]

Ennek megerősítéseként Alekszejev különböző helyekről idéz Maturin, Maturin stb. [3]

A Metyurin helyesírásának indoklása, amelyet Alekszejev akadémikus javasolt, és amelyet a Szovjetunió Tudományos Akadémia "Irodalmi emlékművek" című kiadványának mellékleteként tettek közzé, jelenleg a legújabb speciális tanulmány ennek a vezetéknévnek a helyesírásáról (a Nagy Szovjet 16. kötete). A 3. kiadás enciklopédiája Maturin írásmóddal 1974-ben jelent meg).

Nevezetes művek

Regények

Játszik

Költészet

Prédikációk

Főkönyv

Maturin leghíresebb gótikus regénye a Melmoth, a vándor ( 1820 ). Csodálta őt Balzac és T. Gauthier , Baudelaire és Lautreamont , Hawthorne és Edgar Poe .

Melmoth Oroszországban

Metyurin regénye 1833 -ban jelent meg oroszul , bár sokan már korábban megismerték eredetiben vagy francia fordításban. Felkeltette Puskin , Lermontov , Dosztojevszkij mély figyelmét . A Melmoth képére való hivatkozások jelen vannak Nabokov művében ("Lolita" stb.).

Vándor Melmoth nagy hatással volt Bulgakov munkásságára . A Mester és Margarita című könyvében egyértelműen nyomon követhetők a közvetlen vagy közvetett utalások Maturin regényére.

Orosz nyelvű publikációk

Jegyzetek

  1. ↑ Maturin  / Zykova E.P. // Nagy orosz enciklopédia [Elektronikus forrás]. — 2017.
  2. ↑ M. P. Alekszejev akadémikus a Maturinról szóló cikkében a Lit. Emlékművek” (Nauka, 1983) az 532. oldalon hangsúlyozta: „A közelmúltig 1782-t tekintették Ch. R. Metyurin születési évének; ezt a dátumot közölték (és néha még ma is előfordul) a leghitelesebb angol irodalomtörténeti szótárak és segédkönyvek; azonban kiderült, hogy tévedett. A fent idézett dátumot, 1780-at, végül a cikk vitathatatlan dokumentumadatai alapján állapították meg: Buchan, A.M. Maturin's Birth-date. – Notes and Queries, 1950, vol. CXIV (július 8.), p. 302".
  3. ↑ 1 2 3 4 Aleksejev M. P. Ch. R. Metyurin és Melmoth, a vándor. - M .: Nauka, 1983. - S. 617.
  4. ↑ Bocharov S.G. Francia epigráf „Jevgene Oneginhez”. Onegin és Sztavrogin // Az orosz irodalom cselekményei. - M . : Az orosz kultúra nyelvei, 1999. - S. 154. - 632 p. - 1000 példányban.  — ISBN 5-88766-037-6 .
  5. ↑ Olvasmánytár, 1834. VII. évf., szek. 6. - S. 24.
  6. ↑ Belinsky V. G. A költészet felosztása nemzetségekre és típusokra // V. G. Belinsky. Teljes koll. op. - M.-L., 1954. - S. 40 (V. kötet); Val vel. 107. (X. kötet).
  7. ↑ Vyazemsky P. A. Notebookok. - M.: 1963. - S. 83.
  8. ↑ Gippius V. V. Gogol. - L., 1924. - S. 226.
  9. ↑ Vinogradov V. V. Az orosz naturalizmus evolúciója. - L., 1929. - S. 89.
  10. ↑ Külföldi Irodalmi Értesítő. - 1929. - 5. sz. - S. 233.
  11. ↑ Irodalmi Enciklopédia. T. 7. - M., 1934. - S. 543.
  12. ↑ Nagy Szovjet Enciklopédia, 1. kiadás. T. 38. - M., 1938. - Stlb. 686.
  13. ↑ Nagy Szovjet Enciklopédia , 2. kiadás. T. 28. - M., 1954. - Stlb. 637.
  14. ↑ Druzhinin A.V. Op. T. IV. - Szentpétervár, 1865. - S. 654-655.

Irodalom

Linkek

  Ugrás a Wikidata elemre  Tematikus oldalak
Szótárak és enciklopédiák
Genealógia és nekropolisz