A Jinguji ( japánul: 神宮寺 jingu:ji , szentélytemplom) egy japán sintó szentélyhez kapcsolódó buddhista templom . A jinguji felépítése megfelelt a shimbutsu shugo szinkretikus koncepciójának [ 1] [2] .
A kaminak szentelt buddhista templomok építése a 7. században kezdődött, és a Nihon ryoiki gyűjteményben szerepel . Egy évszázaddal később jelentek meg az első dzsindzsi nevű templomok , amelyek egy adott szentélyhez kapcsolódnak (az elsőt, a Kehi jingujit 715-ben alapították). A Nara-korszak végén , Shotoku régens uralkodása alatt a császári udvar az Ise tartományban található Okasedera buddhista templomot az Ise szentély dzsindzsijévé jelölte [1] [2] .
Az első ilyen templomokat buddhista szerzetesek alapították, akik úgy gondolták, hogy így segítik a kamiként újjászületetteket a szenvedéstől való megszabadulásban. Például Mangan vándor szerzetes templomokat alapított Kashimában és Tadóban. A földön a szentélyek apátjai és a nemesi családok támogatták őket [1] [2] .
A Heian-korszakban egy másik típusú komplexumok jelentek meg, az úgynevezett miyadera ( Jap. 宮寺) . Ezek a komplexumok egy buddhista kolostor adminisztratív modelljét vették példának – buddhista szerzetesek ( shasho ) irányítása alatt álltak, akiknek tisztségei örökletesek voltak, házasodhattak. A sintó papok alárendelt szerepet játszottak. A buddhizmus hatása alatt általában a helyi kami ajándékai csak növényi eredetűek voltak. A miyadera példái az Iwashimizu Hachiman-gu és Kitano Tenmangu , valamint számos, a hegyek kultuszához kapcsolódó szentély [1] [2] .
A Shimbutsu bunri (a sintó és a buddhizmus elhatárolása) politikája eredményeként a Meidzsi-korszakban ezeknek a komplexumoknak a többségét felszámolták, a kevés fennmaradt dzsindzsi közé tartozik Wakasahiko-jinja és Seigantoji Kumano-Nachi- taisha-ban [1] [2] .