A németországi orvostudomány célja a Német Szövetségi Köztársaság állampolgárainak egészségének és jólétének védelme. A lakosság egészségügyi ellátásának reformja és az egészségügyi rendszer irányítása az egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztését célzó globális stratégiai program részét képezik.
A németországi orvostudomány története mélyen gyökerezik. Az ókori germán törzsek különféle betegségek elleni küzdelemben gyógynövényeket és gyógynövényeket használtak a betegségek kezelésére . Az általuk szerzett tapasztalatok nemzedékről nemzedékre fejlődtek a népi gyógyászattá . Az írás megjelenésével a hagyományos orvoslás szóbeli és írásbeli ágának fejlődése kezdett elkülönülni. Számos gyógynövényt használtak megelőzési és kezelési célokra. Ehhez magokat, gyökereket, virágokat, leveleket használtak, megfigyelték a gyümölcsök, zöldségek, gyógyteák szervezetre gyakorolt hatását, köhögésre , vérzésre , fájdalomra, hasmenésre és egyéb betegségekre gyakorolt hatását. Az akkori gyógyítók is jól ismerték a sebészetet , rendelkeztek bizonyos tapasztalatokkal, primitív módszerekkel az emberi test különböző helyein kialakuló daganatok , törések kezelésében.
A középkorban a templomok és a községek kórházakkal és orvosokkal járultak hozzá az orvosi ellátás megszületéséhez. A német államiság kialakulásával először az orvosi hivatás ellenőrzése és felügyelete jelent meg, majd az engedélyekre vonatkozó szabályozások (Approbationsordnungen) és az ármeghatározások (Gebührenordnungen) elfogadása. 1852-ben Poroszország felszámolta az orvosok hagyományos felosztását sebészekre és terapeutákra, és bezárta a sebészeti iskolákat. A liberális állami szervezetek kezdeményezése, köztük Rudolph Virchow, lehetővé tette a Német Birodalom első kereskedelmi törvényének elfogadását (1871). 1939-ben elfogadták az alternatív gyógymódokról szóló törvényt is , amely szabályozza az alternatív kezelési módszerekkel végzett kezelések árképzését. Otto von Bismarck kancellár Németországban bevezette a világ első társadalombiztosítási rendszerét, amely magában foglalja az összes munkavállaló és családtagjai számára kötelező egészségbiztosítást, amely ma a lakosság 90%-át fedi le.
Az 1991-es újraegyesítés után az NDK-ban bezárták a rendes poliklinikákat, és orvosi rendelőkké alakították át. A közegészségügyi hatóságok a katasztrófákon és katasztrófákon kívül egyáltalán nem játszanak szerepet az egészségügyi szektorban. Az összes fekvőbeteg kezelésű egyetemi kórház (klinika) az állam kezében maradt. A finanszírozás biztosítása érdekében a német kórházak biztosítótársaságokkal kötnek szerződéseket, és az adóbevételekből állami beruházási támogatást is kapnak. Így megvalósul a kettős finanszírozás, amely teljesen elválik az orvosi rendelők (praxisok) finanszírozásától. Az egészségügyi jogszabályok számos reformja megkísérelte elhárítani a költséges infrastruktúra kettős finanszírozásának fenyegetését (például: orvosi felszerelések beszerzése). Az akadémiai és a komplementer orvoslás egyesítésére irányuló kísérletek Németországban az integratív orvoslás új koncepciója alatt ismertek [1] .
Állami szinten a németországi orvosi gyakorlat elválaszthatatlanul kapcsolódik az egyetemi klinikákon végzett tudományos kutatásokhoz. Az állam intenzív anyagi támogatást is nyújt mind a tudományos kutatáshoz, mind a klinikák műszaki bázisának fenntartásához és fejlesztéséhez. Ennek köszönhetően a német orvostudomány aktívan fejlődik a tudományág minden modern területén. Ugyanakkor ki lehet emelni néhány központi irányt.
Minden tizedik Németországban elköltött euró az egészségügyre megy. Ezt a számot a Német Állami Statisztikai Hivatal (Statistische Bundesamt) [4] számította ki a 2013. április 7-i nemzetközi egészségnap alkalmából. Egy lakosra számítva 2011-ben 3590 eurót költöttek el, 2011-ben összesen 294 euróba került az egészségügyi ellátás Németországnak. milliárd eurót. Ez 1,9%-kal haladja meg az előző évit.
Ennek ellenére az egészségügyi költségek aránya Németország bruttó hazai termékében csökkent, és 11,3 százalékot tett ki. 2010-ben 11,5, 2009-ben 11,8 százalék volt a költségek. E fejlemény okának a tudósok a német gazdaság elmúlt két évben tapasztalt viszonylag erőteljes növekedését nevezik. Az egészségügyi költségek növekedési üteme ugyanakkor lelassult. Az elmúlt évtizedben átlagosan évi 3 százalék volt.
A német lakosság nagy része állami egészségbiztosítóknál van biztosítva. Az állami egészségbiztosítás Németországban a nyugdíjbiztosítással, a balesetbiztosítással, a munkanélküli-biztosítással és az egészségügyi ellátással együtt a német társadalombiztosítási rendszer fő alkotóeleme és a német egészségügyi rendszer egyik fő láncszeme.
Németországban minden munkavállaló és a lakosság más csoportja számára kötelező az egészségbiztosítás. Az egészségbiztosítást bizonyos feltételek mellett a biztosított tetszés szerint választhatja önállóan.
Németország-szerte 1883. június 15-én lépett hatályba az első törvény a dolgozó lakosság kötelező egészségbiztosításáról. Eddig, 1869 áprilisa óta, az egészségbiztosítási törvény csak Bajorországban volt érvényben. Valójában ez a két törvény volt az alapja a kötelező egészségügyi rendszer bevezetésének világszerte.
Minden biztosító, aki rendelkezik állami egészségbiztosítással, csaknem azonos körben jogosult egészségügyi szolgáltatásokra. Az állami egészségbiztosítás keretében igénybe vett egészségügyi ellátás mértéke nem függ a biztosítási díj összegétől. Az egészségbiztosítás költségeit minden állampolgár jövedelme alapján határozzák meg. Ebben az esetben (bizonyos feltételek mellett) a családtagok a biztosítási összeg növelése nélkül a biztosítási kötvénybe pluszban bevonhatók.
Az állami egészségbiztosítás keretében nyújtott egészségügyi szolgáltatások körét a Társadalmi Jogszabályok Ötödik Könyve (SGB V) tartalmazza, és számos korlátozást tartalmaz, amelyeket az Abs. 12. §-a tartalmaz. 1 SGB V).
A kötelező egészségbiztosítás fő célja a biztosított egészségének megőrzése és helyreállítása (SGB V 1. §).
A német lakosság egy bizonyos csoportja, például magáncégek vezetői, állami beosztású, szociális állami struktúrákban dolgozó személyek stb. jogosult magán egészségbiztosításra. A lakosság ezen részének jövedelme lehetővé teszi számukra, hogy elhagyják az állami kötelező biztosítást, és áttérjenek a magán egészségbiztosításra. A magán egészségbiztosítás szélesebb körű egészségügyi szolgáltatásokat kínál, mint az állami biztosítás. Az egészségügyi szolgáltatások körét a biztosított tetszés szerint választhatja ki, melyhez kapcsolódóan a biztosítás összege is nagymértékben változik. A biztosítási díj összege a biztosított általános egészségi állapotától, a biztosított nemétől és életkorától is függ.
A lakosság 2,3%-a rendelkezik szociális helyzetének megfelelő biztosítással, és rendelkezik egyéb egészségbiztosítással. Németországban csak a lakosság 0,1-0,3%-a él egészségbiztosítás nélkül.
Az egészségbiztosítási díjak fedezésének költségei főszabály szerint részben a munkáltatót terhelik.
A biztosítottak által befizetett összegek nagyobb mértékben fedezik a költségeket, így a német egészségügyi rendszer fő finanszírozási forrását jelentik. Az egészségügyi ellátórendszer egyes területei további anyagi támogatást is kapnak más finanszírozási forrásokból, nevezetesen magánszemélyektől és szervezetektől, különböző kormányzati szervektől.
Ezzel együtt az egészségbiztosításon kívül létezik egy bizonyos lista azon egészségügyi szolgáltatásokról, amelyek nem szerepelnek az egészségbiztosítási kötvényben, és amelyeket a biztosított önállóan fizet. Ide tartoznak az úgynevezett "egyéni orvosi szolgáltatások": fitnesz, egészséges életmód, plasztikai sebészet, számos gyógyszer, alternatív gyógyászat és mások.