| vörös fertőzés | |
|---|---|
| Czerwona zaraza | |
| Műfaj | vers |
| Szerző | Jozef Szczepanski |
| Eredeti nyelv | fényesít |
| írás dátuma | 1944. augusztus 29 |
A Vörös fertőzés ( lengyelül Czerwona zaraza ) Jozef Szczepanski lengyel költő utolsó verse , amelyet 1944. augusztus 29- én, a varsói felkelés idején írt a jobb parton elhelyezkedő Vörös Hadsereg akcióira reagálva. a Visztula , és ahogy a szerző úgy vélte, nem nyújtott segítséget a lázadóknak. A mű néhány nappal a költő halála előtt íródott.
1956-ig a szovjetellenes kontextus miatt a verset a kommunista hatalom betiltotta. Ennek a versnek a felfedezése után börtönbüntetést kapott [1] . Ezt követően a verset az antikommunista ellenzék a politikai harc egyik elemeként használta fel.
A vers ihlette Andrzej Wajda lengyel rendezőt a Canal [2 ] című film megalkotására .
A versrészleteket a lengyel Lao Che rockzenekar a „Powstanie Warszawskie” album „Czerniaków” című dalában és a norvég De Press rockzenekar a „Myśmy rebelianci” című albumban használta fel. Piosenki żołnierzy wyklętych" .
Jelenleg a "Czerwona zaraza" frazeológiai egységet, megőrizve eredeti szovjet- és antikommunista kontextusát, a lengyel társadalomban mind a kommunista múlttal, mind a szovjet szimbólumokkal kapcsolatban használják [3] .
Az orosz nyelvű fordítás különböző változatokban létezik
„Téged várunk, vörös fertőzés,
hogy megmentsen minket a fekete haláltól,
hogy felnegyedelt élünk lepraként találkozzon
szabadulásoddal.
Várunk rád, nagyhatalom
zsibongója, akit a hatóságok batógokkal vezettek be az állatiasságba,
várunk, hogy eltaposs minket bakancsoddal,
elárassz
ravasz propagandáddal.
Téged várunk örök gazember,
testvéreink véres gyilkosa, nem vágyunk
bosszúra, megtorlásra, megtorlásra,
hanem kimegyünk hozzád kenyérrel és sóval,
Hogy tudd, gyűlölt megmentő,
milyen halált kívánunk neked jutalmul,
hogyan szorítjuk ökölbe dühünket,
segítségedet kérve, ravasz büntető.
Hogy tudjátok, nagypapák, dédapák,
hírhedt szibériai börtönőrök,
hogy itt
az összes szláv nép
átkozza a kedvességeteket
, képzeletbeli testvéreiteket.
Hogy tudd, milyen ijesztő és fájdalmas nekünk,
a Szabad, Szent és Nagy Haza gyermekeinek,
hogy újra a te vad szerelmed béklyóiban találjuk magunkat,
amely bűzlik tőlünk százévi fogságban.
Legyőzhetetlen vörös hordák álltak
Varsó
tűztől megvilágított falainál, a temetők falkája szórakoztatja magát egy
maroknyi véres őrült fájdalmával, akik romhalmazokban halnak meg.
Egy hónap telt el a felkelés kezdete óta, a
fegyverek mennydörgésével időnként tetszel nekünk, tudod
, milyen szörnyű, ha nem találsz kifogást,
a lelkiismereted mardosni fog, hogy megint rajtunk nevettél.
Várunk benneteket - nem a mentőlázadók,
hanem a sebesültek érdekében - több ezren halnak kínban,
sok gyerek van itt, szoptatós anyák,
és már járvány járja a pincéket. .
Várunk rád - de a csapataid még mindig nem sietnek,
félsz tőlünk - tudjuk, hogy természetesen
azt akarod, hogy itt essünk el, kivétel nélkül egyként
várjuk Varsó közelében, mikor ölnek meg minket. mind itt.
Nem kérünk többet - te magad döntesz:
ha segítesz, sokakat megmentesz a haláltól, ha
vársz - mindenkit elpusztulsz.
A halál nem szörnyű számunkra, már tudjuk, hogyan kell meghalni.
De tudd meg, a győztes – közös koporsónkból
valamikor új, erős Lengyelország születik –
, amelyen nem kell majd a vad vörös rabló katonáinak
és uralkodóinak járni” [4] .
"Czekamy ciebie, czerwona zarazo,
byś wybawiła nas od czarnej śmierci,
byś nam Kraj przedtem rozdarłwszy na ćwierci,
była zbawieniem witanym z odrazą.
Czekamy ciebie, ty potęgo tłumu
zbydlęciałego pod twych rządów knutem
czekamy ciebie, byś nas zgniotła butem
swego zalewu i haseł poszumu.
Czekamy ciebie, ty odwieczny wrogu,
morderco krwawy tłumu naszych braci,
czekamy ciebie, nie żeby zapłacić,
lecz chlebem witać na rodzinnym progu.
Żebyś ty wiedział nienawistny zbawco,
jakiej ci śmierci życzymy w podzięce
i jak bezsilnie zaciskamy ręce
pomocy prosząc, podstępny oprawco.
Żebyś ty wiedział dziadów naszych kacie,
sybirskich więzień ponura legendo,
jak twoją dobroć wszyscy kląć tu będą,
wszyscy Słowianie, wszyscy twoi bracia
Żebyś ty wiedział, jak to strasznie boli
nas, dzieci Wielkiej, Niepodległej, Świętej
skuwać w kajdany łaski twej przeklętej,
cuchnącej jarzmem wiekowej niewoli.
Legła twa armia zwycięska, czerwona
u stóp łun jasnych płonącej Warszawy
i scierwią duszę syci bólem krwawym
garstki szaleńców, co na gruzach kona.
Miesiąc już mija od Powstania chwili,
łudzisz nas dział swoich łomotem,
wiedząc, jak znowu będzie strasznie potem
powiedzieć sobie, że z nas znów zakpili.
Czekamy ciebie, nie dla nas, żołnierzy,
dla naszych rannych - mamy ich tysiące,
i dzieci są tu i matki karmiące,
i po piwnicach zaraza się szerzy.
Czekamy ciebie - ty zwlekasz i zwlekasz,
ty się nas boisz, i my wiemy o tym.
Chcesz, byśmy legli tu wszyscy pokotem,
naszej zagłady pod Warszawą czekasz.
Nic nam nie robisz - masz prawo wybierać,
możesz nam pomóc, możesz nas wybawić
lub czekać dalej i śmierci zostawić...
śmierć nie jest straszna, umiemy umierać.
Ale wiedz o tym, że z naszej mogiły
Nowa się Polska - zwycięska narodzi.
I po tej ziemi ty nie będziesz chodzić
czerwony władco rozbestwionej siły".