A kognitív értékelés az a folyamat, amikor az alany bizonyos körülményeket észlel és értelmez, amelynek eredménye egy szubjektív kép a helyzetről az ember elméjében. A koncepciót Richard Lazarus vezette be a stressz tranzakciós elmélete keretében .
Lazarus egy elsődleges és másodlagos értékelésből álló kognitív értékelési modellt javasolt. Az elsődleges az események várható kimenetelének értékeléséhez kapcsolódik, és ha az várhatóan kedvezőtlen, akkor másodlagos értékelést végeznek - az alany határozza meg a rendelkezésre álló cselekvési és döntési módszereket.
Az elsődleges értékelésnek három típusa van:
A másodlagos értékelés Lázár későbbi munkáiban 4 részre oszlik:
Számos munka tanulmányozza a helyzet harmadlagos értékelését - újraértékelését is, amely a körülmények alakulásának elemzésén alapul, összehasonlítva az alany cselekvéseinek eredményeivel ( megküzdés ).
E. V. Bityutskaya a nehéz élethelyzet kognitív értékelésének fogalmát A. N. Leontiev tevékenységi megközelítésének keretében határozta meg , mint integrált kognitív és érzelmi folyamatok rendszerét, amely egy helyzet és önmagának ebben a helyzetben történő többszöri értékeléséhez kapcsolódik. Az empirikus adatok alapján meghatározták a nehéz helyzetek értékelésének kritériumait: általános (jelentősség, szorongás, megnövekedett erőfeszítés és erőforrás) és privát (kontroll hiánya, bizonytalanság, kiszámíthatóság hiánya, gyors reagálás szükségessége, a döntéshozatal nehézsége). határozat stb.).
Megállapítást nyert, hogy a kognitív értékelés eredményeként az alábbi szempontokat határozza meg az alany:
R. Lazarus és S. Folkman szerint a környezet és a személyiség interakcióját stresszes körülmények között két kulcsfontosságú folyamat szabályozza: a kognitív értékelés és a megküzdés . A stresszor erőssége a stresszor kognitív értelmezésétől függ. Először a stressz érzékelése és értékelése olyan szubjektív paraméterek alapján történik, mint az eseménynek tulajdonított fenyegetés vagy ártalom mértéke, majd a hatás mértéke. A stresszor értékelését bizonyos érzelmek (düh, félelem, depresszió, kisebb-nagyobb intenzitás reménye) követik. Ezenkívül a viselkedés szabályozásának összetettebb folyamatait hajtják végre: célok kitűzése, értékek és erkölcsi attitűdök meghatározása. Ennek eredményeként az ember tudatosan választ és kezdeményez cselekvéseket egy stresszes esemény leküzdésére, vagyis a megküzdésre.
Sok teoretikus részletes modelleket dolgozott ki azokról a folyamatokról, amelyekkel az egyén értékel egy eseményt, valamint az értékelési minták és a konkrét érzelmek közötti kapcsolatokat.
Általában az érzelmek azt a szubjektív jelentést idézik elő, amelyet egy személy ezeknek az eseményeknek tulajdonít, nem pedig maguknak a külső eseményeknek. Az érzelmeket ebben az esetben az aktuális helyzetnek tulajdonított jelentésre adott reakcióknak tekintjük.
Munkájukban R. Lazarus és S. Smith a kognitív értékelés hat fő paraméterét (összetevőjét) azonosítja:
Scherer és Wallbott érzelmi válaszra vonatkozó nemzetek közötti tanulmánya részletes információkat szolgáltatott az értékelési folyamatok kultúrák közötti változékonyságáról.
37 ország válaszadóit arra kérték, hogy emlékezzenek vissza, amikor a felsorolt hét érzelem mindegyikét átélték: öröm, harag, szomorúság, félelem, szégyen, undor és bűntudat. Az alanyok minden helyzetet kilenc dimenzióban értékeltek. Az értékelméletek alkalmazhatóságát az érzelmek univerzálékának és kulturális változatainak azonosítására két eredmény támasztja alá:
A kutatók szerint a kognitív értékelés átlagos szintjei közötti ilyen különbségek az urbanizációs szint eltéréseiből fakadnak. A kevésbé urbanizált afrikai társadalmakban az eseményeket gyakrabban a hagyományos kulturális normákat tükröző erkölcsi normák alapján ítélik meg, míg Latin-Amerika urbanizáltabb társadalmaiban sokszínűbb a kulturális tényező, ezért kevésbé konzervatív nézetek érvényesülnek.
Scherer felhívja a figyelmet a szociokulturális változatosság alábecsülésének valószínűségére. Minden alanynak az értékelési paraméterek azonos érzelmi kategóriáit kínálták fel. Ez a kritérium kizárja egy adott kultúrára jellemző érzelmi és értékelő konstrukciók azonosításának lehetőségét.
A hazai tanulmányokban E. V. Bityutskaya leírja a kapcsolatot a nehéz helyzetek kognitív értékelése és a megküzdés között. Tehát, ha a helyzetet ellenőrizhetetlennek és bizonytalannak érzékeljük, megnő annak a valószínűsége, hogy védekező megküzdési stratégiákat alkalmazunk, elkerüljük a problémák megoldását. A helyzet nagyfokú kiszámíthatósága korrelál az aktív megküzdési módszerekkel: a helyzet megváltoztatására irányuló cselekvések tervezésével, a reagálás módján való gondolkodással. A döntési nehézségek eltávolodással (a helyzet jelentőségének csökkentése) és a figyelemeltereléssel (figyelem más dolgokra való átkapcsolása) járnak. Emellett a döntési nehézségek növekedésével az alany gyakrabban veszi igénybe a társadalmi környezet támogatását.