A képernyőadaptáció egy másik művészeti ág , leggyakrabban az irodalom alkotásainak filmes értelmezése . Az irodalmi alkotások a mozi képernyőképeinek alapját képezik fennállásának kezdete óta [1] [2] . Az egyik első filmadaptáció tehát a játékmozi alapítóinak, Georges Mélièsnek , Victorin Jassetnek , Louis Feuillade -nek a munkája, akik Swift, Defoe, Goethe műveit vitték vászonra.
A filmadaptáció fő problémája továbbra is egy irodalmi vagy más forrás tiszta illusztrációja, szó szerinti olvasata és a nagyobb művészi függetlenség elhagyása közötti ellentmondás. A filmezés során a rendező megtagadhatja a másodlagos történetszálakat, részleteket és epizodikus hősöket, vagy éppen ellenkezőleg, olyan epizódokat vihet be a forgatókönyvbe, amelyek nem szerepeltek az eredeti műben, de a rendező véleménye szerint jobban átadják a mű fő gondolatát. filmművészet segítségével. Például M. A. Bulgakov „Kutya szíve ” című történetének adaptációjában V. Bortko rendező mutatta be azt a jelenetet, amelyben Sharikov egy tudományos jelentés alatt táncol [3] . A filmadaptáció gondolata vitatható az eredeti művel, példák a keresztény szövegek olyan értelmezései, mint a "Máté evangéliuma" (rendező: Pier Paolo Pasolini ) és " Krisztus utolsó megkísértése " (rendező: Martin Scorsese ) [3] [4] .
A színpadi előadásokat gyakran használják filmadaptációkhoz. William Shakespeare számos drámájából, köztük a Hamletből , a Rómeó és Júliából és az Othelloból is készült film. Shakespeare bármely darabjának első hangadaptációja a The Taming of the Shrew 1929-es produkciója volt , Mary Pickford és Douglas Fairbanks főszereplésével . Később a Broadway-n 1948-ban bemutatott „ Kiss Me Kate ” című zenés darabként, 1953-ban pedig azonos nevű hollywoodi musicalként adaptálták. A The Taming of the Shrew 1999-ben ismét elmesélték a középiskolában játszódó tinivígjátékként a " 10 dolog, amit utálok benned" című filmben, 2003-ban pedig egy városi romantikus vígjátékként, a " Megszabadíts minket Évától ". Az 1961-es West Side Story című zenés filmet a Rómeó és Júliából adaptálták, amelynek első megtestesülése egy 1957-ben bemutatott Broadway zenés darab volt. Az Oroszlánkirály (1994) című rajzfilmet Hamlet, valamint különféle hagyományos afrikai mítoszok ihlették, a 2001-es O című film pedig az Othellón alapul.
Shakespeare műveinek számos, az angoltól eltérő nyelvű filmadaptációja létezik, köztük Akira Kurosawa Vér trónja (1957, a „ Macbeth ” epikus filmváltozata ), „The Bad Sleep ” (1960, a „Hamlet” alapján) és a „ Ran ” " (1985, a "King Lear" alapján); és Vishal Bhardwaj Shakespeare-trilógiája, amely Makboolból (2003, Macbeth alapján), Omkarából (2006, Othello alapján) és Haiderből (2014, Hamlet alapján) áll.
Egy másik módja annak, hogy Shakespeare dalszövegeit beépítsék a filmekbe, az, hogy olyan karaktereket mutatnak be, akik vagy színészek adják elő ezeket a szövegeket, vagy olyan karaktereket, akiket valamilyen módon befolyásolt vagy befolyásolt Shakespeare egyik darabjának megtekintése, egy nagyobb, nem Shakespeare-történeten belül. Általában Shakespeare fő témái vagy bizonyos cselekményelemei párhuzamosak a film fő cselekményével, vagy valamilyen módon a karakter fejlődésének részévé válnak. A Hamlet és a Rómeó és Júlia a két leggyakrabban használt színdarab. [5] Az egyik példa Eric Romer 1992-es Conte d'hiver ("A téli mese ") című filmje. Rohmer Shakespeare Téli meséjének egyik jelenetét használja fő cselekményeszközként egy olyan történetben, amely egyáltalán nem a darabon alapul.
Az Egyesült Királyságban, ahol a színpadi produkciók népszerűbbek szórakozásként, mint jelenleg az Egyesült Államokban, sok film színpadi játékként indult. Néhány brit film és a sikeres brit színdarabokon alapuló brit-amerikai együttműködések közé tartozik a " Gázfény " (1940), a " Blessed Spirit " (1945), a " Rope " (1948), a " Nézz vissza haraggal " (1959), az " O! Milyen szép háború (1969), The Sleuth (1972), The Rocky Horror Movie Show (1975), Shirley Valentine (1989), The Madness of George (1994), The Story Boys (2006), The Quartet (2012) és A hölgy a furgonban (2015).
Hasonlóképpen, a népszerű Broadway-darabokat gyakran adaptálják filmekké, legyenek azok musicalek vagy drámák. Példák a sikeres Broadway-darabokon alapuló amerikai adaptációkra: „ Arzén és régi csipke ” (1944), „ Tegnapi születésű ” (1950), „ Harvey ” (1950), „ Vágy nevű villamoskocsi” (1951), „A páratlan pár ” (1968), Fiúk egy bandában (1970), Isten Ágnese (1985), Egy kisebb isten gyermekei (1986), Glengarry Glen Ross (1992), Az igazi nőknek ívei (2002), Nyúllyuk (2010) és Kerítések (2016).
Egyrészt a színházi adaptáció nem tartalmaz annyi betoldást vagy kihagyást, mint az új adaptáció, másrészt a díszletek követelményei és a mozgáslehetőségek gyakran magukban foglalják az egyik médiumból a másikba való átmenetet. A filmkritikusok gyakran megemlítik, hogy egy adaptált darabban van-e statikus kamera, vagy egy proszcénium ívét utánozza. Laurence Olivier szándékosan utánozta az ívet Henry V (1944) című művében, amikor a prológus után a kamerát mozgatva színes hátteret használt, jelezve a fizikai térből a képzeletbeli térbe való átmenetet. Néha az adaptációs folyamat egy fordítás után is folytatódhat. Mel Brooks producerei 1967 - ben filmként indult, 2001-ben Broadway musicallé alakították, majd 2005-ben ismét zenés filmként adaptálták.
| A cselekmény jellemzői szerint működik | |
|---|---|