Íves áramszedő [1] ( jar. yoke , németül Bügel "arc") - a vasúti szállító áramszedő típusa, leggyakrabban villamosokban használják . Werner von Siemens találta fel az 1880-as években.
Ez egy gyengéd ív, amely a munkavezeték felületén csúszik át. Az ív teljes felső része egy érintkező csúszótalpa. Az íváram-gyűjtő egyenes állványai, amelyek az érintkezőrudat hordozzák, egyetlen csuklópánttal csatlakoznak az autóhoz.
Az íváram-gyűjtő létrehozása a Siemens által kényszerített lépés volt - a Frank Sprague -vel (a rúdáram-gyűjtő szerzője) való szabadalmi viták elkerülése érdekében a Siemensnek szabadalommentes alternatívára volt szüksége. A 20. század elején Európában a Siemens rendszer vált uralkodóvá, az USA-ban továbbra is a Spraga rúdáramgyűjtőt használták. Az íváram-gyűjtő feltalálásának volt egy előnyös mellékhatása - a rúdáram-gyűjtővel ellentétben az íváram-gyűjtőn nem kell nyilak lenni a munkavezetéken. Ennek eredményeként a villamos érintkezési hálózat szerkezetileg viszonylag egyszerű, ennek köszönhetően olcsóbb és megbízhatóbb. Ezenkívül az ívpantográfot, ellentétben ugyanazzal a rúddal, nem fenyegeti annak veszélye, hogy elhagyja a munkavezetéket. Összehasonlításképp:
Az egyenetlen kopás elkerülése érdekében az érintkezőhálózat vezetékét nem szabad szigorúan a pálya középvonala mentén felfüggeszteni, hanem kis cikcakkban, így az érintkezőszalag teljes felülete hatékonyan használható. Az áramszedőtől eltérően az íváram -gyűjtő kevésbé igényes az érintkezőhálózati felfüggesztés minőségére , és a hibái miatt bekövetkező balesetek esetén gyakorlatilag nem sérül meg. Ezért annak ellenére, hogy a szovjet villamosok háború utáni tervezésében az íváram-gyűjtőket korszerűbb áramszedőkre cserélték, a hálózatot megfelelő szinten tartani nem tudó villamoslétesítmények gyakran strapabíróbb íváram-gyűjtőkre cserélték a hagyományos áramszedőket. .
Az íváram-gyűjtő hátránya az áramszedőhöz képest az orientációja. A hátrameneti mozgás megkezdéséhez manuálisan, kötelekkel kell előre mozgatni az íves áramszedőt, de ezt nem minden kivitel teszi lehetővé. Ezért a kétirányú üzemre tervezett villamosokat két íváram-gyűjtővel szerelték fel, ami üzemeltetési kellemetlenségekkel is jár. Emellett az áramszedő az ívpantográftól eltérően még manuálisan is viszonylag könnyen vezérelhető: a vezetőfülkébe vezetett vezérlőkábel segítségével emelhető és süllyeszthető. Az áramszedős távirányító rendszerek kevésbé energiaigényesek és megbízhatóbbak. Az ívpantográf másik hátránya a viszonylagos terjedelmessége. A rúdhoz hasonlóan az íves áramszedő leengedett helyzetben a villamos kocsi tetejének hosszában akár a felét is elfoglalja, míg az áramszedő viszonylag kompakt. Mindez volt az oka az ívpantográf tömeges elhagyásának az áramszedő javára. Az átmenet nagymértékben megkönnyíti, hogy a vízszintesen domború érintkezősínekkel ellátott áramszedőnél nem szükséges az érintkezőhálózat rekonstrukciója.