A román nyelv dialektusai

A román nyelv dialektusai (más néven román, vagy dakoromán nyelvjárások, változatok , részdialektusok vagy dialektusok [1] ; Rum. subdialecte, graiuri ) a modern román nyelv területi változatai [2] . Két csoportra osztják, északira és délire, azonban a további felosztás nem egyértelmű, a különböző szerzők kettőtől húsz nyelvjárást különböztetnek meg. A modern kutatás öt különálló dialektusra irányul – három dialektusra, amelyek a Hamdföld , Moldva és Bánság történelmi régióinak felelnek meg (mindegyik dialektus egyidejűleg felfogja Erdély történelmi régiójának egy részét ), valamint egy további változatcsoport, amely lefedi a régiót. Erdély többi része, amelyek közül kettő, a krisánai és máramarosi nyelvjárás világosabban kiemelkedik .

A fő osztályozási kritériumok a fonetikai jellemzők. A morfológiai, szintaktikai és lexikai jellemzők kisebb szerepet játszanak, mivel túl kevés van belőlük ahhoz, hogy egyértelmű különbséget lehessen tenni a nyelvjárások között .

A román nyelv minden dialektusa kölcsönösen érthető .

Terminológia

A nyelvészek a román nyelv változatait "dialektusnak" vagy "aldialektusnak" nevezik, attól függően, hogy a román nyelv által elfoglalt terület milyen szempontból lefedett.

Az egyik nézőpont szerint, főleg Romániában elterjedt, az aromán , a megleno -román és az isztro -román nyelv egy általánosabb román nyelv dialektusa, amelyben a tulajdonképpeni román dáko-román dialektus státusszal rendelkezik [3] . Ennek a modern román nyelvészetben érvényesülő felfogásnak megfelelően a dakoromán nyelvjárás minden változata „aldialektus” (a kolozsvári nyelvészek terminológiája szerint) vagy „dialektus” (a bukaresti és iasi nyelvészek terminológiája szerint) státusszal rendelkezik. [4] [5] . Ugyanakkor a „dáko-román vagy észak-dunai részdialektusok (dialektusok)” [5] kifejezés alkalmazható a szóban forgó idiómákra .

Egy másik, főként Románián kívül elterjedt (általánosan elfogadott) nézőpont szerint a román nyelv változatai „dialektus” státusszal rendelkeznek, míg az aromán és mások külön nyelvek [6] [7] .

Kritériumok

Történelmileg az első kísérlet a román nyelv dialektusainak régi szövegek alapján történő tanulmányozására az erdélyi iskola hívének, Timotei Ciparyunak "Elemente de limba română după dialecte șie monument vechi" (1854) [ 8] . A román nyelvjárások korai tanulmányozása során a nyelvjárásokat közigazgatási területekre osztották fel, amelyek viszont történelmi tartományokra épültek. Ez három (a hegyi, moldvai és erdélyi) [9] vagy négy (ugyanaz, plusz bánáti) [10] nyelvjárásra való felosztáshoz vezetett . A későbbi munkák a terepi nyelvészeti kutatások eredményeire alapozva egy ilyen besorolást nem fogadtak el kielégítőnek.

A modern román dialektológia azzal kezdődik, hogy Gustav Weigand 1908-ban megjelentette a román nyelv nyelvi atlaszát, majd a két világháború közötti időszakban román nyelvészek csoportja egy atlaszsorozatot adott ki [11] . Ezek a románok által lakott területekről gyűjtött részletes és rendszerezett adatokat tartalmazó atlaszok lehetővé tették a román nyelv dialektusainak megbízhatóbb leírását.

A nyelvjárások osztályozásában a legnagyobb súlyt a hangzási jellemzők kapták, különösen az olyan jelenségek, mint a palatalizáció , a monoftongizáció , a magánhangzó-helyettesítés stb. A morfológiai jellemzők másodlagos jelentőséggel bírtak, és ott alkalmazták őket, ahol a fonetikai adatok nem voltak elegendőek. A lexikális jellemzőket tekintették a legkevésbé megbízható kritériumnak. [12]

Fonetikai kritériumok

A nyelvjárások osztályozásánál csak a legszisztematikusabban előforduló fonetikai jellemzőket vették figyelembe. Közöttük:

• affrikátusok frikatizálása és palatalizációja [t͡ʃ, d͡ʒ] ;
• záró hangsúlytalan [e] nem a szó elején az [i] hang előtt ;
• a szó végén lévő hang [ə] lezárása a [ɨ] hangra ;
• becsapódás előtti hang [ə] nyitása hangra [a] ;
• az [e̯a] diftongus [ e] vagy [ɛ] hangra egyszerűsítése olyan esetekben, amikor a következő szótag tartalmazza az [e] hangot (monoftongus);
• az [e] és [i] kiejtése a frikatívák [ sz ʃ ʒ] és az affrikátusok [t͡s] után ;
• kiejtés [e] labiális mássalhangzók után ;
• a cîine , mîine , pîine szavak kiejtése [ɨj] vagy [ɨ] hanggal .
• fütyülő [u] jelenléte a szó végén;
• a labiális mássalhangzók palatalizációjának mértéke;
• fogászati ​​mássalhangzók palatalizációs foka ;
• frikatívák [sz] és affricates [t͡s] palatalizálása ;
• frikatívák palatalizálása [ʃ ʒ] .

A bemutatás megkönnyítése érdekében a fent leírt fonetikai jellemzők némelyike ​​a szokásos román kiejtést használja eredeti kiejtésként, még akkor is, ha etimológiailag a fordított folyamat történt. Például egy olyan kritérium, mint " a szó végén lévő [ə] hang lezárása a [ɨ] hangra " azt jelenti, hogy egyes dialektusokban a szó végét [ɨ] -ként ejtik , másokban pedig [ə ]-ként. ] , míg a [ə] a szokásos kiejtés . Összehasonlításképpen a mamă ("anya") szót a moldvai nyelvjárásban [ˈmamɨ]-nek , a munteánban pedig [ ˈmamə ] -nek ejtik .

A nyelvjárások elhatárolásának legfontosabb fonetikai folyamata a standard románban [t͡ʃ] és [d͡ʒ] affrikátusként kiejtett mássalhangzókra vonatkozik :

• A Muntean dialektusban affrikák maradnak.
• A moldvai nyelvjárásban frikatívákká válnak [ʃ, ʒ] .
• A bánáti nyelvjárásban palatalizált frikatívusokká válnak [ʃʲ, ʒʲ] .
• Az erdélyi nyelvjáráscsoportban eltérnek egymástól: a [ t͡ʃ] affrikátus marad, míg a [d͡ʒ] [ʒ] lesz .

Osztályozás

Történelmileg a román nyelv dialektusait nehéz volt osztályozni, és a besorolások ellentmondásosak voltak. A különböző szerzők különböző besorolási kritériumoktól vezérelve eltérő következtetésekre jutottak, általában kettőtől ötig, de néha akár húsz nyelvjárást is megkülönböztetve [13] [14] :

• 2 nyelvjárás: hegyvidéki, moldvai [15] ;
• 3 nyelvjárás: hegyvidéki, moldvai, bánáti [16] ;
• 4 nyelvjárás: hegyvidéki, moldvai, bánsági, krishani [17] ;
• 4 nyelvjárás: hegyvidéki, moldvai, bánsági-honedoári, észak-erdélyi [18] ;
• 5 nyelvjárás: munten, moldvai, bánsági, krisan, máramarosi [19] .
• 20 nyelvjárás [20] .

A legtöbb modern besorolás a román nyelvjárásokat két típusra, északira és délire osztja, majd a következőképpen osztja fel őket:

• Csak egy dialektus tartozik a déli típushoz:
  • Munten , másként oláh nyelvjárás ( subdialectul muntean vagy graiul muntean ), amelyet Románia déli részén, Hamntenia , Olténia , Dobrudzsa (déli része) történelmi vidékein és Dél-Erdély egyes részein beszélnek. A sztenderd román ortopédia és egyéb vonatkozásai nagymértékben ezen a dialektuson alapulnak [21] [22] .
• Az északi típus több dialektust foglal magában:
  • Moldvai dialektus ( subdialectul moldovean vagy graiul moldovean ), amelyet Moldova történelmi régiójában beszélnek, amely jelenleg Románia és a Moldovai Köztársaság között van megosztva , valamint Ukrajnában ( Bukovina és Besszarábia [23] régiói ) és Észak-Dobrudzsában [24]. (korábban, korábban összesen, a szovjet nyelvészetben, a Moldvai SZSZK fennállásának időszakában, politikai okokból csak Nyugat-Moldova dialektusait tulajdonították a román nyelv moldvai dialektusának - Románia területén, ill. a többi terület a moldvai nyelv elterjedésének területe volt) [25] ;
  • a bánáti dialektus ( subdialectul bănățean vagy graiul bănățean ), amelyet a Bánát történelmi régiójában beszélnek , ideértve a mai Szerbia részét is ;
  • erdélyi dialektusok csoportja ( graiuri transilvănene ), amelyek között általában kettőt-hármat megkülönböztetnek: a krízi nyelvjárást ( graiul crișean ), a máramarosi nyelvjárást ( graiul maramureșean ) és néha az oászvidéki dialektust ( graiul oșean [26] ) . Ez a megkülönböztetés kevésbé egyértelmű, mint más nyelvjárások között, a nagyobb töredezettség és az erdélyi szomszédos nyelvjárásokból származó átmeneti jegyek jelenléte miatt.

Lásd még

• Bánáti dialektus
• Krishan dialektus
• Máramarosi nyelvjárás
• moldovai dialektus
• Munteni dialektus

Jegyzetek

1. ↑ Repina, 2002 , p. 36.
2. ↑ Lukht, Narumov, 2001 , p. 575.
3. ↑ Marius Sala, 1989 , p. 275.
4. ↑ "román nyelv" archiválva : 2015. május 6., a Wayback Machine , Encyclopaedia Britannica
5. ↑ 1 2 Lukht, Narumov, 2001 , p. 576.
6. ↑ Desyatova, 2006 , p. 66.
7. ↑ Marius Sala, 1989 , p. 274-275.
8. ↑ Timotei Cipariu, 1854 .
9. ↑ Moses Gaster , Chrestomatie Română, 1891
10. ↑ Heimann Tiktin , "Die rumänische Sprache", in Grundriss der romanischen Philologie, vol. Én, Strassburg, 1888
11. ↑ Sextil Pușcariu , Sever Pop , Emil Petrovici , Atlasul lingvistic român
12. ↑ Ezeket a kritériumokat olyan nyelvészek javasolták és alkalmazták, mint Emil Petrovici , Romulus Todoran, Emanuel Vasiliu, Ion Gheție és mások.
13. ↑ Marius Sala, 2005 , p. 163.
14. ↑ Marius Sala, 1989 , p. 90.
15. ↑ Olyan kutatók szerint, mint Alexandru Philippide, Iorgu Iordan, Emanuel Vasiliu.
16. ↑ Gustav Weigand és Sextil Pușcariu kutató korai munkája szerint.
17. ↑ Emil Petrovici kutató egyes munkái szerint. A Krishan fajtát "északnyugati dialektusnak" nevezte.
18. ↑ Ion Gheție és Al. Mares.
19. ↑ A kutatók szerint Sextil Pușcariu (késői munka), Romulus Todoran, Emil Petrovici, Ion Coteanu és a modern katalógusok.
20. ↑ Gheorghe Ivănescu, Istoria limbii române , Editura Junimea, Iași, 1980, idézi Vasile Ursan.
21. ↑ Avram, Sala, 2000 .
22. ↑ Mioara Avram, Marius Sala, Enciclopedia limbii române , Editura Univers Enciclopedic, 2001   (Rom.) A 402. oldalon a szerzők ezt írják:Eredeti szöveg  (orosz)[ showelrejt] Az irodalmi vagy tipikus román kiejtést a bukaresti középkorú értelmiségi generáció kiejtése fejezi ki. Az ortopéia ugyan az oláh nyelvjárás alapján alakult ki, de bizonyos szempontból eltávolodik tőle, más részdialektusoktól hangzási jegyeket kölcsönözve.
23. ↑ Marius Sala, 2005 , p. 164.
24. ↑ Lukht, Narumov, 2001 , p. 633.
25. ↑ Lukht, Narumov, 2001 , p. 577, 580.
26. ↑ Institutul de Cercetări Etnologice și Dialectologice, Tratat de dialectologie româneascǎ , Editura Scrisul Românesc, 1984, p. 357   (róm.)

Irodalom

• Desyatova M. Yu. A balkáni-román nyelvek státuszának meghatározásának problémája  // Az ortodox Szent Tikhoni Egyetem Bölcsészettudományi Értesítője. 3. sorozat: Filológia. - 2006. - 3. sz . – 49–66 .
• Lukht L.I., Narumov B.P. Román nyelv // A világ nyelvei. Romantikus nyelvek . - M .: Academia , 2001. - S.  575 . — ISBN 5-87444-016-X .
• Narumov B. P. isztro -román nyelv/dialektus // A világ nyelvei. Romantikus nyelvek . - M .: Academia , 2001. - S.  656 -671. — ISBN 5-87444-016-X .
• Repina T. A. A román nyelv története: tankönyv . - Szentpétervár. : St. Petersburg University Publishing House, 2002. - 202 p.
• Mioara Avram , Marius Sala Romantikus nyelvek enciklopédiája\u003d Enciclopedia limbilor romanice / Marius Sala. - Editura Ştiiţifică şi Enciclopedică, 1989. - 335 p. —ISBN 9732900431.
• Mioara Avram , Marius Sala , Bemutathatjuk Önnek a román nyelvet? , A Román Kulturális Alapítvány Kiadója, 2000, ISBN 973-577-224-8 , ISBN 978-973-577-224-6 , p. 111
• Marius Sala , A latintól a románig: A román nyelv történeti fejlődése összehasonlító romantikus kontextusban . Mississippi : University of Mississippi , 2005, XII + 168 S. (Romantikus monográfiák)  (német)
• Timotei Cipariu Elemente de limba română după dialecte și monumente vechi. — Tipariulu Sem. Diecesanu, 1854. - S. 198.  (Róm.)
• Vasile Ursan , "Despre configurația dialectală a dacoromânei aktuale" , Transilvania (új sorozat), 2008, 2. sz. 1, pp. 77-85  (Róm.)
• Ilona Bădescu , "Dialectologie" , a Craiovai Egyetem didaktikai anyagai . (Róm.)