Vanka - szakasz vagy Vanka - század – egy orosz századi tiszt gyűjtőképe , aki békeidőben viseli a katonai mindennapok ésa harci kiképzés súlyos terheit .
Vanka szakaszt vagy Vanka-társaságot a modern hadsereglexikonban általában olyan tisztnek neveznek , akinek különféle okok miatt nincs kilátása a zászlóaljszint feletti karrierre .
Az orosz katonai szakzsargon szótára , szerkesztő: d.ph.s. , prof. V.P. Korovushkina a következő meghatározást adja:
Vanka-szakasz m. elhanyagolt. - szakaszvezető . SV és VPVO : katona és tiszt.
A szótár szerint ez a kifejezés legalább 1941 -től napjainkig létezik [1] . Számos frontvonalbeli veterán emlékirata igazolja, hogy a kifejezést a háború éveiben használták. Alekszandr Leonov emlékirataiban azt írja, hogy a sztálingrádi csata döntő pillanatában az ütegekből hiányoztak a legalacsonyabb fokozatok - a szakaszparancsnokok, akiket akkoriban "roly-platon"-nak neveztek [2] . Dokumentációs pontossággal a kifejezés eredetét Szergej Mikhenkov író erősítette meg , miután tanulmányozta az elhunyt tisztek naplóit, és megtalálta köztük Oleg Ovsyannikov főhadnagy naplóját, aki 1943-ban halt meg Zsizdra közelében . Ovszjannyikov 1943. június 24-i naplóbejegyzésében rávilágított a koncepció lényegére. Vanka-szakasz - ez volt egy gyakori becenév, amellyel a magas rangú tisztek a Nagy Honvédő Háború gyalogos hadnagyait, a puskás szakaszok parancsnokait nevezték. Volt köztük egy mondás: „Nem adnak több céget, nem küldik tovább a frontnál…” [3] . Később ez a kifejezés és származékai a Vanka-szakasz szerencsétlenségeiről szóló önálló hadsereg-folklór részévé váltak ( lásd Karakter a hadsereg folklórjában )
Ph.D. , professzor, a DonNU Filológiai Karának dékánja, Jevgenyij Otin megjegyzi, hogy a kifejezés szilárdan bekerült a mindennapi lexikonba, és az Ivan (Vanka) személynévhez kapcsolódott [4] . Valerij Ganicsev , az Orosz Írószövetség elnöke megjegyezte, hogy a parancsnok nemzetisége harmadrangú szerepet játszott, még ha tatár volt is, továbbra is „roly-platon” volt [5].
Annak ellenére, hogy maga a kifejezés a Nagy Honvédő Háború legelső napjaitól kezdve bekerült a katonaság mindennapi szókincsébe, hosszú ideig nem lépte túl a szájhagyományt. Egy szakaszos vanka első megjelenését a szépirodalomban Viktor Petrovics Asztafjev „A pásztor és a pásztorlány” című elbeszélése tartalmazza, amely először a „ Kortársunk ” című folyóiratban jelent meg 1971-ben (8. szám), amelyet később több millió példányban újranyomtak. másolatok több mint három évtizede, az 1970 -es években , az 1980 -as , 1990 -es és 2000 -es években . Asztafjev Jevgenyij Gorodecszkij írónak írt, 1972. december 27-én kelt levelében írt arról, hogy hosszú, azonos nevű történetet szeretne írni a háborúról. A hosszú történetet azonban soha nem tették közzé. Maga Viktor Asztafjev mindennapi életében vankák szakasznak nevezte barátait, az élvonalbeli írókat, Vaszil Bykovot és Jurij Bondarev [6] . Ott, az élvonalban, a frontkatona, Viktor Asztafjev számára volt az igazi igazságosság és valódi szabadság, amit műveiben igyekezett kifejezni. A háború sokak számára lett az a kivezető hely, ahol az ember megmutathatta legjobb tulajdonságait – így jellemzi Dmitrij Kalikhman történész Asztafjev „roly-csapatáról” szóló sorait [7] . Maga Asztafjev nem sokkal a Szovjetunió összeomlása előtt publikált egy cikket a Rodina folyóiratban „Lövészárok igazság” címmel, amelyben leírta a csapatokban uralkodó igazságtalanságot, az igazságtalanságot, amely a fronton harcoló katonák között uralkodott. a frontvonal és a hátsó csapatok, akik távol telepedtek le a frontvonaltól:
„Az igazságszolgáltatás az egyetlen hely, ahol volt, tehát a frontvonalon, a nagyon-nagyon. Most írják: komisszárok vannak itt, művészek a lövészárokban, újságírók, fotóriporterek. Igen, semmi ilyesmi! Kérdezz meg erről egy igazi becsületes frontkatonát, akinek még nem őrült meg az agya. Nincsenek komisszárok, nincs NKVD , nincsenek nyomozók , akik lövészárkokat másznak a filmekben. Igen, még az élvonal felé vezető úton is megteszik! Egyikük sem volt ott, a legfontosabb Vanka, a zsíros hasú szakaszparancsnok - pisztollyal rohangál, káromkodik... Hát valahol a közelben volt a századparancsnok. A zászlóaljparancsnok pedig már úriember, neki külön étkezést szolgálnak fel, meg minden... Itt igazság volt, itt szabadság. És ez sokkolt. Itt azt mondtak, amit akartak, és azt csinálták, amit akartak. És Isten megítéli őket” [8] .
Szinte az egész háborút a frontvonalon átélve, a Rzsev-csata egyik résztvevője, Alekszandr Iljics Sumilin „Vanka-Company” című emlékiratában mélyebben feltárta ezt a frontvonalbeli igazságtalanságot:
…ha látsz valakit, akit kitüntetésekkel akasztottak fel, tudd, hogy mindegyiknek van hátránya. Nem azok sürgettek minket, századparancsnokokat telefonon, nem azok, akik köröket és nyilakat rajzoltak a térképekre, nem azok, akiket [hátul] vágtak és pomádoztak... A főnökök... telefonon követeltek, fenyegettek. ... megtorlásokkal, harcolt és vezetés alá került ... háromemeletes káromkodással borítva. És amikor jelentéssel jöttem, lekezelően mosolyogtak... ironikusan meglepődve... [és] nem haboztak egyenesen a szemébe kérdezni: - Élsz még? És azt hittük, megölték! És nem vették be a falut?.. Nézd, még csak meg sem sebesült!.. Egy láthatatlan fal osztotta két táborra a frontot. Néhányan hátul ültek... a katonák háta mögött, mi pedig életünk és vérünk árán falvakat szereztünk nekik. Minél hülyébbek és gyávábbak voltak, annál kitartóbbak és vadabbak vittek... minket előre. A baklövéseik, alkalmatlanságuk és zavarodottságuk áldozatai voltunk. Ezeknek a frontvonalbeli "frontkatonáknak" és "comfrey-knek" [most] csendben kell ülniük... lovaglónadrágban és csendben maradniuk egy rongyban, amiben megvívták és látták a háborút, nehogy véletlenül bepiszkolódjanak. a saját szarukat... A katonáim biztos halálba kergetésének szolgálatában szolgáltam. Ebben bevallom, vállalom a felelősséget [és] megbánom – ez a súlyos bűn rajtam van. És a feletteseim nem voltak bűnösek a katonák előtt. Ők… nem kiabáltak, nem... nem támadásba kergették, nem ijesztgették őket bírósággal, [végül is] voltak erre századparancsnokaik – Vanka századparancsnokok! .. Ne gondoljátok, hogy Sűrítek bármit, néha csak azt akarom, hogy mindenki távol legyen a sértődéstől! Hogy élték túl a hátunk mögött ülve?!.. Mi voltunk az a szemét, aminek az élet ára kicsi és elhanyagolható... [9]
Annak a helyzetnek a lényegét, amelyben az ifjabb tiszt a fronton van, és hogy miért nevezik szakaszos vankának, nagyon tömören elmagyarázzák Boris Rabiner és Vladimir Edelman háborús veteránok, akik végigjárták a zászlóalj tiszti létra lépcsőit. szakasztól, századtól a zászlóaljparancsnokig. Saját bevallása szerint minden veterán, aki legalább egyszer részt vett támadásban kéziharcban, emlékszik a csata előtti várakozás szorongó éjszakájára, amikor a zsákmányolók már végeznek az aknamezőkön , drótakadályokon, megkezdődik a tüzérségi felkészülés . és a szakasz rekedt hangjai már-már harcba emelik a harcosokat.Támadás: Menjetek! A hazáért! Bevallásuk szerint különösen nehéz volt elszakadni a mellvédtől és teljes magasságukba felemelkedni. És akkor a támadók gondolataiban nem volt más, mint az, hogy az ellenséges lövészárkokhoz rohanjon, legyen időnk lőni, és először a puska bajonettjét az ellenségbe meríteni, gránátot dobni, torkán megragadni az ellenséget. .. Csak egy gyalogos tudott túlélni egy-két támadást, és Vanka - a szakaszparancsnok - a háború fő hőse - legfeljebb egy hónapig élt a fronton [10] . A témát folytatva Schneer Aron rámutat a szakaszvezető tudatlanságára. Ha 1941-ben egy szovjet szakaszparancsnok tudta volna, hogy a német T-I harckocsi páncélzata 15 mm-es, és egy páncéltörő golyó áthatolt rajta , és nem vett fel egy 80 cm mély gázlót, akkor nem futott volna át Pripjaton , hanem ezen a parton ülnék és vártam, míg ez a tartály beleragad a vízbe és megfullad. És tudván, hogy az 1912-es modell német ágyúja nem lő 8 km-nél messzebbre, nem futott volna 20 km-t. De ezt a szakaszparancsnok nem tudta... [11] Az ismert szovjet disszidens , Viktor Nyekrasov , aki fiatalabb éveiben maga is a Vörös Hadsereg egykori tisztje volt, már száműzetésben, emlékirataiban azt írta, hogy idős korában is szerette és tisztelte a hadsereget . Sőt, a nő, elmondása szerint, kedves volt neki, és semmi sem állt közelebb hozzá, mint egy frontbarát, Vanka-szakasz [12] .
A szovjet irodalomkritikus, a tudomány doktora, Marietta Chudakova professzor a háborús időknek szentelt cikkek egyikében felidézte bátyjának, D. O.-nak a fronton tett kinyilatkoztatásait. „Tudod, mi az a Vanka? Ez a szakasz támadásba lendül, én pedig revolverrel követem !...” [13]
Georgy Vladimov író a "Tábornok és hadserege" című könyvében Booker-díjjal (1995) és díjjal jutalmazták. A. Sakharova "Az író polgári bátorságáért" (2000) a Nagy Honvédő Háború eseményeit dolgozza fel, ahol többek között annak a gondolatnak ad hangot, hogy tizenkilenc éves fiúk - vankák szakasz - kivonták a háborút. önmagukra, és senki sem tudta pótolni ezeket a fiúkat [14] .
Hasonló gondolattal találkozhatunk egy másik élvonalbeli írónál , Vlagyimir Tendrjakovnál is, amely szerint Vanka-szakasz képletesen szólva egy csigolya , egy kis csont a hadsereg gerincében, amelyen minden nyugszik [15] .
Vlagyimir Bogomolov író "A Kriegerben" című könyvében megosztja gondolatait társai frontvonalbeli katonáiról és a leendő tisztek generációiról, amelyek mindegyikében a háborús idők Vanka-szakaszát látja , maga Bogomolov szavaival élve . : 16] . V. O. Bogomolov özvegye, Raisa Glushko később tisztázta, hogy az író ezekkel a szavakkal akarta a legtömörebben kifejezni szíve fájdalmát és a végtelen adósság érzését azoknak, akik nem tértek vissza a háborúból [17] .
Jevgenyij Fedorov "Sült kakas" című, a Néva folyóiratban 1990- ben megjelent regényében a szerző a mű szereplőjét, a faműhely művezetőjét, Glyadkovszkij frontkatonát Vanka-szakasznak nevezi [18] .
Julija Vlagyimirovna Drunina költőnő írt egy azonos nevű verset, amely több ezer példányban jelent meg, szembeállítva a törzstábornokokat a csatákhoz, a kemény lövészárok életéhez és a nélkülözéshez szokott szakaszos vankával - "apró fogaskerék a háború gigantikus kolosszusában ." Drunina versének kulcsgondolata a névtelen szakaszvezető hozzájárulása a fasizmus felett aratott győzelemhez, amely Drunina szerint meghaladja az összes többi, minden rangú parancsnokét [19] .
Borisz Szluckij költészetében van egy szakaszos vankának szentelt költemény is, amelyben a hőst a hadbíróság bíróság elé állítja , majd lelövik. Szluckij ezzel a példával megpróbálja átadni az ifjabb tisztek frontvonali életének egy másik kellemetlen oldalát is , ami abban rejlik, hogy a parancs minden hibájáért és tévedéséért a felelősség végső soron a rendfokozatú végrehajtókra hárul. a legmagasabb parancsnoki akarat - lövészárokparancsnokok [20] .
A költő frontkatonának, Vlagyimir Szemjonovics Zsukovnak is van saját szakasza vanka . Zsukov – írja róla Leonyid Taganov, az Ivanovo Állami Egyetem professzora recenziójában – ahogy senki más nem ismerte a háború „munkás” oldalát. Költészetében alapvetően és kitartóan érvényesült ez az "árokigazság", amelyet ő maga és társai is teljesen ismertek. Belülről kellett érezni a háborút, hadnagynak lenni, „a frontvonalban pedig egy szakaszos katonának, amely nélkül elképzelhetetlen az elmúlt háború mindennapi élete, hogy írjunk róla a ahogy Zsukov írt” – összegzi Taganov [21] .
A Nagy Honvédő Háború gyalogos hadnagyai között létező közmondás: „Nem adnak több századot, nem küldik őket messzebbre a frontnál…” szinte változatlan maradt a mai napig [3] . A békeidőben a hadseregfolklórban is elterjedt a „ Nem adnak kevesebbet egy szakasznál , nem küldik tovább Kushkát ” opció is , amely egy távoli helyőrségben szolgáló ifjabb szakasztiszt pozíciójával játszik: egyrészt, a legalacsonyabb pozíció és irigylésre méltó állapot, másrészt szinte semmilyen szolgáltatási kihagyás nem vezethet a helyzet romlásához, hiszen egyszerűen nincs hova rontani. Ezen a közmondáson kívül más is elterjedt a katonafolklórban, melynek kulcsszereplője Vanka Platón volt.
Nyári krumpli és porzik,
A politikai tiszt nyaralni megy.
Kint hideg a december,
Vanka a Platón nyaralni megy.
A parancsnok megy - nevet,
nyaralni megy, amikor akar.
A mérnöki csapatok tábornoka, Oleg Rogozskin hadnagyi éveire felidézve azt írja, hogy ez a kíváncsiság nem csupán véletlen volt, hanem valódi katonai elv [22] .
A filológiai tudományok kandidátusa, Olga Zolotoverkhaya megjegyzi, hogy mindez a folklór a „katonai-civil” ellentét része volt. A katonai osztály képviselőinek (tábornok, tizedes, szakasz, politikai tiszt) közmondásokban bemutatott tevékenysége nem kapcsolódik katonai műveletekhez, hanem leírja ezen alanyok viselkedését békeidőben [23] .